Becca Prior - A Tanítvány 2.pdf 3x644o

A tanítvány Második könyv

A tanítvány - Második könyv Copyright © Becca Prior, 2015 © newkids kiadó, 2015 ISBN 978-615-80203-1-2 Kiadja a LAF Kft., Budapest, 2015 Felelős kiadó: Lugosi D. Dömötör Borítóterv: Xanina Korrektúra: Bíró Virág Nyomta és kötötte: KORREKT Nyomdaipari Kft.

www.atanitvany.hu © Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak egy része, semmilyen formában - akár elektronikusan, vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást - nem sokszorosítható. 3

Az író előszava Megjelenik a második könyvem. Azt hittem, ez már kevésbé lesz izgalmas... Tévedtem! Egy történet folytatásával előrukkolni még merészebb vállalkozás, mint kiadni egy regényt, aminek vagy sikere lesz, vagy nem... A folytatásoktól mindenki fél. Az író fél, hogy nem sikerül olyan jól, mint az első; az olvasók félnek, hogy csak azért született a ráadás, mert meg akarták lovagolni a sikert. Szerencsére ez a könyv együtt született az első kötettel, így nem volt bennem az a fajta kétely, hogy ez más lesz, mint ez első. A történet eleve négy kötetesnek készült, nem időközben döntöttem úgy, hogy „írok még belőle, ha ennyire szeretik”. Ettől függetlenül, most jobban izgulok, mint az elsőnél, hisz azt sokan olvasták már, és a visszajelzések kapaszkodót jelentettek; most viszont csak azt tudom: én mennyire szeretem ezt a könyvet. Kíváncsian várom, sikerül-e a szívetekbe lopnia magát... Még mindig egyes szám első személyben, két szemszögből íródott, hogy meg tudjam mutatni az érzelmeket, amiket a két főszereplő átél. Az elsőhöz hasonlóan nyers és erotikus. Akik nem bírják a tömény szexet, lapozzák át nyugodtan! ;)

Jó olvasást a nyitott elméknek! Becca Prior

4

44. L. A repülőtéri váróban minden egyes perc maga volt a pokol. Csak azt akartam, felszálljunk végre, hogy esélyem se legyen visszaszaladni, ezzel átírva a jövőnket. Muszáj, hogy racionális maradjak. Meg kell történnie, és nekem ki kell bírnom, akkor is, ha a szívem tövestől szakad ki a mellkasomból, és örökre itt marad, VELE... Nem bírtam magammal, még mindig fél óra volt az indulásig, ezért kisétáltam a kávézó teraszára, a leghátsó asztalhoz ültem, néztem a felés leszálló gépeket. A telefonom könyörtelenül rezgett a zsebemben. Nem akartam elővenni. Nem tudnék mit mondani, ha könyörögni kezd a telefonban. Itt hagyok csapot-papot, és rohanok vissza hozzá. De nem szűnt a kitartó ostrom, így percek múlva feladtam, és egy lemondó sóhajjal előhalásztam a készüléket. -

Nagyi! - suttogtam a kagylóba, mikor megláttam a kijelzőn, hogy

nem is Harry hív. -

Boo! Kisfiam! Annyira sajnálom! - Fogalmam sem volt róla,

honnan tudja, hogy éppen most... De rájöttem, hogy világéletében gondolatolvasó volt, vagy legalábbis az én fejemben úgy olvasott, mint egy nyitott könyvben. -

Nagyi! - Ereztem, hogy a könnyek lecsurognak az arcomon. -

Belehalok! - Nem tudtam kinyögni semmi mást. -

Nem fogsz! De tudom, mit érzel. Sírd ki magad. Sírj, ameddig el

nem apadnak a könnyeid! Utána aludj. Aludj napokig, ki se kelj az ágyból! Nézz ki üresen a fejedből, és hagyd, hogy a depresszió legyőzzön! Ne küzdj ellene, úgyis esélytelen lennél. Aztán, mikor már azt hiszed, elemészt a fájdalom, érezni fogod, hogy a tested öngyógyításba kezd. Higgy nekem! Minden nap írj egy üzenetet, hogy 5

még egyben vagy. Ha pedig egy hét múlva még mindig nem bírsz enni, aludni, létezni, akkor utánad repülök. Gyakorlatias tanácsai, és az, hogy kerek perec megmondta, sőt utasításba adta, hogy azt csináljam, amire vágyom, megszabadított a bűntudattól. Pont azt nem akartam engedni, hogy eluralkodjon rajtam az önsajnálat, de most felhatalmazott rá. Egy pillanatra fel-szabadult boldogság járta át elkínzott testemet. A tüdőmbe mély levegőt szívtam, kiegyenesedtem ültömben, és éreztem, ahogy felszáradnak a könnyeim. -

Rendben. Angyal vagy, tudod? - kérdeztem halkan.

-

Hogyne tudnám? Éjjel mindig nyomnak a kurva szárnyaim. -

válaszolta nevetve, és a káromkodástól, ami kitört belőle, ön-kéntelenül mosolyra húzódott a szám. -

Ha túlélem, ha nem, akkor is szeretném, ha átjönnél a jövő

hónapban - mondtam, és meglepődtem, milyen normálisan cseng a hangom. -

Jól van. Utálom a hosszú repülőutat, de ha akarod, akkor érted

kibírom. Anyádékhoz nem jössz a nyáron? -

Nem, nagyi! Kizárt! Nem ismernek, de elég időt töltöttünk el

együtt ahhoz, hogy kiszúrják, ha nagy a baj. Én pedig már nem akarok hazudni, de nem is látom értelmét, hogy most álljak eléjük az igazsággal, mikor épp magányra kárhoztattam magam életem hátralévő részére. Felesleges lenne. -

Ahogy gondolod, Boo. Tudom, hogy nehéz velük. De ezt a

baromságot az élethosszig tartó magánnyal, felejtsd el, de rögtön! Hülye vagy te? Először is, ha igazán neked van rendelve, akkor a sors majd gondoskodik róla, hogy újra együtt legyetek, ha pedig nem, akkor bármilyen hihetetlen, de idővel elmúlik a fájdalom, és egyszer... bár lehet, hogy csak nagyon sokára, újra kinyílik a szíved. Csak várnod kell! Nincs más dolgod... - Annyira egyszerűen hangzott a szájából, hogy esküszöm, egy pillanatra bedőltem neki. -

Oké, nagyi! Azt a kétszáz évet fél lábon is kibírom - nevettem bele

a telefonba. 6

-

Ez a beszéd! Nem véletlenül te vagy a kedvenc unokám! -

Büszkeség csendült a hangjában, én pedig hihetetlen hálát éreztem iránta. Nem azért voltam én a kedvenc unokája, mert jó a humorom és okos vagyok, hanem azért, mert én voltam a kis selejt, és hatalmas szíve nem engedte meg, hogy ne öntsön rám annyi szeretetet, amennyit a családomtól, a barátaimtól kellett volna megkapnom. -

Szeretlek! - mondtam halkan.

-

Ajánlom is! - válaszolta, de éreztem a hangján, hogy elérzékenyült.

- Most pedig igyál egy kávét, hogy jobban aludj a repülőn. Kacagott még egy aprót, aztán elbúcsúzott, és letette. Ott ültem, éreztem, hogy felszabadultabban lélegzem, és a testemet átjárja az erő. Így könnyebben lépdeltem fel a gép lépcsőjén, és egészen az utazómagasság eléréséig kitartott az energia. Mikor a pilóta bemondta, hogy a repülési idő kilenc óra öt perc, akkor éreztem, hogy pánik kúszik fel a gerincemen. Újult erővel csapott le rám a fájdalom. A gyomrom majd kiszakadt a helyéről, a fejem szédelgett a cikázó gondolatoktól, a torkom kapart, a szemeim égtek, a végtagjaim tonnás súlyokként húztak egy nem létező mocsár mélyére. Eszembe jutottak nagyi szavai. Vettem egy utolsó, mély levegőt, aztán alámerültem. Hagytam, hogy a kín átjárja a lelkemet, és minden védekező mechanizmust leállítottam. Ostorként csapott le rám a gyötrelem. Hazaérve ledobtam az utazótáskát a földre, és beszédelegtem a nappaliba. A hónapok óta üresen álló lakás áporodott levegővel, sivár magánnyal, és a bútorokon két centis porréteggel fogadott. Welcome home! Lezuhanyoztam, hátha a forró víz átmelegíti fagyos tagjaimat, amiket a rám váró szenvedésektől való félelem tett merevvé, aztán nekiálltam, és kitakarítottam. A munkaterápia úgy tűnt, használ, mert egészen addig nem volt időm a kínjaimra gondolni, míg az utolsó teendőmmel is végeztem. Ismét lezuhanyoztam, és a tiszta, illatos ágyba bújva elővettem a kedvenc könyvemet. Rossz döntés volt. A már jól ismert 7

szöveg nem tudta lekötni a figyelmemet, így az elmém alattomosan adta be a képeket Harry-ről, aztán a gondolataim is elkalandoztak, és újult erővel tört rám a hiánya, ahogy eszembe jutott a hangja, az érintése, a boldogság, amit életemben csak akkor éreztem, mikor vele voltam. Fásultan engedtem le a könyvet, levettem a szemüvegem, és a borítóra fektettem, aztán hagytam, hogy megfeszüljön a testem, mielőtt ismét elragadott a sírás. Arra ébredtem, hogy valaki rátenyerelt a csengőmre. Kiugrottam az ágyból, bár először azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Már majdnem az ajtóhoz értem, mikor ráeszméltem, hogy Atlantában, a saját lakásomban. Elkínzottan felnyögtem, és szélesre tártam a bejáratot. A csomagszállító felhúzott szemöldökkel nézett rám: - Jó az alvókája, mister! - mondta, ezzel arra utalva, hogy biztos vagy tíz perce csengetett, mire magamhoz tértem. Becipelte a nappaliba a két hatalmas bőröndöt, amit még tegnap adtam fel, de egy másik járattal hoztak utánam. A kezébe nyomtam a borravalót, és kitessékeltem. Mikor végre becsuktam mögötte az ajtót, egy nagy sóhajjal döntöttem neki a homlokom. Először erőt akartam venni magamon, hogy kipakoljak, de aztán beugrott, hogy nagyi szerint semmit

nem

kell

csinálnom

egy

hétig.

Elmosolyodtam.

Visszabotorkáltam a hálóba, bedőltem a gyűrött ágyba (ahogy kinézett, biztos, hogy egész éjjel ringlispíleztem) és az arcomat a párnába fúrva újra elmerültem az önsajnálatban. A harmadik nap volt a vízválasztó. Úgy éreztem, képtelen vagyok még egy órát a lakásban tölteni. Emberekkel találkozni sem volt erőm, úgyhogy sokat agyaltam, mire rájöttem, futni akarok. Előszedtem egy ócska pamutmelegítőt, a salaktól elszíneződött talpú edzőcipőmet, és egy kapucnis pulcsit. A lejátszómat a zsebembe tettem, a fülest bedugtam, és ennyi idő után először, várakozásteljes izgalommal a testemben szaladtam le a lépcsőn. 8

A parkban alig volt ember délelőtt tízkor. Az anyukák még nem jöttek le a gyerekekkel, a dolgozók már lerótták hajnalban a kötelező, frissítő köreiket, és rég a munkahelyükön görnyedtek, a nyugdíjasok épp kávéztak valahol egy közeli kávézó teraszán. Magányosan szaladtam a vörös salakkal borított ösvényen, ami mélyen bevitt a fák közé. 12 kilométert jelzett az órám, mikor visszaértem a kiinduló-ponthoz. Lassan sétáltam hazafelé, és útközben vettem egy szatyor kaját, ami eddig eszembe sem jutott. Bár a reggeli öltözésnél láttam, hogy a hasam szinte behorpad, a combjaim is mintha vékonyabbak lennének, de éhséget csak most éreztem először, mióta eljöttem TŐLE. A lakásba érve főztem egy teát, és jóízűen megettem egy hatalmas bagettet, ami fűszeres csirkehússal és egy rakat salátával volt megtöltve, aztán, miközben a bőröndöm fölé hajoltam, hogy végre kiszedjem a cuccaimat, még elrágcsáltam egy csomag kekszet. Az egyik pakkal már végeztem, épp a másodikból akartam kiemelni az összehajtogatott ingeket, de éreztem, hogy furcsa a fogásuk, mintha valami más is lenne köztük, nemcsak ruha. Óvatosan leengedtem a földre, és leguggoltam, hogy széthajtsam a kupacot. Mikor a piros szalaggal átkötött kotyogó legurult a padlóra, felsikítottam, és a szám elé kaptam a kezem. A masnin egy cédula lógott, amit az ismerős, dőlt betűk töltöttek meg. Pislognom kellett, hogy a könnyeimtől el tudjam olvasni az üzenetet.

„Gondoltam, jó hasznát veszed odaát. A trükk, hogy három kanál kávét kell jó erősen belegyömöszölni, és takarékra tenni a gázt, hogy lassan csöpögjön le! Örökké! H.” Úgy reszketett a kezem, hogy legalább egy perc kellett, mire a pár mondatot kibogarásztam. Aztán elolvastam még százszor, és mindig megfordítottam a fecnit, hátha a másik oldalára is írt valamit. AKARTAM, hogy legyen valami a másik oldalán. De a hófehér lap kárörvendően gúnyolt ki minden alkalommal. A szívembe visszatért a már megszokott, égető fájdalom. 9

Otthagytam mindent a földön, csak a kávéillatú fémet öleltem magamhoz, mint egy antik kincset, ami milliókat ér, és bevittem az ágyba. Az arcom mellé fektettem a párnára, és csak néztem, míg feltörő könnyeim el nem homályosították a látásomat.

*** H. Dörömbölésre ébredtem. A másik oldalamra fordultam, és úgy döntöttem, nem veszek róla tudomást. De Nasir nem olyan valaki, akit ezzel a technikával le lehet rázni. Mikor egy perc múlva kivágódott a háló ajtaja, és magas, szikár alakja betöltötte a keretet, megadóan emeltem fel a fejem. - Mi van? - kérdeztem unottan. Elkerülte a figyelmemet ökölbe szorított keze, és eszelős tekintete. - Te hülye állat! Mennyit vettél be? - kérdezte, és se szó, se beszéd, lerántotta a takarómat, majd lesöpörte az éjjeliszekrényről az újságot, benézett az ágy alá, aztán a pólómnál fogva felrántott, és közelről ordított az arcomba. - Azt kérdeztem, mennyit vettél be?! És mikor? Most este 11 óra van. Mikor vetted be? Annyira ledöbbentem, hogy hirtelen válaszolni sem tudtam, amit ő félreértelmezett. - A büdös, bánatos picsába! - kapta elő a telefonját. Leeroy! Azonnal gyertek ide Nickkel. Harry bevett egy rakat bogyót. Be kell vinnünk a kórházba. Már nyitottam a számat, hogy ellenkezzek, de folytatta: - Igen. Mit tudom én. Biztos véget akart vetni a szenvedéseinek!... Igen. -

Nasir! - krákogtam, ahogy az altatótól nehezen forgó nyelvemet

végre sikerült beüzemelnem. - NASIR! - mondtam határozottabban. Rám nézett a nagy barna szemeivel, és a szája sarka megkönnyebbült

10

mosolyra húzódott. Az ágyra térdelt, és ismét felhúzott a pólómnál fogva. Legnagyobb meglepetésemre a nyakamba fúrta az arcát. -

Magadnál vagy? Tudsz beszélni? - kérdezte, holott elég

nyilvánvaló volt mindkettő. - Mikor vettél be és mennyit? - kérdezte újra, de most már nem hagytam magam. -

Két szemet vettem be, délután egykor. Majd újabb kettőt két

órával ezelőtt. Mi bajod van? -

Biztos? - kérdezte, és elhajolt, hogy a szemembe nézhessen.

-

A konyhában van a mosogató mellett. Ellenőrizheted. De mi a

pöcsöm van veled? - Most már tényleg kezdett idegesíteni. -

Zac, a drogdíler felhívott, hogy vettél egy nagy üveg bogyót, és

hogy elég zaklatottnak néztél ki. Majdnem megöltem, hogy miért este szól, ha délben adott el neked egy adag mérget?! Ajtót sem nyitottál, persze, hogy azt hittem, tényleg bedobtad a törölközőt, most, hogy Nicole elutazott. -

Először is, nem mérget vettem, hanem altatót, másodszor, csak

aludni akartam, semmi mást... harmadszor, tényleg kurvára ki vagyok borulva. Megengedtem magamnak, hogy elkínzottan nézzek rá, de a könnyeimet férfiasan lenyeltem. -

Oooo... oké - nyökögte. Nem igazán szoktuk egymásnak kiönteni a

lelkünket, mondjuk eddig nem is nagyon volt mit, tekintettel arra, hogy még egyikünket sem sebezte meg soha, senki. Ekkor újabb kopogás hallatszott a bejárat felől, és Nasir elindult, hogy beengedje a fiúkat, akik lélekszakadva ömlöttek be a pici hálószobába. -

Harry! Mi a faszt csináltál? - kérdezte Leeroy, és már indult, hogy

ő is bemásszon az ágyamba, mikor kitartott tenyérrel megállítottam. -

Nem csináltam semmit. Vakriasztás! Nasir kicsit túllihegte a

dolgot. Nyugi van! Megtorpant, aztán a belépő Nasirra nézett, aki csak bólintott, mire Nick és Leeroy kifújták az eddig benntartott levegőt. - De te hol a 11

francban jöttél be? - intéztem a kérdésemet a fekete szépfiúhoz, akinek büszke vigyorba szaladt a szája. -

Bemásztam a slozi ablakán. - Kitágult szemekkel néztem rá, mert

az ominózus nyílászáró inkább egy mikrohullámú sütő ajtajára hasonlít, mint

ablakra.

mindhármunkból

Megerősítésképpen kitört

a

bólintott

röhögés,

mert

még

egyet,

elképzeltük,

mire ahogy

átszuszakolja magát a szűk lyukon. - Szerencse, hogy nem szorultál be! - nyihogta Nick, és megveregette a barátja vállát. Alig vártam, hogy reggel legyen. Mivel tegnap egész nap aludtam, és Nasir a biztonság kedvéért magával vitte az altatómat, éjjel ébren feküdtem, és a reggelt vártam. Volt időm végiggondolni, hogyan tervezem túlélni a rám váró napokat. Nem sok a választási lehetőség. Innen ma el kell mennem, mert vasárnap estig ki kell üríteni a kollégiumot. Mikor végre reggel hét óra is elmúlt, kiugrottam az ágyból, a pénztárcám kis cipzáras zsebéből előkotortam a százfelé gyűrt, elvékonyodott szalvétadarabot, és beleizzadtam a rettegésbe, hogy nem tudom elolvasni a számot, vagy elhagytam belőle egy darabot. Amikor kicsengett a telefon, remegni kezdtem az izgalomtól. Este nyolc felé járt az idő, és épp besötétedett, mikor megérkeztem. A vonat több mint öt percet állt itt az átszállók miatt, ezért volt időm összeszedni magam, mielőtt a peronra léptem. Elég nagy volt a tömeg, úgyhogy az állomás épületéhez sétáltam, és vártam, hogy mindenki rohanjon, áttaposva másokon. Nekem nem sürgős. Úgyis fogok egy taxit, mert nincs kedvem buszozni a nagy bőrönddel. Ahogy ott álltam, és az embereket fürkésztem, a sokaság között mintha feltűnt volna egy arc. Egy arc, amit millió közül is felismernék. Egy imádott arc... picit idősebb kiadásban. A fülemig szaladt a szám, 12

ahogy Grace törékeny alakját láttam kibontakozni, aki úgy haladt felém az emberek között, mintha érinthetetlen lenne. A pici, filigrán nő előtt szétnyílt a tömeg, mint Mózes előtt a tenger. Fenséges volt, mint mindig. De mikor az utolsó méterekre került volna a sor, végre úrrá lettem a bénultságomon, és elé rohantam, hogy aztán úgy kapjam a karjaimba, mintha a saját nagyanyám lenne. Pörgettem, az arcát csókoltam, és csak akkor döbbentem rá, hogy túl erősen szorítom, mikor panaszosan felnyögött. Finoman leengedtem, de nem bírtam megszólalni. Felnyúlt, az arcomat fürkészte, miközben finom kezével lehúzta a fejemet, és magához szorított. Hálásan bújtam a nyakába, és most már óvatosan

öleltem

át.

Hatalmas

sóhaj

hagyta

el

a

számat,

a

megkönnyebbülés, a szenvedés és a panasz összes felhangjával. - Jól van, most már nyugalom. Itt vagy. Minden rendben lesz. Gyere, menjünk haza! - Úgy beszélt hozzám, mintha tényleg a rokonom lenne, mintha kölyökkorom óta ismerne, mintha tudná, mit gondolok, mi bánt, mi zajlik bennem. Mikor a citromsárga Yarishoz értünk, odadobta a kulcsot, hogy én vezessek. Úgy meglepődtem, hogy majdnem el is ejtettem. -

Még nincs jogosítványom - mondtam, és éreztem, hogy

elvörösödöm. -

De vezetni tudsz? - kérdezte, és a vakító kék szemek

végigpásztáztak. Még jobban lángolt az arcom, ahogy fürkésző tekintetét magamon éreztem. Olyan volt, mintha Lewis nézne rám. -

Persze! - vágtam rá.

-

Akkor menjünk! - mondta, és beült az anyósülésre, egyedül

hagyva a csomagommal a járdán. Mikor felszedtem az államat a földről, valamiért elmosolyodtam, és gyorsan beemeltem a csomagtartóba a bőröndömet, aztán behajtogattam magam a kisautóba, és kitapogattam a kart, amivel hátrébb engedhetem az ülést, mert a térdeimet a nyakamig fel kellett húznom, olyan kicsi volt a hely. 13

Szakszerűen kalauzolt a városon át, míg kiértünk a lakott területről, és egy szinte járatlan úton haladtunk, egy nagy mező mellett. -

Itt kanyarodj le! - mutatott balra, majd elmosolyodott, ahogy

feltűnt a kis házikó a nagy fenyők árnyékában. Mire becipeltem a cuccomat, Grace már a konyhában tett-vett, és pár perccel később a konyhaasztal csipketerítőjén illatozott az almás pite és a friss tea. Nem szóltunk, csak csendben ettünk, és kortyoltunk a Churchill korabeli, gyönyörű csészékből. Lopva körülnéztem. Minden olyan finom és kecses volt, mint ő maga. Mindenütt katonás rend, és olyan tisztaság, hogy a földről is enni lehetne, mégis érezni lehetett a jó ízléssel összeválogatott tárgyakon, hogy a legtöbb nem funkciója, inkább személyes kötődés miatt kapott helyet a polcokon. A konyhapult íves lezárásánál képek álltak, nehéz, tölgy keretekben. A legtöbb képen Grace volt a férjével, vagy Boo, még kicsi korában. A szívem nagyot dobbant, még akkor is, ha csak egy réges-régi fotón, gyermekarcba foglalva láttam a gyönyörű szemeket. Felsóhajtottam, és igyekeztem úrrá lenni zakatoló szívemen. Egy finom kezet éreztem meg reszkető ujjaimon. -

Harry! Szegénykém... - Gyengéden cirógatta a bőrömet, közben

óvatos pillantással méregetett. Lou

Nem bírom ki, Grace! - nyögtem fel, és lesütöttem a szemem. (Ő nagymamája.

Előre

elhatároztam,

hogy

nem

fogok

neki

panaszkodni. Nem akarom, hogy azt higgye, rajta keresztül akarom visszakapni Boo-t. ) -

Megértelek. Tudom, min mész keresztül. Adj időt magadnak... és

neki is. Lewis okos fiú, rá fog jönni, hogy rossz döntést hozott. De ki kell bírnod, míg belátja, mert olyan fafejű, hogy úgy sem tudnád elmagyarázni neki. Van, amit át kell élnie, hogy levonhassa a konzekvenciákat. Tudod... - láttam, hogy keresi a szavakat - ő nem igazán tapasztalt. Kis kezére fektettem hozzá képest hatalmas tenyeremet. -

Tudom, Grace. Elmondta. De engem nem érdekel. Az sem érdekel,

hogy azt hiszi, azért mert eddig... khmmm... sok barátnőm volt, hűden 14

lennék hozzá. De annyira kiborít, hogy nem bízik bennem! Életem végéig is várnék rá. -

Én tudom, kicsikém! - paskolta meg arcomat a szabad kezével.

-

Tudom, hogy mindennél jobban szereted. Annyira örültem, hogy

felhívtál. Pont azon gondolkoztam, honnan szerezzem meg a számodat, mert gondoltam, hogy szükséged lenne egy szövetségesre. De a telepátia remekül működött, és hálát adtam az égnek, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve a kezedbe nyomtam a számomat, mikor elbúcsúztunk a múltkor. Mondjuk nem ebből a célból... Az volt a teóriám, hogy belőled szedem majd ki az információkat, mert Lewis még isten tudja, meddig fog titkolózni, de nemrég felhívott és elmondta, hogy szerelmesek lettetek egymásba... és azt is, hogy el kell válnotok - halkult el a hangja. Akkor ezért nem érte váratlanul, hogy arra kértem, fogadjon be pár napra. Mikor felhívtam, az első két bátortalan mondatom után azonnal a tárgyra tért, és nem kertelt. Azt mondta, sejtette, hogy én is ki leszek borulva, a háza nyitva áll előttem, üljek fel az első vonatra, és estére már nála lehetek. Így is történt. -

Nagyon hálás vagyok, amiért megengedte, hogy eljöjjek.

Még mindig nem tudtam a szemébe nézni. -

Ugyan már! Először is, tegeződjünk. Nem nekem való ez a

nyanyastílus, még ha valójában az is vagyok. - Elmosolyodtam. Nem cáfoltam a megjegyzést, felesleges lett volna, ő nagyon is tisztában van a saját értékeivel. - Másodszor, remélem, még ezerszer láthatlak vendégül, és nagyon bízom benne, hogy a pároddal együtt, ha az idióta unokámnak megjön az esze. De ha nem, akkor is bármikor szívesen fogadlak... csak akkor egyedül. Jelentőségteljesen megnyomta az utolsó szót, hogy megértsem, nem hozhatom el az esetleges barátnőmet, vagy ne adj isten, barátomat. -

Nekem nem kell más, csak ő! - szaladt ki a számon. Szélesen

elmosolyodott. -

Jó válasz, fiatalember! Tudtam, hogy jól választott ez a kis bolond. 15

A tányéromra tett egy újabb szelet pitét, én pedig engedelmesen belapátoltam. Az este olyan nyugalomban telt, amit már ezer éve nem éreztem. Grace mellett ültem a kanapén, és számomra is érthetetlen okból, apró kezét szorongattam, amíg néztük a tévét. Ő választott csatornát, és sietve kapcsolt el a romantikus filmekről, míg rá nem lelt egy tehetségkutatóra, ahol épp a kiesésre váró, magukat ultratehetségesnek érző balfékeket mutatták. Nagyokat nevettünk, és lassan ellazultam. Mire észrevehettem volna, hogy kerülget az álom, kilométer mélyen hortyogtam a kanapén.

16

45. H. A Grace-nél eltöltött hét maga a mennyország lehetett volna, ha nem mardos a fájdalom. Lewis hiánya napról napra égetőbb lett, és én képtelen voltam megbirkózni az érzéseimmel. Délelőttönként hatalmasakat sétáltam vagy futottam a gyönyörű környéken, ahol mezők és gyümölcsfa ligetek váltották egymást, délutánonként elfuvaroztam az öreg hölgyet a városba vásárolni, vagy a kártyapartira, ami kihagyhatatlan része az életének. Három másik, hasonló korú (de az is lehet, hogy idősebb) barátnőjével bridgeznek, egy héten háromszor. Az első alkalomra elkísértem, mert arra gondoltam, legalább megismerem a szabályokat. Kétórányi, feszült figyelemmel eltöltött kínlódás után, még az alapokkal sem voltam tisztában, így be kellett látnom, valószínűleg az én agykapacitásomat meghaladja a bonyolult játék. Jót nevettek rajtam, mikor befejezve a partit, a süteményekre került a sor - amit mindenki nagy örömmel készített az együtt töltött délutánokra -, és végre én is odaülhettem az asztalhoz. Grace mellett előrehúztam a székemet, mert eddig mögé bújva kibiceltem, és éhesen vetettem magam a finomságokra. Juliette, a mákos kontyba kényszerített hajjal és szigorú szemöldökkel üldögélő nő arcán először láttam széles mosolyt. -

Grace! Nem tudom, honnan szedted ezt az elbűvölő fiatalembert,

de haragszom, amiért eddig rejtegetted előlünk. Olyan jó étvágya van, hogy én is megszegem a diétámat miatta! - nevetett fel, és egy nagy szelet karamelltortát vett a tányérjára. -

Harry az unokám, Boo tanítványa volt a gimnáziumban, és

összebarátkoztunk,

mikor

ott

voltam.

meglátogasson. 17

Egy

hétre

jött,

hogy

-

Tényleg, hogy van Boo? - kérdezte Giselle, aki első pillanatban egy

tömött párnát juttatott eszembe. Ő volt a legvidámabb és legkedvesebb teremtés a négy közül. Ahogy kiejtette Lewis nevét, majdnem megfulladtam a süteménytől, és megéreztem Grace apró kezét, ahogy megszorítja a térdemet. Hihetetlen, hogy olvas bennem. -

Jól van, köszönöm! - válaszolt közben. - Most utazott vissza

Atlantába. -

Nem tetszett neki a tanári pálya? - szúrta közbe Juliette.

-

Vagy egy nő miatt ment vissza ilyen sietve?

Újabb fuldoklás, mert eszembe juttatták, hogy valaki más is beléphet az életébe, míg én itt eszegetem a desszertet. -

Nem. A szerelem itt érte utol, bár úgy néz ki, egyelőre a karrierje

miatt nehéz döntést kellett hoznia. - Grace halk hangon válaszolt, miközben éreztem, hogy a szeme sarkából engem figyel. Megnyugtatóan a kezére simítottam tenyeremet. - De remélem, megoldja, hogy ne kelljen lemondania róla a hülye tudomány miatt. -

Hát... Nem biztos, hogy rosszul döntött. A szerelem múlandó, a

karrierje az, ami egy életen át örömöt okozhat neki - mondta Claire, aki eddig csendben üldögélt. Máris utáltam a vén boszorkányt. -

Nem hiszem, hogy igazad van... - kontrázott Giselle.

-

A szerelem az egyetlen, amiért érdemes élni. Ha talált valakit, aki

viszontszereti, nem lett volna szabad elmennie. Az élet gyorsan elszalad, és nem kapunk sok esélyt arra, hogy valaki mellett megtaláljuk a boldogságot. -

Saját tapasztalatból beszélsz? - kérdezte Juliette, és ismét

összehúzta a szemöldökét. -

Igen. Ha újraélhetném az életem, biztosan sok mindent másképp

csinálnék - válaszolta halkan a pufók tünemény. -

Azt hiszem, mindenkinek meg kell tanulnia elengedni a félelmeit.

Minden rossz döntésünk a soha be nem következő aggodalmainkból adódik. Sokszor azért nem adunk magunknak esélyt a boldogságra, mert attól rettegünk, úgy sem lehet olyan tökéletes, mint amilyennek abban a 18

pillanatban érezzük. Pedig... - mondta Grace, és közben ismét megszorította a térdemet - ha egyszer megtaláljuk azt, akit a sors rendelt nekünk, körmünk szakadtáig harcolnunk kell érte. Nagyot nyeltem. Hihetetlen, mekkora bölcsességeket tud mondani. Ha belegondolok, mindig azért nem tettem meg valamit, amire vágytam, vagy amit akartam, mert féltem attól, hogy csalódni fogok. Elnehezült a gyomrom, ahogy számba vettem, mennyi lehetőséget szalasztottam el, pedig még szinte felnőtt sem vagyok. Letettem a villát, és ittam egy korty teát, hátha segít, hogy le tudjam nyelni a falatot, amit hirtelen íztelennek és ehetetlennek éreztem. -

Nos, igen. Azt hiszem, igazad van - bólintott Juliette. - És reméljük

erre a fafejű unokád is rájön, mielőtt késő lesz. - Elgondolkodva vett a villájára egy darab süteményt. -

És a kislány? Ismered? - kérdezte a pirospozsgás Giselle, én pedig

ismét majdnem megfulladtam. -

Igen, de nem kislány - mondta Grace, és megütögette a hátamat. -

De mindenesetre remek választás. Jobbat nem is találhatna, ha élete végéig keresgélne, azt hiszem. -

Óóóha. Ez igen! - nevetett fel Claire. - Mondjuk, nagyon helyei fiú.

Nem is értettük soha, hogy lehet, hogy még nem csapott le rá valami kiéhezett nőszemély. Örültem, hogy nem feszegették annak a „valakinek” a kilétét. -

Talán várta az igazit - szúrta közbe Juliette, és ő is felkacagott.

-

Akkor drukkoljunk neki, hogy meg is tudja tartani! - mondta

Giselle, és kivett még egy nagy szelet almatortát. Ezután a kis közjáték után, valahogy nem volt kedvem részt venni a következő összejövetelen, megkímélendő magamat attól, hogy újra a szerelmi életemről beszélgessenek, persze, tudtukon kívül. Ezért csak elvittem Grace-t, megbeszéltük, hogy felhív, ha indulni szeretne haza, és egy nagyot sétáltam az idilli kisvárosban. Beültem egy kávéra a főtéren, és csak bámultam ki a fejemből. A szomszéd asztalnál 19

egy szerelmespár ült, a fiú a láttéját kavargatta elmélyülten, a lány pedig borzasztó dühösen méregette. Csak néztem őket, és elképzeltem, milyen lenne veszekedni Lewisszal, de az az igazság, hogy felsültem a próbálkozással. Nem hiszem, hogy tudnék veszekedni vele. Annyira szeretem, hogy egy hétköznapi dologban biztosan nem szállnék szembe vele, csak azért, hogy a saját igazamat bizonygassam. Ő olyan okos és megfontolt, biztosan neki lenne igaza. Megráztam a fejem. Ez nem én vagyok! Mi a tököm van velem? Harry Miles, akinek mindig mindenben igaza van, azon agyai, hogy a pasija, úgyis mindent jobban tud nála?! A volt pasija... Ahogy ideértem gondolatban, ismét összeszorult a gyomrom. Grace mindent megtett, hogy segítse a lelki felépülésemet, de nem járt sok sikerrel. Néha órákon át ültem a verandán, és engedtem, hogy az emlékeim magukkal ragadjanak. Az utolsó esténk szinte élőképként játszódott le a fejemben. Odaadta magát, a szüzességét. Megmutatta, milyen, ha átengedi az irányítást, pedig ez nem jellemző rá. Örömöt akart nekem szerezni, és sikerült is, maradéktalanul. Még most is megfeszül a testem, ha arra gondolok, milyen volt bekötött szemmel átélni, ahogy belé hatolok. A legapróbb rezdülését is éreztem, az érzékeim - a látásomtól megfosztva -, sokkal erőteljesebben közvetítették az ingereket. Boo hangja, ahogy a fülembe súgta: „lehet, hogy elélvezek”, miközben rám ereszkedett, a mozdulat, ahogy a végpont után még igyekszik mélyebbre engedni a testében, és a sikolyai, amikor eszemet vesztve, brutálisan döfni kezdtem. Minden újra és újra lejátszódott a fejemben, és nem halványult a vágy, hogy még egyszer átéljem azokat a pillanatokat. Ezeken a momentumokon kívül aszexuális lettem. Ha egy tucat meztelen nő vonaglott volna előttem, vagy új irányultságomat figyelembe véve, Matt Bomer próbálna egy sztriptízzel lázba hozni, akkor sem sikerülne neki. Konkrétan úgy éreztem, életem hátralévő részére le tudnék mondani az ágytornáról. 20

Grace-szel sokat beszélgettünk. Elmesélte szerelmük történetét, hogy milyen az, ha olyan valakivel oszthatod meg az életed, aki a szerelem múltával a lelki társad lesz, és egy életen átívelő harmóniában töltheted a napjaidat, Irigy lettem volna, ha nem tudatosítom magamban, hogy ennek

a

régmúlt

szerelemnek

köszönhetem

azt,

hogy

Lewis

megszületett, és így megismerhettem. Lou... Már nem haragudtam rá. Életemben először elfogadtam, hogy a fájdalmamért, a bánatért nem felelős senki más, de még azt is beláttam, hogy én sem. Egyszerűen így alakult. - Tudod, Harry, most, hogy lassan búcsút veszünk egymástól, szeretném, ha tudnád, mennyire örülök, hogy megismerhettelek mondta Grace szombat délután, a verandán üldögélve. -

Már az első találkozáskor éreztem benned azt a különleges

valamit, amitől számomra vonzó lesz egy ember, de most, hogy ennyi mindent elmondtál magadról, már biztosan tudom, hogy Boo remekül választott. - Rám nézett és elgondolkozott, hogyan folytassa. - Tudod, egy ideig féltem... - Lassan lehajtotta a fejét. -

Mindig tudtam, hogy ő más. Éreztem, hogy nem egy átlagos

gyerek. Aztán, amikor beindult a tudományos karrierje, azt hittem, azért lógott ki a sorból, mert sokkal okosabb az átlagnál. De a feszültség visszatért egy évvel később, mikor 16 éves lett. Figyeltem őt, és volt is egy sejtésem, de gyáva voltam rákérdezni nála. Féltettem a bensőséges viszonyunkat, és azt hittem, még ő nem jött rá, hogy mi okozza a belső viharokat. Mikor beléptél az ajtón, és ránéztél, a szívem félrevert, és kiszáradt a szám. Olyan elemi erőt éreztem kettőtök között, amit ezer kilométerről is kiszúrnék, bárhol. Akkor lettem biztos benne, hogy nem tévedtem. Néztelek, figyeltelek benneteket, és egy megmagyarázhatatlan félelem vett rajtam erőt. - Lassan felemelte a fejét, és a szemembe nézett. Én levegőt sem mertem venni, már percek óta. - Attól rettegtem, hogy túl szép vagy, hogy igaz legyél; a szó eredeti és átvitt értelmében egyaránt. 21

Végre elmosolyodott, én pedig megtöltöttem a tüdőmet friss oxigénnel. De nem! Ennek a kis szerencsecsomagnak sikerült kipecáznia az aranyhalat. Csak az a baj, hogy mint a mesében, vissza is dobta. Remélem, hogy kívánt közben, és a vágya teljesül. Neked pedig azt kívánom, maradj ilyen, ne engedd, hogy az élet levagdossa a szárnyaidat. Az őszinteséged, a nyílt szíved és az eszed sok problémán átsegít majd, de lesz sok, ami pont abból adódik, hogy különleges vagy. Meg kell tanulnod megélni a rosszat is, hogy tanulj belőle, és ne kövesd el ugyanazokat a hibákat kétszer. Lassan zsongott a fejem a sok megjegyzendő útravalótól, de az agyamba akartam vésni minden szavát. - És még valami, mert már biztosan unod egy vén szatyor életre szóló bölcsességeit... - nevetett fel. Tudd, hogy az életed rajtad múlik. Néha persze mások döntései is befolyásolják, de alapjában véve neked kell megküzdened az álmaidért. És ha elfogadsz még egy utolsó tanácsot: Küzdj! Küzdj, mert senki más nem fog harcolni helyetted! - Odahajolt, egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, aztán megpaskolta a kézfejemet, majd felállt, és gyors léptekkel besietett a házba, hogy összedobja a vacsorát.

*** L. Elfogyott az idő. Bármennyire is szerettem volna még a sebeimet nyalogatni, szerdán felhívtak az intézetből, hogy másnap be kell mennem egy értekezletre, és fel kell vennem a kutatási anyagokat, mert a jövő héttől beindul a nagyüzem. Így is hálával tartoztam, hogy hónapokig késleltették a programot, csak azért, mert nekem kedvem támadt tanár bácsit játszani. 22

Nagy sóhajjal tettem le a telefont, erőt véve magamon bekapcsoltam a laptopot, és utánanéztem a fontosabb eredményeknek, amit a kutatás mostani fázisában már feltöltöttek a többiek. A munka jót tett. Kicsit megfeledkeztem a nyomoromról, és azon vettem észre magam, hogy a szokásos elánnal dolgozom. Éjjel kettő is elmúlt már, mikor befejeztem a tanulmányok átolvasását, és előkészítettem a jegyzeteimet a másnapi megbeszélésre. Tele voltam tervekkel, amin magam is meglepődtem. De meg is könnyebbültem. Talán, ha belevetem magam a munkába, az egy év elszalad, mint egy álom, és mire legközelebb felocsúdok, Harry fog a küszöbömön állni a bőröndjével, és együtt éljük le az életünket. Megráztam a fejem. Nem gondolhatok erre! Nem élhetek egy évig abban a hitben, hogy ez csak átmeneti állapot. Az élet sosem az. Csak annyi, amit kihozunk az adott pillanatból. Másnap reggel szokatlan buzgalommal igyekeztem az intézetbe, hogy végre belevessem magam a feladatokba. Már az aulában elfogott a jól ismert öröm. Imádom a munkámat! -

Helló, Lewis! - köszöntött a recepciós lány, akinek képtelen

vagyok megjegyezni a nevét, pedig már vagy egy éve itt dolgozik. -

Jó

reggelt!

-

mosolyogtam

vissza

rá,

aztán

átvettem

a

belépőkártyám és az összekészített paksamétát, amiben a megbeszélés anyaga volt. Egyből bele is lapoztam, ahogy a liftek felé vettem az irányt, és elgondolkozva szálltam be a tömött fémdobozba. A legfelső emeletre érve szinte már csak én maradtam, és még valaki, aki előreengedett, mikor kinyílt az ajtó. Nem néztem rá, csak lehajtott fejjel odavetettem egy köszönömöt, aztán a tárgyalóba siettem. Éreztem, hogy nagy léptekkel követ, de csak akkor emeltem fel a pillantásomat, mikor átnyúlt előttem, és kitárta az ajtót, hogy bemehessek. Most már kénytelen voltam megnézni, hogy ki az.

23

Egy napbarnított arc fordult felém, a szeme körül nevetőráncokkal, ajkain széles mosollyal. A csokibarna szemek melegen viszonozták a pillantásomat. Magas volt, fekete hajú, és kifejezetten jóképű. -

Parancsoljon! - mondta előzékenyen, és intett a kezével, hogy

menjek előre. Biccentettem, és beléptem az ismerős arcokkal teli terembe. A férfi el is tűnt a szemem elől, ahogy a többiek közrefogtak, és örömüket fejezték ki, hogy végre visszatértem. Mire elkezdődött a megbeszélés, már javában ment a poénkodás. Szívattak a tanári fizetésemtől elkezdve, a gimnazista lányok feszes combjain keresztül, az iskolai menzáig mindennel, és én vidáman kontráztam a beszólásokra. -

Jó reggelt! - Egy öblös hang próbált áttörni a szűnni nem akaró

zsibongáson. A főnökömre néztem, és mosolyogva ültem a helyemre. Nagyon örülök, hogy az eltévelyedett bárányunk, Lewis ismét köztünk van, és remélem, gyorsan visszarázódik a munkába, mert kibaszottul el vagyunk maradva a melóval! - harsogta, mire mindenki kuncogni kezdett. Greg, a közvetlen és szabad szájú igazgató, nem szerette a kertelést, és én pont ezt kedveltem benne, meg még sok minden mást is. - Jövő héten megjönnek az izotópok, az új sugármérő is be van már üzemelve a laborban, és Lewis átküldött anyagainak hála, azt is tudjuk, merre induljunk. Bár a teóriája számomra még elég megfoghatatlan, de a következő hetekben pont az lesz a feladatunk, jobban mondva a ti feladatotok, hogy megerősítsétek, vagy megcáfoljátok az elméletét, amíg én megpróbálok egy rakat pénzt elővarázsolni a folytatáshoz. Mosolyogva bólogattunk. Itt mindenki tudja a dolgát, csupa elhivatott munkamániás van a csapatban, akiket Greg hihetetlen szakértelemmel válogatott össze, a világ számtalan pontjáról, hogy olyan ütőképes csapatot

kovácsoljon

össze,

akik

az

intézetet

a

tudományos

kutatóközpontok élvonalába emelik. - Mielőtt elmerültök a munkában, szeretném bemutatni az új kollégánkat. Mark Belli, a Massachusettsi Biológiai Társaság oszlopos tagja, aki csak hosszas könyörgés után 24

vállalta el az állást. Ügy megizzasztott, ahogy utoljára Lewis, úgyhogy remélem, hasonló eredményekkel ajándékoz majd meg, mint híres elődje. Halk és szórványos nevetések mindenhonnan, miközben az ajtóban látott férfi lassan felemelkedett az asztal túloldalán. Most néztem csak meg jobban: Legalább 190 centi, szikár, de a felöltőjén is átsejlő, impozáns izomzattal, megnyerő, sőt, talán lehengerlő arckifejezéssel, és huncut csillogással a szemében. A nők álma... vagy rémálma mosolyodtam el. -

Sziasztok! - A hangja tökéletesen zolt a megjelenéséhez, mély

volt, de dallamos. - Köszönöm, Greg, hogy ilyen kedvesen bemutattál a többieknek, amiből azt a téves következtetést vonhatják le, hogy nem akartam idejönni. Be kell vallanom, egész életemben erre az állásra vártam, csak azért nem adtam magam könnyen, hogy kivívhassam azt a pozíciót, amit igazán szerettem volna. De ha őszinte akarok lenni, laborasszisztensnek is eljöttem volna. Szinte mindenki mosolygott. Körülnéztem, és láttam, hogy máris megnyerte a csapatot. - Igazából a titkos vágyam az volt, hogy Dr. Tomlinson

mellett

dolgozhassak,

mert

évek

óta

csodálom

a

munkásságát. Nos, most, hogy az álmom teljesült, már csak be kell bizonyítanom, hogy megérdemeltem a bizalmat. Igyekszem rászolgálni tette még hozzá, és közben mélyen a szemembe nézett, amitől egy pillanatra visszatartottam a lélegzetem. Magam is meglepődtem a reakciómon, és végül talán kicsit el is vörösödtem. Mire úrrá lettem a zavaromon, rájöttem, hogy mindenki engem néz, mert a szituáció megkívánta, hogy reagáljak valamit. Megköszörültem a torkomat, és elmosolyodtam. -

Nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék erre, de azt be kell

vallanom, utoljára a gimnáziumban voltam ilyen zavarban, ha matekból kellett felelnem. Köszönöm a dicséretet, és én is őszintén remélem, hogy bebizonyítod, a csapatban a helyed! - Kissé provokatív volt a válasz, de csak annyira, ami még belefért a kötetlen hangulatba. - Üdv a fedélzeten! 25

Felálltam és az asztalon áthajolva kezet nyújtottam neki. Hatalmas tenyerébe vette hozzá képest apró kezem, és melegen megrázta. Elismerően húzta fel a szemöldökét, mikor érezte, hogy erősebben megszorítom, mint amire számított. Nagyi már gyerekkoromban belém verte, hogy a kézfogás mennyire fontos. Legyen erőteljes és határozott, közben nézzek a szemébe annak, akit köszöntök, mert az első benyomás nagyon nehezen írható felül. Be is tartottam mindig, és rájöttem, mennyire igaza volt. Mai napig nehezen teszem túl magam egy kutyaláb, vagy egy döglött halszerű kézfogás okozta csalódásomon. A megbeszélés innentől a szokásos mederben folyt. Mindenki elmondta, mik a tervei a következő hetekre, ehhez milyen segítségre van szüksége más területekről, és mi az, amiben esetleg elakadt. Olyankor jött a brainstorming, mikor egymás szavába vágva ötleteltünk, hogy mit kellene megpróbálni. Nagyon inspiráló volt, és közben eluralkodott rajtam egy érzés, amit megdobbanó szívvel üdvözöltem: Hazaértem! Késő délután volt, mikor összeszedtem a cuccaimat, és elindultam lefelé. Az egész nap a fejemben zsongott, így a gondolataimba merülve sétáltam át az aulán, mikor az ismerős hang utánam szólt: -

Dr. Tomlinson! - Hirtelen kaptam fel a fejem, és fordultam a pult

felé. - Professzor úr, jött egy levele a tengerentúlról, csak Christine elfelejtette reggel betenni a fakkjába - mondta mosolyogva az idősödő, de még most is gyönyörű Margo, aki felém nyújtotta a borítékot. Viszonoztam a kedves arckifejezést, és hozzá léptem. -

Margo! Örülök, hogy látom. Még mindig maga a legszebb nő

ebben a kócerájban. Elnevette magát, és megszorította a kezem. -

Lewis! Maga a legkedvesebb szívtipró itt, úgyhogy elfogadom a

bókot. Az én koromban már minden szép szónak örülni kell! Örülök, hogy visszatért, itt volt az ideje. A csapata eléggé elapátlanodott, amíg távol volt. 26

-

Most már itt vagyok - mondtam, és meglepődtem, mennyire jól

érzem magam a bőrömben. - Minden visszatér a régi kerékvágásba. Mikor ezt kimondtam, akkor viszont elszorult a torkom, mert rájöttem, soha semmi nem lesz már olyan, mint volt. Harry nélkül vakvágánynak tűnik az életem. Összemosolyogtunk, aztán folytattam az utat a hatalmas üvegajtón át, ki a szabadba. Már a kockaköves sétaúton gyalogoltam, a szépen nyírt mahóniasövény mellett, mikor megnéztem a borítékot, amit a kezemben tartottam. Már a látványtól is földbe gyökerezett a lábam. Az ismerős betűk a retinámra égtek, a szívem a torkomban dobogott. A szemem azonnal a feladóra siklott, és mikor elolvastam a dőlt betűs nevet, beleszédültem az izgalomba. Harry Miles A lélegzetem elakadt, egész testemet verejték lepte el, a kezem remegni kezdett, a fülem zúgott. Az agyam mégis kényszerített, hogy mérlegeljek. Egyrészről ott a kínzó akarás, hogy azonnal, ott helyben felbontsam, és megtudjam, mit írt, másrészt ott a letaglózó félelem, hogy amit a boríték rejt, azt nem úszom meg zokogás, és esetleg némi földön vergődve sikoltozás nélkül. Legyőztem a késztetést, a borítékot óvatosan a táskámba tettem, aztán szinte futva igyekeztem a metró felé, hogy mielőbb magamra zárhassam a lakásom ajtaját, és végre kiderítsem, mi van a levélben. Zakatoló szívvel rohantam hazáig, és egész úton azon agyaltam, mit írhatott. Képtelen voltam gátat szabni a fantáziámnak. Ha azt írta, hogy menjek vissza hozzá, abba belehalok. Ha azt írta, hogy elfogadta, amit mondtam, és zárjuk le végleg ezt az egészet, abba is. Ha azt írta, ő nem tudja lezárni, és utánam jön, azt nem engedhetem, tehát belehalok. Szép kilátások. Nehezen megszerzett, látszólagos nyugalmam már rég semmivé foszlott, mire ledobtam a táskám, amiből kivettem a levelet, és zihálva a kanapéra rogytam. Az ujjaim remegése csillapíthatatlan volt, ezért nehezen szakítottam fel a borítékot a 27

lakáskulcsommal, és olyan óvatosan vettem ki az összehajtott fehér lapokat, mintha az Alexandriai nagykönyvtár egy most előkerült tekercse lenne. Alig láttam, a betűk összefolytak a szemem előtt. Végül egy nagy sóhajjal az asztalra tettem, hátradőltem, és levettem a szemüvegem. Az orrnyergemet morzsolgatva próbáltam lehiggadni. Csak akkor dőltem előre, és vettem újra a kezembe, mikor a légzésem viszonylag normalizálódott. Visszavettem a szemüvegem, és olvasni kezdtem.

Boo! Ha ezt a levelet olvasod, akkor bekövetkezett az, amitől a legjobban rettegtem. Te Amerikában vagy, és én nem vagyok veled. Nem tudom, hogyan alakul az utolsó beszélgetésünk, de őszintén remélem, feleslegesen írom meg neked az érzéseimet, mert mindent letisztázunk, és találunk valami megoldást. Megígértem neked, hogy elengedlek. Hogy nem jogok hisztizni, se könyörögni, hogy itt maradj, és bár minden sejtem arra vágyik, beléd kapaszkodva kérjelek, ne hagyj el, mégsem fogom megtenni, mert a szavamat adtam. Azt viszont nem ígértem, hogy magamban tartom mindazt, amit ezzel kapcsolatban érzek. Muszáj elmondanom neked, de abban biztos vagyok, nem lesz rá lehetőségem, ha nem változtattad meg az elhatározásod. Ezért írom most ezt a levelet. Szeretlek! Ezt a szót először írom le életemben, ahogy az is az első alkalom volt, mikor kimondtam, Neked. Soha nem éreztem a súlyát, nem tudtam a jelentését, amíg meg nem ismertelek.

28

Beléd szerettem az első pillanatban, mikor megláttalak. Soha nem felejtem el, ahogy az előadóban álltái, a diákok sűrűjében, és én azt hittem, te is egy strébergyerek vagy a sok közül. De már akkor ott remegett a gyomromban az ismeretlen érzés, amit bár nem tudtam beazonosítani, de felkavarta a lelkemet. Hosszú (túl hosszú) ideig tartott, mire beismertem magamnak, hogy mit érzek. Nehezen fogadtam el, hogy egy férfiba lettem szerelmes, de nem is azért, mert fájt e beismerés, hogy meleg vagyok, hanem azért, mert azzal kellett szembesülnöm, hogy elraboltad a szívemet. Ma már tudom, azért nem tapasztaltam meg ezt az érzést korábban, mert minden sejtemmel védekeztem ellene. Nem akartam szerelmes lenni, mert soha nem láttam olyan kapcsolatot, ami kiállta volna az idők próbáját, és végül ne ért volna véget úgy, hogy az egyik fél megtörjön a szenvedéstől. Azzal hitegettem magam, hogy elkerülhetem ezt, és végighazudhatom az életem. De a sors gondoskodott arról, hogy megtanuljam a leckét. A legváratlanabb pillanatban, a leghihetetlenebb helyzetben, olyan valakibe szerettem bele, akiről soha nem gondoltam volna, hogy a szívem őt választja. És mivel nem védekeztem, mert nem is sejtettem, mi történik velem, már halálosan beléd gabalyodtam, mire ráeszméltem. Talán jobb lett volna, ha nem viszonzod... Talán jobb lett volna egy beteljesületlen, platói szerelem emlékét őrizni egész életemben... Talán nem fájna ennyire, ha nem tudom meg milyen, mikor viszontszeretsz... De életem legcsodálatosabb perceit töltöttem a karjaidban, és a világ összes kincséért nem adnám őket soha! 29

Megtanítottál érezni. Megtanítottál szeretni. És most meg kell tanulnom túlélni a hiányodat. Nem tudom, sikerülni fog-e, ahogy azt sem, egyáltalán van-e értelme. Ha te nem vagy velem - az egyetlen, aki életre kel-tette a szívemet van-e értelme az életemnek? Ha nem ismered a színeket, nem hiányoznak, de ha egyszer rácsodálkozol a szivárványra, többé nem elégszel meg a szürke árnyalataival. Valami ilyesmit érzek most én is. Megmutattad a szivárványt, aztán magaddal viszed a spineket. Nem hibáztatlak. Tudnod kell, bármi is az ok, amiért ezt a döntést hoztad, bízom benned. Biztosan mindent mérlegeltél, és tudod, mi, mennyit ér. Remélem azt is tudod, milyen árat kell fizetnünk érte. Csak azt akarom, hogy tudd: SOHA NEM FOGLAK TUDNI NEM SZERET-NI, SOHA NEM LESZEK KÉPES NÉLKÜLED ÉLNI, ÉS SOHA NEM MÚLIK EL A HIÁNYOD. Kívánom, hogy légy boldog és találd meg az örömöt az életedben. Azt is kívánom, hogy számomra is tartogasson még valamit az élet, ha már a szerelemből csak ennyi adatott... Örökké, Harry Mikor a második sornál tartottam, akkor hullott az első könnycseppem a papírra, és ahogy lesimogattam róla, láttam, hogy több helyen el vannak mosódva a betűk. Mikor felfogtam, hogy csakis 30

Harry könnyei maszatolhatták el az írást, olyan keserves zokogás ragadott magával, hogy alig tudtam kibetűzni a mondatokat. Újra és újra elolvastam, és azzal kínoztam magam, hogy átérezzem, mennyi fájdalmat okoztam neki. A saját szívemben forgattam a tőrt, és átkoztam magam, amiért szenvedésre kárhoztattam az egyetlen embert, akiért bármikor feláldoznám az életem.

31

46. L. Szomorú vasárnap. Nem tudom, hogyan éltem túl az elmúlt napokat. Mióta megkaptam Harry levelét, értelmetlenné vált minden. Depresszió, reloaded. Csak arra voltam képes, hogy reggelente lemenjek futni, a napok többi részét a kanapén vagy az ágyon töltöttem, és sorvasztottam az izmaimat. Hála istennek, először a könnycsatornáim haltak el, valószínűleg a túlterheléstől, és mára csak a folyamatos, égető érzés maradt, ami belülről marta a szememet, de képes voltam sírás nélkül elolvasni a sorokat, amik mára, szinte kivehetetlen pacaként sorjáztak a papíron. Igen, ezzel büntettem magam. Ahányszor alábbhagyott a fájdalom, újra kézbe vettem, és bár már kívülről fújtam az utolsó betűig, újra és újra elolvastam a levelet. Aztán hátradőltem, és engedtem, hogy az emlékképek ellepjék a tudatomat. Harry, ahogy mosolyog, ahogy durcásan néz, ahogy szerelmesen átölel, ahogy csókol, ahogy elragadja a szenvedély. Minden pillanatunk ott lebegett a szemeim előtt, és mérhetetlen fájdalom mardosta a lelkemet. Úgy hiányzott, hogy majd belepusztultam. Délután csörgött a telefonom, és Grace nagyi képe villogott a kijelzőn. -

Helló, nagyi! - próbáltam vidámságot erőltetni a hangomra.

-

Szia, Boo! - Az ő hangja cseppet sem volt szívderítő.

-

Mi történt? - csaptam le rá, mert éreztem, hogy van valami, amiről

nem tudok. Torkot köszörült, köhögött egy párat, aztán rekedt hangon szólalt meg. -

Ő, semmi különös, valószínűleg megfáztam egy kicsit.

32

-

Nyáron? - kérdeztem vissza, mert nem igazán hittem el a dolgot.

Életében nem volt megfázva. -

Ilyenkor a legkönnyebb. Kiizzadok a kertben, aztán jeges

limonádéval jutalmazom magam a hintaágyban, ahol átfúj a szél B teraszon. Nem szokott magyarázkodni, ez is szöget ütött a fejembe. - De ne rólam beszéljünk! Nem ezért hívtalak. Azt ígérted, minden nap jelentkezel, erre eltelt egy hét, és nem tudok rólad semmit. Tudod te, milyen nehéz volt megállni, hogy hívogassalak? -

Ne haragudj! - Tényleg bűntudatom volt. - Az az igazság, ha

felhívtalak volna, akkor csak bőgök. Könnyebb volt túlélni, ha nem beszélek róla. -

Értem... - A hangja mintha vidámabban csengett volna attól, Amit

mondtam, de megráztam a fejem a gondolatra. Lehetetlen, hogy az én nyomoromnak örülne. - Holnap már dolgozol? -

Igen, reggel kezdek. De voltam már bent egy megbeszélésen.

Mindenki nagyon örül, hogy visszajöttem. -

Szerintem nem mindenki - mondta, aztán hirtelen újra krákogott,

és anyámékról kezdett halandzsázni. -

Nagyi! - A hangom éles volt. - Ne tereld el a szót. Miről beszélsz? -

Csend visszhangzott a vonalban. -

Harryről - nyögte ki nagy sokára. Mély levegőt vettem. Tudtam,

hogy rá gondol, de a nevét hallani még mindig sokkoló volt számomra. -

Micsoda? Beszéltél vele? Mit mondott? Ő hívott? Vagy te hívtad

őt? Mi folyik ott? - öntöttem rá a kérdéseket. -

Boo! Nyugalom. Higgadj le! Nem tetszik ez a számon kérő

hangnem! - korholt le azonnal. Nagyot nyeltem, és igyekeztem uralkodni magamon. - Ő hívott fel, de azért, mert a lelkére kötöttem, mikor ott voltam, hogy hívjon, ha bármiben segítségre lenne szüksége. És most volt. De én nem tudtam segíteni, azon kívül, hogy meghallgattam. Ezt a harcot neki kell megvívnia... És neked. - Még mindig nem tudtam szólni. - Ha csak feleannyira 33

szereted, mint ő téged, akkor kurva nagy hibát követtél el. Azt akartam, hogy ezt tudd! - A szavai tőrdöfésként hatottak rám. -

Mert én egy gennyláda vagyok? Mert elcsábítottam, aztán

elhagytam? Mert úgy ismersz, hogy kihasználom az embereket? És szerinted a döntésemet úgy hoztam meg, hogy nem mérlegeltem a következményeket? - Már szinte kiabáltam vele, életemben először. Miért van az, hogy még te sem érted meg, mennyire fájdalmas volt otthagynom őt, és eljönni, miközben életemben először, és valószínűleg utoljára, halálosan szerelmes vagyok valakibe? Miért hiszi mindenki, hogy a szerelem egyszerű, csak el kell engedni magad, és kiélvezni? Nemzetközi hírű tudós vagyok. Egy rakás ember bizalmat szavazott nekem, mikor szinte még gyerek voltam. Nem hagyhatom itt az intézetet, csak mert beleszerettem egy kisfiúba, aki még le sem érettségizett. Ő pedig nem állhat a szülei elé azzal, hogy: „Anya, apa, beleszerettem egy férfiba, aki mellesleg a biosztanárom, és most átköltözöm vele Amerikába.” Ezt te is beláthatnád, ha nem mindig az érzelmeid vezérelnének! Végre

kiadtam

magamból

a

dühömet,

a

frusztrációmat,

és

megkönnyebbültem. -

Igen, beláthatnám, de nem akarom. Tudod, én már elég öreg

vagyok ahhoz, hogy összefüggéseiben lássam az életet, és tudjam, bár az érvrendszered megállja a helyét, akkor is lószar... LÓSZAR, kisfiam! Ugyanis, amit te most fontosnak ítélsz, arra rohadtul nem fogsz emlékezni a halálos ágyadon, de arra biztosan, hogy hagytad elsétálni életed szerelmét, mert... Hogy miért, az már rég a múlt ködébe fog veszni addigra, és csak a tudat marad, hogy eltoltad a dolgokat. Sajnálom, hogy te is szenvedsz, sajnálom, hogy az életed kemény döntés elé állított, de ez már csak ilyen. Mindenesetre, ahogy most kifakadtál, legalább azt tudom, hogy te túl fogod élni. Ha ilyen dühös vagy rám, mert megmondom az igazat, akkor nem vagy már mélyponton. Ennek örülök. -

Nagyi! 34

-

Ne szólj, Boo! Tudd, hogy akkor is szeretlek, ha te vagy a

legnagyobb fafej a világon, és ha így maradsz, akkor is, amíg élek. Ha majd rájössz, mennyire elszúrtad, sírhatsz a vállamon. Vigyázz magadra! - És letette anélkül, hogy én is elbúcsúzhattam volna tőle. Teljesen ledöbbenve ültem a kanapén, és órákig bámultam ki a fejemből. Hétfőn reggel kóvályogtam a kialvatlanságtól. Nagy nehezen megborotválkoztam és felöltöztem, aztán nekiálltam kávét főzni, ami újabb kínforrás, mert persze Harry kotyogójával bíbelődtem, és közben magam előtt láttam, ahogy ő tömögeti akkurátusan. Az intézetbe érve felvettem a leveleimet, reszketve néztem át őket, mert attól rettegtem, újabb levél vár tőle, de csak hivatalos iratokat kaptam. Nagyot sóhajtva szálltam a liftbe, és a nyolcadikon úgy szálltam ki, hogy mosolyt erőltettem az arcomra. Senkinek semmi köze a nyomoromhoz. - Jó reggelt! - lépett az asztalomhoz Mark, az új kolléga. - Szeretném megkérdezni, át tudta-e nézni az anyagot, amit e-mailben átküldtem. Kikerekedett szemekkel néztem rá. -

Őőőő... Sajnálom, be se kapcsoltam a gépet a hétvégén. Miről van

szó? Valami fontos, vagy sürgős? -

Hát eléggé, ugyanis csak a jóváhagyására vártunk, hogy elkezdjük

a kísérleti szakaszt. Minden készen áll, de ha nem volt rá ideje, vagy nem ítélte olyan fontosnak... -

Elnézést! - vágtam közbe, mert a hangja enyhén indulatos volt.

-

Bocsánat professzor! Az olasz vérem néha kiütközik - mosolyodott

el. - Szóval, ha lesz rám ideje, csak szóljon! - A szemébe néztem, de nyoma sem volt szemrehányásnak. -

Mark! Először is, tegeződjünk. Másodszor, most itt vagyok. Hozd

az anyagot, és lássunk neki. A hétvégén el voltam foglalva - a sebeimet nyalogattam, tettem hozzá gondolatban - de most nagyon fogok figyelni.

35

A csokibarna szemek örömmel nyugtázták, amit mondtam. Sarkon fordult, és eliramodott. Egy perccel később már egy nagy paksamétával tért vissza, és mellém húzott egy széket. Belemerültünk a munkába. Ebédelni is úgy mentünk, hogy közben a kísérleti program tervezetén vitatkoztunk. Kiderült, hogy hatalmas koponya, a tudásunk szinte megegyezik, és ő sem egy anyámasszony katonája. Komoly érvekkel szállt síkra az elképzeléseiért, és többször előfordult, hogy nekem kellett beadnom a derekamat. Ilyen nagyon ritkán fordul velem elő, ezért nagyon élveztem az eszmecserét, ami néha szinte veszekedésig fajult, mert Mark olasz apukájától örökölt temperamentuma engem is magával ragadott. Olyan vehemenciával vitatkoztunk, hogy a többi asztaltól kíváncsi tekintetek fordultak felénk. De minden vita vége az volt, hogy Mark elnevette magát és elnézést kért, vagy elvicceltük a dolgot. Hamar rájöttünk, hogy egy nyelvet beszélünk, és azt is igyekeztem éreztetni vele, hogy itt felesleges a harc, hisz nálunk csak hivatali elnevezés a poszt, amit betöltök, a csapatomban mindenki önállóan dolgozik, de felelős is a munkájáért. Este nyolc után léptünk ki az intézetből. -

Most viszont ragaszkodom hozzá, hogy meghívjalak egy sörre! -

mondta mély, dallamos hangján. - Úgy érzem, én tehetek arról, hogy a kiszáradás szélén állsz, annyit beszéltettelek ma - mondta, és ahogy ránéztem, a szeme körül azonnal összeszaladtak a nevetőráncok. -

Hulla fáradt vagyok, Mark. El is szoktam kicsit ettől a tempótól... -

próbáltam kibúvót keresni. -

Pontosan ezért. Kell egy kis lazítás ennyi munka után! Úgy sem

tudsz lerázni - nyomatékosította a meghívását. -

Nos... Rendben. Menjünk! - adtam be a derekamat, és rájöttem,

nagyon is lenne kedvem egy órán át nem gondolni még Harryre, és esetleg elbeszélgetni valakivel a munkán kívül, hogy érezzem, megőriztem valamit emberi mivoltomból. A sarki bár a lakásomtól alig két kapualjnyira volt. Mivel nekem kellett helyet választanom, mert Mark még új a városban, és én is csak 36

ezt az egyet ismerem, így beültünk az asztalomhoz, ahol minden kedden a meccset szoktam nézni. A pincér ismerősként lépett hozzánk: -

Hello, prof! Na végre, hogy betévedtél! Láttalak reggelente, mikor

futni mentél, és azt hittem, átpártoltál az Alibibe - nevetett fel, a két sarokkal lejjebb lévő bárra utalva, ami az egyetlen konkurencia volt a környéken. -

Soha nem tennék olyat! - válaszoltam én is nevetve, aztán

rendeltem két korsó sört. -

A mai ajánlatunk sült lazac, édesburgonya salátával. Nem

kóstoljátok meg? - Még mielőtt nemet mondhattam volna, Mark szólalt meg mellettem: -

Dehogynem! Farkaséhes vagyok. - Elszégyelltem magam, milyen

udvariatlan vagyok. Anélkül utasítottam volna vissza az ajánlatot, hogy megkérdezem tőle, éhes-e. Így csak bólintottam én is, és mosolyogva fordultam a magas, fekete férfi felé: -

Na, és most mesélj! Eddig mivel foglalkoztál?

-

Cipész voltam, csak átképeztem magam. - A szemöldököm a

homlokomra szaladt. Kérdő tekintettel fordultam felé, de komolyan nézett vissza rám. Legalább tíz másodperc eltelt, mire végre elnevette magát a zavaromon. - Csak vicceltem! Az egyetemen a szerves kémia volt a kedvencem, aztán az érdeklődésem az emberi test felé fordult. Huncut fény villant a szemében, de aztán hamar el is halványodott. Arra szeretnék rájönni, mielőtt rám is vonatkozik a probléma, hogy idős korban miért változik meg a test tápanyagellátása. Miért nem jutnak bizonyos sejtek elegendő oxigénhez. -

Tehát

tulajdonképpen

az

öregedés

ellenszerét

keresed

-

sommáztam az elhangzottakat. Felnevetett. -

Igen, tulajdonképpen rettegek az öregedéstől!

-

Hát, még van időd megoldani a problémát - mondtam, már én is

nevetve. -

Elmúltam huszonöt, úgyhogy a legoptimistább prognózis szerint

is túl vagyok a negyedén - mosolygott továbbra is, aztán belekortyolt a 37

sörébe.

Alkalmam

volt

közelebbről

is

szemügyre

venni,

és

magállapítottam, hogy szerencsés egy pasi. A bőre -

talán olasz származásából kifolyólag - kreol volt, a haja dús és

fényes, amit kiemeltek a lágy hullámok, ahogy megtört rajtuk a fény. A vállai nagyon szélesek voltak az alkatához képest, és a beszélgetésünk további szakaszából kiderült, hogy egészen húszéves koráig atletizált. Az édesapja olasz, az anyukája született amerikai, de szintén európai gyökerekkel. A lengyel dédszülők még most is ott élnek, és Mark, ha csak teheti, legalább évente meglátogatja őket. Több nyelven beszél, a családja révén természetesen anyanyelvi szinten az olaszt, megérd a lengyelt, remekül ír és olvas németül, és épp a franciával barátkozik. Remek humora van - állapítottam meg, mikor már fájt az oldalam a nevetéstől. Ismét bebizonyosodott az elméletem, hogy a jó humorhoz intelligencia kell. Abból sem szenvedett hiányt. Mire feleszméltem, már hajnali egy óra volt, és Hugh, a pincér, bocsánatkérő pillantással lépett az asztalunkhoz. -

Bocs, fiúk, de zárunk. Kihoztam a számlát.

-

Te jó ég! Nem mondjátok, hogy ennyire elszaladt az idő!

-

nézett az órájára Mark. Mindig is szerettem az olyan karakteres

pasikat, akik a mai világban is karórát hordanak. Nem tudom, miért, de ettől felértékeltem magamban azt az embert, aki egy ósdi szerkezetet ami „csak” időmérésre szolgál - visel magán. Mikor a számláért nyúltam, úgy söpörte félre a kezem, mint egy tollpihét. -

Szó sem lehet róla, Lewis! A vendégem vagy - mondta

ellentmondást nem tűrő hangon. -

Akkor köszönöm, és legközelebb én fizetek! - válaszoltam.

-

Rendben. A jövő héten te vagy a soros! - mosolyodott el.

Jólesett kicsit kikapcsolódni, így mikor a házam előtt melegen kezet ráztunk, őszintén mondtam köszönetet: - Jó kis este volt! Köszönöm a vacsorát és a remek társaságot. -

Igazán nincs mit. Enyém a megtiszteltetés. És megmondom

őszintén, nagyon kellemes meglepetés volt ez a mai nap. A munkádat 38

mindig is csodáltam, hogy ennyire fiatalon mit vittél már véghez, és tudtam, hogy kivételes koponya vagy, de arra számítottam, hogy egy könyvmoly, akinek semmi köze a való élethez, csak a kis zárt, tudományos világában érzi magát biztonságban. Ehhez képest egy remek humorú, olvasott, nyitott ember vagy. Az, hogy focizol, csak még inkább vonzóvá tesz. Mikor ez elhangzott, megkongatták a vészharangot a fejemben. Két férfi között a „vonzóvá tesz” kifejezés ritkán hangzik el ebben az aspektusban. Lenéztem, és szinte ledöbbentem, mert még mindig meleg tenyerében tartotta a kezem, amit szinte kirántottam, és a zsebembe süllyesztettem. Mark nem vette zokon, egyáltalán nem látszott rajta, hogy bármilyen hatást gyakorolt volna rá a hirtelen mozdulat, ahogy a pillantásában sem láttam semmi olyat, amitől közeledésnek kellett volna éreznem, amit mondott. Kicsit megnyugodtam. Talán a közvetlen habitusa miatt tévesztett meg egy pillanatra. Elbúcsúztunk, és viszonylag vidáman futottam fel a lakásig, ahol egy hete először - a

négy

korsó

sörnek

köszönhetően - álomtalan alvásba zuhantam.

*** H. -

Grace! Örökké hálás leszek, ugye tudod? - kérdeztem, ahogy apró,

törékeny kis kezét a tenyerembe vettem, és vele együtt leengedtem a karomat. -

Tudom, drágám! - mondta, és a homlokomhoz hajolt, hogy egy

leheletnyi

csókot

leheljen

rá.

39

Sajnálom,

hogy

nem

tudom

meggyógyítani a kis szívedet. Hidd el, megtenném, ha hatalmamban állna! -

Azt hiszem, úgysem mennék bele, ha azzal járna, hogy elfelejtem,

amitől szenvedek... Mert életem legszebb perceiről nem mondanék le azért, hogy könnyebb legyen élni az üres, semmitmondó napjaimat. - El akartam mosolyodni, de csak egy béna grimaszra futotta. -

Igazad van, Harry. Az élet szép pillanatait általában fájdalom

követi. Még akkor is, ha csak évtizedekkel később következik be. Elgondolkodott. - Ez alól az egyetlen kivétel a gyerekektől kapott szeretet. Az elkísér életed végéig. Tudom, most jöttél rá, hogy a saját nemedhez vonzódsz igazán, de a gyerekekről ne mondj le semmiképp! Akárhogy alakul a sorsod, ne feledd: Életünk célja, hogy gyerekeket neveljünk fel, és legjobb tudásunk szerint készítsük fel őket a nehézségekre. -

Észben tartom, Grace! - válaszoltam, és a kék szemeket

fürkésztem. - Kérhetek egy utolsó szívességet? -

Persze! - vágta rá habozás nélkül.

-

Kérlek, ne mondd el Boo-nak, hogy itt voltam... Nem kérem, hogy

hazudj - tettem hozzá, mikor összehúzta a szemöldökét - csak nem szeretném, ha haragudna rám. Elfogadom a döntését, és várok, hátha meggondolja magát, de nem akarok nyomást gyakorolni rá. Tényleg nagyon

furcsa

lenne,

ha

megtudná,

hogy

hozzád

szaladtam

vigasztalódni. Pillantását az enyémbe fúrta, és elgondolkozott. Nagyot sóhajtva válaszolt: -

Rendben van. Nem szólok neki, csak ha rákérdez, aminek pici az

esélye. És megértelek. Remélem, nem vársz hiába. Mire idáig jutottunk, már sós könnyek masíroztak az arcomon, mert valahogy úgy éreztem, az utolsó köteléket is elvágom azzal, hogy felszállok a vonatra, ami elvisz innen, ahol minden fűszál, minden tárgy Lewishoz kapcsolódik. Grace magához rántott, és csak ölelt szorosan percekig, míg rá nem jött, hogy fojtott zokogásom nem fog elcsitulni. 40

Akkor elengedett, de a két karomat fogta, amikor felegyenesedtem. Ránéztem, és még jobban összetörtem, mikor megláttam a finom bőrön végigfutó könnyeket. Nem számítottam ilyen fájdalmas búcsúra. Úgy látszik, ez még jár nekem. Tömeggyilkos lehettem előző életemben, ha ennyi szenvedés az osztályrészem. Egy csókot nyomtam az arcára, aztán felemeltem a kezét, és azt is megcsókoltam,

mielőtt

felkaptam

a

bőröndömet,

aztán

sarkon

fordultam, hogy felszálljak a szerelvényre, ami a semmibe visz. Mikor kiszálltam a taxiból anyámék háza előtt, a gyomrom görcsbe rándult. Nem akartam hazajönni, nem akartam a semmitmondó beszélgetéseket, a kutató pillantásokat, a kioktatást, hogy mit csinálok rosszul, és főleg, hogy mit várnak el tőlem. Minden szó elhangzott már ezerszer, fejből is el tudnám sorolni, mi az, amivel tartozom azért, mert tejben-vajban fürösztöttek egész életemben. Csak most már oda tudtam volna vágni, hogy mi az, amiből olyan keveset kaptam, hogy a hiánya miatt képtelen voltam tartalmas emberi kapcsolatokat létrehozni. Szeretet. Azt akarták kiváltani a sok drága ajándékkal, és azzal, hogyha bármit kiejtettem a számon, azonnal megkaptam. Elérték vele, hogy abba a tudatba ringassam magam, nem számítanak a barátságok, szerelmek, azok nélkül is boldog lehet az ember, ha ki tudja fizetni a legdrágább szálloda lakosztályát, vagy a menő sportkocsit. Csak azóta tudom, mióta megismertem Lewist, és átküzdöttem magam a saját korlátaimon, hogy beengedjem a szívembe; egyetlen megvehető dolog sem hasonlítható ahhoz, mikor feltétlenül megbízol valakiben, kitárulkozol, és az érzéseidre érzésekkel válaszolnak. Ez olyan kincs, ami megfizethetetlen. Anyám nyitott ajtót a csengetésre, és teljesen ledöbbent, mikor engem talált a küszöbön. - Harry! - nyögte ki nagy nehezen. Nem lepődtem meg, valószínűleg azt is elfelejtették, hogy egy hete vége az iskolának. Legalább nem kérdezik meg, hogy hol voltam mostanáig. Eggyel kevesebb hazugság, amit kierőszakolnak belőlem. De jobban fájt, hogy Grace olyan magától 41

értetődően szólított kisfiamnak, annyi érzelemmel, amit a saját anyámtól soha nem kaptam meg. Neki csak Harry vagyok, ahogy a szomszédnak is. Máris hiányzott a kis vidéki ház és a szeretet, ami ott lakik. -

Anya! - Beléptem az ajtón, de eszembe sem jutott, hogy

megöleljem, csak az arcára hajoltam, és egy mű puszit cuppantottam el a levegőben. -

Máris vége a sulinak? - kérdezte, miközben előttem sétált be a

nappaliba. -

Igen, vége - mondtam, és egyenesen a lépcső felé vettem az irányt,

hogy a szobámba cipeljem a bőröndöt. - Apa? - kérdeztem, miközben felkapaszkodtam a fokokon. -

Elutazott a hétvégére pecázni. Csak holnap reggel jön vissza -

mondta anyám, én pedig behunytam a szemem, hogy megálljain szó nélkül, amit lassan felnövő elmém már régóta tudott. Apám az aktuális szeretőjével tölti a hétvégét, és anyámnak kényelmesebb, ha úgy csinál, mintha nem lenne róla tudomása. Mivel évek óta hidegen hagyja, mit művel az apám - sőt talán örül is neki, ha nincs, otthon szemet huny a kilengései fölött, cserébe az anyagi jólétért. Ha neki megéri, engem végképp nem zavar. Este volt már, és csak a gyomrom korgása tudott rávenni, hogy lemerészkedjek

az

emeletről.

A

nappali

üres

volt,

ezért

egy

megkönnyebbült sóhajjal a konyhába osontam. Mikor benyitottam, ott találtam Daphnet, a házvezetőnőnket, aki épp borsót szemezett a mosogató mellett, egy ismerős dallamot dúdolgatva. Az ajtónyitásra megfordult, és mikor ráeszmélt, hogy nem hallucinál, tényleg ott vagyok, felsikoltott, eldobott mindent a kezéből, és úgy ugrott hozzám, mintha el akarnék szaladni. -

Kicsikém! - kiáltotta őszinte szeretettel, és nagy kezeivel úgy

megölelt, hogy ropogtak a csontjaim. Én is azonnal belefeledkeztem az ismerős érintésbe, elengedtem magam, és a nyakába fúrtam az arcomat. Gyerekkorom kedvenc illata kúszott az orromba, és felidézett ezernyi 42

pillanatot, mikor mégiscsak kaptam szeretetet, nem is keveset. Daphne, aki anyám helyett anyám volt, titkos szövetségesem, legjobb barátom és fő tanácsadóm, több mint huszonöt éve dolgozott a családomnak. Kibírta anyámat, a titkolt alkoholizmusát, apám megalomán, megjátszós természetét, a nővérem elkényeztetett, követelődző habitusát, és engem, az állandóan kérdező, mindennek a miértjét kereső kisfiút, aki telhetetlen szeretetéhségével is felé fordult. Nem fukarkodott. Minden szép pillanat, amit fel tudok idézni, hozzá kapcsolódik, bár ezeknek gátat szabott anyám egyre erősödő féltékenysége, mikor felfigyelt kettőnk különösen szoros kapcsolatára. Egyszer, olyan öt éves koromban, belemerülve a tésztagyúrásba, véletlenül a házvezetőnőt szólítottam anyának, amiért olyan verést kaptam, amit soha nem felejtek el. Onnantól mindketten nagyon figyeltünk, nehogy megismétlődjön a dolog. Most, szinte felnőttként, minden fájdalmas emlék rám tört hirtelen, ahogy a karomban tartottam. Vagy ő ment össze, vagy én nőttem hatalmasra mellette. A nagy, meleg kezek alig érték fel a vállamat, asszonyosan kerek csípője, amin annyit cipelt, szinte a térdemmel volt egy vonalban. -

Te jó ég! Mekkorára nőttél? - kérdezte, és hátralépett, hogy jobban

szemügyre vegyen. - Legalább egy fejjel vagy magasabb, mint tavaly nyáron - mondta, és közben az ajtó felé nyomott, míg a hátam nekicsapódott a keretnek, hogy csak úgy nyekkentem. Előkapott a köténye zsebéből egy tollat, és megpróbált a fejem fölé nyúlni, hogy berajzolja a csíkot, ameddig érek. Mikor rájött, hogy már nem éri fel, odarántotta a széket az asztal alól, felpattant rá, és a hajamat lenyomva hogy ne csaljunk -, berajzolta az aktuális vonalat. Mikor elléptem, és visszanéztem, akkor döbbentem meg a legjobban. Igaza volt, legalább tizenöt centivel volt feljebb, mint a tavalyi. Összemosolyogtunk, aztán a kezemnél fogva az asztalhoz húzott, lenyomott egy székre, elém tett egy nagy bögre teát és egy szelet lekváros kenyeret, aztán összefűzte az ujjait: 43

-

Na, és most mesélj!

44

47. H. Mindent elmeséltem. Volt pár pillanat, mikor a szemöldöke úgy felszaladt, hogy szinte eltűnt a haja alatt, és volt, mikor az arca lángvörösben úszott. Végül odaértem és elmondtam, hogy beleszerettem egy férfiba. A szája elé kapta a kezét, és diszkréten megfulladt, de, ezt leszámítva, jól fogadta. Mikor végeztem, kellett pár perc, hogy összeszedje magát, de aztán megdörzsölte a homlokát, és lassan a szemembe nézett. -

Harry! Annyira sajnálom. Biztosan nagyon különleges fiú, ha

sikerült így megbabonáznia. És abban is biztos vagyok, hogy te is rabul ejtetted a szívét. Hidd el, meg fogja találni a módját, hogy együtt lehessetek. Ha ilyen kivételes koponya... -

Az! - vágtam közbe, ő pedig elmosolyodott.

-

Akkor biztosan kipattan valami a fejéből. Ne szomorkodj!

Épp hozzám hajolt volna, hogy átöleljen, mikor a fal mellől - amit eltakart előlünk a nyitott ajtó -, hangos taps hangzott fel. Anyám kissé imbolygó léptekkel elrugaszkodott a sarokból, és kásás, összemosódó hangon szólalt meg: -

Gratulálok! Nem elég, hogy egész életedben szégyent hoztál ránk,

most még buzi is lettél. Hát ez remek! - Még mindig tapsolt, és hisztérikusan felnevetett. - Apád odalesz a boldogságtól, ha kiderül, hogy te is egy faszcibáló vagy, mint a ribancok, akikkel az idejét tölti. Éreztem, ahogy Daphne megfeszül mellettem, ezért össze kellett szednem

magam.

Megszorítottam

a

kezét

az

ölében,

aztán

rápillantottam, és nemet intettem a fejemmel, hogy meg ne szólaljon.

45

Már nem neki kell kiállnia értem, ráadásul ez most komolyabb annál, minthogy ő rendbe tudná hozni. -

Részeg vagy, anya! - mondtam halkan, de határozottan.

-

Te meg buzi! - kacagott kajánul.

-

Igen, de ehhez neked semmi közöd. Ahogy igazából az egész

életemhez nincs közöd. -

Hallgass el! - vicsorgott fenyegetően.

-

Nem anya, nem hallgatok el. Többé nem. És mivel ennyire örülsz

neki, hogy a szerelmi életemet is alázhatod, annak meg pláne, gondolom, hogy ez sem jött össze, elárulom, miattad vagyok képtelen normális kapcsolatot létrehozni másokkal, sőt, azt is megkockáztatom, miattad lettem meleg. -

Cöcöcö... Ezt nem fogod rám hárítani, te kis selejt! Mi közöm

ahhoz, hogy viszket a segged, ahelyett, hogy igazi férfi lennél? -

Talán annyi, hogy egy ilyen anya után eszem ágában sincs egy

nővel leélni az életem. Akkorát csalódtam általad, hogy inkább menekülök a másik oldalra. Anyám ismét felnevetett, és kicsit megtántorodott. Nekitámaszkodott a hatalmas tölgyfa asztalnak. -

Hát nem, bazmeg! Nem azért lettél köcsög, mert én nem voltam

elég jó anya. Azért vagy ilyen nyomorult, mert az apád egy geci, és annyi lotyót láttál körülötte kiskorodtól kezdve, hogy megcsömörlöttél. És annyira vágynál egy apára, hogy még egy idősebb pasival is hajlandó vagy lefeküdni, csak legyen melletted egy igazi férfi. -

Úgy látszik, későn kezdtél hallgatózni. A pasi csak négy évvel

idősebb nálam, és egy okos, komoly fiú. Egyáltalán nem apapótló. De lényegtelen, mert ebből a beszélgetésből nem sokra fogsz emlékezni reggel. Úgyhogy részemről befejeztem - álltam fel az asztaltól, és még egyszer megszorítottam Daphne kezét. -

Hát persze! De nincs neked akkora szerencséd, hogy reggelre

elfelejtsem, buzi vagy. - Sátáni kacaj hagyta el a száját. - Alig várom, hogy apád hazajöjjön, és elújságolhassam neki. 46

-

Jól van anya, úgyis ennyi az öröm az életedben - vágtam oda, és

kisétáltam mellette az ajtón. Hogy apámnak mit és hogyan mondott el másnap, fogalmam sincs. Már kora reggel eljöttem otthonról, és biciklivel legurultam a folyóig. A horgászházban ott volt minden felszerelésem, érintetlenül, így pár perccel később már derékig álltam a vízben, és a fejem felett tekergettem a zsinórt. Órákon át műveltem a jól begyakorolt mozdulatokat, és közben óhatatlanul Lewis képe merült fel bennem, ahogy a táborban bénázott, mikor pecázni voltunk. El is mosolyodtam az emléktől. Belemerültem az érzéseimbe, mikor egy kéz szorította meg a vállamat. Megugrottam ijedtemben, de ahogy megfordultam, apám fáradt zöld szemeibe néztem, közvetlen közelről. -

Fiam! - mondta, és próbált egy joviális mosolyt erőltetni az arcára.

Rögtön tudtam, hogy anyám mégsem felejtette el a tegnap estét. Félig meg is könnyebbültem: legalább egy nap alatt túl leszek az egészen, bármi lesz is a végkifejlet. -

Apu! - mondtam, de a hangom elcsuklott. Ettől viszont az ő arcán

suhant át milliónyi érzelem, aztán magához rántott, és szorosan átölelt. A szívem a torkomban dobogott. -

Gyere, üljünk le a faháznál. Hoztam ebédet. Daphne azt üzeni, az

utolsó falatig meg kell enned, vagy lenyomja a torkodon. -

Húha! Márpedig ő nem viccel - mosolyodtam el, és apám karjával

a vállamon, a part felé fordultam. Mikor kiértünk a vízből, mindketten kibújtunk a guminadrágokból, a víz mellett hagytuk őket, és a kis faház előtti, farönkökből eszkábált asztalhoz ültünk, a padra. Egy kosárból előszedtük az ínycsiklandozó grillcsirkét, meg a fóliában sült héjas krumplit, egy befőttes üvegből ettük hozzá az uborkasalátát és hallgattunk. -

Én... - kezdtem bele, mert nem bírtam tovább a feszültséget.

-

Harry! - vágott közbe apám. - Anyád elmondott mindent... Azt

hiszem, többet is, mint amennyit kellett volna, mivel az ő érzéseit is 47

végig kellett hallgatnom ezzel kapcsolatban. - Szünetet tartott, kereste a szavakat, én pedig rettegtem. - Meleg vagy? - Csak ennyit kérdezett. -

Azt hiszem. Nem tudom. Csak ő... - nyökögtem kínomban.

-

Értem. De előtte volt egy rakat barátnőd, nem?

-

De... De ő más. Őt szeretem.

A fáradt szemek az arcomat vizslatták. Nem tudtam, ismer-e annyira, hogy olvasson a vonásaimból. -

Az jó! - mondta hirtelen. - Mindig azt hittem, olyan leszel, mint

anyád. Olyan, aki képtelen szeretni. Ledöbbentem. Most akkor mi van? - Ha szerelmes vagy, és ezt így ki tudod jelenteni, akkor a legnagyobb félelmem máris elszállt! Lenyúlt a kosárba, és elővett két sört. Lepattintotta a kupakjukat, az egyiket a kezembe nyomta, aztán összekoccintotta őket, és bár én még mindig lefagyva ültem, mint egy szobor, szélesen elvigyorodott. - Ha azt hitted, zavar, hogy férfi az illető, akkor ideje, hogy több időt töltsünk együtt. Mert ezek szerint egyáltalán nem ismersz! - nevetett most már zabolázatlanul. - Tudom, hogy pocsék apa voltam, de egyvalamit tudnod kell. Csak azért nem váltam el anyátoktól, mert nem akartalak magatokra hagyni benneteket. Mivel kicsapongó életet éltem, megkapta volna, a gyerek felügyeletet, és akkor semmi befolyásom nem lett volna az életetekre. Így se sok volt, de legalább annyi, hogy elértem, mielőbb elkerüljetek itthonról és jó iskolákba járjatok. Ezen kívül csak reménykedni tudtam, hogy anyátok nem tette tönkre teljesen a lelketeket. És ezek szerint, hála az égnek, nem! Átnyúlt a vállam felett és megszorongatott. Lassan nekem is kezdett felkunkorodni a szám széle. -

Meddig maradsz? - kérdezte egy hirtelen témaváltással.

-

A héten - válaszoltam.

-

És utána?

-

Még nem döntöttem el. Lehet, hogy átmegyek egy pár napra

Nasirhoz. -

És utána? - Kezdtem idegesen feszengeni. 48

-

Nem tudom, apa. Miért kérdezed? - Úgy döntöttem elég a

kertelésből. -

Arra gondoltam, átruccanhatnánk Kanadába. - Na, ebben a

pillanatban esett le az állam. -

Honnan tudod, hogy hol van?

-

Daphne.

A válasz mindent elmondott. Azt is, hogy a pótanyám megbízik apámban, ha elárulta neki. Akkor talán mégsem olyan rossz ember, mint amilyennek anyám, gyerekkorom óta beállította. Lehet, hogy eddig tévedésben éltem az életem. -

Megegyeztünk, hogy nem keressük egymást... - mondtam, és

lehajtottam a fejem. -

A szabályok arra valók, hogy megszegjük őket! - nevetett fel

apám, és megveregette a vállamat. - Szerelemben és háborúban minden megengedett.

*** L. A munka gyógyír volt megtépázott lelkemnek, és hála az égnek, ment is minden rendesen. Jól haladtunk az előkészítéssel, és a Markkal megerősített csapat szépen vette az akadályokat. Jó volt belemerülni a feladatokba, és így nem is volt időm másra. Korán reggel elmentem futni, vagy egy órára edzeni a konditerembe, hogy aztán egész nap a laborban görnyedjek, vagy a számítógép előtt ülve dolgozzak a jelentések, statisztikák és táblázatok sokaságán. Este nyolc előtt ritkán végeztünk, de ha igen, akkor az intézethez közeli, kellemes kis sörözőben vacsoráztunk, hol többen, hol kevesebben. Egyetlen ember volt biztos pont, a szintén független Dr. Belli. 49

Egyre jobban összebarátkoztunk, és egyre többször feledkeztem el arról, hogy épp szerelmi bánatom van. Mikor vele voltam, előfordult, hogy órákon át nem jutott eszembe Harry. Aztán persze lecsapott rám a lelkiismeret-furdalás. Mark mesélt a gyerekkoráról, arról, hogy miért lett biológus, és hogy mit akar elérni az életben, persze azon kívül, hogy meggátolja az öregedést, amin mindig jókat nevettem. Kiderült, hogy nem szereti a rögbit. Ő azon kevés amerikai közé tartozik, akik az európai futball rajongói, és ezzel bevallom őszintén, levett a lábamról. Kedden elvittem a klubba, és megnézte az edzést. Jim, az edző, le volt döbbenve, hogy több hónapos kihagyás után, milyen jó formában vagyok. Elárultam neki, hogy a gyerekekkel rengeteget fociztam a gimiben, mire megdicsért, hogy mennyit fejlődtem. Nasirra gondoltam, akitől egy csomó cselt lestem el, és offenzív stílusából is ragadt rám valami. A keményebb tréning után kötetlen játék következett, amibe már Mark is beszállhatott, és egészen meglepett, milyen ügyes, pedig elmondása szerint csak az egyetemen focizott rendszeresen. Az edző is aposztrofálta, hogy vegye komolyan, mert van tehetsége, és szívesen látná a csapatban, ha a heti három edzést be tudja vállalni. Ő pedig azonnal rávágta, hogy akár minden nap ráér, csak tőlem függ, hogy mikor jövünk. Jól esett a lelkesedése, és az, hogy találtam valakit, akivel focizni, moziba, sörözni járok. Végre lesz egy barátom... Ez már önmagában is hihetetlen, és büszke voltam magamra, hogy ezek szerint sokat fejlődtem, amíg a suliban voltam Harryékkel, és talán most már nem fog annyira nehezemre esni, hogy ne bújjak vissza a csigaházamba, ahogy valaki szeretne közelebb kerülni hozzám. Harry és a szerelmünk elég erőt adott ahhoz, hogy ne egy korcsként tekintsek magamra, hanem elfogadjam: egy meleg férfi vagyok, aki ugyanolyan értékes ember, mint a többiek, csak egy kicsit más.

50

Péntekre teljesen elfáradtam, így mikor Mark azzal állt elő, hogy menjünk el wellnessezni a hét végén, mert ajánlottak neki egy jó helyet, ahol egy órán át masszíroznak, és van szauna is, képtelen voltam nemet mondani. Másnap reggel szinte üdén ébredtem, és kifejezetten vártam a programot. Mikor a kis SAAB bekanyarodott a ház elé, és kinyílt az anyósülés ajtaja, csak akkor jöttem rá, hogy kocsival jött értem. Bepattantam, és mosolyogva csatoltam be az övem. Jó egyórás út után érkeztünk meg a várostól hatvan kilométerre lévő szállodába, ami tényleg fantasztikus volt. Egész nap brüggöltünk a gyógyvízben, csak a masszázs, a szauna, és a vacsora idejére szakítottuk meg a fürdőzést, aztán este szépen felöltöztünk, és lesétáltunk a kisvárosba sörözni. Életemben nem ittam annyi sört, mint ezalatt a két hét alatt, de azt hittem, ez hozzátartozik a férfias életvitelhez. Viszont annyit pisiltem, mint egy törpe vízműtelep. Legalább átmostam a vesémet. Már egy kellemes kis teraszon üldögéltünk, és majdnem megrendeltem a szokásos korsómat, mikor Mark odafordult hozzám. -

Ne haragudj, Lewis, de be kell vallanom valamit. - Kérdőn húztam

fel a szemöldököm, ő pedig halálos komolysággal folytatta: - Világ életemben utáltam a sört. Nem ihatnánk inkább egy pohár bort? Mikor befejezte a vallomását, kipukkadt belőlem a nevetés, így a következő tíz perc szórványos hahotázással telt, mert két hete egyikünk sem mert szólni, hogy ő inkább boros. Egy üveg rozét eltüntettünk, mire megemésztettük, hogy mind-ketten a másik kedvéért ittuk a keserű és jellegtelen söröket, ahelyett, hogy jobbnál jobb francia, vagy spanyol borokat kóstolgattunk volna. Elmeséltem, hogy a nagyapám mennyire értékelte, és mennyit áldozott egy-egy jó évjáratú üvegért, és megemlítettem, hogy Grace nagyinál még mindig százszámra állnak a különleges butéliák a pincében. Mark le volt nyűgözve. Elvezettel hallgatta a gyerekkoromról szóló történeteket, és nagyokat nevetett a kis turpisságaimon. Jó mesélő vagyok, de ilyen jó hallgatósággal ritkán hozott össze eddig a sors. 51

Ő is elmesélte, milyen egy olyan családban felnőni, ahol több náció szokásai és konyhája csap össze nap, mint nap. Jókat nevettem az édesapja kemény, olasz elszántsággal véghezvitt kísérletein, amivel szerette volna meghonosítani a családban az itáliai szokásokat, és amikkel rendszeresen kudarcot vallott, mert Mark édesanyja mindig, mindent jobban tudott. -

Ez nálunk is így volt, csak az én szüleim ezért el is váltak -

nevettem fel, mikor idáig ért a mesélésben. -

Nagyon sajnálom, Lewis! - komorodott el a csokibarna szempár.

-

Semmi baj, szerintem jól tették. Mára már beláttam, csak olyannal

érdemes élni, akit minden fenntartás nélkül szeret az ember. Felesleges egymás idejét rabolni, ha csak kényszerből élnél valakivel. - Az arcomat fürkészte, és annyi érzelem suhant át rajta, amire szerettem volna rákérdezni, de úgy gondoltam, talán még korai lenne. Nem akartam megijeszteni azzal, hogy elemezni akarom. Majd ha úgy érzi, lassan úgyis mindent elmesél. Mindketten a gondolatainkba merültünk. Nekem eszembe jutott, hogy én már megtaláltam azt az embert, akivel szíves-örömest leélném az életem, és talán életem legnagyobb hibáját követtem el, mikor elengedtem a kezét. Reggel olyan kipihenten és frissen ébredtem, hogy szinte kiugrottam az ágyból. Gyorsan lezuhanyoztam, megnyúztam az arcomat a borotvámmal, aztán felkaptam a melegítőm, és a futócipőmet, majd magamhoz

vettem

a

szobakártyát,

és

elindultam,

hogy

körbeszaladgáljam a környéket. Mikor kiléptem az ajtón, és elindultam a folyosón, a mellettem lévő szoba ajtaja azonnal kinyílt, és Mark feje bukkant fel a résben. Meglepődtem. Mintha arra várt volna, hogy mikor hagyom el a szobát. -

Jó reggelt! - köszönt rám széles mosollyal.

52

A haja vizes tincsekben keretezte az arcát, a karja, amivel az ajtót tartotta, izmos volt és csupasz, ahogy az egész felsőteste is. A derekára tekert törölközőn kívül nem viselt mást. -

Szia. Futni megyek - közöltem idétlenül, mert elég kellemet-lenül

éreztem magam. Nem is értettem, mitől. -

Oké. Mehetek én is? Egy perc alatt felkapok valamit. - Valamiért

nemet akartam mondani, de rájöttem, nincs semmi okom rá. Elszégyelltem magam. -

Persze - válaszoltam sután.

-

Akkor bejössz? Megvársz? - tárta szélesre az ajtót. Válasz helyett

csak

bólintottam,

aztán

besétáltam

mellette

a

saját

szobám

ikertestvérébe. Kelletlenül az ablakhoz sétáltam, és ledobtam magam a kényelmes fotelbe, ami előtte állt. Mark még egy széles mosolyt villantott rám, aztán se szó se beszéd lekapta a csípőjéről a törölközőt, az ágyra dobta, és anyaszült meztelenül a szekrényhez sétált. Majdnem felszisszentem. Csaknem rákiabáltam: mégis hogyan képzeli ezt, mikor rájöttem, fogalma sincs róla, hogy meleg vagyok, és két férfi között nem igazán téma a szégyenlősködés. Nagyot nyeltem, és elfordítottam a fejem, de azért nem tudtam megállni, hogy egyetlen, gyors pillantással végignézzek a testén. Szép volt. És izgató. Undorodtam magamtól. Gyorsan felöltözött, tényleg egy perc alatt végzett, úgyhogy mire uralkodni tudtam szélsőséges érzelmeimen, már az ajtóban állt, és rám várt. Ahogy leértünk, bedugtam a fülesemet, és nekiiramodtam. Addig hajszoltam magam, míg majdnem összeestem, és csak akkor néztem hátra. Mark szorosan mögöttem futott, nem maradt le, nem kérdezett, nem szólt, csak nézte, ahogy kifekszem a pázsiton, és levegőért kapkodok. Mellém heveredett. -

Ki elől szaladtál ilyen kétségbeesetten? - A fél könyökére

támaszkodott, egy fűszálat rágcsált, és közben engem nézett. 53

-

Saját magam elől. - válaszoltam, mert már nem volt kedvem

hazudozni. - Néha felesleges elfutni valami elől, ami nem is biztos, hogy fájna. mondta, és elkapta a tekintetét, mikor kérdőn néztem rá. Már nyitottam a számat, hogy visszakérdezzek, de felugrott a fűből, leporolta a nadrágját, aztán a kezemért nyúlt: - Jobb lenne, ha nem heverésznél itt, mert olyan izomlázad lesz, hogy leszakad a lábad. Gyerünk, Lewis! Induljunk vissza. De most én megyek elől, mert különben kiszaladsz a világból! Nagyon is telibe találta, mit tettem volna legszívesebben.

54

48. L. Ez a hét úgy elszaladt, hogy fel se tudtam kapni a fejem. A főnök jelezte, hogy péntekre ellenőrzést kapunk a felügyeleti bizottságtól, akik azt hivatottak nyomom követni, hogy a töméntelen mennyiségű pénz, amit a kutatásainkba fektetnek, megfelelő célokra kerül felhasználásra, nem pedig elherdáljuk. Ez viszont azt jelentette, hogy addig elő kellett állnunk valami használható vizsgálati anyaggal, kiértékelt kísérletekkel és összeszedett gondolatokkal a következő időszakra vonatkozóan. Markkal kora reggeltől, késő estig dolgoztunk, és lassan elmúlt az a hülye érzésem, hogy talán közeledni akarna hozzám. Semmi jelét nem adta, hogy személyes

kapcsolatunk

túlmutatna

a

barátság

keretein.

Azzal

nyugtattam magam, hogy mivel nincsenek tapasztalataim a barátság terén, talán túlparáztam az egészet. Szerelmi téren is ugyanekkora hendikeppel indultam, hisz Harryn kívül életemben nem próbálkoztam, és vele is majdnem elbénáztam az egészet. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az erdei szeánszunk, mikor el akartam neki magyarázni, hogy beleestem, de ne vegye komolyan, majd kiheverem. Ha akkor ő nem kezdeményez, soha, semmi nem lett volna a kapcsolatunkból. Néha még most is belenyilallt a szívembe, a hiánya fojtogatott, de mindig arra gondoltam, jobb ez így neki, és talán nekem is. Ha most azon agyalnék, hol van, mit csinál és kivel, képtelen lennék a munkára koncentrálni. Vagy, hogy minden kiesne a kezemből, ha telefonon hívna, és képtelen lennék odafigyelni a feladataimra. De a szívem azonnal rákontrázott. Mikor együtt voltunk, de neki más dolga volt, akkor nemhogy nehezemre esett a munka, hanem inkább 55

szárnyaltam. Olyan kérdéseket sikerült megfejtenem, amikre évek óta kerestem a megoldást, eredménytelenül. Megráztam a fejem, próbáltam visszatérni a jelenbe, és kiverni a fejemből a „ha” kezdetű mondatokat. Gyorsan szaladtak a napok, és pénteken végre sikerült elbúcsúznunk a vizsgálóbizottság tagjaitól az aulában. Elégedetten sétáltak ki az ajtón, mi pedig még vártunk egy percet, miután bezárult mögöttük a fotocellás üvegtábla, aztán olyan üdvrivalgásban törtünk ki, és úgy ugráltunk, mint a gyerekek. Összepacsiztunk mindannyian, ölelgettük egymást, és megkönnyebbült hangok vegyültek a hangos nevetésbe. -

Na, ezt meg kell, hogy ünnepeljük! - Mark karcos, mély hangja

áttört a hangzavaron. -

Hát hogyne! - vágtam rá azonnal, mert bennem is úgy fel-gyűlt a

feszültség, hogy muszáj volt levezetni, mielőtt hazamegyek, különben reggelig nem jön álom a szememre. -

Sajnos, nekem haza kell mennem - mondta Elijah. - A gyerek alig

látott a héten, az anyja már lassan egy képet fog mutogatni rólam, hogy megismerjen. -

Ma nekem sem jó, gyerekek, sajnálom. A társkeresőn levelezek egy

fiúval, és egész héten kikosaraztam a meló miatt, de mára elígérkeztem. Nem akarom lemondani - mondta bűnbánó arccal Melanie, az asszisztensem. Végül a főnökünkön és Justinon kívül, aki a laborvezető, mindenki más kihúzta magát a sörözés alól. Átöltöztünk, és együtt elsétáltunk az intézettől két sarokra lévő bárba, de ki volt írva, hogy tatarozás miatt zárva. Mondjuk rá is fér állapítottuk meg, aztán tanácstalanul álldogáltunk. -

Ami a házaddal szemben van, az is egy jó kis hely - mondta Mark,

és a főnököm is felkapta rá a fejét. -

Ahol a meccset szoktad nézni?

-

Aha.

-

Oké, akkor menjünk oda! - jelentette ki Greg, és végre elindultunk. 56

Mire odaértünk, olyan ólmos fáradtság váltotta fel a kezdeti lelkesedésemet, hogy csak kóvályogtam. Felmásztam egy bárszékre a magas, pultszerű asztalnál, és az se érdekelt, mit rendelnek. Úgy voltam vele, nekem is jó lesz, amit ők isznak - gyanítom, sört. Mikor a pincér elém tett két kupicát, és egy gyöngyöző oldalú Pohárban, isteni illatú vörösbort, nagyon megörültem. Kiderült, hogy két kör vodkával kezdünk, amit olyan gyorsan tüntettem el, hogy mindenki kérdő tekintettel nézett rám. Most vagy leájulok a székről, vagy öt perc múlva visszatér belém az élet - magyaráztam meg nekik a hirtelen alkoholizálásomat, majd hatalmasat kortyoltam az aromás bordóiból. És igazam lett, mert mire kihozták a szendvicseket, én már megállás nélkül beszéltem, hála az éhgyomorra leküldött tömény szesznek, amihez rohadtul nem vagyok hozzászokva. Összefüggéstelen történetekkel szórakoztattam őket, a pár hétig tartó tanári karrieremből (spiccesen nem tudtam uralkodni magamon), mivel mindig ezek a dolgok jártak az eszemben, és pár, személyesebb emlék, de azért annak sikerült gátat szabnom, hogy ne meséljem el, miként vettem el Harry szüzességét a konyhakövön. Az emléktől egy pillanatra elakadt a lélegzetem, és csak nagy nehezen sikerült lecsillapítani összevisszakalapáló szívemet. Nem tudom, mennyi idő telt el, mikor először Greg, majd Justine is elköszönt, és imbolygó léptekkel, egymásba kapaszkodva elhagyták a helyet. Mark még csak akkor rendelt egy brownie-t desszertnek. Hihetetlen milyen édesszájú, akárcsak Harry. Harry... Hatalmasat sóhajtottam, és lehajtottam a fejem, hogy adjak egy percet a lelkemnek, amit a szokásos fájdalomba merüléssel töltünk el. - Mondd csak, Lewis, mikor szakítottatok? - A kérdés annyira meglepett, hogy hirtelen át sem gondoltam a választ.

57

-

Június 16-án, aznap, mikor visszajöttem Atlantába. - Ahogy

kimondtam, elakadt a hangom. Ez fájt. Fájt kimondani, fájt felfogni, hogy szakítottunk. De így van. -

Az még egy hónapja sem volt - szögezte le Mark döbbenten.

-

Honnan vetted, hogy szakítottam valakivel? - Végre kezdett

kitisztulni az agyam. -

A vak is látja, hogy szerelmi bánatod van. Mikor hirtelen elréved a

pillantásod, és érzelmek tömkelege fut át az arcodon. Szinte mindenről eszedbe

jut

elcsendesedsz,

valami, és

vagyis

inkább

befordulsz

pár

valaki... percre.

Olyankor Ehhez

mindig

nem

kell

pszichológusnak lenni. Aki volt már szerelmes, az tudja, mit jelent ez. -

Ezek szerint te már voltál - állapítottam meg.

-

Igen, még amikor annyi idős voltam, mint te. Szép volt. El-múlt.

Vagyis kihevertem. Ereztem, hogy egyre kíváncsibb vagyok. Leintettem a pincért, kértem egy ásványvizet, és egy erős duplát, hogy kicsit: kitisztuljon a fejem. Mark a zsebéből előhalászott egy gyanúsan kinéző dobozt, és a kezembe nyomott egy kapszulát. -

Ez, mi a szösz? - kérdeztem, miközben furcsán méregettem a

gyógyszert. -

Esemény utáni tabletta férfiaknak - nevetett fel élesen. - Kijózanít

egy fél óra alatt, ha eleged van a révületből, és reggel sem leszel másnapos. A szemébe néztem, de komoly volt. A közben elém rakott vízből kitöltöttem egy nagy pohárral, és egyszer élünk alapon a számba dobtam a bogyót. Pár perc múlva éreztem, hogy alábbhagy a szédülés, és a nyelvem is könnyebben forog. Odafordultam Markhoz, aki épp a villájára szúrt piskótadarabbal igyekezett feltunkolni a lágy csokoládét. -

Mesélj róla! - Győzött a kíváncsiságom. Szerettem volna hallani,

hogyan lehet túlélni azt, amit én most lassan ölő, halálos kórként élek meg. 58

-

Oké, szívesen, de csak akkor, ha te is elmondod nagy vonalakban.

A tiéd még nagyon friss, nem akarom felszakítani a sebeidet, de az sem jó, ha nem beszélsz róla senkinek. - Csak bólintottam. Lehet, hogy igaza van. -

Megpróbálom. De utálok nyilvános helyen bőgni.

-

Menjünk fel hozzád? - kérdezte, amitől megfeszült a gerincem, és

túl hirtelen válaszoltam. -

Ne!!! Ne...

-

Nyugi! Csak azért kérdeztem, amit mondtál, de nekem itt is jó. -

Megkönnyebbültem. A Markkal kapcsolatos reakcióim nem voltak normális kategóriába sorolhatók, de nem ez volt a jó alkalom arra, hogy ezt kielemezzem. - Szóval Kim... Ő egy különleges személyiség. Eleinte nem is értettem, miért vonzódom hozzá. Semmi közös nem volt bennünk, sőt inkább egymás ellentétei voltunk. Ő a keleti kultúra berögződéseivel, szigorú szabályaival, én a lazaságommal és a rapszodikus természetemmel. Az ő higgadt, buddhista világképe, az én mindent jobban tudó, embercentrikus amerikai álmommal, ahol minden rajtam múlik. Vagyis akkor ezt képzeltem. Aztán a szerelem minden józan érvet elsöpört. Mindketten belezuhantunk a szédítő mélységbe, és persze ejtőernyő nélkül. Aztán fél év múlva kezdődtek a problémák. Ő még egyetemista volt, ráadásul egy szökött észak-koreai, aki a családjával sem tarthatta a kapcsolatot. Nem fogadott el tőlem anyagi segítséget, ezért az egyetem mellett állandóan dolgozott. Fáradt volt, frusztrált és kiábrándult. Nem engedte, hogy megkönnyítsem az életét, mert nem volt hozzászokva, hogy bárkitől is elfogadjon bármit, amivel nem szolgáltatja ki magát. Megértettem. Éjjelenként érte mentem a bárba, ahol dolgozott, mert nem a legjobb környéken volt, de nem vették fel máshová, ott viszont állandóan rosszarcú férfiak vártak rá éjjelente, és nem mert egyedül hazajönni. Vékony volt, alig 60 kiló, nem is engedtem volna... De a kapcsolatunk nem erre ment rá. Házasságot akart. Felkaptam a fejem. Bár Mark nyílván túl korainak tartotta 21 évesen, hogy elvegyen egy egyetemista lányt, de én bármit megadnék, hogy 59

megkérhessem Harry kezét, és hivatalosan hozzá köthessem az életem. Minden viszonyítás kérdése. Csak bólintottam, hogy folytassa. - Innen egyszerű volt a dolog. Imádtam, de nem akartam egy elhamarkodott házassággal tönkretenni az életünket. Ő viszont többek között, vagy legfőképp azért vállalta az életveszélyes szökést otthonról, hogy egy szabad világban felvállalhassa, hogy meleg, és ha megtalálja a szerelmet, akkor hivatalosan is megerősíthesse. Olyan volt, mint egy igazi nő, és azt hiszem, ettől inamba szállt a bátorságom. Ahogy az utolsó mondatokat kiejtette a száján, nekem a döbbenettől elnyílt a szám, és nem tudtam uralkodni a vonásaimon. Kim... ÉszakKoreából. Hogy lehettem ekkora barom? Nem esett le, hogy ott a Kim férfinév, és „szeretett” vezetőjük után, szinte az összes család első fiúgyermeke ezt a nevet kapja. Mark meleg... Mark is meleg. - Lassan tönkretettünk

mindent,

amíg

végül

meggyűlöltük

egymást,

ugyanazokért a dolgokért, amikért egymásba szerettünk. Ő mondta ki, én pedig belebetegedtem. Mai napig nem találtam senkit, aki betölthette volna az űrt, amit maga után hagyott. - Csak amikor befejezte, akkor emelte fel a fejét, és nézett rám. Nem láttam félelmet a szemében. - És most te jössz! Ki az a szerencsés fickó, akinek engedted, hogy összetörje a szívedet? -

Honnan veszed, hogy egy pasi? - Nem tudtam megállni, hogy

rákérdezzek. -

Nézd, Lewis! Látom, te mindennél jobban szeretnéd eltitkolni,

hogy meleg vagy, de én túl régóta űzöm ezt az ipart ahhoz, hogy ne szúrjam ki a dolgot. Ha tévedtem, akkor bocsáss meg, de te túl jó vagy ahhoz, hogy hetero legyél. Elmosolyodott, és az utolsó mondatától én is. Oldódott a feszültség, és lassan beláttam, nem titkolhatom örökké az egész világ elől. Ráadásul Harry óta egyre nagyobb késztetést érzek, hogy teljes életet élhessek, akkor is, ha ez kicsit eltérne az átlagostól. -

Igen, egy pasi, jobban mondva egy fiú. Diákom volt a gimiben,

ahol tanítottam - vallottam be őszintén. Mark élesen beszívta a levegőt, 60

de igyekezett eltitkolni, hogy mit vált ki belőle, amit elmondok. Beleszerettem az első pillanatban, mikor megláttam. Sokáig viaskodtam az érzéseimmel, és neki is megvolt a maga harca, amit meg kellett vívnia. -

Csak nem te voltál neki az első? - kérdezte, és a hangja a

szokottnál is mélyebben csengett. -

Nem, dehogy! Vagyis... tulajdonképpen... de - bizonytalanodtam

el. Összehúzta a szemöldökét, és láttam rajta, hogy kérdések tömkelege tolul fel benne, de uralkodott magán. Várta, hogy mit sikerül még kipréselnem magamból. - Mindegy. - Úgy éreztem, a részletek nem számítanak. - Végül mindketten rájöttünk, hogy ez a szerelem erősebb, mintsem hogy elfojthatnánk magunkban, és együtt töltöttünk pár hetet. Minden szó kínszenvedés volt. Meg kellett köszörülnöm a torkom, hogy folytatni tudjam. - Aztán eljött a búcsú ideje, mert nekem vissza kellett jönnöm, neki pedig még van egy éve a gimiből. Szakítottunk, mert nem láttam értelmét belemenni egy távkapcsolatba. Mikor az utolsó mondatot is kimondtam, szinte összegörnyedtem. Úgy éreztem, tonnás súly nehezedik a vállaimra. A szemeimet könnyek égették. Mark közelebb hajolt, nyugtatóan a térdemre tette a kezét. -

Figyelj, Lewis! Tudom, hogy most úgy érzed, vége a világnak. De

hidd el, jól döntöttél. Ezek szerint még csak tizenhét éves. Nem bírt volna ki egy évet. Túl fiatal. Megszorította a combomat, én pedig megkönnyebbülést éreztem. jól esett, hogy végre valakinek elmondhattam, és megerősített benne, hogy fájdalmas döntésem még sem volt akkora ballépés. Mark is úgy ítéli meg, külső szemlélőként, hogy működésképtelen lett volna a dolog. Összeszedtem magam, és felnéztem rá. El is mosolyodtam, és megpaskoltam a kezét. Abban a pillanatban, a háta mögött felfigyeltem egy ismerős alakra. Ahogy átfókuszáltam, először azt hittem, csak képzelődöm. Nem, az nem lehet! Képtelenség! Igyekeztem uralkodni magamon, de minden izmom megfeszült. Erőltettem a szemem, de a kép nem tűnt el. Ott állt Harry, az ablak előtt 61

az utcán, az arca fájdalmas grimaszba torzult, a kezeit ökölbe szorította, és a szeméből sütött a gyűlölet. Mikor felfogtam, hogy nem képzelődöm, úgy pattantam fel, mint akit puskából lőttek ki, és az ajtó felé vetettem magam, mit sem törődve a teljesen ledöbbent Markkal, és a vendégekkel, akiknek a lábán taposva bukdácsoltam át a székek között. Feltéptem az ajtót, és kirohantam az utcára.

*** H. Hihetetlen volt a repülőút. Nem maga a repülés, hanem az, hogy apámmal annyira belemerültünk a beszélgetésbe, szinte észre sem vettük, hogy eltelt a több mint, kilenc óra. Az egész előző hét így szaladt el. Életemben először jól éreztem magam otthon, leszámítva anyám hisztériáját, amit az váltott ki, hogy látta, milyen jól megvagyunk apuval és Daphneval. Apámról lepergett a gyilkos méreg, amit anyám fröcsögött ránk folyamatosan, hozzászokott az évek alatt, engem hidegen hagyott, mert már rég feldolgoztam, hogy soha nem volt, és nem is lesz normális kapcsolatom az anyámmal, de szegény Daphne a kínok kínját állta ki, mert kiszekálta a lelkét. Semmi nem volt jó, és annyi munkát akasztott a nyakába, hogy ki sem látszott belőle. Mikor mondtam, hogy hagyja a francba, a szörny úgysem tudja, hogy tényleg kipakolta-e a fészert és vissza (ahol egyébként makulátlan rend uralkodott, mint a házban bárhol másutt) ő csak mosolygott: - Ne izgulj, kicsikém! Bőven lesz időm mindenre, ha elutaztok. Legalább elfoglalom magam, ahelyett, hogy a konyhában ülnék, és a kezemet tördelném idegességemben, amíg eltelik a két nap, és felhívsz, hogy mi sült ki a dologból. Sokat gondolkoztam rajta, és bár először 62

agyament ötletnek tartottam, most már úgy érzem, apádnak igaza van. Igenis meg kell tenni ezt a lépést, mert felesleges arra várni, hogy a dolgok majd maguktól megoldódnak. Csak akkor van esélyed, ha kezedbe veszed a sorsodat. Nagyon elgondolkozott, és már azon voltam, hogy rákérdezek, ő mit hibázott el az életében azzal, hogy nem tett meg valamit, de addigra biccentett - inkább magának, mint nekem és elindult a kamrába, hogy összeszedje az ebédnek valót. A napjaim tervezgetéssel teltek. Milliószor elképzeltem, mit fogok neki mondani, ha előtte állok, de persze minden ötletet hamar elvetettem, mert még a fülemben csengtek a szavai, amik az utolsó beszélgetésünkkor elhangzottak. És azóta semmi sem változott, azon kívül, hogy rájöttem, én képtelen vagyok nélküle élni. Végül annyiban maradtam magammal, hogy feleslegesen teszem tönkre az idegeimet, úgysem lehet felkészülni erre, majd akkor kiderül, mi, hogyan alakul. A lényeg, hogy lesz egy esélyem, és mindent meg fogok próbálni, hogy jobb belátásra bírjam. Ha tényleg szeret, és ha csak feleannyira hiányzom neki, mint ő nekem, akkor úgyis igent fog mondani, aztán kitalálunk valamit. Apám volt a fő támaszom. A részletektől megkíméltem, de azért szinte mindent elmeséltem neki, és várakozásaimat felülmúlva, teljesen nyitottan állt a dolgokhoz. A repülőút alatt, ahogy egyre közelebb kerültem Lewishoz, az emlékek is egyre erőteljesebben törtek rám, ezért folyamatosan meséltem, és jókat nevettünk, ami szokatlan volt számomra. Ügy nőttem fel, hogy az apám háttérbe vonult, egyáltalán nem vett részt az életemben, és bár nem is konfrontálódtunk soha, nekem mégis az volt az érzésem, soha nem szeretett igazán. Most viszont, olyan sziklaszilárdan állt mellettem, olyan támogató, sőt biztató volt mindennel kapcsolatban, hogy a szívem túlcsordult. Hinni kezdtem benne, hogy minden jóra fordulhat. Atlantában, ahogy' leszálltunk a repülőről, hozzám fordult: 63

-

És most? Hol lakik? Talán célszerű lenne arrafelé kivenni egy

szobát. Ne kelljen keresztül-kasul mászkálni a városon. -

Őőőő... igazad van, csak az a bibi, hogy fogalmam sincs.

Gondoltam, az intézetben keresem meg, annak tudom a címét. Eszembe jutott a levelem, amit neki írtam, és hogy vajon mit szólt hozzá, mikor megkapta. Mindenesetre nem úgy reagált, ahogy szerettem volna: hogy azon nyomban felhív, és sírva kér, csináljunk vissza az egészet. Kicsit összehúzódott a gyomrom. -

Fiam! Ugye viccelsz? Csak nem akarsz beállítani a munkahelyére,

ahol a falnak is füle van, ahol nem is tudják, hogy meleg, te pedig, mint egy romantikus lovag, becsörtetsz, és megkéred a kezét. Ez nagy baromság lenne. - Ahogy elmondta, már én is beláttam, mekkora hülyeség a tervem, és lefagyott a mosoly az arcomról. - Bocsáss meg! Nem akartalak megbántani! - tette hozzá gyorsan, mert nem állt még olyan stabil lábakon a kapcsolatunk, és félt, hogy túl messzire ment. -

Dehogyis! Nem haragszom, apu! Igazad van... Teljes mértékben.

Csak nem tudom, hogy most mit csináljak. - Ő is töprengeni kezdett, közben a borostáját sercegtette az állán. -

Nincs valaki, akitől meg tudod kérdezni, hogy hol lakik? -

Elgondolkoztam a dolgon, de eszembe jutott, hogy Grace sem tudja a címet, tőle már kérdeztem. Hiába agyaltam, nem jutott eszembe senki. Elővettem a telefonom, és a nevek között keresgéltem. Mikor megakadt a szemem az egyik sornál, benntartottam a levegőt. Hát, azt nem tudom, tőle hogyan is kérdezhetném meg Lewis címét. De mivel senki mást nem találtam, aki segítségemre lehetett volna, nagy sóhajjal nyomtam meg a hívás gombot.

64

49. H. Egy órával később már a zuhany alatt álltam a kis szállodai fürdőszobában, és éreztem, ahogy nőttön nő bennem a feszültség. Képtelen voltam rendet tenni a fejemben zakatoló gondolatok között. Végül

feladtam,

gyorsan

megborotválkoztam,

pillanatok

alatt

felöltöztem, aztán indulásra készen léptem az ajtóhoz. -

Sok szerencsét! - ölelt át apu, és erőteljesen megveregette a

vállamat. - Írj egy üzenetet, ha éjszakára nem jössz vissza - tette még hozzá, aztán mosolyogva kinyitotta nekem az ajtót. A homlokomra szaladt szemöldökkel léptem ki rajta, és egészen a liftig azon csodálkoztam, milyen bizakodó. Szerinte Lewisnál töltöm az éjszakát? Ez roppant optimista hozzáállás, de a gondolatra megfeszült a nadrág az ágyékomon. Hetek óta először éreztem szexuális izgalmat. Megkönnyebbültem, hogy mégsem lettem impotens. Az utcára érve balra fordultam, és legyalogoltam háromsaroknyit. Tudtam, hogy Boo a következő keresztutcában lakik, ezért lelassítottam a lépteimet, és igyekeztem rendezni a légzésemet, ami inkább egy maratoni futó zihálására hasonlított. Ahogy a ház elé értem, remegő ujjal simítottam végig a kaputelefon névlistáján, és mikor megláttam a Dr. Tomlinson feliratot, az egész testem reszketni kezdett. Mély levegő, aztán még egy, majd megnyomtam a csengőt, és vártam. A lábammal doboltam a lépcsőn, de semmi nem történt. Újra közelebb léptem, hosszabban csöngettem, de már tudtam, hogy nem jártam sikerrel. Nincs itthon. És akkor most? Üljek le a lépcsőre és várjak? Vagy bújjak el a szemben lévő kapualjban, és onnan lessem, mikor ér haza? Az olyan megalázó lenne. Kétségbeesetten néztem körül, aztán megláttam, hogy 65

egy házzal arrébb, de majdnem szemben, van egy söröző. Akkor beülök egy kávéra, és megvárom, amíg hazaér. Onnan látni fogom, ha megérkezik. Gyorsan átvágtam az úton, és elsétáltam a bejáratig, de mielőtt odaértem volna, benéztem a nagy üvegablakon, és földbe gyökerezett a lábam. Lewis ott ült egy magas asztalnál, a lába lelógott a bárszékről, mellette egy másik férfi, félig háttal. Csak annyit láttam, hogy enyhén hullámos, fekete haja van, és atletikus termete. Jobban is szemügyre vettem volna, de akkor olyasmi történt, amitől felnyikkantam, a szívem meghasadt és darabokra hullott. A pasas bizalmasan odahajolt Boo-hoz, miközben a combjára tette a kezét, és valamit mondott neki, egészen közelről. Lewis felemelte a fejét, hogy ránézzen, aztán elmosolyodott. A szemei könnybe lábadtak, és megpaskolta a férfi kezét, ami a combján feküdt. Olyan intim volt az egész, hogy a gyomrom a torkomba ugrott, a testem reszketni kezdett, a kezeim ökölbe szorultak, és elhomályosodott a látásom. A döbbenet és a fájdalom végighasított a testemen, és én csak álltam ott, mint egy szobor. Arra eszméltem, hogy Lewis engem néz, a szája elé kapja a kezét, aztán felpattan a székről, egy másodpercig még hezitál, majd az ajtó felé veti magát. A bénultságom egy töredékmásodperc alatt elillant, a helyét megalázottság és menekülési vágy vette át. Úgy iramodtam neki, mintha az életemért futnék, és mire ő kilépett az ajtón, én már bekanyarodtam a sarkon, aztán az első lehetőségnél újra befordultam, és cikkcakkban futottam a kisutcák sűrűjében, amíg úgy ki nem fulladtam, hogy meg kellett állnom, különben összeestem volna. Azt sem tudtam, hol vagyok. Mikor lecsillapodott a légzésem, elővettem a telefonom, és bekapcsoltam a GPS-t. Vagy három kilométert rohantam. Nehézkes léptekkel indultam a szálloda felé. Ahogy felidéztem a látottakat, eleredtek a könnyeim, és nem is akartam visszatartani őket. 66

Túl gyorsan értem vissza a hotelhez. Az arcomon még mindig barázdákat vájtak a sós cseppek, de nem igazán érdekelt. A pólóm ujjával letöröltem a nagyját, aztán lehajtott fejjel vágtam át a recepción, és lift helyett a lépcsőn másztam fel a negyedikre. Bekopogtam az ajtón, és mikor pár másodperccel később apu kitárta előttem, szó nélkül besétáltam mellette. Egy pillanatra néztem csak rá, de ő ebből is levette a lényeget. Nem kérdezett semmit, csak csendesen becsukta mögöttem az ajtót, aztán nézte, ahogy a kanapéhoz kullogok, összegömbölyödve magamhoz szorítok egy párnát, és zokogni kezdek. Ide a sírás már nem elég. Nem tudom, mennyi idő telt el, de nem is érdekelt. Hallottam, ahogy apu leszól a szobaszerviznek, hogy a szobába kérjük a vacsorát. Azt is hallottam, ahogy vizet enged a kádba, aztán éreztem, hogy kifeszegeti a kezemből az összetaknyolt, összebőgött párnát, és felhúz a kanapéról. Finoman betuszkolt a fürdőszobába, és rám zárta az ajtót. Ahogy a tükörbe néztem, a sírást is abbahagytam egy pillanatra, úgy ledöbbentem. Hogy pocsékul festettem, az nem kifejezés. A tincseim a fejemre tapadva, az eszméletlen rohanástól kiizzadva, a szemeim feldagadva és vörös karikákkal keretezve, az orrom és a szám bucira duzzadva, az arcom pedig vörös, mint egy pulykának. Nagyot sóhajtottam, aztán lecibáltam a ruháimat, és bemásztam a vízbe. Jól esett, ahogy elmerültem benne. Nagy levegőt vettem, aztán engedtem, hogy a fejemet is ellepje. Vagy egy fél órán át engedtem hozzá újra és újra meleg vizet. Úgy éreztem, talán sikerül kiáztatni a testemből a kétségbeesés, a gyász és a fájdalom kínjait, amit azért éreztem, mert Lewis soha nem is szeretett. Csak egy játékszer voltam neki. Teljesen félreismertem. Elhittem, hogy viszontszeret, bedőltem a kedvességének, az ártatlanságának, annak, hogy a szemeiben mindig őszinteséget láttam. A legnagyobb színész, akivel valaha

találkoztam. Közben alig pár hét alatt

továbblépett, már egy másik férfi foglalta el a helyemet, és ő könnybe 67

lábadt szemekkel fogadja a bókokat és az érintéseket. Úgy éreztem, megcsalt, porig alázott, és nem csak engem, hanem azokat az érzelmeket, amiket iránta éreztem, és amiket ő csak hazudott nekem. Persze, megbeszéltük, hogy befejeztük. Elmondta, mit nem akar. Azt, hogy én valaki mással vigasztalódjak, míg ő egy másik kontinensen epekedik utánam. Mennyire álszent? Egy rohadt képmutató! Mindenki magából indul ki, mondja a közmondás, és ismét be is igazolódott. Ő nem bír ki még egy hónapot sem pasi nélkül. Mekkora szerencse, hogy nem vártam rá egy évig, míg ő bepótolta volna az eddig meg nem szerzett tapasztalatokat. Szemétláda! A düh lassan uralkodott el rajtam, átvéve a helyet az eddigi önmarcangoló érzésektől. Mire kimásztam a vízből, már csak a puszta gyűlöletnek éltem. Meg tudtam volna ölni, ha most a kezeim közé kaphatom. Hiába mondogattam magamnak, hogy semmi rosszat nem tett, hisz lezártuk kettőnk ügyét, ő egy szabad ember, aki nyugodtan belemehet egy kapcsolatba, akkor is úgy éreztem, megcsalt, megalázott, elárult. Fürdőköpenybe bújtam, és kióvakodtam a szobába. Apu a kis asztal mellett ült, és az iPod-ján olvasgatott. A lépteim zajára felemelte a fejét, összehúzott szemekkel vizslatta az arcom, aztán csak bólintott. Nem kellettek szavak. A tekintetében benne volt minden. Hogy megérti, hogy ennyire összezuhantam, és ráérek elmesélni, mikor majd készen állok rá, de volt benne egy nagy adag szeretet és aggodalom is, valamint egy csepp büszkeség, hogy összeszedtem magam, mert már nem bőgök, mint egy óvodás. Nála jobban csak én voltam büszke magamra.

*** 68

L. Kirohantam az utcára, de Harrynek csak hűlt helyét találtam. Elszaladtam az első sarokig, amerre elmozdulni láttam, de ott sem volt sehol. Ijedten rohantam visszafelé a másik irányba, de arra sem találtam. Megálltam a harmadik sarkon, és tehetetlenül felüvöltöttem. Próbáltam lenyugodni, és összeszedni a gondolataimat, de képtelen voltam. Szinte sokkos állapotban bolyongtam a kisutcákban, és azon töprengtem, hogy került ide, és ha itt van, miért rohant el? Teljesen tanácstalan voltam, amíg újra le nem játszottam a történteket. Mikor visszaidéztem, hogy mit mondtam Marknak - amit persze Harry nem hallhatott -, és ő hogy reagált rá, akkor megtorpantam, és jeges rémület cikázott át a testemen. Kívülről teljesen másképp nézhetett ki a dolog. Talán azt hihette, Mark a pasim. Ez mindent megmagyaráz. Lerogytam egy kis lámpaüzlet lépcsőjére, és a kezembe temettem az arcomat. Lehetetlen. Ez nem történhet meg ismét. Félreértések vígjátéka az életem. De mit keres itt Harry? Miattam jött? És fel sem hívott előtte? Hát persze, hogy nem, te seggfej! - üvöltött rám a tudatalattim. Hogy lebeszélhesd róla? A hülye mondvacsinált indokaiddal? Ennél sokkal okosabb fiú! Meg sem érdemled, te barom! Mindenben igazat kellett adnom a belső hangnak. Most, amikor megláttam a kirakaton át, gyönyörű valójában, ahogy gyűlölettel a szemében engem néz, valami a helyére kattant bennem. Az első érzésem, egy mindent elsöprő, letaglózó érzelem: az öröm, hogy végre itt van ő, a szerelmem, a másik felem, a társam, aki hozzám tartozik. Az életem értelme, aki nélkül minden más csak időpocsékolás. Semmi értelme a céltalan lődörgésnek az életben, ha ő nincs velem. Olyan sürgető vágyat éreztem, hogy végre magamhoz ölelhessem, mindezt elmondhassam neki, a karjaimba vegyem, és többé ne engedjem el, hogy véresre haraptam a számat, amíg azon agyaltam, mit tegyek. Nyilván nem venné fel a telefont, ha hívogatni kezdeném. Elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, esélyem sincs, hogy beszéljek vele. SMS-ben ezt képtelenség megírni, úgy, hogy ne szabadkozásnak, vagy 69

hazudozásnak tűnjön a dolog. Meg kell találnom! De gyorsan, mert amilyen forrófejű, pár óra múlva már a hazafelé tartó gépen fog ülni, és én repülhetek utána. Ami nem gond, de fogalmam sincs róla, hogy hová menne innen. Haza biztosan nem, Nasirhoz sem, hacsak nem vallott színt előtte, amit kétlek. Akkor viszont halvány gőzöm sincs, hol kereshetném. Tehát még itt, Atlantában kell fülön csípnem. Azon agyaltam, mihez kezdjek, mikor éreztem, hogy rezegni kezd a telefonom. Biztosan Mark az, hogy hová tűntem el. Most nem volt kedvem

magyarázkodni,

de

annyival

tartozom

neki,

hogy

megnyugtassam, nem Godzillát láttam meg az üvegen át, és hogy épségben vagyok. Mikor előhúztam a készüléket és a kijelzőre pillantottam, csodálkozva láttam, hogy Michael az. Egy baráti csevejhez most végképp nincs türelmem. Visszatettem a zsebembe a telefont, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. A rezgés megszűnt, de pár másodperccel később újrakezdődött. Right nem szokott egyfolytában hívogatni. Max egyszer megcsörget, aztán megvárja, hogy visszahívjam. Nagy sóhajjal nyomtam meg a hívásfogadást. -

Helló, Lewis! - üdvözölt az öreg, karcos hang.

-

Szia, profi Mi van veled? - kérdeztem, de igazából rohadtul

szerettem volna gyorsan túlesni az egészen. -

Velem semmi különös. De nem is magam miatt hívlak. Azt

akartam kérdezni, megtalált-e a Miles gyerek? A telefon majdnem kiesett a kezemből, aztán úgy elkezdtem reszketni, mint a nyárfalevél. -

Meg... vagyis nem... de te... honnan? Mi történik itt? - nyökögtem

összefüggéstelenül. -

Na! Nyugalom. Harry felhívott vagy két órája, hogy itt van

Atlantában, és szeretné elkérni a címedet, mert beköszönne hozzád. Kérdésemre, hogy miért nem tőled kérdezi meg, azt válaszolta, hogy nincs meg neki a számod, de egyébként is meglepetést akar szerezni. Elég furcsa volt a hangja. Kíváncsi lettem, hogy mi ez az egész. Végül 70

mégis meghúztad, és most meg akar verni? - Akkorát nyögtem, hogy szerintem ő is tisztán hallotta. -

Azóta is ezen agyalok, és megbántam, hogy megadtam a címedet.

Ne haragudj, többé nem fordul elő, de az a kis rohadék olyan kedves tud lenni, hogy kiédesgette belőlem. - Próbáltam lélegezni, és gondolkodni egyszerre, de eléggé nehezemre esett. -

Semmi baj, Michael! Nem, nem húztam meg, sőt! Hármasra

javított az év végi vizsgával és a két beadandóval. Teljesen belelkesült. Közben képtelen voltam kiűzni a képeket a fejemből, ahogy a konyhában a földre fektettem, és mélyen a testébe hatoltam. Őrület. -

Óóóó... Ez tényleg nem várt fordulat. Sejtettem, hogyha valaki,

akkor te megtalálod a kulcsot ahhoz a fiúhoz. Nagyon örülök. Akkor, ha eddig nem tette, számíts rá, hogy beállít hozzád. -

Őőőő... Az a gond, hogy szerintem pont elkerültük egymást, és

holnap nem leszek itthon. Nem tudod véletlenül, hogy hol szállt meg? Odaszólnék telefonon, hogy ne keressen hiába. Igyekeztem, hogy a hangom nyugodtnak hasson, de még én is hallottam, hogy a szokottnál is vékonyabb. -

Mintha azt mondta volna, hogy valahol a lakásod közelében vesz

ki egy szobát. - Hatalmasat nyeltem, és az agyam már azon kattogott, milyen szállodák vannak egy kilométeres körzetben. -

Mi mikor találkozunk? Holnap pont átrepülök hozzátok a

konferenciára, ami az egyetemen lesz hétfőn. Vasárnap esetleg? -

Az remek lenne. A vasárnap az remek. - Közben sebesen dolgozott

az agyam, hogyha sikerül megtalálnom Harryt, akkor holnap ki sem engedem az ágyból, de vasárnap egy vacsora, az már beleférhet. Tartozom ennyivel az öregnek. -

Akkor ebéd vagy vacsi?

-

Legyen vacsora. Este hétkor találkozzunk az egyetem mellett, a

mexikóiban.

71

-

Szuper! Ott leszek. Ha Miles még a városban lesz, elhívhatnád őt

is. Kedvelem a kis mocskot. - Felnevettem. Harry, mint kis mocsok. Roppant találó. -

Rendben, ha összefutok vele - és miután háromszor megdugtam,

tettem hozzá gondolatban - szólok neki. -

Szervusz, Lewis!

-

Szia, prof!

Közben már szaladtam a sugárút felé, amin átvágva a parkba jutottam. Megálltam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Legalább hat hotel van a környéken. Mire végigmegyek rajtuk, Harry már messze jár. Előkaptam a telefonom és lázasan keresni kezdtem. A harmadik hívásnál jártam sikerrel. A Carringtonban van kiadva szoba, Miles néven. Már loholtam, mire letettem a telefont. Beestem a forgóajtón, és egyenesen a recepcióhoz léptem. -

Jó napot kívánok. Dr. Tomlinson vagyok, és egy barátomat

szeretném meglátogatni. Jobban mondva egy volt diákomat, Mr. Milest. -

Ő, szép napot, Dr. Tomlinson. Ezek szerint ön telefonált az imént.

Mindjárt felszólok! - mondta a mosolygós recepciós, és már emelte a kagylót. Odakaptam a kezéhez, amin ő is és én is meglepődtünk. -

Bocsásson meg! - húztam el a kezem. - Szeretném meglepni, ha

nem gond - tettem még hozzá, és egy ötdollárost csúsztattam át a pulton. Rám nézett, egy pillanatig hezitált, de aztán gyorsan eltette a pénzt, és bólintott. -

407-es szoba, a negyediken. - Továbbra is rendíthetetlenül

mosolygott. Megköszöntem, aztán a lift felé vettem az irányt. A folyosón már szinte ziháltam, a tenyeremről csöpögött a víz, az agyam teljes kapacitáson kattogott, és próbáltam mindenre felkészülni lelkileg, de már semmi mást nem akartam, csak nekiesni, és addig csókolni, míg minden kétséget kiűzök belőle, amíg el nem lazul a karjaim között, és ezredszer is elsuttoghatom neki, hogy szeretem. 72

Az ajtóhoz lépve a nadrágomba töröltem a tenyerem, aztán vettem egy óriási levegőt, majd határozottan bekopogtam. Lépések zaja hallatszott bentről, a gomb elfordult, és az ajtó kitárult. Félig hátrafelé nézve egy férfi lépett a küszöbre, majd felém fordult, én pedig lemerevedtem, mert határozottan nem Harry volt. -

Jó napot! - préseltem ki magamból.

-

Jó napot! - válaszolta, és végignézett rajtam, mintha összezavartam

volna valamivel. - Maga nem a szobapincér. -

Nem, nem az vagyok. Bocsásson meg, én Harry Milest keresem.

Azt hiszem, rossz helyen járok. - Épp sarkon fordultam volna, hogy elkullogjak, mikor vontatottan megszólalt: -

Nem egészen. - Megpördültem. - Az apja vagyok.

Felnéztem, és most döbbentem rá, hogy hasonlít Harryre. A szeme nem olyan smaragd, inkább pocsolyaszínű, de a vonásai határozottan emlékeztetnek rá, főleg a két - ez esetben halvány ráncok takarta - gribedli az arca két oldalán. Ezt csak akkor vettem észre, mikor szélesen elvigyorodott, amit hirtelen nem tudtam hová tenni. Léptek közeledtek mögötte, de nem láttam semmit, mert ő is jóval magasabb volt nálam. Mikor félreállt, és megláttam mögötte az egyetlen embert a világon, akiért a szívem hatalmasat dobbant, bele kellett kapaszkodnom az ajtófélfába, úgy megszédültem. A férfi újra végignézett rajtam, majd Harryre pillantott, és miközben hátralépett, hogy átadja a helyét a fiának, csak annyit mondott: -

Magasabbnak gondoltam.

73

50. H. Kopogtak az ajtón, apám pedig az órájára nézett. -

Itt a vacsora. - Nehézkesen felállt a fotelből, és az ajtó felé indult. A

bőrönd fölé hajoltam és kikerestem egy bokszert. Mikor meghallottam Lewis hangját, ahogy köszön neki, megállt bennem az ütő. Egy pár másodpercre lemerevedtem. Mit keres itt? Utánam jött? De akkor miért egy órával később? -

Maga nem a pincér - hallottam apám hangját.

-

Nem, nem az vagyok. Bocsásson meg, én Harry Milest keresem.

Azt hiszem, rossz helyen járok - válaszolta Lewis, és szinte láttam, hogy elfordul az ajtótól. Már öles léptekkel szeltem át a szobát, mikor apu válaszolt: -

Nem egészen. Az apja vagyok. - Mire odaértem, és apám félreállt,

Lewis ismét felénk fordult. Mikor meglátott, megtántorodott, és belekapaszkodott az ajtókeretbe. Apám még mondott valamit, de én már nem hallottam. Csak Boo-t láttam, a gyönyörű kék szemeket, a kétségbeesést és a zavart. -

Harry! - sóhajtotta a nevemet. Képtelen voltam megszólalni, csak

néztem rá kitágult szemekkel. Ő sem tudott szólni, az arcomat fürkészte. A szemei megteltek könnyekkel. - Miért rohantál el? - kérdezte olyan halkan, hogy szinte csak a szájáról olvastam le, amit mondott. Ereztem, ahogy a düh ismét átjárja a testemet. -

Miért rohantam el? Ezt komolyan kérdezed? - Szinte kiabáltam

vele. Apám karját éreztem meg a vállamon.

74

-

Harry! Ezt nem a folyosón kellene... - Nem. Igaza van. Ezt

egyáltalán nem kellene. -

Igazad van, apa. Nincs miről beszélnünk! - Hátraléptem, és

bevágtam volna az ajtót, ha apu nem kapja el, még mielőtt a döbbenten álló Lewis kapaszkodó ujjaira csapódik. Kinyúlt érte, a karjánál fogva berántotta a szobába, aztán becsukta az ajtót. -

Fiúk! Én nem akarok beleszólni, de az ajtócsapkodás még túl

korai. Szerintem inkább beszéljétek meg normálisan. Csakis valami félreértés lehet, ugye, Lewis? - kérdezte apám, és olyan szemeket meresztett Boo-ra, hogy majdnem kiestek a fejéből. -

Igen, uram! Ez egy félreértés. - A hangja próbált határozottan

csengeni, de én láttam, amit láttam. Nem fog még egyszer hülyét csinálni belőlem. - Harry, kérlek! Beszéljük meg. -

Ezen nincs mit megbeszélni, Lewis! Ott voltam, láttam. Nem fogod

tudni bemagyarázni, hogy nem történt meg, vagy, hogy ott sem voltál. -

Nem akarok bebeszélni semmit. Tudom, hogy a helyzet

félreérthető, de hidd el, nem az volt, aminek látszott. Csak engedd, hogy elmondjam az igazat. Ha iderepültél, akkor most nem hátrálhatsz meg. Itt vagy, és én is itt vagyok. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba. -

Te már hetekkel ezelőtt megtetted, még odaát. Csak én barom, azt

hittem, igaz volt minden szó, amit mondtál. De nem. Hazudtál! Hazugság volt az egész. Csak játszottál velem. Én, kis idióta meg halálosan beléd szerettem. - Már nem tudtam megállj parancsolni az újra rám törő könnyeknek. - Kihasználtál, és eldobtál, mint egy taknyos zsebkendőt. - A hangom meg-megbicsaklott, de már ez sem érdekelt. Túl voltam minden határon, egy cseppnyi önuralmam sem maradt. -

Én nem! Én nem tettem semmit, amiért haragudhatnál rám. Harry!

Az isten szerelmére! Nyugodj meg, kérlek! -

Nem nyugszom meg! És te már nem mondhatod meg, hogy mit

tegyek! Elegem van az egészből. Bohócot csináltam magamból. Megráztam a fejem, és elfordultam. Apám lépett mellém. 75

-

Lewis! Kérem! Harry most nincs abban az állapotban, hogy

beszélni lehessen vele. Kell egy kis idő... Menjen haza! Menjen haza, és várjon türelemmel. Ha Harry lenyugodott, és átgondolja a dolgokat, átmegy, és megbeszélnek mindent, vagy holnap, miután kialudta magát. Felnéztem. Lewis le nem vette rólam a szemét, hiába beszélt hozzá az apám. A tekintete könyörgő volt, de én csak ordítani tudtam volna, ezért inkább meg sem szólaltam. Pár másodperccel később láttam, ahogy feladja. Az egész testtartása megváltozott. A vállai leestek, a fejét is lehajtotta. Csak bólintott, egy szót sem szólt, és anélkül ment ki a szobából, hogy visszanézett volna. Mikor becsukódott mögötte az ajtó, a kattanással együtt hasadt ketté a szívem. Lerogytam a fotelbe az ablak előtt, és a tenyerembe temettem az arcom. Azon gondolkoztam, miért jött utánam. Mit akar még mondani? Mindent láttam, mindent értek. Nincs mit magyarázni a bizonyítványon. De a szeme... A szeme mást mondott. Ott volt a tűz, amit csak akkor látni benne, ha rám néz. Ott volt a vágy, a késztetés, hogy hozzám érjen. Ott volt a kétségbeesés és a remény. -

Harry! Nem tudom, mi történt, és nem akarok a magánéletedben

vájkálni. Tanácsot sem tudok adni, mert a sajátomat réges-rég elszúrtam, de azt hiszem, kellene adnod egy esélyt ennek a fiúnak. Nem jött volna ide, ha nem érdekelnéd. Talán láttál valamit, amit másnak hittél, mint ami valójában. Tudod, az életben sokszor van, hogy beazonosítunk valamit az emlékeink, vagy a benyomásaink alapján, és közben egyáltalán nem az, aminek hisszük. Az emberi szem a legkönnyebben becsapható érzékszerv. -

Igen, apa? És melyik a legkevésbé becsapható?

-

A szíved. Ha úgy érzed, szereted, akkor még te magad sem vagy

biztos a dologban. - Nem értettem egyet vele. Szerintem a szív a legkönnyebben átverhető, és azért nem látjuk a fától az erdőt, mert fáj, amit fel kellene ismernünk. Erre mondják, hogy az ember nem hisz a szemének. Hát én hiszek. 76

-

Nem is tudom, apa...

-

Figyelj, Harry! Most összezavarodtál. Le kell nyugodnod. Tudom,

hogy kajára nézni sem bírsz, de a repülő óta nem ettél egy falatot sem. Szeretném, ha megvacsoráznánk, addig próbálnál nem ezen kattogni, aztán átsétálnál Lewishoz... Így hívják, ugye? -

Igen, így.

-

És hagynád, hogy elmondja az ő verzióját. Hallgasd végig, és

utána döntsd el, hogy mit csinálsz. Ha nem hallgatod meg, egész életedben bánni fogod. Átrepültél miatta egy óceánt, nem akarhatsz úgy hazamenni, hogy nem tisztázod a dolgokat. Nagyot sóhajtottam. Igaza van. Csak nem biztos, hogy képes vagyok végighallgatni, amit Lewis mondani fog. Esetleg bocsánatot kér, mert beleszeretett

valaki

másba,

vagy

ráfogja,

hogy

ez

csak

egy

érzelemmentes, testi kapcsolat. Mindkét esetbe belehalok. Remek kilátások. Kitörölgettem a szememből a könnyeket, és lassan felöltöztem. Közben megjött a vacsora, úgyhogy leerőltettem egy szelet pulykasültet egy kis rizzsel, és ittam egy pohár almalevet, de ennél többre képtelen voltam. Apu bólintott, és a kezembe adta a telefonom. -

Menj!

Úgy indultam el, mint akit seggbe rúgtak. Még mindig nem tudtam eldönteni, jó ötlet-e, hogy átmenjek Lewishoz. Az viszont biztos, hogy nem mehetek úgy haza, hogy nem beszéltünk. Ha a legrosszabb eshetőség lenne az igazság, akkor is tudni akarnám. És akkor jobb, hogy most derült ki, nem egy év múlva, mikor ő már vígan éldegélne a fekete szépfiúval, én meg otthon epekedve várnám, hogy lássam. Újra és újra lejátszottam a jelenetet, Lewis arcát, a könnyeket a szemében, a bensőséges mozdulatot, ahogy megpaskolja a kezet, ami a combját markolja. Megráztam a fejem, és kerültem egy sarkot, mert túl gyorsan odaértem volna a házhoz, és még nem voltam felkészülve rá. Remegő lábakkal léptem fel az ajtó elé, és azonnal megnyomtam a kaputelefon gombját, még mielőtt meggondolhattam volna magam. 77

-

Igen? - válaszolt szinte azonnal Boo hangja, mintha arra várt

volna, hogy megszólaljon a csengő. -

Én vagyok - mondtam rekedten.

A kapu azonnal zizegő hangot adott, miközben Lewis még belenyikkant, hogy hatodik emelet. A lift túl gyorsan emelkedett. Szerettem volna lelassítani. Mikor az ajtó kinyílt, úgy léptem ki rajta, mint egy halálra ítélt, aki a kivégzésére sétál. A folyosó végén kivágódott az ajtó, és Boo esett ki rajta. Szétvetett lábakkal állt, és a kezeit a combjára simította. Egymásra néztünk, és nem láttam semmi kétséget a szemében. Én is próbáltam lehiggadni. Félreállt, én pedig beléptem mellette. A lakás nem volt nagy, de barátságos és világos. Bár a nap épp lemenőben volt a hegyek fölött, az utolsó sugarak még vörösre színezték a krémszínű kanapét és a fehér szőnyeget. Egy nagy, patinás állólámpa világított a sarokban, és a konyhában a felső szekrényekre szerelt halogének. Megfordultam, és kérdőn húztam fel a szemöldököm. Ennyit a lakásnézegetésről, halljuk a lényeget!

*** L. Ahogy hazaballagtam, egész úton az járt a fejemben, hogy most mi lesz? Harry teljesen ki van borulva. Hogy fogom neki elmagyarázni, hogy félreértetté a szituációt? El fogja-e hinni nekem, hogy csak egy baráti mozdulat volt, amit látott, és hogy épp miatta történt. Hogy soha nem nyúlnék máshoz úgy, mint hozzá, és csak őt szeretem.

78

Ezerszer kezdtem bele a mondandómba gondolatban, de mikor megvizsgáltam az ő szemszögéből, mindig rájöttem, hogy hülyén hangzik az egész. Feladtam. Lesz, ahogy lesz. Belépve a lakásba, őrült rendrakásba kezdtem. Mindent bedobáltam a gardróbba, ami nem a helyén volt, gyorsan elmosogattam, és beágyaztam. Hisztérikusan felnevettem, mikor bekúszott egy kép az elmémbe, ahogy a kezeit a feje mellé szorítom, miközben a teste alattam vonaglik az ágyon. Nem vagyok normális! Az se biztos, hogy eljön, az viszont nagyon valószínű, hogy nem ma. Mégsem tudtam megtiltani magamnak, hogy dolgom végeztével a fejemet a falnak döntve, ott álljak a kaputelefon mellett. Nem tudom, mennyi idő telt el, mikor a csengő megszólalt, de én úgy megijedtem reményteli várakozásomban, hogy majdnem kiugrottam a gatyámból. -

Igen? - szóltam bele, és a vér a fülemben dübörgött, annyira

szerettem volna meghallani a rekedt, mély hangot a kagylóban. -

Én vagyok. - Majdnem felvisítottam örömömben, és egyetlen

hajszál választott el a megvalósítástól. Csak megnyomtam a kapunyitót, és belenyivákoltam a telefonba, hogy hatodik emelet. Számoltam a másodperceket, amíg megszólalt a kis csengő hang, ami a lift érkezését jelezte. Feltéptem az ajtót, mert legalább látnom kellett, hogy tényleg itt van, eljött hozzám. Ahogy a folyosón sétált felém, majdnem belehaltam a látványba. Az emlékeim nem tudták visszaadni azt a szépséget, amit most láttam. A mozdulataiból sugárzó kecsességet, a rengeteg elfojtott energiát, amiről csak én tudom, milyen, ha szabadjára engedi. Kiszáradt a szám az emlékre, ahogy az utolsó esténken olyan vadul mozgott bennem, hogy mindketten majdnem eszméletünket vesztettük, mikor elélveztünk. Közben mellém ért, és én zavartan léptem félre, hogy beengedjem a lakásba.

79

Egy pár pillanat alatt körülnézett, de nem indult el, hogy leüljön valahová, csak megfordult, és kérdő tekintettel rám meredt. A szemöldöke megugrott, jelezve, hogy nem sok időm van. -

Harry! - Egyszerűen képtelen vagyok anélkül kimondani a nevét,

hogy ne legyen benne annyi áhítat, mint gyerekkoromban, mikor a Mikulást emlegettem. Megköszörültem a torkom. -

Nem akarsz leülni?

-

Nem - köpte felém, és összefonta a karjait a mellkasán.

Bólintottam, hogy megértem, és egy pillanatra a cipőmet néztem, mert időt kellett nyernem, hogy összeszedjem magam. -

Nem az volt, aminek látszott - böktem ki végül, de már akkor

tudtam, hogy elcsesztem, mikor ránéztem. Olyan indulat izzott fel a szemében, amitől szinte megrettentem. -

Tudtam, hogy ezt fogod mondani! Tudtam, hogy azt akarod

elhitetni velem: egy kis idióta vagyok, aki nem tud értelmezni egy mozdulatot. És mondd csak, Lewis, szerinted minek látszott, ahogy a pasid a combodra tette a kezét, aztán megszorította, a füledbe sugdosott, te megpaskoltad a kézfejét, és könnyes szemekkel rebegtetted a pilláidat? Haaa??? Mondd, minek kellett volna ezt látnom? -

Az isten szerelmére, az csak egy baráti mozdulat volt, és nem

miatta volt könnyes a szemem. -

Nem, persze... Épp az afrikai árvákra gondoltál, és attól.

-

Olyan gonosz volt és cinikus, hogy beleborzongtam. Nagyot

sóhajtottam. - Végeztünk? Nem kell sóhajtoznod. Pipa vagy, hogy mégsem veszem be? Felesleges volt egyáltalán idehívnod. -

Nem én hívtalak. Apád... - Idáig jutottam, de egyáltalán nem azt

akartam mondani, amit ő gondolt, és az egész csak kicsúszott a számon, mert annyira ki tud hozni a sodromból, mint senki más. -

Jól van! Most elég! Menj a picsába, te rohadék! Ez aljas volt, de

tényleg! - ordított rám Harry, és nagy léptekkel kifelé indult. Egy pillanatnyi fáziskéséssel tudtam csak reagálni, de ez elég is volt ahhoz, hogy elsuhanjon mellettem, és feltépje az ajtót. Már a folyosón 80

rohant, mikor utolértem, és a karjánál fogva megrántottam. Csodálkozva fordult hátra, és megpróbálta kitépni a kezét, de erősen szorítottam a csuklóját, és tiszta erőből magam felé húztam, aztán, amikor kibillent az egyensúlyából, a másik kezemmel taszítottam rajta egy nagyot, hogy nyekkenve kenődött a falra. Odaugrottam, még egyet löktem rajta, csak hogy nyomatékosítsam a dolgot, és a számat dühösen az övére szorítottam. Durva csók volt, nem volt benne semmi kedvesség, vagy szerelem, de kiverte a biztosítékot. Ő az enyém, a kurva életbe, és nincs az az isten, aki elveheti tőlem! Ha nem megy szép szóval, akkor majd bebizonyítom neki másképp. Úgy meglepődött, hogy nem is tolt el. Mikor elengedtem a pólóját, amit addig markoltam, és egy picit elhúzódtam tőle, a szemeiben ott volt a csodálkozás és a tanácstalanság. Újra az ajkára hajoltam, és most egy hajszállal

gyengédebben

próbálkoztam,

mint

az

elsőnél.

Apró,

megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát, és nekem abban a pillanatban végem volt. A nyelvem már elindult, hogy betörjön a szájába, és ha egy picit vacillált is, hogy engedjen-e a nyomásnak, nem érzékeltem, mert ezzel egy időben a kezem a nyakára siklott, kicsit megszorítottam, amitől azonnal elnyílt az ajka. Morogtam, ahogy végre megéreztem a szája ízét. Az ismert és imádott puhaság érintése úgy hasított belém, mint egy éles tőr. Mikor az ő nyelve is megmozdult, és visszacsókolt, már a hajába fúrtam az ujjaimat és kényszerítettem, hogy oldalra billentse a fejét. Mielőtt felocsúdhattam volna, vasmarokkal kapta el a derekamat, és úgy rántott magához, hogy kiszorult a tüdőmből a levegő. Nem ellenkeztem, lábujjhegyre álltam, és nekinyomtam magam. A számba nyögött, mikor a csípőnk szinte fájdalmas keménységgel összesimult. Egy fél centit elmozdultunk mindketten, hogy teljesen egybeolvadjon a két test vonala. Jól tudtuk, melyik az a testhelyzet, ami tökéletes. Harry kezei a hátamra siklottak, aztán az egyik a hajamba, a másik a fenekemre, és rajtam volt a sor, hogy kéjesen felnyögjek, miközben a hasamon éreztem hatalmas erekcióját. 81

Ott helyben, a folyosón szerettem volna leteperni, és letépni róla a ruhát, de sikerült úrrá lennem az ösztöneimen. Elkaptam, és anélkül, hogy a szánk egy pillanatra elvált volna, az ajtó felé toltam, ő pedig készségesen mozdult, széttett lábakkal hátrafelé lépdelve, engem, mint egy játék babát vonszolva magával. Szinte beestünk az ajtón, már mindketten ziháltunk, de Harry közben követelőzően nyögdécselt is, ahányszor megérintettem valahol. Eszemet vette a vágy. Olyan régóta, és olyan mélyen nyomtam el magamban, hogy most úgy bukott át az agyamban felépített falakon, mint mikor esőzéskor a víztározó telik meg túlságosan, míg végül a völgyre szakadva pillanatok alatt temet maga alá mindent, és söpri el az útjába kerülő gátakat. Elkaptam a derekát, és a falhoz szorítottam. Előrehajolt, mert nem léptem elég gyorsan utána, és egy pillanatra majdnem elszakadtak az ajkaink. Már a pólója szegélyét markoltam, és húztam felfelé, átbújtatva a fején, aztán elhajítottam, miközben ő kilépett a cipőjéből, én pedig az övéhez kaptam, és villámgyorsan kicsatoltam. Az alsójával együtt téptem le róla a nadrágot, és szinte abban a pillanatban simultam hozzá teljes testemmel, mert magához húzott. Hosszú kezeivel átölelt, aztán a fenekembe markolt, majd ő is szaggatni kezdte a ruháimat, hogy csak úgy recsegett az anyag, míg én is meztelenül álltam előtte. Végignéztünk egymáson, pár másodpercig kínozva önmagunkat a késedelemmel, mielőtt nekiestem, ő pedig elégedetten felnyögött. Faltam a száját, az ujjaim bejárták a testét, míg végül a pénisze köré fonódtak. Olyan forró volt, és feszes; rajtam volt a sor, hogy torokhangon felnyögjek. Térdre zuhantam, és azonnal a számba vettem, tétovázás nélkül, ő pedig a hajamba markolt, és a nevemet ismételgette, miközben a feje hátrahanyatlott, nagyot koppanva a falon. Egyetlen perc időt hagytam csak neki, és mikor megéreztem sós ízét a nyelvemen, felálltam, és egy határozott mozdulattal megfordítottam. Az arcát a hideg tükörhöz simította, mert a kis komód előtt állt, ahogy egy félfordulattal nekinyomtam. 82

Rádőltem, és a csípőmet hozzádörzsölve a hátát csókolgattam. A tarkóján felhajtottam a göndör fürtöket, és a nyakát haraptam, szívtam, ő pedig hátratolta a fenekét, hogy erőteljesebben tapadjunk össze. Előrenyúltam, két ujjamat a szájába nyomtam. Készségesen bevette őket, a nyelvével körülsimogatta, enyhén meg is szívta, amitől vágyhullám öntötte el a testemet. A következő pillanatban már a bejutás reményében húztam szét a fenekét, ő pedig lehajolt, és széttette a lábait, hogy jobban hozzáférjek. Mikor minden bevezetés nélkül, két ujjal nyomakodtam belé, felhördült, de aztán nyögni kezdett. A teste nem volt felkészülve rám, belső izmai küzdöttek ellenem, de esélyük sem volt. Harry is az én pártomon állt, fájdalmával mit sem törődve engedte le a derekát, hogy jelezze,

hatoljak

mélyebbre.

A

nyögéseink

visszhangoztak

az

előszobában, ahogy egyre bátrabban ujjaztam, miközben a farkam a mozdulataim ritmusára lüktetett. Még alig lazult a szorítás, mikor oldalra fordította a fejét, és megszólalt: -

Kérlek! Nem bírok várni. Boo! Kérlek! - Annyi szenvedély, és

kielégítetlen vágy volt a hangjában, hogy beleremegtem. A másik tenyerembe nyálat folyattam, szétkentem a péniszemen, miközben kihúztam az ujjaim, és szétfeszítettem, hogy beillesszem tompa végemet. Nagy levegőt vettem, és koncentráltam, nehogy elélvezzek, mikor megérzem szűk forróságát, de semmire nem volt időm, mert Harry egyetlen, határozott mozdulattal hátralökte magát, aztán hátrébb is lépett, és lehajolt teljesen, kezeivel a komódra támaszkodva. Láttam, hogy kifehérednek az ujjpercei, ahogy megszorítja a falapot, aztán mozdulatlanná merevedett, csak várakozásteljes lihegése hallatszott. Időre volt szükségem. Úgy pulzált körülöttem, és olyan hihetetlenül erőteljes volt a kéj, ami végigszáguldott a testemen, hogy egy hajszál választott el az orgazmustól. Van, ami nem változik. Aprókat lélegeztem, két kézzel tartottam a csípőjét, és igyekeztem uralkodni magamon. Ahogy felpillantottam, összeakadt a tekintetünk a 83

tükörben. Harry szája elnyílt, ő is zihált, a szemei könnyesen csillogtak, és néhány csepp legördült az arcán. A látvány, hogy sír, miközben szó nélkül engedi, hogy szinte megerőszakoljam; és annyira szeret, hogy mindent elvisel, csak kielégíthesse a vágyaimat, ledöbbentett. Nincsenek szavak, amik kifejeznék, mit éreztem abban a pillanatban. Előrehajoltam, a vállát csókoltam gyengéden, de a tekintetét nem engedtem el. -

Szeretlek! Érted? Az életemnél is jobban szeretlek! - suttogtam

neki, és közben lassan megmozdultam benne. A teste azonnal reagált, az izomgyűrűk megfeszültek, majd elernyedtek, forró hullámokat előidézve. A szemeit lehunyta, a feje hátrahajlott, szinte rendellenes szögben, a nyakán megfeszültek az izmok. Az egyik kezemmel a vállára siklottam, megmarkoltam a finom csontot, és húzni kezdtem magam. A csípőjét leszorítottam, erőteljesen belé hatoltam, majd mikor összeért a testünk, megálltam. Vártam, hogy kinyissa a szemét és rám nézzen, aztán, ahogy összekapcsolódott a pillantásunk, csak akkor húzódtam hátra. Az ajkai megremegtek, az orrán át vett mély lélegzetet, és mikor belé csapódtam, felsikoltott. Néztem az arcát, a kínnal vegyes kéj rándulását, és újra belé döftem, tiszta erőből. Együtt nyögtünk fel, aztán megéreztem a kezét a combomon, ahogy megmarkolja, és maga felé húz. Nem volt szükség rá, hogy ösztökéljen, de jól esett a megerősítés, hogy nem csak az én vágyam csillapíthatatlan. A mozgásom állandósult, és egyre erősödött. -

Óóó, igen, Boo! Keményen! - nyöszörgött mély hangján, ami

villámcsapást idézett elő a testemben. Minden behatolásnál az egész súlyomat beleadtam, és hátradőltem, hogy az utolsó millimétereket is kicsikarjam az egyesülésünkből. Harry is felém tolta magát, felvéve a ritmusomat. Az arcán megállíthatatlanul ömlöttek a könnyek, amitől meghasadt a szívem. A testemet viszont nem érdekelte, mi zajlik a lelkemben, annyira akarta végre a kielégülést, hogy képtelen voltam irányítani. Eszeveszett tempóban, durván mozogtam a testében, Harry mégis csendben volt, csak halk szipogása ütötte meg a fülemet, nyögéseim szünetében. Mikor 84

éreztem, hogy közeledik a gyönyör, még erősebben vájtam a csípőjébe az ujjaimmal, ő pedig felemelte a fejét, és az arcomat nézte a tükörben. Akkorát élveztem, hogy egy pár pillanatra elfeketedett a külvilág, amíg a testem összes idegsejtje a száguldó kéjt adta kézről kézre, és minden porcikámat átjárta a csodás ingerület. Lihegve hajoltam a hátára, csókoltam izzadt bőrét, és újra elsuttogtam: -

Szeretlek, Harry!

85

51. H. Minden szava a szívembe hatolt, és izzó vasként roncsolta az élő szövetet: -

Nem az volt, aminek látszott - mondta. Ez volt az a mondat,

aminek nem lett volna szabad elhangzania. Mégis hogy képzeli, hogy beveszem ezt az ostobaságot? -

Tudtam, hogy ezt fogod mondani! Tudtam, hogy azt akarod

elhitetni velem: egy kis idióta vagyok, aki nem tud értelmezni egy mozdulatot. És mondd csak Lewis, szerinted minek látszott, ahogy a pasid a combodra tette a kezét, aztán megszorította, a füledbe sugdosott, te megpaskoltad a kézfejét, és könnyes szemekkel rebegtetted a pilláidat? Haaa??? Mondd, minek kellett volna ezt látnom? - A szavak csak úgy kibuktak belőlem, és velük együtt a fájdalmas emlék is rám tört hirtelen. -

Az isten szerelmére, az csak egy baráti mozdulat volt, és nem

miatta volt könnyes a szemem. - Még tetézte is a hazugságot. -

Nem, persze... Épp az afrikai árvákra gondoltál, és attól. - Tudtam,

hogy amit mondok, cinikus, de úgy éreztem, megaláz-tatásom felhatalmaz arra, hogy így viselkedjek. Lewis felsóhajtott, amitől majd szétrobbantam. - Végeztünk? Nem kell sóhajtoznod. Pipa vagy, hogy mégsem veszem be? Felesleges volt egyáltalán idehívnod. -

Nem én hívtalak. Apád... - Na, itt durrant el végképp az agyam.

Nem is ő akarta, hogy idejöjjek? Egyáltalán mit keresek itt? -

Jól van! Most elég! Menj a picsába, te rohadék! Ez aljas volt, de

tényleg! - Olyan fájdalmat éreztem, mintha a szívemet kitépték volna a helyéről. A testem robot üzemmódra kapcsolt, a lábaim maguktól mozdultak, hogy kimentsenek a helyzetből. 86

Nem is láttam semmit, amíg ki nem értem a folyosóra. Épp futásra váltottam, mikor éreztem, hogy hátraránt, aztán a falhoz csapódtam. Lou közvetlen közelről nézett a szemembe, olyan tűzzel a pillantásában, amitől mozdulatlanná dermedtem. Mire felocsúdhattam volna, az ajka már fájdalmasan szorult a számra, olyan durván, hogy belül a fogam felhasította a vékony bőrt, és a számat fémes íz töltötte meg. Lassan elhúzódott, a szemembe nézett, aztán gyorsan újra rám hajolt. Egy picivel gyengédebben csókolt, amitől önkéntelenül felnyögtem. Olyan hatással volt rám az érintése, ami számomra még most is felfoghatatlan. Ha hozzám ér, elvesztem a kontrollt a testem fölött, és onnantól már csak neki van felette hatalma. Mikor a nyelve betört a számba, azonnal viszonoztam a csókját, a kezeim pedig érte nyúltak, és úgy rántottam magamhoz, mint egy fuldokló a faágat, amibe belekapaszkodhat. Összesimultunk, és én belefeledkeztem a csodába. Arra eszméltem fel, hogy tolni kezdett a lakás felé. Tolatva lépdeltem, könnyű testét szinte felemeltem a földről, és magammal hurcoltam. Mikor végre becsukódott az ajtó mögöttünk, úgy esett nekem, mintha nem tudna uralkodni magán. Egy fél perccel később meztelenül álltunk az előszobában, a ruháink szerteszét dobálva, és egymást néztük, izzó tekintettel. Nem tudtam betelni a látvánnyal. (Olyan szép a szememnek, mint semmi más a világon. Halványbarna bőre, ahogy a lemenő nap utolsó sugarai vörös ruhába öltöztetik, az izmai, amik vibrálnak a mellén és a karjain, lapos hasa, hosszú combjai. Minden porcikáját imádom. Életemben nem vágytam így senkire.) Mikor végre hozzám lépett és falni kezdett, a gyomrom lesüllyedt a hasamba, a szívem úgy dobogott, mintha ki akarna ugrani a helyéről, aztán a gerincemen végigfutott a kéj, ahogy megmarkolta a péniszemet. Amikor letérdelt, és a szája közeledett az ágyékomhoz, úgy éreztem, az univerzum összes energiája a kis lakásba szorult, és csak egy szikra kell, hogy felrobbanjon a világ. 87

Mikor megéreztem selymes ajkait, az ujjaim már a hajába fúrtam, hogy biztos lehessek benne, nem hagyja abba hirtelen. De nem adott sok időt, és ismét meg kellett tapasztalnom, milyen a sajgó hiányérzet, amit csak mellette ismertem meg. Felállt, megfogta a karomat és megfordított, így a komód elé léptem, de már nyomta a hátamat, hogy arccal a tükörnek dőljek. Nem ellenkeztem. Bármit tehetett volna velem, amit csak akar. Erőszakkal nem gondoltam a miértekre és hogyanokra, csak a pillanatot akartam élvezni még egy kicsit. Ahogy hozzám simult a teste, és megéreztem lüktető merevedését a fenekemen, olyan pusztító vágy söpört át rajtam, hogy az egész testem reszketni kezdett. Mikor az ujjai a számba hatoltak, és tudtam, mi következik, már éreztem, hogy a testem várja a folytatást. Nem kellett sokáig várnia, és mikor a vékony ujjak belém hatoltak, felhördültem. -

Kérlek! Nem bírok várni. Boo! Kérlek! - könyörögtem, mert

mindennél jobban vágytam arra, hogy a testünk összeolvadjon. Azonnal mozdult, az ujjai kicsúsztak belőlem, szétfeszítettek, és éreztem, ahogy óvatosan beilleszti a farkát. Úgy nyomtam rá magam, hogy majd széthasadtam, de nem érdekelt. A testi fájdalom valahogy visszatükrözte az érzéseimet. Vártam. Azt akartam, ő mozduljon, ő irányítson. Mióta megismertem, mellette nem akarok semmi mást, csak átadni magam neki. Ő is várt. A tükörbe néztem, és mikor megláttam csillogó, türkizkék szemeit, kipirult arcát, a könnyeim végre utat törtek maguknak. A megkönnyebbülés a vágynál is erősebb volt. Végre elengedhettem magam, és míg ő, engem nézve mozogni kezdett, a lelkem szinte felszárnyalt. Most értettem meg a magukat szöges ostorral csapkodó szerzeteseket. Ha el tudod viselni a fájdalmat, az valamilyen szinten felszabadít. A könnyek ki is használták engedékenységemet, és hosszú, tömött sorokban ömlöttek az arcomon. -

Szeretlek! Érted? Az életemnél is jobban szeretlek! - suttogta a

fülembe. Az arca egészen közel volt, a vállamat csókolta. 88

Nem tudom elmondani, milyen érzés volt a szájából hallani, hogy még mindig így érez irántam. A szemében láttam őszinteségét. Ettől persze még több könny állt sorba szorosan lehunyt szemhéjaim mögött, hogy mikor már nem bírom tovább, és kinyitom a szemem, az arcomon végigfolyva, az államon lefordulva, meg se álljanak a mellkasomig. A szívem tájáról cseppentek csak le a földre, mintha magukkal vinnék a bánatomat is. Lewis mozgása erőteljesebbé vált, az izmai várakozásteljesen megfeszültek minden behatolásnál, és hangos nyögések törtek fel belőle. Hátranyúltam, és megfogtam a combját, hogy jelezzem, pontosan ezt akarom. -

Óóó,

igen,

Boo!

Keményen!

-

nyöszörögtem,

és

ő

engedelmeskedett. Olyan erővel csapódott belém, hogy megbicsaklottak a térdeim. Néztem az arcát a tükörben, és tudtam, közel a robbanás. Feltoltam a fenekemet, hogy még teljesebb legyen az összeolvadás, és rászorítottam. Láttam, ahogy elnyílik a szája, lecsukódnak a szemei, és éreztem minden rándulását, ahogy bennem élvezett. A hátamra hajolt, és a bőrömbe suttogta újra: -

Szeretlek, Harry!

Két perccel, és száz csókkal később az ágyon feküdtem, az oldalamon, és Lewis gyönyörű arcába néztem közvetlen közelről. Az egyik combom alatta, a másikkal a csípőjét fogtam satuba. Le kellett hajtanom a fejem, hogy összeérjen az ajkunk, míg óvatosan újra belém hatolt. Nem ez volt a legtökéletesebb pozíció arra, hogy olyan erőteljesen mozogjon bennem, ahogy szeretem, de arra ez volt a legeslegjobb, hogy szeretkezés közben csókolózhassunk, és a számba suttoghassa még ezerszer, hogy „szeretlek”. Nem várt választ, és meggyötört lelkem nem is engedte volna, hogy szerelmet valljak neki, míg meg nem tudom a részleteket, de abban a pillanatban már nem voltak kétségeim, hogy valóban érzi még azt, ami a kettőnkké, és senki másé a világon. 89

Lassan mozgott bennem, közben lágyan csókolt és simogatott, becézte a testemet, amit már jól ismert, és bár a könnyeim nem apadtak el, de a vágy lassan átvette az irányítást. Nyögdécselni kezdtem, ahogy az ujjai a péniszemre fonódtak, és lassan fejni kezdett. Hörögtem, mikor a következő sebességre kapcsolt, majd levegőért kapkodtam, ahogy elcsavarta kicsit a csípőjét, és eltalálta azt a pontomat, ahonnan tűzijátékszerű robbanással kéj öntötte el a testemet. Halványan elmosolyodott, mikor érezte, hogy ráfeszülök, aztán újabb döféssel pecsételte meg a sorsomat. A nyelve a számba tolakodott, a teste izzadtan küzdött, hogy eljuttasson a csúcsra, fürge ujjai fáradhatatlanul pumpáltak. Nem kellett sok, hogy a szájába nyögve, rángatózva élvezzek el, anélkül, hogy megfeszíteném az izmaimat. Még nem eszméltem fel a kábulatból, mikor követett, és apró nyögésekkel, a nevemet suttogva adta át magát a gyönyörnek. Bennem maradt, nem húzódott ki, csak ölelt és csókolt. Az ajkaival itta fel a könnyeket az arcomról. Lassan csitultam el a karjaiban, míg a szipogás is elmaradt. Türelmesen várt, nem sürgetett, nem kérdezett. Csak simogatott, és puszilgatott, mintha tudná jól, csak ennyi kell. A sok, magányosan töltött nap és hét után először éreztem, hogy a helyemen vagyok, ott ahol lennem kell, ahhoz, hogy boldog lehessek. Nincs más hely a világon, csak ez az ölelő kar, ez a test, ami menedéket nyújt számomra. Ahol ő van, nekem ott az otthonom. Sokkal később, mikor már csak halvány emlék volt a szívemben a fájdalom, és kezdtem végre elengedni magam, felsegített, kézen fogva a fürdőbe vezetett, és a zuhany alá állított. Belépett mellém, és a meleg vízsugár alatt gyengéden lemosdatott. Mikor rám került a sor, éhesen ittam a látványát, aminek emlékétől az idő lassan fosztott meg, amíg nem volt velem. Már nem emlékeztem az apró anyajegyre a medencecsontján, így egy csókkal kellett köszöntenem, majd a kis sebhelyet a bordája ívén, amit akkor szerzett, mikor biciklizni tanult. Elfelejtettem a két gödröcskét a derekán, ezért oda is csókokat hintettem, és nem emlékeztem tisztán az 90

izmai vonalára a lapockája fölött. Miután mindenütt megsimogattam az ajkaimmal, ahol felfedeztem valamit, aminek megörültem, alig maradt érintetlen hely a testén. Jólesően morgott, és a hajamat túrta, mert úgy látszik, neki ez hiányzott a legjobban. Néha percekre csókban forrtunk össze, majd ismét csak simogattuk, érintettük egymást. - Annyira hiányoztál, hogy az elmondhatatlan - suttogta halkan, nekem pedig hatalmasat dobbant a szívem. -

Akkor többé ne engedj el! - kértem tőle csendesen.

-

Soha többé! - válaszolta határozottan, és lábujjhegyre állt, hogy

egy csókkal pecsételje meg az ígéretét. Átöleltem, magamhoz szorítottam, és úgy éreztem, végre van értelme az életemnek.

*** L. Miután leigáztam, és önző módon kihasználtam, a bűntudat szüntelenül mardosott, míg bevezettem a hálóba, és az ágyra fektettem. Hogy akarod bebizonyítani, mennyire szereted, ha csak elnyomni tudod, és arra kényszeríteni, amit te akarsz? - kérdeztem magamtól. - Ennél sokkal többet érdemel! Melléfeküdtem, ő azonnal felém fordult. Felemeltem a csípőmet, Harry pedig alácsúsztatta az egyik hihetetlenül hosszú, izmos combját, a másikat a derekamra fektette. Olyan isteni érzés volt a testéhez simulni, hogy én is sírva tudtam volna fakadni. Cirógattam a bőrét, csókoltam a száját, és húztam az időt, de egyre sürgetőbb volt a késztetés, hogy lássam, ahogy őt is elragadja a szenvedély. Ezúttal óvatosan hatoltam belé, közben csókoltam rendületlenül, és elsuttogtam századszor is, hogy 91

szeretem. Még kósza könnycseppek csordogáltak az arcán, de már nem zokogott. Ahogy lassan megfeszült a teste, és nyöszörögni kezdett, bennem is újra feltámadt a szenvedély. Megfogtam a péniszét, lassan hátrahúztam a bőrt, és láttam, hogy vágyának hírnökei végigfolynak az ujjaimon. Gyorsítottam a tempón, Harry pedig a számba nyögött. Kezdtem elveszteni a fejem, és egyre erőteljesebben mozogtam a testében, ő pedig egyre jobban szorított, és a légzése lihegésre váltott. Verejtékben úsztunk, és száguldottunk az extázis felé. Mikor feleszméltem, és Harry még mindig szabálytalan légzését hallgattam,

rájöttem,

képtelen

vagyok

megtagadni

magamtól

a

boldogságot. Eleve elvetélt ötlet volt, hogy szakítottam vele. Mégis ki vagyok én, hogy ilyen ajándékot dobjak el magamtól, hogy felül-bíráljam azt a hihetetlenül erős köteléket, ami az égben köttetett? Csak kevés földi halandó részesül abban a kegyben, hogy megtalálja azt, akivel minden sejtjében érzi, hogy összetartozik. Mekkora barom voltam, hogy el akartam dobni ezt a kincset? Még szerencse, hogy Harry érettebb volt nálam, és utánam jött, még egy esélyt adva arra, hogy átértékeljem az életem. Semmi nem érhet fel ahhoz a boldogsághoz, amit akkor érzek, ha a karomban tarthatom. Már elcsendesedett, a könnyei is felszáradtak lassan. Szinte dorombolt, ahogy lustán simogattam, és csókolgattam, ahol értem. Mikor úgy éreztem, felengedett teljesen, felsegítettem az ágyról, kézen fogtam, és a fürdőbe kormányoztam. A zuhany alatt is összesimultunk, egyszerűen nem tudtunk betelni egymással. Most már nem sürgetett a vágy, csak kiélveztük az érintés örömét. Végigcsókolta a testemet, szinte egyetlen porcikámat sem felejtette ki, és közben halkan suttogott érthetetlenül. A szívem túlcsordult, mikor rájöttem, mekkora hibát követtem el, hogy nélkülözésre kárhoztattam önmagam, ésszerű döntésnek álcázva a 92

baromságomat. A bűntudat átsöpört rajtam, hogy a nagy egóm miatt mennyi szenvedést okoztam az imádott embernek. -

Annyira hiányoztál, hogy az elmondhatatlan - suttogtam neki,

mire felnézett rám, és a smaragd íriszekben rajongás csillant. Elszorult a torkom. -

Akkor többé ne engedj el! - mondta halkan. Ordítani tudtam

volna, olyan mérges voltam magamra, a tehetetlen düh feszültsége átjárta a testemet. -

Soha többé! - feleltem neki olyan meggyőződéssel, amitől el-

lágyult a pillantása, aztán olyan szenvedélyesen csókoltam, hogy reméltem, a maradék kételyei is szertefoszlanak. -

Írok apunak egy SMS-t, hogy nálad alszom - mondta, mikor már

egy kényelmes, kinyúlt pamutmelegítőben és az egyik pólómban ült a konyhában, míg én szendvicset készítettem, mert olyan hangosan korgott a gyomra, hogy messziről is jól hallottam. -

jól teszed! Annyira örülök, hogy rendbe tettétek a dolgaitokat. De

ezt még el kell mesélned részletesen! Nagyon kíváncsi voltam, hogyan sikerült átlendülniük egy egész életnyi ellentéten és meg nem értésen, és vajon mi volt az indikátor, ami segített nekik ebben. Volt egy halvány sejtelmem, hogy én voltam az, és csak reméltem, az apja nem gyűlölt meg ismeretlenül, mert fájdalmat okoztam a fiának. Abban a pár percben, amit együtt töltöttünk, nem igazán tudtam rá figyelni, de a szenzoraim nem jeleztek veszélyt, ezért egyelőre bizalmat szavaztam neki. -

El fogok mesélni mindent, de előbb hallani szeretném a fekete

szívtipró sztoriját. És mindent tudni akarok! - jelentette ki határozottan, amire felkaptam a fejem, és az arcát fürkésztem, de nem láttam már rajta félelmet vagy fájdalmat, és ez egy kicsit meg-nyugtatott. -

Mark... - Salátát halmoztam a kenyérre, és szeletelni kezdtem a

csirkét. - Új kolléga az intézetben. Igazából a helyettesemnek vették fel. Nagyon elismert szaktekintély a gerontológia területén. 93

-

Öregekre bukik? - kérdezte Harry, és felkuncogott.

-

Az

a

gerontofil.

Mark

az

öregedés

ellenszerét

szeretné

kifejleszteni, és ez elég sok pénzt hoz a konyhára, mert erre számtalan cég szívesen áldoz, ha hozzájuthat a kísérletek eredményeihez. -

És mit akar tőled? - tért a tárgyra, a kutatási program nem igazán

hozta lázba. -

Tőlem semmit. Csak összebarátkoztunk. Ő is munkamániás és

független... - Mikor kimondtam, már tudtam, hogy elhibáztam. -

Miért, még ki független? - kapta fel a fejét Harry, de legnagyobb

meglepetésemre, a szája sarka felfelé görbült, és egyik oldalon behorpadt a gödröcske az arcán. -

Senki! - válaszoltam, és vigyorogva grimaszoltam felé.

-

Na azért! - bólintott elégedetten.

-

Szóval söröztünk párszor, és lassan egyre többet beszélgettünk.

-

Veszélyesen hangzik!

-

Nem volt benne semmi veszélyes. Épp ma délután meséltem neki

rólad, és amit láttál, az a pillanat volt, mikor vigasztalni próbált, mert én épp teljesen elkeseredtem, annyira hiányoztál. -

Ühüm... igen. Vigasztalni próbált, miközben arról fantáziáit, ahogy

megdönt majd, ha kicsit túl leszel rajtam. -

Szerintem csak a féltékenység beszél belőled!

Közben készen lett a szendvics, amit elé is tettem, és hozzá hajoltam, hogy homlokon csókoljam. De persze nem tudtam megállni itt, az arcomat a hajába fúrtam, és belélegeztem az illatát. A gyomrom ezredszer húzódott össze, és kimondottan élveztem az érzést, amit oly régen nélkülöztem már. Felnyúlt, hosszú kezével átfogta a fejemet, ő is a hajamba túrt, és felemelte az arcát, hogy felkínálja a száját. Éltem a lehetőséggel.

94

52. H. Kicsit felkavart, amit Lewis Markról mesélt. Persze nagyon is jól tudtam, hogy a fekete szépfiú milyen reményeket táplál, ezt olyan tisztán éreztem több méterről, egy vastag üvegen keresztül is, hogy nem voltak kétségeim. Lou tapasztalatlansága a magyarázat arra, hogy nem vette észre az egyértelmű jeleket. De Boo szemében csak őszinteséget láttam, és ez megnyugtatott. Valószínűleg ő tényleg nem volt tisztában azzal, milyen tervei vannak a másiknak. Annyira aranyos volt, ahogy vacsorát készített nekem, aztán a fejemet puszilgatta, és hallottam, ahogy mélyen beszívja a hajam illatát. Minden a helyére került, és bár fogalmam sem volt, mi lesz holnap, vagy azután, egyben biztos voltam: az elmúlt hetekben mindent átgondoltam, elemeztem ezerszer, de az egyenletnek csak egyetlen megoldása van: hozzá tartozom, és nem fogom engedni, hogy azt hazudja nekem, vagy saját magának, hogy ez nem így van. Vagy kitalál valamit, és megszervezzük ezt az egy évet úgy, hogy élhető legyen mindkettőnk számára, vagy egyszerűen kimaradok a gimiből, és átköltözöm Atlantába, aztán majd estin leérettségizek. Most már biztos voltam a dolgomban, így, hogy nem egyedül állok a világban, hanem számíthatok az apámra, akivel meg tudom beszélni a döntésemet, és szinte száz százalék, hogy támogat, ha elmondom az indokaimat. Lou egy kanna teát tett az asztalra, aztán a lábát maga alá húzva leült a székre, és ő is falatozni kezdett. Megrezzent a telefonom, és szélesen elvigyorodtam, mikor elolvastam az üzenetemre kapott választ:

95

„Nagyon örülök, hogy kibékültetek. Ügyes vagy, és büszke vagyok rád, hogy megharcoltál a szerelmedért! Amúgy nagyon helyeske, és úgy néz ki, mintha 16 lenne. Jó választás! Reggel írj, hogy mik a tervek, mert ha nincs rám szükséged, elmegyek városnézésre." Azonnal bepötyögtem a választ:

„Szükségem van rád, még csak most kaptalak vissza. De az biztos, hogy holnap nem találkozunk, hacsak Lewis ki nem dob, de akkor az ajtaja előtt fogok gubbasztani, úgyhogy menj, és nézz meg mindent helyettem is! H.” „Ha tényleg olyan okos, már rég rájött, hogy mekkora hülye.  Add át üdvözletem! ” Mosolyogva mutattam meg az üzenetet Boo-nak, akinek szintén széles vigyor terült szét az arcán, aztán hozzám hajolt, én pedig azonnal szájon csókoltam. -

Igen, én vagyok a legnagyobb barom a világon. De most legalább

rájöttem. Szeretlek! -

Nem tudod eleget mondani, de azért ne koptassuk el ezt a

gyönyörű kifejezést - nevettem rá, mert ma este már tényleg ezredszer mondta ki. -

Ha legalább egyszer megnyugtatnál, hogy te is érzel még valamit

irántam, talán felfüggeszteném pár percre az ismételgetését. -

Nem, Lou, én, már nem szeretlek. Azért repültem át az óceánt,

kerestelek meg egy idegen országban, és kaptam agyhúgykövet, mikor egy másik pasival láttalak, mert teljesen kihűltek az érzéseim. 96

Már nem mosolygott, az arca teljesen komoly volt, én pedig nagyot sóhajtottam. Neki is szüksége van a megerősítésre. Bár az ő döntésétől szenvedtük mindketten az elmúlt hetekben, attól még ugyan-azok a kétségei. - Szeretlek. Úgy szeretlek, hogy fáj. Nem tudom, ezt meddig lehet egyáltalán elviselni, vagy, hogy mikor enyhül, csitul az édes kín, ami vele jár, de remélem még vagy hetven évig kitart, mert nagyon élvezem. - Most én hajoltam hozzá, hogy egy hatalmas cuppanóssal nyomatékosítsam a kijelentésemet. Boo végre elmosolyodott, de azért a keze a tarkómra simult, és elmélyítette a csókunkat. Túlcsordultak az érzelmeim. Csendben, a gondolatainkba mélyedve falatoztunk, és kortyoltuk a forró teát. Emésztgettük az elhangzottakat. Néha összenéztünk, és a másik arcát fürkésztük, aztán vagy rajta, vagy önmagunkban megleltük. a választ a kérdéseinkre, és felsóhajtva újabb csókot váltottunk. Olyan nyálas volt az egész szituáció, amitől régen biztosan sikítófrászt kaptam volna, annyi szent. Épp a mosogatóba pakoltam a tányérokat, mikor kopogtak. Hangosan, határozottan. Kérdőn néztem Lewisra, ő meg rám, felhúzott szemöldökkel: -

Apukád?

-

Nem, az kizárt. Most beszéltünk. És a címet sem tudja.

-

Akkor ki lehet? - kérdezte, és felállt a székéből, hogy kiderítse.

Valamelyik szomszéd az, hogy kölcsönkérjen egy kis cukrot, vagy ilyesmi, futott át az agyamon, hisz nem a kapuból szólt fel. Mikor megláttam Markot, azonnal éreztem, hogy felmegy a pumpám. Minden

önuralmamra

szükségem

volt,

hogy

ne

lépjek

hozzá,

penderítsem ki a folyosóra, és vágjam az orrára az ajtót. -

Hát te? - kérdezte Lewis, és a hangja valóban meglepett volt.

Nekem pedig az jutott eszembe, hogy ez a gennyláda máris tudja a kapukódot. 97

-

Úgy elrohantál, és a telefont sem vetted fel. Az üzeneteimre sem

válaszoltál. Már nagyon aggódtam. A kapuban egy idős hölgy előzékenyen beengedett, aki épp a kutyájával indult sétálni, és azt is megmondta, melyik a te lakásod. Miért rohantál el? Ezt a pillanatot választottam, hogy felálljak, és felhívjam magamra a figyelmét. A barna szemek azonnal rám tapadtak, és úgy néztek végig rajtam, mint egy szkenner. -

Ez ki? - kérdezte, és a hangja nem volt túl kedves. Inkább irritáló.

-

Ő Harry - válaszolta Lewis, és a karját nyújtotta, hogy lépjek mellé.

Átöleltem, ahogy odaértem hozzá, és magamhoz húztam. -

Ő a kisfiú a gimiből? - hangzott el az elég furcsa felhanggal

megspékelt kérdés. -

Igen, vagyis nem - dadogott Lou. - Nem kisfiú, de ő az. - Olyan

felesleges volt a magyarázkodás, de Boo még mindig nem jött rá, mire megy ki a játék, én pedig vártam, hogy Mark kiterítse a lapjait. -

És mit keres itt? Nem azt mondtad, hogy szakítottatok?

-

De igen, azt mondtam. Elhibázott döntés volt a részemről, és most,

hogy itt van, nagyon örülök, hogy ezt még időben beláttam. - Rám nézett, közben feltolta a szemüveget pisze orrán, én pedig ráhajoltam és megpusziltam a hegyét. Tudtam, hogy a harmadik résztvevő ettől a falra mászik, de még mindig vártam, hogy kibújjon a szög a zsákból. -

A szavaidból úgy tűnt, az elhatározásod végleges... és azt hittem,

hogy mi... -

Mit hittél?! - kérdeztem, mikor egy pillanatra elhallgatott. Nem

nézett rám, a tekintetét Lewis szemeibe fúrta. -

Azt hittem, köztünk alakul valami - bökte ki végre. Megfeszültek

az izmaim. -

Micsoda? - kiáltott rá Boo, akinek még mindig nem esett le a

tantusz. -

Szinte minden estét együtt töltöttünk, eljöttél velem víkendezni,

levittél focizni. Ezer jelét adtad, hogy neked is tetszem. - Na, most már kezdtem rohadtul bepipulni, plusz elég sok minden el-hangzott, amire 98

szerettem volna hallani a magyarázatot. De Lewis csak erősebben fogta a derekam, és halk hangon szólalt meg: -

Azt hittem, a barátom leszel. - A hangjából szomorúság csendült

-

Igen, én is azt hittem. És mikor a meztelen seggemet bámultad,

ki. már szinte biztos voltam benne. - Éreztem, hogy elönti az agyamat a szar. Miről beszél ez a bájgúnár?! -

Mi van? Nem bámultam a seggedet, csak ledöbbentem, mi-kor

pucéron flangáltál előttem. A szemöldököm már a fejem tetején volt, és kicsit elhúzódtam, hogy Lou arcára nézhessek. Elvörösödött, ami nem nyugtatott meg igazán. -

Ja. Onnan tudtam meg, hogy te is meleg vagy. Egy heteronak

szeme sem rebbent volna. És most komolyan visszaveszed ezt a gyereket, csak azért, mert menhelyi kiskutya szemekkel néz rád, és azt hiszed, nem fogsz ráunni pillanatok alatt? Most Lou feszült meg egész testében, én pedig kezdtem ellazulni. Ez mekkora kezdő? Azt hiszi, ezzel az offenzív dumával bármit is elér Lewisnál? Látszik, mennyire nem ismeri. -

Mark! - Boo hangja figyelmeztető volt. - Nagyon sajnálom, ha

félreértetted a viselkedésemet. Hidd el, soha, semmilyen vonzalmat nem éreztem irántad. Megértem, hogy most feldúlt vagy, de válogasd meg a szavaidat! -

Jó, persze. Beszéld csak be magadnak, hogy egy kamasz fiú

társasága nem lesz unalmas pár hónap után, mikor másra is tudsz majd koncentrálni a feszes kis seggén kívül! Hozzám fordult: -

Te pedig reménykedj, nem jön rá túl hamar, hogy én vagyok a

megfelelő társ számára, nem egy ilyen nyeretlen kétéves! Biztosan jó vagy az ágyban, de hidd el, ez ide édeskevés. Mielőtt lereagálhattam volna, vagy egyáltalán felfogom, amit mondott, Lewis ellépett mellőlem, a keze lecsúszott a derekamról, míg a 99

másik karja felemelkedett és olyan gyorsan bemosott egy hatalmasat Mark szemei közé, hogy szinte nem is láttam a mozdulatot. A pillanat töredéke alatt történt az egész. Mire felocsúdtam, a fekete adonisz az orrára szorította a kezét, az ujjai alól vér folyt a szájába, aztán le az állán, Boo a térdei közé szorította a kezét és káromkodott, én pedig még mindig döbbenten álltam, míg végül kitört belőlem a röhögés. -

Hát, Mark, örülök, hogy megismertelek, és azt hiszem, mindent

tudok rólad, amit tudnom kell. Például azt, hogy egy egész életen át kepeszthetsz, Lou soha a büdös életben nem kezdene egy ekkora kreténnel, mint te. Köszönjük a látogatást, de ugye nem haragszol, ha most úgy kibaszlak, mint macskát szarni? Hozzá léptem, a vállainál fogva kipenderítettem az ajtón, amit be is vágtam utána, majd odafordultam Boo-hoz, aki még mindig az öklét szorongatta, de közben, ahogy rám nézett, ő is felkacagott. Aztán a száját nyújtotta, én pedig átöleltem, és össze-visszacsókoltam, miközben a konyha felé terelgettem, mert tudtam, szükségünk lesz egy jó nagy adag jégre, ha nem akarjuk, hogy bucira dagadjon a keze. -

Milyen kis harci kakas vagy te? - kérdeztem mosolyogva.

-

Már rég le kellett volna ütnöm - szögezte le mély meggyőződéssel

- csak annyira ledöbbentem, hogy ennyi idő kellett, míg összeszedtem magam. -

Legalább egy fejjel magasabb, és vagy húsz kilóval nehezebb

nálad. Mi lett volna, ha visszaüt? Csodálkoztam, hogy ilyen kis pukkancs, ki se néztem volna belőle. -

Agyonverem, ha még egy rossz szót szól rólad - ingatta a fejét.

Láttam, hogy komolyan is gondolja. Rászorítottam a konyharuhába csomagolt jeget a kézfejére, mire sziszegni kezdett, én pedig beleborzoltam a hajába. -

Te kis méregzsák! - Lehajoltam, és a nyakába fúrtam az arcomat.

100

*** L. Nyugodtan falatoztunk, és Harry az apjával SMS-ezett, amiből kiderült, hogy a papának elég jó a humora. És jó emberismerő. Azt írta:

„Ha tényleg olyan okos, már rég rájött, hogy mekkora hülye.  Add át üdvözletem!” Mikor Harry megmutatta az üzenetet, felnevettem, és hangosan is beismertem a dolgot: -

Igen, én vagyok a legnagyobb barom a világon. De most legalább

rájöttem. Szeretlek! Egy darabig még elviccelődtünk a dolgon, és kicsikartam belőle, hogy bevallja ő is viszonozza az érzéseimet: -

Szeretlek. Úgy szeretlek, hogy fáj. Nem tudom, ezt meddig lehet

egyáltalán elviselni, vagy, hogy mikor enyhül, csitul az édes kín, ami vele jár, de remélem még vagy hetven évig kitart, mert nagyon élvezem. A torkom elszorult, mikor végre kimondta hangosan. Persze, hogy tudtam, hisz iderepült miattam, de azért féltem, hogy a kis közjáték a bárban, és az utána való veszekedés talán elszakított benne valamit. Mikor megcsókolt, és el akart húzódni, utánakaptam, és a nyelvemmel simogattam az ajkát, amíg be nem engedett. Aztán csak csendben folytattuk a vacsorát. Olyan idillikus hangulatba kerültem, hogy szinte attól sírva tudtam volna fakadni, ahogy rám nézett. A látványa önmagában is túl sok volt nekem. Felállt, a mosogatóhoz ment, kezében a piszkos tányérokkal, én pedig a mocskos gondolataimat próbáltam megregulázni, mert rajta még az alig bokáig érő, kinyúlt melegítőnadrág és a póló is úgy néz ki, mint egy 101

erotikus ruhaköltemény. A gatya korca lazán lógott a csípőjén, kikandikáltak belőle a csontok, ami mellett a V-vonala indult el lefelé, és vonzotta a szememet, mint a mágnes. Épp eldöntöttem, hogy elkapom még egy menetre, de most engedem, hogy ő diktálja az iramot, mikor kopogtak.

Kellett

pár

másodperc,

míg

a

fantáziavilágomból

visszazökkentem a földre. -

Apukád? - kérdeztem Harrytől, aki szintén kérdő tekintettel nézett

rám. -

Nem, az kizárt. Most beszéltünk. És a címet sem tudja - ingatta a

fejét. -

Akkor ki lehet? - Felálltam, és az ajtóhoz léptem. Mikor megláttam

Markot, úgy ledöbbentem, hogy az alapvető udvariasságról is megfeledkeztem: -

Hát te?

-

Úgy elrohantál, és a telefont sem vetted fel. Az üzeneteimre sem

válaszoltál. Már nagyon aggódtam. A kapuban egy idős hölgy előzékenyen beengedett, aki épp a kutyájával indult sétálni, és azt is megmondta, melyik a te lakásod. Miért rohantál el? Épp összeszedtem magam, és válaszolni akartam, csak még kerestem a szavakat. Pont ma mondtam el neki, hogy szakítottunk Harryvel, így elég sokkoló lesz a másik földrészen élő exbarátomat bemutatni pár órával később. Nagy levegőt vettem, mikor helyettem Mark szólalt meg ismét: -

Ez ki? - kérdezte, és a hangja számon kérő volt, miközben a

közeledő csodát nézte. -

Ő Harry - nyögtem ki, de aztán elmosolyodtam. Kit érdekel, mit

szól Mark, a lényeg, hogy ő itt van velem. Érte nyúltam, és mikor készségesen átölelve hozzám lépett, átfogtam a derekát. Annyira jó érzés volt, hogy arra nincs is szó. Életemben először tettem ezt meg más előtt, és hihetetlenül boldoggá tett.

102

-

Ő a kisfiú a gimiből? - forszírozta a „majdnem barátom”, mire

gyorsan átfutott az agyamon, hogy ebből sem lesz best friendses karkötő, ahogy elnézem a dolgot. -

Igen, vagyis nem... Nem kisfiú, de ő az. - Magyarázkodni kezdtem,

de már az első mondat után tudtam, nem szabad belemennem, hogy védekező pozíciót vegyek fel. -

És mit keres itt? Nem azt mondtad, hogy szakítottatok?

Az események ettől kezdve gyorsvonatként zakatoltak. Pár mondattal később kiderült, hogy Mark valóban gyengéd érzelmeket táplált irántam, és abban reménykedett, ha a vállán sírom ki magam, utána meg is vigasztalhat, mint a filmeken. De aztán elkezdett vagdalkozni, és kétségbeesésében olyat mondott, amitől kinyílt a bicska a zsebemben: Szinte minden estét együtt töltöttünk, eljöttél velem víkendezni, levittél focizni. Ezer jelét adtad, hogy neked is tetszem. Komolyan mondom, fogalmam sem volt, miről beszél. Még egy esélyt akartam adni a dolognak, bár éreztem, hogy már semmi sem lehet többé ugyanaz: -

Azt hittem, a barátom leszel.

-

Igen, én is azt hittem. És mikor a meztelen seggemet bámultad,

már szinte biztos voltam benne. Azt hittem, elájulok. Nem lehet ekkora szemétláda. Megértettem, mire megy ki a játék. Össze akar ugrasztani Harryvel. Hát, faszfej, most nagyon rossz lóra tettél! - gondoltam magamban. -

Mi van? Nem bámultam a seggedet, csak ledöbbentem, mi-kor

pucéron flangáltál előttem. Éreztem Harry fürkésző pillantását az arcomon, és megfeszülő izmait az oldalamon. -

Ja. Onnan tudtam meg, hogy te is meleg vagy. Egy heteronak

szeme sem rebbent volna. És most komolyan visszaveszed ezt a gyereket csak azért, mert menhelyi kiskutya szemekkel néz rád, és azt hiszed, nem fogsz ráunni pillanatok alatt? - Életemben először a düh kezdte átvenni az irányítást felettem. 103

-

Mark! - próbáltam figyelmeztetni. - Nagyon sajnálom, ha

félreértetted a viselkedésemet. Hidd el, soha, semmilyen vonzalmat nem éreztem irántad. Megértem, hogy most feldúlt vagy, de válogasd meg a szavaidat! -

Jó, persze. Beszéld csak be magadnak, hogy egy kamasz fiú

társasága nem lesz unalmas pár hónap után, mikor másra is tudsz majd koncentrálni a feszes kis seggén kívül! Ahogy Harryhez fordult, már a fülemen csapott ki a gőz. -

Te pedig reménykedj, nem jön rá túl hamar, hogy én vagyok a

megfelelő társ számára, nem egy ilyen nyeretlen kétéves! Biztosan jó vagy az ágyban, de hidd el, ez ide édeskevés. És itt volt az a pont, ahol átlépte a tűréshatárt. Elvesztettem az önkontrollt, és mielőtt felmérhettem volna a helyzetben rejlő veszélyeket, már az arcában merült el az öklöm. Soha, senkit nem ütöttem még meg, ezért váratlanul ért a fájdalom, ami belenyilallt a kezembe, és egészen a vállamig kisugárzott. Ahogy visszahúztam, és megláttam a vért az ujjaimon, valamint Mark arcán, ahogy az orrából a szájába folyik, nem éreztem semmi mást, csak elégtételt. Megérdemelte. A lüktető fájdalom arra kényszerített, hogy a kezemet a térdeim közé szorítsam, és bár ez cseppet sem csillapított a szenvedéseimen,

mégis

így

tettem.

Mikor

épp

azon

kezdtem

gondolkozni, hogyan tovább, Harry oldotta meg a kérdést. Felnevetett, majd olyan mély hangon szólalt meg, ami tőle is szokatlanul csengett: -

Hát, Mark, örülök, hogy megismertelek, és azt hiszem, mindent

tudok rólad, amit tudnom kell. Például azt, hogy egy egész életen át kepeszthetsz, Lou soha a büdös életben nem kezdene egy ekkora kreténnel, mint te. Köszönjük a látogatást, de ugye nem haragszol, ha most úgy kibaszlak, mint macskát szarni? Elkapta a vállait, és úgy kilökte az ajtón, hogy nyikkani sem volt ideje. A véres arcú Markra néztem, ahogy becsapódott köztünk az ajtó, majd szerencsétlen arckifejezésén és döbbenetén én is elröhögtem magam. Nem nézte ki belőlem, hogy bemosok neki. Büszke voltam 104

magamra. Életemben először férfiként viselkedtem, és a helyzet iróniája, hogy pont most, mikor életemben először vallottam be egy idegennek, hogy meleg vagyok. A kezemen egy nagy adag jéggel üldögéltem a kanapén, a másikkal pedig Harry haját simogattam, aki az ölemben feküdt, miközben a tévét kapcsolgatta. Végül felkiáltott: -

Aladdin! A kedvenc mesém! - Annyira édes volt, hogy majd

megzabáltam. Eszembe jutottak Mark szavai, hogy hamar ráunok a túl fiatal fiúra. Mekkora tévedés! Pont ezt imádom benne, hogy egy meséért is képes rajongani. Beletúrtam a fürtjeibe, és mikor felnézett, a hajánál fogva felhúztam a fejét, hogy rátapadhassak az ajkaira. -

Hmm... nem akarod a csodalámpás helyett a varázspálcámat

dörzsölgetni? Nincs repülő szőnyegem, se majmom, de van egy működőképes kezem, és még néhány testrészem, amit fel tudok ajánlani. - Ahogy közben a szemébe néztem, közvetlen közelről csodálhattam meg, ahogy kitágul a pupillája, elnyílik az ajka, és elpirul az arca. Anélkül kapcsolta ki a tévét, hogy odanézett volna. Mire feleszméltem, a nyelve már a számba hatolt, a kezei a pólóm alá kúsztak, és feljebb tolta magát a lábaival, hogy hozzám simuljon.

105

53. H. Megörültem az Aladdinnak, mikor megláttam a képernyőn, ahogy Jafar gonosz arccal szövi álnok terveit a papagájjal. Épp elvackoltam magam az ölében, hogy megnézzük a mesét, mikor Boo belemarkolt a hajamba, és felhúzta a fejemet. Megcsókolt, aztán azt suttogta: - Hmm... nem akarod a csodalámpás helyett a varázspálcámat dörzsölgetni? Nincs repülő szőnyegem, se majmom, de van egy működőképes kezem, és még néhány testrészem, amit fel tudok ajánlani. - Kiszáradt a szám, olyan szenvedélyes volt a hangja. Úgy látszik, a kis erőfitogtatás feszültségét le kellene vezetni. Szívesen állok elébe! gondoltam. Feltoltam magam, az ujjaimmal a pólója széle alá óvakodtam, de mikor megéreztem feszes bőrét, elvesztettem a fejem, és nekiestem a szájának. Pár perccel később a szőnyegen feküdtünk, mindketten meztelenül. Az

egész

testét

végigcsókoltam,

nem

hagytam

ki

egyetlen

négyzetcentiméterét sem. Mikor a hasára fordítottam, és a hátán siklottam a nyelvemmel, várakozásteljesen megfeszült, én pedig élveztem a hatalmat, amivel felruházott. Imádom a testét. Hihetetlenül feszes, a bőre alatt vibrálnak az izmok, a feneke olyan kerek, mint ha két kis labda lenne. Finoman belemarkoltam, mire halk nyögést kaptam válaszul, és a csípője a fejével együtt megemelkedett egy picit. Tudtam, mit érez, mire vágyik, de nem akartam elsietni a dolgot. Ahogy ő bevezetett a kicsit agresszív, alárendelő szexbe, én szerettem volna megmutatni neki a kényeztető, 106

szenvedélyes szeretkezést. Lassan nyalogattam a hátát, egyre lejjebb és lejjebb haladva, míg négykézlábra emelkedett, hogy észrevegyem végre, mire is vágyik. Felhördültem a mozdulatától, ahogy hátranyúlt, és szétfeszítette magát. Tétovázás nélkül tettem meg neki, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha egy férfival is átélek. Olyan szinten ragadott magával az izgalom - a vágy végigszaladt a testemen -, hogy néhány cseppet kényszerített ki feszülő péniszemből. Átnyúltam a combjai között, és marokra fogtam, mire az addig halk nyöszörgésből hangos nyögésekre váltott, és a nevemet sóhajtozta. Hihetetlenül izgató volt. Mikor úgy éreztem, készen áll, eszembe jutott, hogy a múltkor megfosztott a látványtól, ahogy belé hatolok. -

Fordulj meg! Látni akarom az arcodat! - Újra felnyögött, és

készségesen a hátára gördült. Benyálaztam a szerszámomat, miközben a nyakamba emeltem az egyik lábát, amihez azonnal felemelte a másikat is, mert nem bírt már várni. Előrehajoltam, és beillesztettem a farkamat. A kezeimmel a törzse mellett támaszkodtam, ő mind a tíz ujjával a hajamba túrt, és felfogta a lelógó tincseket. Egy csókot leheltem elnyílt ajkaira, aztán felemeltem a fejem, hogy kellő távolságból nézhessem a vonásait, és lassan belé hatoltam. A teste ívbe feszült volna, ha a lábai nem a nyakamban vannak, és a súlyommal nem nyomom a földre, miközben kitöltöm teljesen. -

Ő, istenem! - nyöszörögte, aztán a szája megvonaglott, és lihegni

kezdett. Megálltam és vártam, hogy az izmai ellazuljanak körülöttem, de ehelyett olyan erősen kezdett lüktetve feszülni, hogy azt hittem, menten eldurranok. -

Jézusom, Boo! Leszakítod a farkamat! - ziháltam a vállába, amibe

belefúrtam az arcom, annyira ledöbbentem azon, amit éreztem. -

Mozogj! - szűrte a fogai között, és a hangja könyörgő volt. Hiába

akartam lassan, kitartóan szeretni, olyan hevesen reagált mindenre, hogy nekem is eszemet vette a vágy.

107

Felfelé döftem a csípőmmel, mire apró sikkantás szakadt ki belőle, amit a gerincemben is éreztem, nem csak hallottam. Újabb behatolás, újabb sikoly, nekem pedig elhomályosodott a látásom. Gyorsabb tempóra váltottam, Lewis pedig készségesen átfogta a térdeit, hogy én jobban fel tudjam nyomni magam, és így nagyobb erőkifejtéssel tudjak mozogni. De ez sem volt elég, még többet akartam. Áthelyeztem a testsúlyomat, a sarkaimra ültem, Lou-t egyetlen mozdulattal magamra húztam, megmarkoltam a combjait, és tiszta erőből tolni kezdtem. Hátrafeszítette a fejét, a lapockái elemelkedtek a földről, a baljával a farkát fogta át, és fejni kezdte magát, miközben a másik, sérült keze a szőnyeget markolta, úgy, hogy kifehéredtek az ujjpercei. A sikolyai betöltötték a szobát, sőt szerintem ez egész emeletet, de nem érdekelt. Pontosan ezt akartam hallani. Az extázis és a gyönyör összetéveszthetetlen hangjait. Szinte egyszerre élveztünk el, én egy hajszállal előbb, bár nagyon igyekeztem tartani magam, és csak akkor engedtem a kínzó élvezetnek, mikor láttam, hogy Boo felemeli a fejét, a szemembe néz, aztán szorosan lezárja a szemeit, és megfeszül minden izma. Ahogy belé robbantam, ő is elélvezett, hófehér magjával borítva be a mellkasát. Szorosan öleltem, amíg elcsitultunk, és csak nagy sokára volt annyi erőm, hogy megcsókoljam. Hevesen viszonozta a becézést, a nyelve úgy fonta körbe az enyémet, hogy beleszédültem. Nem tudok betelni vele: ha lehetne - és a testem is bírná az iramot -, egész éjjel újra és újra szeretném, de elértük a teljesítőképességünk határát. Olyan intenzív volt minden érintés, minden tapasztalás, hogy kiszívta az összes erőmet. A tagjaimat mázsás súlyoknak éreztem, így lassan kihúzódtam belőle, aztán feltápászkodtam a földről, őt is felsegítettem, és elmosolyodtam, ahogy megláttam a combjain az ujjaim nyomát. -

Be fog kékülni - állapítottam meg, de nem volt bennem bűntudat. 108

-

Igen - nézett végig magán ő is, aztán fülig érő vigyorba szaladt a

szája. Összeölelkezve mentünk az ágyig, ahol elfészkelődtünk, majd mikor a mellkasán megtaláltam a helyemet, olyan gyorsan merültem álomba, mintha egy szakadékba zuhantam volna hirtelen. Reggel halk beszélgetésre ébredtem. Ahogy jobban füleltem, rájöttem, csak Boo hangját hallom. Kikövetkeztettem, hogy telefonál, ezért büszke voltam magamra. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam. Fél tíz múlt. Ezek szerint több mint kilenc órát aludtam öntudatlanul. Kimásztam az ágyból, és kisétáltam a nappaliba. Lewis a fotelban ült az ablak mellett, és amikor meglátott, olyan szélesen mosolyodott el, hogy attól féltem, kettéhasad a feje. Beszippantotta a levegőt, aztán szüneteltette a légzést, ahogy a pillantása a testemen siklott végig, majd elfordította a fejét, és kinézett az ablakon. Odasétáltam hozzá, és nem törődve azzal, hogy kivel beszél, belenyaltam a szájába, amit készségesen fogadott, és azon nyomban visszacsókolt. Halk morgás tört fel belőlem, mire a készülékből egy csiripelő hangot hallottam: -

Szervusz, Harry! Felébredtél?

Grace még ezer kilométerről is mindent lát. Hátborzongató. -

Szia, Grace! - dörmögtem az időközben kezembe nyomott

telefonba, és felegyenesedtem. -

Na, végre megjött az esze az idióta unokámnak, és ez csakis neked

köszönhető. Büszke vagyok rád! - A hangján tisztán hallottam őszinte örömét, ami megdobogtatta a szívemet. -

Igen, de nem volt egyszerű. Majd mindent elmesélek - motyogtam

a kagylóba, mikor Lou mellém lépett, és belekiabált a telefonba: -

Na, arról szó sem lehet! - Ezen mindhárman felnevettünk. - Két

aljas összeesküvő! Azonnal leesett a tantusz: Grace elárulta neki, hogy nála jártam. Nem volt már jelentősége, és előre megmondta, hogy nem fogja letagadni, ha szóba kerül a dolog. Félve Lewisra néztem, de a szemében nem láttam 109

neheztelést. Huncutul rám kacsintott, belecsípett a fenekembe, mire én felnyikkantam, aztán még beleszólt a telefonba, mielőtt kisétált a konyhába: -

Szia, nagyi! Majd beszélünk.

Úgy hagyott ott, a világ legtermészetesebb módján, miközben az ő nagymamája volt a vonal túlsó végén, hogy teljesen ledöbbentem. Ez olyan bensőséges, és számomra sokat jelentő momentum volt, amitől nagyot sóhajtottam. -

Üdv a paradicsomban! - nevetett fel Grace. - Alig vártam, hogy a

szívszaggató sóhajtozásod helyett, ilyen elégedett, örömteli sóhajok hagyják el a szádat. -

Még nem tudom elhinni, hogy mindez megtörténik - suttogtam

neki. -

Hidd csak el! Ennek meg kellett történnie. Reméltem, nem csak égi

tréfa, hogy ilyen szerelembe estetek. Megszakadt volna a szívem, ha nem békültök ki hamarosan. Épp oda akartam repülni, hogy beszéljek a fejével, de megelőztél. Hallom, apukáddal is rendezted a viszonyodat. Ennek is nagyon örülök, Harry! Mikor jössz el hozzám, hogy mindent elmesélj? -

Nem tudom, Grace, egyelőre ezt a napot sem látom át. Otthonról

majd felhívlak, és ha sikerül, még a nyár vége előtt átmegyek egy-két napra. Persze, csak ha nem zavarlak. -

Te sohasem zavarsz! Bármikor szívesen látlak, drágám!

-

Akkor hívlak!

-

Szervusz, kincsem. Add át csókjaimat Boo-nak is!

-

Természetesen.

Gondoskodom

róla,

hogy

megkapja

őket.

Pontosan hány darabot? - kérdeztem incselkedve. -

Milliószor csókolom.

-

Nos, ennek a kézbesítése kis időbe telik, de megoldom -

vigyorogtam, mint a vadalma. -

Tudom, hogy számíthatok rád - mondta mély meggyőződéssel,

aztán bontotta a vonalat. 110

*** L. Az esti szerelmezés emlékével ébredtem, és azonnal kinyitottam a szemem, hogy meggyőződjek róla, nem csak álmodtam: Harry itt van, és a forróság, ami a paplan alatt uralkodik, az ő testéből árad. Kusza tincsei a hófehér párnán terültek szét, hosszú szempillái finom reszketéssel vetettek árnyékot az arcára. Meseszép volt. Nem tudtam megállni, finoman megcirógattam a vállát. Álmában is elmosolyodott, előtűnt a gödröcskéje, a szívem pedig megdobbant. Feküdtem még egy darabig, és visszaemlékeztem a csodálatos szeretkezésre, amiben részünk volt. Harry nagyvonalú szerető, nem is csoda, ha meg vannak érte halva a lányok. A legfontosabb szempont számára az örömszerzés, és csak utána következik a saját gyönyöre. Annyira figyel rám minden alkalommal, még akkor is, ha én vagyok a domináns, hogy szinte a legapróbb rezdülésemet is lereagálja, és megjegyzi, mi az, amire érzékeny vagyok. De a tegnap esti alkalom más volt. Számomra egy új világ. Megmutatta, milyen, amikor úgy rendeled alá magad a másiknak, hogy nincs rajtad semmi nyomás. Eddig csak úgy tudtam elképzelni a szeretkezést, hogy valaki irányítja az eseményeket, leginkább én, mert fogalmam sem volt, milyen gyönyört rejthet, ha csak elengedem magam, és hagyom, hogy szeressen. A legeslegelső alkalom jutott eszembe, mikor meghátráltam, és csak orálisan kényeztettük egymást. Az volt ehhez fogható. Igazából nem is tudtam, melyiket választanám. De mivel nem kell választanom, mert bármelyikben részem lehet, amikor csak akarom, azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb fickó a világon. 111

Ahogy gyengéden kisimogattam egy kósza tincset a homlokából, a pillantásom a saját kezemre tévedt, és majdnem hangosan felnevettem. Elég ironikus volt, hogy életem legfinomabb szeretkezését azután éltem át, miután - szintén életemben először -, bemostam egy nagyot valakinek. A kézfejem bekékült, pontosabban bepüspöklilásodott. Ez az emlék is előtolakodott, és mostanra okozott egy pici lelkiismeret-furdalást. Megértettem Markot. A viszonzatlan érzelmek néha egészen ki tudják vetkőztetni az embert önmagából. Mégis megbocsáthatatlan a viselkedése, és főleg az, ahogy Harryről beszélt, akit nem is ismer. Most már mindegy, de azért ott motoszkált bennem, hogyha nem vagyok annyira a délutáni események hatása alatt, akkor valószínűleg diplomatikusabban tudom kezelni a helyzetet. Azért lesz még egy elég kínos találkozás, és reményeim szerint egy kevésbé kínos beszélgetésem Markkal, hisz a munkánkat külön kell választani a magánélettől. Csak remélni tudtam, hogy a tegnapi közjáték nem fogja beárnyékolni a munkakapcsolatunkat, de ehhez neki is nagyon kell akarnia az enyhülést. Elkergettem a vele kapcsolatos gondolataimat. Ráérek még ezzel foglalkozni, ha Harry már hazautazik. Épp elég időm lesz minden másra. Most csak vele akarok törődni. Ha felébred, biztosan farkaséhes lesz. Kicsusszantam a paplan alól, kivettem egy bokszert a szekrényből, és a konyhába lopakodtam, nehogy felébresszem. Odatettem a kávét, majd csináltam egy kanna teát is, és kikészítettem az áfonyalekvárt a pirítóshoz, amit Harry úgy szeret. Épp a szalonnát akartam megsütni, mikor láttam, hogy a telefonom villogva rezegni kezd az asztalon. Odasiettem, és csak reménykedtem, hogy nem Mark az, mert neki ma tuti nem veszem fel. Majd akkor kérek bocsánatot, amiért betörtem az orrát, ha ő bocsánatot kér a minősíthetetlen viselkedéséért. A kijelzőn viszont nagyi tündöklő mosolya tűnt fel. 112

- Nagyikám! - szóltam bele halkan a telefonba, és behajtogattam magam az öblös fotelba az ablak előtt. -

Kisfiam! De jó hallani a hangod. Vagyis alig hallak. Rossz a vonal?

- kérdezte. -

Nem. Nem... csak... nem akarok kiabálni. - Hallottam, ahogy mély

levegőt vesz, aztán ő is szinte suttogva kérdez vissza: -

Van nálad valaki? - A hangja számon kérő és kicsit vádló volt.

-

Igen. Van... - válaszoltam, és elvigyorodtam, de azért még húztam

egy kicsit. -

Ki az? Nem korai ez még egy kicsit? - Most már tényleg éreztem a

neheztelését, nem is tudta palástolni. -

Szerintem nem, nagyi. Nagyon is itt volt az ideje. Hidd el!

-

Nem tudom, Boo, de azt hittem, még ki sem heverted Harryt. Azt

mondtad, életed nagy szerelme... Erre pár héttel később már valaki más melegíti az ágyadat? És szerinted ez normális? - Komolyan kezdte felidegesíteni magát, mert gondolom, nagy csalódás volt neki, hogy ennyire sem vagyok állhatatos. -

Ki mondta, hogy valaki más? - Csak ennyit kérdeztem, aztán

visszatartottam a levegőt, és az ajkamba haraptam, nehogy felnevessek. Szinte hallottam, ahogy az agyában gyorsan forognak a fogaskerekek, és hirtelen bekattan minden a helyére. -

Harry ott van? - kiáltott fel. - Utánad ment, és végre rájöttél, hogy

te vagy a legnagyobb balfék a világon? -

Valami ilyesmi...

-

Mondtam neki! Én megmondtam, hogy csak egy kis időt kell

hagyni, hogy a saját bőrödön tapasztald meg, nem tudsz nélküle élni. Azt hittem, rosszul értettem. -

Kinek mondtál, és mit? - Most az én hangom lett számon kérő.

-

Khmmm... az úgy volt... Boo! Nem haragudhatsz érte, de az a

kisfiú majdnem belerokkant, mikor elmentél. Muszáj volt kicsit pátyolgatnom a lelkét. Tudod jól, hogy a családjára nem számíthat. Senkije nem volt, aki segített volna neki. Te pedig összetörted! 113

Most igazi harag volt a hangjában. Imádom, hogy ilyen harcias és szókimondó. -

Igen, tudom. Megbántam már ezerszer. Köszönöm, hogy nem

hagytad magára. Köszönöm, hogy helyettem vigyáztál rá, mikor nekem kellett volna. -

Na azért! - Ereztem, hogy mosolyog már.

-

Amúgy kibékült az apjával, akiről kiderült, hogy tök jó fej. Együtt

jöttek Atlantába, sőt, az egész az apja ötlete volt. -

Na neee! Ez hihetetlen. Komolyan?

-

Igen, képzeld el. Már találkoztam is az öreggel, mondjuk nem a

legszerencsésebb körülmények között... de majdcsak lesz alkalmam szépíteni. -

Miről beszélsz? Mi történt?

-

Harry épp kidobott és elzavart. De ez egy hosszú történet. Úgy

látszik, nálunk semmi nem megy simán. Hallottam, hogy felkacag. -

Ez a fiú még engem is meg tud lepni. Nem lesz mellette unalmas

az életed, annyi szent! -

Istenem, nagyi, az élet vele... az csak csodás lehet.

-

Most már ajánlom, hogy becsüld meg. Az ég ajándéka ez a

szerelem. Küzdj érte, és élvezd ki minden pillanatát. -

Úgy lesz.

És a saját félistenem ebben a pillanatban sétált ki a hálószobából. Anyaszült meztelen volt, mindössze a reggeli merevedését viselte magán. A szám kiszáradt, a tenyerem megizzadt, és képtelen voltam levenni róla a szemem. Ő is tudta, milyen hatást gyakorol rám, mert lassított felvételként, nagymacska mozgásával közeledett, és a szemhéját félárbocra eresztve, az ajkát beharapva nézett. Mikor odaért, nem érdekelte, kivel beszélek, a világ legtermészetesebb módján hozzám hajolt, és a nyelve már a számban volt, mire feleszméltem. 114

Nem mintha nem erre vágytam volna a legjobban. Viszonoztam a csókját, mire halkan morogni kezdett, mint egy elégedett tigris, ha az áldozatát majszolja éppen. -

Szervusz, Harry! Felébredtél? - Nagyinak sas szeme van, és olyan

füle, mint a denevérnek. -

Szia, Grace! - válaszolta a megszólított, és meglepődtem azon,

hogy már tegeződnek is. A nagy tenyérbe nyomtam a telefont, és elindultam, hogy befejezzem a reggeli készítést. Nagyi valami olyat mondhatott, amivel engem égetett szokás szerint, mert: Harry halkan felnevetett, de már fel sem kaptam a vizet. -

Igen, de nem volt egyszerű. Majd mindent elmesélek - válaszolta,

mire azért nem bírtam megállni, hogy beleszóljak. Talán mindent mégsem kellene elmesélni a nagyinak, akármilyen felvilágosult is! -

Na, arról szó sem lehet! Két aljas összeesküvő! - Harry arcán

átsuhant a felismerés, hogy tudok a kis útjáról, és megijedt, hogy haragszom miatta, de én inkább mérhetetlen hálát és megkönnyebbülést éreztem, hogy volt hová mennie, volt kivel megbeszélnie a dolgokat, és hihetetlenül boldog voltam, hogy így megszerették egymást. A legeslegjobban nagyi véleményére adok az emberekkel kapcsolatban, mert a szenzorai hiperérzékenyek. Ha ő azt mondja, ez a fiú szeret engem, és boldogok lehetünk, akkor innentől már tényleg csak rajtunk múlik a dolog. Vagyis csakis Harryn, mert én mostantól körmöm szakadtáig ragaszkodom hozzá. Soha többé nem követem el ugyanazt a hibát. Néztem, ahogy fesztelenül beszélget a nagyanyámmal telefonon mindezt persze tök pucéron -, és ettől olyan izgalomba jöttem, hogy el kellett hagynom a fedélzetet. -

Szia, nagyi! Majd beszélünk - nyögtem a telefonba, mire Harry

kérdőn nézett rám, de én már a konyha felé igyekeztem, mert ha egy perccel tovább maradok, akkor a reggeli a 187 centis, göndör szépfiú lett volna. 115

54. H. A szombat villámgyorsan elszaladt. Egész nap azt csináltuk, amire hetek óta vágytam. Szerelmeskedtünk, ettünk, beszélgettünk, aztán kezdtük az egészet elölről. Mikor apám hívott, és megkérdezte, nincs-e kedvünk

vele

vacsorázni,

időt

kértem,

és

megígértem,

hogy

visszahívom. -

Apu azt kérdezi, nem megyünk-e el vele vacsorázni - fordultam

Lewishoz, akinek azonnal megfeszültek az izmai. Elmosolyodtam a reakciójától. Felnőtt férfi, és mégis úgy reagál a dologra, mintha tinédzser lenne. -

Őőőő... szerinted jó ötlet lenne? Az az igazság, félek egy kicsit a

dologtól. -

Te? Félsz? Mégis miért? - Kíváncsi voltam, mitől rettent meg

ennyire. -

És ha nem talál elég jónak hozzád? Ha megbukom a vizsgán?

Addig fog oltogatni, amíg le nem beszél a dologról. Hidd el, a szülők néha ilyenek... - Láttam rajta, hogy a saját emlékeiből merít, ahogy elnézett mellettem, és elrévedt a pillantása. -

Boo! Apám beszélt rá erre az útra. Hidd el, ha ő nincs, vagy ha

nem így áll a dolgokhoz, most nem lennék itt. -

Értem én. És nem is lehetnék ennél hálásabb neki... De mégis

rettegek. -

Arról nem is beszélve, hogy a kisebbségi komplexusod alaptalan.

Hogyne lennél elég jó nekem? Zseniális tudós vagy, aki húszéves korára világhírnévre tett szert. Gyönyörű vagy és okos. Mégis mi mást

116

akarhatna egy szülő, ha párt kell választania a gyerekének? Igyekeztem, hogy a szavaim elég meggyőzőek legyenek. -

Talán úgy gondolja, van egy testrészem, aminek nem kellene

lennie... - Beletelt pár másodpercbe, mire leesett a tantusz, de akkor hatalmasat nevettem. -

Tehát azt hiszed, apám szerint sok egy kapcsolatba két farok?

-

Valami ilyesmi. - Azért már az ő szeme körül is megjelentek a

nevetőráncok. -

Ha ez a baj, én levágathatom - mondtam elgondolkodva. Abban a

pillanatban rám ugrott, a tenyere az ágyékomra siklott, és marokra fogta elgyötört szerszámomat. -

Ha ez még egyszer eszedbe jut, a saját kezemmel fojtalak meg,

értetted? - A lehelete az arcomat cirógatta. Felemeltem a csípőmet, hogy nekifeszüljek a kezének, és halkan nyögtem egy picit. Máris éreztem, ahogy a vér megtölti az üreges testeket. Hogy nyomatékot adjon a szavainak, a másik tenyere a nyakamat fogta körül. A merevedésem elérte a kőkemény állapotot. -

Igen. Értem. Csak lassan csináld! - nyöszörögtem, és nem

tartottam magamban a kéjes sóhajokat, amiket az váltott ki belőlem, hogy miután kerekre tágult szemekkel nézett, és igyekezett felfogni a szavaimat, lassan elvigyorodott, és szorosabbra fonta az ujjait. Mielőtt vacsorázni indultunk, visszamentem a szállodába, hogy át tudjak öltözni. Szerettem volna apámmal is váltani pár szót kettesben, hogy elmagyarázzam neki a helyzetet. Mikor beléptem az ajtón, úgy megörült nekem, hogy felugrott és szívélyesen átölelt, amitől elszorult a torkom. Ilyen nem történt köztünk, mióta az eszemet tudom. -

Annyira örülök! Látom, minden a legnagyobb rendben.

Meglepődtem a kijelentésén. -

Ezt csak így, első ránézésre megállapítottad? - húztam fel a

szemöldököm. 117

-

Kisfiam! - Olyan furcsa volt ezt a szót hallani a szájából, és mégis

annyira természetes. - Csak rád kell nézni. Ragyogsz. Mindketten elmosolyodtunk, ahogy karnyújtásnyira eltolt magától, hogy még egyszer szemügyre vegyen. -

Igen, tényleg minden rendben. Kibékültünk. Még nem tudom,

hogy oldjuk meg a továbbiakat, de a lényeg, hogy együtt vagyunk. -

Hát, van egy rossz hírem. Holnap haza kell utaznunk, mert leállt a

robot a gyárban, és ilyenkor hatalmas a felfordulás. Muszáj személyesen beavatkoznom a dolgokba, vagy kicsúszik a kezemből az irányítás. A gyomrom egy pillanat alatt összezsugorodott, és nagyot nyeltem. -

Máris? Azt hittem, még van egy-két napunk.

-

Ne haragudj! Erre én sem számítottam - mondta, és éreztem, hogy

tényleg sajnálja a dolgot. -

Oké, apa, semmi gond. Hánykor indul a gép? - Borzasztóan

elkeseredtem. Az is eszembe jutott, hogy akkor viszont nem akarok vacsorázgatni, és illemtudóan beszélgetni, hanem inkább visszarohanok Lewishoz, magunkra csukom az ajtót, és ölelem, csókolom, amíg csak lehet. -

Délután négykor. - Picit megkönnyebbültem, hogy legalább nem

reggel. - Ha akarod, a csomagokról gondoskodom, téged pedig Lewis kihoz a reptérre. Ott találkozunk. Hálás voltam, amiért szavak nélkül is tudta, hogy minden percet szeretnék kihasználni az indulás előtt. -

Igen, az jó lenne. Köszönöm! - válaszoltam, és újra magamhoz

öleltem. -

Na de most gyorsan öltözz át, mert el fogunk késni. A portás

ajánlotta az éttermet, remélem, jó a konyha. -

Lewis szerint remek választás - bólintottam, és mosolyogva a

bőröndömhöz léptem. Kicsit átragadt rám Boo félelme, bármennyire is tudtam, hogy alaptalan. Nem tudtam előre megjósolni, hogy alakul majd az este, mivel én sem ismerem annyira apámat. Abban biztos voltam, hogy nem lesz 118

komoly gond, maximum egy-két kínos csend, de azt azért túl lehet élni valahogy. Mikor beléptünk az étterembe, megláttam Lou-t, ahogy az étlapot tanulmányozva üldögél az asztalnál, és épp feltolja az orrán a szemüveget. A tenyerem azonnal nyirkos lett, és a légzésem szapora. Tisztára, mint egy idióta. Apu finoman megfogta a csuklómat, mire felkaptam a fejem. -

Nyugi! - súgta nekem összeesküvő hangon, amitől kénytelen

voltam elmosolyodni. Úgy viselkedik, mintha a haverom lenne, aki csitítgat az első randevú előtt. Lewis is felkapta a fejét az érkezésünkre, és halvány pír lepte el gyönyörű arcát. Összenéztünk, és mindketten nagyot sóhajtottunk. A következő kínos szituáció az üdvözlés. És nem az a része, hogy végre hivatalosan is bemutassam apámnak... az tök simán ment: „Apu, ő itt Lewis... Lewis, ismerd meg az édesapámat. ” Ennyi. Hanem az, hogy mi hogyan köszöntsük egymást. Mit csinál egy meleg pár, ha találkoznak valahol? Nyilván nem csókolják egymást szájon (bár nem egészen értem, hogy miért ne tehetnék), de a kéz-fogás olyan sablonos. És akkor most? Mindez egy töredékmásodperc alatt futott át az agyamon, de Lewis sokkal kreatívabb volt nálam. Bénán felé nyújtott kezemnél fogva magához húzott, a mellkasunkat féloldalt összesimította, a keze a vállamat fogta át, és egy puszit nyomott az arcomra, miközben a fülembe súgta: -

Szia, édes! - Egyetlen pillanatra a nyakába fúrtam az arcom, és egy

sziát rebegtem válaszul, aztán elgyengült térdeim miatt lerogytam a székembe. Ahogy apámra néztem - aki leplezetlenül bámult bennünket -, nagyot sóhajtottam. Ez valóban nehéz este lesz.

119

*** L. Nem tudok fantasztikusabb dolgot elképzelni, mint egy szabadnapot, amit Harryvel töltünk el kettesben, anélkül, hogy félnünk kellene a lebukástól, vagy bármi más, zavaró tényezőtől. Egyszerűen csak csacsogtunk és viccelődtünk, de a legtöbb időt persze az elmúlt hetekben leginkább hiányzó dologgal töltöttük: kényeztettük egymást. Jobban mondva ő kényeztetett engem, és elvárta, hogy éreztessem vele, mennyire akarom, milyen mérhetetlenül vágyom rá, és hogy keményen döngöljem a matracba, ahogy szereti. Nem nagyon kellett presszionálnia, hisz nekem is ez volt a vágyam. Mikor délután telefonált az apja, és hiába akartam kibúvót keresni, nem tudtam elodázni az elkerülhetetlent, utána az összes frusztrációmat (amit a miatt éreztem, hogy nyilván gyűlöl azért, mert a fia ennyit szenvedett miattam) azon vezettem le, hogy miközben az ujjaimat a torkára szorítottam, amíg hörögni nem kezdett, olyan lassan mozogtam benne, hogy hánykolódott és vonaglott alattam, de mégsem engedtem a bennem is egyre erősödő késztetésnek. Végül közel egy órás, kíméletlen gyötrelem után, anélkül élvezett el, hogy hozzányúltam volna a péniszéhez. Odáig viszont egyfolytában káromkodott, fenyegetett és könyörgött felváltva, ami olyan magasságokba repített engem is, amit még nem tapasztaltam meg soha. Izzadságban fürödve pihegtünk egymáson, és bármit megadtam volna egy mély lélegzetért, de arra még várni kellett, míg végsőkig kifacsart testem először ellátja oxigénnel a leginkább hiányt szenvedő területet, vagyis az agyamat. Kétmillió agysejtet biztosan feláldoztam ezért az egyetlen orgazmusért, de megérte, az utolsó darabig!

120

Harry elment átöltözni, és abban maradtunk, hogy a pár saroknyira lévő, puccos étteremben találkozunk, este hétkor. Volt egy órám, amit olyan extázisban töltöttem, mintha ismét a doktorimra készülnék. Háromszor öltöztem át, kontaktlencsét tettem be, majd rájöttem, hogy talán jobb, ha komolyabbnak látszom, úgyhogy kiszedtem, és felvettem a szemüvegem. Megborotválkoztam, aztán ha tehettem volna, szálanként visszaragasztom a szőrömet, hogy ne nézzek ki tizennégy évesnek. Már majd szétrobbantam a feszültségtől, mikor az órára nézve rájöttem, hogy indulnom kell. Megálltam egy percre, vettem jó néhány mély levegőt, kikapcsoltam a tinilány egyéniségemet (igen, már ilyenem is van, mióta Harryt ismerem), és elővettem a két napja parkolópályán lévő, felnőtt, elismert tudós személyiségemet. Azt hiszem, ez már a skizofrénia... A pincér az asztalhoz kísért, és megkönnyebbültem, látva, hogy én érkeztem elsőnek. Lányos zavaromban idegesen az étlapot olvasgattam, hogy lefoglaljam a kezeimet, mert különben tuti a körmömet rágtam volna helyette, mikor mozgást érzékeltem az ajtónál. Belépett Harry, aki olyan gyönyörű volt, hogy elállt a lélegzetem. Egy fekete, állógalléros inget viselt, ami kiadta remek alakját, egy szintén fekete, izgatóan szűk kordnadrággal, és fekete csizmát. De ami engem szíven ütött, az a zakó volt. El sem tudtam képzelni ilyen elegáns öltözetben, de a látvány úgyis felülmúlta

szegényes

fantáziámat.

Göndör

tincsei

rakoncátlanul

tekeregtek az arca körül, és azt is megállapítottam, hogy nagyon gyorsan nő a haja, hisz még csak pár hónapja ismerem, de legalább kétszer olyan hosszúnak tűnik, lassan a vállára ér. Nem volt időm megfigyelni a papáját, annyira lekötött, hogy kétszáz képet készítsek az agyamban lévő fényképezőgéppel, amit majd magányos nyári estéimen felidézhetek. -

Apu, ő itt Lewis. - Lépett mellém végül, mire nagy nehezen

sikerült az édesapjára néznem, aki esküszöm, cinkos pillantással tekintett vissza rám. Úgy nézhettem ki, mint aki a nyálát csorgatja a fiára, de úgy tűnt, ez tetszett az öregnek. -

Lewis, ismerd meg az édesapámat. 121

Kezet ráztunk, amiért ismét kaptam egy elismerő pillantást, aztán leült velem szemben. Harry viszont olyan elveszettnek látszott, hirtelen nem is tudtam, miért. Aztán rájöttem. Nem tudja, hogyan kellene üdvözölnie egy nyilvános helyen. Én sem tudtam, de az ösztöneimre hagyatkozva magamhoz húztam, a vállainkat összeérintettem, egy pillanatra átöleltem, és egy puszit nyomtam az arcára. Megkönnyebbülten fúrta az arcát a nyakamba, én pedig majdnem az ölembe ültettem. Az lett volna számomra a legszimpatikusabb variáció. -

Nos, Lewis. Látom már kitanulmányoztad az étlapot. Mit eszünk?

- kérdezte Frank, és kíváncsian nézett rám. Komolyan gondolja - futott át az agyamon tehát ez már a vizsga része. Erőt vettem magamon, és reméltem, hogy a hangom nem hagy cserben. Harry ujjait éreztem meg a térdemen, ahogy bátorításképp finoman megszorítja. -

Nos, szerintem érdemes megkóstolni a grillezett báránybordát, de

ha inkább halat ennének, akkor talán a pisztráng lenne a jó választás. -

Tegeződjünk! - mondta Frank, majd intett a pincérnek, hogy

felveheti a rendelést. Barbarescot kértem a bárányhoz, és reméltem, hogy jól emlékszem nagyapám tanításaira a borválasztással kapcsolatban. Mikor elismerő morgást hallottam az asztal túlfeléről, nagy kő esett le a szívemről. Nem felejtettem el, hogy Harrynek rendeljek egy almalevet, ami a kedvence, és ezzel kiérdemeltem egy felemelkedő szemöldököt, majd egy kedves mosolyt. Megkönnyebbültem, hogy egyelőre nem buktam meg, ha minden igaz. Innentől sokkal fesztelenebb hangnemben folyt a társalgás, és egy fél órával később azon vettem észre magam, hogy nagyokat nevetünk a sztorikon, amik egymás után, szinte egymás szavába vágva hangzottak el. Egyenrangú partnerekként beszélgettünk, Harry éppúgy kivette a részét, mint a papája, és megcsillogtatta briliáns humorát. Én sem maradtam le mögöttük. Némi öniróniával megfűszerezve a tudós pályafutásom kezdeteiről meséltem, mert ez keltette fel leginkább az 122

érdeklődésüket. Aztán egy hirtelen fordulattal, Frank feltette a kérdést, amitől félrenyeltem: -

És hogy jöttetek össze Harryvel? - Az agyam turbóra kapcsolt.

Hazz említette, hogy elmesélte az egész történetet, tehát a papa arra kíváncsi, mi az én verzióm a sztorival, és legfőképp az érzéseimmel kapcsolatban. Nagyot nyeltem, amitől persze nem tűnt el a gombóc a torkomból. Tudtam, hogy a következő pár mondat meghatározza majd, hol lesz a helyem a szívében, és azt is, hogy ez mennyire fontos Harrynek. Hisz most kapta vissza az apját, a véleménye innentől többszörösen esik majd a latba. Megköszörültem a torkom, még egyszer ránéztem a csillogó szemekkel engem fürkésző Harryre, és a lelkemet nyugalom lepte el. Kihúztam magam, aztán előrehajoltam, mert úgy gondoltam, ezt nem kellene másnak is hallania. -

Nem tudom, Frank. Tényleg nem tudom... Milliószor lejátszottam

már gondolatban, de azt hiszem, abban a pillanatban szerettem bele, amikor megláttam. És bár hetekig küzdöttem ellene, mert észérvekkel próbáltam megmagyarázni azt, amit csak a szívével ért meg az ember, de végül feladtam, és szerelmet vallottam neki. Ami utána történt, még most is felfoghatatlan számomra, mert legszebb álmaimban sem reméltem, hogy az érzéseim viszonzásra találnak. De Harry a legfantasztikusabb ember, akit ismerek, és mára rájöttem, nincs az a földi hatalom, ami elválaszthatna tőle. Nincs az a távolság vagy idő, ami közénk állhat. Szeretném megköszönni, hogy hittél bennem, anélkül, hogy ismertél volna, és meggyőzted Harryt, hogy tegyen még egy próbát. Mostantól életem végéig hálás leszek ezért. Szünetet tartottam, vagyis inkább elfúlt a hangom. A kezeim az asztalon nyugtattam, bár a szalvétát gyűrögettem az ujjaim között, hogy csillapítsam a feszültséget. Mikor megéreztem Harry meleg tenyerét, ahogy rásimul a kézfejemre, aztán összefűzi az ujjainkat, nem tudtam megakadályozni, hogy könnybe lábadjanak a szemeim. Frank a fiára 123

nézett, de Harry nem viszonozta a pillantását. Le nem vette rólam a szemét, ahogy én sem tudtam elszakadni tőle. Olyan érzelmektől terhes volt a pillanat, mint a filmeken. Végül arra eszméltünk, hogy Frank hátradől, elégedetten sóhajt, majd int a pincérnek. -

Egy üveg pezsgőt, legyen szíves!

Az este hátralévő része már tényleg családias hangulatban telt. Frank megígérte, lehetővé teszi, hogy Harry az őszi szünetben egy hétre hozzám utazhasson, de karácsonykor nekem kell elmennem hozzájuk, és készüljek fel rá, hogy a felesége megpróbál majd fogást találni rajtam. Mikor látta az arcomon a valódi rémületet, megnyugtatott, hogy csak egy napot kell kibírnom, utána, ha akarunk, átmehetünk Grace-hez, mert Hazz mesélte neki, mennyire megszerette őt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és lehúztam a pohár pezsgőt, ami még előttem állt. Harrynek fejébe szállt a buborékokkal megbolondított ital. A szemei úgy csillogtak, mint két valódi smaragd, és a szája széle állandósult mosolyba görbült, amitől a gödröcske is szüntelenül ott virított kipirosodott arcán. Esküszöm, annyiszor gyengültem el, ahányszor csak ránéztem. Egyébként

is

olyan

átszellemült

hangulatba

kerültem,

mint

gyerekkoromban, a kis templom betleheme mellett állva, ahogy a templomi kórus gyönyörű énekére elrebegtem a kívánságaimat a Jézuskának. De most csak egy valamire vágytam, ő pedig már az enyém. A boldogság hullámokban öntött el, és végre engedtem neki, hogy eleméssze az összes félelmemet. Este kilenc is elmúlt, mikor elbúcsúztunk Franktől a szálloda előtt, aztán elindultunk a lakásom felé. Harry a gondolataiba mélyedve lépkedett mellettem, én pedig lopva az arcát tanulmányoztam. Aztán olyan erős késztetést éreztem, aminek nem tudtam ellenállni. Kinyúltam, és határozottan megfogtam a kezét. Felkapta a fejét és megtorpant, aztán a tekintete összefűzött ujjainkra vándorolt. Visszatartottam a lélegzetem. Féltem, hogy ő talán túlzónak találja ezt a gesztust a nyílt utcán. 124

Egy pillanatig habozott csak, aztán a pillantása a szemembe fúródott, és éreztem, ahogy megszorítja a kezem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd egyszerre indultunk el. Olyan összhangban mozogtunk, hogy nem kellett egymáshoz igazítanunk a lépéseinket, minden természetes volt és végtelenül harmonikus. Alig vártam, hogy hazaérjünk, és lassan vetkőztethessem le, mert még mindig nem tudtam betelni a szexi, elegáns cuccaival. De Harry érezhetően ideges lett, mikor beléptünk, így elhalasztottam a dolgot, és beértem annyival, hogy finoman lesimogattam róla a zakóját, közben lágyan csókolgatva a nyakát. -

Mi a baj? - kérdeztem halkan.

-

Lou! Nem akartam elrontani a vacsorát a rossz hírrel, de holnap

délután hazautazunk. Lemerevedtem. -

Máris? Nem maradhatnátok még pár napot? - Azonnal a

megoldáson kezdtem agyalni, de Harry egy lemondó sóhajjal kibontakozott az ölelésemből. -

Gondolkodtam a dolgon, hogy én még maradok, de hétfőtől te

úgyis dolgozni mész, én pedig nem akarom, hogy apu egyedül utazzon haza, kitéve anyám szemrehányásainak és szekatúrájának. Szeretnék most mellette lenni egy kicsit. Elmegyek vele, meg akarom ismerni a munkáját és őt is. - Megértettem, amit mond, és igazat is adtam neki, mégis elfacsarodott a szívem a gondolatra, hogy holnap ilyenkor ismét magányos leszek. -

Persze. Megértem. Semmi baj! Ezt az egy évet fél lábon is kibírjuk.

Ha tudok, augusztusban átmegyek pár napra. - Harry szeme felcsillant. De még nem ígérem meg, mert a kutatási program eredményeitől függ! tettem hozzá, mert nem akartam, hogy később csalódás érje, ha mégsem tudok elszabadulni. -

Oké... - morogta kicsit durcásan, de közben már előttem állt, és

arra várt, hogy kigomboljam az ingét. 125

Minden újabb területet, amit érzékeny ujjaimmal fedeztem fel, ahogy haladtam lefelé, az ajkaimmal is felderítettem, míg végül kicsatolt övvel, félmeztelenül, erősen feszülő nadrágban állt előttem remegve. A pupillái hatalmasra tágulva, az ajka nyitva. Felnyögtem, aztán a vállaira tettem a kezem, és lassan lenyomtam a földre. Azonnal engedelmeskedett, és miután a térdei koppantak a kövön, magától tette hátra a kezeit, és hunyta le a szemét.

126

55. H. A vacsora apámmal nem alakulhatott volna jobban. Lewis már a rendelésnél lenyűgözte, mikor olyan szakértelemmel választott bort az ételhez, hogy apám lebiggyesztett ajkakkal biccentett neki, ami nála a feltétlen elismerés jele. Aztán a legfontosabb kérdésre is tökéletes választ adott, mert kertelés nélkül beszélt. Elmondta, hogy halálosan belém szeretett, mindezt olyan szavakkal, amiket soha nem fogok elfelejteni. Most is libabőrös leszek az emléktől. Mikor hazaértünk, és félve mondtam el neki, hogy másnap vissza kell utaznom apámmal, megértő volt, és reménytelin beszélt arról, hogy ez az egy év majd gyorsan elrepül. Csodálkoztam, mennyire megváltozott a gondolkodása, de megnyugtattam magam, hogy az emberek változnak, és a változás jó. Azt mondta, augusztusban esetleg át tud jönni pár napra, én pedig októberben egy hétre. Így talán elviselhető lesz a hiánya, bár ezt kétlem. A napot ismét az ágyban töltöttük, de mindketten úgy voltunk vele, hosszú időre be kell spájzolnunk az élvezetből. Minden porcikám sajgott már, és Lewis sem volt jobb állapotban, így be kellett látnunk, hogy képtelenek vagyunk többet szeretkezni. Két nap alatt, közel egy tucat orgazmus, mindkettőnket a teljesítőképességünk határára juttatott. Beugrott Nasir exbarátnője, aki az edzőtábor előtti napon tizenegyszer ment le búvárba, hogy kiszívja belőle az életerőt, nehogy a távollétében megkívánjon valaki mást. Majdnem bejött neki, mert Nasir három napig csak nézett ki a fejéből, és szólni is alig tudott, de azért a negyedik napon megdugta az egyetlen fellelhető csajt, a táborvezető feleségét, a 127

focikapunak támasztva, fényes nappal, mi pedig telefonnal vettük a budi ablakából, úgy, hogy Nick hátára álltam fel. Persze a videó felkerült a netre, és Nasirt majdnem kicsapták, így a legkisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy elhagyta a nő, aki úgy szív, mint egy ipari porszívó. Az emlékre elmosolyodtam, aztán valami egészen más töltötte be a gondolataimat. El kell mondanom Nasirnak. El akarom mondani Nasirnak. Csak azt nem tudom, hogyan fogja fogadni. Mert, ha elvesztem miatta, abba belegebedek, az egészen biztos. Ő a legjobb barátom. Mégis, vagy talán épp ezért, egyre erősebb lett a késztetés, hogy színt valljak előtte. Lewis zökkentett ki a gondolataimból: -

Min gondolkodsz ennyire?

-

Nasiron jár az eszem - válaszoltam, és közben a mellkasára

fordultam, hogy a szemébe nézhessek, és finoman puszilgattam a bőrét. -

Hogy?

-

Hogy el akarom neki mondani. Szükségem van rá, hogy legyen

kivel beszélgetnem... rólad, rólunk, mindenről. Csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Vagyis inkább azt nem tudom, ő mit fog szólni a dologhoz. - Lewis belefúrta az ujjait a hajamba, és hagyta, hogy a tincsek lassan kicsússzanak a fogásából. -

Ez nagyon nehéz, és én sem tudok tanácsot adni. Nincs barátom,

soha nem is volt... A szívem majdnem megszakadt érte. Soha nem volt barátja? Egyedül küzdött meg minden félelmével, bánatával? Átöleltem a derekát, és szorosan hozzásimultam, mintha így enyhíthetném a hiányt, amit egész életében elszenvedett. - De Nasir okos fiú, és elég laza is ahhoz, hogy megeméssze a dolgot. Szeretitek egymást, ez tisztán látszik. Elég erős a barátságotok ahhoz, hogyha nem is egy szuszra vagy azonnal, de lassan megértse és elfogadja a dolgot. Én nagyon szorítok, hogy sikerüljön, édes! - Rám hajolt, és a homlokomra adott egy biztató puszit.

128

-

Igen, én is remélem. Az motoszkál bennem, hogy nem fog-e

megváltozni a viszonyunk, ha megtudják, hogy meleg vagyok. Nem fognak-e attól félni, hogy ez fertőző, vagy, hogy kikezdek velük? -

Ezen mindenki más biztosan röhögne, de én ugyanezen okokból

nem árultam el soha, senkinek, pedig nem volt vesztenivalóm, mert egyébként se álltak szóba velem. -

Ő, Lewis. Annyira sajnálom.

-

Ne sajnáld, drága, ennek így kellett lennie. Ahhoz, hogy azok

legyünk, akik ma vagyunk, mindennek pontosan úgy kellett történnie, ahogy történt. A múlt már nem érdekel. Itt vagy, az enyém vagy, innentől új időszámítás kezdődik. -

Igen. A tiéd vagyok. És ugye tudod, hogy többé nem szabadulsz

tőlem? -

Remélem! És Harry... - Felnéztem rá, a gyönyörű kék szemek az

arcomat pásztázták. - Köszönöm! Köszönöm, hogy kiharcoltad, hogy ne tegyem tönkre az életünket. -

Igazán nincs mit. Vagyis deeee! Örökre hálás lehetsz, és én sokszor

fogom felemlegetni. -

Rendben. Juttasd eszembe, ahányszor csak újabb hülye döntést

készülök meghozni. Megkérlek rá! -

Így lesz. - Felemelkedtem, a szájára tapadtam, és élveztem, ahogy

elmélyíti a csókunkat. -

Adsz valamit ennem, ha már teljesen kizsigereltél? - kérdeztem,

mikor elvált az ajkunk. -

Nem, mert akkor mindig erőre kapsz, és kezdhetem az egészet

elölről - nevetett fel harsányan. A reptérre vezető úton hallgattunk. Mindketten éreztük a ránk váró elválás súlyát. Csak fogtuk egymás kezét az autóban, és néha összenéztünk. A pillantásunkba milliónyi érzelem, ígéret és kérdés vegyült, majd, mivel egyiknek sem voltunk képesek hangot adni, maradtunk a hallgatásnál. Abból nem lehet baj. 129

Apám már a váróban üldögélt, mikor odaértünk. Melegen megrázta Lewis kezét, és egy pillanatra magához is ölelte, aztán rám nézett, és azonnal látta rajtam, hogy kerülget a sírás. A kezembe nyomta a jegyemet. -

Feladom a csomagokat, és előremegyek. A gépen találkozunk. -

Aztán Lewishoz fordult: - Örülök, hogy megismertelek. Így sokkal könnyebben megértem az egészet - köszörülte meg a torkát. - Az az igazság, hogy elsőre engem is lesokkolt a dolog, és a saját kíváncsiságom volt, ami miatt rábeszéltem Harryt erre az útra. Titkon reménykedtem, ha ismét elutasítod, akkor talán le tudja zárni magában, és esetleg kiderül, az egész csak egy hóbort volt, nem is szerelem. De most már tudom, hogy ennek a fele se tréfa. És azt is tudom, hogy szerencsés vagyok. Szerencsés, mert a fiam rátalált arra, aki boldoggá teheti. Ő jobban választott, mint én, mert a szívére hallgatott. Csak azt akarom mondani... - Rám pillantott, döbbent arcomat látva elmosolyodott, aztán visszafordult Boo-hoz. - Üdv a családban! Azzal magához ölelte még egyszer, majd legnagyobb meglepetésemre elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, és elmasírozott az ajtó felé. Mindketten követtük a pillantásunkkal, amíg össze nem zárult mögötte az üveglap, aztán egymásra néztünk. Mikor megláttam Lou felhúzott szemöldökeit és tátott száját, elröhögtem magam. Én is pont így nézhettem ki, mert Lewisból is kiszakadt a nevetés. Persze gyorsan elkomorultunk, de a nyomasztó érzés, ami addig fojtogatott, már nem tért vissza. A kezéért nyúltam. -

Ígérd meg, hogy hívsz.

-

Persze, hogy hívlak. Hívlak reggel, hívlak este, és persze nap-

közben is... - Felnézett rám. - Meg éjjel. Bólintottam, hogy lássa, elégedett vagyok. -

Szeretlek. - Már annyiszor mondtuk el az elmúlt két napban, hogy

féltem, elkopik a sok használatban, de még egyszer akartam, hogy hallja. A számat nézte, aztán az arcomat, a pillantása feltérképezte az összes 130

apró részletet. A keze felemelkedett és önkéntelenül kifésülte a hajat az arcomból. - Én is szeretlek, Harry! - suttogta, és láttam, ahogy a szemüveg kerete alól egy áruló könnycsepp szabadul ki az orra mellett. Odanyúltam, és letöröltem az ujjammal. Aztán hozzá hajoltam, arcon csókoltam, de bárkinek, aki látta, teljesen nyilvánvaló lehetett, hogy ez egy szerelmes csók volt. Átfogta a derekamat, és magához szorított, az arcát a nyakamba fúrta. - Nagyon szeretlek - suttogta a bőrömbe. A repülőutat végigaludtam, ahogy az utána következő pár napot is. Olyan fáradtság vett rajtam erőt, mintha az El Caminóról érkeztem volna haza.

Daphne

fáradhatatlanul

etetett,

mikor

ébren

voltam,

és

gondoskodott róla, hogy megfürödjek, legalább kétnaponta, de ezen kívül békén hagyott, ahogy legnagyobb meglepetésemre anyám is. Alig találkoztam vele, maximum esténként láttam, ahogy imbolygó léptekkel, pohárral a kezében a kertben bóklászik. Olyankor általában Lewisszal beszéltem Skype-on, úgyhogy az sem érdekelt volna, ha üstökösök cikáznak az égen. Boo betartotta, amit ígért, mert nem tudtam úgy ébredni, akár reggel, akár délután, hogy ne várjon egy-két üzenet. Rászoktunk, hogy napközben (mármint neki napközben, amíg dolgozott) csak üzeneteket váltottunk, és mikor hazaért, akkor hívott csak fel. Olyankor a laptopot az ölembe véve beszélgettünk, és így, hogy láttam az arcát, és akár filmet is nézhettünk együtt, olyan volt, mintha mellettem lenne. Persze hiányzott az érintése, az illata, de azokról le tudtam mondani, mert tudtam, amikor találkozunk, bepótolunk majd mindent. Még a hatása alatt voltam a hétvégi kis szeánszunknak, és azon gondolkodtam, vajon mások is ennyire kívánják-e egymást, és vajon szeretkezik-e egy házaspár a teljes házassága alatt annyiféleképpen, mint mi a pár hét alatt, mióta együtt vagyunk.

131

Elvigyorodtam, mert arra jutottam, hogy biztosan nem. És még millió elképzelésem volt arról, hogyan fogom szeretni, vagy ő hogy fog a magáévá tenni a jövőben. Furdalt a kíváncsiság, hogy mi lett a Mark üggyel, de Boo nem akart róla hosszasan beszélni. -

Semmi különös. Az orrán egy nagy kötéssel jött be hétfőn, de

mindenkinek azt mondta, elesett a biciklivel. Egyelőre azt beszéltük meg, hagyunk egy kis időt a dolgoknak, hogy leülepedjenek, és majd akkor ülünk le megbeszélni, ha mindketten tudjuk higgadtan kezelni a helyzetet. -

Értem. - Az agyamba befurakodott a csokibarna szempár, és

hallottam a hangját, ahogy őszinte meggyőződéssel azt mondja, a kapcsolatom Lewisszal halálra van ítélve. -

Édesem! - hallottam meg Boo hangját hirtelen. - Mi a baj?

-

Semmi. Csak...

-

Mark! Ezért nem akartam róla beszélni. Harry, kérlek! Felejtsük el!

Nincs hatalma felettünk. Csak rajtunk múlik, mit hozunk ki az életünkből. Szeretlek. - Éreztem, ahogy lassan apró mosolyra húzódik a szám. -

Oké. Baszódjon meg az a seggfej! - káromkodtam el magam.

-

Szeretem, ha káromkodsz - mondta Lou, és beharapta az ajkát.

Rögtön tudtam, mi jutott eszébe. A múltkori kínzás, amit rajtam eszközölt, és amitől én folyamatosan és cifrán káromkodtam, olyan mocskos szavakkal, amikről nem is tudtam, hogy ismerem. -

Hmmm... pedig nem szoktam. Te hoztad ki belőlem az állatot.

-

Igen. Én - válaszolta, és láttam, hogy az egyik keze eltűnik a

paplan alatt. -

Azonnal takarózz ki! - kiáltottam rá, mire felnevetett, de közben a

gerince ívbe feszült, a mellizmai megugrottak, és a fejét hátrahajtotta. -

Nem! - válaszolta, mikor újra a kamerába nézett. Aztán persze jött

a könyörgés, a fenyegetőzés, és végül a minősíthetetlen szitokszavak. 132

Mikor elérte a célját, lelökte a takarót, én pedig úgy ültem fel, mint egy keljfeljancsi, ahogy megláttam nedves, lüktető péniszét. -

Gyerünk édes, te is mutass valamit! - kérlelt nyöszörögve, én

pedig azonnal eleget tettem a kérésének.

*** L. A Harrytől való búcsú maga volt a pokol. Persze nem az a fajta, mint amit akkor éltem át, mikor azt hittem, le tudom zárni a kapcsolatunkat, és új életet kezdeni, de ez sem volt kevésbé fájdalmas. Azóta is a fülembe csengenek az apja szavai, és ebből merítek erőt ahhoz, hogy túléljem a napokat. Döbbenet, mennyire jó fej az öreg, és főleg az hihetetlen, hogy ez ennyi éven át nem derült ki. Sajnáltam Harryt, hogy érzelmi sivárságban nőtt fel, és őszintén reméltem, hogy a most kibontakozó kapcsolatuk kárpótolja majd valamelyest, bár az idő kerekét ez nem forgatja vissza. Saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen az, ha szeretsz valakit, főleg a szüleidet, de ők csak elviselnek, anélkül, hogy kimutatnák az irántad érzett szeretetüket. Nekem ott volt Grace, aki igyekezett kitölteni az űrt, de Harry csak Daphnera számíthatott. Még szerencse, hogy őt legalább mellérendelte a sors, hogy az érzékeny kisfiúnak legyen támasza. Alig vártam, hogy megismerjem a házvezetőnőként nyilvántartott pótanyát. Az is motoszkált bennem, hogyha megismerem Harry anyját, talán rájövök, mi az, ami annyira eszi belülről, hogy megkeserítse a körülötte lévők életét. Hiszek abban, hogy mindenkiben van jóság, csak kellő táptalaj hiányában nem tud a felszínre törni. Egyetemistaként Afrikában jártam, és megismertem egy törzset, ahol az a szokás, hogyha valaki rossz útra tér, ha elkövet valamit, ami 133

elítélendő, akkor két napra kiültetik a főtérre, és körbeüli az egész falu. Az emberek elsorolják mindazt a jót, amit vele, vagy általa éltek át. Csak a jót, és két álló napon keresztül. Egészen a gyerekkori emlékekig visszanyúlnak, és mindenki részt vesz a dicshimnuszban. Annyira magával ragadó az egész hangulat, a közösség ereje és az, hogy nem büntetnek, nem ítélnek el, hanem azt erősítik meg egymásban, hogy mindenki hibázhat, de ettől még jó ember. Kétszáz éve egyetlen gyilkosság, vagy komolyabb bűntett sem történt. Ezt a generációról generációra szálló történetekből tudjuk, mivel írni nem tudnak. Náluk minden

a

szó

ereje.

Annak

idején

annyira

belelkesültem

a

tapasztalataimtól, hogy egy évig kutattam a témában, és két publikációm is megjelent, bár a pszichológia nem a szakterületem. Most mégis eszembe jutott, hátha Bonnie-nak is csak pozitív megerősítésre van szüksége. Bár a sokévnyi alkohol sokat ronthat az esélyeken... A reptéri búcsúnk szívet tépő volt, és talán szerencse, hogy nem tudtunk úgy bőgni, vagy egymásnak esni, ahogy szerettünk volna. A heteróknak fogalmuk sincs, milyen az, ha nyilvános helyen nem viselkedhetsz természetesen. Nekik az a gusztustalan, ha két meleg egymáshoz ér, vagy ne adj isten, csókot vált. Belegondoltak már, milyen lenne az életük, ha azt, akit szeretnek, soha nem ölelhetnék magukhoz, nem nyilváníthatnák ki az érzéseiket? Mindegy, ilyen a világ, és nem fog megváltozni egyhamar. Délután erőt kellett vennem magamon, és szedelőzködni, hogy a proffal vacsorázzak. Lassan sétáltam az étterem felé, és útközben még az elmúlt napok emlékeit babusgattam. Jó volt visszagondolni az ölelésekre, az elsuttogott szerelmes szavakra, a nagy nevetésekre. Nem tudnék élni nélküle! Mikor beléptem, azonnal megláttam Michael hatalmas alakját az ablak előtt, ahogy szarukeretes szemüvegében mosolyogva olvas egy szétnyitott újságot. Megdobbant a szívem. Igazán szeretem az öreget, és 134

olyan régen nem találkoztunk. Ő is a sors ajándéka nekem, akit azért kaptam, hogy támaszom, vezérlő csillagom legyen. Valaki, akire felnézek, mind emberileg, mind szakmailag. -

Hahó, profi - léptem az asztalhoz, ő pedig óriás termetét és korát

meghazudtolva, azonnal felugrott, és melegen magához ölelt. -

Helló, Tomy! - Ezer éve nem szólított így senki. A gimiben

ragasztották rám ezt a becenevet, amit a vezetéknevemből fabrikáltak, és azóta senki nem használta, csak a prof. -

De jól nézel ki! Mondd csak, sikerült kifejlesztened valami szuper

cuccot, amit magadon próbálgatsz? - viccelődtem vele azonnal. -

Igen, csak tudod, az a mellékhatása, hogy nem csak fiatalodom

tőle, hanem egyre szépülök, és már nem merem szedni, mert a nők szinte széttépnek, bárhová megyek. - jó kedélyű, mély hangja bezengte az egész helyiséget, úgyhogy páran elmosolyodtak a szomszédos asztaloknál. -

Ó, azt hiszem, ez, azaz áttörés, amire egész életedben vártál. Ha

szabadalmaztatod, multicsilliomos leszel! - veregettem meg a vállát, és én is szorosan öleltem. -

Hát hogyne. - Megvárta, amíg leülök mellé, csak azután foglalt

helyet. - De jó téged újra látni! - paskolta meg még egyszer a kezem. -

Igen, én is alig vártam, hogy találkozzunk! - néztem rá

mosolyogva. -

És mi újság? Milyen a visszatérés a kutatói munkába? De főleg

arról mesélj, milyen volt odaát. Odalépett a pincér, letett egy kosár friss pogácsát, mi pedig megrendeltük a vacsorát. Tudtam, hogy nem húzhatom tovább az időt, de azért bekaptam egy falatot. Nagy levegőt vettem, aztán még egyet, és villámgyorsan szétszortíroztam, hogy mit mondhatok el, és mi az, ami még véletlenül se csúszhat ki a számon, mert Michael nagyon jó emberismerő, és azonnal rájönne a turpisságra. -

A kutatási program épp kulminál, úgyhogy egyből a mélyvízbe

dobtak, de azért eddig is tartottam a tempót. Odaát... Hát, ha hiszed, ha nem, nagyon élveztem. - Óvatosan felpillantottam, és láttam, ahogy 135

széles mosolyra húzza a száját. - Meglepő módon azonnal megtaláltam a hangot a gyerekekkel, és kifejezetten felvillanyozott a sok okos, nyitott fiatal, akik szinte égnek a tudásvágytól. Csak az keserített el, mennyi alkalmatlan pedagógus veszi őket körül, akik nem érzik át, mit lehetne kihozni ebből az egészből. -

Igen, ez engem is sokszor lehúzott, de azért a sikerélmények

kárpótoltak mindenért. Nem beszélve arról, hogy állandóan én lehettem a diákszavazáson a legjobb fej tanár, ami nekem felért egy lovagrenddel. - Most rajtam volt a sor, hogy elvigyorodjak. Hisz nagyon jól emlékszem rá, mennyire remek tanár az öreg, és emberileg is mennyire rendben van. Hozzá bármikor fordulhattam, és nemcsak a tananyag kapcsán. Sokunknak segített eligazodni az élet dolgaiban. -

Rájöttem, hogyha elegem lesz a hajtásból, vagy megcsömörlök a

külső cégek anyagi befolyása miatti kényszerkutatások visszásságaitól, akkor tanítani szeretnék. -

Bármelyik egyetem szívesen látna, ezt elhiheted. Azt hallottam,

hogy pár hónap alatt legenda lettél a Silver Mountainben. -

Na ne mondd! És kitől hallottad? - Igazán kíváncsi lettem, ki

beszélt rólam ilyen szuperlatívuszokban. -

Beszéltem az igazgatóval, egyeztettük az idei tanévet, és ő is el

volt tőled kápráztatva, de Harry véleménye számomra fontosabb. A gyerekek sokkal jobban átlátnak az embereken, mint mi, felnőttek. Természetesen a neve említésére félrenyeltem a falatot, és majdnem megfulladtam, de így legalább időt nyertem, hogy rendezzem a vonásaimat. -

És mit mondott Miles? - Nem mertem kiejteni a keresztnevét,

féltem, hogy annyi érzelem sütne belőle, ami lebuktatna egy pillanat alatt. -

Azt, hogy beleszeretett... - Benntartottam a levegőt. - a biológiába.

A megkönnyebbülés hullámokban terjedt el a testemen. -

Igen. Tényleg nagyon okos gyerek, ahogy azt előre megmondtad.

Valahogy sikerült felkeltenem az érdeklődését. Szinte szárnyalt. 136

Képzeld, a végén ötösre záróvizsgázott, és a többi tanár legnagyobb döbbenetére szinte lesöpörte a megizzasztására feltett kérdéseiket. Pedig elhiheted, próbálkoztak rendesen. - Michael felnevetett. -

Nem

tudom,

miért

ilyen

irigyek

rá.

Azért

mert

olyan

eszméletlenül helyes gyerek, vagy azért, mert náluk is okosabb... Én még soha nem láttam könyvet a kezében, maximum valami ponyvát, de tankönyvet egész biztosan soha, mégis az egyik legjobb tanuló a fiúk között. Képzeld el, ha valaki inspirálná, ha rájönne, mi van a fejében, és megtanulná használni. Nem tehettem róla, most a vizembe fulladtam bele diszkréten, mert egy mocskos gondolat ugrott be, és képtelen voltam elfojtani: Már csak az agyát kell megtanulnia használni, mert a többi testrészével egyszerűen vérprofi! Miután kitörölgettem a könnyeket a szememből, és újra ránéztem a profra, a szeme körüli apró ráncok hirtelen megijesztettek. Somolyog az öreg. Komolyan. Farkasszemet néztünk egy darabig, mindketten olvastunk a másik arcából, és igazából néma harc folyt köztünk. Az idegek háborúja. Végül egy hatalmas sóhajjal, megadóan felemeltem a kezeimet. -

Mit akarsz hallani?

Diadalittasan felkapta a poharát, és egy hajtásra kiitta a borát, aztán intett a pincérnek, hogy gyorsan töltse újra. -

Igazából semmit. Annyit mondj el, amennyit szeretnél. - Aztán

elgondolkodva nézegetett, majd ismét megszólalt: - Örülök, hogy több esze volt nálad, és utánad jött. Otthagytad volna? Mikor végre találtál valakit, akit szeretsz? - Úgy kaptam fel a fejem, hogy meghúztam a nyakam. -

Mindent kiszedtél belőle? - kérdeztem szemrehányóan. Nem

ilyennek ismertem az öreget. Mindig is híres volt a diszkréciójáról. -

Miről beszélsz? Semmit nem kérdeztem, és Harry az életben nem

mondott volna el nekem semmit a kapcsolatotokról. Nem ismer engem annyira. - Kezdtem teljesen összezavarodni. - Nem nézed ki belőlem, 137

hogy az apró mozaikdarabokból összeraktam a képet? Tomy! Mindig is tudtam, hogy meleg vagy. Számomra ez nem volt kétséges. Sajnáltalak, hogy annyira bezárkóztál, hogy még magaddal szemben is elnyomtad az érzéseidet. Később, mikor az egyetemre mentél, azt hittem, találsz majd valakit, aki felkelti az érdeklődésedet, de te szemellenzővel jártál, és csak a tanulásra koncentráltál, mert féltél, hogy megégeted magad... megint. Esküszöm, a szívem kihagyott. Honnan tudott rólam ennyi mindent, hisz csak Skype-on beszéltünk azokban az években, és leginkább a suliról. - De tudtam, hogy eljön a pillanat, mikor nem veszed majd észre, ahogy valaki elrabolja a szívedet, és mire észbe kapsz, már nem tudod elkerülni a sorsodat. Csak azt nem hittem, hogy még akkor is kapálózni fogsz ellene. - Felnevetett, és felemelte a poharát. Szólni nem tudtam, így én is csatlakoztam, és koccintottunk, aztán belekortyoltunk a borunkba. - Harry viszont teljesen meglepett. Róla az életben nem gondoltam volna, hogy a saját neméhez vonzódik. Eddig ő volt az egyes számú nőfaló. Vagy talán ez is egy pótcselekvés volt, amivel magát hitegette. Mindegy. Mikor felhívott, a hangja olyan kétségbeesett volt, és annyira szeretett volna átverni, hogy egyből jeleztek az antennáim. -

A te antennáid azt is jelzik, ha a Marson elfingja magát egy ufó -

mondtam halkan, mire akkorát nevetett, hogy belerengett az étterem. -

Igen, de nem vetheted a szememre, mert te ugyanilyen vagy. -

Igazat kellett adnom neki. - Szóval akkor lettem biztos a dolgomban, mikor veled beszéltem. Mert rajtad legalább annyira, ha nem jobban éreztem, hogy épp egy hullámvasúton ülsz, és rettegsz, hogy megáll, mikor épp fejjel lefelé lógsz a semmibe. -

Nagyon szép hasonlat, Michael.

-

Ugye?

Öreg

megbizonyosodtam

koromra róla,

egyre

hogy

költőibb

szerelmes

leszek.

vagy belé.

Na És

szóval, abban

reménykedtem, hogy ma ő is eljön, és láthatlak benneteket együtt. -

El is jött volna, biztosan, de az apjának sürgősen haza kellett

utaznia, és Harry vele ment. 138

-

Értem. Hát sajnálom, de gondolom lesz még rá alkalom a

közeljövőben. -

Nem hiszem. - Egy falatot vettem a számba, de elég íztelennek

éreztem, amikor eszembe jutott a 347 nap, ami még hátravan az új életünkig. - Harrynek még le kell érettségiznie, engem pedig ideköt a munka. Ez az egy év elég nehéz lesz - nyögtem ki nagy nehezen, és a profra néztem. A szemeiben együttérzést láttam. -

Igen, egy év, az nagyon hosszú idő. De kibírjátok, ebben biztos

vagyok! Harry rendes gyerek. Te meg egy főnyeremény vagy mosolyodott el. -

Úgy van. És reméljük, ezt ő is tudja.

-

Nem jött volna ide lélekszakadva, ha nem lenne vele tisztában.

Megveregette a vállamat, aztán lassan más témák felé tereltem a beszélgetést.

139

56. L. Harry illata, az ölelése még délután is elkísért, csak este kezdtem érezni égető hiányát, ahogy magányosan hevertem az ágyban, ahol előző éjjel még őt öleltem magamhoz. Pusztító lesz ez az egy év... még 347 nap, amíg Harry leérettségizik, és másnap már költöztetem is magamhoz. Ebbe a

gondolatba

kapaszkodva aludtam el, és zaklatottan

hánykolódtam egész éjjel. Reggel egy kis gyomorideggel készülődtem, mert fogalmam sem volt, Mark hogy fog viselkedni velem; egyáltalán mennyire zúztam össze az arcát. A kezem állapotából ítélve elég nagy kárt tehettem benne. Az intézetbe érve idegesen siettem át az aulán, de közben még küldtem egy nyálas, szerelmes üzenetet Harrynek, mert nem tudtam, mikor lesz alkalmunk beszélni. Ahogy kiléptem a liftből, azonnal körülnéztem, és az emberek arcát fürkésztem, hogy vajon tudnak-e a dologról, de mindenki mosolyogva nézett vissza rám. Besétáltam a laborba, és azonnal észrevettem a széles vállakat, ahogy az egyik mikroszkóp fölé hajolt. Izzadt tenyeremet a nadrágomba töröltem, és próbáltam úgy viselkedni, ahogy máskor. - Jó reggelt! - köszöntem hangosan, mire a többiek mosolyogva visszaköszöntek, csak Mark háta feszült meg egy pillanatra. Lassan felém fordult. Mikor megláttam a parittyakötést az orrán, egy hajszál választott el, hogy felsikítsak, aztán, ahogy jobban megnéztem, a röhögés fojtogatott. De egy gonosz dög vagyok! Aztán azon agyaltam, hogyan 140

kellene reagálnom. Nem akartam megkérdezni álnokul, hogy „mi történt veled”, hátha ettől szakad el nála a cérna, és üvölti le a fejemet. Szó nélkül sem hagyhattam a dolgot, szintén ebből az okból. Köztes megoldást választottam. -

Hogy vagy? - kérdeztem halkan, és elé léptem, olyan közel,

amennyire csak tudtam, anélkül, hogy feltűnést keltettem volna. -

Köszi... Tűrhetően - mondta olyan orrhangon, hogy ismét nehezen

parancsoltam

az

arcizmaimnak.

Egy

joviális

mosolyt

azért

engedélyeztem, és eredeti szándékomtól eltérően kicsúszott a számon: -

Sajnálom!

Rám emelte hatalmas csokibarna szemeit, amik körül most lila karikák sötétlettek, és az arcomat fürkészte. Álltam a pillantását, mert valóban sajnáltam, hogy idáig fajultak a dolgok. -

Én is sajnálom - mondta elgyötörten. - Elvesztettem a fejemet.

Meglepődtem a bocsánatkérésén, de nagyon jólesett. -

Azt hiszem, ez mindkettőnkre igaz - nevettem fel halkan.

-

Meg kellene ezt beszélnünk, Lewis. - Az arcán érzelmek egész

skálája futott át, bár néhányat nem tudtam értelmezni dudára dagadt orra és eltorzult arca miatt. -

Igen. Megbeszéljük, de azt hiszem, kell egy kis idő, amíg

lecsitulnak a dolgok. Harry tegnap utazott haza. Most elég rossz állapotban vagyok. Térjünk erre vissza, ha már nem lesz az orrodon ez a vacak, én pedig túléltem az első napokat nélküle. Ha lehet, a barna szemek még erőteljesebben próbáltak belelátni a fejembe. Nem palástoltam a fájdalmamat, amit Harry hiánya okozott, mert azt akartam, hogy lássa, nehogy hiú reményeket tápláljon. -

Rendben. - Hirtelen lesütötte a szemét. - Ma már leveszik ezt a

szart, és egy-két napon belül emberi kinézetem lesz, ha igaz. Hétvége körül leülhetnénk, ha neked jó. -

Persze, szívesen. - Már ellépett mellőlem, mikor utána szóltam: -

És, Mark! - Azonnal visszafordult. - Szeretném, ha tudnád, megértelek. A viselkedésedre nincs mentség, de sajnálom, hogy félreértetted a 141

jelzéseimet. Továbbra is örülnék, ha a barátom lennél. Bennem nem változott semmi. Újabb vizslató tekintet, és láttam, hogy ezerrel pörög az agya. Mondani akart valamit, de aztán, ahogy szólásra nyitotta a száját, meggondolta magát, és csak sóhajtott egy nagyot. Végig a szemembe nézve bólintott, majd lassan elsétált. Én is hatalmasat szusszantam. Ennél sokkal rosszabbra számítottam. Esténként hosszas beszélgetésbe merültünk Harryvel, de volt olyan is, hogy ugyanazt a filmet néztük, mintha egymás mellett feküdnénk, és Hazz mulatságos kommentjeit hallgathattam közben. Együtt ettünk, és cseppet sem zavarta, hogy náluk éjszaka van. Aztán, úgy a negyedik napon már érződött a szexuális feszültség. Végül egy közös maszturbálásba torkollt, ami olyan izgató volt, hogy utána egész éjjel nem tudtam aludni, mert újra és újra bevillantak a képek, amik így, hogy csak a látvány és a hangok értek el hozzám, még maradandóbb és élénkebb emlékeket idéztek fel bennem. Harry hosszú ujjai, ahogy átfogják a péniszét, halk, de roppant mély nyögései, a szeme, ahogy a képernyőre tapad, és lázasan issza be a látványt, ami elé tárul, a szemérmetlen, de annyira izgató hangok, és végül, ahogy a nevemet nyögi több száz kilométer távolságból, mégis intim közelségben. Kezdtem hinni benne, hogy átvészeljük ezt a pár hónapot, amíg újra találkozhatunk. Harry elmesélte, hogy az anyja meglepő módon nem szekálja. Mióta hazaért, egyetlen egyszer sem hánytorgatta fel neki, hogy meleg, és szinte nem is beszélnek. Aggasztónak tartottam, hogy egy házban élnek, a fia fél éve nem is volt otthon, mégsem akarja vele tölteni az idejét, de azt is tudom, hogy az alkohol vagy drogfüggőség annyira beszűkült tudatállapotot idéz elő, amiből nagyon nehéz kitörni, segítség nélkül szinte lehetetlen. Nem akartam azzal terhelni Harryt, hogy lelkiismeretfurdalása legyen, amiért nem tesz meg mindent az anyjáért, és csak 142

reméltem, hogy Bonnie talál majd valamit vagy valakit, akiért érdemes lesz küzdenie. Pénteken rászántam magam a hét eleje óta függőben lévő beszélgetésre Markkal. Megállapodtunk, hogy munka után beülünk a sörözőbe - ahonnan legutóbb szélvészként távoztam, mikor megláttam Harryt -, és megbeszéljük a dolgainkat. Igazából nem tudtam, mit lehet ezen még boncolgatni, hisz mindketten tisztában vagyunk a másik érzéseivel, tudjuk, hol csúszott el a dolog, és csak annyi lenne a dolgunk, hogy túllépjünk az egészen. De azt is tudtam, mély sebeket ejtettünk egymáson, amiket nem lehet simán összevarrni, anélkül, hogy kitisztítanánk. Harrynek nem mondtam, nem akartam, hogy aggódjon a dolog miatt, vagy felesleges féltékenységet érezzen, bár reméltem, hogy semmi kétely nem maradt benne, és tudja, mennyire szeretem. Későn indultunk el az intézetből, mert sokáig vitatkoztunk egy kísérleten, de végül este hétre beestünk a légkondicionált kiskocsmába. Jól esett a hűvös levegő, mert odakinn még este is közel harmincöt fokot mutattak a hőmérők. Mark rendelt egy üveg bort, és kivételesen nem a magas bárszékek felé vette az irányt, hanem a sarokban, elbújva álló asztal felé, ami mellett két fülesfotel állt. Régen itt szivaroztak az úriemberek, de manapság csak ritkán használják. Leültünk, Mark kitöltötte a könnyű rozét, és egy darabig mindketten a poharainkba bámultunk. -

Lewis! - szólalt meg nagy sokára. - Muszáj megbeszélnünk, ami

történt. Nem maradhat szálka egyikünkben sem. Tényleg nagyon megkedveltelek, és talán igazságtalan volt, amit mondtam. -

Talán? - vágtam közbe azonnal, és felkaptam a fejem.

-

Jó. Igazságtalan volt, amit mondtam, de komolyan azt hittem,

hogy köztünk alakul valami, és feldühített, hogy a kissrác csak beállít, és te máris a karjaiba omolsz. -

Harry nem egy kissrác, és azért omlottam a karjaiba, mert ő életem

szerelme. Ez nem választható és nem mérlegelhető, Mark, ezt te is 143

nagyon jól tudod. Beleszerettem, és bár neked hihetetlen, én mégis elszántan hiszek abban, hogy mi együtt fogjuk leélni az életünket. Halkan hümmögött, ami bosszantott kicsit, de igazából nem érdekelt. - Ő egy nagyon különleges ember, olyan valaki, akire a korától függetlenül képes vagyok felnézni. Nem számít a korkülönbség, ami egyébként sem számottevő... Igazából pont annyi, mint amennyi közted és köztem van. - Erre a mondatomra felnézett, és félmosolyra húzódott a szája. -

Elgondolkoztál rajta, hogy köztünk mennyi a korkülönbség?

Hihetetlen, hogy minden szalmaszálba belekapaszkodik. Kezdtem elveszteni a türelmemet. -

Nem, nem gondolkoztam el rajta. Ez csak egy ténymegállapítás,

minden mögöttes tartalom nélkül. -

Jól van, jól van - visszakozott. - És úgy érzed, hogy szellemileg is a

társad lehet? - tette fel a kérdést, amiről azt hitte, megfoghat vele. -

Igen, teljes mértékben. Harry nagyon okos, intelligens fiú,

hihetetlen szerteágazó tudással, ami bár nem olyan elméleti, mint ami az én agyamat tölti ki, sokkal inkább a való élet dolgaira terjed ki, de pont ezért egészítjük ki egymást. Ő egészen biztosan nem készít tervet egy villanykörte kicseréléséhez, viszont el tudja magyarázni, hogy mi az a Snapchat, és meg tud javítani egy eldugult karburátort. Elmosolyodtam,

ahogy

eszembe

jutott,

mikor

beregisztrált a

Twitterre, aztán órákon át próbálta elmagyarázni, hogy mi az értelme az egésznek. Mai napig fogalmam sincs, de mindegy, a lényeg, hogy részese vagyok a külvilágnak, amit eddig csak irigykedve néztem. A Snapchat sokkal izgalmasabb. Ott csak úgy üzenhetsz, ha képet is mellékelsz, és Harry képes napközben olyan képekkel bombázni, amire rápillantva kiszárad a szám, és merevedésem lesz abban a minutumban. Aztán este diadalittas vigyorral kérdezi meg, hogy megkaptam-e az üzenetét. -

Rendben van. Legyetek boldogok - mondta Mark, de a hangja nem

volt túl meggyőző. - Beszéljünk arról, túl tudunk-e lépni a sérelmeinken, és lehetünk-e még barátok. 144

-

Sokat gondolkodtam a dolgon, és biztos vagyok benne, hogy

mindketten

vagyunk

annyira

érettek

és

idealisták,

hogy

felülemelkedjünk a múlt hibáin, és értékeljük a másikban azt, amire a barátságunkat építhetjük. Szívesen megyek veled focizni, moziba, színházba, bárhová, ha tudomásul veszed, hogy én Harryhez tartozom, és hogy köztünk nem lehet romantikus kapcsolat. -

És Harry? Ő mit szólna ehhez? - A szemében mintha cinkosság

villant volna. Ezen már elnevettem magam. -

Harrynek nincsenek önértékelési problémái. Tudja jól, hogy

mellette nem rúghatsz labdába. - Láttam, ahogy lehervad a mosoly az arcáról. - És engem is jobban ismer, mint én saját magamat. Nem fog ebből nagy ügyet csinálni. - Mark csak bólintott. - Szeretném, ha sikerülne, Mark! - tettem hozzá meggyőződéssel. -

Én is szeretném, Lou! - Életében először hívott a becenevemen, ami

elég furcsán hangzott a szájából, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

*** H. Már két hét eltelt, mióta itthon vagyok, de anyu elkerül, amennyire csak lehetséges. Elutaztam apuval egy kisebb körútra a napokban, és láttam, mennyit dolgozik. Anyám teóriája, miszerint csak a nőket hajtja, máris megbukni látszott. A hatalmas cég irányítását kézben tartani, és felügyelni

a

munkafolyamatoktól,

az

isztráción

át,

a

beruházásokig mindent, szinte hihetetlen feladat, és teljes embert kíván a nap huszonnégy órájában. Ettől is leesett az állam, de még jobban meglepett, mennyire jó vezető. Mindenkit

névről

ismer,

legyen 145

egy

kisvárosban

lévő

üzem

huszonnyolcadik senkije, vagy a száz könyvelő bármelyike az illető. Mindenki szereti és tiszteli, mindenhol örömmel fogadják. Nem sugdosnak a háta mögött, nem néznek félre, nehogy megszólítsa őket, és főleg nem próbálják kijátszani. Jól is megy a cég, a tavalyi évben ismét egyharmadával emelkedett a bevétele. Ez a mostani ínséges időszakban csak nagyon kevés vállalatnak sikerül, úgyhogy apu méltán büszke az eredményeire. Láttam rajta, mennyire örül, hogy vele tartottam. Mindenhol bemutatott, és a vállamat átölelve, büszkén nézett rám. Nekem is jó érzés volt, akárcsak neki. Esténként nagyokat beszélgettünk, és lassan megismertem az okokat, hogy miért alakult ilyen szerencsétlenül az élete. Azt hitte, szerelmes anyámba, a gyönyörű és elérhetetlen örökösnőbe. Mindent megtett, hogy elnyerje a kegyeit. Mikor már együtt jártak, és nagy nehezen elfogadták a szülők is, hogy egy középosztálybeli senkivel állt össze a lányuk - mert nagyapám felismerte apuban a kivételes tehetséget és a hihetetlen szorgalmat -, addigra rájött, hogy a nő, akibe szerelmes, nem létezik. Anyámnak szinte csak rossz tulajdonságai vannak. És mire meghozta volna a döntését, hogy kilép a kapcsolatból, már úton volt Gemma. Soha nem derült ki, hogy anyám ezzel akarta-e magához láncolni, vagy valóban a véletlenek összejátszása volt a dolog, mindenesetre apu feleségül vette, és abban reménykedett, hogyha megszületik a kicsi, anya talán megváltozik. Nem így lett, és már az első évben kezdtek teljesen elhidegülni egymástól. Persze próbálkoztak, és apu rajongva szerette a lányát, de túl fiatal volt ahhoz, hogy belássa, képtelen megváltoztatni a másikat. Egy átbulizott éjszaka utáni mélységes önutálat eredménye vagyok, mikor apám még egy kísérletet akart tenni arra, hogy rendbe hozza a házasságukat. Mikor egy hónappal később kiderült, hogy megfogantam, már nem is beszéltek egymással. Apu bevallotta, hogy mennyire sajnált, hogy ilyen családba kell megszületnem, és még jobban, mikor kiderült, hogy fiú leszek. Anyu és Gemma időközben elég jól egymásra találtak, mert

anyám

legalább

kiélhette 146

a

kislányon

gyermekkorának

beteljesületlen álmait. Ügy öltöztette és úgy nevelte, mint egy hercegnőt, és bár érzelmileg sosem kapott többet, mint én, Gemma mégis mindig elégedett volt a sorsával. Has fájós gyerekvoltam (inkább szeretethiányos, ahogy ezt most megállapítottuk), és állandóan sírtam, ezért vettek fel bentlakásos házvezetőnőt, aki inkább volt dada, mint bármi más. És láss csodát, Daphne szeretetteljes

ölelésében egy hét alatt kigyógyultam a

hasfájásból, és vele együtt a sírásból is. Apu elmondta, hogy élete végéig hálás lesz azért, mert az ő hibáját Daphne tette jóvá az önzetlen és korlátlan szeretettel, amivel felnevelt. - Tudod, kisfiam, soha nem mertem belefolyni az otthoni dolgokba, mert egy idő után rájöttem: ha anyád észrevette, hogy többet foglalkozom veled, vagy elviszlek benneteket valamilyen programra, ahol jól érzitek magatokat, akkor utána érzelmi zsarolással büntetett, lelkiismeret-furdalást zsigerelt ki belőletek, és ez jobban fájt, mint az, hogy elkönyveltetek egy nemtörődöm, egoista seggfejnek. Mire iskolások lettetek, már nem is emlékeztetek arra, mennyi időt töltöttem veletek titokban a konyhában, mikor anyátok már kiütötte magát, és Daphne

felügyelt,

nehogy

rajtakapjon

bennünket.

Rajzoltunk,

társasoztunk, vagy csak énekeltünk, mert azt mindketten nagyon szerettétek. Döbbenten hallgattam, amit elmesélt, és valahol nagyon mélyen elásva felvillant egy emlék a romok alatt, a sokévnyi keserűség mögött, ahogy a térdén lovagoltat, én pedig kacagva énekelek egy dalt, aztán a refrénnél apám zengő hangja is becsatlakozik. A szívem megremegett, ahogy felidéztem a képet, és a lelkemet elöntötte a boldogság. Lehet, hogy nem igaz, amit mond, de én feltétel nélkül hinni akarok neki, mert megmagyarázza azokat a kérdéseket, amikre egész életemben kerestem a válaszokat. -

De miért nem mondtad ezt el korábban? - kérdeztem hirtelen,

mert úgy éreztem, most le akarok tisztázni mindent, egyszer és mindenkorra, aztán nem beszélni többet ezekről a fájdalmas dolgokról. 147

-

Mégis hogyan? Álltam volna eléd, a fiam elé, akivel nem

beszélgettem tíz éve, aki közben egy önálló értékrenddel rendelkező felnőtt lett, és aki biztos benne, hogy egy seggfej vagyok, és mondtam volna azt, hogy Harry, az egész egy hazugság? Én mindig is jobban szerettelek az életemnél, csak turpisságból játszottam el a gennyládát. Hittél volna nekem? Egyáltalán meghallgattál volna? -

Nem... - válaszoltam, ahogy rádöbbentem, mennyire igaza van.

Egymásra néztünk, és mindketten emésztgettük az elhangzotta kat. Apu felállt, kinyitott két sört, az egyiket magától értetődően a kezembe adta. Hihetetlenül jól esett a gesztus. Nem az, hogy itat, hisz valószínűleg a legnagyobb félelme, hogy alkoholista leszek, mint az anyám, hanem az, hogy felnőttként kezelt, egyenrangú partnerként beszélt hozzám, akinek a véleménye pontosan annyit ér, mint az övé. Koccintottunk, aztán elmosolyodtunk, végül esetlenül megölelt, én pedig azonnal viszonoztam, és erősen magamhoz szorítottam. Ezt még gyakorolnunk kell, de a lényeg, hogy keressük az utat egymáshoz, és egyre több ajtót nyitunk ki, hogy beljebb engedjük a másikat. Megrezzent a mobilom, és ahogy elővettem, Lewis mosolygó arca villant fel rajta. Az utolsó reggelünkön készítettem, ahogy a fehér ágynemű között fekszik, és szélesen mosolyog. Én meztelenül álltam a feje fölött, de ez persze nem látszik a képen, csak a szemeiből sugárzó szenvedély. -

Szia! - Azonnal fogadtam a hívást.

-

Édesem! - Ahányszor meghallom a hangját, a gyomrom

összezsugorodik, és a rohadt lepkék szárnyra kapnak benne. Ilyen egyébként nem is létezik. - Nem jelentkeztél be Skype-ra. -

Bocsáss meg! Már éjjel egy van? Apuval elbeszélgettük az időt.

-

Semmi baj. Folytassátok nyugodtan, úgyis hullafáradt vagyok.

Holnap szombat van, akkor beszélünk, amikor akarod, de most beájulok az ágyba, ha nem haragszol. -

Hogy ment a kísérlet?

-

Óóóó, remekül. Képzeld, sikerült a második generáción is

megtartanunk a génállományt! 148

-

Ez remek hír. Gratulálok!

-

Igazából Marknak köszönhetjük. Ebben a projektben szinte

mindent ő felügyelt. -

De te találtad ki! - vágtam rá azonnal.

-

Igaz. Akkor a fele az én dicsőségem.

-

Én akkor is rohadt büszke vagyok rád!

-

És én is! - kiabált bele apám a telefonba, ahogy elsétált mellettem,

és kiment a teraszra, hogy kettesben hagyjon Lewisszal. -

Nekem pedig rohadtul hiányzol - halkult el Boo hangja.

-

Te is nekem. Még hány nap?

-

Legalább 323 - vágta rá azonnal.

-

Tudtuk, hogy nehéz lesz.

-

De ennyire? - kérdezte nyöszörögve.

-

Igyekezz, hogy augusztusban át tudj jönni legalább egy hétre.

-

Én igyekszem, de sajnos ez nem csak rajtam múlik.

-

Mondd Marknak, hogy újra bevered azt a nagy heftijét, ha nem

szaporázza meg a dolgokat. Felnevettem, de nem igazán őszintén. Nem vallottam be Lewisnak, de azért evett a fene rendesen, amiért megbeszélték, hogy rendbe hozzák a barátságukat, mert annak az olasz szívtiprónak még a szeme sem áll jól. Biztos vagyok benne, hogy nem tett le arról, hogy megszerezze Lou-t. Csak azért nem nyüstölöm, mert akkor akaratlanul is a seggfej malmára hajtanám a vizet. Ha Boo rájön, hogy mesterkedik valamiben, úgyis faképnél hagyja, rosszabb esetben még egyet bepancsol neki. Vagy legalábbis ezzel nyugtatom magam. -

Oké. Ezzel fogom fenyegetni, az biztosan ösztönzőleg hat majd rá.

-

Ne merd ösztönözni, mert megöllek! - csúszott ki a számon, mire

Lewis nevetett fel harsányan. -

Na megyek, lezuhanyozom, és alszom egy nagyot. Ja, tényleg! Egy

szívességet szeretnék kérni tőled. -

Mi lenne az? - húztam fel csodálkozva a szemöldököm.

-

Feladnál nekem egy csomagot? 149

-

Persze, de mire van szükséged?

-

Legalább három, használt pólót kérek, aminek Harry szaga van,

hermetikusan zsugorfóliázva, és expressz. Amit itt hagytál, abba már csak beleképzelem az illatod. Elszorult a torkom attól, amit mondott. A szürke pamutnadrág, amivel a tábor óta alszom, már egy alaktalan rongy csupán, mégis, mikor a múltkor Daphne majdnem kimosta, úgy leordítottam a fejét szegénynek, hogy utána nem győztem bocsánatot kérni tőle. Azóta tudja jól, hogy a mosás tilos, ezért maximum kicsit kisimogatja, amikor ágyat húz, aztán szépen beteszi a párnám alá. -

Igen, hétfőn, ha hazaérünk, ez lesz az első dolgom, de csak akkor,

ha postafordultával te is küldesz nekem valamit. -

A szívem jó lesz? - kérdezte, nekem pedig könnyek marták a

szemem, és az jutott eszembe, ilyen nem létezik, ez a beszélgetés még könyvben sem olvasható, mert összeragadnának a lapok a nyáltól. -

Jó lesz, mert elég nehezen boldogulok szív nélkül. Az enyém

ugyanis nálad maradt - válaszoltam, és hagytam, hogy az átkozott könnycseppek leszánkázzanak az arcomon.

150

57. L. Eltelt a július. Bármilyen hihetetlen, de szaladnak a hetek. Az intézetben minden a feje tetején áll, mert augusztus 15. a határidő, mire le kell zárnunk a kísérleti fázist. Utána már csak a kiértékelések és a termékfejlesztés van hátra. Talán sikerül egy olyan, újgenerációs gyógyszercsaládot piacra dobnunk, ami a középkorú pácienseknél - akik valamilyen okból korábban találkoznak az öregedéssel járó panaszokkal, mint az átlag -, segít elnyújtani a panaszmentes időszakot. A hosszabb életciklus ugyanis annyit jelent, hogy a degeneratív betegségek (a csontritkulás, az érrendszeri problémák), évtizedeken keresztül gyötrik a betegeket. Mennyivel egyszerűbb volt, mikor az átlag életkor 55-60 év volt? Mindenki elpatkolt, mire találkozott volna ezekkel a problémákkal. Persze ez viccnek is rossz, de az tényleg fontos, hogy ki tudjuk tolni azt az időszakot, mikor a teljes élet már csak emlék, mert az öregkori betegségek korlátozzák a képességeket. Ez közös ügyünk Markkal, bár más az indíttatás. Ő nem akar megöregedni, én pedig szeretném, ha mindenki olyan aktív és kellemes öregkort élhetne, mint Grace nagyi, mert látom, mennyire hasznos lenne a társadalomnak, ha sok hozzá hasonló nagymama gondoskodna a gyerekekről, míg a szülők dolgoznak, karriert építenek. Egy szó, mint száz, tökéletesen kiegészítjük egymást Markkal. Mire kiejtenék valamit a számon, ő már csinálja, vagy épp kiadja az utasításokat, hogy mások végezzék el a feladatot. Remekül tudjuk szervezni a munkát, és így kétszer olyan gyorsan haladunk. Az viszont már most szinte biztos, hogy nem tudok elszabadulni a nyáron. Nemhogy egy hétre, de három napra sem. 151

Beesett egy kozmetikai cég megrendelése, akik be akarják vizsgáltatni a termékeiket. Utálom az ilyen munkát, nincs benne semmi kihívás, de ezek hozzák a nagy pénzeket, amiből finanszírozhatóak a kísérleteim. Ha itt lenne Michael... ő aztán keni-vágja az ilyen dolgokat. És ha már rá gondoltam, eszembe jutott a Silver Mountain. Hogy mennyire szerettem azt a légkört, a tanári munkát, mindent. Szerettem a gyerekek élénk tekintetét, a sokrétű feladatokat, a kellemes, szabad délutánokat és azt az érzést, hogy szeretnek. De legeslegjobban azt szerettem, hogy ott volt Harry. A mindig izgalmas, érdekes fiú, aki úgy vonz, mint a mágnes. Bár alig pár hetet töltöttünk együtt, mégis tudtam, hogy mennyire jó lenne vele élni. Nem volt alkalmunk kipróbálni, milyenek együtt az unalmas hétköznapok, de biztos vagyok benne, hogy vele azok is csodálatosak lennének. Egy év, csak egy év... A rohadt életbe, még egy teljes év. Belehalok! Mikor pénteken délután csörgött a telefonom, és láttam, hogy Harry keres, megdobbant a szívem. Bár egyre kevesebbet beszélünk, mert óhatatlan, hogy az ember csak arról mesél, amit fontosnak tart, de ekkora távolságból, ennyi idő után már nehéz a napi kapcsolatot olyan szinten tartani, hogy elég fontosnak találjam elmondani neki, mi volt a fociedzésen, vagy, hogy mit főzök a hétvégén. -

Szia, édesem! - szóltam bele, ahogy felvettem a telefont.

-

Szia, Boo! - éreztem a hangján, hogy mosolyog. - Milyen napod

volt? -

Remek. Befejeztük a második fázist, már csak az utolsó van hátra.

-

Ez szuper! Akkor jöhetsz haza augusztusban? - kérdezte

felvillanyozva. A torkom elszorult, és éreztem, nem halogathatom tovább, hogy összetörjem az álmait. -

Nem, édesem, sajnos úgy tűnik, nem szabadulok el a nyár végéig.

- Hallottam, ahogy mély levegőt vesz, aztán pár másodpercig csak a csend visszhangzott a vonalban. -

Egyáltalán nem jössz? 152

-

Hidd el, kicsim, a szívem megszakad, de úgy néz ki, nem tudok

kivenni szabit, amíg az új projektet le nem zárjuk. Nem mondhatom, hogy két hónap munka után adjanak egy hét szabit, mikor előtte is helyettem dolgoztak, amíg én odaát nyaraltam nálatok. -

Értem. - Nem tudta előlem elleplezni a csalódottságát, és én is

ugyanazt éreztem. - Lewis! - Ha kimondja a nevemet, még mindig olyan érzés, mintha gyomorszájon vágnának. -

Igen?

-

Én belehalok, ha nem láthatlak októberig. - Nem láttam az arcát,

de pontosan tudtam, hogy lehunyja a szemeit, a kezével a homlokát dörzsöli, és lehajtja a fejét. -

Kicsikém! Tudom, hogy nagyon nehéz, és az sem vigasztal, hogy

én is ugyanúgy szenvedek, de ez nem rajtam múlik. Vannak dolgok, amiket nem befolyásolhatok. -

Igen, tudom. De akkor is...

Úgy hüppögött, mint egy kisfiú, és őrjítő volt, hogy nem tudom megvigasztalni. Magamhoz ölelni és addig csókolni, míg elmúlik a bánata. Eszembe jutott, hogy pontosan ettől féltem anno, mikor meghoztam a döntést, hogy nem megyek bele a távkapcsolatba. -

De sebaj! Majd csak lesz valahogy. Az őszi szünetben átmegyünk

hozzád a fiúkkal... Csak addig még be kell vallanom nekik... - mondta Harry. Ezek szerint az ő agya is pontosan egy rugóra jár az enyémmel, és neki is beugrott, hogy ezért nem akartam az egészet. Így viszont muszáj megerőltetnie magát, hisz azt ígérte, zokszó nélkül tűri majd a távollétet. A fiúk... Hát igen. Kénytelen lesz beavatni őket, ha együtt jönnek Atlantába, és nem akar egy hétig úgy viselkedni, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. -

És kivel kezded? Vagy egyszerre akarsz túlesni rajta?

-

Neeem! Az kizárt. Nasirnak külön kell megmondani, maximum

Nickékkel közölhetem egyszerre. -

Igen, én is így gondolom. Nasir a szűk keresztmetszet. 153

-

Ugye? Rettegek tőle... - tette hozzá halkan.

-

Nem lesz baj, hidd el. Megemészti, csak legfeljebb elsőre fog

kiakadni. -

És az nem elég? Ha kiborul, isten tudja, mit művel mérgében. -

Rémképek ugrottak be, hogy szétkürtöli az iskolában, vagy nyilvánosan megszégyeníti Harryt. Nem tudom elképzelni róla, de dühében bármi megtörténhet, ami miatt aztán nehezebben fognak továbblépni, még akkor is, ha közben Nasir is belátja, mekkora marha volt. -

Reménykedjünk, hogy éretten kezeli a dolgot.

-

Nasir? Éretten? Viccelsz, ugye? - Felnevetett, és én is csatlakoztam.

A fekete szépfiú nem az a filozofikus alkat. - Na mindegy! Túl kell esnem rajta. Amúgy is hívott Nick, hogy menjek át pár napra, mert a szülei a kicsikkel elutaztak Olaszországba, a tengerpartra. Egyedül van otthon. Lehet, hogy holnap átvonatozok, és ott töltöm a hétvégét. Az alatt csak sikerül elmondanom neki. -

Ez jó ötlet. Ő a legnyitottabb, talán érdemes vele kezdeni.

Miután ezt megbeszéltük, még adtunk pár percet a nyálas szerelmi vallomásoknak, búgtunk, mint a gerlicék. Ha valaki hallaná ezeket a beszélgetéseket, vagy elhányná magát, vagy szakadna a röhögéstől. Konkrétan odáig süllyedünk, hogy a végén percekig megy az „én szeretlek jobban, neeeem, én szeretlek jobban” huzavona. Nehezen tettük le a telefont, és bár utána még másról is beszéltünk, bennem mégis rossz érzés maradt meg. Nem tudom, hogy bírjuk majd októberig a várakozást.

*** H. 154

A Lewistól való távoliét felőrli az idegeimet. Érzem, hogy egyre távolodunk egymástól. Hiába ígértem én akármit, fogalmam sem volt róla, mennyire nehéz lesz ezt elviselni. Eleinte még izgalmas volt minden, és gyorsan teltek a napok, de mára egy szüntelen hiányérzetté alakult, amit csak a napi telefon, vagy Skype beszélgetések szakítanak meg. De olyankor is ott a kínzó vágy, hogy együtt lehessek vele. Iskolaidőben talán könnyebb lesz, mikor elfoglalom magam, és ott lesznek a fiúk. De az idő nagy úr, és hatalmas kerekeivel lassan ledarálja a türelmemet. Miután Lou közölte, hogy nem tud hazajönni a nyáron, teljes letargiába estem, mert eddig az tartotta bennem a lelket, hogy pár hét, és újra láthatjuk egymást. A pár hét most pár hónapra módosult, és a kettő között óriási a különbség. Szerettem volna elbújni a szobámban, és kibőgni magam, mint egy kamaszlány, de esélyem sem volt rá, mert az ajtón a nővérem robbant be, és szokásos tornádóstílusában rám vetette magát. -

Öcsiiii! - ölelte át a nyakam, aztán össze-vissza puszilta az

arcomat. - Te itthon vagy? Egy hónapja? Hogy lehet az, hogy még nem menekültél

el?

-

Miután

úgy

ítélte

meg,

hogy

kellőképpen

összenyálazott, a lábait felhúzva törökülésbe helyezkedett mellettem. Ahogy jobban megnézett, csak akkor látta meg a könnyeket a szememben. - Te bőgsz? A nagy Harry Miles sír? Mi történt? - Gemma nem éppen a nagy empátiájáról híres, ezért aztán nem sértődtem meg. - Ja. Bőgök. A rohadt életbe. Pedig azt hittem, genetikailag hiányzik belőlem ez a képesség. - Láttam, hogy ledöbbent, attól is, hogy itatom az egereket, de attól pláne, hogy le se tagadom. -

Mi történt, öcsi? Anyu? - Persze, hogy ez volt az első gondolata.

-

Nem. Anyu nem igazán vesz rólam tudomást - ráztam meg a

fejem. -

Szerelmi bánat? - kérdezte a második legvalószínűbbet.

-

Valami olyasmi. Ez inkább szerelmes bánat, de ez se sokkal jobb. -

Ránéztem, és láttam, ahogy kíváncsian felhúzza a szemöldökét. 155

-

Szerelmes vagy? Komolyan? - A hangja kissé hitetlenkedő volt. -

És kibe? Sulis? Vagy itt szédített meg valami nyári szerelem? -

Igen, igen, majdnem, dehogy! - válaszoltam sorrendben a

kérdéseire. Szőke nő lévén összehúzta a szemöldökét: -

Mi van?! - Türelmetlen volt a hangja.

-

Igen, a suliban ismertem meg, de igazából nem egy diáktárs.

-

Hanem? Jajj, Harry, ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni

belőled! Ereztem, hogy fülig vörösödök. Ezeket a dolgokat még meg kell szoknom, azt hiszem. -

Ő a biológiatanárom, Gem.

-

A vén fószer? - A döbbenettől köpni-nyelni nem tudott.

-

Nem. Aki helyettesítette. Huszonegy éves. - Gemma hatalmas

sóhaj kíséretében könnyebbült meg, de csak addig tartott a mosolya, amíg meghallotta a nevét: - Lewis Tomlinson. -

Lewis? - A hangja fojtott volt, és már láttam rajta, hogy érti a

dolgot, de megerősítésre vár. Csak bólintottam, szólni már nem tudtam. Tyűha. Akkor anya ezért nem áll szóba veled? Elmondtad neki? Gemma elég gyorsan átlátta a helyzetet. -

Nem neki, hanem Daphnenak, de anya kihallgatta a beszélgetést,

és jó nagy cirkuszt csinált. -

És apa? - Tudtam, hogy ez lesz a következő kérdése.

-

Ő teljesen jól fogadta. Azóta már voltunk együtt Atlantában

Lewisnál. -

Atlantában? - A szája tátva maradt. Nem győzte felfogni a

rengeteg információt, amit rá zúdítottam. -

Igen. Lou ott kutató. Itt csak helyettesített. Ha leérettségiztem,

hozzá költözöm. -

Na jó. Most álljunk meg egy pillanatra! - Azt hiszem, sikerült

kiborítanom. - Tehát... - próbált összpontosítani. - Beleszerettél a biosztanárba, aki egy pasi. Életedben először kijelented, hogy szerelmes vagy, azzal egy időben, hogy rájöttél, nem a lányokat szereted. 156

-

Igen, ez a politikailag korrekt megfogalmazás. - Mindketten

felnevettünk. - De nyugodtan mondd azt, hogy meleg vagyok. -

Oké. Meleg vagy, a pasid Atlantában él, és te, meg... apa - itt ismét

felhúzta a szemöldökét - elmentetek meglátogatni. Anyu pedig kiakadt, és azóta se szól hozzád. -

Igen. Remekül összefoglaltad a helyzetet.

-

És már ott tartunk, hogy hozzá költözöl, ha végeztél a suliban. -

Hevesen bólogattam, mire megforgatta a szemeit. - És miért nem hívtál fel? - Most jön a szemrehányás. -

Mondd, Gem, szerinted ezt telefonban kellett volna elmondanom?

Eszembe sem jutott, hogy csak nyár közepén jössz haza. Amúgy te is felhívhattál volna, hogy megkérdezd, hogy vagyok - zoltam vissza a labdát. -

Nem szoktuk hívogatni egymást.

-

Ugye.

Elgondolkodott, miközben az arcomat fürkészte. Én az ujjaimat próbáltam összecsomózni, és igyekeztem nemtörődömnek látszani, de valójában nagyon izgultam. Bár nem tartjuk a kapcsolatot, és soha nem ettünk egy tányérból, de azért szeretem a nővéremet. Féltem tőle, hogyha átgondolja a dolgot, és valóban felfogja, amit mondtam, akkor anyámhoz hasonlóan elfordul tőlem. -

Igazad van, öcsi - mondta nagy sokára, én pedig visszatartottam a

levegőt, mert vártam, hogy a mondanivalója úgy folytatódik, hogy „DE...”. - Örülök, hogy találtál valakit, akit szeretsz. - A hangja egészen halk volt. - Bárcsak én is találnék már valakit. Rohadt dolog, ha egyedül vagy a világban. - A szemében könnyek csillantak, amit villámgyorsan eldörzsölt, aztán mosolyt erőltetett az arcára, hogy leplezze, mennyire komoly fájdalmat okoz neki, ami most kicsúszott a száján. -

Nem vagy egyedül, Gem! Itt vagyok, és apa is halálosan jó fej. -

Újra összehúzta a szemöldökét, és hitetlenkedve nézett rám. - Hidd el! Elmesélek neked mindent, szépen sorjában, és nagyon, de nagyon meg fogsz lepődni. - Máris közelebb csúszott hozzám, a térdeink összeértek, 157

és úgy figyelt, mintha az időutazás trükkjét tanítanám neki éppen. Itta a szavaimat, csak néha kérdezett közbe. Ránk esteledett, mikor Daphne egy tálcán behozta a vacsorát, de nem szólt, csak magához ölelte Gem fejét, nyomott rá egy nagy puszit, aztán ugyanezt megismételte velem is. Mi közben fesztelenül beszélgettünk, mintha ott sem lenne. Már az ajtóban állt és visszanézett ránk, annyi szeretettel, hogy elállt a szavam, ahogy felpillantottam. Aztán láttam, hogy lassan bólint, mintha azt akarná jelezni, folytassam csak. Később, mikor már az ágyamban feküdtem, és vártam, hogy Lewis hazaérjen a munkából, azon agyaltam, ha nem lett volna Daphne, nem lett volna gyerekkorom. Másnap könnyes búcsút vettem a családomtól (Ilyen se fordult még elő!), anyám kivételével, aki csak az ablakból leste, ahogy beszállok apu kocsijába, hogy kivigyen az állomásra. Ha nem mozdul meg a függöny, akkor is tudtam volna, hogy ott áll és leskelődik, de persze nem ereszkedik le hozzánk, hogy esetleg lejöjjön elbúcsúzni, vagy egyáltalán megkérdezze, hová utazom. Most mégis annyira más volt minden, olyan szokatlan. Azon vettem észre magam, hogy felintegetek neki. Nem láttam a reakcióját, de igazából örültem neki, mert kurva szarul esett volna, ha legyint rá, vagy ami még rosszabb, semmit nem reagál. Beültem az Audiba, és útközben arról beszélgettem apával, hogy próbálja megtalálni a hangot Gemmával, amíg nem vagyok otthon, hátha sikerül az ő kapcsolatukat is új mederbe terelni. Mondtam neki, hogy úgy tűnik, anyu teljesen a háttérbe vonult, talán most van esélye, hogy átírja a közös jövőnk forgatókönyvét. Láttam, hogy nagyon elgondolkodik a dolgon, úgyhogy az út hátralévő részében hallgattunk. A vonaton e-mailt írtam Lewisnak, mert rájöttem, hogy amiről szóban nem beszélünk, azt írásban sokkal szívesebben kifejtem, és szeretek is levelet írni. Ő is örömmel fogadta a kezdeményezést, és így a szabadidőnkben öt oldalas leveleket irkáltunk egymásnak. Ez egy új 158

dimenziója a kommunikációnak, és csak sajnálni tudom, hogy az SMS korában már kiment a divatból. Mennyire más, mikor percekig gondolkodsz valamin, amit szeretnél megírni valakinek, de még csiszolgatod a szavakat, vagy belemerülsz egy témába, és azt veszed észre, hogy írtál egy kisregényt. A legeslegjobb az egészben pedig az, mikor te kapsz levelet, aminek a végén leírva látod, hogy „szeretlek”. Az írott szó valahogy mindig hitelesebb, és bármikor visszanézhető. Akár naponta kétezerszer is. Mire végeztem az írással, már be is futottunk az állomásra. Nick messziről kiszúrt, és olyan elánnal integetett, hogy majdnem beleszédült egy virágágyásba. Mosolyogva szedtem össze a cuccaimat, és vidáman szálltam le a vonatról. Nick rohant felém, én pedig elkaptam felém nyújtott kezét, és a vállamhoz öleltem, miközben serényen lapogattuk egymás hátát. -

De jó, hogy megjöttél! - üdvözölt kedvesen.

-

Én is örülök, hogy látlak, haver!

-

Gyere, rendeljünk egy óriáspizzát, és mesélj, hogy telt eddig a

nyarad! - Közben már elvette a bőröndömet, mintha én nem bírnám el, és a kocsija felé terelgetett, amit a 18. szülinapjára kapott. Egy tíz éves kis Volkswagen, de ettől függetlenül imádja. Eszembe jutott, hogy nem az első este kellene előhozakodnom a dolgokkal, de az is felmerült bennem, hogyha valamire rákérdez, már nem fogok hazudni, mert utána sokkal szarabbul jön ki a dolog, mikor rátérek a kényes témára. Lesz, ahogy lesz! - zártam le magamban a dolgot, de azért a gyomromban nem szűnt a görcs. Lewis üzenete zizegett a mobilomon, de csak annyit írt:

„Sok sikert, édesem! Minden rendben lesz! Nicket üdvözlöm. Mikor ezt átadhatod neki, már túl leszel mindenen.:) Hívj majd, ha tudsz. Csókollak! Boo” 159

Elmosolyodtam, de nem válaszoltam, csak a zsebembe csúsztattam a telefont. -

Nicole? - kérdezte sokatmondóan Nick.

-

Nem... - válaszoltam titokzatosan, mire elvigyorodott.

-

Hűha, azt hiszem, van mit mesélned - állapította meg.

-

Van egy-két dolog - bólintottam, és éreztem, ahogy megizzad a

tenyerem.

160

58. H. -

Hahahaha... Jól van. Ezt jól kieszeltétek Nasirral, de ezt már én

sem veszem be. Kikapcsolhatod a kamerát - mondta Nick, és elégedetten, vigyorogva dőlt hátra. - Most az egyszer nem tudtatok megszívatni tette keresztbe a kezeit a mellkasán. Kikerekedett szemekkel néztem rá, mire rájöttem, hogy azt hiszi, ez csak egy újabb átverés. Ez a baj, ha szereted megviccelni a barátaidat. Egy idő után már azt sem hiszik el, amit komolyan mondasz. -

Nick... - kerestem a szavakat. - Most nem viccelek. Amit

elmondtam, arról csak te tudsz, és kérlek, ne élj vissza a bizalmammal! El fogom mondani a többieknek is, de meg akarom várni, amíg adódik rá egy jó alkalom... Nehéz erről beszélnem. -

Ránéztem, és az arcát fürkésztem. Még mindig szélesen

vigyorgott, és látszott, hogy egy szavamat sem hiszi. - Oké - mondtam beletörődően. -

Na végre! - csapott le rám.

Egy nagy sóhajjal felálltam, a táskámból előhalásztam a laptopot, és bekapcsoltam - Meddig agyaltatok ezen? Mert egy kicsit elkapkodtátok. Jobban be kellett volna gyakorolnod, most nem voltál annyira meggyőző, mint máskor. Értetlenül néztem rá, aztán megráztam a fejem. Nem hiszem el, ami történik. Mikor feljelentkeztem Skype-ra, az órámra néztem. Majdnem éjfél van. Akkor Lewis már biztosan megjött a szombat délutáni edzésről. A neve mellett zöld volt a jelzés, úgyhogy egy nagy levegőt vettem, és hívást indítottam. Szemben ültem Nickkel, aki még mindig önelégült 161

mosollyal méregetett, és élvezte a győzelmét. Nem látta, kit hívok, és azt akartam, Lewis se tudja, hogy Nick velem van. -

Szia, édesem! - szólt bele a mikrofonba, amit épp akkor igazított a

fejére. A haja már elég hosszúra nőtt, ezért egy hajpánttal fogta hátra, az orrán az imádott feketekeretes szemüveg, de póló egy szál se. Nyeltem egy nagyot, és reménykedtem, hogy nem anyaszült meztelen. -

Szia, Boo! - mosolyogtam a kamerába, és közben a szemem

sarkából láttam, ahogy Nick arca a vigyorból döbbenetbe megy át, de más jelét még nem adta annak, hogy hinne nekem. -

Mi újság? - kérdezte Lewis, és közben a kávéjába kortyolt.

-

Elmondtam Nicknek - válaszoltam, mire lassan leengedte a

bögréjét. -

Éééés? Hogy fogadta? - Az információ hatására előredőlt, ami

arról árulkodott, hogy nagyon izgatja a dolog. -

Nem hitt nekem. Azt hiszi, Nasirral eszeltük ki ezt a tréfát, hogy

átverjük őt. Lewis hangosan felkacagott, és a fejét fogta közben. -

Komolyan? Azt hiszi, ez egy átverés? És akkor? Mihez kezdesz

most? - Még mindig nevetett, de a szeme már komoly volt. -

Arra gondoltam, te is elmondhatnád neki.

Lewisnak a torkára fagyott a szó, én pedig lassan megfordítottam a laptopot, hogy meglássák egymást. Csak ekkor volt alkalmam szemügyre venni Nicket, aki szobormereven, lángoló arccal ült, a szája tátva. Hallottam, ahogy Lewis torkot köszörült, és vékony hangon szólalt meg: -

Helló, Nick! - Várnia kellett, míg a megszólítottnak sikerült

annyira összeszednie magát, hogy visszaintegessen, mert a hangja elveszett valahol. - Ha hallottad ezt a beszélgetést Harry és köztem, akkor azt hiszem, sok mindent már nem kell hozzáfűznöm, de kérdezz bátran, minden kérdésedre válaszolunk. A szőke fiú szép lassan lejjebb csúszott a kanapén, és lélegezni próbált, de nem sok sikerrel. 162

-

Nick! - szóltam rá erélyesen, mire felkapta a szemét, de úgy nézett

ki, az ájulás csak egy karnyújtásnyira van tőle. - Szedd már össze magad. Ez nem akkora tragédia. Letettem a laptopot az asztalra, aztán felálltam és átléptem a túloldalra, hogy mellé ülve, Lewis mindkettőnket láthasson. Mikor a képernyőre néztem, Lou-val együtt elmosolyodtunk. -

Tudjuk, hogy ez most sokkoló volt így elsőre, de kérlek, próbáld

elfogadni - mondta Boo szuggesztív hangon, mire Nick megrázta a fejét, és hátradőlt. -

Próbáljam elfogadni, hogy ti ketten egy pár vagytok már hónapok

óta, és csak most mondtátok el? -

Szóval ez a baj - állapítottam meg, mire rám nézett, és a szemében

igazi düh villant. -

Mégis, mi a jó francért kellett átvernetek bennünket?

-

Eleinte mi sem tudtuk, mit kezdjünk a helyzettel. Hetekig

kerülgettük egymást. Utána meg azzal voltunk elfoglalva, hogy én feldolgozzam a dolgot - mondtam őszintén, és a szemébe néztem. - Azt hiszed, olyan könnyű volt elfogadni, hogy meleg vagyok? Soha eszembe sem jutott - vallottam be, mire lehunyta a szemét. -

Hát baszki, nekem se! - rázta meg a fejét. - Ezt komolyan, még

most se tudom elhinni - suttogta. -

Pedig elhiheted! - kapcsolódott be Lewis, akivel megint egymásra

mosolyogtunk. - Sőt, azt is elárulom, hogy egy ideig féltékeny volt rád, mikor barátkozni kezdtünk. Ugye, édes? - Felkuncogott, nekem pedig még jobban elvörösödött a fejem. -

Hát igen. Nem tagadhatom. Voltak pillanatok, mikor meg

akartalak ölni - néztem Nickre egy bocsánatkérő mosollyal. Ő még mindig csak hebegett-habogott. -

Most viccelsz? Rám?

-

Igen. Mikor focizni hívtad Boo-t.

-

Ki az a Boo? - kérdezte, mert úgy látszik, egy hangyányit belassult

szegény. 163

-

Én vagyok - nevetett fel Lewis. - Ez a gyerekkori becenevem.

Nick nézte őt a monitoron, aztán engem a kanapén, majd ezt ismételgette egy darabig. Percek teltek el, míg próbálta magában helyére rakni a dolgokat. -

Akkor te soha többet nem dugsz meg lányokat? - kérdezte végül.

Nem értettem, ez miért lényeges, de azért válaszoltam: -

Nem, Nick, én már többé nem dugok meg lányokat. - Egy

bólintással erősítettem meg az állításomat. Felugrott, a jobb kezével a levegőbe öklözött, és felkiáltott: -

YESSSSSSSSSSSS!!!

Lewisra pillantottam. Mindketten értetlenkedve engedtük te az állunkat, és felhúztuk a szemöldökünket. - Hála istennek! Akkor végre lesz esélyem becsajozni! Mikor ezt kimondta, akkorát röhögtem, hogy azt hittem, kiesik a fogsorom, Lewis pedig diszkréten kuncogott. -

Ennyi? - kérdeztem, mikor végre levegőhöz jutottam. - Nincs más

kérdésed? És nem vagy kiakadva? -

Én? Miért lennék? Azon kívül, hogy szerintem genyó dolog volt

így átverni minket. De megértem az indokaitokat. Ha nektek most tisztult le a dolog, akkor jó. Még szerencse, hogy azelőtt szóltatok, mielőtt összeköltöztök, vagy valami... - Lewis kissé belefulladt a kávéjába, amit épp ismét a szájához emelt, én pedig elhallgattam. - Mi van? Összeköltöztök? - kapkodta a fejét Nick. -

Nyugi, csak ha leérettségiztem - mondtam vontatottan.

-

Beszarok! Ez hihetetlen. - Ismét a gondolataiba mélyedt, majd

egyszer csak megszólalt: - Igaza volt Nasirnak! Rajtam volt a sor, hogy benntartsam a levegőt. Nasirnak? Ők már beszéltek rólunk? A vén róka mégis szagot fogott? -

Mit mondott Nasir? - kérdezte Lewis, mert ő is meglepődött.

-

Hogy Harrytől senki nincs biztonságban, mert reptében a legyet

is... - kacagott fel, aztán annyira elkezdett röhögni, hogy a könnyeit törölgette. Nekünk beletelt pár másodpercbe, míg felfogtuk, és 164

megkönnyebbültünk,

de

aztán

mi

is

csatlakoztunk.

Mikor

elcsendesedtünk, ismét Lewis szólalt meg: -

Nick, ugye tudod, hogy ez azért komoly dolog. Megtartod a

titkunkat, amíg Harrynek sikerül alkalmat találnia, hogy elmondja a többieknek? Én is Nickre néztem oldalról, míg ő előredőlt, hogy közelebb legyen a kamerához. -

Igen, Lewis, természetesen. Tőlem senki nem tudja meg, bár bele

fogok dögleni! - mondta komolyan. Attól, amit mondott, és attól, ahogy mondta, megkönnyebbülés járta át a lelkemet.

*** L. Alig vártam, hogy a kis közös beszélgetésünk után Harry visszahívjon, mikor végre kettesben lehetünk. Majdnem egy órát kellett rá várnom. Közben lezuhanyoztam, és ámuldoztam azon, Nick mennyire jól fogadta a dolgot. Az egyetlen, ami bosszantotta, az volt, hogy miért titkolóztunk eddig. Már az ágyban feküdtem, és a hétfői anyagokat néztem át, hogy hasznosan töltsem az időt, amíg várok, mikor Harry arca jelent meg a képernyőn, és villogott a hívás felirat. Felvettem a fülesemet, a szám elé igazítottam a mikrofont, és szélesen elmosolyodtam. -

Na szia, te kis hazudozó! - kuncogtam halkan.

-

Szia! - köszönt fáradtan.

-

Látom, megviselt a dolog.

-

Maga a beszélgetés már nem is annyira, csak az készített ki, amíg

agyaltam, hogy kezdjek bele, és rettegtem, mit fog szólni hozzá. 165

-

Azért szólhattál volna, hogy társaságunk van! Arra nem gondoltál,

hogy mondok, vagy teszek valami olyasmit, ami nem tartozik másra? dorgáltam meg, mert tényleg történhetett volna valami nagyon kellemetlen. -

De. Féltem tőle, hogy a farkadat fogod lengetni, vagy azzal

kezded, hogy azonnal vetkőzzek le, mert neked már áll... -

válaszolt elgondolkodva, amiből rájöttem, hogy nem viccel.

-

De muszáj volt bevállalnom a rizikót, hogy hiteles legyen a dolog.

Persze, értettem, miért csinálta, de még így utólag is nagyon kockázatosnak tűnt a terve. -

Most biztos, hogy kettesben vagyunk? - kérdeztem, mire Harry

bólintott, aztán körbeforgatta a laptopot, hogy meggyőződhessek az állítása hitelességéről. - Akkor azonnal vetkőzz le, mert nekem már áll! utasítottam, mire beharapta az ajkát, és az arca pírba borult. -

Lou! Nick itt van a szomszéd szobában! - suttogta.

-

Majd csendben maradunk - válaszoltam, és én is lehalkítottam a

hangomat. Láttam, hogy mérlegel, de közben megváltozik a légzése. Adtam neki még egy lökést: - Nagyon kívánlak! Egy hete nem csináltuk. - Rám nézett, a szemében már a vágy tüze lobogott, az ajkai elnyíltak. Kérlek! Vetkőzz le! Látni akarom a testedet! - könyörögtem tovább, mire lihegni kezdett, és megdörzsölte az arcát. Hátrébb toltam a laptopot, hogy nagyobb szöget lásson be az ágyamból, és lassan a combjaim közé nyúltam. A melegítőn keresztül kezdtem simogatni feszülő péniszemet, a másik kezemmel a mellkasomat cirógattam. -

Lou! - sóhajtotta, de a szeme majd kiesett a helyéről.

-

Harry! - nyögtem a nevét, és a kezemmel benyúltam a

nadrágomba. Iszonyatosan izgató volt, ahogy nézett. Még mindig nagyon nagy hatással van rám, ha egy képernyőn látom őt, sőt közben magamat is. - Annyira szeretném, ha itt lennél, és a szádba vennél... Ha belém hatolnál. Olyan finoman, ahogy szeretem. Aztán addig kefélnél, amíg könyörgök, hogy kegyelmezz! 166

Már nyöszörögtem, a farkam apró cseppekkel jelezte, hogy közeledünk a célhoz. Harry sem bírta tovább, felugrott, egy mozdulattal kigombolta a nadrágját, szinte letépte magáról a ruhákat. Ott állt, hatalmas erekciója a hasa előtt meredezett, amíg a kezével át nem fogta, és végig nem simított rajta. Én is levettem a gatyámat, alatta úgy sem volt semmi. Harry felnyögött, ahogy meglátott meztelenül, és széles terpeszben a székre ült az asztal előtt, amin a laptop állt. Mögötte Oroszlánkirályos tapéta, és hatalmas léggömbök az ágy támlájához kötve. Gondoltam, ez egy gyerekszoba, Nick kistestvéréé. Nem foglalkoztam többet a lakberendezéssel, erre is csak azért vetemedtem, hogy időt nyerjek. Muszáj volt kicsit elterelni a gondolataimat, mert túl sebesen közeledett a vég. Mikor újra Harryre fókuszáltam, láttam, ahogy lassan megnyalja a tenyerét, aztán újra megmarkolja magát, és erősen megszorítja a makkja alatt. -

Mutasd, hogyan szeretnéd, hogy beléd hatoljak? - sóhajtotta

halkan, mire azonnal ívbe feszültem, és a golyóim összezsugorodtak. Ahogy mély, rekedt hangja felerősítve hallatszott a fülemben, miközben a képen azt láttam, hogy fejni kezdi magát, éreztem, hogy azonnal elélvezek. Elengedtem a farkam, és egy pár pillanatig csak ziháltam, míg úrrá lettem a testemen. - Gyerünk, bébi! Látni akarom, ahogy magadba nyúlsz. - Rekedt suttogása is elég volt, hogy megránduljon a szerszámom. - Gyönyörű vagy! - nyöszörögte. Erőt vettem magamon, és felhúztam a lábaimat. Széles terpeszben a lábam közé vettem a gépet, és lejjebb csúsztam, amíg végül a két térdemet a mellkasomhoz húzva premier plánt adtam a fenekemről. Harry légzése zihálásra váltott. Lassan a számba vettem az ujjaimat, és alaposan benyálaztam őket, aztán lenyúltam, és a bal kezemmel simogatni kezdtem az ánuszom. -

Ez az! Lassan! - adta az utasítást. Semmi más dolgom nem volt,

csak megtenni, amit kér. Halk szavakkal instruált, mit, hogyan csináljak. 167

- Érzed, ahogy lüktetsz? - kérdezte, de én csak bólogatni tudtam, a hangom nem engedelmeskedett. - Jó. Akkor most húzd szét magad! Megtettem, és már attól végem volt, hogy a hűvös levegő ott ért, ahol a bőröm nincs hozzászokva ehhez. - Ő, istenem! Már kívánod! állapította meg, és igaza volt. A belső izmaim reflexből pulzálni kezdtek, mielőtt megérintettem volna magam. - Most jöhetnek az ujjaid - mondta Harry, mire bekaptam a jobb kezem két ujját, és azokat is alaposan megnyalogattam. Felhördült. Lassan közeledtem a célhoz, és közben Hazz kapkodó légvételeit hallgattam. Mikor felnyomtam az ujjaimat, azt láttam a képernyőn, hogy Harry az öklébe harap, miközben ismét elszorítja a péniszét, olyan erővel, hogy a makkja szinte lilára színeződik. - Végem van. Ezt nem bírom... - nyöszörögte, és behunyta a szemeit. -

Pedig finom! - sóhajtottam, aztán halkan nyögdécselni kezdtem,

ahogy egyre mélyebbre hatoltam magamban. Az én ujjaim nem olyan vastagok és hosszúak, mint Harryé, de ettől függetlenül majd felrobbantam a kéjtől. Talán inkább az izgatott, ahogy őt néztem, és láttam, mennyire kínlódik, hogy ne élvezzen el. Végül elengedte a farkát, és előredőlt, hogy jobban lásson. -

Fogalmad sincs, mennyire vágyom rád! - mondta halkan, és ő is

nyöszörgött, pedig magához sem ért. -

De van. Nézd, én mennyire kívánlak! - ziháltam, és kihúztam az

ujjaimat. Harry akkorát nyögött, hogy biztos voltam benne, ez áthallatszott a szomszéd szobába, de ahogy elnéztem, ez már nem jutott el

az

agyáig.

Szinte

belehajolt

a

laptopba,

minden

nehézkes

lélegzetvételét tisztán hallottam, és tányérnyira tágult pupilláit is jól láttam. -

Istenem, Lou! Gyönyörű vagy, és annyira izgató, hogy mindjárt

öngyulladok. -

Én is őrülten akarlak. Aaaaa... kérlek Hazz, én is hadd nézzelek!

168

Lassan bólintott, hátradőlt a székben, és újra megmarkolta a szerszámát, amin azonnal fehér cseppek jelentek meg, aztán az ujjaira folytak. Ereztem, hogy mindjárt elélvezek. -

Boo! Nem bírom sokáig! - figyelmeztetett, és lassan húzta hátra a

vékony bőrt. Nekem is csak pillanatok voltak hátra, ezért átfogtam a péniszemet, és az ő ritmusához alkalmazkodtam. Halkan nyögtünk, a hangunk összemosódott, és egymást néztük, amíg a csúcsra értünk. Harrynek elakadt a lélegzete, és hátrabicsaklott a feje, én pedig megrándultam, először belül, aztán az egész testem. Mikor feleszméltünk, mindketten elnevettük magunkat, miközben összefröcskölt hasunkat törölgettük. A fülesemben hangos kopogás hallatszott, majd Nick halk hangja, ami a falon szűrődött át: -

Egészségetekre! Most már alhatunk? - Harry arcára fagyott a

mosoly, de aztán egy pillanattal később hangosan felkacagott, és cinkosan rám kacsintott. -

Igen, cimbi! Jó éjt! - kiáltott vissza, majd lángvörös arccal a

kamerába hajolt. - Szia, szerelmem! Aludj jól. Holnap beszélünk. Én még mindig azon agyaltam, mit mondott Harry szex közben, amit meghallhatott a szőke falszomszéd, és égtem, mint a rőzse, de azért visszamosolyogtam, majd egy hatalmas puszit nyomtam a monitorra. -

Szia, szépfiú! Vigyázz magadra! Szeretlek!

169

59. H. A maradék három nap gyorsan elszaladt Nickkel. Sokat ökörködtünk, bejártuk motorral a környéket, és a kis tragacsával lementünk a tóhoz, ami alig ötven kilométerre van tőlük. Mély és hideg, de azért megmártóztunk benne, aztán kifeküdtünk a napra. Nick lekente magát valami százfaktoros naptejjel, mert hófehér, ír bőre nem kompatibilis az ózonlyukkal, aztán mellém heveredett. -

Ha nem vagyok indiszkrét, meséld már el, egyáltalán hogy jött ez

az egész... Mármint, hogy jöttél rá, hogy Lewis bejön neked? És ő kezdett ki veled? Volt egy olyan érzésem, hogy meleg, mikor a pincebuliban voltunk a csajoknál, de aztán elhessegettem. Kicsit ledöbbentem a kérdésen, de rájöttem, ha fordítva lett volna, engem is megölne a kíváncsiság. Megdörzsöltem a homlokom, és az arcom előtt hagytam a kezem, mintha a napot próbálnám eltakarni, de valójában azt szerettem volna palástolni, hogy lángol a fejem. -

Khmm... Nem. Vagyis de... Igazából mindketten vonzódtunk a

másikhoz. Lewis nem mert kezdeményezni, mert hát ugye... mindenki tudta, hogy kettesével fogyasztom a csajokat, és én sem mertem kimutatni az érzéseimet, mert nem tudtam, hogy meleg, de a nagyobb baj az volt, hogy azt sem tudtam, én mi vagyok. Nick felkönyökölt és az oldalára fordult. Áthatóan nézett, és látszott, hogy igazán szeretné megérteni a dolgot. -

Aha... És hogy lesz valakiből meleg, aki addig heteró volt? -

kérdezte elgondolkodva. - Úgy értem... én is lehetek? Egyik nap úgy ébredek, hogy egy pasiba vagyok belezúgva? -

170

Az arcán láttam, hogy komolyan kérdezi. Szegény! Ezen agyai napok óta. -

Dehogy is! Nick! Ez nem így van. Én valószínűleg csak hitegettem

magam azzal, hogy a lányokat szeretem, és csak azért nem derült ki, mert elnyomtam magamban. De ha belegondolok, és őszinte akarok lenni, érzelmileg soha, egyetlen lány se került hozzám közel, és ez kényelmes volt. Tudod, hogy nálunk elég zavaros a családi háttér. Bólintott. Sokat meséltem neki ezekről a dolgokról, talán többet is, mint Nasirnak, mert Nick remek hallgatóság, megértő és tud titkot tartani. - Lehet, hogy ez is közrejátszott, de az is lehet, hogy így születtem. Mikor megismertem Boo-t, az első pillanatban elvesztem tettem még hozzá, mire láttam, hogy felcsúszik a szemöldöke. Meglepte, amit mondtam, ezért mosolyogva folytattam: - Beletelt egy pár hétbe, mire letisztáztam magammal, hogy hiába küzdök ellene, teljesen beleszerettem, de aztán mikor kiderült, hogy ő is viszonozza a vonzalmamat, már teljesen biztos voltam a dolgomban. -

És ez mikor volt? - kérdezett közbe.

-

A táborban jöttünk össze. - Elmosolyodtam, ahogy felidéztem az

emlékeket. -

Úgy érted, hogy ott... meg is... érted!? - Felnevettem. Fiúk között ez

nem lenne tabutéma, de így ugye egészen más a helyzet. -

Nyögd már ki, Nick!

-

Ott dugtad meg? - kérdezte, és a füle is teljesen elvörösödött.

-

Nem. Dehogy! - válaszoltam felháborodva, de mikor ránéztem, és

láttam, hogy a szemei elkerekednek a csodálkozástól, rájöttem, hogyha egy csajról lett volna szó, akkor természetesen azonnal, akár egy fának döntve is meghúztam volna. - Nem. Vagy egy héttel később, otthon dugott meg - vallottam be, mire Nicknek szó szerint leesett az álla, nem vett levegőt, és úgy nézett rám, mintha földönkívüli életforma lennék, -

Ő, téged? - kérdezett vissza a biztonság kedvéért.

Nyeltem egy nagyot, éreztem, hogy az arcom lángvörös, de már nem érdekelt. Csak bólintottam, és lesütöttem a szemem. - Hűha. 171

Hát ez jobban megdöbbent, mint az, hogy a pasikat szereted -

szögezte le, és megdörzsölte a szemét, mert azt hiszem, ez túl sok

információ volt egyszerre. - És akkor miért voltál annyira magad alatt? lépett tovább meglepő gyorsasággal. -

Mert szakított velem. Nem akart belemenni egy távkapcsolatba.

Vissza kellett mennie Atlantába, és úgy érezte, nem bírja bevállalni az egy éves várakozást. -

Szemétláda! - tört fel Nickből, mire felkaptam a fejem.

-

Professzor létére kikezd egy diákkal, megdugja, majd szakít vele,

és lelép? Micsoda egy genyó! Ingerülten csóválta a fejét, én pedig elmosolyodtam. Ilyen egy jó barát. Jobban kiakad azon, hogy Lewis elhagyott, mint azon, hogy buzi vagyok. Hatalmasat nőtt a szememben. -

Nem, nem! Félreérted. Attól félt, hogy az én előéletemmel nem

bírom ki egy évig, hogy várjak rá. - Elgondolkozott, aztán nemsokára ismét bólintott: -

Ez mondjuk igaz. Én sem hinnék benne.

-

Nick! - korholtam le nevetve, és belebokszoltam a vállába.

-

És utána? Hogy békültetek ki?

-

Apámmal utána mentünk Amerikába, és akkor beadta a derekát. -

De még hogy! - jutott eszembe az az éjszaka, és kiszáradt a szám. -

Apáddal? Mi a fene?! - nézett rám érdeklődve, hisz tudta, milyen

volt eddig a viszonyunk. -

Igen. Képzeld, kiderült, hogy halálosan jó fej. Rendbe tettük a

dolgainkat, aztán ő javasolta, hogy látogassuk meg Lewist, hátha meggondolja magát. -

És úgy lett? - Olyan aranyos volt, mintha egy kisfiú lenne, aki

mesét hallgat, és izgul a happy endért. -

Igen. Így most ki kell bírnunk ezt az egy évet, ami elég nehézkesen

megy. -

Ja... hallottam az este. - Rápillantottam, aztán együtt vörösödtünk

el ismét. 172

-

Ne haragudj! Nem tudtam, hogy papírból vannak a falak -

szabadkoztam. -

Semmi gond, csak a végére értem be a fürdőből. - Kicsit meg-

nyugodtam, mert az elején adtam olyan utasításokat Lewisnak, amit nagyon nem szerettem volna, ha más is hall. Hallgattunk egy darabig, mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Nick letépett egy fűszálat, és azt rágcsálta, én pedig igyekeztem elűzni a rám törő emlékképeket, de a biztonság kedvéért hasra fordultam. -

Lehet, hogy Nasir ki fog akadni - mondta nagy sokára, és nem

nézett rám, hanem a távoli hegyeket bámulta. - Elveszti a csajozós partnerét. Kettesben jártatok vadászni. - Erre eddig nem is gondoltam, de volt benne ráció. -

Nem baj, most majd te mész vele helyettem - jelentettem ki

határozottan, mire azonnal odakapta a fejét, és az arcomat fürkészte, hogy viccelek-e. Mikor rájött, hogy komolyan mondtam, olyan fülig érő vigyor húzta szét a száját, hogy azt hittem, kettéhasad a feje. -

Jó. Én szívesen beugrom helyetted!

-

Azt sejtettem... - veregettem vállba, majd lehajtottam a fejem, és

azon gondolkoztam, Nasir vajon mennyire lesz kibukva, és megromlik-e a barátságunk. Előre vérzett érte a szívem. Hatalmasakat kocogtunk a szép kisvárosban, esténként pedig elmentünk kajálni. A közelben több étterem is volt, köztük egy olasz, ahol Nick szerint remek a bolognai. Mikor beültünk és megrendeltük a kaját, épp Leeroyt tárgyaltuk ki, akinek sikerült a családi nyaraláson összeszednie valami amerikai csajt, akitől egy isteni herpeszt is kapott örök emlékül. -

Akkora bibircsók nőtt a seggére, hogy három napig nem tudott

ülni, míg végül az anyjának szemet szúrt a dolog, és egy óvatlan pillanatban lerántotta a gatyáját - mesélte Nick, és közben úgy röhögött, hogy majdnem megfulladt. -

Na neeee! Komolyan? De miért? 173

-

Hogyhogy miért? Te megmutatnád az anyádnak a herpeszes

seggedet, ha szépen megkérne rá? - rendületlenül röhögött, ami lassan rám is átragadt. -

Mondjuk, igazad van. Soha! - kuncogtam fel. - És mi lett?

-

Bőr- és nemibeteg gondozó, kenőcs, és valami vírus elleni bogyó

nagy dózisban. De szerencsétlen még be is lázasodott. A legrosszabb pedig másnap volt, mikor az apja azt mondta, menjenek el kettesben, igyanak egy sört. Már akkor írtam neki, hogy ebből fejmosás lesz, de sokkal rosszabb lett. -

Micsoda? - kérdeztem, miközben a pincérlány elém csúsztatott egy

hatalmas tányért, amin púpozva illatozott a finom spagetti. -

Nem leszidta, hanem szexuális felvilágosítást tartott, azon a

kioktató és idegesítő hangon, amitől falra mászik az ember. Mindezt majdnem három órában, és Leeroy annyira ledöbbent, hogy végig is hallgatta. -

Hát nem tudom, hogy szabadulhatott volna. Az ember nem

mondja az apjának, hogy „Apu! Én már sok csajt megdöntöttem, úgyhogy nem kell a duma”. Ráadásul, ha ekkora marha volt, hogy gumi nélkül ment rá egy idegenre. -

Neeeem! Használt gumit, ennyire ő sem idióta.

-

Akkor? - Nem is értettem.

-

Azt mondta neki a doki, hogy az orális szexszel kaphatta el. - Ezen

meglepődtem. Az ember bele sem gondol, hogy hiába a védekezés, a vírusok és egyéb nyalánkságok szájon át is ugyanúgy elkaphatok. Mekkora szerencse, hogy soha, semmit nem szedtem össze, és most már Lewis mellett többé nem is kell félnem ilyenektől. -

Jaaaa... Szerencséden.

Együttérzőn csóváltuk meg a fejünket, és a sörünkbe kortyoltunk. Én alkoholmenteset kaptam, mivel még nem vagyok nagykorú, de az is tökéletesen megfelelt. Elmondhatom magamról, hogy kezdek leszokni a piáról. Mire felnőttnek számítok, ezen is túl leszek. 174

A desszertnél - ami kis apró, puhatésztás gombóc volt, valami isteni csokoládészószban, és belül vaníliakrémmel volt megtöltve -, szinte nyöszörögtem, olyan finom volt. Profiterol, vagy mi a neve, és én azonnal tudtam, hogy életre szóló barátságot kötöttünk egymással. Mikor a pincérlány a számlát hozta ki, egyenesen mellém állt, pedig Nick fizetett, és azt vettem észre, hogy finoman nekem nyomja a térdeit. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen felkaptam a fejem, és ránéztem. Csinos, alacsony lány, hosszú, barna hajjal, szinte fekete szemekkel és kreol bőrrel. Kifejezetten helyeske. Pár hónappal ezelőtt itt dőlt volna el a sorsa erre az estére, de ma már más a helyzet. Megvizsgáltam, hogy mit vált ki belőlem, és rájöttem, a desszert komolyabb vonzerővel bír számomra. A lány közben az arcomat nézte, aztán megnyalta az ajkát. Az volt a baj, hogy én nem igazán tudom, hogy kell valakit kedvesen lekoptatni, mert elég ritkán éltem ezzel a lehetőséggel. Csörögni kezdett a mobilom. Elővettem, és mikor láttam, hogy Lewis keres, azonnal Nickre néztem, aki bólintott, én pedig felálltam, és elléptem az asztaltól, miközben fogadtam a hívását. -

Szia, Boo, édesem! - köszöntem bele. Még hallottam, ahogy Nick a

lemerevedett pincérlányhoz lép, és odasúgja neki: -

A barátja hívja Amerikából. Nagy a szerelem. - Visszafordultam,

és összehúztam a szemöldököm, hogy lesújtóan nézzek rá, de olyan ártatlanul vigyorgott, és kacsintott egy aprót, hogy muszáj voltam én is elmosolyodni. Végül is hozzá kell szoknom, hogy meleg vagyok.

*** L. - Rendesen kikérdezett? - nevettem bele a telefonba, mikor Harry elmesélte a Nickkel folytatott beszélgetésüket. 175

-

Aha. És most közölte a pincérlánnyal, aki kikezdett velem, hogy

meleg vagyok - mondta, enyhe felháborodással a hangjában, de engem ez nem érdekelt, csak az, amit mellékesen elejtett. -

Mi az, hogy kikezdett veled? - kérdeztem ingerülten, és a

pulzusom az egekbe szárnyalt. -

Csak a szokásos... - Folytatta volna a sztorit, de nekem sípolt a

vészjelző a fejemben. -

Mi az, hogy a szokásos? - kiáltottam fel.

Harry elcsendesedett a vonal túlsó felén. Biztosan meglepődött a kirohanásomon. -

Boo! Ne viccelj már! Semmi jelentősége. Ugye nem idegesíted fel

magad egy ilyen hülyeségen? - kérdezte komolyan. -

Hát de. Nem tehetek róla, de majd szétcsap az ideg.

-

Szerelmem... Veled is naponta kezdenek ki a nők, vagy nem? Csak

amit elmeséltél, mióta ismerlek, abból is tudom, hogy ez számodra sem ismeretlen. -

Igaz, csak én nem dugtam meg belőlük kétszázat, mielőtt

találkoztunk. -

Így van. Én pedig azelőtt dugtam meg belőlük kétszázat, mielőtt

találkoztunk. És ez a lényeg! - mondta nyugtatóan, de hiába tudtam, hogy igaza van, tehetetlen voltam. A féltékenység alattomosan kúszott be a zsigereimbe. - Szeretlek. Hiányzol. Nem érdekelnek a nők. -

És a pasik? - csaptam le rá. Felnevetett.

-

A pasik sem. Nem érdekel más, csak te. - A hangja érzelmektől

volt terhes, és tudtam, hogy igazat mond, mégsem tudtam parancsolni az agyamnak.

„Ugye megmondtam, hogy ez nem fog menni? Még csak pár hét telt el, és téged máris rág a féltékenység. Szerinted hogy fogod kibírni még közel egy évig? ” Ilyen és ehhez hasonló kedvességek hangzottak fel a tudatalattimban, én pedig hiába akartam, nem tudtam elhallgattatni őket. - Lou! Itt vagy még? - kérdezte Harry gondterhelt hangon. 176

-

Igen, persze! vágtam rá, és erőszakot követtem el magamon, hogy

elfedjem az aggodalmamat. Nem akartam, hogy a képzeletbeli forgatókönyv szerint alakuljanak a dolgok. Eltereltem a szót a témáról, nevettem, ahol kellett, kérdezgettem, hogy inkább ő beszéljen, de mikor végül elbúcsúztunk és letettük, bennem ott maradt a kétely és a gyötrő bizonytalanság. Eltelt két újabb hét, de a helyzet nem lett jobb, csak rosszabb. Már nem volt olyan nap, amikor alattomosan ne kérdezgettem volna Harryt arról, hogy kivel találkozott és mit csinált. Tudtam, hogy ez rossz irány, de képtelen voltam uralkodni magamon. Éjszakánként álmatlanul feküdtem az ágyamban, és rémképekkel bíbelődtem, amik mind arról szóltak, hogy Harry beleszeret egy lányba, vagy ne adj isten, egy fiúba. Otthon volt, a családjánál, és a legtöbb időt az apjával, vagy Daphneval töltötte, de volt, amikor Gemmát kísérte el a shoppingolásaira. Ilyenkor kezdtem idegeskedni, mert elmesélte, hogy régi iskolatársakkal találkoznak a plázákban, és néha beülnek valahová fagyizni. Mióta a pincérlányos incidens megtörtént, ügyelt rá, hogy ne szólja el magát, hogy hány lány akart ráakaszkodni, én pedig átkoztam magam, hogy miért keltem ki magamból, hisz most ezért nem mesél el nekem semmit. Evett is a fene rendesen. Már augusztus van, alig három hét, és kezdődik az iskola. Ott aztán még rosszabb lesz a helyzet. Harrynek a hírneve is elég, hogy az összes lány ki akarja próbálni, milyen az ágyban, (Te jóságos ég! Ha tudnák, valójában milyen, az összes pasi is meg akarná dugni...), és ott van Nasir, aki még mindig nem tudja, hogy meleg, tehát tálcán fogja elé hordani az újabb és újabb fogásokat. Én

pedig

szépen

lassan

megőszülök,

és

belebetegszem

a

féltékenységbe, úgyhogy mire esetleg együtt lehetnénk, én egy kopaszodó, ősz, pocakos pasi leszek - mivel esténként muszáj egy kis csokival enyhíteni a szenvedéseimet -, akit ha Harry meglát, sikítva rohan el ijedtében. 177

Igyekeztem a józan eszemmel leküzdeni a zöld szemű szörny által belém plántált érzéseket, de nem igazán jártam sikerrel. Persze voltak jobb időszakok és gyönyörű esték, mikor Harry vágytól fűtötten kért, hogy vetkőzzek le, és simogassam magam. Olyankor úgy nézett a hatalmas, zöld szemeivel, hogy felforrt a vérem, és elfelejtettem minden mást. Rekedt hangja, izmos, gyönyörű teste, ahogy értem remeg; az elsuttogott

szerelmi

vallomások,

és

apró,

érzéki

megjegyzései

bearanyozták ezeket a pillanatokat. Aztán jött az éjjel, mikor egyedül kellett bebújnom az ágyba, és a hiánya szinte fojtogatott. Magamhoz öleltem a postán kapott harryszagú pólót, és belefúrtam az arcomat, de ez nemhogy segített volna, csak arra volt jó, hogy még el is bőgjem magam. Másnap általában úgy ébredtem, mint a mosott fos, és használhatatlan voltam az intézetben is. Mark már tudta, hogy ilyenkor messzire el kell kerülni, és hősiesen állta a sarat egyedül. Tényleg kiérdemelte a tiszteletemet, mert azóta a beszélgetés óta, soha nem közeledett hozzám félreérthető módon, még egy kétértelmű megjegyzést sem tett, és ahogy tudott, támogatott. Nem meséltem neki a félelmeimről, a küzdelemről, amit magammal folytatok, mert úgy éreztem, azzal Harryt árulnám el, ha Markot avatnám be helyette, de azt végképp nem akartam, hogy ő tudomást szerezzen arról, ahogy lassan lelki nyomorékot csinálok magamból a féltékenységemmel. Mark rendületlenül lejárt velem focizni, hétvégente moziba, színházba cipelt, és néha együtt mentünk vacsorázni, de szigorúan, mint barátok. Így tehát egyedül maradtam a mondvacsinált problémámmal, ami lassan egyre nagyobb teret nyert a gondolataimban. Nem volt más hátra, éreztem, hogy kell valaki, egy külső szemlélő, aki objektíven segít megoldani a helyzetet. Michael és Grace nagyi közül választhattam, de mivel itt nem elég az adatokat kiértékelni, hanem az emócióimat is kezelni kell, nagyi mellett döntöttem. -

Szia, Boo! - csilingelt a hangja a telefonban, mikor felvette.

-

Szia, nagyi! - köszöntöttem én is mosolyogva.

-

Mi újság, kisfiam? Hogy vagy? - kérdezte azonnal. 178

- Jól... - válaszoltam vontatottan. A vonalban csak a csend visszhangzott, mert nem szólt egy szót sem. -

Ki vele! - mondta, mikor nem bírta tovább a várakozást.

-

Féltékeny vagyok - böktem ki egyből, mert úgyis felesleges lett

volna köntörfalazni. -

Az nagy baj - szögezte le, majd nagyot sóhajtott. - Van rá valami

okod? -

Nem. Vagyis nem tudok róla...

-

Tehát nincs. Nem is lehetne, Harry rendes fiú. - Ezt úgy állapította

meg, mint egy tényt, és nem is akartam vitatkozni vele. -

De mi van, ha...

-

Nincs „de”, és nincs „ha”. Miért csinálod ezt magaddal? - vágott

közbe nagyi élesen. Elhallgattam, és egy darabig csak a lélegzetünk hallatszott. -

Nem tudom. De nagy a baj. - A hangom megremegett. Nem

tudtam visszatartani, de felesleges is lett volna, ő úgyis mindent lát, és mindent tud. -

Boo! Az isten szerelmére. Tudtad jól, hogy ez lesz, miért nem

tudod a helyére rakni magadban a dolgokat? Harry szeret téged, de te tönkreteheted a kapcsolatotokat a féltékenységeddel. -

Igen. Ahogy ezt előre megmondtam - állapítottam meg szárazon.

-

Menj a francba! - kiáltott rám, amiből kiderült, hogy tényleg

ideges, mert csak akkor ilyen mocskos a szája. - Nehogy már bebeszéld ezt magadnak. Ismered az önbeteljesítő jóslat fogalmát? Hogyha kigondolsz valami rosszat, és állandóan az van a fejedben, akkor egy idő után akaratlanul is úgy alakítod az életedet, a viselkedésedet, hogy igazad legyen?! Ez a gyengék játéka, Lewis, nem a miénk! Nem engedem, hogy ezt tedd magatokkal. Kapsz egy hetet, hogy összeszedd magad, vagy találj valami megoldást, de utána beavatkozom, ha muszáj. -

Mégis milyen megoldást? Harry szereljen egy kamerát a fejére, és

sose vegye le, hogy én ellenőrizhessem a nap minden percében? 179

kérdeztem elgondolkodva, és megijedtem a saját reakciómtól, mert ez igenis megnyugtatott volna. AGYRÉM!!! Nagyi felnevetett. -

Igen, az a kis szerelmes idióta, még erre is hajlandó lenne a

kedvedért. - A szavai valódi gyógyírként hatottak megtépázott lelkemnek. - Bármit megtenne, hogy téged boldoggá tegyen, ugye tudod? - Lelkiismeret-furdalásom lett attól, amit mondott. De én is bármit megtennék, hogy Harry boldog legyen. Akkor miért nem tudom megtenni, hogy normálisan viselkedem? Pedig ez nem olyan nagy elvárás... -

És mi az, hogy különben beavatkozol? - kérdeztem, mikor végre

az agyam átugrott a képen, ahogy Harry a homlokán egy kamerával jönmegy a suliban. -

Nem akarod megtudni! - közölte nagyi olyan hangon, amitől

felállt a szőr a hátamon. Egyet tudni kell róla. Soha nem beszél a levegőbe. Ha ő valamit kiejt a száján, azt meg is teszi. Tehát, az biztos, hogy neki van B terve, és az nekem fájni fog. Rosszabb esetben valami olyat művel, ami után vége a tudományos karrieremnek. Képes simán beáldozni mindent a szerelem oltárán. Szerinte ugyanis ez az egyetlen dolog, amiért érdemes élni. Tehát jobb lesz, ha az egy hét alatt tényleg kieszelek valamit, vagy nekem annyi.

180

60. H. Ereztem Lewison a változást. Nem volt szembetűnő, de én határozottan tudtam, hogy valami nincs rendben. A beszélgetéseink egyre inkább arra mentek ki, hogy számoljak be a napomról, és nem érdekelte, amit mondok, csak a lényegtelen dolgok, hogy kivel, mikor, hol voltam, és mit mondott, csinált az illető. Nem akart szexelni sem, vagy legalábbis nem olyan sűrűn, ahogy én szerettem volna. Állandóan kívánom, nem telik el úgy egy óra, hogy ne jutna eszembe, és olyan hihetetlenül vágyakozom utána, hogy szinte fojtogat az érzés. De már másodszor szerelt le mondvacsinált kifogásokkal, most például a legátlátszóbbal, hogy fáj a feje. Kétségbeestem. Már itt tartunk? Fáj a feje? Ez nem lehet igaz. Felmerült bennem, hogy megint Mark legyeskedik körülötte, de mikor egy-két jól irányzott kérdést tettem fel, kiderült, hogy az olasz most szépen kivár, és nem próbálkozik. Akkor valaki más akar kikezdeni vele? De semmi jel nem utalt arra, hogy egy harmadik furakodna közénk. Vagyis de... Egy képzelt valaki, aki Lewis szerint hamarosan megérkezik, és én beleszeretek. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért nem bízik bennem. Úgy szeretem, hogy fáj. Senki a világon nem tudná elcsavarni a fejemet. Ő miért nem hisz nekem, ha én bízom benne, annak ellenére, hogy tudom, a kollégája, akivel a napjai nagy részét, sőt a szabadidejét is tölti, szerelmes belé. Ő meg azzal is összeboronál gondolatban, akit a hátam közepére sem kívánnék, akkor sem, ha nem lennék hozzá láncolva a legerősebb szerelemmel, amit ember csak érezhet valaki iránt.

181

Napról

napra

éreztem,

ahogy

süllyedünk,

és

nem

találtam

kapaszkodót, ami megakadályozta volna, hogy végül elmerüljünk. Nem tudtam megbeszélni senkivel. Daphne és apu is azt mondta, idő kell, amíg megszokjuk az új helyzetet, és hogy Lou is biztosan belerázódik majd, de nem láttam rajtuk, hogy meggyőződésből beszélnének, inkább úgy éreztem, nem akarják kimondani a saját félelmeiket a dologgal kapcsolatban. Kezdtem én is elveszteni a fejem. Mikor este arra vártam, hogy bejelentkezzen a Skype-ra, már feszült voltam, de két perc beszélgetés után, mikor ismét én kerültem terítékre, kitört belőlem a több napos frusztráció. -

És Gemma régi barátnője? Ő is elkísért benneteket? - kérdezte Boo.

-

Mi? Kicsoda? Honnan veszed?!

-

Jó, jó, ne harapd le a fejem. Csak kérdeztem - válaszolta Lewis, és

láttam, hogy beharapja az ajkát. Tehát megint csak az elszámoltatás. -

Az nem érdekel, hogyhogy vagyok? Vagy, hogy mit olvasok? Nem

nézünk együtt egy filmet? Vagy nem akarod, hogy levetkőzzek, és megmutassam, mennyire hiányzol? - Tettem még egy próbát, de a hangomon már érezni lehetett a visszatartott indulatokat. -

Dehogynem! Mit olvasol? - Azonnal kapcsolt, és próbálta menteni,

ami menthető, de olyan műkíváncsisággal sikerült megkérdeznie, hogy betelt a pohár. -

Nem, Lewis! Téged nem érdekel, hogy mit olvasok, és

tulajdonképpen már én sem érdekellek. Csak a hülye teóriád, miszerint megcsallak, vagy jobb esetben meg foglak csalni. És erre keresel bizonyítékot, ami alátámasztja a szánalmas kis tévképzetedet. A szemei hatalmasra tágultak, a szája is elnyílt, de nem válaszolt, csak nézett némán. Folytattam, mert már kikívánkozott belőlem, és ő nem állított meg azzal, hogy „ne haragudj, szeretlek, egy állat vagyok”. Ennyit kellett volna tennie, de ő makacsul hallgatott. - Igen, képzeld, Theresa is velünk jött ma a plázába, és direkt olyan kivágott pólót vett fel, amiből kibuggyantak a mellei. 182

Aztán mellém ült a hátsó ülésre, és egész úton nekem nyomta a combját, majd mikor lenéztem, egyértelműen széttette a lábait. Minden nap azon dolgozik, hogy sikerüljön az ágyába cipelnie, bár ez szánalmas, mert úgysem sikerül neki, mivel halálosan szerelmes vagyok beléd, de ezt te úgysem hallod meg, csak az előtte elhangzottakat. Nem tudom, hogy lett belőled világhírű tudós, mikor néha olyan fafejű vagy, mint egy óvodás. Csak arra nem figyelsz, ami a lényeg. Nekem pedig elegem van ebből. Most leteszem, mielőtt olyat mondok, amit később nagyon meg fogok bánni. Kérlek, gondolkozz el azon, amit mondtam, és ne Theresán. Nagy a baj, Boo! Én is érzem, te is érzed... Muszáj kitalálnunk valamit, mert egy év nagyon hosszú idő. Szeretlek. Szinte egy szuszra mondtam el mindezt, majd anélkül léptem ki a beszélgetésből, hogy megvártam volna a reakcióját. Eltelt vagy két perc, mire a légzésemet rendezni tudtam, és már nem ziháltam. Akkor lerogytam a székemre (mert addig le-fel járkáltam a szobámban), majd a tenyerembe temettem az arcom, és sírva fakadtam. Annyira kilátástalan a helyzet. Nem tudom megnyugtatni, mert nem hagyja. Nem tudom így szeretni, mert már azt sem hagyja. Végül minden úgy lesz, ahogy megjósolta. Belepusztulok. Eltelt három nap, és Lewis nem keresett. A dühöm az első nap elszállt, másnapra átcsapott rémületbe, mára

pedig gyötrő lelkiismeret-

furdalásba. Önmarcangolásba kezdtem, hogy én tehetek az egészről. Miért nem tudtam befogni a pofámat, és csak beszámolni a napomról, ahogy ő akarta? Miért nem tudtam megadni neki, amit akart, hogy elmondok mindent, amitől megnyugszik? Milyen szerelmes vagyok én, akinek fontosabb, hogy ő mit akar, mint az, hogy a másiknak örömöt szerezzen? Egy kretén vagyok, és elbasztam. Írtam neki húsz üzenetet, bocsánatot kértem, de nem is reagált. A kétségbeesés úgy borított el, mint a cunami. Nem kaptam levegőt, máris éreztem, hogy több méternyi, áthatolhatatlan sűrűségű fájdalom nyomja a lelkemet. Nem volt kiút, mert nincsenek eszközeim, még beszélni sem tudok vele. 183

Teljes letargiában ültem a teraszon, és olvasásba menekültem. De most Dan Brown sem volt elég. Hiába nyomozott Langdon a legnagyobb rejtély után, a gondolataim csak Lewis körül jártak, a torkomat könnyek marták, amiket nem engedtem kicsordulni, így lassan befelé fordultak. Mikor megcsörrent a telefonom, amit kínomban maximális hangerőre állítottam, és még vécére se mentem el nélküle, úgy ugrottam fel, mint aki mellett bomba robbant. Felkaptam a készüléket, és reményekkel telve néztem a képernyőre. Grace mosolygós arca most viszont olyan félelemmel töltött el, amit utoljára akkor éreztem, mikor megláttam, ahogy Mark megmarkolja Boo combját a kávézóban. -

Halló! - szóltam bele egércincogással a telefonba.

-

Harry? - kérdezett vissza, mert valószínűleg nem ismerte fel a

hangomat. Megköszörültem a torkom, és újra megpróbálkoztam a beszéddel: -

Igen, én vagyok, Grace! - Egy hajszállal érthetőbb volt talán.

-

Édesem! Így ki vagy borulva? Nem érem el Boo-t. Meséld el

szépen, hogy mi történt! - Már a hangja is nyugtatóan hatott rám, és az, hogy ő is tudja, baj van. Nagy levegőt vettem, és elmeséltem mindent. Semmit nem hagytam ki, sőt a saját érzéseimet is elmondtam, mert azt akartam, hogy megértse, mit, miért tettem. A végén kiböktem, ami a szívemet nyomta: -

Én tehetek az egészről. Egy seggfej vagyok. Hibáztam, de Grace...

én annyira szeretem, és nem engedi, hogy bocsánatot kérjek! - Elfúlt a hangom, és szinte már bőgtem, de nem érdekelt. Ő látott már eleget itatni az egereket, nem fog ezen kiakadni. Előtte nem kell megjátszanom magam. -

Még szerencse! - Teljesen meglepett a válasza. - Hogy a fenébe

engedhette volna, hogy te kérj bocsánatot, mikor ő szúrta el az egészet? Azért nem veszi fel a telefont, se neked, se nekem, mert tudja jól, hogy mekkora hibát követett el. Csak az a baj, Harry, hogy Boo nem olyan magabiztos és kiegyensúlyozott egyéniség, mint te. Kicsikém! Amit neki 184

mondtál, az a legjobb, amit tehettél. Higgy nekem! Lewis nagyon okos fiú. Most emészti a dolgokat. Hallgattam, amit mond, de az agyam nem igazán fogadta be. Egyébként tudnod kell, hogy egy hete felhívott, és elmondta, hogy emészti a féltékenység. Próbáltam beszélni a fejével, de nem igazán sikerült. Saját bevallása szerint is egy fasz, és ebben csak megerősíteni tudtam. - Önkéntelenül elmosolyodtam. Annyira szöges ellentétben áll a csipkefinomságú nénivel az, hogy néha úgy káromkodik, mint egy kocsis. - Lényeg a lényeg, egy hetet adtam, hogy kitaláljon valamit. Te csak a kezemre játszottál azzal, hogy nem tűrted tovább a baromságait. Az az igazság, hogy megleptél, Harry! Arra számítottam, hogy még hónapokig nyelsz, csak hogy neki jó legyen. De te tökéletesebb vagy, mint hittem. Többször vesztettem el a fonalat, ezért bekapcsoltam a hangrögzítőt, hogyha majd felocsúdtam ezután a beszélgetés után, vissza tudjam hallgatni, és értelmezni, amit mond. - Az van, hogy drasztikus lépésre van szükségünk. És mivel a szüleid is tudnak már a dologról, több lehetőségünk van, mint nyár elején reméltük. Ha Boo észhez tér, légy vele kedves, de ne szólj neki arról, hogy beszéltünk. Körbekérdezek az ismerőseimnél. Ha nincs más megoldás, hajlandó lennél átmenni magántanulónak? Akkor szépen kiköltözöl hozzá, és felkészülsz az érettségire. Nem lesz egyszerű, de remek anyagokat lehet elérni távoktatásban is, és ott lesz Lewis, hogy mindenben segítsen. - Mire ezt elmondta, a fejemen már akkora vigyor terült szét, hogy megfájdult az arcom, annyira húzódott. -

Persze! Mikor mehetek? A héten? - kérdeztem, és szinte

fuldokoltam közben. Olyan hihetetlen felszabadultságot éreztem, mint mikor az élve eltemetett embert végre kiszabadítják a föld alól. -

Lassan a testtel! Először még valami mással próbálkozom, de

egyébként is egy csomó elintéznivaló van még hátra. Jövő héten szépen visszamész a suliba, és megkezded a tanévet. Még apádnak se szólj, majd csak akkor, ha már tudjuk, hogy ez az út járható. 185

Kicsit lelombozott, de azért nem teljesen. Ha csak pár hetet kell kibírnom, az menni fog. Ráadásul el kell köszönöm a srácoktól, és még el is kell mondanom Nasirnak és Leeroynak, hogy miért megyek el. Mondjuk, ez most részletkérdésnek tűnt, de mégis ott motoszkált bennem. Ahogy az is, amit Lewis mondott, hogy nem dobhatom el az életemet a kedvéért. De én szíves-örömest megteszem. És ha nem tud róla, nem is ellenkezhet, nem igaz? Ez a legjobb megoldás, és én nem fogok habozni, ha akkor végre vele lehetek. A vágyam, hogy mosolyogni lássam, hogy hozzábújhassak és átölelhessem, olyan erőteljes volt, hogy beleszédültem.

*** L. Szinte belebetegedtem abba, hogy képtelen vagyok uralni az érzéseimet. Mindennel próbálkoztam, de az irányítás teljesen kicsúszott a kezeim közül. Ahogy teltek a napok, egyre jobban rettegtem, hogy Harry is rájön, valami nincs rendben velem. Ha ő viselkedne így, biztos, hogy teljesen kibuknék a dolgon. Halálosan idegesítő lehet, mikor a másikon érzed, hogy csak egy dologra van rákattanva, és képtelen szabadulni a saját hülyeségétől. Igaza van nagyinak, erre rámehet a kapcsolatunk. De hiába tudtam az eszemmel, hogy amit most teszek, annak semmi realitásalapja, és hogy borzasztóan ártalmas; a féltékenység egyik jellemzője, hogy nehezen lehet tőle megszabadulni. Egy függőség, ami egyre nagyobb adagokat kíván, és egyre mélyebbre visz. Mint a drog. És ebbe is bele lehet halni... Egy hét van az iskoláig, és ha arra gondolok, hogy Harry nemsokára több száz, kiéhezett lány és fiú között fog járni-kelni naphosszat, a torkom máris elszorul, a pulzusom az egekben. 186

Már a munkára sem tudok koncentrálni. Mark epésen meg is jegyezte, hogy mióta kibékültem életem szerelmével, úgy nézek ki, mint egy zombi, és lassan csak arra leszek alkalmas, hogy átolvassam a leadásra váró anyagokat, mert saját kútfőből már képtelen vagyok bármi használhatót összehozni. Az igazság fáj a legjobban, ez most is beigazolódott. Türtőztettem magam, és nem ordítottam le a fejét, pláne mert volt olyan diszkrét, hogy ezt is csak négyszemközt mondta nekem, de azért a dolog ott motoszkált bennem. Egyik délután, mikor egy órát töltöttem azzal, hogy a teraszon ültem, és csak bámultam ki a fejemből, arra gondolva, hogy Harry vajon mit csinálhatott egész nap, rájöttem, már teljesen beszűkült tudatállapotban vagyok. Mindenről és mindenkiről tudok arra asszociálni, hogy Harry hogy viselkedne vele, vagy mit reagálna rá. Beteges... Mikor összeszedtem magam, és végre felhívtam Skype-on, úgy mosolygott a kamerába, hogy hatalmasat dobbant a szívem. -

Szia, édesem! - köszöntött, és mind a hetven, hófehér foga kivillant

a szájából. Minek örül ennyire? - támadott a lesben álló szörny. -

Szia, Hazz! Mi újság? Hogy telt a napod?

-

Jól! Apával bementeni a céghez, és az egész napot azzal töltöttem,

hogy az alapoktól megismerjem a gyártási folyamatokat. Apu szerint erre szükség van, hogy később el tudjam dönteni, milyen fejlesztésekre, modernizációra

van

szükség,

és

melyik

területnek

mi

az

anyagszükséglete, vagy a munkaerőigénye. - Jó volt hallani, hogy komolyan érdekli a cég, és talán el tudja képzelni a jövőjét úgy, hogy átveszi az apjától. Harry minden szempontból alkalmas arra, hogy egy ekkora céget vezessen. -

De jó! Örülök neki, hogy ennyire elmélyültél a dolgokban. Egy év

múlva, ha leérettségiztél, az egyetem alatt már besegíthetsz apukádnak. 187

-

Atlantából? - kérdezett vissza kapásból, és furán méregetett a

képernyőn. Nem tudom, miért lett rajtam úrrá az a hülye érzés, hogy Harry nem fog velem élni itt. Nem ide való. Neki megvan a saját élete, a jövője, amit nem rendelhet alá annak, hogy én mit akarok. Hirtelen letaglózott a felismerés, hogy depressziós vagyok. - Majd meglátjuk. Vannak dolgok, amiket távmunkában is el tudok végezni, de az egyetem után még ki tudja, mi lesz. Hátha addigra kapsz egy kutatói állást itthon, és nem kell ezen agyalnunk. De ha nem, az sem baj. Nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha rendes állást kell vállalnom odaát. - Olyan édes volt, ahogy tervezgetett. Látszott rajta, hogy ő egy pillanatra sem ingott meg, és ez ismét megdobogtatta a szívemet. - És te? Nálad mizu? Hogy telt a nap? Haladtok? -

Ühüm. Minden szuper! - hazudtam, mert az igazság az, hogy

napok óta fogalmam sincs, mi történik az intézetben. -

Akkor jó! - Elcsendesedett, és mikor felnéztem az arcára, láttam,

hogy beharapja telt ajkát. Közelebb hajolt. - Veled álmodtam... És olyan erekcióra ébredtem, hogy negyed órás hidegzuhannyal tudtam csak kordában tartani. Kicsit köhögök is... - mondta, és huncut mosoly csillogott a szemében. - Van kedved képzeletben megdugni, és elmesélni a mocskos kis részleteket? - kérdezte rekedten, és már szinte kapkodta a levegőt. Egy pillanatra megfeszült az ágyékom, és máris vizualizáltam, hogy a feje fölé szorítom a csuklóit, miközben belé hatolok, ő pedig nyöszörögve dobálja magát, ahogy a fájdalommal vegyes kéj elönti a testét. De aztán ugyanilyen gyorsan bekúszott az elmémbe, hogy vajon mitől ilyen kis kanos már napok óta? Tegnap is be volt gerjedve, és azelőtt is. Biztos van valaki, aki (ha magának nem is vallja be) izgatja a fantáziáját. -

Nem is tudom, édes. Egész nap fájt a fejem. Most is tompán lüktet.

Ha nem nagy baj, halasszuk ezt holnapra.

Fejfájós kifogás??? Komolyan??? Én tényleg nem vagyok normális! Láttam, ahogy az arcára fagy a mosoly, és kiül rá a döbbenet. Kinyitotta 188

a száját, mondani akart valamit, de aztán becsukta, és összehúzott szemekkel fürkészett. Végül egy nagy sóhajjal válaszolt: -

Nem, semmi baj. Biztos a meleg front. Arra érzékeny vagy.

Egy igazi angyal, aki már ezt is tudja, és én mindent megteszek, hogy elvadítsam magamtól. IDIÓTA! Egy nappal később viszont nem úsztam meg ilyen könnyen. Harry nem hülye, sőt. Gyorsan vág az esze, és az antennái majdnem olyan érzékenyek, mint nagyinak. A beszélgetésünk második mondatánál jött rá, hogy már megint féltékenységi rohamom van, de most, életében először, kikelt magából. Minden szava az elevenembe vágott, és mélységesen igaz volt, ami miatt reagálni sem tudtam. Szárazon közölte, hogyha nem találunk valami megoldást az elmeállapotomra, akkor hamarosan mindet tönkreteszek. Eddig is tudtam persze, de az ő szájából hallani sokkal, de sokkal rosszabb volt. -

Nem, Lewis! Téged nem érdekel, hogy mit olvasok, és

tulajdonképpen már én, sem érdekellek. Csak a hülye teóriád, miszerint megcsallak, vagy jobb esetben meg foglak csalni. És erre keresel bizonyítékot, ami alátámasztja a szánalmas kis tévképzetedet - mondta, nekem pedig sírás marta a torkomat. Amikor dühből végre elmesélte, hogy Gemma barátnője, valami Theresa mit művel nap, mint nap, hogy behálózza, már csak vöröset láttam, a vér elborította az agyamat. Szinte láttam magam előtt a ribancot, ahogy kelleti magát. Csak arra ocsúdtam fel, hogy Harry lemondó hangon befejezi: - Nagy a baj Boo, én is érzem, te is érzed... Muszáj kitalálnunk valamit, mert egy év nagyon hosszú idő. Szeretlek. - Egyetlen mozdulattal a klaviatúrához nyúlt, és bezárta az ablakot. Döbbenten ültem, a szám is tátva. Tehát ennyi. Letette, anélkül, hogy meghallgatta volna, mit válaszolnék. Nem is érdekli. Levettem a szemüvegem,

megdörzsöltem

az

orrnyergemet,

vele

együtt

elmorzsoltam a könnyeimet, aztán lehajtottam a laptop fedelét, és a konyhába mentem, hogy főzzek egy kávét. 189

Üveges tekintettel néztem ki az ablakon, és éreztem, ahogy az apátia és a letargia versenyt futnak a testemben, melyik tud nagyobb erővel lecsapni az összes sejtemre. Végül összefogtak, és szinte pillanatok alatt sikerült tetőtől talpig ellepni a lelkem, és kiszívni a maradék életerőmet. Bevonszoltam magam a hálóba, Harry pólóját az arcomra szorítottam, és belezuhantam az űrbe, ami körülvett. Másnap beteget jelentettem, és nem másztam ki az ágyból. Enni úgysem tudtam volna, ezért nem érdekelt, hogy semmi nincs otthon. Két órán át feküdtem a hátamon, aztán átfordultam, és magzatpózban folytattam. Délután négy körül valaki erélyesen kopogott az ajtón, de leszartam. Majd csak feladja. Hát nem tette. Kábé tíz perc után, mikor már hangosan kiáltozta a nevemet, és tudtam, hogy Mark az, kénytelen voltam kimászni az ágyból. Ismerem már annyira, hogy tudjam: tőle nem szabadulok. -

Mi van? - kérdeztem cseppet sem kedvesen, ahogy résnyire

nyitottam az ajtót. -

Engedj be! - válaszolta határozottan.

-

Nem foglak! - Az én hangom sem volt kevésbé elszánt.

-

Oké, akkor felhívom Harryt! - vette elő a mobilját.

-

Nem tudod a számát - vigyorodtam el.

-

06 88 67543557? - kérdezte, és nekem azonnal elakadt a lélegzetem.

-

Honnan szerezted meg?

-

Nem mindegy? Az internet korában ez szerinted nagy cucc?

-

Be kellett látnom, hogy igaza van. Felemelte a készüléket, és

kérdőn nézett rám, miközben az ujját a hívás gombon tartotta. -

Na, akkor beengedsz? - kérdezte ismét.

Mikor megadóan sóhajtottam, és kiakasztottam a biztonsági láncot, majd hátraléptem, úgy nyomta be az ajtót, mint egy buldózer, és már a nappaliban volt, mire pislogtam egyet. Akkor vettem észre, hogy egy szatyor van a kezében, mikor egyenesen a konyhába gyalogolva a pultra 190

tette. Kivett belőle egy üveg bort és egy hatalmas csirkés bagettet, egy tálcára tette, majd félbevágta. Nyitogatta a konyhaszekrényeket, míg talált két borospoharat, aztán a tálcával a nappaliba libbent, letette a dohányzóasztalra, majd hosszú lábát keresztbe vetve leült a kanapéra, és várakozásteljesen nézett rám: - Ott fogsz álldogálni, vagy végre leülsz, és eszel pár falatot? Nagyon szarul nézel ki, lefogadom, hogy ma ki se keltél az ágyból. Hatalmasat sóhajtottam, leejtettem a vállaimat és megadtam magam. Odacammogtam a

fotelhez, felhúzott lábakkal belemásztam, és

elfogadtam a felém nyújtott szendvicset. - És most mesélj! Tudom, hogy én vagyok az utolsó, akivel szeretnéd megosztani a nyomorodat, de mivel én vagyok az egyetlen meleg barátod, ráadásul átmentem egy hasonló élethelyzeten, és kurva okos vagyok, valamint jó fej, hidd el, nem bánod meg a dolgot! - Széles vigyorral nézett rám, és az önbizalma letaglózott. -

Ezek közül annyi az igaz, hogy te vagy az egyetlen meleg, akit

ismerek, de mivel úgysem tudlak lerázni, ezért inkább essünk túl rajta. Nagyot sóhajtottam. - Minden rendben... - láttam, ahogy felhúzza a szemöldökét - csak annyi a probléma, hogy féltékeny vagyok - nyögtem ki nagy nehezen. -

Óóó... te vagy féltékeny a kis pelenkásra? Ez nem várt fordulat. -

Közben jóízűen evett, de nekem egy falat sem ment volna le a torkomon. -

Még egy ilyen beszólás, és megint beverem az orrodat. -

Felkuncogott. -

Az életben nem tudnál még egyszer megütni. Akkor is csak a

meglepetés ereje volt, ami miatt sikerült. De nem akarom bántani Harryt. Nem ezért jöttem. - Lassan megrágta és lenyelte a falatot, miközben engem vizslatott. - Hetek óta látom, ahogy egyre jobban elmerülsz az önsajnálatban és a kétségeidben. De ha még mindig azt érzed, ami miatt otthagytad, és nem akartad ezt bevállalni, akkor nem is értem, most miért mentél bele... -

Az nem elég indok, hogy szeretem? 191

-

Elég indok lenne, ha megbirkóznál a távkapcsolattal együtt járó

problémákkal. Azért a 150-es IQ-ddal számíthattál rá, hogy ez nem lesz egy sétagalopp. -

Igen, de arra nem, hogy ilyen mániákusan féltékeny leszek. Soha

nem volt még pasim, honnan kellett volna tudnom? - kérdeztem, és komolyan is gondoltam. -

Oké, erre nem számítottál, de ha Harry nem adott rá okot,

márpedig nem adott, ugye? - Várta, hogy megrázzam a fejein. -

Akkor egy értelmes, felnőtt embernek ezt le kellene tudni győznie

magában. -

Igen, ezt én is tudom, de úgy látszik, rosszul vagyok összerakva.

-

Nos, Lou! Az életben semmi sincs ingyen. - Nem tudtam, hová

akar kilyukadni, de nagyi is mindig ezt mondogatja, ezért lassan bólintottam. - Mindennek ára van, és van, amikor nagyon nehéz megfizetni. Az a baj, hogy nem birtokolhatsz mindent. Van, amit el kell engedned azért, hogy megtarthass valami mást. -

A szavai az elevenembe hatoltak. Napok óta éreztem, hogy ezt a

borzalmas döntést muszáj meghoznom, akkor is, ha minden sejtem tiltakozik ellene. - Sajnálom, hogy ezt tőlem kell hallanod, de most ismét fordulóponthoz érkezett az életed. És igazából nincs is választásod. -

Igen, tudom... - suttogtam elgyötörten. Láttam Mark arcán a

diadalittas mosolyt, amit azzal próbált leplezni, hogy a bor kinyitására összepontosított, majd poharakba töltötte a rózsaszín italt. Mikor az első pohárral lehúztam és felnéztem, a szeme boldogan csillogott. -

Három üveggel hoztam. Sejtettem, hogy ma be kell rúgnom veled.

- Válaszolni nem tudtam, a döntésem súlya úgy nehezedett a vállamra, mintha egy tehervagon alá szorultam volna. De be kellett látnom, hogy ez elkerülhetetlen. Tettem egy próbát, és tényleg, tiszta szívemből akartam, de ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Az élet pedig rövid, és az idő kincs. Meg kell tennem a szükséges lépéseket. Markra néztem, bólintottam, és a poharamat nyújtottam, hogy ismét töltse tele, aztán egy hajtásra kiittam. Minél gyorsabban szerettem volna 192

kiütni magam, hogy a szívem szabaduljon a kínzó, szorító érzéstől, ami fojtogatott.

193

61. H. Nagy nehezen rángattam be a kurva nagy bőröndöt az ajtón. Nem szoktam ennyi cuccal utazni, de titkon reméltem, hogy egykét héten belül egy nagyobb útra kell indulnom, ezért szinte a teljes ruhatáramat, és a személyes holmijaimat is bepakoltam. Még két sporttáska és egy hátizsák figyelt a küszöbön. Apa belépett mögöttem, és beráncigálta a cuccokat. -

Huh! Hát, kisfiam, látszik, hogy szeretsz öltözni. Egy nő nem hord

ennyi ruhát - állapította meg. Fogalma sincs arról, hogy pár nap múlva egy másik kontinensre költözöm, és egyelőre nem is akarom elmondani neki. Félek, le akarna beszélni róla, most, hogy ilyen jó lett a kapcsolatunk. De még jobban félek attól, hogy meg is inognék. Borzasztóan hiányozna. Úgy elöntött az iránta érzett és évekig elnyomott szeretet, sírni tudtam volna a gondolattól, hogy egy évben maximum kétszer láthatom. Megacéloztam magam, mosolyt erőltettem az arcomra, és egy poénnal igyekeztem leplezni a bennem dúló vihart: -

Min csodálkozol? Egy meleg pasinak kétszer annyi ruha kell, mint

egy nőnek. - Összehúzta a szemöldökét, amiből arra következtettem, túllőttem a célon. -

Nehogy most akard közölni, hogy transzvesztita vagy! - mondta

halálos komolysággal, majd mikor látta, hogy felfogtam a szavait, akkorát röhögött, hogy a könnyei is kicsordultak. Én is elnevettem magam, aztán a konyhába mentem, hogy főzzek egy kávét, mert hajnal óta úton voltunk.

194

-

Hahó! - Nasir hangját hallottam a bejárat felől. Úgy megörültem

neki, hogy csapot-papot otthagyva elé siettem. Mikor összetalálkoztunk az előszobában, úgy rántottam magamhoz, hogy ő is meglepődött. De aztán a karomba simult, és magához szorított. Végül zavartan húzódtam el tőle, és lesütöttem a szemem. Krákogott, aztán összeöklöztünk, és próbáltunk úrrá lenni a zavarunkon. Nem tudom, mi ütött belém. Egész nyáron nem láttam, de nem ez volt az első ilyen. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy lélekben már mindenkitől búcsúzom. Próbálok felkészülni az elválásra, és ezért jobban értékelem az együtt töltött perceket. -

Nasir! - Lépett mellém apám, és szélesen mosolyogva nyújtott

kezet. A csokibarna szemek körül is megjelentek a nevetőráncok, ahogy elfogadta, és megrázta apám jobbját. Telefonon és Skype-on sokat beszéltünk, úgyhogy tisztában volt a nem várt fordulattal, csak a miértjéről nem tudott semmit. -

Uram! - köszönt illedelmesen a barátom, aztán együtt ittuk meg a

méregerős feketét, amit az ebayen rendelt, új kotyogóval készítettem. Majdnem olyan jót főz, mint a régi. Eszembe jutott, hogy Lewis minden nap azzal bíbelődik, és melegség járta át a szívemet. Annyira szerettem volna már nála lenni; bármit megtettem volna, hogy siettethessem a napokat. Grace azt mondta, szerinte jövő hétre lerendezik a papírokat, és azonnal utazhatok, ha készen állok rá. Soha nem álltam ennyire készen semmire, mint most arra, hogy mindent magam mögött hagyva, új életet kezdjek a tengerentúlon. De előtte még el kell mondanom Nasirnak, és azzal a tudattal, hogy utána egyből búcsút is kell vennem tőle, még nehezebb lesz. Eljátszottam a gondolattal, hogy kamuzok valamit, és nem vallom be, miért és kihez költözöm valójában. Aztán hosszas mérlegelés után rájöttem, ez rossz döntés. Előbb-utóbb úgyis kiderül. Ha most elmondom, még van esélyem, hogy elfogadja, és barátok maradunk, de ha később derül ki, hogy hazudtam neki egy ilyen fontos dologban, az mindenképp megmérgezi a kapcsolatunkat. 195

-

Harry! - szólt rám apu. - Nagyon elgondolkoztál. - Igaza volt,

tényleg csak néztem ki a fejemből, míg ezeken a dolgokon agyaltam. Hogy telt a nyár, Nasir? - fordult a fekete szépfiú felé, aki azonnal hosszas elbeszélésbe kezdett a nyári munkáról, az új motorjáról, és az egyetemről, amit elment megnézni. Hallgattam, és rájöttem, mi azelőtt nem nagyon beszélgettünk másról, jóformán csak a csajokról. Pedig Nasir egy okos, értelmes fiú, aki komolyan gondolja, hogy motorokat fog tervezni, és ahogy ismerem, nem is áll le, amíg el nem éri a céljait. Sokat változott a nyáron. Szikárabb lett, az arca karakteresebb. Az álla szögletesebb, a szemei kicsit mélyebben ülők, ami jól kiemeli hatalmas szempilláit. A haja az enyémmel együtt jócskán megnőtt. Ébenfekete tincsei az arcába hullottak, és piszok jól álltak neki. Miután megettük a pizzát, amit rendeltünk, Nasir átment a koleszba kipakolni, mi pedig búcsúzkodni kezdtünk apával. -

Szeretném, ha hetente felhívnál. Tudom, hogy évekig nem is

beszéltünk, de most, hogy visszakaptalak, nem akarlak ismét elveszíteni. - A szemembe nézve mondta ezt, két kezével a karjaimat markolta. -

Dehogy, apa! Többé nem tudsz elveszíteni. Persze, hogy hívlak. És

nem hetente, hanem mindig, amikor csak időm van - mondtam meggyőződéssel, mire elmosolyodott, és magához ölelt. Én is átfogtam a derekát, és az arcomat a nyakába fúrtam. Jólesett a bensőséges gesztus, amit annyi évig nélkülöztem. Most, a felnőtté válásom küszöbén kicsit furcsa, de nekünk megbocsátható, hisz annyi évvel el vagyunk maradva. - Jól van, kisfiam, akkor vigyázz magadra! Őszi szünetben hazajössz? Vagy akkor mentek át Lewishoz? - kérdezte mellékesen, de mikor hirtelen beszívtam a levegőt, felkapta a fejét. - Valami baj van? Igyekeztem rendezni a vonásaimat. -

Nem tudom, apa, még meg kell beszélnem a többiekkel, hogy

nekik mik a terveik - füllentettem gyorsan. -

Rendben, majd értesíts! Mert ha hazajössz, akkor úgy szervezem a

melót, hogy otthon legyek. 196

-

Persze, apu, ez egy-két héten belül kiderül.

-

Jól van.

Még egyszer magához húzott, megveregettük egymás vállát, aztán adott egy suta puszit, majd integetve ment a kocsijához, és még akkor is visszanézett, mikor már befordult a sarkon. Késő délután épp a kolesz felé gyalogoltam, hogy a fiúkkal elmenjünk valahová vacsizni és sörözni, de a lábaim persze nem arra vittek, mint amerre kellett volna. Mire felocsúdtam, már a tanári házak között sétáltam, és az emlékek megrohantak. Hol vigyorogtam, hol sírni tudtam volna. Tiszta érzelmi hullámvasút. Mikor Lewis házához értem, csak néztem a fekete ablakokat, amiken nem szűrődött ki fény, és olyan magányosnak éreztem magam, mint már régen nem. Bár két napja váltottunk egy levelet, amiben ő kért bocsánatot a viselkedéséért, de azt írta, kér még egy kis időt, hogy összeszedje magát. Felidéztem a szavait:

„Szeretlek Harry, az életemnél is jobban, de muszáj, hogy a fejemben helyükre kerüljenek a dolgok. Tudod, hogy nekem ez az első kapcsolatom. - Mert nekem hányadik? - jutott eszembe. Nem tudok mit kezdeni a birtoklási vágyammal és az indokolatlan féltékenységemmel. Biztosan rájövök, hogy győzzem le őket, de kérlek, adj pár napot, amíg megemésztem a történteket!” Azt válaszoltam, hogy annyi időt adok, amennyit csak akar. Nem akartam erőszakosnak tűnni, bár majd belehaltam a hiányába. De a tudat, hogy napokon belül túl leszünk mindenen, és élhetjük a boldog, független életünket, megnyugtatott. Alig vártam, hogy lássam a meglepetést az arcán, ahogy betoppanok. Ezzel a kedves álomképpel siettem tovább, és alig vártam, hogy valóra váljon. 197

-

Helló, Miles! - kiáltott messziről Leeroy, és elém szaladt, ahogy

kint álltak a bejárat előtt, ahol Nasir pöfékelt nagy elánnal. -

Helló, srácok! - nyújtottam a kezem, majd összeütöttük az

öklünket, és összeérintettük a vállunkat. -

Nick! - öleltem magamhoz a szőke írt, aki kicsit erősebben

szorongatott, mint máskor, jelezve, hogy minden rendben, és mellettem áll. Csak biccentettem felé, mikor elváltunk, ő pedig elmosolyodott. -

Na, királylányok, hová menjünk? - kérdezte Nasir.

-

Menjünk a Szerájba! - vágta rá Leeroy, mi pedig bólogattunk. Így

aztán bezsúfolódtunk Nick tragacsába, és hatalmas röhögéssel indultunk a törökétterem felé, mert útközben Leeroy a herpeszes sztoriját mesélte el részletesen. Már a kaját is kihozták, mikor Nasir felém fordult: -

És mi van Nicole-lal? - Majdnem megfulladtam a falattól, ami épp

a számban volt, és Nick kezében is megállt a villa. -

Hát semmi. Túl vagyok rajta - hazudtam, és nem mertem felnézni.

-

Hála az égnek! Akkor mehet a móka! - emelte a poharát Nasir,

mire Leeroy felröhögött, és koccintottunk. -

Nekem viszont bejött a pincérlány, akivel megismerkedtünk,

mikor nálam voltál - mondta Nick, mire felkaptam a fejem. -

A kis bögyös, fekete? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-

Barna, de aha... - vörösödött el.

-

Meséljetek csak! - tette le a poharát Nasir.

-

Az úgy volt, hogy kikezdett Harryvel, de mikor mondtam neki... -

Megállt bennem az ütő, és egy nagyot köhögtem, mire Nick felnézett végre a szemembe, és elvigyorodott. - hogy a srác vallásos, és csak az esküvő után akar szexelni, akkor megelégedett velem is. - A másik kettő úgy röhögött, hogy majd megszakadt, de én még mindig alig mertem elmosolyodni. -

Hogyhogy kihagytad, ha jó bőr? - kérdezte Leeroy, mire ismét

diszkréten megfulladtam. 198

-

Meghagytam Nicknek, mert láttam, hogy kiesnek a szemei, mikor

belátott a blúzába, ahogy elé tette a spagettit. Nem akartam egy éjszakáért tönkretenni az egész nyárra kitartó kufircot - vágtam ki magam, és Nick bólintott egyetértése jeléül. -

Hála istennek, mert tényleg jó a csaj, és az ágyban se utolsó.

Fülig vörösödön. Annyira cuki, hogy ilyen fehér a bőre, és bármikor képes elpirulni, mint egy szűzlány. -

És komoly? - kérdeztem, mert kíváncsi voltam, mennyire merült el

benne Nick. -

Még nem tudom. Kábé száz kilométerre jár suliba, úgyhogy nincs

messze. Megpróbáljuk a hétvégéket megoldani, aztán majd meglátjuk. -

Óóóó... barátom, ez nem semmi! - nevetett fel Nasir. - Akkor

megint kettőnknek kell megdugnunk az összes csajt Harryvel? - kérdezte epésen. (Nekem ismét nyelési problémáim adódtak. Ez már krónikus. ) Leeroy pedig sértődötten nézett ránk. -

És én?

-

Amíg nem borotválod le a szakállad, Vidor, addig nem viszünk

magunkkal, az tuti. Higiéniailag vállalhatatlan vagy - hahotázott Nasir, Leeroy pedig bánatosan simogatta az említett szőrcsomót. -

Oké,

megnyírom.

De

borosta

az

maradhat?

-

kérdezte

elkeseredetten. -

Igen, max fél centis - mondta ki az ítéletet a fekete szépfiú.

Ebben maradtunk. Én pedig éreztem, ahogy szorul a hurok a nyakam körül. A vasárnap gyorsan elszaladt. Elkértük az órarendünket, és feliratkoztunk a fakultációkra. Mivel terveim szerint csak egy hetet maradok, mondtam a titkárságon, hogy maradok a tavalyin. Nasir felkapta a fejét. -

Te megint bioszfaktra akarsz járni? Normális vagy?

-

Aha, igen. Megszerettem a végére, és az egyetemhez is kell. 199

-

Melyik egyetem? Eldöntötted, mi leszel, ha nagy leszel? - kérdezte,

és tényleg kíváncsiság csillant a szemében. -

Átveszem apám cégét, úgyhogy az élelmiszeripar felé kell

orientálódnom. -

Beszarok, milyen választékos lettél. Tisztára, mintha Lewist

hallanám. Még a hanglejtésed is olyan volt - nevetett fel, mire elszorult a torkom. Igen, ha az ember sokat van valakivel, óhatatlanul átveszi a stílusát, gesztusait. -

Hahaha... Azért az nem olyan ciki, ha valaki felnőtt korára

megtanul beszélni - ütöttem el a poénját, mire viszonylag elcsendesedett. Délután elmentünk edzeni, ami roppant jólesett. A focipályára is lenéztünk, és segítettünk Pete-nek rendbe tenni, amit kellett. Este hullafáradtan értem haza, és lefeküdni készültem, de azonnal kiment az álom a szememből, mikor megláttam Grace e-mailjét:

Drágaságom! Minden sínen van. Azt hiszem, jövő hét végén utazhatsz. Holnap hívd fel apádat, és ha megbeszélted vele, akkor rendeljünk repülőjegyet. Az igazgatóval majd én beszélek, és intézem a továbbiakat. Remélem, örülsz! Csókollak: Grace A gyomrom helyén egy kis gombóc volt, és kicsordultak a könnyeim a boldogságtól. Egy hét. Egyetlen hét, és Boo-nál lehetek. Remélem, örülni fog nekem. A hétfő reggel a szokásos rohanással telt. Elaludtam, mint minden szeptemberi napon általában, így a kávét termoszba öntöttem, és futólépésben indultam a suli felé. Nasir is elaludt, így pandamackó

200

szemekkel nézett rám, mikor az utolsó pillanatban lehuppantam mellé a padba. -

Milyen óránk lesz? - kérdezte vontatottan.

-

Fogalmam sincs. Otthon hagytam az órarendet. De azt hiszem,

matek. -

Az év első órájában emelt matek? Állatok! - közölte a véleményét a

titkárság munkatársairól, majd a karjára hajtotta a fejét. Én is unottan szedtem elő a mobilom, és újra elolvastam Grace levelét. A szám görcsös vigyorba szaladt. Jövő hét... Ma már jövő hét van!!!! A gondolat úgy hasított belém, mint a villám. És a második az volt, hogy tisztába kell tennem a dolgokat Nasirral. Lopva ránéztem. A szemeit behunyva szunyókált a padon. Ma, tanítás után elé állok - vagy inkább ülök, úgy talán nem ájulok el -, és elmondok neki mindent. Azzal fogom kezdeni... Zsongás támadt, ahogy becsukódott az ajtó. Nasir is felült, azzal egy időben, mikor mindannyian a tanári asztal felé fordultunk. És ott állt Lou, teljes életnagyságban, a már megszokott laza eleganciával, naplóval a hóna alatt, és körülnézett. Mikor összeakadt a pillantásunk, hatalmas levegőt vett, a tekintete bepárásodott, én pedig egy pillanatra megszédültem,

és

az

ujjaimmal

megmarkolva

a

padot,

félig

felemelkedtem. Nem tudtam uralkodni magamon. Ez nem lehet. Csak álmodom. Nem lehet itt, nem! De ő rendületlenül nézett, amíg lassan visszaereszkedtem, mert több fej is hátrafordult felém. Levegőt azóta nem vettem, mióta megpillantottam, az egész testem feszült, szinte felrobbantam, és a fejemben úgy kergették egymást a gondolatok, mintha versenyeznének, ki tudja kisütni hamarabb az agyamat. Lassan elvigyorodtam, mikor felfogtam, hogy tényleg itt van, és ő is leplezetlenül mosolygott. Az arcom lángba borult, a fülem zúgni kezdett. Lewis megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, aztán nagy nehezen elszakította a tekintetét, és végignézett a társaságon. 201

-

Szép napot mindenkinek! Biztosan meglep benneteket, hogy ismét

itt vagyok, de Michael, vagyis Dr. Right elvállalt egy egész éves ösztöndíjas munkát Atlantában, úgyhogy idén is én fogom helyettesíteni. Remélem, ez senkinek nem okoz problémát, de ha mégis, akkor nyugodtan átiratkozhat Mrs. Worthington csoportjába. Ők lassabban fognak haladni, ezért elsősorban azoknak ajánlom, akiknek a biológia csak tölteléktantárgy. Mi a felvételikre koncentrálunk majd, tekintettel arra, hogy ez az utolsó évetek. Vért fogtok izzadni, azt garantálom! - tette hozzá, mire páran felnevettek. Nekem az jutott eszembe, hogy ha nem is vért, de izzadni fogok, méghozzá legkésőbb ma este, mikor maga alá gyűr, és végre belém hatol. A farkam a már jól ismert bizsergéssel üdvözölte a gazdáját, én pedig helyeslően bólintottam. - Mindenki vegye elő a füzetét, szeretném lediktálni a könyvlistát, és a főbb paramétereket. A többiek vidáman túrtak a táskájukba, de volt, aki már előre kikészítette a padra. Én viszont még mindig meredten bámultam Boo-t, aki olyan gyönyörű volt, hogy az emlékeimet is lepipálta. Amíg ment a kotorászás és a készülődés, Lou ismét rám nézett. A pillantásában ezernyi érzelem, de a legfontosabb: határtalan szerelem volt, és millió üzenet. Alig vártam, hogy szóban is elmondja őket. Mikor diktálni kezdett, és megszakította a szemkontaktust, még mindig égő érzés piszkálta a bőrömet. Rájöttem, hogy Nasir néz közvetlen közelről, olyan áthatóan, hogy szinte szuggerál. Odakaptam a fejem, és még jobban elvörösödtem. Még percekig fürkészett, én pedig újra nem vettem levegőt. Lassan indulhatok valami palack nélküli merülési versenyen. Végül megrázta a fejét, aztán megdörzsölte az arcát, és a pillantása átvándorolt Lewisra. Nem kellett sok idő, hogy ő is megérezze a vizslató tekintetet. Mikor egymásra néztek, Nasir arcára olyan düh és gyűlölet költözött, hogy majdnem felsikítottam. Az álmom és a rémálmom egyszerre válik valóra.

202

62. L. Meg kellett hoznom eddigi életem legnehezebb döntését. És megtettem. A tudat, hogy legyőztem önmagam, olyan szabadságérzetet adott, hogy szinte nem ért le a lábam a földre. Miután tegnap este Mark hulla részegen elment, és én is beájultam az ágyba, már semmin nem tudtam gondolkozni. Ma reggel viszont élesen hasított belém a tudat, hogy amit előző délután megfogalmaztam magamban, az a helyes út. Le kell mondanom valamiről, ami nagyon fontos nekem, azért, hogy ez enyém lehessen az, amire a legjobban vágyom. Lezuhanyoztam, ittam egy kávét, aztán reményekkel telve tárcsáztam. -

Helló, Tomy! - szólt bele Michael.

-

Szia, profi Hogy vagy?

-

Szarul, de nem ezért hívtál. - Sosem szerette a köntörfalazást.

-

Valóban... - Kerestem a szavakat, és hirtelen elbizonytalanodtam.

-

Nyögd már ki, Tomy! Mit szeretnél?

-

Huh! Hát adhattál volna egy lélegzetvételnyi időt, hogy

összeszedjem magam. -

Szeretem kellemetlen helyzetbe hozni az embereket - mondta

nevetve. -

És remekül csinálod! - tettem hozzá epésen, mire még jobban

kacagott. - Az van Mike, hogy egy hatalmas kérésem lenne. Már sok mindenben segítettél az életemben, de most egy óriási szívességet szeretnék kérni. Előre szólok, hogyha nemet mondasz, azt is megértem, mert ez tényleg nem mindennapi dolog... - Nagy levegőt vettem, aztán lassan fújtam ki, mert a gyomrom elindult felfelé. - Azt szeretném 203

kérdezni, nem vállalnád-e el az állásomat egy évre? Én pedig visszamennék a Silver Mountainbe, ha nincs ellene kifogásod. - Olyan csend volt a vonalban, hogy azt hittem megszakadt. - Mike? - kérdeztem félve. -

Ó, az istenedet, te gyerek! Már azt hittem, szarban maradok

miattad, és segget csináltam a számból! - Rajtam volt a sor, hogy teljesen meglepődjek. -

Miről beszélsz?

-

Mikor Grace egy hete felhívott, és elmondta, hogy kitört rajtad az

idegbaj, pontosan ezt eszeltük ki. Úgyhogy fel is hívtam a gimit, és megkérdeztem a dirit, beleegyezne-e, hogy még egy évig te helyettesíts. Persze azonnal rábólintott, örült, hogy visszakaphatja a diákok kedvencét. - Már én is vigyorogtam. - De a nagyanyád azt mondta, ha mi vetjük fel, akkor nemet fogsz mondani, a rohadt nagy önérzeted miatt. Szerinte magadtól is rájössz, hogy ez az egyetlen járható út, de arra kért, várjak pár napot, amíg te keresel. Épp ma reggel gondoltam, hogyha nem hívsz fel, kénytelen leszek mégis megtenni az első lépést. Egyszerűen

nem

tudtam

felfogni,

hogy

nagyi

már

megint

gondolatolvasó volt, és hipnotizőr, azt meg pláne, hogy összeesküdtek a hátam mögött. -

Komolyan mondod, hogy mehetek vissza? - kérdeztem a

biztonság kedvéért. -

Mehetsz, de ami a legfontosabb, én is mehetek az intézetbe?

-

Igen, még ma elintézek mindent. Örülni fognak neked. Az én

programom pont kifut, és bevállaltak egy rakás terméktesztet. Az pont a te szakterületed. -

Igen. Azt szeretem. És a fizetés?

-

Hát körülbelül a négyszerese, mint a suliban. - Hallottam, hogy

nagy levegőt vesz. -

És te, Tomy? Neked elég lesz, amit ott keresel?

-

Az se érdekelne, ha ingyen kellene dolgoznom, Mike, de a sulis

fizu, plusz a publikációimból befolyó pénz elég lesz. 204

A hétvégékre pedig vállalok egy két előadást Európában, úgyis évek óta nyüstölnek vele. Megleszek! -

Hűha. Ez úgy hangzik, mintha már mindent átgondoltál volna.

-

Ha hiszed, ha nem, kivételesen cseppet sem. Mert nem is érdekel.

Vannak tartalékaim, de a pénz most a legutolsó szempont. Nem tudok élni nélküle... - böktem ki halkan. -

Hát azt elhiszem. Grace szerint a Titanic óta nem volt ilyen

szerelem. - Öblösen nevetett, de nem volt bántó, inkább csak nagyanyám humorának adózott. -

Reméljük, nem kell belefagynom a vízbe - kontráztam, aztán

együtt folytattuk a vidámkodást. Az intézetben is ment minden, mint a karikacsapás. A főnököt könnyen meg tudtam győzni, hisz évekig dolgozott Michaellel, és szerette őt. A Markkal megerősített labor sem marad felügyelet nélkül, hisz mára szinte már ő vezeti. Én bevállaltam, hogy távmunkában átnézek minden kísérleti anyagot, és referensként alkalmazásban maradok. Nem is ajánlott rossz pénzt, úgyhogy anyagilag is teljesen rendben lesz minden. Délután, miután visszahívtam Mike-ot, és megbeszéltük a részleteket, nagy vigyorral felhívtam nagyit is, de úgy éreztem, megérdemli, hogy én is megvicceljem egy picit. Megkértem, az öreget, hogy egyelőre ne hívja fel, és ő bele is egyezett, mert érezte, hogy tartozik ennyivel. -

Hahó, nagyi!

-

Szia, Boo! - mondta visszafogottan. - Mi újság?

-

Hát megszületett a döntésem, és szerettem volna először neked

elmondani. - Hallottam, hogy visszatartja a levegőt. - Be kell látnom, hogy ez így nem működik. Én alkalmatlan vagyok a távkapcsolatra. Még mindig nem szólt, kivárt, de szinte láttam magam előtt, hogy rághatja a szája szélét. - Előre megmondtam, hogy ez nekem nem fog menni. -

De Boo! - próbált közbevágni, de belé fojtottam a szót. 205

-

Megmondtam, nem?

-

Igen, megmondtad.

-

Sőt, ez még annál is durvább, mint amitől féltem. Nagyi, én ezt

nem bírom tovább. Véget kell vetnem neki. -

Kisfiam! Az égre kérlek, hallgass meg! - Ereztem a kétségbeesést a

hangjában. -

Nem, nagyi! Most már eldöntöttem... Visszamegyek Angliába. -

Mikor kimondtam, még kellett pár másodperc, amíg felfogta a szavaimat. Akkor viszont olyan visítozásba kezdett, hogy el kellett tartanom a telefont a fülemtől. -

Ó, igen! Köszönöm, Istenem! Mégis van agya a gyereknek! Szűz

Máriám! Kicsinálsz, te kis szemétláda! Beszéltél Dr. Righttal, mi? Azért szívattál meg, mert lebuktunk. Az esze úgy vág, mint a borotva. -

Aham! - Még mindig kacagott.

-

Nem baj, tényleg megérdemeltem. De nem várhattam addig, míg

rájössz, mert már csak pár nap volt hátra. -

Igen, tudom, és köszönöm - mondtam komolyan.

-

Szívesen, kincsem. Én örülök a legjobban. És ha már így

megvicceltük egymást, mi lenne, ha nem szólnánk Harrynek? Lepd meg! - Elgondolkoztam az ötleten, és egyre jobban tetszett a gondolat. -

Meglephetem. Úgyis csak vasárnap tudok átrepülni.

-

Remek. Ó már szombaton becsekkol, úgyhogy arra számíts, hogy

már ott lesz, mikor érkezel. -

Köszönöm

az

infót.

Esküszöm,

rosszabb

vagy,

mint

a

titkosszolgálat. -

És keményebb is! - vágta rá azonnal. Újra felnevettünk, aztán

elköszöntünk egymástól. Nem akartam hinni a szememnek, mikor szombat este, még Atlantában felmentem a honlapra, és láttam, hogy a negyedikesekkel 206

van első órám hétfőn. Ezt nem intézhette nagyi! Vagy erre is képes? Na mindegy, ennél nagyobb szerencsém nem is lehetett volna. Vasárnap délután háromkor szállt le a gépem, és negyed órát vártam, hogy jöjjön egy taxi. Összesen három van a városban, nem csoda, ha nehezebb levadászni egyet, mint egy albínó tigrist. Mikor bekanyarodtunk a főkapun, úgy csináltam, mintha a földön keresgélnék valamit, nehogy a taxis hülyének nézzen, amiért lehúztam a fejem. A háznál, aminek a kulcsát a lábtörlő alá rejtette nekem Pete, olyan gyorsan szaladtam fel az ajtóig, hogy az olimpián is megállnám a helyem. Beérve kulcsra zártam az ajtót, és behúzott sötétítő függönyök mellett lerogytam a letakart fotelba. Egész délután takarítottam, hogy elfoglaljam magam, aztán este rendeltem egy pizzát, és csendben eszegettem az emeleten, mert annak az ablakai nem az utcára néznek. Féltem, hogy Harry meglátja a fényt, és nem bírja ki, hogy ne tudja meg, ki az új lakó. Reggel aztán hajnalban ébredtem, és már félhétkor a tanáriban ültem. Elég nehezemre esett az érkező kollégákkal kedvesen elbeszélgetni, és fogadni az örömujjongást, hogy ismét itt vagyok, pláne azért, mert kevés volt közülük őszinte. Sokan inkább zavaró tényezőnek tartottak, gyerekcentrikus gondolkodásom miatt. Reszkető kezekkel, és remegő gyomorral sétáltam a terem felé, pár perc késéssel, ami abszolút nem jellemző rám, viszont Harryre igen, és nem akartam, hogy lecsússzon az antrémról. Az ajtó előtt megálltam, és mélyeket lélegeztem. A pulzusom csúcsokat döntött, az ereimben zubogott a vér. Mikor nem halogathattam tovább a dolgot, lassan benyitottam, és egy utolsó mély lélegzetvétellel besétáltam. A gyerekek izgatottan tekintettek rám, és azonnal felbolydult a terem, hisz csak az utolsó pillanatban beszéltem a dirivel, így az e-naplóban még Michael neve volt, mint előadó tanár. Mindenki mosolygott, de én csak egyetlen arcot kerestem. Sejtettem, hogy nem az első padokban találom, így egyből hátrasiklott a 207

pillantásom. Először a felegyenesedő Nasirt vettem észre, de mellette ott ült Harry. Ahogy ránéztem, a pupillái kitágultak, majd pislogni kezdett, mintha nem hinne a szemének. Aztán elkezdett felemelkedni, szinte már állt a padjába kapaszkodva. Önkéntelen mozdulatsor volt, nem is tudta, mit csinál. Egy pillanatra megijedtem, hogy túllőttem a célon, és tesz vagy mond valamit, amivel leleplezi a kapcsolatunkat mindenki előtt, ezzel tönkretéve a terveimet, de aztán, ahogy a fejek felé fordultak (sokkal inkább azért, mert képtelen voltam uralkodni a vonásaimon, és a szememet sem tudtam levenni róla, és nem azért, mert a hátukon is van szemük), lassan visszaült. Gyönyörű. Nincs rá szó, milyen szép. Minden porcikám utána sóvárgott, és annyira vonzott, hogy minden erőmre szükségem volt, nehogy odarohanjak hozzá. Végül sikerült úrrá lennem az ösztöneimen, és beszélni kezdtem, amitől a gyerekek ismét rám figyeltek, és megfeledkeztek a kis közjátékról. Egy perccel később ismét éreztem az égető pillantást, de felnézve megfagyott az ereimben a vér. Nem Harry tekintete perzselt, hanem Nasiré. Olyan gyűlölettel méregetett, hogy elakadt a szavam, és halálosan

megijedtem.

A

szemében

olyan

tűz

volt,

amitől

összerezzentem. Azon sem csodálkoztam volna, ha feláll, odajön hozzám, és lekever egy nagy maflást. Hála az égnek, semmi ilyesmi nem történt. Igyekeztem normális hangon folytatni, de a meglepetésem nem egészen úgy sült el, ahogy szerettem volna. Vagyis pont úgy, csakhogy ez nem kerülte el a figyelmét annak, aki ezek szerint most jött rá mindenre. Remek.

208

63. H. Kattogott az agyam ezerrel. Éreztem, hogy Nasir tiszta ideg mellettem, és kezdtem kétségbeesni. Nem is tudtam a hihetetlen örömömet kiélvezni, mert egyfolytában azon agyaltam, mit fog tenni, vagy mondani. Szinte sistergett a feje. Abban a pillanatban, ahogy kicsengettek, felém fordult és megszólalt: -

Ott találkozunk! - Majd a táskáját felkapva kirohant a teremből,

útközben mintegy véletlenül meglökve Lewist, aki a tanári asztal mellett állt, diákokkal körülvéve, akik épp örömtelin üdvözölték. Nasir úgy caplatott át rajtuk, mintha ott sem lettek volna, és a vállával tiszta erőből nekivágódott Boo-nak, akit a váratlan támadás majdnem lesodort a lábáról. Hősiesen állta a dolgot, és meg se szólalt, amin a többiek is elcsodálkoztak, és egy pillanatra fagyott csend telepedett a teremre, amit Nick oldott fel azzal, hogy elkiáltotta magát: -

Nocsak, Nasir, máris eleged van az iskolából? Egy egész órát

kibírtál? - Ezen mindenki felnevetett, és folytatódott a zsongás. Lewis lopva, a szemüvegkerete fölött nézett rám, és nekem megint elakadt a lélegzetem. Képtelenségnek tűnt, hogy itt van, hogy itt is marad, és hogy mindezt értem tette. Feladta az állását, hogy velem lehessen? Ott hagyott csapotpapot miattam? És mi van az elvével, hogy nem adhatod fel az életed a másikért? Egy pillanatra elöntött a félelem, hogy később hiányozni fog a munkája, és valóban lesznek ebből problémáink, de elhessegettem. Majd akkor oldjuk meg őket, ha már felmerülnek. Most csak meg akarom csókolni, de azonnal!

209

Felálltam, lassan előre sétáltam a padok között, de útközben rájöttem, nem léphetek mellé ennyi ember előtt, mert azonnal látni lehetne rajtunk, hogy ez nem egy sima tanár-diák viszony. Így nagy sóhajjal elballagtam a kis csoport mellett, és előhalásztam a telefonom a zsebemből. A szemem sarkából láttam, hogy Boo utánam fordul, de nem néztem rá. Írtam neki egy üzenetet:

„Életem legszebb meglepetése vagy, és imádlak, de most muszáj lerendeznem Nasirt, és te sem szabadulsz, ahogy elnézem. Mikor végzel? ♥H.” Mire a folyosón elértem az udvarra vezető ajtóhoz, már meg is jött a válasz.

,,Majd meghalok, hogy átölelhesselek. Rossz ötlet volt - a meglepetés. F3-ig van órám. Kulcs a lábtörlő alatt. SZERETLEK! Boo” Elmosolyodtam. Kis előrelátó! A kulcs a lábtörlő alatt... Hol máshol? Megszaporáztam a lépteimet, és az ebédlő épülete mellett élesen bekanyarodtam, majd a gazdasági bejárat felé vettem az irányt. A raktár mögött, a bokrok közé léptem, és az ágakat eltolva átfurakodtam a szűk átjárón. A cigarettafüstöt már messziről éreztem, ezért nagy levegőt vettem, és próbáltam felkészülni az elkerülhetetlenre. Nasir az üres hordók egyikén ült, amit nagy nehezen a karbantartó részlegről loptunk, és ide cipeltünk. A kis titkos helyről senki nem tudott, csak mi négyen. Ide jártunk lazulni, lógni, és Nasir itt bagózott napközben.

210

Mikor odaértem hozzá, csak felemelte a fejét, mélyen a szemembe nézett, és flegma kifejezéssel az arcán beleszívott a cigijébe. Újabb nagy levegő, de a szavak valahogy nem jöttek a nyelvemre. -

Na mi van, Miles, megkukultál? - kérdezte.

-

Hát úgy tűnik... - válaszoltam őszintén. Még egy slukkot szívott,

aztán ledobta a csikket és eltaposta a porban. -

Kezdj bele, nem érek rá egész nap!

-

Nasir! Kérlek! - próbáltam normális mederbe terelni a beszélgetést.

-

Mire? - vágott vissza cinikusan, amitől megfagyott a vér az

ereimben. Esze ágában sem volt megkönnyíteni a dolgot. Így aztán egy nagy sóhajjal lerogytam a másik hordóra, és megdörzsöltem az arcomat. -

Szeretem! - nyögtem ki, és felemeltem a fejem, hogy a szemébe

nézzek. Mindegy, mit reagál, úgy is túl kell esni ezen. Az arca megnyúlt, az állán megfeszült az izom, és oldalt elkezdett ugrálni egy ideg. -

Kicsodát? - Talált rá módot, hogy jobban megkínozzon.

-

Lewist... Szerelmes vagyok belé. - Figyeltem, ahogy ökölbe

szorultak a kezei, és a háta kiegyenesedett, mintha karót nyelt volna. -

Buzi vagy? - kérdezte egy légvétellel később.

-

Igen. - A válaszom gyorsabban és határozottabban érkezett, mint

amire számítottam. Mégis jó volt ez a nyár valamire. Arra, hogy mára minden gond nélkül ki tudjam mondani, amit három hónapja még magamnak sem mertem bevallani. A minden kétséget eloszlató nyilatkozat Nasirba is belefojtotta a szót. Felkúszott a szemöldöke és a szemei elkerekedtek. -

Mióta? - kérdezte, és mintha a kíváncsiság apró szikrája csillant

volna a szemében. -

Mióta megláttam - nevettem el magam. Annyira abszurdnak tűnt,

még ennyi idő távlatából is, hogy első pillanatban beleszerettem egy férfiba, a rengeteg nő után, akivel dolgom volt. -

Most hülyéskedsz? - Nasir ismét megfeszült.

-

Dehogyis! - Láttam, hogy megint kezdi felhúzni magát. - Figyelj,

haver! Én se gondoltam volna, és isten látja lelkemet, ha valaki azt 211

mondja pár hónappal ezelőtt, hogy egy pasiba fogok belezúgni, komolyan kiverem az összes fogát, és a saját seggébe dugom a nyelvét, de megtörtént. Nincs mit szépíteni a dolgon. Azzal sem álltathatom magam, hogy múló hóbort, hisz tavasz óta tart, és egyre erősebben kötődöm hozzá. Ez nem egy vicc, és nem egy kaland. Szeretem... Vele akarom leélni az életem. Nasir szája, elnyílt, és végre figyelt rám. Amit mondtam, annyira megdöbbentette, hogy hatalmasat nyelt, és az arca elvörösödött, pedig ez kreol bőrével ritkán szokott előfordulni. - Hetekig magamnak sem vallottam be, hogy vonzódom hozzá, és eltelt egy hónap, mire egyáltalán közeledtünk egymáshoz. Nagyon nehéz ez. Melegnek lenni nem egy leányálom. De nem te döntöd el, kibe leszel szerelmes, és az érzés elsodor, akárhogy is kapálózol ellene. Mikor kiderült, hogy mindketten így érzünk, már csak egy pár nap volt a suliból. Időre volt szükségem, hogy feldolgozzam. És ott volt még az is, hogy Boo úgy döntött, nem vállalja be az egyéves távkapcsolatot, tehát szakítottunk. Úgy éreztem, felesleges lenne felbolygatni a kedélyeket azzal, hogy beavatlak benneteket, mikor már vége is. Azt hittem, ez egy két hétig tartó csoda volt, és mivel más pasira ránézni sem tudok - itt volt az a pillanat, amikor kifújt egy hőlégballonnyi levegőt - gondoltam, folytatódik a régi életem. -

Akkor most mit keres itt? - A hangjában annyi gyűlölet volt, amit

hirtelen nem tudtam hová tenni, de aztán leesett. Azt hiszi, ha Lewis nem jön vissza, akkor én nem lennék meleg, az egészet elfelejtettem volna, és minden marad a régiben. -

Feláldozta magát. Visszajött, mert különben én hagytam volna itt

csapot-papot, és jövő héten már az Államokban élnék. Lassan fogta fel a szavaimat. -

És a suli?

-

Magántanulóként érettségiztem volna.

-

A szüleid mit szóltak volna? 212

-

Apám támogatna, az biztos. Mióta otthon kiderült, anyámmal

szinte nem is beszéltem. - Kellett pár másodperc, mire sikerült ezt is feldolgoznia. -

És most? - nézett rám kérdőn, és a szívem felszárnyalt. Nem volt

ott a harag és a düh a pillantásában. -

Fogalmam sincs. Mint láthattad, nem tudtam, hogy jön. Engem is

ugyanúgy meglepett, mint mindenki mást. Még nem is beszéltem vele, mert utánad rohantam. Volt egy pici szemrehányás a hangomban, hiába is próbáltam leplezni. Nasir a szemembe fúrta a pillantását, és figyelmen kívül hagyta az előző megjegyzésemet, vagy csak nem volt hozzáfűznivalója. -

Együtt fogtok élni? Itt? - kérdezte lényegre törően.

-

Nem a hagyományos értelemben, és nyilván erről senki más nem

tudhat rajtatok kívül, de lényegében igen... Gondolom. Beharaptam a szám szélét, mert bennem is felmerült egy rakás megválaszolatlan kérdés, de most szépen bezártam őket az agyam hátsó zugába, és arra koncentráltam, hogy Nasirral lerendezzem a dolgot. -

Hmmm... Hát, ez érdekesen hangzik. - Még nem éreztem, hogy

elfogadná, vagy megértené, de hála az égnek azt sem, hogy szétvetné a gyűlölet és az undor. Muszáj voltam kijátszani az utolsó kártyámat is. -

Nasir! Nekem szükségem van rád. Tudom, hogy soha nem

beszéltünk ilyenekről, és hogy nem vagy egy érzelgős fajta. Tudd be annak, hogy buzi vagyok... - mosolyodtam el félve, mire felkapta a fejét, így a szemébe mondtam a továbbiakat: - De te vagy a legjobb barátom, és nem akarlak elveszíteni. Ha most nem is érted meg az egészet, vagy ellenérzéseket vált ki belőled, kérlek, adj időt a dolognak. Inkább ne mondj semmit... Vártam, hogy azt válaszolja, nincs szüksége időre, de csak nézett. Aztán lassan bólintott, majd elővett egy újabb cigit, és rágyújtott. Kis hezitálás után felém nyújtotta a csomagot, és életemben először elfogadtam a kínálást. Csak ültünk egymás mellett, 213

egy szót sem szóltunk, csak pöfékeltünk csendesen. Mikor elnyomtuk a csikkeket, lassan visszaindultunk az iskola felé, de egyetlen szó sem hangzott el köztünk. Az óra felénél értünk be matekra, de Nasir istenien kimagyarázta a dolgot, aztán csak levágódtunk a székeinkre, és a gondolatainkba merültünk. Én azon agyaltam, mi lesz most, Nasir pedig próbálta megemészteni, amit rázúdítottam. Őt sem irigyeltem és magamat sem. Ez sokkal bonyolultabb lesz, mint ahogy elképzeltem...

*** L. Ahogy Nasir lesodort a lábamról, majdnem hanyatt estem. Még szerencse, hogy meg tudtam kapaszkodni az asztal szélében. A többi gyerek is lemerevedett a döbbenettől, és nagyon kellemetlen lehetett volna a szituáció, ha nem segít ki Nick. -

Nocsak, Nasir, máris eleged van az iskolából? Egy egész órát

kibírtál? - mondta hangosan röhögve, ahogy hozzám lépett, és a kezét nyújtotta. A szemem sarkából láttam, ahogy Harry rám néz, majd fejét lehajtva kisiet az ajtón, hogy utolérje a barátját. Gondolatban sok sikert kívántam neki; mindkettőnk érdekében. -

Dr. Tomlinson! - simult a meleg tenyér az enyémbe. - Annyira

örülök, hogy visszajött! Sejtettem, hogy úgysem bírja ki nélkülünk - tette hozzá Nick, és szélesen mosolygott. A többiek is halkan kuncogtak, és a hangulat feloldódott. Beszélgetésbe elegyedtünk. Meghatott, milyen örömmel fogadtak. Miközben kérdésekkel bombáztak, éreztem, hogy rezeg a telefonom, ezért gyorsan elolvastam Harry üzenetét, és válaszoltam is. Gondolatban megveregettem a saját vállamat, mert reggel, mikor becsuktam az ajtót, automatikusan a lábtörlő alá dugtam a 214

kulcsot, ahogy régen. Másoltatnom kell egyet! - tudatosult bennem, és nem tudtam megállni, hogy önelégült vigyor kússzon a számra. Minden reggel Harryvel az ágyamban fogok ébredni. Ennél szebb kilátások életemben nem vártak még rám. Gyorsan elszaladt a délelőtt. Annyi órát kaptam, hogy szinte nem is lesz szabadidőm. Minden évfolyamban tanítok, állapítottam meg csodálkozva, ahogy átnéztem a beosztást. Akkor fel kell kötnöm a gatyámat. Ez az év nem lesz sétagalopp! Egyik teremből épphogy átértem a másikba, mert a gyerekek mindenütt beszélgetni akartak velem. Az elsősök még megszeppenve, csendben ültek, és fogalmuk sem volt róla, hogy ki vagyok, de a harmadikosok rögtön azzal nyúztak, hogy

gitározzak,

ami

komoly

kísértésnek

bizonyult.

Végül

kompromisszumot kötöttünk: ha gyorsan végzünk a megbeszélni valókkal, akkor az óra végén elpengetek egy-két dalt. Persze a szünetben is énekeltünk, aminek roppant módon örültek, főleg a két kislány, akik égő arccal, szorosan hozzám simulva ültek a pad tetején. Ha ezt Harry látná, úgy csapna szét köztük, mint a villám - nevettem magamban. Csak akkor jöttem rá, hogy elszaladt az idő, mikor Sárkány tanárnő (Istenem, add, hogy soha ne hívjam véletlenül a gúnynevén, mert abból nagy botrány lesz!) betrappolt a terembe, és bevágta az ajtót. Mikor rájött, hogy a gyerekcsapat közepén én ülök, úgy felvidult az arca, hogy egészen elérzékenyültem. -

Lewis! Már hallottam a pletykákat - itt állt meg a szívem - hogy

visszatért közénk, de nem akartam elhinni, míg nem látom a saját szememmel. Azzal hozzám lépett, és hatalmas kebleire vont. Az életemet a gitárnak köszönhetem, ami kettőnk közé szorult, és így esélyem volt arra, hogyha kis dózisokban is, de levegőhöz jussak. Mire elszabadultam a harmadikosoktól, már a lyukas órám fele eltelt. Leszaladtam a tanáriba, és ledobáltam a könyveket az asztalomra, aztán ahogy megkordult a gyomrom, rájöttem, hogy még egy falatot sem 215

ettem. Az órámra néztem: éppen dél van. Ha ügyes vagyok, még a szünet előtt megebédelhetek, és elkerülhetem a tömeget is. Gyors léptekkel igyekeztem a menza felé. Az ebéd, első nap lévén egészen ünnepi volt. Valami híg lötty, amiben úszkált pár répaszelet, és egy szelet sült hús krumplipürével és barackbefőttel. Olyan éhes voltam, hogy a vasszöget is elrágtam volna, úgyhogy kértem még egy pohár vizet, és a tálcámmal automatikusan a terasz felé indultam. Csak akkor jöttem rá, milyen elővigyázatlan és meggondolatlan cselekedet volt, mikor kilépve az ajtón megláttam a fiúkat a törzshelyükön, ahogy csendben ebédelnek. Vissza is fordultam volna, de késő volt. Bár Harry és Nick háttal ültek, de velük szemben Leeroy és Nasir, akik mindketten szinte egyszerre kapták fel a fejüket, és néztek egyenesen rám. Előbbi, felderülő arccal kezdett integetni, hogy menjek oda, az utóbbi pedig a csak nekem tartogatott, gyilkos pillantásait állította csatarendbe. Remek. Az éhségem egy pillanat alatt múlt el, a gyomromat kitöltötte a rettegés. Ahogy Harry és Nick megfordultak, hogy megnézzék, kinek integet Leeroy, már hárman voltunk, akikben vigyázzba állt a szar. Lélegzetvisszafojtva léptem az asztalhoz, és örültem, hogy Leeroy szorított maga mellett helyet. Bár nehezen értette, Nasir miért nem húzódik arrébb, de gyorsan átlendült a problémán. Nekem jó volt a pad csücske is, mert így legalább nem kellett a fekete szépfiú tekintetétől felnyársalva ülnöm. -

Lewis! - veregette meg a vállamat a körszakállas srác, és

mosolyogva nézett a többiekre, mert arra számított, hogy azonnal örömujjongás és fesztelen beszélgetés veszi kezdetét. Mikor konstatálta, hogy Nick lehajtott fejjel egy darab húst kezd kergetni a tányérján a villájával, Harry pedig vörös arccal kapkodja a fejét köztem és Nasir között, a keze a vállamon maradt, és lassan csukta be a száját. Még dolgozott az agya egy pár pillanatig, de aztán feladta: - Mi bajotok? bukott ki belőle a kérdés. Mérlegeltem, de úgy gondoltam, ez nem az a pillanat, amikor megszólalhatok, tekintettel arra, hogy fogalmam sincs, 216

mire jutottak egymással a fiúk, és féltem, hogy valami olyat mondok, vagy teszek, amivel kiborítom a bilit. Érzékeltem, hogy Nasir előrehajol és rám néz, de nem mertem viszonozni. Egy kanál levest vettem a számba, ami roppant nagy melléfogás volt, mert azonnal meg is fulladtam tőle, mikor az érdes hang megszólalt: - Jó étvágyat, Casanova! Harry is köhögni kezdett, Nick pedig lehajtott fejjel elvigyorodott. Legalább ő jól szórakozik. -

Köszönöm - válaszoltam, mikor sikerült levegőhöz jutnom. Leeroy

kifordult ültében, és engem vizslatott. Aztán átfordult Nasir felé, majd a szemben ülőket vette szemügyre. -

Mi folyik itt? - szakadt ki belőle a kérdés, mire mindannyian

felnéztünk. Nagyon mulatságosan nézhetett ki a dolog, ahogy négyen kapkodjuk a fejünket. -

A kis szívtipró azért költözött vissza Amerikából, hogy szíve

választottjával élhessen. Ez annyira romantikus - ironizált Nasir, mire Harryn láttam, hogy kezd felmenni a pumpája. -

Egyszer, remélem, te is átéled, Nasir, hogy mindennél fontosabb

lesz számodra egy másik ember - mondtam halkan, mire Harry vállai lassan leereszkedtek. Nasir dünnyögött valamit, de nem lehetett érteni (szerencsére), én pedig összefűztem a pillantásom a smaragdzöld szemek tulajdonosával, és tehetetlenül elmosolyodtam. Még nem is voltunk ilyen közel egymáshoz, mióta megérkeztem. Erős kényszer kerített hatalmába, hogy megérintsem, de akkor már éreztem, hogy a hosszú láb az asztal alatt az enyémet keresi, és bár nem szemben ültünk, azért bokánál legalább összeértünk. Még ettől, a több réteg ruhán át érzett, apró érintéstől is meglódult a pulzusom. És ahogy Harry nézett közben, az felért egy szexuális zaklatással. Fogalma sincs róla, mennyire kifejező a pillantása. Minden benne van, amit más csak hosszas körmondatokkal tudna elmondani. -

Menjetek szobára! - vágott oda Nasir, amitől mindketten

rajtakapottan sütöttük le a pillantásunkat. 217

-

Na, most már semmit nem értek! Mi a szar van veletek? - kérdezte

egyre ingerültebben Leeroy, mire Harry Nickhez hajolt, és súgott neki valamit. A szőkeség bólintott, majd nehézkesen felállt. Rám kacsintott, aztán Leeroyhoz fordult: -

Gyere, cimbi, induljunk! Majd útközben mindent elmagyarázok.

Leeroy még várt néhány pillanatot, hátha valaki megszólal, de mindhárman a tányérunkba bámultunk, így egy nagy sóhajjal, meg némi szemforgatással a kisebb ellenállás felé mozdult, és felállt az asztaltól, majd követte Nicket, aki átfogta a vállát, és elkormányozta a sétaút felé, ami visszavisz a koleszhoz. Ha eddig kínos volt a csend, akkor most már ijesztő. Nasir a körmével piszkált egy repedést a faasztalon, és zsörtölődve dünnyögött, enyhén rázva hozzá a fejét. Harryvel lopva egymásra néztünk, és az ő arcán is ugyanolyan tanácstalanságot láttam, mint amit én éreztem. Mintegy végszóra, hangosan korgott a gyomrom. -

Egyél már te szerencsétlen, mert ha éhen halsz, Harry engem fog

okolni, és megkeseríti az életemet. - morogta Nasir, és kiegyenesedve rám nézett. A szemében nem volt annyi gyűlölet, mint percekkel azelőtt, de a hirtelen haragú fiúnál ez nem adott okot a bizakodásra. - Már biztosan összebeszéltetek, de azért kíváncsi lennék a te verziódra is mondta enyhén cinikus hanglejtéssel, amitől kirázott a hideg. -

Nem beszéltünk egy szót sem, mióta megérkeztem, de pontosan

mire vagy kíváncsi? - feleltem, és közelebb csúsztam, hogy halkabban folytathassuk a beszélgetést. Nasir és Harry is felfogta, hogy nyilvános helyen vagyunk. A barna szemek körbepásztáztak, és a szomszédos asztalnál ülő, enyhén nyálcsorgató kiscsajokon állapodtak meg. Öten voltak, és kipirult arccal minket bámultak. Az iskola két legszebb fiúja, plusz a legszexibb tanár (ezt a címet is tavaly nyertem el) elég indok arra, hogy teljes izgalmi állapotba kerüljenek. Nasir elvigyorodott, aztán odakiáltott: -

A

Hess! Ma még nincs fogadóóra. Vége a műsornak. Húzzatok órára! lányok felocsúdtak addigi révületükből, 218

és

villámgyorsan

szedelőzködni kezdtek, majd egy perccel később már csak hűlt helyük volt. Közel s távol senkit nem láttam, így nyugodtabban fordultam Nasir felé. -

Mit akarsz tudni?

-

Mindent... vagy inkább semmit - mondta, és tényleg látszott rajta,

hogy vajúdik. Még ő sem tudja, mit kezdjen ezzel az egésszel. Torkot köszörültem, miközben Harry a pad közepére csúszott, és a lábai közé fogta az enyémeket. -

Nem tudom, hogyan történt. Komolyan... Mire észbe kaptam, már

fülig szerelmes voltam Harrybe. Soha nem volt még kapcsolatom... Nasir úgy kapta fel a fejét, mintha most hazugságon érhetne, de nyugodtan álltam a pillantását. - ezért nem is tudtam, hogyan közeledjek hozzá. -

Nem volt még kapcsolatod? De hát huszonegy éves vagy. -

Jellemző rá, hogy pont ezen akad ki. - Igen, de meleg vagyok, Nasir. És ezt soha senkinek nem árultam el. Így elég nehéz lett volna bárkit is találni. Összehúzta a szemöldökét, és igyekezett befogadni az információkat. -

De nem voltál szűz?! -

Haladjunk fontossági sorrendben, Nasir-

módra! - gondoltam, és már lángoltak a füleim. -

De. - Ennyi telt tőlem, és éreztem, hogy már a nyakam is

vörösödik. Harry megszorított a lábaival, hogy erőt adjon, de nem sokra mentem vele. Nasir úgy hőkölt hátra, mintha azt közöltem volna, hogy ebolás vagyok, de aztán pár másodperccel később közelebb hajolt. -

Szóval azt mondod, ennyi idősen, egy ilyen pasi, aki világhírű

tudós és még szűz, beleszeret egy tizenhét éves fiúba, aki ráadásul nem is meleg... - Harry itt nagy levegőt vett, de aztán megállta, nem szólt közbe - míg végül sok félreértés után, nagy nehezen összejönnek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak? - kérdezte epésen, én pedig felsóhajtottam. -

Igen, valami ilyesmi, és reméljük így lesz... Ez a terv. - Csak a szám

sarkát engedtem felkunkorodni, ahogy arra gondoltam, együtt öregszem 219

meg Harryvel, és körülöttünk az unokák szaladgálnak St. Morganben, nagyi házában. -

Hát bazmeg, ez még egy nyálas, romantikus regénybe is sok lenne

- állapította meg, majd felugrott, és a tálcáját otthagyva elviharzott a suli felé. Ott maradtunk Harryvel kettesben, és beletelt pár pillanatba, mire felocsúdtunk a sokkból, amit Nasir hirtelen távozása okozott. Aztán végül mindketten elmosolyodtunk, mikor a viszontlátás öröme végre felülkerekedett a körülményeken. -

Édesem! - súgtam halkan, ő pedig körülnézett, majd a kezemért

nyúlt, és finoman megszorította az ujjaimat. -

Hogy csináltad ezt? Hogy intézted el? És Atlanta? Az Intézettel mi

lesz? És ez már biztos? Úgy értem, belehalok, ha egy hét múlva kiderül, hogy mégis vissza kell menned - törtek fel belőle a kérdések, én pedig nem tudtam mást nézni, csak az ajkait. Rég nem érzett vágy kerített a hatalmába. - Lewis! - szólt rám erélyesebben, mire megráztam a fejem, hogy oda tudjak figyelni rá. Elvigyorodott, mikor rájött, mi a baj velem, és ismét elpirult egy kicsit, amitől félrevert a szívem. -

Nagyi ötlete volt, ő intézte, vagyis ez egy kicsit bonyolult, de majd

délután elmesélem részletesen. Michael vette át a helyemet egy évre. Nagyon jó fej az öreg. -

Az biztos! - mondta Harry, és eszembe jutott, hogy ő is mennyire

kedveli. - És Grace. A lába nyomát is csókolom. - Olyan cuki volt, ahogy ezt mondta, hogy ismét megbolydultak a lepkéim. -

Szóval biztos, hogy ebben az évben főállású tanár vagyok a Silver

Mountainben, és majd az érettségid után együtt megyünk vissza. - Az arcomat nézte, ahogy beszéltem, és az övén egyre szélesedő mosoly terült el, míg már attól féltem, szétszakad a szája. Csak bólintott, a szemét könnyek homályosították el, én pedig majd megőrültem, annyira magamhoz akartam ölelni. - És szeretlek. Mondtam már? - Én is elmosolyodtam, ő pedig beharapta az ajkát.

220

64. H. Mikor végre kettesben maradtunk, és alkalmunk volt pár szót váltani, olyan váratlanul söpört át rajtam az égető vágy, hogy megcsókoljam, alig tudtam uralkodni magamon. Majd ahogy azt súgta: - És szereltek. Mondtam már? - szinte felnyüszítettem. -

Gyere! - mondtam neki határozottan, és felugrottam. Értet-lenül

nézett rám, de egy pillanattal később már átlépte a padot, és kapkodta a lábait, hogy lépést tudjon tartani velem. A titkos hely felé igyekeztem, és reméltem, Nasir nem ott fújja ki magát. Mikor félrehúztam a bokrok ágait, és előreengedtem Lewist, még hátranéztem, de senki nem volt a közelben. Én is átbújtam a bozóton, és mikor összezárultak mögöttem a levelek, már nyúltam is érte. Egy méterrel arrébb állt, épp elcsodálkozott a hordókkal berendezett pihenőhelyen, de ahogy megfogtam a csuklóját, hogy magamhoz rántsam, azonnal a derekamra fonta a karjait, és a szája elnyílt, mire ráhajoltam. A csókja szenvedélyes volt, az ajka édes, és én elvesztem. Nyögdécselve kutattam fel minden zugot a szájában, éhesen szívtam a nyelvét, és a kezeimmel a fenekébe markoltam, hogy összesimuljunk. Készségesen lábujjhegyre emelkedett, hogy még intenzívebb legyen az érintés, és éreztem, hogy ő is felhevült egy pillanat alatt. -

Harry! - nyögte a számba, amitől a már jól ismert lüktetést éreztem

az ágyékomban. -

Boo! Annyira hiányoztál! - sóhajtottam, és még erősebben

szorítottam magamhoz. Nyögdécselt, ahogy a számmal a nyakára tévedtem, és csókoltam, ahol értem. A fejét hátrahajtotta, az ujjat a 221

hajamba szaladtak. Kis keze kettőnk közé furakodott, és a hasamat cirógatta, amíg oda nem kaptam, hogy határozottan az ágyékomra vonjam. Újabb nyögés, és már markolta a szerszámomat. -

Vagy azonnal hagyjuk abba, vagy itt helyben megduglak! -

suttogta a fülembe, mire felnyikkantam. Nem is tudtam eldönteni, mit válasszak. Nagyon vonzó volt a második lehetőség, és minden sejtem arra áhítozott, de az azért túl kockázatos lett volna. Lelki szemeim előtt megjelent egy kép, ahogy valaki betoppan a kis búvóhelyünkre, akit a hangok vonzanak oda, mert az kizárt, hogy mi teljes csendben maradjunk, pláne ennyi idő után. Arról nem beszélve, hogy egy menet az csak izgatásnak lenne elég, utána még nehezebben bírnám délutánig. Nagy nehezen elengedtem, és pár futó csókkal távolodtam el tőle. Kinyitotta a szemeit, az ujjai még a hajamat túrták, és áthatóan nézett rám. -

Sietek haza! - súgta, és még egy apró pusziért hajolt hozzám, aztán

rendbe szedte magát. Eligazította a nadrágját (ami azért hagyott némi kívánnivalót maga után, de elé húzta a válltáskáját), cinkosan rám kacsintott, aztán kibújt az ágak között. Épphogy összezárultak mögötte, mikor ismét megjelent, szinte berobbant a szűk helyre, és újra az ajkamra tapadt. Mosolyogva tűrtem, hogy megint a számba nyomja a nyelvét, és a tarkójára csúsztattam a tenyerem, hogy picit elnyújtsam a csókot. Egy fél perc múlva egyedül álltam a hordók között, a farkam fájdalmasan jelezte, hogy kielégülésre vár, és én úgy vigyorogtam, mint egy idióta. Még két órám volt, de nem tudnám megmondani, milyen. Fel se fogtam a külvilágot. Ébren fantáziáltam, és szinte reszketett a testem a várakozástól. Vajon Lewis hogyan tesz a magáévá? Egyértelmű, hogy ilyenkor ő irányít, domináns személyisége eluralkodik rajta, én pedig örömmel szolgáltatom ki magam a vágyainak. Nasir egyszer oldalba bökött, ami arra utalt, hogy felnyöghettem vagy valami, mert úgy nézett 222

rám, mintha nem is ismerne, majd megcsóválta a fejét, és ismét dünnyögött az orra alatt. Szünetben Leeroy és Nick jöttek felénk, ahogy a lépcsőn ültünk a suli előtt. Ugyan nem szóltunk egymáshoz, de engem már az is reménnyel töltött el, hogy Nasir nem zavart el maga mellől. -

Hali! - köszönt Nick, Leeroy pedig idegesen toporgott egyik

lábáról a másikra. -

Bökd ki, Maine! - mondtam beletörődőn. - Csak nyugodtan.

-

Harry! Gratulálok! - A hangja elvékonyodott, és lopva Nasirra

pillantott, aki felhorkant, mikor meghallotta, amit mondott. -

Köszönöm. - Elmosolyodtam a kedvességén. Nem lehet egyszerű

szembesülni ezzel a dologgal, mégis éretten és nyitottan állt hozzá. Ó és Nick ezek szerint a barátaim maradnak akkor is, ha Nasir végül nem tud megbirkózni vele. -

És akkor a pecód most megürül? - tért át a gyakorlati dolgokra

Leeroy. Na, ezen aztán felröhögtem. -

Hát... Most, hogy így rákérdeztél, azt hiszem, igen. Hivatalosan

persze nem, de amúgy nem szándékozom benne lakni, úgyhogy ha van kedvetek, átköltözhettek mindhárman. Csak egy háló van, de akkor is jobb, mint a koleszban. -

Majd mind a nappaliban alszunk, a hálót megtartjuk kufirc

szobának - jelentette ki Nasir, és ez volt az első alkalom, hogy nem zárkózott el valami elől. A fiúkra néztem, és azt olvastam le az arcukról, hogy ők kettesben tervezték a költözést, és elfeledkeztek a fekete nőcsábászról. De most rádöbbentek, hogy ez a felhozatalt is erősen megdobja, ezért semmi kifogásuk nem volt ellene, sőt, egyetértően bólogattak. -

És a kis pincérlány? - kérdeztem Nickre nézve. Megint

elvörösödött. -

Az a hétvégére szól - mondta mentegetőzve, mire mind a négyen

felnevettünk. Boldog voltam, hogy kicsit oldódott a feszültség. 223

Az utolsó óra után rohantam Lewishoz. Kettő körül járt az idő, mikor beléptem a lakásba. A jól ismert illat bekúszott az orromba, és megszédített. Otthon vagyok. Körülnéztem és megnyugodtam, hogy semmi sem változott. Gyorsan az emeletre siettem, útközben letettem a kis üzenetemet a lépcsőn, aztán ledobáltam a ruháimat, és a zuhany alá álltam. Mikor úgy éreztem, ennél tisztább már nem lehetek, egy törölközőt a derekamra tekertem, és besiettem a hálóba.

*** L. Miután Harry beparancsolt a csalitosba, majd úgy felizgatott, hogy képtelen voltam lehiggadni, kínkeservesen teltek a percek. Képtelen voltam odafigyelni az óráimra. Még szerencse, hogy ma mindegyik csoportban csak az éves könyvlistát és a főbb anyagrészeket diktáltam le, és azt, mit várok el ahhoz, hogy valaki jó osztályzatot kapjon. Ezt így sokadszorra már anélkül tudtam elsorolni, hogy igénybe vette volna az agykapacitásom két százalékát, így a maradék kilencvennyolccal arról fantáziáltam, mit művelek Harryvel, ha hazaérek. Mikor végre elbúcsúztam a gyerekektől, akik még az iskola előtt is megállítottak, és örömüknek adtak hangot, hogy visszatértem, már bizsergett a testem. Rohantam a kis úton, szinte nem is érték lábaim a földet. Benyitottam az ajtón, és Harryt szólítottam, de nem kaptam választ. Kiléptem a cipőmből, és a konyhába siettem, hátha épp kávét főz, de ott sem találtam. Már kezdtem idegeskedni, hogy nincs is itt, mikor megláttam a csónaknak is beillő bakancsokat félrerúgva a nappali 224

sarkában. A fülemig kúszott a vigyorom, aztán a számat beharapva indultam az emelet felé. Ahogy kettesével szedtem a lépcsőfokokat, majdnem hasra estem, mikor megláttam, hogy a lépcsőfordulóban egy papír hever a földön. Megtorpantam, és lenyúltam érte. Ahogy széthajtottam, kiesett belőle valami, és mikor felvettem, láttam, hogy egy óvszer. A farkam abban a pillanatban úgy érezte, készen kell állnia arra, hogy a kezemben lévő dolgot ráhúzzam, ezért fájdalmasan megfeszült. Mire elolvastam az üzenetet, már a golyóim is zsibongtak.

„Most azonnal dugjál meg, egy percet sem tudok várni! Majd utána beszélgetünk.” A mondanivalón nem sokat kellett agyalnom, így azonnal tépni kezdtem a ruháimat, és ahogy lépegettem felfelé, úgy vetkőztem meztelenre. A fogaim közé harapott tasakból kiszabadítottam a gumit, és magamra görgettem. Már attól fájdalmasan görcsölt az alhasam, hogy hozzáértem a péniszemhez. Remegő kézzel nyomtam le a kilincset, és lassan nyitottam be az ajtón, Harry izzó tekintettel nézett, ahogy anyaszült meztelenül feküdt az ágyamon, de sajnos hason, ami egy picit elkeserített. Jobban mondva csak egy pillanatra, mert aztán megláttam, mit művel, és akkorát nyögtem, hogy a manduláim majdnem kiszakadtak. Épp síkosítóval készítette elő magát, hogy tényleg ne kelljen várnia egy pillanatot sem. Eddig tartott az önuralmam. Nem vagyok egy nagy fakír, mi?! Rávetettem magam, a hátára feküdtem, kihúztam hosszú ujjait, és a sajátommal nyomakodtam a helyükre. A nyelvemmel a tarkóját simogattam, amit szabadon hagyott a feje tetején szamurájkontyba fogott haja, aztán a vállába haraptam, ahogy hátrahajtotta a fejét, mikor két ujjam nyomtam belé. Ereztem, hogy nem kell több előjáték, valóban készen áll, így a következő már az volt, hogy beigazítottam magam, ő pedig a hasa alá gyűrte a nagypárnát. A lábai közé térdeltem, és 225

egyetlen, talán kicsit kegyetlennek tűnő mozdulattal tövig hatoltam, amitől felkiáltott, aztán lihegni. kezdett, én pedig előrenyúltam, és átfogtam a torkát. Durván toltam, és közben szorítottam a nyakát, amin minden nyögését, nyelését, zihálását tisztán éreztem, és ez észveszejtő volt. Öt perc alatt a csúcsra értem, és akkorát élveztem, hogy nem volt a testemben olyan idegvégződés, amit ne ért volna el a gyönyör. A nevét sikoltottam, és a hátára omlottam. Kellett egy kis idő, mire ismét tudatomra ébredtem, és finoman csókolgatni kezdtem a bőrét. Harry halkan nyöszörgött, és az ujjaimat a nyakáról a szájába húzta. Ahogy forró nyelvével körülfonta, aztán szívni kezdte őket, a farkam is készen állt a második menetre. Az oldalamra dőltem, és Harryt is magammal húztam, aki készségesen mozdult, és behajlította a térdeit, hogy mögé göndörödjek. Lassú ritmusban mozogtam benne, közben átnyúltam rajta, és a kezembe fogtam nedvedző péniszét. A belső izmai rám szorultak, a torkából elégedett morgás tört fel, és a nevemet suttogta. A tenyerét az enyémre simította, és ő diktálta az iramot, hogyan kényeztessem. Csókolgattam a hátát, a nyelvemmel simogattam a nyakát, aztán felkönyököltem, és a fülére hajoltam. -

Mmmmm... - nyöszörgött, és feljebb húzta a lábait, hogy

mélyebben hatoljak belé. Hátranyúlt, és belemarkolt a fenekembe, ezzel is ösztönözve, hogy intenzívebb legyen a dolog. Olyan szenvedélyes volt minden mozdulata, hogy elszorult a torkom. Elengedtem a farkát, ő azonnal átvette a helyemet, én pedig kihúzódtam belőle, és feltérdeltem. Ahogy az oldalán feküdt, a csípőjére támaszkodtam az egyik kezemmel, a másikkal pedig becéloztam magam, aztán lassan benyomultam. A háta ívbe feszült, az arcát a párnába fúrta, és a keze gyorsabb ütemre váltott. -

Keményebben! - sóhajtotta, és újra fogást cserélt. A szabaddá vált

kezével hátranyúlt, és széthúzta magát. Ahogy lenéztem, elvesztettem az önuralmam. Nem volt más vágyam, csak hogy maradéktalanul kielégítsem. Durván döfni kezdtem, aztán már szinte eltoltam az ágyon, 226

minden behatolással, ő pedig mély torokhangon szűkölt, és könyörgött, hogy ne hagyjam abba. Ismét ott találtam magam a gyönyör kapujában, mikor végre éreztem, hogy megfeszül a teste, aztán láttam, ahogy a magja kilövell, és végre én is utat engedhettem az orgazmusnak. Harry vonaglott alattam, ahogy még néhány végzetes döféssel az utolsó milliméterig kisajátítottam a testét, aztán ellazult, mikor elakadt a lélegzetem, és csak aprókat mozdultam benne, ahogy a kéj magával ragadott. Mikor mindketten elcsitultunk, kihúzódtam belőle, mire panaszosan felnyögött: -

Ugye csak szünetet tartasz? - kérdezte, én pedig csodálkozva

hallgattam, hogy egyáltalán nem viccel. Belemorogtam a nyakába: -

Ki akarsz nyírni?

De azért közben a hátára fordítottam, és fölé másztam. A szájára tapadtam, ő pedig szenvedélyesen viszonozta a csókot. Aztán a kezei a hajamba túrtak, majd elkezdett lefelé tolni, én pedig hagytam. Végigszántottam a nyelvemmel a mellkasán, és a kis szőrcsíkon, míg oda nem értem a péniszéhez. Mikor a számba vettem, fellendült a csípője, és kéjesen nyöszörögni kezdett. A combjai hanyagul szétvetve, a hasán hullámoztak az izmok, ahogy megpróbálta követni a fejem mozgását azzal, hogy emeli magát. Kiélveztem minden percét, míg csak rá figyeltem. Erősödő nyögéseire, ellágyuló, aztán eltorzuló vonásaira, a kezeire, amik a lepedőt markolták. Mikor minden előzmény nélkül, hirtelen felnyomtam két ujjamat, és mélyen a torkomra engedtem, felrántotta a fejét. A smaragd íriszek helyét kitáguló pupillák vették át, duzzadt, piros ajkai még a nyálamtól csillogtak, ahogy beszívta köztük a levegőt, és megfeszültek az izmai. Elvigyorodtam, bár a szám mással volt elfoglalva, ő pedig zihálni kezdett. Mikor a következő mozdulatnál a harmadik ujjamat is bevetettem, ívbe feszült, úgy kellett leszorítani a csípőjét. A lábujjai is begörbültek, mielőtt a számba robbant. 227

Sokáig pulzált az ujjaim körül, és én addig vártam, amíg ellazult a teste. Aztán mellé bújtam, átöleltem, és levezetésképpen csókolgattam az arcát. Este hétkor arra riadtunk, hogy valaki hangosan kopog az ajtón, amikor nem a csengőt nyomja éppen. Kiugrottam az ágyból, felrántottam a farmeremet, és leügettem a lépcsőn. Ahogy kinyitottam az ajtót, és Nasir arcába néztem, lemerevedtem. Felhúzott szemöldökkel, kíváncsian nézett végig rajtam, most először kicsit másképp, mint eddig. Úgy nézett, ahogy a lányokat szokta méregetni. Semmi sem kerülte el a figyelmét, és átható pillantása alatt olyan zavarba jöttem, hogy összefontam a karjaimat csupasz mellkasom előtt. Mintha elégedetten morgott volna, de aztán megrázta a fejét, és megszólalt: -

Azt hittem, már be se akartok engedni. - Ezzel bemasírozott

mellettem anélkül, hogy megvárta volna, amíg félreállok. Szép esténk lesz, ahogy elnézem. Legörbítettem a szám szélét, és egy megadó sóhajjal utánamentem a nappaliba. Harry épp a nadrágját gombolva jött le az emeletről, mikor a lépcső alján a még mindig érdeklődve nézelődő Nasirba botlott. - Látom, hasznosan töltöttétek a délutánt - röhögött fel a fekete szépfiú, és felém fordult. - Sör van? Esküszöm, ha a szituáció nem ilyen kiélezett, és nem arról van szó, hogy Harry ne veszítse el a legjobb barátját, úgy dobom ki, hogy a lába sem éri a földet. Most viszont csak bólintottam, és elindultam a konyhába, hogy hozzak egy üveggel. Az ajtóból még visszanéztem. Harry belebújt a pólójába, és leült Nasir mellé, aki kényelmesen elhevert a kanapén, bakancsos lábát a dohányzóasztalra téve. Mikor visszaértem a sörrel, és magunknak két üveg ásványvízzel, elég furán éreztem magam, ezért csak letettem őket az asztalra, egy mozdulattal lelöktem Nasir lábait, és elindultam az emeletre, hogy felvegyek valamit. -

Zuhanyozz le nyugodtan! Rád fér! - szólt utánam, némi éllel a

hangjában. Értettem az üzenetet, hogy Harryvel akar beszélni, és 228

tudomásul is vettem. A fürdőszobába érve azonnal megnyitottam a csapot, és jó hosszasan engedtem magamra a meleg vizet. Mire, jó húsz perccel később leértem a földszintre, már egy meccset néztek békésen. Harry felnézett, aztán felém nyújtotta a kezét, amit boldogan elfogadtam. Az ölébe húzott, én pedig hálásan kucorodtam a combjaira. Nasir egy pillanatra odafordult, és elég csúnyán nézett ránk, de

Harry

kőkemény

pillantással

rendre

utasította,

én

pedig

visszatartottam a lélegzetem. Még soha nem viselkedtem mások előtt úgy, hogy Harryhez tartozom, így nagyon furcsa volt az egész helyzet, és a gyomrom apróra zsugorodott, de megértettem, mi a szándéka ezzel: Ez a mi otthonunk, itt a mi szabályaink érvényesek, és akinek nem tetszik, az nem jön hozzánk. Tetszett

az

elgondolás.

A

nyakába

fúrtam

a

fejemet,

és

elhelyezkedtem a mellkasán, hogy én is lássam a tévét. Hosszú karjaival átfogta a derekamat, eligazított, hogy ne nyomjam sehol, aztán egy cuppanóst adott a fejem búbjára, majd a figyelmét a meccsnek szentelte. Hallgattam szabályos szívverését, élveztem a finom érintést, ahogy a hüvelykujjával a nadrág dereka felett cirógatott, és az arcomról le sem hervadt az önelégült mosoly.

229

65. H. A csodálatos szeretkezést követően úgy bealudtam, hogy a legpihentetőbb álmomból való hirtelen ébredés után azt se tudtam, hol vagyok. Lewis kiugrott mellőlem az ágyból, én pedig csak néztem, hogy izmos combjai közt himbálózó péniszére próbálja felrángatni a nadrágot. Halkan szitkozódott, amíg fél lábon az ajtóhoz ugrált, aztán nagy léptekkel lerohant a lépcsőn. Mikor meghallottam Nasir hangját, úgy pattantam ki az ágyból, hogy majdnem orra estem. Én is a nadrágom után kaptam, és Lou-hoz hasonlóan szerencsétlenkedtem vele. Mire leértem a földszintre, Nasir már ott állt a lépcső aljában, és kihívóan méregetett. -

Látom, hasznosan töltöttétek a délutánt - röhögött fel, amivel

sikerült zavarba hoznia, pedig nem egyszer szexeltünk már egy ágyban is. - Sör van? - fordult Boo felé, aki felhúzta a szemöldökét, de aztán egy nagy sóhajjal indult a konyhába. Kényszeredetten kezdtem magamra húzni a pólómat, és követtem Nasirt a kanapéhoz, ahová ledobta magát, a lábait pedig felcsapta az asztalra, mintha otthon lenne. Mikor megkapta, amit akart (bár Lewis úgy lökte le a lábait, mintha az anyja lenne), elvigyorodott, aztán az emeletre igyekvő pasim után szólt: Zuhanyozz le nyugodtan! Rád fér! Kezdett felmenni a pumpám a kis beszólásaitól, de türtőztettem magam, mert kíváncsi voltam jöttének igazi okára. Hallottam, hogy Lou megnyitja a vizet, és abban a pillanatban odafordultam Nasirhoz:

230

-

Mit keresel itt? - Tudtam, hogy ez nem a legkedvesebb kérdés egy

beszélgetés elindításához, de dühös voltam. Tönkreteszi az első napunkat, és még ő játssza meg magát. -

Nem látsz szívesen? - kérdezett vissza, és rám nézett. Erőt vettem

magamon. Nagyot sóhajtottam. -

De igen, Nasir. Nagyon is szívesen látlak, ha tudsz normálisan

viselkedni Boo-val. - Láttam, hogy felhúzza a szemöldökét, de nem érdekelt. - Ez az otthonunk. Itt nem tűröm el, hogy akár csak csúnyán nézz rá. Nagyon kedvellek, és bármit megtennék, hogy a barátságunkat megőrizzem, de ha választanom kellene kettőtök között, egy pillanatig sem haboznék. Végig a szemeibe néztem, ezért jól láttam, ahogy elkerekednek. Megmondtam, hogy szeretem - zártam le a mondandómat. Fürkészett még pár másodpercig, aztán megdörzsölte az arcát. -

Oké. - Nem egy komoly megnyilvánulás, de kezdetnek nem is

rossz, gondoltam. - Megpróbálom elfogadni a dolgot, de nem megy könnyen, ahogy látod. Én igyekszem. Nem tudok olyan kacifántosan beszélni, mint ahogy te Lewis mellett már megtanultál, de sokat agyaltam az egészen. Arra jutottam - ismét rám nézett, én pedig önkéntelenül visszatartottam a lélegzetem, pedig a nagy kő már leesett a szívemről - hogyha neked ez jó, akkor úgy se tudok széllel szemben pisálni. - Majdnem felröhögtem a költői hasonlaton. - Nem ígérem, hogy nem akadok ki, vagy, hogy meg bírom állni, hogy néha beszóljak, de ha rám szólsz, igyekszem visszafogni magam. Rohadtul kiborít, hogy nem fogunk már együtt vadászni, és be kell tanítanom a két majmot, hogy alkalmasak legyenek a csajozós manőverekre, mert ugye a lányok mindig ketten-hárman járkálnak együtt... - Most maga elé nézett, és láttam, hogy ez a probléma komolyan foglalkoztatja. Elmosolyodtam. de csak sikerül valami értelmet vernem abba a csökött agyukba. -

Ide bármikor jöhettek, ha előre megbeszéljük. Semmi sem változik,

ha normálisan állunk a dolgokhoz. 231

-

Ne bazz, Miles! Te férjhez mentél időközben, basszus. Hogy ne

változna meg minden? - fakadt ki mérgesen, és szemrehányóan nézett rám. Ez volt az a pillanat, amikor kirobbant belőlem a röhögés. Nem azon van kiakadva, hogy egy pasival élek, hanem azon, hogy nem megyek vele többet csajozni - tudatosodott bennem. Ó csak nézett nagy szemekkel, majd egy pár pillanat múlva ő is elnevette magát a helyzet abszurditásán. Hirtelen felé nyúltam, elkaptam a kezét, összefordítottam a csuklóinkat, és összeérintettem a vállainkat. -

Minden rendben lesz! - veregettem meg a hátát, mire nagyot

sóhajtott. -

Ajánlom is! - dünnyögte, és ő is viszonozta a lapogatást.

A közvetlen érzelem kinyilvánítástól megszégyenülve dőltünk hátra, Nasir pedig a távirányítóért nyúlt, és bekapcsolta a sport- csatornát. Egy meccset adtak felvételről, amit én még otthon láttam a múlt héten, de nem is érdekelt. Örültem, hogy viszonylagos nyugalom telepedett a szobára. Nasir kibújt a bakancsából, szépen a kanapé mellé állította, majd a lábát újra az asztalra tette. Mikor Lewis léptei felhangzottak a lépcsőn, láttam, hogy picit megfeszül, de rezzenéstelenül nézte a tévét. Az jutott eszembe: akkor dobjuk a mélyvízbe, ha azt ígérte, megpróbálja elfogadni a dolgot. így, mikor Boo elém lépett, és kérdőn nézett rám, érte nyúltam, és egy mozdulattal az ölembe húztam. Nasir odakapta a fejét, és gyilkos pillantással méregetett bennünket, mire olyan keményen néztem vissza rá, hogy lesütötte a szemét. Annyira jó érzés volt Lewis könnyű kis testét magamhoz ölelni, hogy majd kiugrott a szívem a helyéről. Ő is zavarban volt, de aztán egy nagy szusszanással a nyakamba fúrta az arcát. Felemeltem a csípőjénél fogva, mert nyomta a farkamat, arrébb raktam, aztán kivettem a könyökét az oldalamból. Elhelyezkedtünk, ő rám simult, én pedig cirógatni és puszilgatni kezdtem. Nasir néha lopva felénk pillantgatott, de úgy csináltam, mintha nem venném észre. Hadd szokja a látványt! Félidőben hoztam neki még egy sört, és felhívtam Nicket. Úgy örült, mint majom a farkának, mikor 232

mondtam, hogy jöjjenek át vacsorára. Mire lezuhanyoztam, épp meg is érkeztek. Hoztak egy karton sört, Lewis rendelt két hatalmas pizzát, és este kilenckor már hahotázva fetrengtünk a szőnyegen, mint régen. Egyetlen különbséggel... Lou a széttett lábaim között ült, a hátával hozzám simult, én pedig rohadt boldognak éreztem magam. A fiúk néha stikában nézegettek bennünket, de a felcsúszott szemöldökök egyre ritkábban fordultak elő, a végén már csak akkor, ha Lewis oldalra fordult, én pedig magától értetődően hajoltam a szájára. Mikor Boo telefonja rezegni kezdett az asztalon, és én nyúltam érte, láttam, hogy Grace keresi. Felvette, de egy perc múlva összehúzta a szemöldökét, majd felállt, és kisétált a konyhába. Rögtön mozdultam, és utána mentem. Mikor beléptem, épp ő beszélt: -

Micsoda? De miért?... Ezt nem hiszem el. Az a lány kikészít! Ez

már a harmadik volt. - Felnézett rám, és kinyújtotta a kezét. Odaléptem hozzá, és a nyakába csókoltam hátulról, ahogy elém penderedett. Átöleltem a derekát. - Igen, nagyi! Persze, hogy rajta tartom a szemem... Nem hiszem, de kérdezd meg tőle te! - Ezzel felém nyújtotta a telefont. Kérdőn néztem rá, de azért átvettem, és a fülemhez tartottam. -

Szia, Grace! - köszöntem bele.

-

Szia, szépségem! Azért hívtam Boo-t, mert az unokahúga, Teddy

már megint rossz fát tett a tűzre. -

Értem. És? - Ezerrel pörgött az agyam, hogy nekünk mi közünk

ehhez. Grace hatalmasat sóhajtott. -

Nincs más, Lewisnak kell a szárnyai alá vennie. Elintézi, hogy

átvegyék a Silver Mountainbe, ha neked nincs ellene kifogásod. -

Miért lenne? - kérdeztem vissza kapásból. Aztán eszembe jutott.

Lemerevedtem. - A családból más nem tudja, ugye? - Közben Lewisra néztem, aki lemondóan ingatta a fejét. -

Még nem... - válaszolta habozva Grace. - De épp azt ecseteltem

Boo-nak, hogy ideje lenne színt vallania. 233

Ahogy elnéztem, Lewis még nem készült fel erre, de én is azt akartam, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. Már tudom, mekkora nyomástól szabadul meg az ember, ha a családja tudja. Akkor is, ha nem mindenki fogadja el. -

Semmi baj, Grace, majd megoldjuk. A család az első - mondtam

határozottan, mire Lou felkapta a fejét. Mélyen a szemembe nézett, aztán elmosolyodott, és egy puszit lehelt az államra. -

Most már te is a családhoz tartozol, kispofám! - nevetett fel Grace,

nekem pedig melegség öntötte el a szívemet. -

És mikor érkezik a kisasszony? - kérdeztem, miközben Lewis édes

kis ajkai siklottak a nyakamon. -

Holnap. - A válasz kisebb sokként ért, de igyekeztem leplezni.

-

És hol fog lakni? - Kezdett összeugrani a gyomrom. Ha most

közlik, hogy húzzak vissza a kis nyomoronc lakásomba, mert a kis szuka Lewisnál lesz elszállásolva, akkor tuti, hogy kiborulok. -

Hát ez tőletek függ... - habozott Grace a telefonban. - Ha Boo

készen áll, hogy elmondjátok neki, akkor esetleg a te régi lakásodban. Ha nem, akkor sajnos kénytelen lesz Lewisnál meghúzni magát, amíg nem találunk valami más megoldást. A kollégium tele van. Akkorát sóhajtottam, hogy majdnem nyögésnek hallatszott. - Tudom, szívem, hogy ez kellemetlenséggel jár, és kérlek, bocsáss meg, hogy belerondítottam az első napotokba. -

Semmi baj, az élet már csak ilyen - válaszoltam, és nagyon

szerettem volna minél előbb kettesben maradni Lewisszal, hogy ezt megbeszélhessük. -

Rendben, aranyom. Akkor add át Boo-nak csókjaimat, úgy is

biztos ott lóg rajtad, ahogy ismerem. - Mivel a hangja elég jól kihallatszott a telefonból, Lewis lemerevedett, és én is akaratlanul körülnéztem, nem világít-e valahonnan egy kamera piros kis fénye. Kacagás hallatszott, majd a vonalat bontották. Csendben álltunk még egy pillanatig, aztán sóhajtva letettem a telefont a pultra. 234

-

Ezt meg kell beszélnünk, ha elmennek a fiúk. - Lou bólintott, majd

felágaskodott,

hogy

elérje

a

számat.

Lehajoltam,

és

közben

megfordítottam, hogy szemből húzzam magamhoz. Elmélyítettem a csókunkat, a kezem már a hátán barangolt, mikor kivágódott a konyhaajtó, és Nasir fekete üstöke tűnt fel. -

Na mi van, nászutasok? Egy órát se bírtok ki szex nélkül? -

Végignézett rajtunk, aztán visszafordult a nappali felé. - Nick, te nyertél, bassza meg! Mindketten fel vannak öltözve. - Mi csak tátott szájjal néztük, ahogy becsukódik mögötte az ajtó. -

Megölöm! - mondtam, és a hangom meggyőződéssel volt tele.

*** L. Nagyon megörültem Harry ötletének. Nick és Leeroy érkezése oldhatja az eddig eléggé feszült hangulatot, ami akkor csúcsosodott ki, mikor Hazz az emeletre ment zuhanyozni, mi pedig kettesben maradtunk Nasirral. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból, mindig is tartottam tőle. Van benne valami félelmetes. Most tett is róla, hogy tele legyen a gatyám. Úgy nézett, mint aki bármelyik pillanatban nekem ugorhat. Egy darabig bírtam, és álltam is a pillantását, de aztán megadóan felsóhajtottam, és a telefonomért nyúltam. Rendeltem pizzát, aztán a konyhába mentem és főztem egy kávét. Ahogy az ősrégi kotyogóra néztem, amit Harrytől kaptam a nyár elején, a szívem megdobbant. Most már közös a háztartás, úgyhogy a kávéfőző családi ereklye lesz. Nagyapa első ajándéka a másik nagypapának. Ezen elmosolyodtam. Mire a fiúk beléptek, Harry már a földön ült, és a telefonját nyomkodta. Legnagyobb meglepetésemre, egy e-mailt böngészett 235

elmélyülten, ami a kötelező és ajánlott olvasmányokat részletezte erre az évre. Elcsodálkoztam volna, ha van rá időm, de Nick kikapta a kezéből, és olvasni kezdte. -

Nem mondod komolyan, hogy ezt olvasod ilyen elmélyülten, az

első iskolanapon?! - Erre már Nasir is felkapta a fejét, felállt, majd kikapta a szöszi kezéből a mobilt, aki egyébként már nyújtotta felé, úgy beszart a hirtelen mozdulattól. -

Ezt nem hiszem el! Lewis, te komolyan nagyon rossz hatással vagy

a srácra! - mondta, mikor rájött, milyen e-mailről van szó. Sajnálkozva csóválta a fejét, miközben az emlegetett ölébe ejtette a készüléket. -

Basztassatok nyugodtan. Nem érdekel. Nekem fontos, hogy

bejussak a GSU-ra. -

Mire? - kérdezte érdeklődve Leeroy.

-

Az Atlantai Egyetemre - magyaráztam neki.

-

Óóóó... - csodálkozott el Nasir. - Szóval ilyen komolyak a tervek?

-

Őőőő... igen - vallottam be őszintén. A két fiú elismerően

bólogatott, csak a feketeség ingatta a fejét értetlenül. Nem foglalkoztunk többet a témával, mert megérkezett a vacsora. Jóízűen ettünk, és közben beszélgettünk. Harry nekidőlt a kanapénak, engem

a

lábai

közé

húzott.

A

fiúk

érdeklődve

figyelték

a

mozdulatainkat. Mikor oldalra fordulva mondtam neki valamit, hirtelen a számra hajolt, és egy apró csókot nyomott rá. Utána nem mertem körülnézni, de megérte. Életemben először teljes embernek éreztem magam, aki tartozik valakihez. Mikor megcsörrent a telefonom, és Harry érte nyúlt, mosolyogva nyújtotta át. Nagyi arca villogott a képernyőn, úgyhogy minden további nélkül felvettem. -

Helló, nagyi!

-

Szia, Boo! - üdvözölt. - Ó, hallom nagy buli van.

-

Nincs nagy buli, csak a fiúk átjöttek pizzázni meg sörözni.

-

Ezek szerint már mindenki tudja? Vagy még senki? 236

-

Már mindenki, akinek tudnia kell. - Mosolyogtam, mert annyira

megkönnyebbültem ez után a nehéz nap után. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen nyugodt, felszabadult esténk lesz, rögtön az első napon. -

Hát, szívem, nagyon sajnálom, hogy tönkreteszem, de Teodora

megint kitett valamit. - Ereztem, ahogy felmegy a pumpám. Felálltam, és a konyhába siettem, de ahogy beléptem, már éreztem is, hogy Harry szinte nekem ütközik hátulról. De édes, megzabálom! -

Micsoda?

-

El kell jönnie a BHS-ből. Összeveszett az irodalomtanárral, és

leköpte. - Azt hittem, rosszul hallok. -

De miért?

-

Állítólag

a

pasinak

fingja

nincs

az

egészről,

és

valami

verselemzésben azt mondta, az anya ölében fekvő gyermek egy alapvető ellentét. Erre Teddy felállt és kiviharzott. Szünetben a folyosón állította meg a tanár, és számon kérte a viselkedését, mire egymásnak estek, és végül az idióta unokahúgod leköpte. -

Ezt nem hiszem el. Az a lány kikészít! Ez már a harmadik volt -

mondtam

elkeseredetten,

és

Harryért

nyúltam.

Mögém

lépett,

nekitámaszkodott a konyhapultnak, én pedig nekidőltem a hátammal. A nyakamra hajolt, és belecsókolt, amitől libabőrös lettem tokától bokáig. -

Szóval átíratjuk hozzátok. Megmondtam neki, hogy ez az utolsó

esélye. Ha innen is eltanácsolják, akkor varrónő lesz, és kész. Hajlandó vagy felügyelni rá? Tudom, hogy nehéz eset... -

Igen, nagyi! Persze, hogy rajta tartom a szemem.

-

És Harry? Ő nem bánná? - kérdezte, mire eszembe jutott egy

csomó probléma, ami felmerül, ha Teddy beteszi ide a lábát. Hirtelen nem tudtam erre mit válaszolni, úgyhogy időt kellett nyernem. -

Nem hiszem, de kérdezd meg tőle te! - ezzel átnyújtottam a

telefont Harrynek. Míg ők beszélgettek, nekem ezer és egy dolog jutott eszembe. Például az, hogy hol fog lakni? De már hallottam, hogy Hazz is ezt kérdezi. 237

Mikor tudatosult bennem, hogy választanom kell aközött, bevallom-e a családnak, hogy meleg vagyok, vagy Harry helyett Teddyvel lakom együtt, a dolog szinte abban a pillanatban el is dőlt bennem. Leszarom a családot, úgyse nagyon tartom velük a kapcsolatot, de Hazz nélkül még egy napot nem bírok ki, az tuti! A pasim amúgy remekül helytállt, a szeme sem rebbent, szépen válaszolgatott a nagyanyámnak, úgyhogy nekem volt módom azzal foglalkozni, hogy félig kifordultam az ölelésében, és a nyakát kezdtem csókolgatni. -

Semmi baj, Grace, majd megoldjuk. A család az első - válaszolta

Harry nagyi egyik kérdésére, mire elérzékenyülten néztem fel rá. Egy perccel később végre búcsúzkodni kezdtek. -

Rendben, aranyom. Akkor add át Boo-nak csókjaimat, úgy is

biztos ott lóg rajtad, ahogy ismerem - hallatszott ki a telefonból a csilingelő hang, mire mindketten lefagytunk. Mikor végre letette a telefont, olyan érzésem volt, hogy tényleg mindent lát. Biztosan van egy olyan kristálygömbje a vén boszorkánynak. -

Ezt meg kell beszélnünk, ha elmennek a fiúk - mondta Harry, mire

bólintottam. Én már tudtam, mit akarok, és gondoltam, hogy ő is ezt szeretné, úgyhogy nem aggódtam tovább. Ráhajolt a számra, mert lábujjhegyre álltam, hogy elérjem az ajkait. Megfordított, és szemből ölelt magához. A nyelve a számba siklott, én pedig megörültem neki. Vadul csókolni kezdett, a keze a pólóm alá furakodott, a hátamat cirógatta, mikor kinyílt az ajtó, és Nasir nézett be rajta. Szétrebbentünk. Először nem értettem a vizslató pillantást, de a következő szavak mindent megmagyaráztak: -

Na mi van, nászutasok? Egy órát se bírtok ki szex nélkül? -

kérdezte, majd visszafordult az ajtóból. - Nick, te nyertél, bassza meg! Mindketten fel vannak öltözve.

238

Miután fél tizenegy körül végre elmentek, Harryvel összeganéztuk a nappalit, kihordtuk a sörösüvegeket, és a hatalmas, üres pizzás dobozokat, majd sóhajtva lerogytunk a kanapéra. -

Mi lesz, ha megjön a lány? - kérdezte azonnal a tárgyra térve.

-

Semmi. Beköltözik a lakásodba, bár akkor Nasir meg fog ölni, mert

ez az egyetlen dolog, ami miatt hajlandó elfogadni a kapcsolatodat velem... Hogy lesz egy dugószobája. - Harry bólintott, amitől kétségbe estem, mert én csak vicceltem, de nem volt időm ezen agyalni. -

És? Mit mondunk neki?

-

Kinek? Nasirnak? - kérdeztem vissza értelmesen, mire Harry

elmosolyodott. -

Nem. Teddynek. - Az arcomat fürkészte, én pedig mélyen a

szemébe néztem. -

Az igazságot. Hogy mi együtt élünk.

Hatalmas levegőt vett, és benntartotta. Lassan tényleg átveszi ezt a szokásomat. - Nem fog kiakadni, elég nyitott kiscsaj, és igazi lázadó. Talán a családban sem kürtöli szét... de ha igen, az sem érdekel - tettem még hozzá, aztán odahajoltam, és a döbbent Harry ajkára nyomtam egy cuppanóst. Mikor felfogta a szavaimat, szélesen elvigyorodott, aztán egyetlen mozdulattal az ölébe emelt, és nekem esett. Mire magamhoz tértem, alatta feküdtem, a lábaim a nyakában, és épp belém hatolt. Éjjel arra ébredtem, hogy iszonyatosan melegem van. Mikor rádöbbentem, hogy egy élő fűtőtesttel alszom egy ágyban, a szívem hatalmasat dobbant. A mellkasomon feküdt, a haja a légvételei ritmusára csiklandozta a bőrömet. Eszembe jutott, hogy ma érkezik Teddy, és egyből ki is ment az álom a szememből. Ez nem lesz egyszerű menet. A kislány tizenhat éves, gyönyörű és kibaszott okos. Ugyan a harmadik gimnáziumból csapják ki magaviseleti problémák miatt, de csak azért, mert unatkozik. Jóval előrébb jár a többieknél, nem érdeklik a gyerekes dolgok, és nem köti le a tananyag. Nekem kell megtanítanom, hogyan 239

tud úgy beolvadni a közösségbe, és barátokra lelni, hogy közben kihasználja az adottságait, és később profitálhat belőle. Én vagyok, csak kicsiben... és lányban. Huh... Hát fel van adva a lecke, az biztos.

240

66. L. Reggel nem volt első órám, így Harry nélkülem indult el az iskolába. Pár perccel később én is kiléptem az ajtón, és a titkárság felé vettem az irányt, hogy elintézzem a szükséges papírokat Teodora beiskolázásához. Első nap leköpni az irodalomtanárt? Ez még tőle is sok. Kicsit összezsugorodott a gyomrom. Nem attól, hogy beéget a suliban, inkább attól,

hogyan

fogom

kezelni

zabolázhatatlan

természetét.

Tulajdonképpen nagyon kedveljük egymást, és valamiért úgy érzem, mindig is adott a szavamra, nem úgy, mint a szüleiére, de ezzel nincs egyedül, ahogy belegondolok. Anyám és a nővérem, Melanie, igazi vaskalaposok, akik már harmincévesen elkezdték a „bezzeg az én időmben” szöveget, amit ki nem állhatok. Bár Mel tizenhét évesen lett terhes, és szülte meg Gregoryt, majd egy másik apukától két évvel később Teddyt, mégis olyan magas lóról prédikált, ha erkölcsökről volt szó, hogy az én gyomrom is felfordult tőle. Anyám kedvenc vesszőparipája pedig a boldog családi élet és a harmonikus párkapcsolat, amiről nem tudom, honnan veszi az információkat, mert nálunk egyik sem fordult elő soha, de mindegy. Teddyvel ilyenkor mindig egymásra néztünk, aztán egyformán forgattuk meg a szemeinket, Greg pedig általában elővette a telefonját, és betette a fülhallgatót. Remekül sikerültek a családi ünnepek. Épp ezen mosolyogtam, amikor megzizzent a telefonom.

„A lakásom kulcsát az asztalon hagytam a kistálcán. Költöztesd be a kiscsap, hogy estére már nyugalom legyen! Találtam egy erős kötelet apámnál, gondoltam, hasznát tudnád venni... ♥ H.” 241

Kétszer olvastam el, mire felfogtam, akkor viszont megfeszült a nadrágom, és lángba borult az arcom. Hangosan fel is nyögtem, mire az egyébként is barátságtalan Eva furcsán nézett fel rám. -

Ó, egy kis pikáns üzenet kora reggel, Lewis? Úgy látszik,

valakinek sikerült behálóznia. - A szemeiben irigység villant, gondolom azért, mert nem neki. -

Nem, Eva. Az unokahúgom üzent, hogy egy óra múlva érkezik, és

ez kissé kihoz a sodromból. Nehéz gyerek - hazudtam szemrebbenés nélkül. Igazából nem is volt teljesen hazugság, hisz Teddy tényleg azt írta még hajnalban, hogy úton van, és tíz körül érkezik. Gyorsan kitöltöttem a nyomtatványokat, adtam egy csekket az első félévi tandíjról, és reméltem, Melanie nem arra számít, hogy én állom a méregdrága magán sulit. Miután végeztem, ittam egy kávét az automatából, és közben azon agyaltam, mit válaszoljak Harrynek. A gondolattól, hogy kikötözhetem, máris egekbe szárnyalt a pulzusom. És most bírjam ki az egész napot? Képtelenség! Megtartottam az órámat, aztán rohantam haza, mert Teddy már a ház előtt várt. -

Boo bácsi! - ugrott a nyakamba, ahogy ellépett a motorjától. A

szemeim hatalmasra kerekedtek a monstrum láttán. -

Ezzel jöttél? - kérdeztem értelmesen.

-

Nem. Csak toltam... - mondta komolyan, de a szeme nevetett. Én is

felkacagtam, aztán belesimultam az ölelésébe. - Jó látni téged! - tette hozzá, mikor eltávolodott. -

Téged is, bár a körülményeknek nem örülök.

-

Ne légy olyan, mint anyám! - feddett meg egy pillanat alatt.

-

Az a seggfej Horton megérdemelte, hogy szembeköpjem. Életében

nem olvasott egy könyvet sem, ha egyáltalán tud olvasni. -

De a legeslegelső napon, Teddy? Ez még tőled is meglepő 242

-

mondtam rezignáltan.

-

Legalább még gond nélkül átjöhettem. Év közben macerásabb.

-

Te már csak tudod - jelentettem ki határozottan, mire megint

felkacagott. -

Hát, ja. Vannak ilyen irányú tapasztalataim.

-

Ugye tudod, hogy ez az utolsó esélyed? - kérdeztem, és

lehalkítottam a hangom, hogy komolyan vegyen. -

Igen, Boo, tudom. Meghúzom magam, ígérem!

-

Remélem is. Most nem csak rólad van szó, Teddy. Én itt tanítok, és

szeretném megtartani a jó híremet. -

Oké, megértettem. Nem mehetnénk be? Mindjárt becsurizok! -

Ahogy ezt kimondta, rájöttem, mekkora tuskó vagyok. Csak bólintottam, aztán nyitottam az ajtót, és előre engedtem. Ledobta a hátizsákját, és ahogy a mosdó felé ment, még hátraszólt: - A csomagjaim is megérkeznek nemsoká. Még tegnap este feladtam őket a futárszolgálatnál. -

Nem fecsérelted az időt. És ha nemet mondtam volna? -

kérdeztem, mert azt a látszatot akartam kelteni, mintha nekem is lenne beleszólásom a dolgokba. -

Grace mondta, hogy biztosan befogadsz.

-

Hát igen, de ezzel kapcsolatban még valamit meg kell

beszélnünk... - mondtam elfúló hangon, ahogy becsukódott mögötte az ajtó. Tíz perccel később egy tea mellett üldögéltünk a konyhában. -

Figyelj, Teddy! Valamit el kell mondanom, és bár nem ez a

legalkalmasabb pillanat, de muszáj, mert itt bármikor történhet valami, amire nem számítok - kezdtem a mondandómat. A lány érdeklődve húzta fel a szemöldökét, de szokásaival ellentétben, hallgatott. - Nem is tudom, hol kezdjem... -

Vágj a közepébe! - bátorított. 243

-

Meleg vagyok. - Megfogadtam a tanácsát, és amikor kimondtam,

akkorát sóhajtottam, hogy a tüdőm majdnem összeesett. Nem történt semmi, ezért lassan felemeltem a fejem, és félve néztem rá. De az arcán nyoma sem volt döbbenetnek. Csak bólintott, és felhúzta a szemöldökét, hogy folytassam. Megköszörültem a torkom. - És beleszerettem valakibe, aki történetesen a diákom. Elmosolyodott, és megszólalt: -

Akkor már értem, miért jöttél vissza még egy' évre ebbe a

kócerájba. - Csak bólintottam. -

És mi most együtt élünk. - A mondandóm végére értem, úgyhogy

ismét sóhajtottam, és vártam. De semmi. -

Aha, éééés? - kérdezte pár másodperccel később.

-

Mi az, hogy és? Ennyi... - mondtam sértődötten, ahelyett, hogy

örültem volna, hogy nem borult ki, nem röhögött ki, egyáltalán nem is igazán váltott ki belőle érzelmeket. -

Jaaaa. Akkor jó. Gratulálok. Én hol fogok lakni? Állítólag a

koleszban nincs hely. Gondolom, azt meg nem szeretnétek, ha idecuccolnék a kéjlakba. - Most először láttam egy kis huncut csillogást a szemében, én pedig csendesen félrenyeltem a saját nyálamat. -

Khmmm... Harrynek van egy kis apartmanja, ami most

megüresedett. - Még mindig nem hiszem el, ami pár nap alatt történt velem. - Arra gondoltunk, hogy odaköltözhetnél. -

Ó, remek! Mikor nézhetem meg? - pattant fel azonnal.

-

Lazíts, Teddy! - mondtam mosolyogva. - Most lesz két órám,

úgyhogy

be

kell

mennem

a

suliba.

De

utána

átkísérlek,

és

berendezkedhetsz. Addigra a csomagjaid is megjönnek, szerintem. Nézd a tévét, egyél... foglald el magad. - A kezembe vettem a kezét, és megpaskoltam. Tisztára, mint a nagyapám. Ez az ő szokása volt. -

Oké, Boo bácsi. Menj csak!

-

Kérlek! - forgattam meg a szemeimet. - Ne hívj Boo bácsinak! Csak

öt évvel vagyok idősebb nálad. -

De a bácsikám vagy - zárta le a témát. 244

Ebéd előtt már nem tudtam beszélni Harryvel, csak egy üzenetet írtam, hogy Teddy megérkezett, és hogy mindent elmondtam neki. Kétszáz mosolygós és szívecskés emojit kaptam válaszul, és egy apró utalást arra, hogy nem reagáltam a kötélre. Beharaptam a szám szélét, és gyorsan begépeltem:

,,Azért nem reagáltam le, mert ha megírnám, hogy mit szeretnék tenni veled, haza sem jönnél! Boo” Szempillantás alatt jött a válasz:

„Ha megírnád, mit fogsz tenni velem, már otthon lennék... H. ” Egyszerűen nem tudom megszokni, amit ez a fiú művel velem. Nincs ilyen. Nem létezik, hogy arra vágyik, hogy erőszakos és szadista legyek vele. Vagy mégis? A farkam tudta a választ, úgyhogy üldögéltem még pár percet a tanáriban, mielőtt fel tudtam volna állni. Mikor hazaértem, Teddy épp a bőröndjébe hajolva dobálta ki a ruhákat. -

Hova a francba tettem a piros pulcsimat? - kérdezte, mintha én

tudnám a választ. Megtalálta, úgyhogy a mázsányi cuccot egyetlen mozdulattal visszagyűrte, majd a lábával taposta be őket, és behúzta a cipzárt. - Huh. Megyek, lezuhanyozom. -

Oké, és utána, ha akarod, átmehetünk a lakásodba.

-

És Harry? Őt mikor ismerhetem meg? - kérdezte, és nekem máris

pír futotta el az arcomat. -

Szerintem az órák után egyből hazajön. Bármelyik percben itthon

lehet - válaszoltam halkan. -

És helyes? Hány éves? - faggatott Teddy, miközben az emeletre

igyekezett. 245

-

Gyönyörű - csúszott ki a számon, mire egy halk kacaj volt a

reakció. - Tizennyolc lesz - tettem még hozzá. A konyhába mentem, és a menzáról hozott ebédemet egy tányérra raktam, mert utálok dobozból enni. Teddynek is hoztam, úgyhogy megterítettem, és épp arra készültem, hogy egy limonádét készítsek, mikor kopogtak a bejárati ajtón. Indultam, hogy kinyissam, és azon agyaltam, hogy ki lehet, mikor Teddy elém toppant az előszobában. Csak egy törölköző volt a testére csavarva, és egy másik, turbánba tekerve a haján. Kitépte az ajtót, aztán az ott szobrozó Nasirra bámult. A fekete nőcsábásznak a torkára forrt a szó, ahogy a frissen zuhanyozott, félmeztelen nőt nézte, aki az ajtómban állt. Osztoztam döbbenetén, de a szituáció abszurditását csak én fogtam fel teljesen. Teodora tetőtől talpig végigmérte, majd lemondó sóhajjal közölte: -

Ó, basszus, tényleg gyönyörű... Az élet olyan igazságtalan! -

dünnyögött, majd kezet nyújtott a még mindig sóbálvány fiúnak. - Szia, Teddy Tomlinson vagyok, és alig vártam, hogy megismerjelek. Szerintem kedvelni fogjuk egymást. Rajtam kívül eddig senkinek sem sikerült Boo bácsit levennie a lábáról. - Úgy mosolygott, hogy a szívem elszorult. Ezek szerint tényleg nem botránkoztatja meg, hogy meleg vagyok. -

Öhhhmmm... Nasir Sharif - nyögte ki nagy nehezen a döbbent

szépfiú, és azt se tudta, mi történik körülötte. Teddy kirántotta a kezét, és felsikkantott. Sarkon fordulva, gyilkos tekintettel nézett rám. -

Nem ő az? Miért nem szóltál? - Majd se szó, se beszéd elviharzott,

a törölközőt szorosabbra húzva a testén. Nasir felé fordultam, akinek a szája is tátva volt. -

Ez mi volt? - kérdezte, és az ujjával arra mutatott, amerre a lány

eltűnt, mert szavakkal nem tudta körülírni, ami történt. -

Ó az unokahúgom, Teodora, és azt hitte, te vagy Harry. 246

-

És mit keres itt? - Közben belépett az ajtón, de még mindig

lemerevedve állt a lábtörlőn. -

Ma érkezett. Mostantól ide jár - közöltem szárazon, és a

döbbenetét kihasználva hozzátettem: - Beköltözik Harry lakásába. - Erre már Nasir is felkapta a fejét. -

Na, azt már nem! - mondta határozottan.

-

Sajnálom Nasir, de nem tudjuk másképp megoldani.

-

Költözzön hozzátok! - utasított.

-

Ezt nem gondolhatod komolyan.

-

Nagyon is komolyan gondolom. Már becuccoltam Harryhez.

-

Micsoda? - kérdeztem egyre idegesebben. Lélekben üzentem

Harrynek, hogy azonnal szükségem van rá. - Honnan volt kulcsod a lakáshoz? -

Nem volt kulcsom, de egy zárat ki lehet nyitni anélkül is... -

mondta, és lesütötte a szemét. Harry megkapta a mentális üzenetem, és ebben a pillanatban hátba vágta az ajtóval Nasirt, aki előretántorodott, majd nagy nehezen visszanyerte az egyensúlyát. Hazz körülnézett, és azonnal látta, hogy szétcsap az ideg. Hozzám lépett, egy cuppanóst nyomott az ajkamra, amitől rögtön lehiggadtam egy kicsit, majd mikor átfogta a derekamat a fél karjával, szinte elöntött a nyugalom. -

Mi történt? - kérdezte, és finoman megszorított hatalmas

tenyerével. -

Az történt, hogy Nasir beköltözött a lakásodba. - Harry felhúzta a

szemöldökét, és Nasirra nézett, aki a lábfejét tüntette ki a figyelmével. -

Majd kiköltözik! - nyugtatott az imádott, de erre a fekete lovas

azonnal replikázott: -

Biztos nem! Eladtam a helyemet a köcsög harmadikosnak, és az

árából vettem két új téli gumit a mocimra. -

Mi az, hogy eladtad a helyedet? - kérdeztem értetlenkedve.

247

-

Az, hogy egy kisebb összegért kussolok, így ő egyedül lehet, és

akkor visz fel csajt, amikor csak akar. - Kezdtem érteni a lényeget, de nem akartam annyiban hagyni a dolgot. -

Kifizetem a pénzt, csak költözz vissza.

-

Nem lehet - mondta Harry, mire felrántottam a fejem, hogy a

szemébe nézzek. - Nasir az iskola fenegyerekével lakott együtt. Nem igazán az a típus, akinél él a visszavásárlási garancia. - Ezen Nasir is fojtottan felröhögött. -

Hát kurvára nem... - tette hozzá nyomatékosításképpen. Teddy

épp ekkor jött le a lépcsőn, immár felöltözve, a törölközővel a haját szárítgatva. Meglátta a kis gyülekezetet, az arcát pír öntötte el, de aztán észrevette Hazz ölelő karját, és elénk lépett. -

Áááá... Szóval te vagy a híres Harry! - Most már biztosra ment. -

Örülök, hogy megismerhetlek! - nyújtott kezet, és összemosolyogtak. -

Szia! Igen, én vagyok, és Boo nem túlzott, mikor azt mondta, leesik

az állam, ha meglátlak. - Megrázta a felé nyújtott kezet, de Teddy ezzel nem volt elégedett, ezért magához húzta, és egy puszit nyomott az arcára. -

Ő nem gyönyörű? - hangzott fel Nasir karcos hangja mellettem,

mire mindannyian ránéztünk, Teodora meg elvörösödött. -

De! - Hamar úrrá lett a zavarán. - Ide csak modellfiúk járnak? -

kérdezte hozzám fordulva. -

Nem, kislány, csak mi vagyunk ilyen jóképűek, a többi az smafu -

legyintett Nasir, és önelégült arcot vágott. Én pedig úgy gondoltam, akkor dobjuk be a mélyvízbe.

*** H. 248

Reggel arra ébredtem, hogy Lewis teste simul az enyémhez, és ez végtelen boldogsággal töltött el. Mostantól minden reggel erre ébredhetek. Az élet szép... Miután majdnem elkéstem, mert képtelen voltam elválni az ajkaitól, és még az ajtóból is visszaléptem, hogy egy utolsó csókot lopjak bespájzolva a külön töltött időre -, igyekeztem a tanulásra koncentrálni. Új megközelítés volt ez részemről, mert őszintén megvallva, eddig csak zív résztvevője voltam az óráknak. Azért egy üzenetet még eleresztettem Boo-nak, hogy megalapozzam az esténk hangulatát:

,, A lakásom kulcsát az asztalon hagytam a kistálcán. Költöztesd be a kiscsajt, hogy estére már nyugalom legyen! Találtam egy erős kötelet apámnál, gondoltam, hasznát tudnád venni... ♥ H. ” De mikor a következő szünetben sem kaptam rá választ, kezdtem aggódni. Aztán végre zizegett a telefonom:

,,Megjött Teddy és képzeld, volt rá alkalom, hogy beavassam. Nagyon jól fogadta, minden rendben!  Boo” Kicsit csalódott voltam, hogy a kötélre nem reagált semmit, és ezt nem is tudtam véka alá rejteni:

,,  ♥ ♥ ♥ Ha nincs jobb ötleted, mire használjuk a kötelet, majd kifeszítjük a kertben, és teregetünk rá. H. ” A válasz gyorsan érkezett:

249

,, Azért nem reagáltam le, mert ha megírnám, hogy mit szeretnék tenni veled, haza sem jönnél! Boo” Elvigyorodtam, amíg gépeltem:

„Ha megírnád, mit fogsz velem, már otthon lennék... H. ” A gyomrom összezsugorodott, a farkam vérrel telt meg, és kiszáradt a szám. Szinte éreztem, ahogy a béklyó belevág a csuklómba, és ettől lángolni kezdett a testem. Az órámra néztem: 11: 20. Húúú, de rohadt messze van még az este. Nickkel és Leeroyjal ebédeltem, akik olyan aranyosak voltak, hogy csak na. -

Hát, Harry, azt nem mondom, hogy nem lepődtem meg. Sőt, azt

hiszem, teljesen kiakadtam, de ahogy este elnéztelek benneteket, rá kellett jönnöm, hogy tökre összeilletek - mondta Leeroy, a szöszi pedig csak bólogatott. -

Ne tudd meg, mikor a nyáron elmesélte, azt hittem, Nasirral

találták ki az egészet, hogy szívassanak - mesélte röhögve, és én is elmosolyodtam. -

Én se hittem volna el, ha nem látom a saját szememmel - erősítette

meg a szakállas. -

Te, Leeroy! Mikor akarsz végre megborotválkozni? - kérdeztem,

hogy végre témát váltsunk. -

Ha beköltözünk a lakásodba. Gondoltam, ez lesz az ajándékom

Nasirnak - nevetett fel. -

Jaj, srácok! - Eszembe jutott, hogy muszáj elmondanom a rossz

hírt. - Az van, hogy Lewis unokahúgát kicsapták a gimiből, és idejön. A kolesz tele van, úgyhogy egyelőre ő költözik be a pecóba. - Az arcukról lefagyott a mosoly. 250

-

Kicsapták? És egész nyáron nem jutott eszetekbe helyet foglalni

neki? - kérdezte duzzogva Nick. -

Tegnap csapták ki... - mondtam magyarázkodva. - És ma érkezik.

-

Tegnap? Első nap? Mit művelt a kiscsaj? - röhögött fel Leeroy.

-

Leköpte az egyik tanárt.

-

Hűha. Nem semmi némber lehet. Ezek szerint nem hasonlít

Lewisra - állapította meg az ír. -

Állítólag nagyon is. Boo szerint olyan, mint ő, csak kicsiben.

-

Na, erre kíváncsi vagyok! - mondták szinte egyszerre. Örültem,

hogy nem sértődtek meg a lakásdolgon. Az órámra néztem. -

Gyerekek, bocsi, de mennem kell!

-

Várnak otthon, Miles? - kötött belém Nick.

-

Igen - mondtam kézenfekvően, amitől azonnal elcsendesedett a

vihorászás. - Lou nagyon rövid pórázon tart - tettem még hozzá, amitől a hajukig szaladt a szemöldökük. Nekem pedig ismét feszült a gatyám, ha arra gondoltam, hogy kapok tőle egy szép, fekete, szegecses nyakörvet. Arrrrggghhhh! Sietve szedtem a lábaim, hogy végre hazaérjek. Az ajtót is nagy elánnal toltam be, ahogy megérkeztem. Valaki állt a túloldalán, aki most panaszosan

felnyögött,

majd

megszűnt

az

ellenállás,

és

végre

benyitottam. Ott állt Lou, az arcán tisztán látszott, hogy ideges, és Nasir, aki egy lépéssel arrébb tántorodott, ahogy meglöktem. Odaléptem Boo-hoz, megcsókoltam, és magamhoz öleltem. Hálásan simult az oldalamhoz, és éreztem, ahogy ellazul. -

Mi történt? - kérdeztem.

-

Az történt, hogy Nasir beköltözött a lakásodba. - A válasz

meglepett, és azonnal kérdőn néztem az elkövetőre, aki lesütötte a szemét. -

Majd kiköltözik! - mondtam nyomatékkal, de legnagyobb

meglepetésemre a válasz nem az volt, amire számítottam: -

Biztos nem! Eladtam a helyemet a köcsög harmadikosnak, és az

árából vettem két új téli gumit a mocimra. 251

-

Mi az, hogy eladtad a helyedet? - kérdezte Boo, de én már tudtam

a választ, ezért nagyot sóhajtottam. -

Az, hogy egy kisebb összegért kussolok, így ő egyedül lehet, és

akkor visz fel csajt, amikor csak akar. -

Kifizetem a pénzt, csak költözz vissza - próbálkozott Lewis, de

tudtam, hogy ez már veszett fejsze nyele. -

Nem lehet - mondtam halkan. - Nasir az iskola fenegyerekével

lakott együtt. Nem igazán az a típus, akinél él a visszavásárlási garancia. -

Hát, kurvára nem... - tette hozzá Nasir, és helyeslően bólogatott.

Felnéztem a lépcsőre, ahonnan lépteket hallottam. Mikor megjelent a gyönyörű hajzuhatag, aztán a csinos test, már csak az arcára voltam kíváncsi. Ahogy hátradobta a fürtjeit, ismét a híres Tomlinson szemekkel találtam szembe magam. Kiálló arccsontok, szépen ívelt ajkak, pisze orr. Tényleg Lewis, csak lányban, és egy számmal kisebb méretben. A jelenség közben odaért hozzám: -

Áááá...

Szóval

te

vagy

a

híres

Harry.

Örülök,

hogy

megismerhetlek! - kezet nyújtott, én pedig vigyorogva fogadtam el. -

Szia! Igen, én vagyok, és Boo nem túlzott, mikor azt mondta, leesik

az állam, ha meglátlak - szaladt ki a számon. Teddy erre magához húzott, és kaptam egy puszit, amit úgy értékeltem, hogy elsőre bejöttem neki. -

Ő nem gyönyörű? - kérdezte mellettem Sharif, mire felkaptam a

fejem. Nasir a lányt nézte, aki határozottan elpirult. Meglepetésemre felpillantott, és alaposan megnézett magának. Rajtam volt a sor, hogy zavarba jöjjek. -

De! Ide csak modellfiúk járnak? - kérdezte a nagybátyjától, én

pedig nem értettem semmit. -

Nem, kislány, csak mi vagyunk ilyen jóképűek, a többi az smafu -

kontrázott Nasir, és beképzelt vigyor szaladt szét a száján. Ahogy Boo-ra néztem, valami megcsillant a szemében, a fekete keret mögött. Én már éreztem, hogy most kellene menekülni, de a kíváncsiságom győzött, 252

ezért szilárdan megvetettem a lábamat, és magamhoz szorítottam a szerelmemet.

253

67. H. - Nasir beköltözött a lakásba, amit neked szántunk, Teddy, és nem is tud máshová menni - mondta lassan Lewis, én pedig érdeklődve figyeltem az eseményeket. -

Hogy micsoda? - kérdezett vissza a lány, és az arcán jól láttam,

ahogy átváltozott. A szépségének nyoma sem volt. Szemei elfeketedtek, a vonásai megnyúltak, a szája csíkká vékonyodott, a bőre kifehéredett. Az egész teste halványan vibrált. -

Az van, kislány, hogy én foglaltam le elsőnek a kérót, úgyhogy te a

bácsikáddal és a feleségével fogsz lakni - állapította meg Nasir, és én már épp nyitottam a számat, hogy felvilágosítsam, ez egészen biztosan nem így lesz, de Boo belemarkolt az oldalamba, és finoman megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy hallgassak. Lassan csuktam be a számat, és mély levegőt vettem. -

Mi a búbánatos lófaszról beszélsz? Ki vagy te, hogy dirigálsz

nekem? Az a lakás az enyém. Harry nekem szánta. Egyáltalán hogy vetted a bátorságot, hogy beköltözz, mert ők biztosan nem tudtak róla!? Hűűűűha... Teddy hangja bezengte a lakást, mi pedig Lou-val önkéntelenül egyszerre léptünk egyet hátra. -

Én vagyok Harry legjobb barátja. - Ez a kijelentés amúgy nagyon

jólesett, de most nem tudtam kellő figyelmet fordítani rá. - És amíg ki nem derült, hogy te bepofátlankodsz, úgy volt, hogy a haverjaimmal mi költözünk oda. Már felmondtam a régi szobámat, úgyhogy ez van, dolgozd fel! - tárta szét a kezeit Nasir, és a hangja majdnem olyan határozott volt, mint az ellenfelének. 254

-

Jól van, bazmeg. Ha így, hát így! Hány háló van? - fordult felém a

lány. -

Csak egy - válaszoltam, és komolyan nem tudtam elképzelni, mi a

terve. Csak nem???? -

Oké, Aladdin, akkor tiéd a nappali, de ha kuplerájt csinálsz, azt

nagyon megkeserülöd! Nem bírom a rendetlenséget! - jelentette ki Teddy, majd nedves haját hátrarázva, az orrát felvágva elsétált a hatalmas bőröndhöz, és rámutatott. - Akkor, lakótárs, hozhatod a nehezét! - adta ki az ukázt, majd felemelte a hátizsákját a földről, és a vállára vette. Oldalról Lewisra néztem, hogy mit szól a fejleményekhez, és legnagyobb döbbenetemre azt láttam, hogy a szája széle mosolyra húzódik, a szeme is nevet, de igyekszik uralkodni a vonásain. Tehát őt nem zavarja, ha az unokahúga az iskola legnagyobb nőcsábászával költözik össze. Akkor engem sem - állapítottam meg, és picit megrántottam a vállamat. Aladdin? Most esett le a tantusz. Majdnem felröhögtem. Nasir is döbbenten állt, aztán kínkeservesen összeszedte magát, próbálta adni a kemény legényt, és nem meghátrálni a dolog elől. Nehogy már neki szálljon inába a bátorsága egy csajtól! Odalépett, megemelte a bőröndöt, amitől kiguvadtak a szemei, majd kivonszolta az ajtón. Teddy belebújt a kifűzött bakancsába, leakasztotta a gerincvédős (!!!) dzsekijét a fogasról, és utána ment. Csak akkor jöttem rá, hogy a nagy Kawasaki a felhajtón a lányé, mikor kiléptünk a verandára, és láttam, ahogy fellendül az ülésre. Nasir is eltátotta a száját, majd elismerő kifejezés terült el az arcán. -

Van kocsid, Aladdin? - kérdezte még Teddy, miközben a

bukósisakot húzta a fejére. - Akkor mutasd az utat! - mondta még, mikor Nasir bólintott, aztán egy erőteljes rúgással beröffentette a monstrumot. -

Motorozik? - kérdeztem Lewistól, bár szerintem elég bizonyíték

volt a dologra, ahogy lassan, a lábaival tolva letolatott az útra. 255

-

Négyéves kora óta - biccentett Boo, és most már szélesen

vigyorgott. Mikor Nasir is kifarolt a parkolóból, és óvatosan elindult, a lány pedig követte, Lewis azonnal belépett a házba, megvárta, amíg felocsúdva

követem,

majd

határozottan

bevágta

az

ajtót,

és

összedörzsölte a kezeit. -

Ez jobban alakult, mint sejtettem.

-

És szerinted az normális, hogy a tizenhat éves unokahúgod

összeköltözik Nasirral? - kérdeztem, mert még mindig nem akartam elhinni. -

Hááát... kicsit félek a dologtól, és sajnálom Nasirt, de szerintem

megérdemli, hogy valaki móresre tanítsa! Ismét leesett az állam. -

Nasirt sajnálod? - értetlenkedtem.

-

Figyelj, édesem! Teddy egy fúria. Vele együtt élni kábé akkora

stressz, mint a Bear Grylls-féle túlélési technikák. Ha attól félsz, hogy Nasir rámozdul a lányra, akkor nyugodj meg. Hacsak Teodora nem akarja megszerezni a skalpját, akkor Nasir biztonságban van. - Nem lehettem volna döbbentebb. - Sőt, szerintem a csajozási szokásai is meg fognak változni hamarosan, ugyanis Teddy nem rejti véka alá a véleményét, és eléggé feminista. Nasir olyan szónoklatokat fog végighallgatni, mint az inkvizíció áldozatainak kellett több száz évvel ezelőtt. Szóval, csak a barátod miatt aggódom, hogy túléli-e. Én felkötném magam egy hét után - röhögött Lewis, és már én se tudtam megállni, hogy szélesen vigyorogjak. -

És mi volt ez a beszólás? Hogy ki gyönyörű és ki nem?

-

Ja, az? Teddy azt hitte Nasirra, hogy te vagy, így azt mondta neki,

hogy tényleg olyan gyönyörű, amilyennek mondtam, és mennyire sajnálja, hogy meleg. Beletelt egy pár másodpercbe, mire felfogtam a szavait, de akkor elkaptam a derekát, és magamhoz rántottam. -

Te azt mondtad rólam, hogy gyönyörű vagyok? - néztem a türkiz

szemekbe közvetlen közelről. 256

-

Iiiigen... - sóhajtotta, és tanulmányozta a vonásaimat.

Felnyúlt, és finom ujjaival kisimította a lehulló tincseket a homlokomból. - Te vagy a legszebb a világon - jelentette ki. A szavaitól elállt a lélegeztem. Már az ajkaimat nézte, és éreztem, ahogy elfog a vágy. Ráhajoltam, ő készségesen fogadott, és átölelte a nyakamat. Mikor elmélyült a csókunk, éreztem, ahogy berogyasztja a térdeit, hogy elrugaszkodjon, én pedig felkészülten vártam, hogy az ölembe ugorjon. Megtámasztottam a fenekét, míg ő a derekamat fogta át a lábaival, aztán becipeltem a kanapéra, hogy egy órán át csak csókoljam, amíg indulnunk kellett a focira. Az idei első edzés úgy kezdődött, hogy mindenki Nasiron röhögött, aki duzzogva ecsetelte, hogy mit művelt a boszorkány, mikor megérkeztek a lakásba. Nick a könnyeit törölgette, miközben hallgatta. -

Nem elég, hogy mindent be kellett pakolnom a szekrénybe, de

még a cipőket is egymás mellé kell tennem az előszobában! -

Ezek szerint le is kell venned őket... - állapította meg Leeroy, és ő

is leplezetlenül vigyorgott, miközben a lábszárvédőit igazgatta a padra hajolva. -

Ja... Minden másnap én mosogatok. És minden páratlan héten én

porszívózok. Meg kell dugnom valami házias csajt, aki péntek délután kitakarít, vagy nagy szarban vagyok. Lewis somolyogva hallgatta, és rám kacsintott. Mindenben igaza volt. Nem győztem csodálkozni. -

És hol fogod megdugni, ha a kanapén alszol? - kérdezte Nick a

gyakorlati kérdésekre áttérve. -

Ott fogom, a kanapén. Miss Feminizmus legfeljebb végignézi, ha

akarja - húzogatta a szemöldökét Nasir. Na, erre befizetek! Miért nem szereltem egy kamerát a nappaliba, ahogy anno pont a fekete szépfiú javasolta. Most őt nézhetném a felvételeken, ahogy szétszekálják a belét. Minden pénzt megérne! 257

-

Hát, azt nem javasolnám, ha nem akarsz megválni a korona-

ékszereidtől - mondta halkan Lewis. Azt hittem, Nasir azonnal le fog csapni rá, de ezzel szemben elcsendesedett, és elmerült a gondolataiban, Felfoghatatlan. Fordítva forog a Föld???? Edzés után Boo átment a lakásomba, hogy ránézzen Teddyre, minden rendben van-e, Nasir pedig pár órára nálam keresett menedéket. Eleinte csak csendben ültünk, és egy sört kortyolgattunk, aztán Nasir nagyot sóhajtva belekezdett: -

Azt vágta a fejemhez, hogy egy üresfejű seggfej vagyok, aki arra

sem méltó, hogy egy ocsmány grizzly medve járjon vele. Azt mondta, csak áltatom magam azzal, hogy hetente más nőket fektetek meg, mert egyik sem állna velem szóba, ha komolyabb dolgot akarnék. Közölte, hogy engem használnak a nők. Hogy csak egy bráner vagyok, és eddig abban a hitben ringattam magam, mekkora király vagyok, pedig a csajok csak kézről-kézre adnak, mint egy játékszert... És hogy egy normális nő soha nem állna le velem, azok után, hogy az egész sulinak megvoltam már. - Rám emelte a tekintetét, és a szemében bizonytalanságot láttam. -

Most azt várod, hogy megcáfoljam?

-

Miért, igaza van? - kérdezte halkan.

-

Figyu, cimbi! Nem tudom. A nők okosabbak, mint amit mutatnak

magukról. Nem mondom, hogy igaza van, de azért abban van valami, hogy nem nekünk kellett levadászni a csajokat, hanem jóformán kézrőlkézre adtak. - A szemei elkerekedtek. - Szerinted nem így volt? - Lassan lehajtotta a fejét. - És soha nem is próbálkoztunk egyikkel sem, hogy mi lenne, ha járni akarnánk vele. Lehet, hogy kiröhögött volna. Azok után, hogy az összes barátnőjük kipróbált, lehet, hogy szégyelltek volna bennünket. Ahogy

így

belegondoltam,

több

igazság

volt

Teddy

bántó

kirohanásában, mint amennyit valaha is gondoltam volna. Mekkora szerencse, hogy Lewis nem ítél el emiatt. 258

-

A lószart! - ugrott fel Nasir, és járkálni kezdett a szobában. - Ez a

kis picsa azt hiszi, mindent tud a világról. Szerintem még szűz, és az is marad, mert olyan elviselhetetlen a természete. Ki dugna meg egy ilyen utálatos némbert? - Nem mertem hangosan kimondani, amit gondoltam, hogy pont az ő esete. Motorozik, kemény, mint a kő, csinos (de még mennyire) és eszes is. Veszélyes keverék. -

Nem tudom, és megmondom őszintén, a nemi élete egyáltalán

nem érdekel. - Jó, tudom, hogy buzi vagy, de akkor is... - szaladt ki Nasir száján, aztán hirtelen megperdült, és zavartan pillantott rám. - Bocs. Nem úgy gondoltam. -

Meleg vagyok. Maradjunk ennél a kifejezésnél, ha kérhetem. De

amúgy nem sértesz meg vele - mondtam, mert komolyan így éreztem. A tény, miszerint nem érdekelnek a nők, nem egy olyan dolog, amin duzzognom kellene. - De nem ezért, hanem azért, mert Lou szerint Teddyt nem kell félteni. Tud magára vigyázni. De ha valakit akar, azt meg is szerzi magának. - Miután ezt kimondtam, láttam Nasir arcán az átsuhanó meglepetést. -

Igen?!

-

Aha - válaszoltam, és alig bírtam leplezni a mosolyomat, ahogy

láttam rajta a feltámadó vadászösztönt. Hogy ki lesz a trófea, az majd kiderül...

*** L. Az edzés nagyon jó volt, bár bevallom, kicsit nehezemre esett a dolog, mert húzódtak a szalagok a térdhajlatomban. Harry az este elég keményen a nyakamba tolta a lábaimat, ami - bemelegítés hiányában -, 259

járt némi kellemetlen mellékhatással. Cseppet sem panaszkodtam miatta, az emlék így is sokkoló hatással volt rám. Nem tudok választani, mit szeretek jobban. Mikor ő a zív fél, és teljes alázattal engedi, hogy uralkodjak felette, vagy amikor én vagyok az, akit leigáz, bár sokkal szelídebben. Mikor megmutatja a szexnek azt az oldalát, amit az első együttlétünk alkalmával. A kínzó élvezetet, amikor csak rám figyel. Imádom a szemében a szenvedélyt, ami akkor uralkodik el rajta, amikor nekem akar minél nagyobb élvezetet okozni. Azt hiszem, ez a kulcsa annak, hogy szinte állandóan kívánom. Ez a furcsa kettősség. Ha kielégítem az egyik utáni vágyamat, máris ott a másik, és követeli az enyhülést. Most csak bambán néztem, ahogy párduc mozgásával a labda után veti magát, és mindenkit kicselezve a kapuig terelgeti a labdát, hogy egy tökéletes zal Nicknek adja, aki egy kapáslövéssel akkora gólt rúg, hogy beleremeg a háló. -

Lewis! Az istenit neki! Csak állsz ott, mint Bálám szamara.

-

Felkaptam a fejem, és Nasir szikrázó tekintetével találtam szembe

magam. Felém futott, és egy lépésre állt meg tőlem. -

Szétrúgom a seggedet, ha képtelen vagy leszerelni a nejedet!

-

sziszegte közvetlen közelről, és én hálás voltam a diszkréciójáért.

A habitusába simán belefért volna, hogy a pálya másik feléről ordibálja ezt nekem. -

Oké! Oké... Bocs! Elgondolkoztam.

-

Mondjuk inkább, hogy a farkad gondolkozott el. Jó lenne, ha

máskor lerendeznéd edzés előtt! - mondta még epésen, és a szemöldökét húzogatva, hátrálva elügetett. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon, aztán felnevettem. Lehet, hogy igaza van, és az egyórás csókcsata, amit a kanapén eszközöltünk indulás előtt, anélkül, hogy legalább egy laza pettingbe belementünk volna, tényleg kibillentett az egyensúlyomból. De ha kigombolom. a nadrágját, most tuti otthon lennénk, és épp a harmadik menetbe fognánk bele. 260

Miután lezuhanyoztam (amit Harry az öltöző padján várt végig, és Nick vele maradt, hogy ne legyen olyan feltűnő), átmentem Teddyhez. Épp a konyhaszekrényt pakolta ki, és szitkozódott, mikor beléptem. A létrán állva megcsodálhattam izmos combjait, ahogy kilátszottak a levágott farmersort rojtos szegélye alól, miközben lábujjhegyen állt, és a legfelső polcról szedegette le a tányérokat. -

Hogy a büdös francba lehet ilyen mocsokban élni? A pasik nem

félnek attól, hogy valami szörny fejlődik ki a sok szemétből, amit évek alatt halmoznak fel maguk körül? - Magában beszél, akárcsak én, mosolyodtam el. -

Azért tanulnak verekedni, hogy megküzdjenek vele, ha életre kel -

mondtam nevetve, mire lenézett rám. -

Boo bácsi. Ez a te szerelmed ugye nem higiénikusnak készül?

-

kérdezte epésen.

-

Nem. Harry egy átlagos fiú, aki leszarja, hogy a konyhaszekrény

felső polcán mi van. Meg merem kockáztatni, soha nem nézett fel oda, sőt, az előtte lévő lakók sem. Valószínűleg azokat a dolgokat vagy húsz éve nem mozgatta meg senki. Úgyhogy figyelj oda, lehet, hogy kincset találsz! - vigyorogtam tovább. -

Képzeld azt, hogy régész vagy, vagy antropológus.

-

Hahaha... kurva vicces - dünnyögött, majd leadogatta az

elfeketedett edényeket. -

Felvetted a könyveidet? - kérdeztem, amíg a mosogatógépbe

pakoltam. -

Nem. Nasirt küldtem el értük. - A kezem megállt a levegőben, de

nem mertem felnézni. - Mondtam, hogy edzés után hozza el őket, és az órarendemet is. Óóóóó... ez a lány egy oroszlánszelídítő. Le a kalappal! Ezt még én sem hittem volna. -

Az klassz! És hogy jöttök ki egymással? - kérdeztem, és

igyekeztem, hogy a hangom semleges maradjon. 261

-

Jól - válaszolta természetesen. - Egy beképzelt fasz, de amúgy

szerintem nagyon helyes fiú, és talán nem is olyan buta, mint amilyennek látszik. - Mindig is szerettem az őszinteségét, és azt, hogy a nagy szája csak elfedte személyiségének elemző, analitikus oldalát. -

Nem, Nasir egyáltalán nem buta... sőt! Motorokat akar tervezni.

Egyetemre megy. - Közben felálltam, ezért láttam, hogy Teddy kikukucskál a szekrényajtó mögül, és a szája elismerően legörbül, míg a szemöldöke felszalad. -

Váó... Erre nem számítottam.

Aztán visszatért a dolgához, és nem beszéltünk többet Nasirról, de éreztem, hogy még sokáig ott motoszkált az agyában. Ez fél órával később be is igazolódott, mikor a Coca-Colás faliórára pillantva felcsattant: -

De hol van már ennyi ideig?

-

Szerintem

nálunk

bujkál.

Gondolom,

Harrynél

keresett

menedéket. -

Mi elől? - kérdezte Teddy, és a tiszta edényeket a hófehérre

hipózott polcokra pakolta. -

Előled - válaszoltam tömören. Megállt a keze a levegőben.

-

Túlzásba estem? - kérdezte, mire én húztam fel a szemöldököm,

mert nem számítottam rá, hogy így telibe találom a dolgot. -

Miért, mit mondtál neki? - faggattam, és valóban érdekelt a dolog.

Teddy lemászott a létráról, a kezét egy rongyba törölte, és összeszorított térdekkel egy hokedlire ereszkedett. Elmesélte, hogy mit vágott Nasir fejéhez, és ahogy beleképzeltem magam a szépfiú helyébe, éreztem, hogy a péniszem egyre jobban összezsugorodik, a golyóimmal együtt, míg utóbbiak azzal fenyegettek, hogy vissza akarnak bújni a hasüregembe. Mikor végzett, várakozásteljesen nézett rám, hogy véleményt mondjak. Megköszörültem a torkom. -

Nasir egy igazi nőcsábász, és sok mindenben igazad van, de te

konkrétan kiherélted - sommáztam a dolgot. -

Ó, bassza meg, tényleg? - kérdezte gondterhelten. 262

-

Aha. Szerintem Harry vállán zokog. - Azt akartam, hogy

megsajnálja. Tényleg nem érdemelte meg a szerencsétlen, hogy egy ismeretlen lány az első napon egy komplett személyiséganalízissel döngölje a földbe. - Pedig vannak jó tulajdonságai. Kicsit egyoldalú a vélemény, amit alkottál róla. -

Az biztos. De ez nem is vélemény. Ez csak egy általános zagyva a

nőfaló pasikról, amivel le szoktam alázni őket. -

Ha nem mer hazajönni, akkor telibe találtad - állapítottam meg.

Teddy felugrott, és bősz kapkodásba fogott. - Mi történt? - kérdeztem ijedten. -

Vacsorát kell csinálnom! - A szekrényajtókat nyitogatta, és

előszedegette a hozzávalókat. - Vega? A szemeim tányérnyira tágultak. -

Nem. Húsevő.

-

Sejtettem - morogta, és egy serpenyőt dobott a tűzhelyre. Jobbnak

láttam angolosan távozni. -

Szia, hugi, holnap találkozunk az órán. Az én csoportomban vagy

bioszból. -

Oké, Boo, ha lesz órarendem, és nem tévedek el, akkor ott leszek.

Harryt puszilom! -

Átadom - válaszoltam, aztán egy cuppanóst nyomtam odatartott

arcára, majd összevont szemöldökkel kiléptem az ajtón.

Hogy ebből mi lesz?

263

68. L. -

Hol van Nasir? - kérdezte Nick, mikor a kezébe vette a

játékkonzolt. -

Takarít - válaszolta Leeroy, mire mindannyian lemerevedtünk és

ránéztünk, de látnunk kellett, hogy nem viccelt. - Teddy nagytakarítást írt elő mára, mert szerinte nem lehet kilátni az ablakokon. -

Ééés? - kérdezte Harry értetlenül, de én tudtam a választ.

-

Mi és? - kérdezett vissza Leeroy. - Nasir pucolja az ablakokat.

-

Az kizárt! - hördült fel a szerelmem. Egy világ omlott össze benne,

láttam a szemein. - De miért?! - kérdezte kétségbeesetten, mintha Nasir egy kihaló félben lévő, vad faj utolsó egyede lenne, akit most mégis befogtak és háziasítani akarnak. -

Ha megcsinálja, elviheti a vasat szombaton - magyarázott Leeroy,

mire a két másik fiúból megkönnyebbült sóhajok szakadtak fel. Ha jó árat fizet érte, az mégis más, nem igaz? Ha odaadja a motorját, akkor az nem rabszolgamunka. Higgyék csak, hogy egyébként Nasir soha nem állna neki az ablakpucolásnak. Én viszont tudom, hogy Teddy már rég elkezdte a munkát, hisz két hete érkezett. Még egy hónap, és Nasir fütyörészve, köténykében fog, port törölni, úgy, hogy fel sem tűnik neki. Fogalmuk sincs arról, mire képes egy nő. Nem akartam szétzúzni az álmaikat egy világról, ahol a Nasirhoz hasonló alfahímek mindig egy behódoló, alkalmazkodó és persze gyönyörű, tüzes nő mellett kötnek ki. Elmondani, hogy az alfahímek általában csak a velük egyenrangú, kemény és akaratos nőkbe tudnak beleszeretni. Majd meglátjuk, mire megy vele Teddy, de én drukkolok neki. 264

Harryre néztem, aki a fejét csóválva, magában morogva szedte össze a tányérokat, és vitte ki őket a konyhába. Visszafelé egy mosogató ronggyal érkezett, és miközben még mindig duzzogott Teddy alattomos aknamunkája miatt, szépen letörölte az asztalt. A szívem túlcsordult. Az én alfahímem, aki úgy takarít és pakol, mint egy konyhatündér, és észre sem veszi. Két, vékony sállal bekötött csuklója a bizonyíték, hogy nem tudok olyat mondani neki, aminek ne engedelmeskedne szó nélkül. A kötéltől kidörzsölődött bőre már viszket egy kicsit, így néha megforgatja rajta a sálakat, de egyébként nem zavarja. A bokáit is vakargatja néha, de azokat legalább nem kell bekötni, ha zokni van rajta. Az edzést ma kihagyta, nehogy a zuhanyzóban meglássa valaki a kötél nyomait, helyette futni ment. Így élünk mi. Nasir este nyolckor esett be az ajtón, hulla fáradtan, és a nyomában ott lépkedett Teddy, teljes szépségében, virulva. A fiúk tátott szájjal bámultak rájuk. Miután szépen levette, majd egymás melle tette a bakancsait, a fekete szépfiú ernyedten omlott a szőnyegre, és hálásan fogadta a felé nyújtott sört, a lány pedig az asztalra tette a tálca friss süteményt, amit addig a tenyerén egyensúlyozott. Nick akkorát nyelt, hogy én is hallottam. -

Milyen? - kérdezte, és le nem vette a szemét a pitéről.

-

Almás - válaszolta Nasir, és a szájába vette az mutatóujját. - Ha

megtaláljátok benne az ujjam végét, azt kérem vissza! - közölte boldogtalanul, mire én majdnem felröhögtem. Azt hiszem, Teddynek faragok egy mellszobrot. Már az almát is Nasir reszeli? Hihetetlen. A lány hozzá lépett, beleborzolt a hajába, és kijelentette: -

Életemben nem láttam még férfit, aki ilyen profin reszeli az almát!

- mondta, és kisietett a konyhába, majd egy halom tányérral tért vissza. Addigra a fiúk már rávetették magukat a süteményre, de mikor Teddy ciccegett egyet, illedelmesen elvettek egy-egy tányért, és arról kezdtek falatozni, VILLÁVAL. Agyam eldobom. 265

Harryhez léptem (aki le nem vette a szemét a barátjáról), és az oldalának dőltem. Felébredt a révületből, és azonnal átkarolt. A fejem búbjára nyomott egy puszit, aztán, mikor felé fordítottam az arcom, azonnal a számra hajolt. -

Harry! - szólította Nasir, épp mikor azon agyaltam, átdughatom-e

egy pillanatra a nyelvemet. - Elmegyünk holnap a Kawával? - Az imádott száj eltávolodott az enyémtől, és a gyönyörű zöld szemek kérdőn néztek rám. Csak bólintottam egy aprót, de mire Hazz válaszolhatott volna, Nasirban feltámadt a lázadó ösztön. - Ne bazz már, hogy erre is engedélyt kell kérned a pasidtól! - zsörtölődött. Harry elmosolyodott. -

Nem kell, de akarok - válaszolta, mire Nasirnak a torkára fagyott a

szó, én pedig azt hittem, szétrobbanok a büszkeségtől. Teddyre néztem, aki egy apró, összeesküvő kacsintással és egy biccentéssel jutalmazott. Szavak nélkül is tudtam, mit jelent. Hogy szép munka, büszke rám, és ő is jó úton halad. Mosolyogva viszonoztam, aztán Harryhez simultam, és átöleltem a derekát. Másnap, mikor a fiúk elhúztak motorozni, mi „lányok” beautóztunk a városba Nasir kocsijával, amit persze Teddy vezetett, bár jogsija egy szál se, de eszembe se jutott ellenkezni. Bementünk a hipermarketbe, egy vagyont elköltöttünk mindenféle lakberendezési kiegészítőre, meg négy új párnára és egy puha paplanra, amit, mint megtudtam, Nasirnak vettünk. Jót mosolyogtam rajta. Aztán butikokat jártunk, és azon röhögtünk, hogy egyikünk sem magának nézelődött. Én Harryre találtam egy jó szűk inget, amit le akarok tépni róla, Teddy pedig Nasirnak vett egy fekete farmert, ami a térdén ki van vágva, és egy fekete pólót, amin a felirat a következő:

„Értem én, csak leszarom”.

Aztán vettünk egy rakat kínait elvitelre, és

hazafurikáztunk a szép nyárvégi napon. A hátsókertben terítettünk meg, és vártuk, hogy hazaérjenek a pasik. 266

-

Jól megvagytok Harryvel, ugye? - kérdezte Teddy hirtelen. Nem

tudtam, hová akar kilyukadni, de kapásból válaszoltam: -

Igen. Istenien. Álmomban nem gondoltam, hogy létezik ilyen

boldogság. - A csend elnyúlt. - De miért kérdezed? -

Nem is tudom. Jó rátok nézni. Jó látni a boldogságodat. És hallani

akartam a szádból, hogy létezik ilyen, Anya minden pasijával csak veszekedni szokott, ahogy a nagyiék is állandóan ölik egymást. A dédpapára és Grace-re már nem nagyon emlékszem, milyenek voltak együtt. Szerinted heterók között is létezik ilyen harmónia, mint köztetek? Végre megértettem. -

Persze! Ez nem attól függ, melyik nemhez tartozol. Igazából, most,

hogy együtt élünk Harryvel, rá kellett jönnöm, a boldogság titka az, ha önmagad maradsz a másik mellett is, de nem harcolsz ellene. -

Tudod, mikor tegnap este azt mondta Nasirnak, hogy nem kell

elkéredzkednie tőled, de ő el akar, akkor hatalmasat dobbant a szívem. Ez kifejezi azt, amit én szerelemnek hiszek. Mikor az teszi boldoggá, ha tudja, hogy minden rendben van köztetek. -

Harry mindennap meglep egy ilyen dologgal. Hihetetlen, milyen

érzelmekkel ajándékoz meg, és cserébe nem vár mást, csak, hogy én is szeressem. Nincsenek játszmák, nincs hátsó szándék. -

Ez gyönyörű - mondta Teddy, és láttam, hogy elgondolkodik.

Megelőztem, hogy megkönnyítsem a dolgát. -

Szerintem igen. Harry és közte rengeteg a hasonlóság. - Felkapta a

fejét, és felhúzta a szemöldökét. Álltam a pillantását, aztán egyszer csak elmosolyodott. -

Igen, szerintem is sok mindenben hasonlítanak. De Aladdin

keményebb dió, mert ő még nem vallotta be magának, hogy mire vágyik. -

Aladdin? Még mindig így hívod? Ezen megszakadok a röhögéstől.

Amúgy kell egy kis idő, míg rájön. Nem lehet siettetni. -

Nem is akarom. Időnk, mint a tenger - válaszolta Teddy.

-

Ilyen komolyak a szándékaid? - kérdeztem, mire hangosan

felnevetett. 267

-

Ezt pasiktól szokták kérdezni, nem?

-

De. És szerinted nálatok ki hordja majd a nadrágot?

-

Boo bácsi, csakis Nasir! Én igazi férfit akarok, aki mellett nő

lehetek. -

Hát, szerintem akkor valamit nagyon rosszul csinálsz. Sharif

lassan jobban érzi magát kötényben, mint focimezben. -

Dehogy!! - kacagott fel. - Csak meg kell neki mutatni, mit csinál

egy nő nap, mint nap, ahhoz, hogy később értékelni tudja. -

Óóóó... Ezek az ideológiák. Behalok. Neked aztán komolyan

felépített terveid vannak. -

Nincsenek. De szerintem Aladdinnal teszek egy próbát -

mosolygott, én pedig viszonoztam. A fiúk ekkor léptek ki a hátsó ajtón, izzadtan, porosan, a motoros szerkót a derekukra engedve. Olyan szexi volt mindkettő, hogy Teddyvel együtt tátva maradt a szánk. Nevettek valamin, és Harry Nasir vállába öklözött. Verejtékben úszó tincseit kirázta a homlokából, és hozzám lépett. Egy határozott mozdulattal magához rántott, aztán rátapadt a számra. Nem volt teketóriázás, a nyelve már behatolt, a keze a fenekembe markolt. Életében nem viselkedett még így velem mások előtt, úgyhogy levegőért kapkodva próbáltam finoman eltolni magamtól. -

Harry, a többiek... - suttogtam a szájába, mikor épp levegőt vett.

Végre rájött, hogy eléggé elvesztette a fejét, ezért lassan elengedett, és mindketten felnéztünk. Két kigúvadt szempár nézett vissza ránk. Teddy szeme enyhén fátyolos volt, látszott, hogy levette a lábáról a szenvedély, aminek tanúja volt, Nasir pedig úgy elcsodálkozott, mintha most jött volna rá, hogy mi szexelünk is, nem csak pirospacsizunk esténként. Mire lezuhanyoztak és átöltöztek, mi megmelegítettük a vacsit, aztán hajnalig beszélgettünk a kis mécsesek fényénél, amit Harry hozott és rendezett el az asztalon, mint egy kifogástalan háziasszony.

268

*** H. Ahogy a csuklóimat odahúzta megkötözött és felnyomott bokáimhoz, a farkam már annyira lüktetett, hogy nem tudtam, meddig bírom még. Erősen megszorította a kötelet, és olyan csomót kötött rá, mint egy tengerész. Le lettem volna nyűgözve, ha nem azzal vagyok elfoglalva, hogy mielőbb rávegyem, dugjon meg végre. Egy órája kínoz, olyan aprólékossággal, hogy már minden négyzetcentiméterem felajzva várja az enyhülést. Először kikötötte a karjaimat az ágy rácsához, majd a lábaimat is, és úgy megfeszített, hogy mozdulni sem tudtam. Végigcsókolta a testemet, cirógatott, harapott, és volt, hogy percekig csak a sarkain ülve nézett. Ha valaha sejtettem volna, hogy attól is teljes izgalomba jön az ember, hogy valaki éhesen nézi a testét, ami teljes kiszolgáltatottságban előtte hever, már rég beszereztem volna a szükséges eszközöket. De persze, rohadtul nem mindegy, hogy ki néz. Boo szemüveges arca, a mindentudó pillantások,

ahogy

végigpásztáztak,

olyan

volt,

mintha

tényleg

megérintett volna. Annyira fel voltam izgulva, hogy a péniszem összecsöpögtette már a hasamat, és a golyóim összezsugorodtak a kíntól. -

Boo! Kérlek! - mondtam ezredszer is, de csak csóválta a fejét.

Dobálni kezdtem magam, téptem a köteleket, de esélytelen voltam. Sírni tudtam volna. Ő csak ült, egy karnyújtásnyira tőlem, és hosszú, finom ujjaival a saját péniszét simogatta, amitől szinte eszemet vesztettem. Halkan nyögdécselt, és néha elakadt a lélegzete. Abbahagytam a vergődést, hogy nézhessem. Mikor lelassult a légzésem, bólintott, aztán lassan a bokámhoz nyúlt, de a szemével fogva tartotta a pillantásomat. -

Eloldozlak, de csak akkor, ha nyugton maradsz! - figyelmeztetett,

és én tudtam, ha nem fogadok szót, csak megsokszorozom a kínokat. 269

Tehetetlenül hagytam, hogy kikösse a köteleket, majd a végtagjaimat egymáshoz béklyózza. Jobb boka a jobb csuklóhoz, bal a balhoz. Szétfeszültem, és komoly fájdalmakat is okozott a kicsavart és kényelmeden póz, de nem érdekelt. Az orgazmus utáni vágy már minden mást felülírt. Mikor végre elégedetten visszaereszkedett a sarkaira, és ismét csak nézett, felemeltem a fejem, és próbáltam uralkodni a testemen. A szemüveg lencséjén megláttam magam, ahogy teljesen feltárva, összekötve reszketek, és rájöttem, ez mennyire izgató látvány lehet neki. Amennyire tudtam, feljebb húztam a lábaimat, a végsőkig kínozva az izmaimat, és akkor végre megmozdult. Lehajolt, forró nyelve belém hatolt, és olyan hevesen kezdett izgatni, hogy felsikoltottam. Pár perc múlva már az ujjai is bennem voltak, és nem sokkal később épp az óvszert görgette magára, mikor rám nézett. Megállt, ismét csak simogatta magát, én pedig őrjöngeni kezdtem. -

Nem bírom! Az istenedet! Nem bírom már! Nem érted?

A kezeimet rángattam, hátha ki tudom szabadítani az egyiket, hogy végre magamra rántsam, de jó munkát végzett: nem szabadulhattam. Elkapta a csuklóimat, és fölém tornyosult. Szikár, de izmos testét a vágy párája lepte, míg rajtam már csorgott az izzadság -

Ssssss! - csitított. Lassan a lába közé nyúlt, beillesztette a farkát,

aztán egyetlen, kimért és gyötrő mozdulattal belém csúszott. A testem annyira ki volt éhezve rá, hogy abban a pillanatban ráfeszültek a belső izmaim, és elélveztem, anélkül, hogy egy ujjal is megérintette volna kőkemény szerszámomat. Felnyögni sem bírtam, csak levegő után kapkodtam. Ő sem reagált a gyönyörömre, azon kívül, hogy még mélyebbre hatolt, majd mozogni kezdett. A csípője a fenekemhez tapadt, és el sem vált tőle. Csak befelé lökte magát, ki nem húzódott egyáltalán. A hátamon csúsztam, míg a fejem az ágy rácsának ütközött. Utána csak azt éreztem, hogy szétszakít, kizsigerel minden döféssel. Kiáltoztam, hörögtem, a fejemet ráztam, de nem kegyelmezett. Végignyalta a tenyerét, aztán kettőnk közé nyúlva megmarkolt és fejni kezdett. Lassan, 270

ugyanolyan őrjítő lassúsággal, ahogy erőteljes, durva belső lökésit adagolta. Nyüszíteni kezdtem, és néha fuldokoltam kicsit. Rám hajolt, a nyelve a számba hatolt. Izzadságtól sikamlós testünk között egy pillanatra sem hagyta abba a farkam izgatását. -

Akkor engedlek el, mikor szárazon élvezel! - suttogta. Ettől a

kilátástól ismét megfeszült minden izmom, és a hasam aljában elpattant valami. Egy órával, és három orgazmussal később oldotta el a köteleket, és húzta magához remegő testem. -

Szeretlek - suttogtam a bőrébe, ahogy a nyakába fúrtam az arcom.

-

Én is téged - válaszolta, és finom csókokkal fedte be a csuklóimon

vöröslő horzsolásokat. - Mit tettem? Ez borzasztó! - sajnálkozott, és majdnem sírt. -

Boo!

Nehogy lelkiismeret-furdalásod legyen! Életem egyik

legfantasztikusabb szeretkezése volt - mondtam neki meggyőződéssel, és felemeltem erőtlen fejem, hogy a szemébe nézhessek. -

Legközelebb majd előre leragasztjuk, hogy ne maradjon nyoma!

-

ajánlottam neki, és az, hogy arról beszéltem, máskor is szeretnék

hasonlót, végre egy halvány mosolyt csalt az arcára. Két nappal később, pénteken este nálunk lett volna Playstation bajnokság, de Nasir késett. Már bőven elmúlt nyolc, mikor beesett, mert Leeroy szerint otthon ablakot pucolt. Komolyan, egy világ dőlt össze bennem. Hogy lehet ekkora lúzer, hogy még össze sem jött a csajjal (állítólag próbálkozni sem mer), de máris olyan, mint egy papucsférj. Komolyan, néha azt gondolom, disszociatív és két személyisége van. Vagy szociopata, aki mindenkinek azt nyújtja, amit az elvár tőle. Mikor hullafáradtan lerogyott Nick mellé a szőnyegre, mögötte pedig besétált az idomítója, egy tálca illatos süteménnyel, frissen vasalt, derékig érő hajzuhatagával,

és

erősen

kivágott

égszínkék

pólójával,

ami

kihangsúlyozta hibátlan alakját, kezdtem felszívni magam. Beszélek Nasir fejével, hogy vessen véget ennek. Ez azért nem normális dolog. 271

Aztán Lewis átölelte a derekam, és én minden mást elfelejtettem egy pillanat alatt, csak magamhoz húztam, és megcsókoltam. Nasir épp akkor szegezte nekem a kérdést: -

Harry! Elmegyünk holnap a Kawával? - Azonnal Lewisra néztem,

aki beleegyezően bólintott. Válaszolni akartam, mikor Sharif magából kikelve nekem támadt: - Ne bazz már, hogy erre is engedélyt kell kémed a pasidtól! Kapásból válaszoltam: -

Nem kell, de akarok. - És ezzel lezártnak tekintettem a kérdést.

Mindenki úgy kussolt, mintha közöltem volna, hogy beléptem egy öngyilkos szektába, de engem, ez cseppet sem érdekelt. Lou kihúzta magát mellettem, és a büszkeségtől legalább három centivel magasabb lett, bár én imádom, hogy ilyen kis törékeny. Másnap reggel kilencre jött értem Nasir, és a gyönyörű, áramvonalas, zöld-fekete motorra ültünk. Ezer éve nem volt rajtam a motoros overálom, úgyhogy kicsit jobban feszült, mint szerettem volna, de indulás előtt Lewis odasomfordált hozzám, és a fülembe súgta: -

Ha tudtam volna, hogy ebben ilyen kibaszott szexi vagy, már rég

így járkálnál itthon. -

Kicsit melegem lenne, nem gondolod? - válaszoltam szintén

súgva. -

Azért elég hamar levenném rólad, de úgy feszül a seggeden, hogy

már áll a farkam - közölte, és a nyomaték kedvéért a kezemet az ölére vonta. Haboztam, hogy lemondjam-e a motorozást, és felrángassam Boot az emeletre, aztán addig keféljem, míg el nem ájul, vagy fogadjam el, hogy megint visszatérő merevedéssel kell túlélnem a napot. Mivel mostanában így telik az életem, az utóbbi mellett döntöttem. Beszélni akartam Nasirral. Elbúcsúztunk, bár Teddy még hosszasan sorolta, mit NE csináljunk a motorjával, Nasir pedig türelmesen végighallgatta, de amint kiértünk a főútra, egy kövér gázzal kicsit megemelte az első kereket, aztán úgy 272

bedöntötte a kanyarba a kezes jószágot, hogy a térdkoptatóink leértek az aszfaltra. Úgy élveztem a száguldást, mint régen. Abban a kis hegyi étteremben ebédeltünk, ahová Lewist vittem anno, és a szívem megtelt nosztalgiával. Ahogy néztem a fekete adoniszt, aki épp helyzetjelentést pötyögött böszme ujjaival a mobilján - hogy eleget tegyen Teddy elvárásainak -, egész más színben kezdtem látni a dolgokat. Jól láthatóan Nasir szíves-örömest teszi meg ezeket. Titkon talán kezd beleszeretni a lányba, és az életbe, amit együtt élnek. A nyugalom, a társ, aki hazavár, akivel beszélgethetsz, nevethetsz, vagy csak hallgathatsz, ha ahhoz van kedved, egy olyan luxus, amit csak akkor tudsz értékelni, ha megtapasztalod. Eszembe jutott, hogy minden reggel húsz perccel korábban kelek, csak azért, hogy elkészítsem a reggelit, és ágyba vihessem Boo-nak a kávéját, mert akkor talán jobban indul a napja, és kimutathatom, mennyire sokat jelent nekem. Ha így nézzük, akkor az, amit a lány művel Nasirral, nem is áll távol a szerelemtől. Talán egyszer a fafejű barátom is belátja, és rájön, hogy az ágya sem elég meleg, ha nem oszthatja meg Teddyvel. Mióta együtt laknak (közel két hete), egyetlen csajról sem hallottam, de még egy áttivornyázott éjszakáról sem. Megkönnyebbültem, mert ha minden maradt volna a régiben, akkor azért nekem is el kellett volna mennem ezekre, pedig én a hátam közepére sem kívántam volna, annyi szent. Nasir elterjesztett egy pletykát, hogy fogadásból nem kergetjük a csajokat, és hatalmas összeget nyer, aki tovább bírja, így a jó hírnevünk is védve volt. Nem egy hülyegyerek a barátom. Viszont Nick és Leeroy, a farvízen beevezve elég szépen boldogult. Bár a szőke ír azt ígérte a kis pincérlánynak, hogy a hétvégéket együtt töltik majd, ebből semmi nem lett, és a lány a héten már szakított is vele, amit meg tudok érteni. De Nick egyáltalán nem volt kibukva a dolgon. Gentleman volt a javából. Azt mondta a fülem hallatára, hogy nagyon sajnálja, és hogy ő volt a legszebb ajándék az életében, de most a tanulásra kell koncentrálnia, és az őszi bajnokságra, mert reméli, hogy csatárként ösztöndíjjal juthat be 273

az egyetemre. És ez nem is volt hazugság. Nickék nincsenek túlzottan eleresztve anyagilag. A családi költségvetés jelentős hányada Nick tandíjára megy el, de az apja ragaszkodott hozzá, hogy jó iskolába járjon, és esélye legyen egy elit egyetemre. Ni ma is úgy érzi, ezt meg kell hálálnia, ezért mindig is ő volt közülünk a stréber, aki állandóan a tanulással volt elfoglalva. Visszatértem a gondolataimból, de ahogy elnéztem, nem hiányoztam Nasirnak. Ellazulva pöfékelte a cigijét, és a hegyeket bámulta. A pillantása elég furcsa volt, de aztán rájöttem, mit látok a szemében. -

Miért nem őt hoztad el?

-

Mi van? Tessék? - nézett rám értetlenül.

-

Miért nem Teddyvel jöttél? Biztosan tetszett volna neki.

-

Te hülye vagy? Örülök, hogy egy napra megszabadultam a

sárkánytól. Kikészít teljesen - mondta, de a hangjában nem hallottam a meggyőződést. -

Nem úgy néz ki. - Próbáltam egy' kicsit finoman betalálni.

-

Hanem, hogy néz ki? - kérdezte, és felhúzta a szemöldökét.

-

Néha egészen úgy látszik, mintha élveznéd a társaságát, és azt,

hogy együtt laktok. Nyitotta a száját, hogy jól leteremtsen, de aztán csak kifújta a levegőt, és mélyet szippantott a cigijéből, majd ismét a hegyeket nézte. -

Néha én sem tudom - mondta zavarodottan.

-

Nem baj, majd kialakul. Adj időt a dolognak. Az ilyesmi nem

megy egyik pillanatról a másikra. -

Hazudsz! Te azt mondtad, első látásra beleszerettél Lewisba.

-

Elgondolkoztam.

-

Igen, de sokáig nem vallottam be magamnak. Neki meg pláne.

-

Ezzel azonban, nem hogy megnyugtattam volna, hanem inkább

kiborítottam Nasirt. -

Most azt akarod mondani, hogy én is beleestem Teddybe, csak

olyan idióta vagyok, hogy nem vallom be magamnak? - A szemei szikrákat szórtak. 274

-

Csigavér, tesó! Nem akarok semmit mondani rólad és Teddyről.

Magunkról beszéltem, mert kérdeztél. -

Oké - láttam, hogy próbál lehiggadni, de ez a kis kirohanása is

megerősítette a teóriámat, hogy a lány lassan a szívébe férkőzik. Nocsak! A nagy Nasir Sharifot is utoléri a végzete. Mikor este hazaértünk, nekem már nem voltak erőtartalékaim. Csak Lewisra vágytam, de perzselőn. Ahogy kiléptünk a hátsó kertbe, és megláttam jólfésült, hanyagul elegáns alakját, ahogy lazán a hintaágynak dől, és az unokahúgával beszélget, végem volt, mint a botnak. Odaugrottam, elkaptam, és azonnal forró csókokkal támadtam le. Csak akkor jöttem rá, hogy a nyelvemet a torkára nyomtam, és már a seggét markolom, mikor halkan suttogva hívta fel a figyelmemet a két másik résztvevőre, akik úgy néztek, hogy majd kiesett a szemük. Sürgősen szükségem volt egy hidegzuhanyra, úgyhogy gyorsan eltűntem a színről, és Nasir is követetett, mert a közel harminc fokban erősen beleizzadtunk a tetőtőltalpig bőrruhákba. Fél órával később, mikor már besötétedett, és telezabáltuk magunkat az isteni kínaival, amit Boo-ék lőttek a városban, beszélgetésbe merültünk. Kiderült, hogy Teddy tényleg nagyon okos, de ami engem jobban lenyűgözött, Lewiséhoz hasonló, fanyar humorral van megáldva, ami Nasir gyengéje, ahogy elnézem, mert akkorákat hahotázott a poénjain, mintha a Comedy Central-t nézné. Csak somolyogtam rajtuk, és Lou kezéért nyúltam. Aztán rájöttem, hogy ez kevés, ezért egyszerűen áthajoltam a székére, a karjaimba vettem, és az ölembe emeltem. Mikor feszes feneke hozzám simult, a karjával átölelte a derekamat, és a fejét a mellkasomra fektette az állam alatt, csak akkor éreztem úgy, hogy most már jó.

275

69. L. Lassan vége az ősznek. Életem legszebb időszaka volt a színes levelekkel és sok esővel

érkező nyárutó. Harryvel mára úgy

összeszoktunk, mintha évek óta együtt élnénk. Minden annyira tökéletes, hogy néha ettől fog el a rettegés. Nem létezik ilyen boldogság. Ahogy szerintem az is ritkaság számba megy, hogy egy pár soha, semmiért ne vitatkozzon. De Harryvel nem lehet. Ha valamin felkapom a vizet, és netán hangot is adok neki, általában kíváncsian néz rám, és végighallgatja az érveimet. Aztán két variáció van (egyik célravezetőbb, mint a másik): vagy azt mondja, hogy igazam van, és bocsánatot kér, vagy azt mondja: „Lewis, ez egy faszság. Ha egy pillanatra használnád a hatalmas agyadat, te is belátnád.”. Ezután általában hozzám lép, szenvedélyesen megcsókol, aztán közli, hogy szeret, és ettől úgy olvadok el, mint mogyoróvaj a sütőben. Általában igaza van, mikor finoman lehülyéz, és utólag én is rájövök. Főleg azután szoktam ezen gondolkodni, miután ellazult izmokkal heverem ki a szenvedélyes szeretkezést, ami abból következik, hogy duzzogok. Mert Harry azt nem sokáig bírja. Azt mondja, olyan hihetetlenül izgató, ahogy magamban zsörtölődve, összeráncolt orral fújtatok, hogy rendszerint, pár perccel később már meztelenül nyöszörgök alatta. Bevallom, előfordul, mikor nagyon jól tudom, hogy nincs igazam, de a játék kedvéért duzzogok egy kicsit, míg gerincre nem csap. Az órarendem fullosra van töltve, és rengeteg időt vesz el a felkészülés, hisz fogalmam sincs a tananyagról, ezért minden évfolyam könyveit át kellett olvasnom. Aztán kihajítottam őket. Nem is értem; akik 276

tankönyveket írnak, azoknak nincsenek gyerekeik? Vagy tovább megyek: agyuk sincs? Mert amilyen száraz, biflázni való, érthetetlen szövegekkel töltik meg a könyveket, persze, hogy utálják a gyerekek. A biológia csodálatos. Ha kicsit összefüggéseiben nézzük a világot, és belecsempészünk egy csepp kémiát, fizikát, meg egy hangyányi matematikát, olyan érdekessé tehetjük, hogy a szájuk tátva marad. Így viszont magamnak kellett kidolgoznom az anyagokat, jegyzeteket, feladatlapokat, tulajdonképpen mindent. El is telt vele az elmúlt két hónap. Esténként én laptoppal az ölemben ültem a kanapén, és dolgoztam, Harry pedig mellettem a földön, körülötte a könyvei, és tanult. Színtiszta kitűnő ebben az évben. Egyetlen négyese sincs. És bár a fiúk azt hiszik, szöges ostorral állok felette (ezt mondjuk, szívesen kipróbálnám amúgy) és attól javult ennyit a tanulmányi eredménye, de erről szó sincs. Csak akkor szólok bele a dolgaiba, ha ő kér meg rá. Szívesen segítenék neki bármiben, a csillagokat is lehoznám az égről, de nagyon ritkán fordul hozzám. Hihetetlenül okos, nem esik nehezére húsz, harminc oldalt bemagolni egyetlen este alatt. Az íráskészsége pedig zseniális. Olyan beadandókat ír irodalomból, hogy az állam is leesik tőle. A XX. századi szerelmes költészet a mostani témakör, és ezt egyenesen neki találták ki. A múltkor verset kellett írniuk, és mikor felolvasta, amit alkotott, a végére úgy ömlöttek a könnyeim, mintha hagymával kenegetném a szemem. A verset nekem, rólam írta, és minden szava az elevenembe hatolt. -

Hogy tetszik? - kérdezte félve, miután lángoló arccal felnézett a

füzetéből. Mikor meglátta, hogy úgy bőgök, mint egy óvodás, akinek elvették a homokozó lapátját, azonnal feltérdelt, a kanapé szélére dőlt, és lecsókolta a könnyeimet. -

Gyönyörű - válaszoltam, mielőtt a finom, apró kis puszik elérték a

számat. - Nagyon tehetséges vagy - mondtam, és picit eltoltam magamtól. - El kellene gondolkoznod a bölcsészkaron is. 277

-

Nem megyek bölcsésznek. Abból nem lehet megélni. Nem leszek

költő vagy író. Az butaság. -

Nem butaság, csak akkor, ha valakinek nincs hozzá tehetsége, de

mindenáron az akar lenni. Te viszont nem akarsz, de mégis olyan ajándékot kaptál, amit kár lenne elpazarolni. Hiszek benne, hogyha kiderül, valamiben jobb vagy, mint a többiek, akkor azt ki kell használnod. -

Kötelességem? - kérdezett vissza, és én valószínűleg nem vettem

észre a huncut csillogást a szemében. -

Igen, valami olyasmi - válaszoltam komolyan. Megrándult a szája

szeglete, de én még mindig naiv voltam. -

Emlékszel, mit mondtál a múltkor? - kérdezte elgondolkodva.

-

Mire gondolsz?

-

Pontosabban tegnapelőtt este, miután a számba vettelek?

Félrenyeltem a saját nyálamat, aztán torkot köszörültem, és azonnal tudtam, hogy belesétáltam a csapdájába. Mikor megszólaltam, olyan vékonyan szólt a hangom, mintha a lábujjamon állna valaki: -

Azt hiszem, azt, hogy őstehetség vagy. - Nyeltem egyet, és

beharaptam az ajkam, miközben engedelmesen emeltem a csípőm, hogy Harry lehúzza a melegítőnadrágomat. -

Igen. Ezt mondtad. Akkor viszont kötelességem kihasználni az

adottságomat - mondta olyan hangon, mintha épp az iskolában felelne, aztán ráhajolt a péniszemre, ami már olyan kemény volt, mint a kő. Másnap délután, épp teregettem az emeleti teraszon, mikor Teddy robbant ki az ajtón. -

Elegem van! Ez egy állat. Költöztessétek el!

Hirtelen azt se tudtam, mi történt, és kivárásra játszottam. A lány olyan ideges volt, hogy úgy se válaszolt volna, ha közbekérdezek. Komolyan mondom, a férfiak mind állatok. Tisztelet a kivételnek! nézett rám enyhe bocsánatkéréssel a szemében. - Mindegyik azt hiszi, ő 278

szarja a spanyolviaszt, és ha valami nem úgy van, ahogy elképzeli, akkor megengedheti magának, hogy felrúgja a szabályokat. Szinte dúlt-fúlt, de még mindig nem nyögte ki, mit művelt Nasir. Nem volt kérdés, kiről beszél, de ezek szerint Aladdin tényleg túlcsiszolta a lámpását, mert Teddy rohadtul ki volt akadva. Abból, hogy várni kellett rá, míg el tudja mondani, azt a következtetést vontam le, hogy tényleg nagyon megviseli a dolog. Türelmes voltam. Kezdett kiengedni. Egy mély sóhajjal leült a kényelmes napozószékbe, de aztán fél perc múlva felugrott és járkálni kezdett. - Hullafáradtan elmegyek edzés után, hogy bevásároljak, és mire lépek be a lakásba? - Kérdőn nézett rám, de tudtam, most nem szólalhatok meg, az tuti, pedig voltak sejtéseim... - Ott hempereg a kanapén egy szutyok ribanccal. - Végre kimondta, és olyan kiguvadt szemekkel nézett rám, mintha azt mesélte volna el, hogy Nasir egy élő kutyát belezett ki a hátsókertben. -

Komolyan? - Tudom, hogy baromi hülye válasz, de neki pontosan

erre volt szüksége. Bólintott, és picit megnyugodott, hogy számomra is hihetetlen a dolog. -

Igen. Smároltak, és a kis bárcás már a pólóját akarta lehúzni róla.

Magamban kezdtem somolyogni, de

pókerarcot erőltettem a

vonásaimra. -

De még fel voltak öltözve? - kérdeztem óvatosan.

-

Igen, de már nem sok híja volt - bólintott.

Akkor Nasir még él, vontam le a következtetést. -

És mi történt, mikor beléptél? - Rám emelte kék szemeit, és én

megdöbbenve láttam, hogy könnyek csillognak benne. -

Semmi - mondta összetörten.

-

Mi az, hogy semmi?

-

Nasir felnézett, aztán visszafordult a csajhoz, és tovább

csókolóztak. A könnyek legördültek az arcán, de gyorsan letörölte őket a tenyere élével. 279

-

Ne haragudj, Teddy, de tudtommal nem jártok. - Próbáltam nem

beletaposni a lelkébe, de muszáj megvilágítanom neki a másik oldalt. -

Persze, hogy nem, de...

-

Nasir egy ereje teljében lévő fiatalember, aki az érkezésed előtt

olyan aktív szexuális életet élt, mint a kollégium többi lakója együttvéve - szóltam közbe, és sikerült elérnem, hogy a torkára forrjon a szó. - Mióta te megjelentél, egyáltalán nem csajozik, lesi minden kívánságodat, és teljesen megváltozott. Ennek ellenére, mikor közeledni próbált hozzád, te elutasítottad - céloztam a baklövésére, amit elkövetett. -

Igen, de tudod, hogy csak azért, mert nem akartam, hogy azt

higgye, teljesen bele vagyok zúgva. -

De hát bele vagy - közöltem szárazon.

- Jaj, Boo! Nem vagyok, vagyis de, de ezt nem tudhatja meg. -

Mégis miről beszélsz? Ha te szereted, és ő is vonzódik hozzád,

aztán közeledni próbál, mire te elhajtod, akkor szerinted, hogy fogtok összejönni? Ha állítólag a hagyományos szereposztást kedveled, és elvárod, hogy férfi legyen. Vagyis te nem fogsz kezdeményezni, őt meg lekoptattad... Mi volt a terved? - Most már éreztem, hogy mélyebbre áshatok. -

Nem volt tervem. Csak berezeltem, mikor megkérdezte, akarok-e

járni vele. Ez amúgy is, micsoda idióta kérdés? Hogy lehet ennyire bunkó? - kérdezte, és újabb könnyek buggyantak ki az égszínkék szemekből. -

Teddy!

Nasir

nem

bunkó,

és

azt

hiszem,

félreértetted.

Szerencsétlen, életében először megpróbált úriember lenni. Soha nem járt még senkivel, szerintem azt se tudta, mit mondjon, vagy csináljon. Teddy szeme elkerekedett, a szája elnyílt, aztán becsukódott, Így tátogott egy darabig, mielőtt megszólalt: -

Most mondtad, hogy a fél sulin átment már.

-

Igen. De még soha nem járt senkivel. Sőt, szerintem még második

randit sem kért életében. 280

Láttam, hogy most esik le neki a tantusz, ezért továbbmentem. Azzal, hogy nem tepert le, ahogy a többi lányt szokta, hanem azt kérdezte, akarnál-e járni vele, olyasmit tett, amitől én teljesen ledöbbentem.

Nem

is

hittem

volna,

hogy

ennyire

magadba

bolondítottad. - Láttam, hogy próbálja feldolgozni az elhangzottakat, de nehezen boldogul vele. - Az, hogy ezek után hazavitt egy csajt, szerintem pontosan neked szólt. Azt akarta elérni, hogy kiderüljön, hányadán áll veled. Egy utolsó próbálkozás volt tőle, hogy színt vallj. Mégis mit kellett volna tennie? - Teddy úgy nézett rám, mint egy marslakóra. - Mit reagáltál? -

Eljöttem otthonról - válaszolta.

-

Szép csendben, hogy ne zavard meg a lakótársadat, vagy

káromkodtál, mint egy kocsis, és úgy bevágtad az ajtót, hogy kilazult a kerete? - kérdeztem, biztosan tudva a választ. -

Az utóbbi - mondta rajtakapottan.

-

Értem. Hát akkor legalább elérte a célját, és nem csókolózott

feleslegesen egy nővel, aki hidegen hagyja. Az utolsó mondatot nem véletlenül biggyesztettem a mondandóm végére. Meg is lett a hatása. -

Gondolod? - kérdezte, és a szemében remény csillant.

-

Biztos vagyok benne - válaszoltam határozottan.

-

És most? Hogyan tovább? - tudakolta Teddy, és láttam, hogy már

azon agyai, mit kéne tennie. -

Na, arról fogalmam sincs. Mint tudod, nekem nem sok

tapasztalatom van szerelmi téren. Ha tanácsra van szükséged, pláne Nasirral kapcsolatban, azt javaslom, fordulj Harryhez. - Teddynek hatalmasra kerekedtek a szemei. -

Harryhez?

-

Ki máshoz? Ugyanakkora nőcsábász volt, mint Nasir. Együtt

cserkészték be a csajokat. Ráadásul a legjobb barátja. Szerintem ő tudni fogja, mit kell tenned. És mivel ő Harry, nem fog elárulni, sem kijátszani. 281

Bízhatsz benne! - tettem még hozzá, és azt hiszem, ezzel nyertem meg a lányt. -

Igazad van. Akkor nincs más hátra...

Nadrágjába törölte a tenyereit, fejét felemelve kihúzta magát, majd öles léptekkel elindult befelé, hogy a földszinten porszívózó Harryt kifaggassa a szerelmi játszmákról. Ahogy végiggondoltam az egész szituációt, úgy vigyorogtam, mint egy idióta.

*** H. A porszívócső kiesett a kezemből, ahogy meghallottam Teddy ellentmondást nem tűrő hangját: -

Hazz! Segítened kell! - lépett elém, és megfogta a csuklómat. A

nagybátyjához hasonlóan, azt csinál velem, amit akar. Csak rám emeli hatalmas, égszínkék szemeit, és én máris megbűvölve állok, mint akit hipnotizáltak. - Asszem, elbasztam... - jelentette ki, és bólintott is hozzá, hogy megerősítse magában az elhangzottakat. -

Mit? - kérdeztem, mert ebből az információból még csak azt

szűrtem le, hogy Nasirral van baj. -

Hát... őőőő... Hazamentem, ott találtam Nasirt egy csajjal a

kanapén, ahogy csókolóztak, mire előadtam a nagyjelenetet, aztán elrohantam. Nagyon nehezen álltam meg, hogy elmosolyodjak. Ezek szerint Nasir mégis megfogadta a tanácsomat. Teddy le-fel kezdett járkálni a nappaliban, és láttam, hogy időre van szüksége, hogy megeméssze a saját érzéseit, ezért leültem a fotelba, és felidéztem a pár nappal ezelőtti estét, mikor Nasir volt hasonló állapotban: 282

Este kilenckor, épp azon gondolkoztam, hogy most elkapom Lewist és ráveszem, kegyetlenül dugón meg (tudom, hogy van ebben egy kis ellentmondás, de néha ki kell erőszakolnom, hogy megerőszakoljon), mikor a bejárati ajtó fölött megszólalt a csengő. Felpattantam a földről, ahol Lewis lábainál kucorodtam és tanultam, majd gyorsan ajtót nyitottam, mert ismét felhangzott a bimm-bammolás. Mi lehet ennyire sürgős? - morfondíroztam, és mára kilincsen volt a kezem, mikor rájöttem, ha Lewis valamelyik kollégája jön, és én nyitok ajtót félmeztelenül, az elég nagy gáz lenne. De a tejüvegen át felismertem Nasirt, ahogy épp a hajába túr. - Mi van, te só? - kérdeztem, ahogy kitártam az ajtót. - Lekoptatott... - mondta, én pedig eltátottam a számat. - Hogyhogy? - Teljesen ledöbbentem. - Öltözz fel! Innom kell! - utasított, én pedig ellenkezés nélkül indultam az emeletre. Hallottam, ahogy odaköszön Boo-nak, majd ennyit tesz hozzá: - Lou, el kell vinnem Harryt, mert seggrészegre kell innom magam, és ő vezet hazafelé. Ígérem, ő józan marad. - Nem kért el a hagyományos értelemben, mégis nagyra értékeltem, hogy Lewis felé tisztázta a helyzetet. Boo felpattant a kanapéról, és Nasirhoz lépve megfogta a kaját. - Mit művelt? - Csak ennyit kérdezett, de ebből is kiderült, nem kérdéses, ki borította ki a barátomat. - Kikosarazott - röhögött fel a fekete szépfiú, mire LOU felszisszent, és a szája elé kapta a kepét. - Nem normális... - dünnyögte, mire én is felnevettem, és Nasir is elmosolyodott. - Alkalom adtán ezt vele is közölhetnéd - mondta Sharif, majd vállon veregette a még mindig sóbálványként álló Boo-t. - Nyugodt lehetsz, megteszem! - válaszolta a szerelmem, és tudtam, ha lesz rá alkalom, biztosan eligazítja Teddyt. De most azonnali tűzoltásra volt szükség, ezért egy pólóba és farmerbe bújtam, aztán már szaladtam is 283

lefelé a lépcsőn. Csak egy futó csókot nyomtam Lewis szájára, a fülébe suttogtam, hogy szeretem és vigyázok magunkra, majd a kifelé siető Nasir után eredtem. A Kétkerékben ismét mindenki lefagyott, mikor beléptem, pont, mint legutóbb, mikor ott jártam. Akkor azért, mert egy nő vonszolt maga után, most azért, mert ebben az évben még be se tettem a lábam. - Harry! - kiáltott fel Brian, a csapos, és őszintén megörült. Elég nagy bevételtől esett el, amiért nem jártunk oda Nasirral. És nem csak a mi fogyasztásunk hiányzott, bár az is jelentős összeg hanem a „rajongóink” is lekoptak, mikor rájöttek, feleslegesen töltik az estéket a kocsmában, nem járunk oda, hogy kiválasszuk a soron következőket. - Brian, cimbi! Hogy ityeg? - kérdeztem, mire széles vigyorral válaszolt: - Azt hittem, tényleg cölibátust fogadtatok. El is mentem a templomba, és kértem Istent, legalább ti ketten maradjatok igazi férfiak jelentette ki határozottan, amitől nevethetnékem támadt, mikor arra gondoltam, ahogy Nasir tesz-vesz a konyhában, vagy, ahogy én nyögök Lou alatt, aki épp tövig van bennem. Igazi férfiak... Hát, minden nézőpont kérdése. Kértünk két sört, meg Nasir egy dupla vodkát bemelegítésnek, aztán a sarokasztalhoz mentünk, és beültünk a fal mellé. - Na mesélj! - tértem egyből a tárgyra, mert tudtam, ide nem kellenek a tiszteletkörök. - Megkérdeztem, hogy járna-e velem, erre azt mondta, hogy nem. Vártam a folytatást, de Nasirnak ennyi volt a mondanivalója. - Ennél kicsit bővebben nem lehetne? - próbálkoztam. Felnézett, és összeráncolta a homlokát, mert nem értette, mit kell ezen bővebben elregélni. Aztán kisimult a homloka, nagyot sóhajtott, és lehajtotta a fejét. 284

- Vettem egy rózsát, és otthon vártam, mikor hazaért az edzésről. Elvittem vacsorázni... - Éreztem, hogy benntartom a levegőt, de nem tehettem róla. Teljesen letaglózott az egész Nasir tényleg kitette a lelkét. Életében nem csinált még ilyeneket. - Aztán mikor hazaértünk, és lerúgta a tűsarkú cipőit, leültem vele szemben, masszíroztam a talpát, és megkérdeztem, járna-e velem. Erre ő megfeszült, elhúzta a lábát, és csak nézett rám boci szemekkel. Már azt hittem, a nyakamba borul, mikor hirtelen felállt, megköszörülte a torkát, és tök halkan azt felelete: „Bocs, Nasir, de nem”. Azt mondtad, szerinted belém van esve. Azt mondtad, csináljam hagyományos módon. Udvaroljak. Hát bazmeg úgy látszik ez a technika úgy szar, ahogy van. Állítom, ha jól falhoz csaptam volna, azzal többre megyek. Lelkiismeret-furdalásom, lett, mert tényleg én tanácsoltam neki, hogy ne rontson ajtóstul a házba, hanem adja meg a módját. Azt hittem, Teddy olyan, mint Boo, és ha Nasir megmutatja, hogy tud érzőlelkű és figyelmes lenni, akkor végre beadja a derekát. Olyan biztos, mint a halál, hogy kell neki Nasir, de akkor miért mondott nemet? Nem értettem az egészet. - Nem nyomultál rá? Nem sértetted meg? Nem mondtál vagy tettél mást is? - kérdeztem, mert nem akartam elhinni a történteket. A nagy, csokibarna szemek felemelkedtek, és átszúrtak a pillantásukkal, mint molylepkét a gombostű, mielőtt a bogárgyűjteménybe kerül. - Nem. Ez történt, ezt mondtam, és ennyi. - Hitetlenkedve ráztam meg a fejem. - Nem értem. - Én se, úgyhogy hozd a következő duplát! - Zokszó nélkül álltam fel, mikor utánam szólt: - Várj, Harry! Ne is egyet, inkább kettőt. Addig ivott, míg lefordult a székről, én pedig a vállamra vettem, kicipeltem a kocsihoz betettem a hátsó ülésre, és hazavittem magunkhoz A nappaliba fektettem, törölközőket tettem a feje alá, és odakészítettem a lavórt a keze ügyébe, mert tudtam, hogy szüksége lesz rá, aztán 285

bevackoltam a fotelba, és épp előszedtem a történelemkönyvemet, mikor Boo álomittasan botorkált le az emeletről, szemüveg nélkül. Olyan gyönyörű volt, hogy beharaptam a szám, ahogy néztem. Egy kinyúlt melegítő lógott a csípőjén, de a V-vonala és a kis szőrcsík egészen a hasa aljáig kilátszott, és felül nem viselt semmit. Makulátlan bőre alatt vibráltak a szálkás izmok. Már állt a farkam, mire odaért hozzám. Lehajolt, egy finom puszit nyomott a számra, és halkan kérdezte: - Na, hogy van? Mit művelt Teddy? Félretettem a saját vágyaimat, kézen fogtam, kivezettem a konyhába, és miközben főztem egy kávét magamnak, elmeséltem neki az egészet. - Ó, bassza meg! Ezt nagyon elbaltázta - szögezte le, mikor végeztem. - Hát nagyon. És az tuti, hogy Nasir nem fog tovább próbálkozni. Most vagy Teddy omlik a lábai elé, vagy kereshet másik áldozatot mondtam határozottan. - Igaza is van - bólogatott Lewis, de én még mindig nem tudtam túllépni a látványán. Odamentem hozzá, a háta mögé léptem, ahogy a széken ült, finoman beleharaptam a nyakába, és a kezemet a nadrágjába csúsztattam, ami alatt nem viselt semmit, ahogy arra számítottam. Méretes péniszének nem volt ideje, hogy felágaskodjon, olyan hirtelen történt mindez ezért már a markomban keményedett meg míg a gazdája kinyújtotta a lábait, és felnyomta a csípőjét, aztán nyöszörögni kezdett, ahogy visszahúztam a megfeszülő bőrt. - Jézusom, Hazz! Mit művelsz? Nyitva az ajtó, Nasir belát. - Ki van ütve. Egyébként nem izgat, hogyha megláthatnak? kérdeztem, és a nadrágot áthúztam a farkán, le a heréi alá. - De! Óóóó, de még mennyire - morogta, és oldalra fordította a fejét, hogy bekapja a farkamat, amit közben elővettem és készségesen a szájába segítettem. Csak néztem a gyönyörű arcot, ahogy ütemesen behorpad, aztán kienged, miközben letolom a torkáig a péniszem. Simogattam az ujjaimmal, néha megcirógatva az ajkát, amiről folyt a nyál. Aztán elvettem 286

tőle, letoltam a nadrágom, kiléptem belőle, szemből az ölébe helyezkedtem, és lassan ráereszkedtem. Lou a mellembe harapott, hogy fel ne kiáltson, és olyan fojtottan nyögött, hogy az én farkam is lüktetni kezdett a hangjától. Mikor a combjait éreztem a fenekem alatt, a füléhez hajoltam: - És most nagyon keményen kúrjál! - Lewis ívbe feszült alattam, a feje hátrabicsaklott, és fellökte magát. Felnyúlt, két ujját a számba tolta, a másik kezével a vállára hajtotta a fejemet, és megtartott, aztán elkezdett döfni. Nem sietett. Először lassan és mélyen, aztán egyre gyorsuló ritmusban hatolt belém, de olyan erővel, hogy minden lökést a gyomromban éreztem. Megszűnt a külvilág. -

És most mit csináljak?

Teddy hangja rángatott ki a múltból, pedig épp kezdtem beleélni magam. Keresztbe tettem a lábam, hogy eltakarja éledező erekciómat, és igyekeztem koncentrálni. -

Nézd, Teddy! Nasir egy igazi férfi, de bevállalta, hogy veled

kivételt tesz, mert szeret - láttam, hogy beszippantja a levegőt, úgy meglepődik a kijelentésemen. - Nem olyan borzasztó ám, ha nyíltan mersz beszélni az érzelmeidről. Én is nemrég tanultam Boo mellett, de hidd el, igazán felszabadító! - Tettem egy kis kitérőt, de aztán visszatértem a tárgyra: - Szóval, most rajtad a sor. Vagy összeszeded magad, elé állsz és szerelmet vallasz neki, vagy feladod, és keresel egy pótszert. Mert azt ugye tudod, hogy Nasir féle pasi nem terem minden bokorban? - Kérdőn néztem rá, de azonnal bólintott. - Szóval, ha úgy érzed, hogy neked is fontos és akarod őt, akkor kösd föl a tangádat, és mondd el neki. Kikerekedett szemekkel nézett rám. -

Nincs más megoldás? Nem hozhatnám másként a tudtára? -

Rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. -

Most arról beszélünk, hogy becsalogatod az ágyadba? Komolyan

le akarod alacsonyítani a szerelmeteket, hogy egy dugással kezdődjön, 287

vagy megfordítva a dolgot, feláldoznád az első szeretkezéseteket arra, hogy kiderítsd, utána még szóba áll veled, vagy sem? Amíg élek, nem felejtem el, mikor Lewis és én először voltunk együtt. Azt javaslom, ezt ne pazarold el. - Végig a szemébe néztem, amíg ezt mondtam, és mikor egy finom kis tenyér a derekamra siklott és Lou átölelt, rögtön odahajoltam, hogy egy puszit nyomjak az orrára. -

Én se felejtem el soha - sóhajtotta, Teddy pedig felnyögött.

-

Oké... Oké... Csak egy kósza ötlet volt, de igazatok van. Akkor

viszont adjatok egy felest! - mondta, mind a 16 évével, a nyurga, 120 centis lábaival, csípőre tett kézzel, félig kiborulva. Lewis felhúzta a szemöldökét, és épp ellenkezni készült, de az ajkát lezártam egy puszival. -

Hozom! - mondtam, és kisiettem a konyhába.

288

70. H. -

Szóval a csaj még ott ült a kanapén, rám várt, hogy felöltözzek, és

induljunk billiárdozni, mikor Teddy berobbant az ajtón. Egyenesen odament a lányhoz, a karjánál fogva felrántotta, és azt mondta neki: „Köszönj el szépen!” Ahogy ezt mesélte, Nasir mutatta is, hogy csinált Teddy, amitől Boo is és én is hangosan felnevettünk. Magamhoz húztam az imádott testet, és a hajába pusziltam, aztán visszafordultam az előadás felé: - És akkor a maca felnyikkant, hogy ő nem megy sehova, én meg csak álltam döbbenten. De Teddynek szeme se rebbent. „Jó, ha nem mész, akkor viszlek. ” Felkapta a kiscsajt, egyetlen mozdulattal a vállára dobta, az meg sikítozni, és csapkodni kezdett, de Teddy lefogta az egyik csuklóját, és rászólt, hogy eltöri, ha nem fejezi be, majd kiérve az ajtón levágta a hintaágyra, aztán visszalépve utána dobta a cipőjét, és rácsapta az ajtót. Utána átszelte a lakást, közvetlenül előttem állt meg, lerántotta a fejemet, szájon

csókolt,

és

közölte:

„Szeretlek!

Vége

a

játszadozásnak.

Megértettem az üzenetet, és Harry is segített, hogy rájöjjek, mi a lényeg. Ez a lényeg: Szeretlek, Nasir, és te is szeretsz, úgyhogy hagyjuk a tiszteletköröket. ” Tátott szájjal hallgattuk. Lou erősen megszorította a karomat, annyira örült, és én is boldog voltam, hogy Nasir is révbe ért. Ezentúl csinálhatunk négyesben programokat, és nem kell vele kocsmáznom. Persze igazából az dobott fel, hogy őt boldognak látom. A vigyora a füléig ért, a szemei veszettül csillogtak, és úgy kihúzta magát, hogy magasabb lett öt centivel. 289

-

Aztán újra megcsókolt - fejezte be a történetet, de persze tudtuk,

hogy a sztorinak csak innen kezdődött az izgalmas része. Azzal, hogy kivételesen semmit nem mesélt el belőle, egyértelműen kimutatta, milyen fontos neki Teddy, én pedig megnyugodtam, hogy tényleg szereti. Azért majd négyszemközt kifaggatom. Nem az érdekel, hogy beavasson a mocskos részletekbe, hanem az, érzelmileg hogyan érintette őt a dolog. Neki is olyan kivételes volt-e, mint ahogy az én emlékeimben él az első szeretkezésünk. Boo pont a kezemre játszott. -

Hát, nagyon örülök, Nasir! Tényleg, szívből. És gratulálok. Sok

boldogságot nektek. Sajnos most be kell mennem a suliba, mert másodikosokat korrepetálok, de a focin találkozunk! - köszönt el, aztán egy halvány csókot lehelt a számra, és kisétált az ajtón. Nasir kiszaladt a konyhába, hozott két sört, és összekoccintottuk az üvegeket. -

Egészségedre, cimbi! És üdv a klubban! - vigyorogtam rá.

-

Köszi, Hazz. És a segítséget is. Ha te nem vagy, még most se

vagyunk együtt. -

Ugyan már, nincs az a nő, aki ellent tudna állni neked, ezt te is

tudod... - szabadkoztam. -

De egy Tomlinson az más... - gondolkodott el. - Az nehéz dió... -

nézett rám, mire bólintottam. -

Igazad van. Nem tudom, mi van bennük, de teljesen megszédítik

az embert. -

Apám!... Teljesen... - értett egyet Nasir, és lebiggyesztett ajkakkal

bólintott. - Tudod, mikor azt mondtad, a saját módszerem lenne a legcélravezetőbb, már nem is emlékeztem rá - mondta hirtelen. -

Mikor a táborban voltunk, akkor kérdeztem tőled, hogyan vegyek

rá valakit, hogy színt valljon... -

Valami rémlik. Már akkor is Boo miatt kérdezted? - nézett rám

fürkészőn. -

Igen. Fülig bele voltam esve, és azt hittem, ő nem viszonozza.

-

Miért titkoltad ilyen sokáig? - kérdezte Nasir, és ahogy ránéztem,

úgy éreztem, megérdemli az őszinteséget. 290

-

Mert féltem. Féltem, nem fogadod el, hogy meleg vagyok. Féltem,

hogy rámegy a barátságunk. És nekem te vagy a legjobb barátom. - Alig mertem ránézni. Nem szoktunk mi ilyenekről beszélni. -

Hát bazmeg, ha ezt két hónapja adod így elő, tuti lefejellek. De

most az a hülye érzésem van, hogy meg akarlak ölelni. -

Mindketten felnevettünk, és egymás karjába simultunk, aztán

persze férfias torokköszörülések közepette, egymást lapogatva váltunk el. -

Szóval, ki akartad ugrasztani a nyulat a bokorból, és sikerült

-

mondtam halkan.

-

De még mennyire! Sose felejtem el az arcát, ahogy belépett, és

meglátott a csajjal a kanapén. Mint egy tűzokádó sárkány. Ha nem jött volna vissza, és nem esik nekem, akkor is bepróbálkoztam volna újra, csak a saját, bevált módszeremmel. Már tudtam, hogy nem közömbös irántam. -

Lefektetted volna? - kérdeztem.

-

Le hát! Ha másképp nem jön rá, hogy kellek neki...

-

De nem így volt jobb? Vagy nem volt más? Nem volt több?

-

kérdeztem,

és

nagyon

kíváncsi

voltam

a

válaszára.

Elgondolkodott, de hallgatott. - Ezek szerint nem. Azt rögtön tudnád -

tettem hozzá.

-

Dehogynem! Hogyne lett volna más! Csak én nem tudom olyan

könnyen megfogalmazni, mint te - nézett rám neheztelve, én pedig megkönnyebbültem. - Százszor jobb volt. Mintha eddig egy szemüvegen keresztül láttam volna mindent, vagy csak letompítva éreztem volna. -

Na, ez az! - vágtam közbe örömömben. - Pontosan!

-

Szóval az a szex, amit elmeséltél a pincebulin, az is Lou volt...

-

vonta le a következtetést.

-

Igen. Előző este történt.

-

Te jó ég, Miles! Az is ezer éve volt már. És még mindig ennyire

odavagy érte? 291

-

Nem - mondtam halkan, mire felkapta a fejét. - Most még jobban

szeretem! Boo-val csak a focin találkoztunk újra, ahol mások is voltak a beavatottakon kívül, a lelátó pedig izgatott lánysereggel volt tele, így konszolidáltan kellett viselkednünk. Még mindig lejárnak a csajok, hátha felszedhetnek valakit, ha Nasir és én nem állunk kötélnek. A kis Nick épp egy hosszúcombú barnát fűzögetett, Leeroy pedig szabadult volna egy dúskeblű feketétől, de ahogy elnéztem, ehhez túl rutintalan. Boo egy kis szöszivel csacsogott az öltöző előtt, mikor Nasir és én odaértünk. Ránéztem a pasimra, aki egy cinkos pillantással ajándékozott meg, én pedig

elmosolyodtam.

A

lány

azonnal

látta,

hogy

megjött

a

nehéztüzérség, úgyhogy elfordult a professzortól, akinél egyébként se lett volna esélye, és csillogó szemekkel nézett fel Nasirra. -

Sziiijjja - nyivákolta, a hangja mint a bagzó macskáé.

-

Helló - dörmögte Nasir, és máris láttam rajta a változást. Nem

érdekelte. Valóban nem érdekelte a lány. -

Te tényleg egyetemre mész? - kérdezte a jellegtelen tucat szőke,

mire Sharif csak megrántotta a vállát. -

Aha.

-

És nem tudnál rajzból korrepetálni? - kérdezte a kiscsaj. Megfogta

Nasir karját, és előredőlt, hogy nagyobb betekintést engedjen - amúgy csábos - dekoltázsába. -

Ő nem, de én nagyon szívesen korrepetállak, miután leveszik a

gipszet a kezedről - szólalt meg Teddy érdes hangja közvetlenül mögötte. A lány még mindig nem értette a szitut, ezért bár felnézett a magas, gazellatermetű szépségre, nem engedte el a prédáját. Teddy felhúzta a szemöldökét, és hosszú, kecses ujjával rámutatott Nasir karjára, ahol a ragadozó fogta. - Utolsó esélyed, hogy levedd a kezed a pasimról, mielőtt szilánkosra töröm - jelentette ki. A szőkeség végre felfogta a mondatot, hirtelen elengedte a veszettül vigyorgó Nasir bicepszét, és érteden tekintettel kapkodta a fejét. 292

-

Ő a barátnőd? - kérdezte Sharifot.

-

Hát, úgy tűnik - felelte a megszólított, és kinyúlva magához húzta

Teodora Tomlinsont, hogy egy cseppet sem szemérmes csókba forrjanak. A lelátó felhördült, a rajta helyet foglaló tömeg egy emberként kezdett zsongani. Nickkel akadt össze a pillantásom, aki felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy örül a dolognak, aztán Leeroyra néztem, aki szintén tátott szájjal nézett, mint a nők mindenfelől. Teddy hozzásimult a pasijához, átölelte a nyakát, és rátett egy lapáttal, hadd irigykedjenek a többiek. Boo-ra kacsintottam, aki felhúzta a szemöldökét, és vigyorogva, összepréselt szájjal húzogatta a vállait, mintha azt mondta volna: Ez van. Csak mosolyogtam, és az jutott eszembe, én is szívesen magamhoz ölelném és megcsókolnám. Meg is fogadtam, hogy nemsokára megteszem. De

Teddynek

még

ez

sem

volt

elég.

Tíz

perccel

később

focifelszerelésben lépett ki a női öltözőből, és a ledöbbent fiúk között előresétálva megállt a pálya közepén. -

Na, mi van, nem játszunk? - kérdezte a kezeit széttárva. Mindenki

lefagyott, csak mi öten nem. Nick kiállt, hogy csapatot válasszon, én pedig mellé léptem. Ő Teddyt választotta elsőnek, mire ismét felhördült a lelátó, én pedig Nasirt, amitől a barátnője kapott infarktust. -

Ezt még megkeserülöd! - köpte felém, én pedig úgy csináltam,

mint aki összeszarta magát a félelemtől, aztán kiegyenesedtem és odavetettem: -

Most játszol, vagy randizol? Mutasd meg a pasidnak, hogy kell

focizni! - A lány elvigyorodott, hátradobta a lófarkát, aztán csípőre tette a kezét, és Nick helyett mondta ki: -

Boo bácsi!

Felnevettünk a megszólításon, de aztán arcunkra fagyott a mosoly, mert úgy kikaptunk, hogy a meccs után foltozni kellett a hálót. Teddy és Lou öt gólt varrtak be ketten, anélkül, hogy megerőltették volna magukat. Vért izzadtunk Nasirral, Leeroyjal és a többiekkel, hogy 293

legalább egy szépítő találatot bevigyünk, de ez is csak a második félidő végén sikerült, mikor Nasir Teddyt térítette el azzal, hogy futva szerelmet vallott neki, én pedig egy cselezésnél Boo fülébe súgtam, hogy este kikötözhet. Persze a szünetben előre megbeszéltük Nasirral, hogy ezt vetjük be végső esetben, és így Leeroynak sikerült kicseleznie Nicket, aki ugyan sikoltozott a két Tomlinsonnak, de azok megbűvölve tántorogtak csupán.

*** L. Ahogy Nasir beszámolt az események alakulásáról, egyre szélesebb mosoly kúszott az arcomra. Harry is erősebben ölelt, és éreztem, hogy fel van villanyozva. Az órámra néztem és felugrottam, mert máris késésben voltam a korrepetálásról. -

Hát nagyon örülök, Nasir! Tényleg, szívből. És gratulálok. Sok

boldogságot nektek. Sajnos most be kell mennem a suliba, mert másodikosokat korrepetálok, de a focin találkozunk! - Egy csókot nyomtam Harry szájára, aztán kisiettem a házból. Útközben felhívtam Teddyt. -

Hahó! Hallom, sikerült színt vallanod.

-

Szia, Boo bácsi! Igen. Képzeld. Bevallottam neki. De honnan

tudod, elmondta? - A hangja vészjósló volt. -

Nem! Ne kezdj kombinálni, és most már ne szúrd el! Harry a

legjobb barátja. Miért ne árulta volna el neki, hogy összejöttetek? Amúgy azt hittem, boldogsággal fog eltölteni, hogy felvállalja. Nagyon komolynak tűnik a dolog.

294

-

Igazad van. Megint hülye vagyok. Ajj, de nagyon nehéz ez.

Állandóan rettegek. Vagy attól, hogy mit mond, csinál, vagy attól, én mit rontok el. Neked nem voltak ilyen érzéseid? -

Dehogynem! - vágtam rá azonnal. - Én kicsit többször baltáztam

el, mint te, de végül csak sikerült. Próbálj kicsit lelazulni. Tudom, hogy nem szeretsz lányokkal barátkozni, de akkor is emberek közé kell menned, kapcsolatokat kell kiépítened. Nem lóghatsz mindig a pasidon. Az gusztustalan. -

Hmm... Igazad van. Van itt focicsapat? - kérdezte, én pedig

hangosan felröhögtem. -

Igen, van, és Nasir a csapatkapitány - kuncogtam a telefonba.

-

Ő, az remek. És mikor van edzés? Lenéznék...

Rájöttem, hogy ez remek ötlet. Teddy ötéves kora óta focizik, és kétlábas, minden csapat álma. Olyan kemény, hogy bármelyik fiút lepipálja, és olyan ravasz, mint a róka. -

Ma délután is játszunk - válaszoltam.

-

Tyűha. Mikor azt mondod, focizni mentek a fiúkkal, akkor úgy

érted, te is benne vagy a csapatban? -

Igen, pontosan.

-

Akkor ott a helyem. Nagyon egyenlőtlen lehet így a játék. Kell

valaki, aki méltó ellenfél számodra. Volt abban valami, amit mondott. Ha egymás ellen fogunk játszani, az biztos, hogy nekem is teljes erőbedobással kell nyomulnom, míg eddig csak épphogy elkergettem a labdát, és így is mindig az a csapat nyert, amelyikben játszottam. -

Oké, akkor ötkor a nagypályán. De vegyél sportmelltartót, vagy

nem engedlek játszani! Ha minden pasi a cickóidat nézi, az nem fair. -

Egyet kivéve, aki a te seggedet nézi egész meccs alatt...

Teddy veszélyes ellenfél, nemcsak a fociban, a szócsatákban is. -

Oké... De azzal nem tudok mit csinálni.

-

Jó segged van, Boo bácsi, meg is értem Harryt - mondta

békülékenyen. 295

-

Akkor is vegyél fel sportmelltartót! Nehogy push up-ban

próbálkozz! - nevettem el magam. -

Oké! Leszorítom a csöcseimet, de akkor is szarrá verlek! - mondta,

majd bontotta a vonalat. Vigyorogva mentem be a korrepre, ahol húsz, csillogó szempár fogadott. Sokuknak nem is kellene javítania, de úgy szeretnek, hogy bejárnak. Vannak kislányok, akiknek a szemében látom azt a másfajta fényt, ahogy félig leeresztett pillákkal, nyitott ajkakkal néznek, és olyankor mindig elcsodálkozom, miért nem látják, hogy meleg vagyok, és egyáltalán miért gerjednek ennyivel idősebb pasira? De aztán rájövök, én még mindig elég fiatal vagyok, és jól is nézek ki. Harry legalábbis azt állítja, iszonyat szexi vagyok. Márpedig, ha ő mondja, akkor biztos így is van! - mosolyodtam el. Miután végeztem, szedtem a lábam, hátamon a sporttáskámmal, és elsők között érkeztem a pályára, ahol focista még alig volt, női nézősereg annál inkább. A sok kiscsaj még mindig reménykedik, hogy Nasir vagy Harry feladja az iskola szerte elhíresült fogadást, és csajozni kezd. Én pedig reménykedtem, hogy Harry ma este bevállalja az alárendelt szerepet, mert szerettem volna lekötözni, vagy megbilincselni, és addig izgatni, míg könyörög, hogy elélvezhessen. Az ágyékom kényelmetlenül megfeszült, és épp írtam neki egy ezzel kapcsolatos SMS-t, amiben feltettem a kérdést, hogy:

„Kötél, vagy bilincs?” Tíz másodperc múlva jött a válasz:

„Még nem tudom. Lehet, hogy fáradt leszek  ” Elhúztam a szám. Mostanában rákapott, hogy húzza az agyamat. Na, nem baj. Majd ha a kezei össze lesznek bilincselve, és szorosan 296

rákötöztem a székre, hason fekve, meztelenül, lehet, hogy kap pár csapást ezért a kis közjátékért. Nem is tudom, nem azért csinálja-e, hogy elfenekeljem?! -

Dr. Tomiimon! - hallottam meg a nevem egy vékony női hangon,

mire megfordultam, és a telefonom gyorsan zsebre dugtam. - Ne haragudjon, hogy zavarom, csak eszembe jutott, hogy év elején azt mondta, gondolkozzunk el rajta, ki akar biológiából érettségizni. Nos, én úgy döntöttem, szeretnék - mondta a szőke lány, és közelebb lépett. Nem ismertem fel, jobban mondva azt tudtam, hogy tanítom, de még nem sikerült minden nevet megjegyeznem, hisz az idén hét új osztályt kaptam, ami alsó hangon is 160 gyerek. De ez nem okozott problémát, pillanatok alatt beszélgetésbe elegyedtem vele, mert kíváncsi voltam, az érdeklődése nekem szól-e, vagy tényleg érdekli a tárgy. Hamar kiderült, hogy inkább alám szeretne kerülni, mint biológiából doktorálni, így erősen megcsappant a lelkesedésem, mikor a szemem sarkából megláttam a göndör fürtöket. Ahogy felnéztem, a szavam is elállt. Harry olyan gyönyörű, hogy ahányszor meglátom, bennem reked a lélegzetem. A haja már a vállára ér, a súlya miatt nem olyan göndör, de így is meseszép. Most egy gumival fogta össze a feje tetején, hogy ne zavarja játék közben, és ettől még fiatalabbnak, és sokkal lányosabbnak tűnt, mint egyébként. Álomszép arcát így nem takarta semmi, és zöld szemei szinte világítottak. Rákacsintottam, mire elmosolyodott. Úgy elvonta a figyelmemet, hogy nem is hallottam, mit beszélt a szőkeség, de úgy tűnt, nem is érdekes, mert azonnal Nasir felé fordult a figyelme, és épp rajzkorrepetálást akart kisírni tőle, mikor megérkezett az új asszony. Egy perc alatt lekoptatta a nyomuló kiscsajt, persze közben meg is fenyegette, de nem Teddy lett volna, ha nem teszi. Mikor Nasir magához húzta és szájon csókolta, felrobbant a lelátó. Száz mobiltelefon emelkedett a magasba, hogy rögzítse az eseményt, mintha egy koncerten lettünk volna. Nasir Sharif, a nők bálványa, nyílt színen smárol a nőjével. Ez a 297

hír pillanatok alatt fogja bejárni a suli összes zugát, és csoda, ha holnap nem mondja be az iskolarádió. Mindenesetre, több megtekintése lesz a feltöltőnek a YouTube-on, mint egy kezdő zenekarnak, az tuti. Mikor pár perccel később a fiúk számára is egyértelmű lett, hogy Teddy nem a pasijának jött drukkolni, hanem focizni akar, úgy lefagytak, mintha a gravitáció a tízszeresére nőtt volna. Egyedül Harryék vették viszonylag könnyen az akadályt, bár Leeroy arcán ott volt a döbbenet. Lány és focizik? Nem akartam nekik megemlíteni, hogy motorozik és focizik, mert attól a legtöbb pasinak összemenne a pöcse, pláne, ha tudnák, hogy mindkettőben megyei bajnok. Nick volt a leglazább. Kilépett, hogy ma ő válasszon csapatot, és Harry csatlakozott hozzá. Mikor a szőke ír elsőre Teddyt választotta brahiból, már láttam Hazz arcán a huncut vigyort. A lány, ahogy meghallotta, hogy a pasija ellen kell játszania, olyan dühös lett Harryre, hogy majdnem közéjük álltam, nehogy kikaparja a gyönyörű, zöld szemeket. De persze erre nem volt szükség, mert a hihetetlenül sármos, abszolút fantasztikus barátom egyetlen mondattal lerendezte a hiszti görcs szélén álló Teddyt, akinek erre megvillant a szeme, és azt is tudtam, mi lesz a következő húzása. Már sajnáltam a fiúkat, de tudtam, este mindketten (Harry és Nasir is) komoly kárpótlást kapnak otthon a csúnya vereségért, amit most el kell szenvedniük. Ők még vigyorogtak pár percig, de aztán, ahogy kezdtek leizzadni, és a kapunk közelébe sem jutottak, miközben Teodora berúgta az első, majd a második gólt, amit 27 méterről, olyan kifliben csavart a bal felső sarokba, hogy az Eurosporton biztos benne lenne a Watts Zup-ban, lehervadt az arcukról a mosoly. Én is betekertem egyet a kapus válla fölött, majd Teddy még egyet szabadrúgásból, amihez a fiúk olyan sorfalat álltak, hogy szinte mindenki hátat fordított, úgy féltették a tökeiket. Jól is tették. Ide tényleg Nasir kell, mert ez a lány mindenki mást kiherélne - állapítottam meg magamban a hihetetlenül magabiztos, 298

lehengerlő unokahúgomat nézve. Csak reméltem, hogy Nasir nem hagyja magát kasztrálni. Pár perccel később, a második félidő vége felé, mikor már 5:0-ra vezettünk, Harry észrevétlenül mögém lépett, a vállamhoz hajolt, és a fülembe súgta: -

Döntöttem. Kötözz ki, és élvezz az arcomra!

Olyan természetesen mondta, mintha a vacsora menüjét közölte volna, nekem pedig összeakadtak a lábaim, a farkam megfeszült (még szerencse, hogy szuszpenzor volt rajtam), aztán kábé egy percig azt se tudtam, hol vagyok, és merre kell szaladnom. Arra eszméltem, hogy a közönség felüvölt, és tapsviharba kezd, mikor rájöttem, hogy ez egy komolyan kitervelt elterelő hűvelet volt, mivel Teddy lángvörös arccal botladozott a pálya másik oldalán. Mikor az öltöző felé mentünk, Nasir a derekánál ölelte Teddyt, és épp a nyakába csókolt. Olyan büszke volt rá, hogy nem is érdekelte a csúfos vereség. Pedig ő aztán nem bírja, ha veszít. Úgy látszik, nála is minden más megvilágításba kerül, ha szerelmes. Ismerem az érzést. Már a szekrényeink előtt álltunk, és vártam, hogy Harry előremenjen zuhanyozni (még mindig nem merjük megkockáztatni a közös tusolást), mikor odaszóltam nekik: -

Azért ez szemét húzás volt, fiúk, de nem baj, megkapjátok a

büntetéseteket.

-

Mindketten

felkapták

a

fejüket,

és

olyan

kétségbeesetten néztek rám, hogy elröhögtem magam. Közelebb léptem, Harry fülébe súgtam, hogy ő mit kap, mire felnyikkant, és Nasir vállát is megveregettem: - Nyugi, nem puncimegvonás. - Na, ezen, Harry úgy felröhögött, mint egy paci. Imádom, mikor tiszta szívből nevet, még akkor is, ha azzal a fejjel simán benevezhetném az Epsomi Derbyre.

299

71. L. Elrepültek az elmúlt hónapok. Jövő héten karácsony lesz. Az első közös karácsonyunk Harryvel. Hihetetlen izgalommal tölt el a tudat, és még az sem tudja kedvemet szegni, hogy a szünetben két napra haza kell utaznunk a szüleihez. Természetesen nem magam miatt aggódom, csak azért, mert Hazz elmesélte, mit művelt a banya, mikor megtudta, hogy a fia nem a lányokhoz vonzódik, és a történtek nekem is olyan fájdalmat okoztak, ami széttépte a szívemet. Előre féltem, hogyan fogok reagálni, ha netán ismét nekitámad. Ismerve a habitusomat, nem állom meg szó nélkül, de az anya-fia kapcsolat mégis egy olyan terület, amibe nem szerencsés beleavatkozni. Pont azért, mert történhet bármi, Harry számára fontos az anyja véleménye, és szereti őt, akkor is, ha erre igazán nincs értelmes indok. Sokat agyalok a dolgon, és csak remélem, hogy Frank keményen kiáll majd a fia mellett, akit épp most kapott vissza annyi év után. Viszont nagyon kíváncsi vagyok Daphnera, aki pótmamaként nevelte a kis Harryt, és sejtésem szerint nagyban neki köszönhető, hogy ilyen különleges, értékes ember lett. Ezekkel a gondolatokkal volt tele a fejem, miközben az iskola felé tartottam. Harryt az ágyban hagytam, mert nincs első órája. Annyira szeretem nézni, amikor alszik. Ez a titkos perverzióm. Olyankor annyira fiatal és olyan ártatlan, mint egy angyal. Bezzeg, ha ébren van, inkább egy ördögfióka. Azt hittem, ennyi idő után lankad majd a szexuális érdeklődés mindkettőnk részéről, de inkább azt vettem észre, hogy ritkulnak az egymásnak esős, spontán szeretkezések, és előtérbe 300

kerülnek az elnyújtott, kínzásnak is beillő ágytornák. Igazából nekem teljesen mindegy, csak megkapjam, mert még mindig úgy hat rám, mint senki más a Földön. -

Dr. Tomlinson! - harsant mellettem egy mély férfihang. Felkaptam

a fejem, és Mr. Winters barátságos arcába néztem. -

Rick! - biccentettem, majd kezet nyújtottam.

-

Azt akartam kérdezni, benne lennél-e, hogy a karácsonyi

sportgálán egy tanári csapattal hívjuk ki a beképzelt kis majmokat? Tudtam, hogy a barátaimról beszél, de igazat kellett adnom neki. Mostanában nagyon a fejükbe szállt a dicsőség, és végzősökként már annyira fennhordták az orrukat, hogy csak na. -

Hogy a francba ne? Még szép! - mosolyogtam a nagydarab edzőre,

ő pedig legalább harminckét, hatalmas, hófehér foggal viszonozta. -

Jól elpicsázzuk őket - ígérte, én pedig bizakodóan bólintottam. -

Báár... Ha az unokahúgod a csapatukban játszik, akkor azért nehezebb lesz. -

Hát, pedig abban biztos lehetsz, hogy Teddy ott lesz, hacsak nem

raboljuk el, és megkötözve bezárjuk a szertárba. -

Ez egy jó ötlet, Lewis - csillant fel a szeme. - Szerintem is ezt

kellene tenni! A cél szentesíti az eszközt. -

És ezzel két legyet ütnénk egy csapásra, mert akkor Sharif az

istennőjét keresné magából kifordulva, és ő sem játszana - mondtam elgondolkodva. -

Ez egyre jobban tetszik! - vigyorgott Winters. - Akkor még

kidolgozzuk a részleteket - veregetett vállon, majd elkanyarodott a sportcsarnok felé, én pedig összehúztam a kabátomat, és mosolyogva gyorsítottam meg a lépteimet a szállingózó hóesésben. -

Mikor végzel? - kérdezte Harry a telefonba, mert ebédnél sem

találkoztunk. -

Háromra otthon vagyok - válaszoltam, mire elégedetten morgott

valamit, majd bontotta a vonalat. 301

Mostanában kicsit sűrűbb a program. Ma is muszáj voltam dolgozatjavítással tölteni a szüneteket, hogy több szabadidőm maradjon esténként, mert Mark átküldte a lezárult program anyagát, amit le kell ellenőriznem, és jóvá kell hagynom, valamint nem ártana készülni a két előadásra, amit karácsony és szilveszter között fogok tartani. (Én is meglepődtem, mekkora érdeklődés mutatkozott, mikor meghirdettük őket. Úgy látszik, a TED-es előadásaimnak mégis megvan a maguk hozadéka. Aki ott látott, az szeretne élőben is hallani. ) A jegyek rekordgyorsasággal keltek el, és a szervező, akit megbíztam, már most nyüstöl, hogy adjak időpontokat tavaszra, amikor más európai országokba is el tudok menni. Harry nélkül viszont nem akarok, vele pedig csak a tavaszi szünetben tudnánk együtt utazni. Beadta a jelentkezését az egyetemekre, de persze csakis Atlantában gondolkodik. Esze ágában nincs még egyszer kockára tenni a kapcsolatunkat azzal, hogy távol legyünk egymástól. Már rég kiderült, hogy azt egyikünk sem bírja. Arról viszont hallani sem akart, hogy irodalommal foglalkozzon, ezért egy kis cselre volt szükségem, hogy helyette adhassam be a jelentkezését. Egy példánnyal többet nyomtattam az

általános

oldalakból,

és

észrevétlenül

az

aláírandók

közé

csempésztem, majd szépen összefűztem a Celsie-től megszerzett novellákat, amiket az idén adott be, és amitől a régóta gyerekekkel foglalkozó pedagógus is teljesen elképedt, hogy mennyire tehetséges a fiú. A tanulmányi eredménye csak az utolsó évben igazán kimagasló, de ha az egyetemen elolvassák, amit írt, szerintem van esélye, hogy bejusson irodalom és szabad bölcsészet szakra, amit neki találtak ki. Hiába erősködik, hogy az apja nyomdokaiba lép, tudom, hogy nem lenne boldog. Harry egy olyan kincs birtokában van, amit csak nagyon kevesen tudhatnak magukénak. Úgy ír, hogy az olvasó szinte azonnal a hatása alá kerül, és bármiről szól a sztori, mindig magával ragadó. Én persze elfogult vagyok, de megmutattam pár írástudónak, és ők is teljesen fellelkesültek tőlük. 302

Mikor kiderül a dolog, lesz egy kis ajtócsapkodás, pláne, ha felveszik, de nekem ennyit simán megér a dolog, főleg ha az utána következő, békülős szexre gondolok. Ahogy beléptem a lakásba, isteni illatok kúsztak az orromba, és hozzá az imádott, mély hangot hallottam a konyhából. Lemerevedtem, és csendben maradtam, hogy kiderítsem, kivel beszél. Bár eddig nem buktunk le (ami csakis az isteni gondviselésnek köszönhető), azért mindig ott motoszkált bennem a rettegés. -

Nem hiszem el! Az kizárt, hogy ebből mártás lesz! - mondta Harry.

-

Hát pedig hidd csak el! Keverjed! A szépen kidolgozott bicepszeid

nem csak arra valók, hogy Boo seggét emelgesd velük - hallatszott nagyi incselkedő hangja. Na, erre már felhúztam a szemöldököm, és fülig érő szájjal nyitottam a konyhába, de sajnos, az imádott arc csak a laptopról nézett rám, fülén egy mikrofonos headsettel, a pult előtt pedig Harry állt egy virágos kötényben, és veszettül mozgatta a habverőt a kezében. - Megjött az unokák gyöngye - kacagott fel nagyi, még mielőtt Hazz észrevett volna. Megpördült, és szélesen elvigyorodott. -

Szia, Boo! - Már léptem is felé, hogy édesen csücsörített ajkaira

leheljek egy szűzies csókot, ami még belefér úgy, hogy egy harmadik ember is látja. -

Sziasztok - köszöntem mindkettejüknek, és a szemöldököm

felhúzva lestem, hogy mi fortyog a tűzhelyen. - Mi ez a kuktaklub? -

Harry főzni tanul. Remélem más dolgokban elkötelezettebb.

Gyorsan lanyhul a kedve, hogyha valami nem sikerül elsőre úgy, mintha Jamie Olivert látná a tévében. -

Harry mindenben tehetséges, nagyi, csak inspirálni kell! -

válaszoltam, majd a pasimat megragadva arrébb léptem, hogy kikerüljünk a kamera látószögéből, és az előzőnél sokkal intenzívebb üdvözlésben részesítettem. Majdnem kiesett a keverőtál a kezéből, de 303

végül sikerült egyesült erővel megmentenünk a dolgot, és nevetve húzódtunk el egymástól. -

Oké, fiúk, de ne melegedjetek bele a dologba, mert odaég a hús -

reklamált nagyi, mi pedig még egy cuppanóssal zártuk le a csókot. -

Hogy vagy? - hajoltam be a laptop elé, amíg Harry megforgatta a

serpenyőben a csirkét. -

Köszi, jól. Nagyon készülök az ünnepekre. Hazz azt mondja,

szenteste már itt lesztek. -

Igen, az a terv. Pénteken van az utolsó tanítási nap. Másnap reggel

indulunk hozzájuk, és hétfő reggel megyünk át hozzád. -

Vagy szombat délután - szúrta közbe Harry, gondterhelt

kifejezéssel az arcán. -

Két napot kibírunk! - öleltem át a derekát, hogy megnyugtassam.

-

Még jó, hogy kibírtok! - erősített meg nagyi. - Harry, ő az anyád.

Meg kell találnod vele a közös hangot. Most már felnőtt férfi vagy, ideje új alapokra helyezned a kapcsolatotokat. Csak tégy úgy, ahogy megbeszéltük. Melegség öntötte el a lelkem a gondolatra, hogy ők ketten sokat szoktak beszélgetni, leginkább akkor, mikor nem vagyok otthon. Kettejük bensőséges viszonya számomra akkora boldogság, hogy azt szavakkal el sem tudom mondani. - Anyád is ember, kell, hogy legyen valami a háttérben, ami miatt eldobta magától az örömöt. Ha rájössz, mi az, mindkettőtök számára könnyebb lesz. Sőt, talán még építhettek valamit a romok helyén. Nagyi örök optimizmusa, és az emberekbe vetett töretlen hite mindig mosolyt csal az arcomra. -

Oké, Grace. Mindent megpróbálok. De pillanatok alatt ki tud

hozni a sodromból. Ismeri a gyenge pontjaimat, és előszeretettel ugrál rajtuk, mint egy trambulinon. -

Nem baj, Hazz. Most már nem tőle függ a boldogságod.

304

Neked már itt van Boo, és a közös életetek. Ha mégis elutasít, akkor sem lesz rosszabb, mint eddig, nem igaz? De akkor tiszta lelkiismerettel zárhatod le a múltadat. Hihetetlen, mennyire jól ismeri már Harryt. Tudja, milyen mély fájdalommal tölti el, hogy az anyja elfordult tőle, és soha nem engedte közel magához. Bár erről sosem beszél, mégis látszik rajta, hogy van valami, ami beárnyékolja a tekintetét, ha a családja kerül szóba. Át tudom érezni. Az én kapcsolatom sem felhőtlen a szüleimmel, és mindig elszorul a torkom, ha arra gondolok, hogy a következő etapban ott kell színt vallanunk. Rágondolni is félek. -

Igen, Boo, te se halogathatod a végtelenségig - szólalt meg a

telepátia nagymestere a laptop képernyőjén. Harry kíváncsian kapkodta a fejét kettőnk között, de aztán mindentudóan bólintott. Lassan megszokja, hogy nagyi arra a kérdésre is válaszol, amit soha nem mondtál ki hangosan. -

Tudom. - Csak ennyit sikerült kinyögnöm.

-

De most ne foglalkozzunk ezzel! A jövő problémái ne árnyékolják

be a jelenünket. Szóval: akkor ti díszítitek a fát, ha megérkeztek. Nem bírok már annyit létrázni. -

Ajj, nagyi. Már megint akkora fát akarsz, ami be se fér a

nappaliba? - reklamáltam. -

Igen, akkorát. De téged ez miért zavar? - vágott vissza azonnal.

-

De jó! - kiáltott fel Harry. - Imádom a szép, nagy fenyőket.

-

Hát pedig te, mint környezetvédő, nem értem, hogy tudod ezt

összeegyeztetni a szemléletmódoddal. -

Úgy, te házsártos professzor, hogy a karácsonyfának nevelt fenyők

egy iparág termékei, és embereknek nyújtanak megélhetést, így nem kell őket a felesleges papírgyártás miatt kivágott esőerdőkhöz hasonlítani. Inkább agráripari termények, mint a zöldségek. Azért ültetik őket, hogy 7-10 év múlva a mi nappalinkat díszítsék. Inkább egy élő fenyő, mint a százezer év alatt lebomló, nejlon hulladék, amiből a műfák készülnek. 305

-

Óóó... - Lenyűgözött a szerteágazó és egyre átfogóbb műveltség,

amit magára szedett. -

Na, szerintem ezt letisztáztuk. Akkora fenyő lesz, amekkorát

akarok, igaz kicsim? - kérdezte nagyi, és a kérdés ezúttal nem hozzám szólt. -

Persze! - vágta rá a pasim, és cinkosan összekacsintottak. Nem

tudtam nem vigyorogni. -

Jól van. Borzasztó, hogy ti ketten mindig csak lehurrogtok

-

duzzogtam, túljátszva a szerepemet.

-

Mert egy fafej vagy! - mondta a laptop.

-

Nem

is!

-

védett

meg

Hazz,

és

felém

fordulva

ismét

összecsücsörítette hihetetlenül dús, cseresznyepiros ajkait. Miután ismét megkapta, amit akart, még hozzátette: - Boo a legokosabb a világon. -

Imádom, hogy ennyire elvakít benneteket a szerelem - kacagott fel

a nagyanyám.

*** H. -

De mi van akkor, ha kerek perec azt mondja, nem akar velem

beszélni? - kérdeztem Grace-től, és éreztem, ahogy a kétségek marják a torkomat. -

Ez is előfordulhat, kincsem, de abból, amit elmondtál, nekem úgy

tűnik, van még valami a múltban, amit sűrű homály fed, és ami rányomja a bélyegét anyád egész életére. -

Elképzelhető, de olyasmi lehet, amit apám sem tud. Sokat, és úgy

érzem őszintén beszélgettünk a nyáron, de nem láttam rajta, hogy lenne még valami, ami nagyobb horderejű, és eltitkolná előlem. 306

-

Igen, valószínű, hogy nem tud róla. A férfiak hajlamosak arra,

hogy észre se vegyék, ahogy a feleségük szép lassan elsorvad mellettük, vagy rákap az italra. -

Vagy mindkettő - mondtam csendesen, és magamban felidéztem

anyám sovány, tántorgó alakját. -

Igen.

Grace is a gondolataiba mélyedt, és másodpercek teltek el, mielőtt ismét megszólalt: - Hazz, tudom, hogy ez egy nagyon nehéz beszélgetés lesz, de azt is, hogy te szereted őt. - Ellenkezni akartam, de gyorsan leintett. - Ne mondj most semmit, kérlek! Tudom, a szíved mélyén mindig ott a fájdalom, hogy anyukád nem fogad el. Boo is ezzel küzd évek óta. De erőt kell merítened a tudatból, hogy a boldogságodért csak te vagy a felelős. Nem cipelheted egy életen át azt a terhet, hogy más véleménye miatt érzed magad kevesebbnek. Hihetetlenül értékes ember vagy, és még annál is szerencsésebb, mert nagyon fiatalon megtaláltad a társadat. Mások egy életen szédelegnek át a párjukat keresve, és lehet, hogy újra kell születniük, úgy elhúzódik a várakozás. Mindig elcsodálkoztam, ha Grace hitéről derült ki valami. Egyre jobban magaménak éreztem, amiket megfogalmazott. Nem egy vallás, nem egy belenevelt értékrend szerint él, hanem inkább a belső, sziklaszilárd hite vezeti, ami minden helyzetben egyértelmű válaszokat ad a kérdéseire. Egyszerű és mégis borzasztóan mély ez a hit, és engem mindig arra késztet, hogy fejet hajtsak előtte. -

Igen, nagyi, ez tényleg így van.

Már nem először fordul elő, hogy én is nagyinak hívom, mint Boo, és eleinte mindig elnézést kértem miatta, de az arcán láttam, hogy neki ez teljesen természetes. -

Akkor fel a fejjel kisfiam, és tartsd magad ahhoz, amit

megbeszéltünk!

Légy

nyitott,

de

elszánt,

békülékeny,

engedékeny. Rendben? -

Igen... Azt hiszem - válaszoltam elbizonytalanodva. 307

de

nem

-

És most álljunk neki a vacsorának, vagy sosem leszünk készen -

mondta, és a kezébe vette a horgolását, amivel édes, apró kis sárkányokat készít afrikai gyerekeknek, hogy karácsonyra egy hatalmas kartonnal adjanak fel belőle az Unicef-en keresztül. A komplett bridzsbrigád figurákat gyárt, már hónapok óta. Lenyűgöznek az öreglányok. -

Oké. Szóval akkor itt van a csirkemell - tettem a deszkára a

számomra nem túl bizalomgerjesztő húsdarabot, ő pedig hangosan felnevetett, kihallva a hitetlenkedést a hangomból, hogy ebből ma még ehető étel születik. Miután megérkezett Boo, és megvitattuk a hatalmas karácsonyfa kérdését, majd végighallgatta a beszámolót az iskolai eseményekről, Grace elbúcsúzott, és megszakította az éteri kapcsolatot. Imádok a XXI. században élni, mikor a több száz kilométerre élő nagymama simán lefőzi velem a vacsit, mintha itt ülne mellettem. -

Akkor most először eszünk, vagy leteperhetlek? - kérdezte Lewis,

miközben hátulról átölelt, és a vállam fölött próbált belelesni a lábasba, amiben a majorannás krumplit pirítottam. -

De, professzor úr! Mi ez az alpári stílus? - feddtem meg

látszólagos felháborodással. Közben apró, finom kezeivel már előrenyúlt a kötényem alatt, és veszélyes helyeken siklottak az ujjai. -

Bocsánat! - mondta kiengesztelő hangnemben. - Akkor másképp

kérdezem. Először feltálalod a fantasztikus főztödet, vagy bekaphatok valamit? - Hallottam a hangján, hogy vigyorog, és már nekem is fülig ért a szám. -

Nem azért támasztottam egész délután a tűzhelyet, hogy te csak

úgy bekapj valamit vacsi előtt. -

Hanem? Ha utána akarom, akkor meg az lesz a kifogás, hogy tele

a hasad - mondta duzzogva. -

Picsába! Ezek szerint téves az az információ, hogy a pasikat a

hasukon keresztül lehet megfogni. 308

-

Dehogy! Ez tökéletesen igaz. Ha a hasamat simogatod, mielőtt

marokra fogsz, egészen biztos, hogy elégedett leszek - szuszogta a fülembe, miközben már kigombolta a nadrágomat, és a keze eltűnt a sliccem kivágásában. Késő este volt, Teddy és Nasir nemrég mentek el, miután felfalták a vacsora maradékát, amit nem bírtunk magunkba tömni. Lewis a mostanában szokásos esti tevékenységét végezte: ezernyi papírlap közé temetkezett, és sóhajtozva elemezte a rajtuk lévő adatokat. A fotelban ültem, és kedvtelve néztem, amit csinál. Elidőztem finom ujjain, amik pár órával ezelőtt az őrületbe kergettek, néztem duzzadt, vörös ajkait, amiket addig csókoltam, míg úgy nézett ki, mintha megcsípte volna egy darázs. Elmosolyodtam, mert a kinyúlt pólóm nyaka elállt a vállánál, és kivillant egy sötétlila szívásnyom. Imádom megjelölni, de tudom, a munkája miatt nem tehetem meg olyan helyen, ami kilátszik, így kénytelen vagyok a mellkasát és a vállait szétharapni, mikor keményen mozog bennem. -

Ne nézz így rám! - szólalt meg hirtelen.

-

Miért? - kérdeztem vissza, de azért egy picit rajtakapottan

elvörösödtem. -

Nem tudok dolgozni álló farokkal - válaszolt egyszerűen, minden

felhang és mögöttes szándék nélkül, tényszerűen. -

Bocsáss meg!

-

Semmi baj. Még egy óra, és végzek - mondta engesztelően, én

pedig legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy az ölembe kapjam, és addig szeretgessem, amíg úgy nem érzem, belefulladok az érzéseimbe. Nem tudom, hogyan szerethetsz ennyire valakit. - A jövő heti gálán egymás ellen fogunk játszani, mert Winters kitalálta, hogy tanítsunk móresre benneteket - mondta, és közben a fejét ingatta, mintha eleve elvetélt ötletnek tűnne számára a dolog. -

Óóó... Nos, az remek lesz - mondtam, és már vigyorogtam, mert

tudtam, hogy nagyon ki fognak kapni. - És kik játszanak még? Mert hacsak Sárkányt rá nem veszitek, hogy beálljon kapusnak, és akkor senki 309

nem akar kapura lőni, akinek számít az év végi jegye, nem sok esélyetek van. -

Ne becsüld alá az ellenfeled! - ajándékozott meg egy bölcsességgel,

mire felnevettem. -

Oké. Nem becsülöm alá. Ígérem, nem fogunk bekötött szemmel

játszani. Az olyan megalázó lenne, nem? Felkapta a fejét, és gyilkos pillantással méregetett. -

Eddig nem volt bennem harci kedv, de te két perc alatt fel tudsz

bőszíteni. Ezek után számíts rá, hogy apait-anyait beleadok! - mondta elszántan, én pedig önkéntelenül elvigyorodtam, mert eszembe jutott valami, de elharaptam a nyelvem, nehogy kicsússzon a számon. - Ki vele! Tudod, hogy utálom, ha ezt csinálod! - szólított fel mérgesen. -

Annyit akartam válaszolni, hogy csak akkor, ha tudsz járni -

nevettem el magam. Egy légvételnyi csend állt be, amíg értelmezte az elhangzottakat, aztán kipukkadt belőle a nevetés, én pedig már ugrottam is fel, és mit sem törődve az ezernyi papírlappal, felkaptam a földről, ő pedig a nyakamba csimpaszkodott, a lábaival átölelt, és a fejét oldalra hajtva várta, hogy megcsókoljam végre. Eltántorogtam a kanapéig, és leültem, őt az ölembe hajtogatva. -

Félek, Boo - mondtam halkan, mikor a fejét a mellkasomra fektette.

-

Tudom, kicsim. Van is mitől. De túl kell esned ezen, és én ott

leszek veled. Most már apád is támogat. -

Igen, próbálom ezzel vigasztalni magam.

-

Csak két nap, lesz, ahogy lesz, és utána nagyinál pihenünk.

Istenieket eszünk, társasozunk és nagyokat szeretkezünk a kisházban, ahová azóta akarlak elcipelni, mióta először fogtam meg a kezed. -

Azért az valamivel később volt, mint mikor először fogtad meg a

farkam - nevettem fel. Ő is kuncogott. -

Igen. Mi egy kicsit eltértünk az átlagos ismerkedési sémáktól.

-

Enyhén szólva - bólogattam, és belepusziltam a hajába.

-

Legalább nem egy tucatsztori.

-

Az tuti nem! 310

-

Viszont 28-án Londonba kell mennünk, mert ott adok elő. Ugye

nem felejtetted el? -

Nem, dehogy. Akkor én megbeszélek egy vacsorát a nővéremmel.

-

Az

remek lesz. Csatlakozhatok,

ha

végeztem? Szeretném

megismerni. -

Persze, szerintem ő is ragaszkodna hozzá, hogy bemutassalak.

Nagyon kíváncsi rád. -

És hol szilveszterezünk? Harmincadikán még egy előadásom van,

de utána bárhová mehetünk. -

Nick hívott, hogy mindannyian menjünk át hozzájuk. A szülei a

barátaikkal buliznak valahol vidéken, és üres a kégli. -

Az remek lenne, csak attól függ, kik lesznek még ott. - Rögtön

tudtam, mire gondol. Hogy Leeroy és Nick épp milyen cicababákkal enyelegnek, akik leleplezhetnek bennünket. Nem lennénk biztonságban. -

Ni egy helybeli lányt hoz, akivel csak a szünidőkben szokott

találkozni, Leeroy pedig egyelőre még nem tudja. -

Végül is mindegy. Max nem ülök az öledbe - rántotta meg a vállát,

mire picit elkedvetlenedtem. Milyen szilveszter az, ahol én éjfélkor nem csókolhatom szájon a páromat?!

311

72. L. A házba lépve azonnal megcsapott az orgona illatú illatosító erőszakos szaga. Nem szeretem az olyan házakat, ahol mindent, ami természetes, igyekeznek műdolgokkal elfedni. A szőnyegre, bútorokra terített pótrongyok a halálom, amivel a tisztaságát vagy az állagát óvják, az amúgy használati tárgynak vásárolt bútoroknak. Az illatosító persze nem tartozik ebbe a körbe alapból, de mikor mindenhonnan egy erőteljes impulzus éri az ember szaglását, nehogy megérezze az ital, a dohányfüst, netán a vacsora illatát, az hasonló érzetet kelt bennem. A berendezés polgári volt, némi felsőbbrendű felhanggal, ami a kiegészítőkön látszott leginkább. A kortárs művészek keze munkáját dicsérő, méregdrága vázák és képek a falon, remekül mutattak volna egy hozzájuk illő, minimalista enteriőrben, de furán hatottak a nagymama szép emlékű bútorai között. Próbáltam semmilyen következtetést levonni, és nyitott, befogadó elmével lépkedni Harry után, aki átvágott a nappalin, hogy egy kiugró fal mögött kinyisson egy ajtót, és maga elé engedjen. Egy folyosóra léptünk, ahol ismét megelőzött, és hosszú lábaival sietve tette meg az utat a következő helyiség felé, ahonnan halk zeneszó és kellemes, dúdoló hang hallatszott. Daphne (mert azonnal felismertem Hazz elbeszéléseiből), egy magas fa hokedlin ült, fél lábát - ami be volt fáslizva térdig -, felhúzva pihentette a keresztmerevítőn, és egy újság fölé hajolt. Közben ráérősen a teáját kevergette, és együtt énekelt a rádióban felcsendülő, ismerős női hanggal. 312

Felkapta a fejét, ahogy beléptünk, és szinte azonnal fel is ugrott, amit csak abból tudtam meg, hogy egy szempillantással később Harryt vaskos karok ölelték át, és szorították ki belőle a szuszt. Mivel mögötte álltam, mást nem láttam, de kíváncsian vártam a fejleményeket. Halkan torkot köszörültem, mikor az érzelmes ölelkezés hosszabbra nyúlt, mint vártam, mire a női kéz megragadta Hazz vállát, és úgy taszajtotta arrébb, mint egy babát. -

Itt van Lewis, és te nem is szólsz? - kérdezte, és valódi

szemrehányás csendült ki a hangjából. -

Hogy szóltam volna, ha nekem ugrottál, és levegőt se kaptam? -

mentegetőzött az életem. -

Ehh! - válaszolta a nő, és tetőtől talpig végignézett, de a szemei

körül a nevetőráncok nem halványodtak el, és a nagy kezek már felém száguldottak, hogy aztán magukhoz rántsanak, és úgy lapogassanak, mint ahogyan egy fuldoklót ütögetnél, hogy megszabaduljon a torkára szorult falattól. - Lou! Hát végre itt vagy! -

mondta olyan érzelem gazdagon, mintha réges-rég ismernénk

egymást, és évtizedek óta nem találkoztunk volna. -

Daphne! - öleltem magamhoz én is, viszonozva kedvességét.

-

Örülök, hogy végre megismerhetem.

-

Tegeződjünk

-

mondta

egyszerűen.

-

Nem

erősségem

a

magázódás. - Egyszerű lélek, tiszta érzelmek, semmi megjátszás. Ezek a tulajdonságok

jutottak

eszembe, míg mosolyogva tűrtem, hogy

ropogtassa a csontjaimat. Végül elengedett, én pedig megtántorodtam, de Harry azonnal odalépett, és a vállamnál fogva átölelt, én pedig (bár meglepődtem a gesztusán) félve fogtam át a derekát. Daphne hátralépett, és most kettőnket vizslatott a pillantásával. Zavarba jöttem, mert nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy az emberek minden átlátszó indok nélkül, vagy ne csak a szemük sarkából bámuljanak,

hanem

szó

szerint

feltérképezzenek

tetőtől

talpig.

Felpillantottam Harryre, és nyelni próbáltam, ő pedig oda-hajolt, egy puszit nyomott a homlokomra, miközben megszorította a vállamat. 313

-

Minden rendben. Nem harap, csak elsőre kicsit ijesztő - nevette el

magát. -

Ki az ijesztő, fiatalúr? - kérdezett vissza Daphne, de már lépett is

felé, hogy belecsípjen az arcába. Harry elengedett, elkapta a nőt, és össze-vissza puszilta, miközben az gurgulázva nevetett. - Jó lesz már! Elég! - trillázott, és ismét meglepődtem, milyen dallamos a hangja. Mikor végül befejezték a meglepő szertartást, Daphne teával kínált bennünket, és mindhárman letelepedtünk a nagy, vaskos faasztal köré, hogy isteni finom vaníliás kifliket majszoljunk, miközben beszélgetünk. -

Szóval, Lewis. Én már annyi szépet hallottam rólad, hogy őszintén

megvallva, néha elbizonytalanodtam, egyáltalán létezel-e. Az volt a benyomásom, Harry vagy megzápult, vagy annyira elvette az eszét a szerelem, hogy olyannak lát, mint a mesebeli herceget. Nem igazán tudtam mit válaszolni, ezért csak tágra nyitott szemekkel ültem, és zavartan kortyoltam a csészémből. - De te tényleg olyan szép vagy, mint egy álom, és elsőre olyan aranyosnak is látszol, mint amilyennek lefestett. Megkönnyebbülés öntött el, mert nem volt újabb „de” a mondatban. Nem tudom, hogy lehet ekkora mázlista ez a gyerek - nevetett fel a testes asszony,

és

megveregette

Hazz

arcát

a

tenyerével.

Ő

teljes

természetességgel fogadta az érintést, még bele is nyomta magát, mint egy macska, mikor simogatják, és egyáltalán nem zavarta, hogy Daphne elárulta: ódákat zengett rólam. Imádom ezt Harryben. Ha valamit mond, azt fel is vállalja. Irigylem ezt a fajta őszinteségét. -

Nem túloztam - szögezte le, majd rám mosolygott, és enyhén

elpirult,

amiért

azonnal

szerettem

volna

megcsókolni.

Mielőtt

továbbgondolhattam volna a dolgot, már hajolt is felém, és egy finom puszit lehelt az ajkamra, amitől én vörösödtem el. -

De édesek vagytok! - csapta össze a kezét Daphne, és ahogy

ránéztem,

láttam,

hogy

az

ő

arcán

is

pír

terült

el,

amiből

kikövetkeztettem: még sosem látott melegeket közelebbről. Máris megszerettem, hogy mégis képes így viszonyulni a dologhoz, még akkor 314

is, ha csak azért, mert imádja Harryt. Ezen az érzésen osztozunk. - És, Lewis, mesélj kicsit magadról, a családodról ha nem indiszkrét a kérdés nézett rám nagy szemekkel, és az ujjait összefűzte az ölében. Megköszörültem a torkom, és agyaltam, mit, és hogyan mondjak el. Grace-ről is annyit hallottam már, hogy olyan, mintha ismerném - tette még hozzá, ezzel kilőve azt a családtagot, akiről szívesen beszéltem volna. - A szüleim... - nagy levegőt vettem - még nem tudják, hogy meleg vagyok - csúszott ki a számon. Magam is meglepődtem, miért ezt, és miért így mondtam elsőre. -

Értem. - Bólintott, és kíváncsian várta a folytatást.

-

Anyám szintén nehéz természet - itt jelentőségteljesen Harryre

néztem, aki csak bátorítóan mosolygott - az apám pedig egy fafej. -

Huh, hát akkor egyikőtöknek sincs könnyű dolga - állapította meg

Daphne. - De majd minden elrendeződik - mondta bizakodóan. - Az életből nem sok mindenre emlékszik vissza az ember. És csak hébe-hóba vannak olyan pillanatok, amik örökre megragadnak benned. Én erre szoktam gondolni, ha valami nehézség elé kerülök. Ez egy remek módszer - mosolyodtam el. - Igyekszem észen tartani. -

Ahogy hallom, olyan okos vagy, hogy biztosan sikerül paskolta

meg a kezem kedvesen, majd Harryhez fordult: Csak két éjszakát maradtok?

Karácsonyra

már

nem?

-

kérdezte

tőle,

és

enyhe

szomorúságot hallottam a hangjában, hétfőn megyünk át Grace-hez. -

Megértelek - bólintott a nő, és ismét megsimogatta Hazz arcát. Jó

volt látni a sok, természetes gesztust. Megmelengette a szívemet. Halk torokköszörülésre lettünk figyelmesek, és ahogy megfordultam, Frank széles vigyorával találtam szembe magam. -

Apa! - ugrott fel Harry, és két lépéssel átszelte a konyhát, hogy

megölelje a papáját. -

Kisfiam! - zárta a karjai közé a magas, szálas férfi, és megveregette

a hátát. - Lewis! - biccentett felém, hogy érezzem, engem is fontosnak tart, csak előbb kiélvezi az évekig nélkülözött szeretetnyilvánítást. 315

-

Frank! Örülök, hogy látlak.

-

Én is örülök, hogy megjöttetek. Daphne két napja süt-főz, és

rettegtem, hogy mindent nekem kell megennem, ha nektek közbejön valami. Mindannyian felnevettünk, mikor egy harsány kacaj is csatlakozott az öröm hangjaihoz, de ebben semmi őszinte nem volt, inkább bántotta a fülemet. A többiek lemerevedtek, Harry kibontakozott az apja karjaiból, és úgy állt, mint akit leforráztak. Frank egy pillanatra a mögötte érkező nőre nézett, aztán rám, majd a fiára, és önkéntelenül közéjük lépett. -

Szívem! Megjöttek a gyerekek - mondta látszólag kedvesen, de egy

apró, figyelmeztető él azért kihallatszott a hangjából. -

A gyerek... és a buzi szeretője - szólalt meg karcos hangon az

egyenes tartású, sóhajvékony asszony. - Tiszta örömünnep -

lépett felém, és lenézően nyújtotta a kezét. - Én vagyok Harry

anyja, de erre nyilván rájöttél. - Tegezett le kapásból. -

Igen, asszonyom, nagyon hasonlít önre - kaptam el, és ráztam meg

barátságosan a vékony ujjakat. - Nagyon örülök! -

tetéztem a dolgot.

-

Jó neked - fordult el tőlem, hogy a fiához is intézhessen pár

keresetlen mondatot. -

Anya - lépett felé Harry - örülök, hogy látlak. - Mielőtt a nő

lereagálhatta volna, Hazz megölelte, közben pedig egy igazi csókot nyomott az arcára, és mosolyogva engedte el. -

Isteni illatok vannak, és farkaséhesek vagyunk. Mikor lesz a

vacsora? Döbbent volt a csend, még én is lefagytam egy pillanatra. Daphne ocsúdott először, és mikor a szülők még a Harry viselkedése felett érzett meglepetésükből éledeztek, megszólalt: -

Minden kész. Ha felvittétek a csomagokat, és kezet mostatok, már

tálalok is. -

Az remek lesz! - mondta Hazz, majd kézen fogott, és kivezetett a

konyhából, maga mögött hagyva a sóbálványként álló alakokat. Szó 316

nélkül szedtük fel a táskákat, amiket a bejáratnál tettünk le az előszobában, aztán mögötte lépdelve gondolkodtam a történteken, amíg felértünk az emeletre.

*** H. A rettegés a családommal való találkozástól azzal egyenesen arányosan növekedett, ahogy közeledett a hazautazásunk időpontja. Az utolsó héten már szinte csak ez járt a fejemben, és hiába beszélgettem erről órákat Grace-szel Skype-on, vagy Lou-val a kádban, mégsem éreztem rá felkészültnek magam. Nem is tudtam maradéktalanul kiélvezni a pénteki focimeccsen aratott győzelmünket, mert azt is beárnyékolta az elhatalmasodó félelem. -

Cimbi! Ne parázz már rá ennyire! - vert oldalba Nasir, hisz jól

ismer, és tudja, mitől vagyok ennyire magam alatt. -

Könnyű azt mondani - válaszoltam sóhajtva.

-

Figyelj már! Most min rágod magad? Apád tök jó fej, és ott lesz

Daphne. És főleg Lewis. Bármi történik, max felálltok, és kisétáltok onnan. Mi történhet, ami ennél rosszabb? -

És ő mit fog szólni, hogy nekem ilyen anyám van?

-

Jesszusom, Hazz! Ezt nem mondhatod komolyan. Lewis anyja se

egyszerű eset, és náluk is lesz egy hasonló menet, ahogy Teddy szavaiból kivettem a szitut, de Boo akkor is szeretne, ha a hétfejű sárkány lenne az anyád. -

Hát, majdnem az - állapítottam meg a hasonlóságot, és elröhögtem

magam. -

Na jó! Nem akarok erről többet hallani. Menjünk, élvezzük ki a

győzelem mámoros ízét, és utána húzzunk kajálni a Kétkerékbe! 317

mondta határozottan, majd taszított rajtam egyet, hogy meglódítson az öltöző ajtaja felé. Mikor kiléptünk, fültépő visongás hangzott fel a lelátókon, ahogy a parketten átvágva, vigyorgó társaink felé siettünk, és csak lopva néztünk a jeges tekintettel méregető tanári csapat felé. Egyedül Lewis óvatos, félszeg kacsintása volt az, amitől visszatért az életkedvem. Kedves, gyönyörű

arcára

nézve

benntartottam

a

levegőt,

és

ismét

elcsodálkoztam, hogy ez a tökéletesség az enyém, vagyis hogy hozzá tartozom. Miután átvettük a díjat, ami egy idétlen héliumos lufiból, és egy kazal virágból állt (amit Teddy ügy vett magához, mintha őt illetné egyedül), gyorsan kimenekültünk a leözönlő lánytengerből, akik szinte csak Nickre, Leeroyra és rám vetették magukat. (Mióta Teodora Tomlinson párszor félreérthetetlenül jelezte az XX kromoszómával rendelkezőknek a gimiben, hogy nyolc napon túl gyógyuló verés jár mindenkinek, aki belép Nasir személyes terébe, elég hamar lekoptak az érdeklődők.) Mi hárman maradtunk szabad prédaként, és Lewis sokszor pontozta a próbálkozókat, amin esténként szakadtunk a röhögéstől, mert mindig el is mesélte, sőt, általában meg is mutatta a többieknek, melyik csaj, mivel és hogyan próbálkozott nálam. A másik, számomra sokkal fontosabb hozadéka az volt a dolognak, hogy ezután általában brutálisan tett a magáévá, ezzel jelezve, hogy az ő tulajdona vagyok, én pedig nyöszörögve élveztem, hogy így jelöli meg a territóriumát. A vacsora a Kétkerékben remekül sikerült. Senki nem merészkedett az asztalunkhoz, csak Nick egyik volt nője, aki azt hitte, valami hosszú távú kapcsolat van születőben, de a kis szöszi haverom most jött bele a csajozásba, és szerintem nincs az a nő, aki mellett lekötné magát. Leeroy, na ő más. Ő az igazit keresi, csak kurvára nem találja. Degeszre ettük magunkat, és átadtuk az egymásnak készített ajándékokat (persze ez Teddy ötlete volt, és először úgy hőbörögtünk, 318

mintha azt mondta volna, gobelinezzük ki a Towert, de végül remek móka volt kigondolni, és meg is csinálni az ajándékokat). Nick megkapta „A NOTESZT”, amiben a lányok telefonszámait gyűjtöttük össze, és Nasir készített neki egy kefélős zenékkel telepakolt CD-t, aminek úgy örült, mintha valami titkot osztott volna meg vele a nagymester, mire Teddy kikapta a kezéből, és hümmögve olvasgatta a tracklistet. Néha odatartotta Nasir orra elé, és hosszú körmével rábökött egy-egy számra, mire a fekete szépfiú fülig érő vigyorral nyugtázta a rendelést. Mikor már senki nem erre figyelt, Lewis is megkaparintotta a lemezt, és az asztal alatt nézegette a borítót. Mikor kicsit oldalba böktem, és kíváncsian vártam, hogy rám nézzen, felpillantott. A szeme veszélyesen csillogott, az arca szépen kipirult. Beharapta a száját, és lesütötte a szemét. Kis huncut. Már ment a vetítés a fejében. Lenéztem az ölébe, és láttam, hogy az ujjával egy címre mutat. Jól megjegyeztem, nehogy

elfelejtsem,

aznap

éjjel

milyen

muzsikára

fogom

eszméletvesztésig szeretni. Otthon, édes otthon. Hát, ez a mondás, nem tudom, honnan jutott az eszembe, ahogy a házunk felé lépkedtünk vészterhes csendben, de az biztos, hogy volt benne némi irónia. Lewis félve pillantott rám, és átnyúlva a vállára vett utazótáskán, megszorította a kezemet. El akarta húzni, de rájöttem, nekem pontosan arra van szükségem, hogy belőle merítsek erőt, és a tudatból, hogy összetartozunk, ezért elkaptam az ujjait, összekulcsoltam az enyémekkel, és a fejemet magasra emelve nyúltam a kilincsért. Mikor beléptünk, a ház üresnek látszott, így kihasználva a lehetőséget, hogy még nem kell szembesülnöm anyámmal, ledobtam a táskámat, Louról is lesegítettem az övét, majd határozottan indultam a konyha felé. Daphne a vártnál is szívélyesebben fogadott, és elérzékenyültem, ahogy Lewist is magához rántotta, hogy megölelje, mintha már ismernék egymást. 319

Mikor a családjáról kérdezte, láttam a kétségeket átsuhanni Boo arcán, de végül pont az szakadt ki belőle, amire nem számítottam. -

A szüleim még nem tudják, hogy meleg vagyok. - Annyi érzelem

volt ebben az egyetlen mondatban, hogy belesajdult a szívem. Tudom, mit érez ezzel kapcsolatban, és áldottam a sorsom, hogy én már túlestem rajta, még akkor is, ha anyámmal még az a kevés kapcsolatom is megszakadt miatta, ami azelőtt volt. -

Értem - mondta Daphne, de mindketten azt vártuk, mit fog még

mondani Lou. -

Anyám szintén nehéz természet - itt rám nézett, én pedig értőn

bólintottam felé - az apám pedig egy fafej. -

Huh, hát akkor egyikőtöknek sincs könnyű dolga - állapította meg

Daphne. - De majd minden elrendeződik. Az életből nem sok mindenre emlékszik vissza az ember. És csak hébe-hóba vannak olyan pillanatok, amik örökre megragadnak benned. Én erre szoktam gondolni, ha valami nehézség elé kerülök. Kiskorom óta ezerszer mondta ezt nekem, és valahogy sikerült is elsajátítanom ezt a technikát. Nagyon sok nehéz helyzeten segített át ezzel, és hálás voltam, amiért azt tudom mondani, nem érdekel, mi lesz, csak essünk már túl rajta. -

Ez egy remek módszer. Igyekszem észben tartani - helyeselt

Lewis. -

Ahogy hallom, olyan okos vagy, hogy biztosan sikerül -

mosolygott Boo-ra Daphne, aztán felém fordult. - Csak két éjszakát maradtok? Karácsonyra már nem? - kérdezte, és tudtam, menynyire szeremé, ha otthon töltenénk az ünnepet. -

Igen, hétfőn megyünk át Grace-hez.

-

Megértelek - válaszolta, de éreztem, mennyire nehéz lehet neki,

szinte magányosan túlélni a szeretet ünnepét. Valaki belépett mögöttünk a konyhába, és bár elsőre minden izmom megfeszült, mikor meghallottam a halk krákogást, azonnal tudtam, hogy még nem az, akitől tartottam. 320

-

Apa! - szaladtam felé, ő pedig kitárt karokkal fogadott. Isteni érzés

volt megölelni, és érezni, ahogy őszinte örömmel magához szorít. -

Kisfiam! - Még engem szorongatott, mikor ránézett mögöttem

Boo-ra: - Lewis! - A hangja kedves volt, és barátságos. -

Frank! Örülök, hogy látlak - válaszolta Lou, nem kevesebb

őszinteséggel. -

Én is örülök, hogy megjöttetek. Daphne két napja süt-főz, és

rettegtem, hogy mindent nekem kell megennem, ha nektek közbejön valami. - Elnevettem magam, ahogy Lewis is, mert Daphne elpirult, és a kötényét kezdte babrálni. Olyan aranyos volt, hogyha nem apám szorongat, biztosan őt ölelgettem volna. Anyám fülsértő nevetése szűrődött a tudatomba, mire hirtelen felé fordultam, de ugyanabban a pillanatban apu lépett közénk. -

Szívem! Megjöttek a gyerekek - szólalt meg, kissé karcos hangon.

-

A gyerek... és a buzi szeretője - jelentette ki anyám, lenéző

hangsúllyal. - Tiszta örömünnep. Én vagyok Harry anyja, de erre nyilván rájöttél - tegezte le Lewist, és a bicska kinyílt a zsebemben a hangsúlytól, ahogy hozzá szólt. -

Igen, asszonyom, nagyon hasonlít önre. Nagyon örülök válaszolt

Lewis kedvesen, és kezet fogott anyámmal. Tudtam, csak azért teszi ezt, ahelyett hogy keményen visszavágna, mert szeret, és fontos neki, hogy én mit érzek. -

Jó neked - jött az újabb gusztustalan beszólás. Egyetlen pillanatig

dédelgettem a vágyam, hogy azonnal kézen fogjam Lewist, és elszaladjak vele ebből a borzalomból, de aztán eszembe jutottak Grace szavai, és inkább az ő útmutatásait követve előreléptem. -

Anya, örülök, hogy látlak. - Megöleltem, ő pedig annyira

meglepődött, a többi jelenlévővel egyetemben, hogy nyikkani sem tudott. - Isteni illatok vannak, és farkaséhesek vagyunk. Mikor lesz a vacsora? - Eltávolodtam tőle, és kérdőn néztem Daphnera, aki azonnal vette a lapot 321

-

Minden kész. Ha felvittétek a csomagokat, és kezet mostatok, már

tálalok is. -

Az remek lesz! - Örültem, hogy egyből egérutat is kínált a kínos

helyzetből, ezért azonnal Lewisért nyúltam, megragadtam a kezét, és a még mindig sóbálványként álló szüleim előtt elrángatva, kisiettem vele a konyhából. Mikor becsuktam magunk mögött az ajtót, és végre a biztonságot jelentő, kis szobámban álltunk, Lewis azonnal magához rántott, én pedig elgyengülve fúrtam az arcom a nyakába. -

Annyira büszke vagyok rád! - suttogta a fülembe, és a hajamat

puszilgatta. Én is büszke voltam magamra, de a feszültség ebben a percben lépte át a tűréshatárt, és a könnyeim utat találtak lezárt szempilláim között. Lewis nem kérdezett, nem szólt, csak ringatott, én pedig csendesen zokogtam a karjai között.

322

73. L. -

És mi a terved az iskola után? - kérdezte Bonnie, de már maga a

hangsúly is kötekedő, majdnem sértő volt. Hirtelen nem is értettem, de aztán gyorsan leesett a tantusz, hogy fogalma sincs arról, ki vagyok. -

Ha vége a tanévnek, visszamegyek Atlantába - válaszoltam

túláradó kedvességgel. -

És mihez kezdesz ott? - sétált bele a csapdámba.

-

Ösztöndíjas kutató vagyok a Georgia Intézetben. Visszavárnak.

Éreztem Harry hosszú ujjait, ahogy megszorítják a térdemet az asztal alatt. -

Lewis biológiaprofesszor, anya - szólalt meg ezzel egy időben.

Láttam, ahogy a szépen szedett szemöldökök felfelé rándulnak, majd a vizenyős, kék szemek rám fókuszáltak. Talán most először nézett meg tüzetesebben. -

Hány éves vagy? - kérdezte, de a hangja ugyanolyan lenéző

maradt. -

Huszonkettő leszek szenteste - válaszoltam.

-

Nocsak. - Ennyi volt a reakciója, de ez is inkább bántó, mint

kedves. - Nem nézel ki annyinak. -

Lewis! Hogy sikerült elintézned még egy évet? - kérdezte Frank,

mert úgy ítélte meg, itt az ideje, hogy a nejét kizárva, kicsit normálisabb mederbe terelje a beszélgetést. -

A prof, Dr. Right, régi barátom. Felajánlotta, hogy átveszi a

helyemet...

323

-

És az iskolában mit szólnak, hogy a biológiatanár kúrja a

diákokat? - szólalt meg emelt hangon Bonnie, én pedig éreztem, ahogy meghűl az ereimben a vér. Előre tudtam, hogy ez lesz. Nem szóltam Harrynek, de mikor mérlegeltem a veszélyeket, felmerült bennem, hogyha tényleg bántani akar, akkor meghurcoltathat, amiért egy tanulóval létesítettem nemi kapcsolatot. Azzal is tisztában voltam, hogy erre nincs olyan válasz, amivel védhetném magam. -

Nem vertük nagydobra - mondtam csendesen, de volt annyi erőm,

hogy nem sütöttem le a szemem, hanem keményen álltam a pillantását. Nem terveztük az egészet, csak így alakult. Harry négy hónap múlva végez. Szeretnénk, ha addig titokban maradna. -

Soha, semmi nem marad titokban - szűrte a fogai közt, és a

tekintetében fellángoló gyűlölet a torkomra forrasztotta a szavakat. -

Márpedig ez titokban marad! - jelentette ki erélyes hangon Frank. -

Vagy legalábbis neked semmi közöd nem lesz hozzá, ha kiderül. Ellenkező esetben elhagylak, és soha a büdös életben nem látsz többé. És arról is gondoskodom, hogy a baráti társaságod tudomást szerezzen az idült alkoholizmusodról, a nehezen kordában tartható és egyre jobban elhatalmasodó neurotikus problémáidról, és arról, hogy egy gonosz, megátalkodott dög vagy. Mikor befejezte döbbenetes monológját, élesen nézett a feleségére, mi pedig moccanni sem mertünk, és mindketten úgy ültünk, mint aki karót nyelt. Hazz papája mély levegőt vett, aztán egy grimaszra hasonlító vigyor terült szét az arcán, és megpaskolta a felesége abroszon nyugvó, kékeres, csontos, aszott kezét. - Megértetted, szívem? - kérdezte tőle, és az egész tartása azt sugallta, nagyon komolyan gondolja, amit mondott. A nő egy hatalmasat nyelt, és csak aprót bólintott. Frank elfordult tőle, ezzel egy időben a pillantása ellágyult, és mire a fiára nézett már igazi, őszinte mosolytól ragyogott az arca. - Hazz, mit szólnátok, ha levinnélek benneteket Grace-hez, és nem kellene vonatoznotok? Szeretném megismerni, és most itt az alkalom. 324

-

Az remek lenne! - szólaltam meg Harry helyett, aki még mindig

sokkos állapotban volt. -

Karácsony van, úgysem dolgozom.

-

Nagyi rendkívül boldog lesz - helyeseltem. - Lehet, hogy el sem

enged, ahogy őt ismerem. -

Szívesen maradnék is egy éjszakát. Semmi okom rá, hogy siessek

haza - mondta halkan, és a szemeiben láttam a fájdalmat, hiába próbálta elrejteni. -

Szívesen látunk - válaszoltam kitérően, hogy ne tűnjön úgy,

mintha én beszélném rá. Közben érzékeltem, hogy Bonnie is kiegyenesedik a székében. Ahogy rápillantottam, a vonásairól gyűlöletet, és féktelen dühöt olvastam le, ami megrémített. Ez a nő bármire képes! állapítottam meg magamban. -

Meglátjuk, hogyan alakul - válaszolt elgondolkodva Frank, és

egyetlen töredékmásodpercre a feleségére sandított. A helyzet kezdett egy bizarr filmes jelentre hasonlítani. -

Köszönjük a vacsorát - szólalt meg Harry annyira halkan, hogy

szinte szavát sem lehetett érteni. Az öléből felemelte a damasztszalvétát, és a tányérjára dobta. - És most, ha megbocsátotok... - állt fel határozottan. Annyi időt sem hagyott, hogy összeszedjem magam. Gyorsan mozdultam én is, és követtem a példáját, aztán biccentettem a merev háttal, még mindig ellenségesen méregető nő felé, egy mosolyt küldtem

Franknek

-

aki

bólintott,

hogy

jelezze,

megérti

a

viselkedésünket -, aztán Hazz mögött gyorsan kisiettem az étkezőből. A kis kerti lugasban ültünk, két pokrócba burkolózva, és néztük a nem messze kezdődő erdőt. Egyikünk sem szólt, a gondolatainkba mélyedtünk. Felé fordultam, és a puha takaróban kotorászva megfogtam a kezét. -

Édesem! - suttogtam halkan.

-

Semmi baj. Erre számítottam. Csak ki kellett szabadulnom onnan.

Grace azt mondta, ha sarokba akar szorítani, egyszerűen hagyjam 325

faképnél, ezzel jelezve, hogy nekem is van beleszólásom abba, mit engedhet meg velem szemben. -

Igen, jól tetted - erősítettem meg. Abban a pillanatban a gyomrom

hangosan megkordult, ezzel jelezve az ellenvéleményét. Harry azonnal rám nézett, és a gyönyörű zöld szemekben lelkiismeret-furdalás tükröződött. -

Éhen maradtál - állapította meg, de aztán elmosolyodott. -

Menjünk, Daph készít neked valamit. Épp fel akart állni, mikor visszanyomtam a padra, felálltam, majd a pokrócot széthúzva magam előtt, szemből az ölébe másztam. Azonnal reagált, ő is szétnyitotta a takarót, és mikor elhelyezkedtem, csak akkor rendezte el magunkon a most már közös, meleg fészket. -

Szeretlek - súgtam neki közelről, mielőtt finoman az ajkára

tapadtam. -

Én is téged - válaszolta reszelősen, és lehunyta a szemeit. Lágyan

becézgettem, csak a számmal simogatva, élvezve az érintés minden apró árnyalatát. Vaj puha, meleg ajka mosolyra húzódott, így felkunkorodó sarkát puszilgattam, ő pedig a kabátom alá nyúlva a hátamat simogatta. -

Nem tudom, képes leszek-e végigcsinálni - dörmögte. Megindított

a kétségbeesése. -

Biztos vagyok benne, hogy képes vagy rá. Te vagy a legerősebb

ember, akit ismerek. Rám nézett, az arcomat fürkészte, mert azt hitte, csak azért mondom, hogy bíztassam. Mikor összefűzte a pillantásunkat, igyekeztem, hogy érezze, mennyire őszintén gondoltam, amit mondtam. -

Szerinted erős vagyok? - kérdezte.

-

Okos vagy, erős és hihetetlenül szeretetre méltó. - Láttam, ahogy

könnybe lábad a szeme. - Vagyis beképzelt, akaratos és nyálas. - Egy másodperccel később már hangosan nevetett. -

Igen, minden csak nézőpont kérdése. Az összes jelző közül a

nyálas az egyetlen, amit még soha nem mondtak rám. -

Mert nem tudják, hogy tudsz hízelegni. 326

-

Azt soha, senki nem fogja megtudni rajtad kívül! - mondta

határozottan. - És nem hízelgek, csak nem tartom magamban, amit érzek. Az eddigi életem anélkül telt, hogy szerethettem volna. Most be kell pótolnom. Előrehajolt, hogy meg tudjon csókolni. Két tenyerembe fogtam az arcát, és hagytam, hogy birtokba vegye a számat. A szívem majd megszakadt attól, amit mondott. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennék érte, de ő csak annyit kér, hogy szeressem. Nekem van a legkönnyebb dolgom a világon.

*** H. Mikor anyám nekiesett Lewisnak a vacsoránál, azt hittem, ott helyben széttépem, mint Floki a lábtörlőt. Ahogy modortalanul megszólította, már lilult a fejem: -

És mi a terved az iskola után? - kérdezte tőle, és az undorító

felhang már ott vibrált a hangjában. -

Ha vége a tanévnek, visszamegyek Atlantába - felelte Lou.

-

És mihez kezdesz ott? - faggatta tovább, én pedig éreztem, ahogy a

düh lassan elönti a testemet. Azt sem kérdezte meg apámtól, hogy mit csinál Lewis. -

Ösztöndíjas kutató vagyok az Georgia Intézetben. Visszavárnak -

válaszolt kedvesen Boo, és még egy mosolyt is elővarázsolt. Szerettem volna azonnal rárivallni anyámra, hogy fejezze be ezt a cirkuszt, és szálljon le Lewisról, de eszembe jutottak Grace intelmei, ezért erőt vettem magamon, és csak ennyit mondtam: -

Lewis biológiaprofesszor, anya. 327

Tisztán látszott rajta, hogy meglepődött, de nem enyhültek meg a vonásai. Tudhattam volna, hogy amúgy egyáltalán nem érdekli, kicsodamicsoda a férfi, akit szeretek. Csak fogást keresett rajta. Kezdett felfordulni a gyomrom. -

Hány éves vagy? - tette fel a kézenfekvő kérdést.

-

Huszonkettő leszek szenteste.

-

Nocsak. Nem nézel ki annyinak - jelentette ki anyám, és ismét

megállapítottam, az ital szépen megtette a hatását. Már fel sem tűnik neki, hogy még az egyetemen sem végezhetett volna, ha normál ütemben végzi. Apura pillantottam, aki engem figyelt. A tekintetével próbált lecsillapítani, és biztosítani arról, hogy mellettem áll. -

Lewis! Hogy sikerült elintézned még egy évet? - kérdezte, de a

szemét le nem vette rólam. Próbáltam erőt meríteni belőle, de nem mertem megszólalni, mert féltem, hogyha anya hozzám is úgy szól, ahogy nem kellene, nem tudok majd uralkodni magamon. -

A prof, Dr. Right, régi barátom. Felajánlotta, hogy átveszi a

helyemet... Anyám ezt a pillanatot választotta, hogy feltegye az i-re a pontot. -

És az iskolában mit szólnak, hogy a biológiatanár kúrja a

diákokat? - Elvetette a sulykot. Éreztem, hogy elvesztem a kontrollt. Épp hatalmas levegőt vettem, hogy leordítsam a fejét, mikor Lewis halk hangja szűrődött be a tudatomba: -

Nem vertük nagydobra. Nem terveztük az egészet, csak így

alakult. Harry négy hónap múlva végez. Szeretnénk, ha addig ti-tokban maradna. -

Soha, semmi nem marad titokban - tetézte anyám a helyzetet.

A burkolt fenyegetés, ami az egész lényéből sugárzott, egy pillanatnyi habozásra késztetett. Lewist meghurcolhatják, tönkre is tehetik. A botrány a karrierjét is veszélyeztetné. Eddig eszembe sem jutott, hogy anyám ilyen messzire is elmenne, csak hogy nekem árthasson. Ez viszont most szíven ütött. Egy pár másodpercig teljesen tanácstalan voltam, 328

mikor apám olyan hangon szólalt meg, amit még soha nem hallottam tőle: -

Márpedig ez titokban marad! Vagy legalábbis neked semmi közöd

nem lesz hozzá, ha kiderül. Ellenkező esetben elhagylak, és soha a büdös életben nem látsz többé. És arról is gondoskodom, hogy a baráti társaságod tudomást szerezzen az idült alkoholizmusodról, a nehezen kordában

tartható,

és

egyre

jobban

elhatalmasodó

neurotikus

problémáidról, és arról, hogy egy gonosz, megátalkodott dög vagy. Megértetted, szívem? Sikerült utánoznia anyám hanghordozását, amitől olyan hátborzongatóan aljasnak hallatszott, amit soha el sem tudtam volna képzelni róla. Nem akartam hinni a fülemnek. Ránéztem, de ő anyura szegezte a pillantását, és a vonásai hihetetlen keményen hatottak. Még adott neki egy kis időt, hogy felfogja az üzenetet, aztán lassan elfordította a fejét, és mire az én szemembe nézett, ismét önmaga volt. Hazz, mit szólnátok, ha levinnélek benneteket Grace-hez, és nem kellene vonatoznotok? Szeretném megismerni, és most itt az alkalom. Olyan szinten az események hatása alá kerültem, hogy nem is tudtam válaszolni. Még mindig azt emésztgettem, hogy apu, életében először, nyíltan szembeszállt anyámmal, sőt, meg is fenyegette, de az egészben a legdöbbenetesebb az volt, hogy láttam rajta, meg is tenné, amit mondott. -

Az remek lenne! - mentett ki Lou, és mosolyogva nézett apámra.

Ha ő lesz hasonló helyzetben, remélem bennem is lesz ennyi lelkierő. -

Karácsony van, úgysem dolgozom.

Kívülről egész normális társalgásnak hatottak az utolsó mondatok. -

Nagyi rendkívül boldog lesz. Lehet, hogy el sem enged, ahogy őt

ismerem - kedveskedett Boo, és tudtam, őszintén így is gondolja. -

Szívesen maradnék is egy éjszakát. Semmi okom rá, hogy siessek

haza. Az apám szavai mögött rejlő fájdalom volt a következő mélybe zuhanás érzelmeim hullámvasútján. Nekem már itt van Lewis, aki az én 329

világító tornyom az élet viharos tengerén, de apu... Ő csak hánykolódik, kapaszkodót keresve, reménytelenül. -

Szívesen látunk - felelte Boo, és hallottam, hogy elhalkul a hangja.

Már ő is retteg anyámtól. Tehetetlennek éreztem magam. -

Meglátjuk, hogy alakul - mondta apu, és tudtam, ő is

elbizonytalanodott. Úgy éreztem, ezt a helyzetet most kell lezárni, és majd ha összeszedtem magam, akkor teszem meg az elkerülhetetlen lépést, ami valamelyik irányba kibillenti a mérleg nyelvét. -

Köszönjük a vacsorát - dobtam az asztalkendőt a tányérra, majd

Lewisra sandítva felálltam, és megnyugodtam, mikor ő is utánozta a mozdulataimat. Kisétáltunk az ebédlőből, egyetlen szó nélkül vettük fel a kabátokat és bújtunk a csizmáinkba, hogy aztán kéz a kézben sétáljunk a hatalmas kerten át. Szorítottam az apró kezet, és azért fohászkodtam az égiekhez, hogy ne vegyék el tőlem. Hogy ne forduljon el, ne érezze csalódottnak magát, amiért nem védtem meg kellőképpen anyámmal szemben. Még egy fél óra múlva is azon agyaltam, hogy mit kellett volna tennem, vagy mondanom, és utólag annyi remek riposzt jutott eszembe, de akkor, ott, mintha leszívták volna az agyamat. - Anya! Beszélhetnénk? - kérdeztem, ahogy beléptem a szobájába. Meglepetten fordult hátra, és kérdőn húzta fel a szemöldökét. Hallgatását beleegyezésnek vettem, és átsétáltam a hófehér szőnyegen. Nem vettem le róla a pillantásom, amíg oda nem értem az ablakhoz, aminek belső, széles párkányán ült féloldalasan, hosszú, vékony lábait hanyagul átvetve egymáson. Igyekeztem Grace útmutatásait felidézve uralkodni magamon, és figyelmen kívül hagyni minden zavaró tényezőt. Utóbbiak közül maga anyám volt a legnagyobb feladat. -

Mit akarsz? - kérdezte kimérten.

-

Beszélgetni veled - válaszoltam nyugodtan.

-

Beszélgetni... - A hangnem ironikusnak hatott, de kihallottam

belőle az ijedtséget is. 330

-

Igen, anya. Beszélgetni. Szeretném elmondani, mik a terveim a

továbbiakban, és mesélnék Lewisról, mert az hiszem, a vacsora nem teljesen úgy sikerült, ahogy szerettük volna. -

Miért, mire számítottál? - kérdezett vissza epésen, és ismét

éreztem, ahogy kezd feltámadni a dühöm, de gyorsan rácsuktam a belső csapóajtót, és csak arra koncentráltam, hogy véghezvigyem, amire készülök. -

Mi lenne, ha nem kötnél belém, nem bántanál, csak egyszerűen

meghallgatnál? Ha egy fél órára az anyám leszel, ígérem, nem zaklatlak többé, és senkinek sem árulom el, hogy tudsz emberi is lenni. Úgy meglepődött azon, amit mondtam, hogy csak tátogott. Szólni akart, és láttam, hogy belső harc dúl benne, mit is reagáljon, de végül egy nagy, lemondó sóhajjal csak bólintott, és arrébb csúszott a párnázott padon, hogy mellé ülhessek. Mintha vasabroncs szorította volna a mellkasomat, úgy éreztem magam, de egy nagy légvétel után letelepedtem, és egy pár másodpercre mindketten csak néztük a kopár, szürke kertet, és a fákon reszkető, magányos faleveleket. -

Búcsúzni jöttem - mondtam hirtelen. Hogy honnan jött ez a

mondat, magam sem értettem. Mintha nem én lennék, mintha minden, amit előre elterveztem és százszor el is ismételtem, semmivé foszlott volna a memóriámban, hogy amit mondok, az szöges ellentétben álljon azzal, amit jónak láttam volna. - Úgy döntöttem, többé nem jövök haza. Nem néztem rá, és ő is mereven bámult kifelé, de a periférikus látásommal érzékeltem, ahogy egyik kezével megszorítja másik kezének csontos ujjait, és a háta a szokottnál is jobban kiegyenesedik. - Ez a mai móka végre felnyitotta a szemem. Te nem akarod látni, hogy boldog vagyok. Neked nem tudok örömöt szerezni azzal, hogy valamit jól csinálok az életemben. Téged nem érdekel, mit érzek, hogy élek, mi van velem. Ezért elérkezettnek látom az időt, hogy búcsút vegyünk egymástól. Sosem voltál jó anya, ahogy biztosan én sem voltam mintagyerek. Mégsem tudom felfogni, miért hagytál magamra, miért fordultál el tőlem. Nem tudom, miért hoztál egyáltalán a világra, vagy 331

mit tehettem olyan kicsiként, amire már nem emlékszem, de az biztos, mióta az eszemet tudom, te mindig csak bántottál. Nem tudok neked megbocsátani, ezt már rég beláttam, de ez az én terhem... Kellett pár pillanat, hogy uralkodni tudjak a rám törő érzelmeken. Semmit sem értettem abból, ami velem történt. Teljes tudathasadás. Csak engedtem a rám törő közlési kényszernek, mint egy démontól megszállt test, és közben a lényem sikítozott belül, hogy megszabaduljon a betolakodótól. - De szeretném úgy lezárni a múltat, hogy tiszta lappal léphessek a jövőmbe. A jövőm Lewis, és az egyetem. Az Államokba költözünk, rögtön, amint vége az iskolának. Makrogazdaság szakra megyek, és mellette dolgozni fogok. Tudom, szíved szerint most azt mondanád, alkalmatlan vagyok arra, hogy lediplomázzak, de fogalmad sincs róla, mire vagyok képes. Azt is mondanád, hogy nem érdekel a kis buzi viszonyom, és biztos csak elvakít a szerelem, de nem ismered Lewist, ahogy engem sem igazán. Színtiszta jeles vagyok ebben az évben és évfolyamelső, anélkül, hogy bárki segített volna. Ezt egyedül értem el, és

roppant

büszke

vagyok

rá. Lewisszal

élek, olyan

meghitt

boldogságban, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Szeret, inspirál és bíztat. Mellette bármi lehetek. Nem érdekel már, te, vagy bárki más mit szól ehhez, ahogy az sem, milyen ocsmány jelzőket találnak rá a hozzád hasonló, megkeseredett emberek, hogy minősítsék a kapcsolatunkat és minket is, mert Boo mellett megtanultam, csak annak a szava számít, akit szeretek. Anyám lassan fordult felém, de én képtelen voltam rápillantani, vagy akár csak moccanni is. Rezzenéstelen arccal néztem kifelé, de nem láttam semmit. A szívem lassan hullott darabokra a mellkasomban, de ebből egy külső szemlélő semmit sem láthatott. - Azért jöttem, hogy kiderítsem, mi az, ami kettőnk közé áll, és hetekig készültem erre a beszélgetésre. De most, hogy itt vagyunk, és kivételesen meg is hallgatsz, rájöttem: nem érdekelnek a miértek. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Minden cselekedetünknek súlya van, és minden tettünknek következménye. De tudod, csak most kezdek ráeszmélni, 332

hogy annak is, amit nem teszünk meg, pedig kellene. Ha a sors nem segít, még ma sem vallottam volna be, hogy beleszerettem egy csodálatos emberbe, és talán sosem kaptam volna meg. Ha apu nem áll mellém, és nem támogat, elvesztettem volna Lewist, alig pár hét után, és tudom, ha most nem szabadulok meg a tehertől, amit a szereteted hiánya okoz, és nyomaszt nap-nap után, képtelen leszek teljes életet élni. Ezért megteszem, anya! Felálltam, mielőtt tudatosodott volna bennem, mit teszek. Felé fordultam, a szinte átlátszóan kék, véreres szemekbe fúrtam a pillantásom, aztán utoljára néztem végig ráncos, hamuszürke arcán, és végül lehajoltam hozzá, hogy egy csókot adjak színtelen bőrére. Rezzenéstelenül

tűrte,

természetesen

nem

viszonozta.

Mikor

felemelkedtem, visszafordult az ablak felé, mintha tudomásul venné, amit mondtam, de inkább úgy, mintha mi sem történt volna. Még utoljára sikerült egy újabb tőrt döfnie a szívembe. A veszteség érzése szinte letaglózott, de most nem engedtem neki. Boora gondoltam, arra, hogy pár perc, és a karjába simulhatok. Megacéloztam magam, nagy levegőt vettem, és felemeltem a kezem, hogy megsimogassam a puha kasmírba csomagolt, csontos vállat. -

Szia, anyu! - mondtam végül, aztán lassú léptekkel sétáltam ki a

régi életemből.

333

74. H. -

Miért indultunk ilyen sietve? - kérdezte apu, mikor már az

autópályán haladtunk dél felé, és Lewis elaludt mellettem az ülésen. -

Úgy éreztem, egy perccel sem bírom tovább - válaszoltam halkan.

- És többé nem jövök haza... - tettem hozzá egy kis szünet után. -

Megértelek - bólintott apám, és a visszapillantóban láttam, hogy

vonallá préseli a száját. -

Majd te jössz hozzánk Atlantába, vagy lejössz Grace-hez, mikor

hazajövünk.

-

Próbáltam

alternatívákat

felvázolni,

hogyan

találkozhatunk a jövőben. Apu hallgatott egy ideig, és csak mereven nézett előre, de mikor Boo-t finoman lefektettem az ülésre, és előre csúsztam, hálásan pillantott rám. -

Semmi baj, kisfiam. Már felnőtt vagy, a saját életedet kell élned.

Megoldjuk majd, hogy találkozzunk. Éreztem, hogy komolyan gondolja, amit mond, mégis elszorult a torkom. -

Sajnálom, apa!

-

Ugyan,

Hazz.

Nincs

mit

sajnálnod!

Én

sajnálom,

hogy

elpazaroltam az éveket, amiket együtt tölthettünk volna. Megérdemlem a sorsomat. Nehogy még neked legyen lelkiismeret-furdalásod! -

A múlt elmúlt - suttogtam. - De nekem is fáj, hogy most költözöm

egy másik kontinensre, mikor visszakaptalak. -

Nem veszítesz el többé! - mondta meggyőződéssel.

-

És most az legyen a legfontosabb, hogy boldogok legyetek

Lewisszal. 334

-

Igen, az a legfontosabb - bólintottam, és oldalra pillantottam a

békésen alvó Boo-ra, aki még álmában is a derekamat ölelte. -

Gratulálok a sulihoz! - mosolyodott el apu, nekem pedig dagadt a

mellem. -

Mit szólsz? - húzogattam meg a szemöldököm. - Évfolyamelső

vagyok. -

Mindig tudtam, hogy simán az lehetnél, ha tanulnál egy kicsit...

-

Hát, mondjuk nem egy kicsit, hanem nagyon sokat, de engem

meglepett. Sosem hittem volna, hogy a tanulás is lehet örömforrás. -

Azért kell most ennyit tanulnod, mert eddig még sosem csináltad -

nevetett fel halkan. -

Ebben van valami - csatlakoztam hozzá.

- De jó, hogy megjöttetek! - tárta ki az ajtót Grace, és szinte kirobbant rajta. Lewis elkapta, mintha számított volna rá, aztán már pörgette is a levegőben és puszilgatta, miközben mindketten hangosan kacagtak. Beletelt vagy egy percbe, mire letette az öreg hölgyet, aki kipirulva simította le a ruháját, és zavartan igazította meg a frizuráját. - Jaj, ezer bocsánat. Neveletlenség volt így viselkedni, de olyan ritkán látom őket. - A szavai, az, hogy kapásból többes számban beszélt, miközben egy gyors puszira rántott le magához, mielőtt apámhoz lépett volna, megmelengették a szívemet. -

Semmi baj, jó látni, hogy így szeretik egymást - mondta apám, és

lehajolt, hogy a kedves kék szempárba nézhessen anélkül, hogy Gracenek teljesen hátra kelljen döntenie a fejét. -

Grace vagyok - nyújtotta finom kezét az imádott nagymama, apám

pedig ráhajolva egy kézcsókkal köszöntötte: -

Frank Miles.

-

Nagyon örülök, Frank. Már nagyon sokat hallottam önről.

-

Ettől rettegtem - mosolyodott el apám.

335

-

Olyan,

mint

te!

-

kacsintott

rám

Grace,

én

pedig

megkönnyebbültem, mert ezek szerint apu szimpatikus neki, ami már fél siker. - Menjünk be, mert megfáztok! - tessékelt be bennünket a házba. Bent isteni illatok fogadtak, és mindenhol karácsonyi fényfüzérek. Az ablakok között is volt belőlük, így kintről egészen mézeskalács ház kinézetet kapott az amúgy elegáns otthon, és akadt egy-kettő a kandalló párkányán, és a lépcső korlátján is. Minden ragyogott, a rend szinte rendellenesnek tűnt. Apura pillantottam, aki felhúzott szemöldökkel nézett körül. -

Ez gyönyörű, Grace - nyögte ki, mikor be tudta fogadni a látványt.

-

Köszönöm, Frank, nagyon kedves, de ez csak egy vénasszony

életének kacatokkal terhes raktára. -

Akkor csodálatos élete lehet - mosolygott rá apu, mire a nemes

vonású, idős arc huncut vigyorba szaladt. -

Az volt! - paskolta meg apám kezét, majd el sem engedte, míg a

konyha felé húzta. - Gyerünk, vacsorázzunk! -

De hisz majdnem éjfél - hördült fel Boo, akit végig magamhoz

öleltem. -

És nem vagy éhes? - kérdezte Grace csodálkozva.

-

Dehogynem! Éhen halok - válaszolta Lou, és megszorította a

derekamat. -

Hát akkor?

-

Csak csodálkoztam, hogy este hívtunk, és fél éjszaka főztél.

-

Én azon csodálkoztam volna, ha nem ezt teszi - szóltam közbe,

mire Grace csillogó szemekkel pillantott rám, miközben már apámat nyomta le egy székre, a szépen megterített asztal túloldalán. -

Ugye!? Harry lassan jobban ismer, mint te - pirított az unokájára,

aki felnevetett. -

Ti mindig egy húron pendültök! - Boo elengedett, és leült apám

mellé, aztán töltött mindenkinek egy pohár vörösbort, én pedig megmostam a kezem, és segítettem Grace-nek a tálalásban. 336

-

Ezek szerint nem jól alakult - mondta a nagyi, miközben

zöldborsót szedett a tányéromra, és felette óvatosan pillantott rám. Csak megráztam a fejem, mire halványan bólintott. - Sajnálom. -

Én is, Grace - mondtam, aztán egy mosolyt erőltettem az arcomra,

és témát váltottam, mert nem akartam még itt is rosszul érezni magam anyám miatt. - El tudod szállásolni aput? -

Hogyne tudnám! - mondta kicsit mérgesen. - Ti Boo kisházában

alszotok, apád meg velem itt a nagyban, ha nem fél tőlem -

nevetett fel. - Nem vagyok alvajáró, vagy legalábbis nem tudok

róla - nézett apura, aki kedvesen mosolygott. -

Grace, azt csinál, amit akar, mert aludni úgysem fog. Nagyon

horkolok. Nem lenne inkább egy szabad hely a fészerben? - kérdezte apám. -

Ó, drágám! - kacagott a tüneményes nagyanyó. - Az én drága

férjem úgy húzta a lóbőrt, hogy még a nyestek se maradtak meg a padláson, úgyhogy engem biztosan nem zavar. Átnyúlva az asztalon megveregette apám kezét, majd hozzám fordult, és a combomra tette a sajátját: - Hallom, megtáltosodtál. -

Őőő... hát, igen. Valamiért idén jobban megy a tanulás - pirultam

el, és lopva Boo-ra pillantottam, aki büszkén vigyorgott. -

Talán azért van, mert életedben először csinálod. Az újdonság

varázsa - állapította meg Grace, amin mind a négyen hangosan felnevettünk. - De az egyetemen már nem lazsálhatsz, ugye tudod? kérdezte egyenesen a szemembe nézve. -

Tudom, Grace - bólogattam hevesen. Megveregette a térdem,

aztán apámhoz fordult, és mély beszélgetésbe elegyedtek az idei évadról a Broadway-n, mert kiderült, hogy mindketten nagy musicalrajongók. Ámulva hallgattam, mikor megbeszélték, hogy apám szerez jegyeket, és felutaznak pár napra, hogy együtt nézzék meg az idei premierdarabokat. Lewis is csak kapkodta a fejét. Grace-szel képtelenség lépést tartani. Csak néztem Boo-t, és lassan kizártam a hangokat. Figyeltem érdeklődő arckifejezését, jól ismert mozdulatát, ahogy feltolja a 337

szemüvegét, aztán megdörzsöli az orrát, finom ujjait, amivel a szalvétát gyűrögette az asztalon, mert a keze mindig jár, képtelen nyugodtan ülni, és elmerengtem azon, mekkora szerencsecsomag vagyok, hogy ő az enyém. Lassan elmúlt a szorítás, amit azóta éreztem, hogy behúztam magam mögött az ajtót anyám szobáján, és a helyét átvette egy másfajta, de hasonló érzés. Egy újabb tompa, szinte áttetsző félelem attól, hogy egyszer elveszítem Lewist, akit mindennél jobban szeretek.

*** L. Csak ültem a szobában, néztem a kertben szállingózó havat, és a gondolataim egymást kergették. Izgultam Harryért, hogy sikerül-e megvalósítani, amit szeretne, és rendbe tenni a kapcsolatát az anyjával. Minden elképzelésemet felülmúlta az a negatív érzelmi hullám, ami Bonnie-ból áradt. Olyan fokú keserűség és irigység mások boldogsága iránt, amire nem voltam felkészülve. Eddig az volt az érzésem, hogy Hazz csak túlreagálja, mert gyermeki szíve annyira sóvárog az anyai szeretet után, hogy nem tudja átlépni a múlt árnyékait, és reménykedtem abban, hogy most, mikor mellettem talán megtalálta a boldogságot, lesz ereje ahhoz, hogy reálisan nézze a dolgokat. Talán ahhoz is, hogy megbocsásson az anyjának a régi sérelmekért. De be kell látnom, nem így van. Harry nagyon is reálisan látta az anyját, és tökéletesen mérte fel, hogy az elutasítása nem átmeneti, és nem is kifejezetten neki szól, hanem egy belső, elvesztett harcból fakad, ami miatt Bonnie már nem találja örömét az életben. Nem találkoztam még ilyen hitehagyott, megkeseredett emberrel. Hiába próbáltam elemezni, és valamiféle megoldást találni a 338

problémára, mindig oda lyukadtam ki, hogy tehetetlenek vagyunk. Főleg Hazz, akiben el nem múló fájdalmat kelt ez a fajta kirekesztés. Tudom, hogy erős, és hogy megtanult kiállni magáért, de az anyjával szemben semmit nem ér a tapasztalat, amit a felnőttkor küszöbén szerzett. Mellette mindig az a védtelen kisfiú lesz, aki meg akar felelni az elvárásainak, és kiérdemelni a szeretetét. Rettegtem, hogy mi van, ha elbukik, és ismét magát fogja hibáztatni érte?! -

Lou! - A hangja elgyötörten szólt, ahogy belépett.

-

Édesem! - pattantam fel a fotelből, és szeltem át a szobát, hogy

magamhoz öleljem. De mikor közelebb értem, éreztem a belőle áradó feszültséget és megtorpantam. Nem mertem hozzáérni, mert tudtam, csak egy hajszál választja el az összeroppanástól. Kérdeztem volna, de gyorsan rájöttem, hogy most semmit nem tehetek. Meg kell várnom, míg felkészül rá, hogy elmondja, mi történt. Nem volt kétséges, hogy nem sikerült kicsikarni a könnyes összeborulást, és fátylat borítani a múltra, ezzel új alapokra helyezve a kapcsolatukat, mint Frankkel. -

El akarok menni innen. Most! - mondta határozottan, és láttam

rajta, hogy fogytán az ereje. -

Rendben - egyeztem bele habozás nélkül. - Apádnak szóltál?

-

Nem. Mi lenne, ha csak összekapnánk a cuccunkat és lelépnénk? -

kérdezte, de nem nézett a szemembe. -

Hazz... Apád nem érdemli meg, hogy szó nélkül eltűnj. Attól félsz,

hogy megkérdezi, mi volt, és nem állsz rá készen, hogy beavasd? - Csak bólintott. - Szerintem Frank jól ismeri anyukádat, és nem fog feleslegesen faggatni. - Ismét bólintott, és fáradtan a hajába túrt. -

Nem tudom, mit akarok, csak azt érzem, hogy itt nem

maradhatok, mert beleőrülök. -

Oké, szívem. Máris megkeresem apádat, és beszélek vele. Ha

elvisz minket, az szuper, de ha nem, akkor hívok egy taxit, és bemegyünk a városba. Keresünk egy hotelt, és ott éjszakázunk, aztán a reggeli vonattal elindulunk Grace-hez. Jó így? 339

-

Tökéletes - sóhajtotta, és hozzám lépett. Hosszú karjaival átölelt, és

úgy szorított, hogy szinte összeroppantott. Viszonoztam a gesztust, és az arcát puszilgattam, nyugtató szavakat duruzsolva a bőrébe. Nagyot sóhajtott, és éreztem, hogy kicsit ellazulnak az izmai. Kibontakoztam az ölelésből, és megkértem, hogy azt a pár dolgot, amit kiszedtünk, pakolja vissza a táskákba - hogy ezzel is elfoglalja magát -, majd lesiettem a konyhába. Daphne épp másnapra készítette elő a zöldségeket. Mikor beléptem, felpillantott, de nem kérdezett, csak nézett pár másodpercig, aztán lemondóan megrázta a fejét. - Tudtam, hogy semmi esély rá. - Én sem szóltam, csak vártam, hogy megeméssze. - Harry? Elmentek? - kérdezett rá rögtön. -

Igen, el akar... - Láttam, hogy gyorsan eldörzsölte a rátörő

könnyeket, de közben ledobta a kést, és a kötényébe törölte a kezét. -

Felmegyek

elbúcsúzni

-

mondta,

én

pedig

halványan

rámosolyogtam. -

Épp erre akartam, vagyis akartalak kérni. Franket hol találom?

-

Ilyenkor kimegy a télikertbe, és rágyújt egy pipára - mondta, és

kimutatott az ablakon, ahol a ház végében egy üvegtetejű, kalitkára hasonlító építményen csillogott a fáradtan érkező napfény. - Csak menj vissza a nappaliba, onnan tovább a széles folyosón, és a végén fordulj jobbra. Ha lementéi a lépcsőn, megtalálod az ajtót. -

Köszönöm - mondtam, és épp sarkon fordultam, mikor

megszólított: -

Lewis!

Visszanéztem, és kíváncsian vártam, mi lesz az útravaló. -

Nagyon vigyázz rá, és szeresd! - Ahogy kimondta, újabb könnyek

szabadultak el kipirosodott szemeiből. -

Meglesz! - mondtam határozottan, és egy erőteljes bólintással

adtam nyomatékot a szavaimnak.

340

Frank elgondolkodva üldögélt, és a pipája szárát rágcsálta, mikor beléptem. -

Boo!

Meglepődtem, hogy a Harrytől hallott becenevemen szólított, de egész természetesen hatott a szájából. -

Frank, Hazz el akar menni. Nem tudom, el tudsz-e vinni

bennünket ilyen későn, de az sem okoz problémát, ha nem. Akkor viszont megtennéd, hogy beviszel minket a városba? Kivennénk egy szobát éjszakára. Csodálkozva húzta fel a szemöldökét, és láttam, hogy egy pillanatig gondolkodik, hogy mi történhetett, de aztán csak fáradtan leejtette a vállait, és a kezét is leengedte a fonott szék karfájára. -

Persze, hogy elviszlek benneteket. Máris összerakom a cuccomat.

Tíz perc, és indulhatunk. Sejtettem, hogy ez lesz a vége. Összevesztek? -

Nem tudok semmit. Még nincs abban az állapotban, hogy

elmondja. -

Értem - bólintott. - Legalább nem lesznek sokan az utakon - tette

hozzá,

hogy

valami

pozitívumot

is

megemlítsen,

én

pedig

elmosolyodtam. -

Akkor megyek, és megmondom, hogy indulhatunk.

-

Rendben. Daphne?

-

Épp fent van nála.

Ismét bólintott, aztán visszafordult az ablak felé, és éreztem, hogy kell neki egy perc, amíg összeszedi magát. Kiléptem a télikertből, halkan behúzva az ajtót, és elindultam, hogy segítsek Harrynek lehozni a cuccainkat. Ahogy a nappaliba léptem, a félhomályban ott állt Bonnie, és mintha rám várt volna, mikor elég közel értem hozzá, kilépett a lámpa fénykörébe. -

Nehogy azt hidd, hogy létezik örök boldogság. Az emberek csak

pár évig képesek megjátszani magukat. Utána kimutatják a foguk fehérjét, és lassan minden kapcsolat kiüresedik. - Hirtelen nem is tudtam, miért mondta ezt nekem, azt meg pláne nem, hogy mit válaszoljak, de 341

nem is kellett semmit mondanom, mert folytatta: - Nem tudom, hogy jutott eszébe, hogy ilyen korcsnak adja ki magát, aki még arra is képes, hogy egy másik férfival fajtalankodjon, de remélem, hamarosan rájön, hogy ez már túlmegy a kamaszkori lázadáson. - Ereztem, hogy felmegy bennem a pumpa. -

Én meg remélem, hogy mindenben téved, Bonnie. Az emberek

tudnak örökké szeretni, ha megtalálják azt az embert, aki megérdemli. Az, hogy Harry meleg, és engem választott, nem kamaszkori lázadás, hanem egy nagyon erős vonzódás és szerelem. Ha elég energiát fektetünk bele, hiszem, hogy leélhetjük együtt az életünket. Gonoszan felkacagott. -

Egy professzor, aki hisz a mesékben. Elég bizarr az egész történet,

de ez benne a legnevetségesebb. -

Igen, lehet, hogy az. A legszívfájdítóbb pedig az, hogy a mesében

is mindig van egy gonosz boszorkány, aki végül elnyeri a büntetését, de az életben ez sajnos nem ilyen egyértelmű. Nem szóltam többet, és ha ő akart még mondani valamit, arra sem adtam neki esélyt, mert gyors léptekkel szeltem át a szobát, a korlátba kapaszkodva szinte felugrottam a lépcsőre, aztán kettesével szedtem a fokokat, és mikor felértem, anélkül léptem be az ajtón, hogy visszanéztem volna rá. Az utat majdnem átaludtam. Az egész napos feszültség megtette a hatását, ezért ahogy felhajtottunk a pályára, elnyomott az álom. Mikor felébredtem, már csak húsz kilométerre voltunk, és Harry előrecsúszva, halkan beszélgetett az apjával. Mondtam neki, hogy üljön előre nyugodtan, de ragaszkodott hozzá, hogy együtt üljünk a hátsó ülésen. Imádom ezt a fajta ragaszkodását, hogy mindig, minden helyzetben kimutatja, mennyire szeret. Mikor bekanyarodtunk a ház elé, már széles mosolyra húzódott a szám, és nem kellett csalódnom, nagyi a szokásos fogadtatásban részesített. Gondolom, este nyolc óta süt-főz, hogy elkápráztasson 342

bennünket, mikor megérkezünk. Igazából nem vágytam másra, csak hogy gyorsan megvacsorázzunk, és végre elvonulhassunk Harryvel a kisházba, az én kisházamba, ahová azóta szerettem volna elhozni, hogy megismertem. Frank és nagyi körülbelül tíz perc alatt lettek rokonok, és úgy elmerültek a beszélgetésben, hogy nem is figyeltek ránk. Az asztal alatt finoman Hazz combjába markoltam, mire felkapta a fejét, de a szemei fáradságról tanúskodtak, és jól láttam, hogy még ott vibrál benne a feszültség a délután történtek miatt. Megsimogattam a lábát, mire azonnal a kezemre simította a tenyerét, és hálásan nézett rám. Odahajoltam, és a fülébe súgtam: -

Köszönjünk el, és menjünk aludni. Nagyon fáradt vagyok.

Tudtam, hogy azt nem mondhatom, hogy te látszol fáradtnak, mert akkor kapásból rávágná, hogy „dehogy!”, de így, ha rólam van szó, engedelmesen felállt, hangosan megköszönte a vacsit, aztán megpuszilta az apját, jó éjt kívánt nagyinak, és egy kézcsókkal is megajándékozta, ami egyedül tőle és az apjától hatott természetesen. Közben a tányérokat a mosogatóba tettem, én is elköszöntem, és Harry kinyújtott kezébe csúsztatva az ujjaimat kisétáltunk az ajtón. A táskákat és a kabátokat is a kezünkbe fogtuk, és sietve lépdeltünk át az udvaron, hogy odaérjünk a meleg, sárga fénnyel hívogató kisházhoz, ami a kert végében állt. Benyitottam, és megcsapott az eltéveszthetetlen illat, amire annyira vágytam. Narancs és fahéj volt egy kis fémvödörben a kan-dalló parázsvédőjére akasztva, amitől igazi karácsonyi hangulatom lett, és a kis odúban isteni meleg fogadott. Harry elégedetten mordult fel mögöttem, mikor meglátta a hatalmas, kényelmes ágyat - ami puha takarókkal és hófehér, csipkés párnákkal volt megágyazva -, aztán végignézett az egész házikón. -

Ez olyan, mint a mesében! - mondta. Fogalma sem lehetett róla,

mennyire szíven talált ez a megjegyzése, azok után, amit az anyja vágott a fejemhez. Igen, én vagyok, aki még hisz a mesékben, és itt a hercegem, 343

ez pedig a kis mézeskalács ház, ahol gyerekkoromban arról álmodoztam, milyen lehet a boldogság. Most pedig itt állok, és minden az enyém, amire valaha is vágytam. Magamban hálát rebegtem az égieknek, aztán a két táskát a sarokban álló kis padra tettem az ajtó mellett, és kibújtam a csizmámból. A puha szőnyegeken a fürdőszobába mentem, és megnyitottam a csapot. Csepegtettem a vízbe nagyi saját készítésű, levendulás, citromfüves habfürdőjéből, aztán visszaléptem a szobába. -

Gyere, vegyünk egy forró fürdőt! - Harry szeme hálásan csillant

fel. -

Imádlak! Semmire sem vágyom jobban! - mondta, és gyorsan

elkezdte ledobálni a ruháit. Beharaptam a szám, mert, ahogy néztem, nekem azért lett volna pár ötletem, hogy mire vágynék még a fürdőn kívül, de meg-dorgáltam magam, hiszen én végigaludtam az utat, ő pedig mentálisan és fizikailag is ki van merülve. Én is levetkőztem, majd kézen fogva behúztam a fürdőszobába, besegítettem a hatalmas lábas kádba, aztán én is mögé léptem, és kivételesen én fektettem az ölembe őt, hogy átöleljem, és a haját simogassam, amíg teljesen ellazul a karjaimban.

344

75. H. A házikó maga volt a megtestesült tökély. Ilyet csak lakberendezési magazinokban láttam eddig. Nem is értettem, hogy kerülte el a figyelmemet, mikor nyáron itt jártam Grace-nél. Minden szegletéből melegség és idillikus otthonérzet áradt. A régi karosszékek, amik egy sötétre érett asztal körül álltak, puha párnákkal hívogatva a fáradt utazót, a bárányszőrök, amikkel a padlót borították, és amik lágyan süppedtek be a talpam alatt, a kandalló, amiben narancssárgán táncoltak a lángok, kecses mozdulatok képeit vetítve a hófehér falakra. A plafon is alacsony volt, de kivételesen ettől nem lett nyomasztó az összhatás, hanem inkább olyan, mintha az anyaméhben lennél. Boo ellépett mellettem, benyitott az egyetlen ajtón, aztán pár másod-perccel később már hallottam a víz zubogását. Mikor rájöttem, hogy nemsoká egy kád forró vízben áztathatom magam, olyan ólmos fáradtságot éreztem, hogy majdnem összerogytam a szoba közepén. -

Gyere, vegyünk egy forró fürdőt! - szólított Lou, ahogy kilépett a

fürdőből, én pedig hálát éreztem és végtelen szerelmet. -

Imádlak! Semmire sem vágyom jobban! - mondtam, és áthúztam a

fejemen a pulcsimat. Egy perccel később mindketten meztelenül álltunk a lassan telő oroszlánlábú kád mellett, amiben habhegyek nőttek a szemünk láttára. Lewis finoman a derekamra simította a tenyerét, és tolni kezdett, hogy lépjek be előtte. Mikor leültem, mögém helyezkedett, aztán magához húzott, és átölelte a vállamat. Vizes ujjaival a homlokomat és a

345

halántékomat simogatta, én pedig éreztem, ahogy elszáll belőlem a feszültség. -

Megmondtam neki, hogy nem megyek haza többé - mondtam,

mikor már elég erősnek éreztem magam. -

Értem - mondta halkan. - Ha így akarod...

-

Nem így akarom, de nem hagyott más utat.

-

Talán idővel... - kezdett bele, de félbeszakítottam:

-

Nem akarom magam hamis illúziókba ringatni, Boo. Egész

életemben ezt csináltam. -

Jól van, édesem. Ha nem engedi, hogy szeresd, nem tudsz tenni

ellene. Bólintottam, és úgy éreztem, erről nem akarok többet beszélni. -

Ez az a hely, ahol otthon érzed magad?

-

Igen. Ez a kisház, ahová gyerekkoromban menekültem, ha

egyedüllétre volt szükségem, és mégsem éreztem magam magányosnak soha. -

Megértem - mosolyodtam el. - Hihetetlen, mennyire barátságos kis

kuckó. És most majdnem egy hetünk van, hogy kiélvezzük - mondtam sejtelmesen, és megfogtam a kezét, hogy végigcsókoljam az ujjait. Ahogy a harmadikhoz értem, már éreztem a derekamon, hogy kezd benne éledezni a szenvedély, és egy pillanatra elgondolkoztam, folytassam-e tudomásul véve, hogyha felizgatom, akkor nem fogok aludni negyed óra múlva, ahogy terveztem -, vagy azonnal hagyjam abba. Lewis halványan megfeszült, de várt. Rám bízta, hogy döntsek, és ezért ismét hálás voltam neki. -

Szeress ma gyengéden! - suttogtam, és a számba vettem a

mutatóujját. Felmordult, és a keze a mellkasomra simult. -

Nem is tudnálak másképp!

Finoman cirógatott, közben a másik kezével a hajamat fésülte ki a homlokomból, és oldalra hajolva, a nyelvével rajzolta át a fülkagylóm ívét. Éreztem, hogy bennem is ébred már a vágy, és a vérem pezsegni kezd. Halkan felnyögtem, ahogy a mellbimbómat izgatta forró, nedves 346

ujjaival, aztán libabőrös lettem, ahogy a keze a víz alá csúszott, és a hűvös levegő elkezdte felszárítani a cseppeket. Mikor a köldökömet is körbesimogatta, és lassan, de biztosan haladt lefelé, kicsit megemeltem a csípőmet, hogy könnyebben elérjen, de közben éreztem, hogy ez nem lesz elég. Én is érinteni akarom, és látni gyönyörű arcát, ahogy úrrá lesz rajta a kéjvágy. Kicsit még kínoztam magam, hagytam, hogy csak ő kényeztessen engem, közben hangosan nyögtem és sóhajtoztam, ahogy a combjaim közé nyúlva a heréimet fogta marokra, és egy kicsit megszorította őket. -

Fordulj meg! - utasított halkan, én pedig megtettem, de ami-kor az

ölébe akartam fordulni, finoman megfogta a derekamat. - Ne így. Ülj a kád másik végébe! Engedelmeskedtem. Mikor nekidőltem a hideg vasnak, és Lewis elrugaszkodott, majd az ölembe hasalt, hogy a számra tapadjon, már minden porcikámmal kívántam. A nyelve lassú volt és erőteljes, pillanatok alatt kisajátította a számat. Finoman beszívtam, amitől felnyögött, aztán ő harapott meg egy kicsit, ami engem kergetett az őrületbe. Kezei már fürgén cikáztak a testemen, és mindenütt cirógattak, ahol hozzám fért. Elhúzódott tőlem, a sarkaira ült, így hastól fölfelé kiemelkedett a vízből, és mint egy apró kis sziget, a farka hegye is kibukkant a víz alól. Összefutott a nyál a számban. Elvigyorodott, mikor a pillantásomat követve rájött, hogy mitől nyeltem akkorát. -

Megkapod! - mondta önelégülten, nekem pedig nehezemre esett a

légvétel. A testem azonnal reagált, éreztem, ahogy összehúzódnak a belső izmaim, a péniszem pedig ütemesen lüktetni kezd. Boo a lábaim alá nyúlt, és felnyomta őket, én pedig készségesen fogtam meg a térdhajlatomat, hogy felhúzva tartsam őket. Lewis előrébb csúszott, benyúlt a víz alá, és az egyik kezét a szerszámomra simította, aztán tenyérrel kezdett izgatni, a hasamon görgetve a farkamat. A másik keze még mélyebbre siklott, és az ánuszomat vette célba, hogy felkészítsen a behatolásra. Rengetegszer csináltuk már, mégis minden alkalommal felfoghatatlan számomra, mennyire fel tud izgatni, 347

mennyire el tudja venni az eszemet. Már nem is emlékszem a száz nőre, akik megfordultak az ágyamban. Egyikre sem. De Lewisszal minden alkalom különleges, és esküszöm, az összeset fel tudnám sorolni, ha nagyon akarnám. Mindegyikben volt valami, ami emlékezetessé, különlegessé tette számomra. Most óvatosan és lassan nyomta belém az ujját (mert soha nem volt olyan türelmeden, hogy egyből kettővel kezdje), közben izgatóan megnyalta a száját, majd marokra fogott és pumpálni kezdett, de le nem vette a szemét az arcomról, hogy kiélvezze, ahogy eluralkodik rajtam a szenvedély. Ez sokkal izgatóbb volt, mint maga az aktus, amikor már nem tudok másra figyelni, csak várni a megváltásként érkező orgazmust. -

Lou! - nyöszörögtem, és elengedtem a lábaim, mikor már bennem

volt tövig. Kinyúltam érte, és magamhoz húztam. Éhesen estem neki a szájának, és türelmetlenül nyöszörögtem, ahogy megforgatta bennem az ujját. - Még egyet kérek! - sóhajtottam a szájába, mire elmosolyodott, és bólintott. Ereztem a feszítést, és elakadt a lélegzetem. Lewis elhúzódott, hogy újra az arcomat nézhesse, aztán benyomult, és megkereste azt a pontomat,

amitől lihegni

kezdtem,

és

halkan

sikkantgattam a

gyönyörtől. - Ó, igen! Igen! - nyöszörögtem. Próbáltam jobban rányomni magam, de rájöttem, hogy az ujjai nem tudják elérni, amire vágyom, azt csak gyönyörű, hatalmas farkától remélhetem. - Mélyebben! - nyögtem mégis, mert azt akartam, tudja, mit szeretnék. -

Mindjárt, szépségem! Türelem - mondta halkan, és rám hajolt,

hogy a szájával bírjon hallgatásra. A csípőmet lefelé fordítottam, a mellkasom kiemelkedett, ahogy rányomtam magam a hosszú, vékony ujjakra, aztán morogtam, mikor kihúzta őket. Közelebb csúszott, vízben súlytalan testemet egy kézzel felemelte, és a combjaira húzott. Két kézzel kapaszkodtam meg a kád széleiben. A lábaimat kilógattam, és nem érdekelt, hogy a habos víztócsába gyűlik alattuk a padlón, aztán várakozásteljesen remegni kezdtem. Lewis még mindig mosolygott, de a szemei elfeketedtek, mikor megfogta a szerszámát, és selymesen feszes makkjával cirógatni kezdte a fenekemet. 348

-

Ó, jesszus! Ne kínozz már! - hördültem fel, mikor odaért a

bejárathoz, én pedig rá akartam nyomni magam, de hirtelen elhúzódott. -

Édesem!

Imádom, hogy ilyen türelmetlen vagy! -

Ismét

végigsimított a vágásomon, de most, mikor elakadt, és tudta, hogy célhoz ért, erősebben betámasztotta, és végre előretolta a csípőjét. Lassan töltött ki, én pedig a kezeimmel felhúztam magam, miközben a nevét nyögtem, és a fejem hátrahanyatlott. Szabad kezével felnyúlt, és megfogta a nyakamat. Az ujjai a torkomra szorultak, én pedig nyelni sem tudtam. Imádom ezt! A heréim azonnal égni kezdtek, a farkam is megrándult, ahogy rájöttem, hogy utoljára vehetek levegőt. Bár azt kértem, ma gyengéden szeressen, tudja jól, ez nem zárja ki azt, hogy tegyen valamit, amitől azonnal elvesztem az eszem. A mi kis perverz világunkban a gyengédség nem feltétlenül erőtlen maszatolásban merül ki. Sokkal inkább abban, hogy érezzem, rám fókuszál és törődik velem. Ahogy megemelt, a farkam a hasamon feküdt és kiemelkedett a vízből, így láttam, hogy kibuggyan a nedvem, majd lassan lefordul a makkomról. Lewis is észrevette, és azonnal marokra fogott. -

Mozogj! Keményen! - hörögtem, mert a nyakamra feszülő ujjak

nem engedték, hogy suttogjak. Felnyögött, éreztem, hogy megrándul bennem, ahogy megpróbálja visszafogni magát, aztán döfni kezdett, lassabban, mint szerettem volna, de olyan erőteljesen, hogy a gerincemen éreztem a becsapódásokat. Kapaszkodtam a kádba, a lábujjaim is begörbültek, mintha segíthetnének, hogy megtartsam magam, a torkom lángolt, és éreztem a bőrömbe mélyedő ujjakat. Be fog lilulni! - futott át az agyamon, és ez teljes megelégedéssel töltött el. Van nálam garbó! Ez viszont teljesen életidegen gondolat volt, mégis megnyugtatott. Már a hihetetlenül puha, meleg ágyban bújtunk össze, és én fáradtan, de teljesen kielégülten fészkeltem be magam Boo karja alá, mikor újra eszembe jutott anyám. Merev tartása, és az, ahogy utoljára rám nézett, minden érzelemtől mentesen, mint egy idegen. A gyomrom összeugrott, és a szívem elfacsarodott. Daphne azt mondta, mikor elbúcsúztunk, 349

hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, mert anyámat nem érintik már meg ezek a dolgok. Be-szűkült, kietlen kis világába nem hatolnak be az ingerek, csak a gyógyszerei és az alkohol utáni kínzó vágy tölti ki a tudatát. Ez sem volt felemelő érzés, de valahol könnyített a lelkemen, mert bármi is történt, mindig úgy éreztem, talán mégis én vétettem végzetes hibát, ami miatt nem tud elfogadni. A Lewisszal való kapcsolatom is egy ilyen dolog a szemében, egy megbocsáthatatlan bűn, mintha ez az én döntésem lenne. Boo finom ujjait éreztem meg a tarkómon, ahogy a hajam alá nyúlva, finoman masszírozni kezd. -

Szerelmem! Ne emészd magad! Amin nem tudsz változtatni, azt el

kell fogadnod. Csak annyit tehetsz, hogy legjobb szándékod és tudásod szerint élsz, és elfogadod, ha valamiben kudarcot vallasz. Tanulni kell a hibáinkból, nem pedig őrlődni rajtuk. Attól nem lesz jobb, hidd el! -

Igen, tudom, de nagyon nehéz nem magamat okolni.

-

Valóban. De neked tudnod kell, hogy ebben a helyzetben nem volt

választásod. Ereztem, hogy kicsit feltolja magát, a fejtámlának veti a hátát, aztán az állam alá nyúl, és felemeli a fejem, hogy ránézzek. Az égszínkék szemekben felizzott a kandalló fénye. - És már neki sem. Akkor kellett volna döntenie, mikor még nem csúszott ki a kezéből az irányítás. De nem volt hozzá elég ereje. Most már nem önmaga. Tudom, hogy ez nem vigasztal, de az, akitől ma búcsút vettél, már nem ő. Vagyis csak egy kis része az, ami úgy látszik, már nem tud küzdeni magáért... és érted sem. Szemeibe nézve láttam, ahogy a könnyek lassan összegyűlnek a sarkokban, hogy mikor elég erősnek érzik magukat, elrugaszkodjanak, és az orra mellett végigfussanak az arcán, míg végül az álláról cseppennek a mellkasára. Feltoltam magam, és felcsókoltam őket. Nem szóltam, mert az én torkomat is sírás fojtogatta attól, hogy Lewis ennyire együtt érez velem. Még mindig a hajam alatt nyomkodta a nyakszirtemet, és a folyamatos, kellemes bizsergéstől lassan ellazultam, 350

míg végül lecsukódtak a szemeim, az agyam is feladta, és pár perccel később, a kínzó gondolatoktól megszabadulva, lassan álomba merültem.

*** L. Mikor Harry a csodálatos, észveszejtő szeretkezés után ismét a gondolataiba merült, és éreztem, hogy a feszültség eluralkodik rajta, végtelen és tehetetlen düh ragadott el. Miért van ekkora hatalma másoknak az érzelmeink fölött? Pláne olyanoknak, akik nem érdemlik meg?! Próbáltam elmondani neki, hogy az anyjával való kapcsolatának alakulása nem rajta múlt, és ne hibáztassa magát, de tudtam, ezzel nem sokat segítek. Végül még a könnyeim is kicsordultak, ahogy láttam az arcán a kínt és a kilátástalanságot. Itt vagyok és szeretem, bármit megtennék, hogy boldognak lássam, de sajnos az élet ennél sokkal bonyolultabb. Ahogy az is igaz: nem szereted kevésbé az elsőszülött gyerekedet attól, hogy születik egy kistestvére, ugyanúgy nem helyettesíthető az anyád szeretete azzal, hogy párra lelsz, aki imád. Az anyag nem vész el, csak átalakul - mondja a fizikai törvényszerűség, de a szeretet ennél ezerszer komplikáltabb. Mert igenis elvész és átalakul, de közben mindennél fontosabb... Másnap reggel összegabalyodva ébredtünk, szinte egyszerre, úgyhogy csókcsatával kezdtük a napot, aminek az lett a vége, hogy tíz percig a ház két végébe száműztük magunkat, mire sikerült annyira lecsillapodnunk, hogy felöltözzünk, és átmenjünk nagyihoz reggelizni. - Jó reggelt, drágáim! - köszöntött a csilingelő hang, mikor beléptünk a fahéjtól és kávétól illatozó konyhába. Guszta kis csigák kellették 351

magukat a kenyereskosárban, mellettük eperlekvár és Nutella, amitől Harry szinte felhördült, mikor meglátta. Néha megijeszt a függősége... Nagyihoz lépett, és arcon csókolta, sőt, át is ölelte, a kis törékeny nő pedig úgy simult a hatalmas testhez, mintha ez teljesen természetes lenne. A szívem ellágyult, és erőszakkal kellett uralkodnom a vonásaimon, hogy ne üljön ki rájuk a bárgyú vigyor. - Grace, te istennő! Most sütötted a fahéjas csigákat? - Közben már becsússzam az asztal mellé, a falnál álló székre, és maga elé húzott egy nagy bögrét, amibe kakaót töltött az üvegkancsóból, ami előtte állt. -

Igen, szívem, persze. Tudom, hogy az a kedvenced - mosolygott rá

a nagyanyám, és a kezére húzott egy edényfogó kesztyűt. -

És az én kedvencem? - kérdeztem, némi álsértődöttséget előadva,

de igaziból majd szétvetett a boldogság, hogy így szeretik egymást. Nagyi lehajolt, kinyitotta a sütőt, és kihúzta a rácsot, amin egy megbarnult sütőpapíron, pufi, csirkemájas párnácskák sorakoztak. -

A te kedvenced is kész van már - mondta egy kis sértettséggel a

hangjában, mert azt feltételeztem, hogy csak Hazz kedvében akar járni. Épp beleszedte egy másik, hófehér damaszttal kibélelt kosárba, mikor Frank duzzadtra aludt szemekkel besétált. -

Jó reggelt! - köszönt mosolyogva, és a kísérteties hasonlóság Harry

és az ő hangja között, enyhe zavart idézett elő a szívritmusomban. -

Helló, Frank! - paskolta meg a vállát nagyi, majd lenyomta egy

székre (nem tudom, mi ez a kényszer benne, hogy mindenkit le kell ültetnie, és képtelen megvárni, amíg magunktól tesszük le a fenekünket), majd elé tett egy porceláncsészét, megtöltötte kávéval, és egy tányért, hogy szedjen magának a frissen sült finomságokból. -

Olyan illatokra ébredtem, hogy nem tudtam megborotválkozni

sem, annyira korgott a gyomrom - nevetett öblösen Harry papája, mi pedig tele szájjal bólogattunk, hogy egyetértésünkről biztosítsuk. Ránéztem a gyönyörűségre, aki épp egy nagy kanál Nutellát próbált felpúpozni a kezében tartott süteményre, és szélesen elvigyorodtam. Annyira koncentrált, hogy a nyelve hegyét is kidugta, és az alsó ajkára 352

szorította, a szemei pedig szinte keresztbe álltak, ahogy bandzsítva nézte az orra előtt tartott remekművet. Mikor sikerült neki, letette a kanalat, még egyszer megnyalta az ajkát (ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy én is ezt tegyem... mármint Hazz szájával), aztán betömte az egészet. Elégedetten nyöszörgött, és még a szemét is behunyta, amiről ismét mocskos gondolatok jutottak eszembe. A rohadt életbe, hogy már reggelinél kicsinál! -

Mi a tervetek mára? - kérdezte nagyi.

Ahogy felpillantottam, rajtakapott gyereknek éreztem magam, mert a szeme megvillant, és az arckifejezéséből azonnal tudtam, hogy észrevette, mennyire elkalandoztam. Nagyot nyeltem, mert a kézenfekvő válasz nem volt szalonképes, ezért gyorsan ki kellett találnom valami mást. Harry is kíváncsian nézett rám, de azért közben egy újabb süteményt vett ki a kosárból. -

Kicsit el vagyok maradva az ajándékokkal, ezért gondoltam,

bemehetnénk a városba - mondtam, mire Frank és Harry is megörült. -

Az jó lenne! - mondta Hazz, és bekapta az újabb kalóriabombát.

-

Én is veletek megyek, nekem is kell még pár dolog - mondta

nagyi, és végre ő is leült közénk, hogy elfogyassza a presszókávét egy szelet pirítóssal, ahogy minden reggel, mióta az eszemet tudom. -

Te nem eszel? - nézett rá csodálkozva Harry.

-

Édesem! Az én anyagcserém már nem bírná azt az iramot, mint a

tiéd. De ahogy elnézem, neked is lesz mit ledolgoznod, ha nem akarsz pocakot ereszteni. - A hangjából kihallatszott némi él, amin el kellett mosolyodnom. Nagyi nem az a típus, aki magában tartaná, amit gondol. Harry elvörösödött, és sietve lenyelte a falatot, majd lopva rám pillantott, és

annyira

cuki

volt,

hogy

majdnem

megzabáltam.

Azonnal

odafordultam, átöleltem, és a tányérjára tettem a következő fahéjas csigát. -

Harry nem hízékony, nagyi, és még nincs tizennyolc. Annyit eszik,

amennyi jólesik neki. Nehogy belé beszéld ezt a hülyeséget! - szóltam rá, 353

mire Hazz elvigyorodott, elégedetten kihúzta magát, és újabb kanál Nutellát kanyarított ki az üvegből. -

Délután majd elmegyek futni... vagy valahogy lemozgom - tette

hozzá, és nagyira kacsintott, aki úgy harapta be a száját, mint egy kamaszlány. Őrület, hogy mindenki a hatása alá kerül -

Mit főzzek? - kérdezte, mikor sikerült összeszednie magát.

-

Ne főzz! - mondta Frank, aki az én kedvencemet rágcsálta

elégedetten. - Ha bemegyünk a városba, menjünk el ebédelni. -

Remek ötlet! - csillant fel nagyi szeme. - Menjünk Pedrohoz, úgyis

olyan régen könyörög, hogy látogassam meg. Ahogy ezt kimondta, felfigyeltem rá, hogy lesüti a szemét, és enyhe pír borul finom ráncokkal átszőtt arcára. Elgondolkoztam, és az emlékeim között kutattam, mikor végre bevillant a megoldás. Pedro, az olasz étterem tulajdonosa, két éve özvegyült meg. Lucia, a felesége, nagyi jó barátja volt, és sok időt töltöttek együtt. Belém nyilallt a felismerés, hogy csak a testünk öregszik meg, de a szeretetre, sőt, a szerelemre való vágyakozás nem múlik az évekkel. Szívből drukkoltam, hogy egymásra találjanak. Tudom, hogy nagyi beragyogná az öreg életét. -

Isteni ötlet! - támogattam meg az elgondolást. - Pedro konyhája a

legjobb a városban. Nehezen készülődtünk össze, mert Harry - a bevitt 8000 kalóriának köszönhetően - kicsit túlpörgött, és ahogy beléptünk a kisházba, nekem esett, mint egy vadállat. Arra se volt időm, hogy felfogjam, ami történik, mikor már bokára rántott gatyában feküdtem az ágyon, ő pedig fölöttem térdelt, és eszeveszetten csókolt. -

Annyira kívánlak! - súgta a számba, miközben magáról tépte a

ruhákat. -

Hazz! Apádék várnak ránk.

-

Nem érdekel. Elbeszélgetnek egy kicsit - morogta, és már láttam,

ahogy a fürtös fej lefelé siklik a testem felett. 354

Fél órával később, kábultan támolyogtam a nagyház felé, Harry pedig egy győztes mosolyával, és arcán teljes elégedettséggel támogatott, mintha azt sem tudnám, merre kell menni. Az a baj, hogy tényleg nem sok impulzust fogtam fel a külvilágból, mert az agyam még nem resetelt azután, hogy kisült. -

Édes! Kicsit próbáld összeszedni magad! Grace egyből kiszúrja,

hogy mit műveltünk, ha nem vigyázol. Ami önmagában nem lenne baj, de azt is tudod, hogy nem fogja szó nélkül hagyni - kuncogott, mire azonnal ideges lettem, mert tudtam, hogy igaza van. Megálltam, megdörzsöltem az arcom, aztán megmasszíroztam a nyakam, majd végignéztem a ruhámon, megigazítottam az ingemet, leporoltam a nadrágomat (ami csak reflexmozdulat volt) és közben igyekeztem rendezni a vonásaimat. Harry halkan nevetett mellettem, mire dühösen néztem fel rá: -

Most azon nevetsz, hogy korán reggel szétkefélsz, mikor a

nagyanyámmal és apáddal megyünk vásárolni, majd mikor csak kóválygok, mint az őszi légy, akkor még fel is idegelsz? -

Aha - bólogatott hevesen. Képtelen voltam tartani magam,

belőlem is kipukkadt a röhögés. -

Na, megállj! Ezt még visszakapod! - fenyegettem bőszen, de mikor

elkapott, magához rántott és hevesen megcsókolt, minden bosszúvágy elszállt belőlem. -

Isteni finom vagy. Finomabb, mint Grace fahéjas csigája - suttogta

a számba, és nevetve csókolt ismét. Egy ilyen bókot nem lehet figyelmen kívül hagyni, annyi szent. A fahéjas csigáról eddig ugyanis csak szuperlatívuszokban tudott nyilatkozni. A város, ami csak egy nagyobbacska falu, alig öt kilométerre volt, úgyhogy pillanatok alatt beértünk. Nagyi már útközben fészkelődött, és tisztára úgy viselkedett, mint egy tinilány. Harryvel a hátsó ülésen ültünk, egymás kezét simogatva, és néha beszédes pillantásokat váltottunk. Hazz nagyi felé biccentett, aztán 355

cukin elvigyorodott, jelezve, hogy ő is észrevette, mennyire feszült az öreglány. Soha nem gondoltam volna, hogy nagyapa után bárki is esélyes lenne nála, de be kellett látnom, az élet kiszámíthatatlan. Mikor Frank leparkolt a főtéren, és onnan gyalog mentünk tovább, néztem, ahogy nagyi magától értetődően karol Harry papájába és belemelegszenek a beszélgetésbe. Melléjük léptem, és halkan torkot köszörültem, hogy felhívjam magamra a figyelmet. -

Elnézést, de mi Harryvel elmegyünk kicsit körülnézni Macyhez. A

fiúknak akarunk valami apróságot venni. -

Persze menjetek csak! - mondta mosolyogva Frank. - Mi addig

sétálunk egyet, és Grace bevezet a helyi pletykákba. Nagyi felnevetett: -

Hát hogyne! A hentesünk feleségül vett egy vegetáriánust. Ez volt

tavaly az év híre - kacagott, és megveregette Frank karját. - Találkozunk Pedrónál - búcsúzott tőlünk. Bólintottam aztán Harry keze után nyúltam, és összefontam az ujjainkat. Felkapta a fejét, és reflexből el akarta húzni. -

Lou! Jó ötlet ez? - kérdezte, riadt tekintettel.

-

Nem tudom Hazz, de ez az egyetlen hely, ahol foghatom a kezed.

Legközelebb fél év múlva, Atlantában lesz rá alkalmam, hogy úgy sétáljunk, mint egy pár. Oldalról az arcomra sandított, és elgondolkodott. Egy fél perc múlva éreztem, ahogy megszorítja az ujjaimat és kihúzza magát. A döntése megszületett, és én nagyon büszke voltam rá. Nekem évek kellettek, hogy elfogadjam a dolgot, és csakis miatta lettem olyan bátor, hogy nyíltan is felvállaljam a másságomat, de ő pár hónap alatt alkalmazkodott a változáshoz, ami nála sokkal drasztikusabb volt, mint az én életemben. Macy kis boltja a kedvencem a városban. Mindent lehet nála kapni, de ha keresel valamit, azt biztosan nem találsz. Nem is tudnám megmondani, mi a fő profilja. Árul virágot, ajándéktárgyakat, füzeteket és könyveket, de csak azt, ami neki is tetszik. Ezer apró kis idétlenséget, 356

és sok gyönyörű holmit. Mikor odaértünk, Harry már a kirakatnál lecövekelt, és tátott szájjal bámulta a játékvasutat, ami egy makett városon haladt keresztül. Körülötte ezernyi karácsonyi ajándékodat sorakozott, gyönyörűen elrendezve, és hátul egy tömöttre díszített, békebeli üveggömböktől rogyadozó karácsonyfa állt, ágai végén műhópamacsokkal. -

Ez mesés! - mondta halkan, és látszott, mennyire odavan az

egészért. -

Gyere! Bent is ilyen minden - mondtam, és húzni kezdtem az ajtó

felé. Az ajtócsengő csilingelő hangjára azonnal Macy válaszolt: -

Rögtön jövök!

-

Csak nyugodtan! - kiáltottam, és Harry felé fordultam, hogy

gyermekien átszellemült arcát nézhessem, mikor az égőpiros hajkorona megjelent a látóteremben, és egy tornádó hevességével sodort magával. -

Lewis Stanley Tomlinson! Mégis hogy képzeled, hogy ennyi év

után, csak így, se szó se beszéd beállítasz?! - kérdezte szemrehányóan, miközben össze-vissza puszilt. Átöleltem, és viszonoztam az örömét, aztán, mikor kibontakoztunk az ölelésből, krákogva Harry felé fordultam. Macy is követte a példámat, és mikor felfogta a látványt, a feje tetejére futott a szemöldöke. -

Macy, hadd mutassam be a barátomat, Harry Milest.

A lány szélesen elvigyorodott, és láttam, hogy behúzza a hasát. Tehát nem esett le neki a tantusz - állapítottam meg magamban, ezért Hazz kezéért nyúltam, és megfogtam az ujjait. -

Gyönyörű a boltod! - mondta mosolyogva Harry, és a szabad

kezét nyújtotta a ledöbbenve álló nő felé. -

Ó, köszönöm - dadogta Macy, aki nem tudta levenni a szemét

összekulcsolódó ujjainkról. Harry is teljesen tudatában volt az események alakulásának, ezért hozzá méltó módon, még rátett egy lapáttal. Felemelte a kezeinket, és egy puszit nyomott az ujjaimra. - Boo mondta, hogy meseboltba hoz, de ez szebb, mint amit álmodtam. 357

Macy nagy nehezen úrrá lett a sokkon, és sikerült egy mosolyt erőltetnie az arcára. -

Csak nézelődni jöttetek, vagy szükségetek van valamire? -

kérdezte, mert a kereskedő ösztön mindennél erősebb benne. -

Ajándékokat nézegetünk a barátainknak - válaszoltam, és vártam,

hogy végre rám figyeljen. Még egyszer végignézett Harryn, tetőtől talpig, és láttam a sajnálatot megcsillanni kék szemeiben. Csak a szokásos: „de kár, hogy buzi” pillantás volt, amit egyszerűen nem lehet megszokni, pedig muszáj lesz. -

Nézzetek körül bátran, és szóljatok, ha segíthetek - mondta, majd

megvárta, amíg bólintunk, és csak utána ment vissza a pult mögé, hogy egy karácsonyi asztaldíszbe szurkálja a hosszú, kecses gyertyákat. A következő órát azzal töltöttük, hogy kiválogattuk az ajándékokat. Nem kellett túl sok, amiből rájöttünk, mi kicsit eltérünk az átlagostól. Összesen három barátunk van, és a családunk feléről nem szívesen veszünk tudomást. Kicsit keserédes hangulatba süppedtem, mire két megpakolt szatyorral kijöttünk az üzletből, és kerülgetni kezdtük a főutca olvadó hókupacait. Mikor odaértünk Pedróhoz, elengedtem Harry kezét. -

Ne haragudj, édesem, de nem akarom sokkolni a nagyit. Nem

tudom, mit akar az öregtől, és nem venném a szívemre, ha azért nem sikerülne a dolog, mert Pedro nem szereti a melegeket. -

Semmi baj! Nem érdekes - mosolygott Harry, és gyorsan odahajolt,

hogy egy futó puszit nyomjak a szájára. Megcirógattam az arcát, és összenevettünk. Ahogy beléptünk, azonnal megcsapta az orromat az isteni illat, ami annyira jellemző erre a helyre. Az oregánó és a kakukkfű jellegzetes aromája keveredett a kemencében égő faszén szagával, és nekem összefutott a nyál a számban. A szememmel kerestem a többieket, és mikor megtaláltam, a szavam is elállt. Nagyi Frank mellett ült, az asztal sarkára pedig Pedro támaszkodott, egy piroskockás konyharuhát szorongatva, és már az ajtóból láttam, hogy szó szerint turbékolnak. 358

Nagyi arcán pírrózsák nyíltak, és a szeme úgy csillogott, mint egy kamaszlánynak. Az öreg olasz pedig kihúzta magát, és igyekezett peckesen állni, ami nagy pocakjával, és ó-lábaival elég komikusan nézett ki, de azért még így, hetven fölött is férfias jelenségnek tűnt. A bajsza szépen meg volt fésülve, a haja még mindig nem volt teljesen ősz, és brillantinnal volt a helyére kényszerítve. Nagyi fölé hajolt, és mély, dörmögő hangon kokettált vele. Frank egy újságot olvasott, de fölötte jól láttam, hogy alig bírja elfojtani a vigyorát. Odasétáltunk hozzájuk, mire felnézett a napilapból, és szélesen elmosolyodott, miközben Harryvel cinkos pillantást váltott és kacsintott. -

Fiúk! - szólalt meg vidáman. - Megjöttetek?

-

Aha, és mindent megvettünk, amit akartunk - örvendezett Hazz,

miközben levette a kabátját, a fogasra akasztotta, majd önkéntelenül lesegítette az enyémet is, és miközben beszélt, azt is vállfára tette. A papája picit felhúzta a szemöldökét, de ahogy elnéztem, inkább csak azon, mennyire összeszoktunk, és milyen evidens, hogy összetartozunk. Nagyi felé fordultam, aki alig várta, hogy végre rá figyeljek. -

Pedro, azt hiszem már nem emlékszik az unokámra, Lewisra...

-

Dehogynem! - egyenesedett ki a hatalmas ember. - Bár utoljára

iskolás korában láttam, de nem sokat változott - lapogatta meg, a vállamat, amitől majdnem leszakadt a teljes bal oldalam. Kezet ráztunk, mikor éreztem, hogy Harry mögém lép. Nagyi felnézett rá, és teljes természetességgel közölte: -

Ő pedig a párja, Harry, Frank fia.

A meghatározástól kicsit leállt a szívem, de szépen megvártam, míg újraindul, és elléptem, hogy Hazz teljes fesztelenséggel kezet rázzon a szüntelenül mosolygó medvével. -

Örülök, hogy megismerhetem! - mondta Harry. - Annyi jót

hallottam a főztjéről, alig várom, hogy megkóstolhassam.

359

-

Remélem, bírsz enni! - mondta nevetve Pedro, majd Frankre

nézett. - Bár a papád egy kosár olivás pirítóssal melegített be az ebédhez, úgyhogy szerintem nem lesz gond veled sem. Mindannyian felnevettünk, én leginkább a megkönnyebbüléstől. Ezek szerint nagyi nagyon komolyan gondolja a dolgot. Valami vizsgaféle volt ez, és feszült figyelemmel figyelte az öreg reakcióit. De semmi kivetnivalót nem találhatott, mert az ő szája is széles mosolyba húzódott, és elégedetten bólintott. Szerencséje a nagy mackónak, mert különben elszúrta volna élete nagy lehetőségét.

360

76. L. -

Ne oda! - mondta durcásan Harry, és kivette a kezemből az

üvegangyalt, amit épp a fa egyik szélső ágára készültem felakasztani. - Ő olyan szép, hogy valahol középen van a helye -

mondta meggyőződéssel, és szemmagasságban fellógatta egy

duci, pomponos ágra. A hatalmas fa úgy párolgott a melegben, hogy az egész házban friss fenyőillat terjengett. Nagyi ezeréves karácsonyi bakelitlemeze néha megugrott egy picit, de ez csak még meghittebbé tette a hangulatot, ahol örökzöld slágerek, fahéj és szegfűszeg illata keveredett a szerelmes pillantások közé, amiket Harryvel váltottunk. Frank hazautazott két napja, hogy kényszerből otthon töltse az ünnepeket. Volt bennem egy olyan érzés, hogy bármennyire titkolja, még mindig a kőszívű asszonyhoz tartozik, és a szíve mélyén csodában reménykedik, hogy egyik nap úgy ébred fel, a rémálomnak vége, és visszakapja a lányt, akibe annyi évvel ezelőtt beleszeretett. Tudtam, hogy erre semmi esély, de aztán rendre utasítottam magam, hisz annak idején abban is ugyanilyen biztos voltam, hogy Harrynek és nekem semmi esélyünk egy boldog kapcsolatra. Aztán az élet, a sors, vagy a mindenható másképp rendezte el a dolgokat,

az

én

legnagyobb

megelégedésemre,

ezért

tudatosan

figyelmeztettem magam, hogy a remény a legfontosabb érzelem a világon. Az egyetlen, ami megment mindentől, köztük magadtól is. Megráztam a fejem, és igyekeztem a jelenre koncentrálni, a múlt vagy a

361

jövő helyett. Carpe diem! Élj a mában. És élvezd ki minden apró kis örömét. Harryre néztem, aki csillogó szemekkel mászott fel a létrára, és csak hátranyújtotta a kezét, hogy beletegyem a következő díszt. A fán már ezernyi apró kis lámpácska világított, hófehér ragyogásba öltöztetve a sötétzöld fenyőt. Nagyi lépett be, a kezében egy tálcát tartott, amin habcsók-karikák üldögéltek, szép selyem masnikkal felkötözve, és megállt Hazz másik oldalán, hogyha kedve tartja, azokból is aggasson az ágakra. Hirtelen olyan boldogság fogott el, hogy a torkom is elszorult. Életem két legjobban imádott embere állt mellettem, teljes harmóniában, szeretetben. Ajándékbontásra készülődtünk, bár olyan éhes voltam, mint egy farkas. Eddig nálunk mindig fordítva volt, de Harry közölte, ő egy falatot se bír lenyelni, amíg meg nem tudja, mit rejt a sok doboz és csomag. Nagyival mindketten elnevettük magunkat, és behódoltunk az akaratának, így először megcsodálhattuk hatalmas, könnyes szemeit, ahogy végtelen óvatossággal bontogatja az ajándékokat. Mindegyiknél olyan öröm ült ki a vonásaira, amitől a szívem szinte szétrepedt, és már semmi másra nem vágytam, csak hogy őt nézhessem. Mikor kinyitotta a nagy borítékot, és megtalálta benne az Atlantai Állami Egyetem felvételi nyomtatványát, mellette az üdvözlő levéllel és a könyvlistával, hirtelen minden szín kifutott az arcából, és letépte a fejéről a puha, kötött sapkát, amit nagyi csinált neki, sőt, még az új Playstation lemezeket is félresöpörte. -

Ez mi? - kérdezte, és felém lobogtatta a legyezőként szétnyíló

lapokat. Nagyi kapkodta a pillantását közöttünk, én pedig tudtam, hogy nagyon nem kellett volna pont karácsonyra meglepni vele. Bár, az is igaz, hogy nem erre a reakcióra számítottam. -

Felvettek az egyetemre... - mondtam erőtlenül, és nem engedtem el

a pillantását. 362

-

De én nem jelentkeztem! - válaszolta, és a hangja elég vészjósló

volt. Torkot köszörültem, és igyekeztem összeszedni a bátorságomat. -

Beadtam a jelentkezésedet, és elküldtem az év közben írt esszéidet,

meg a novellát, amivel megnyerted az iskolai pályázatot. -

Tehát milyen szakra vettek fel?

-

Irodalom és szabad bölcsészet.

-

Én makrogazdaság szakra megyek az egyetemre.

-

De miért? - kérdeztem kétségbeesetten. - Te írónak születtél,

szívem. Olyan csodálatosan fogalmazol, ami hihetetlen karrierre predesztinál. -

Az lehet, csakhogy át kell vennem apám cégét, ezért nincs rá négy

évem, hogy egyetemen olvasgassak és verseket farigcsáljak. -

De van! Utána még mindig másoddiplomázhatsz gazdasági

szakon. -

De nem fogok! - csapott le rám idegesen.

Levágta a lapokat a földre, és a hajába túrt. Nagyira pillantott, aztán felpattant, odalépett hozzá, egy puszit nyomott az arcára, majd kiviharzott a szobából, és egy perccel később a házból is, jó hangosan becsapva maga után az ajtót. -

Ez mi volt? - kérdezte a nagyanyám, mikor sikerült felocsúdnia a

döbbenetből. Felállt, felvette a papírokat a földről, majd a nyakában lógó szemüveget az orrára tette, és átfutotta a lapokat. - De hisz ez fantasztikus! Ösztöndíjasként jutott be? Ez azt jelenti, hogy a bizottság nagyon ígéretes tehetségnek tartja. -

Igen, mert az is. De Harry hallani sem akar róla. Most, hogy

kibékült az apjával, úgy érzi, meg kell felelnie az elvárásoknak, és elnyomni a saját énjét, hogy felnőjön ahhoz, amit szerinte meg kell tennie. Vagyis gazdasági szakon továbbtanulni, és átvenni a céget. -

És Frank? Ő tényleg ezt várja tőle?

-

Szerintem még soha nem beszéltek erről, vagy csak annyit, hogy

Harry elmondta neki, mik a tervei, mire az apjának természetesen 363

felcsillant a szeme, hisz minden szülő azt szeretné, ha a gyereke venné át tőle a stafétát, és továbbvinné a családi vállalkozást. Ha viszont Hazz azzal állt volna elő, hogy ő bölcsész szakra megy, mert írni akar, szerintem annak is nagyon örült volna, mert egy évvel ezelőtt még arra sem volt sok esély, hogy Harry egyáltalán továbbtanul. Idén viszont évfolyamelső lett, magamögé kényszerítve az összes strébert és okostojást. -

Komolyan? - kérdezte nagyi.

-

És esküszöm, hogy nem miattam. Talán ha háromszor kérdezett

meg, valami kémiai vagy fizikai dolog kapcsán, de semmi több segítséget

nem

igényelt.

Önállóan

tanult

és

készült.

Rengeteg

kutatómunkát végzett, és nem azért, mert bizonyítani akart, hanem mert érdekelték a dolgok. A római kori irodalomról például vagy ötven könyvet falt fel két hónap alatt, és szerintem többet tud róla, mint Mr. Kleimhard, az angoltanár. -

És miket ír? Mutass már valamit, aztán menj utána, és engeszteld

ki. Nem telhet el így a szenteste... -

Oké - mondtam beletörődőn, aztán felnyitottam a laptopot, és

előkotortam a pendrive-ot. Egy százoldalas novellát adtam a kezébe, ami egy szegénytelepen felnövő kisfiúról szólt, aki származása miatt esélytelen volt arra, hogy bármire is vigye az életben, de kiderült, hogy hegedűvirtuóz, és egy gazdag mecénás segítségével lehetősége nyílt, hogy tanuljon és kitörjön a nyomorból. Nagyi izgatottan ült feljebb a füles fotelben, és máris belekezdett, én pedig egy nagy sóhajjal bújtam bele a csizmámba, és kabát nélkül szaladtam át az udvaron, hogy félelmeimtől űzve nyissak be a kisházba.

*** 364

H. Nem is értettem az egészet. Olyan szép volt minden, amíg az ünnepre készültünk, hogy úgy éreztem, a boldogságom fokozhatatlan. A családias hangulat, az ünneppel együtt járó emelkedettség és enyhe izgalom teljesen magával ragadott. Alig vártam, hogy vacsora után végre kettesben legyünk, és átéljem az igazi csodát, mikor végre semmi fájdalom vagy félelem nem mardossa a lelkemet, csak odabújhatok a páromhoz, akit fenntartások nélkül szeretek, és boldogan dünnyögjem a fülébe a Jingle Bells-t. De most, egy fél órával később, tehetetlen dühömtől ökölbe szorult kezekkel járkálok a kisházban, és válogatott káromkodások törnek fel belőlem. Nem tudom, ezt mégis hogy gondolta?! Nem dönthet az életemről, a beleegyezésem nélkül. És nem jelentkezhet a nevemben egy egyetemre, meghamisítva az aláírásomat. Mérges voltam és zavarodott. Nem is értettem az egészet. Hallottam, hogy halkan nyikorog az öreg rézkilincs, ahogy Lou óvatosan

benyit,

és

azonnal

odafordultam.

Mikor

meglátott

-

valószínűleg az arckifejezésem hatására -, még jobban összehúzta magát, pedig egyébként is apró. A vállait leejtette, két tenyerét a teste mellett lógatva felém fordította, és az arcáról sütött a megbánás. -

Édesem, ne haragudj! - mondta, de nekem ez kevés volt. Ez nem

elég ahhoz, hogy elfelejtsem, ami történt. -

Nem tudok nem a haragudni, Lou.

-

De miért? Semmi sem végleges. Ha nem akarsz odamenni,

eltépjük a papírokat, és kész. Mehetsz az egyetemre, és sikeres üzletember lesz belőled. -

Nem érted... - mondtam, és egy hatalmas sóhajjal levetettem

magam az ágyra. A lábam térdből lelógott, de a karjaimat a fejem fölé nyújtottam, mert úgy éreztem, muszáj valahogy kitágítani a tüdőmet, hogy kapjak levegőt. Lewis térdre rogyott mellettem, de nem ért hozzám. Az ágy szélére támaszkodott, és közelről nézte az arcomat. 365

-

De mit? Mit nem értek? Bocsánat, hogy a hátad mögött

intézkedtem, és nagyon sajnálom, hogy meghamisítottam a papírokat. Belátom, hibáztam, és többé nem csinálok ilyet. Kérlek, ne vonj le ezekből messzemenő következtetéseket. Ha haragszol is, tudd, hogy tényleg jót akartam. Megvonaglott a szám széle, és éreztem, hogy a gyomrom teljesen összehúzódik. Próbáltam pár mély lélegzetet venni, és kinyitottam a szemem. Egy pár másodpercig még a plafont néztem, de aztán oldalra fordítottam a fejem, és a türkizkék, gondterhelt szemekbe néztem. -

Nem erről van szó - sóhajtottam, és megsimogattam az arcát, mert

nem bírtam elviselni, hogy magát okolja. -

Hanem miről, kicsim? Mondd el, kérlek! - könyörgött tovább,

pedig enélkül is elmondtam volna, mi bánt. -

Boo... - kezdtem bele, és egyik szeméből a másikba néztem. -

Olyasmit tettél, amit nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni... Láttam, hogy félelem szalad át az arcán. - És nem, nem miattad, vagy nem azért, mert a hátam mögött jelentkeztél. Semmi baj! - cirógattam meg ismét, és egy puszira hozzá hajoltam. Megkönnyebbülten sóhajtott, és lassan nyitotta ki a szemeit. - Azért, mert kinyitottál előttem egy ajtót, amit én szándékosan zártam hét lakatra. Lewis összeráncolta a szemöldökét, és félrefordította a fejét, ahogy mindig, ha nagyon figyel. - Nem is akartam magamnak lehetőséget adni a választásra, mert tudtam, hogy a szívem hová húzna. De sokat agyaltam a dolgon, és mérlegeltem. Apa annyira boldog volt, hogy üzleti szakra megyek. És én is, hogy ez által, majd sokat lehetek vele. Együtt fogunk dolgozni, és így talán visszakapok valamit az elpocsékolt évekből. -

Hazz! - szólt közbe Lou, de a szájára tettem az ujjamat, jelezve,

hogy most ne beszéljen. -

Nem! Nem fogom gyerekes, idealista álmodozással tölteni az

életem, arról ábrándozva, hogy talán egyszer író leszek. El kell mennem az egyetemre, megtanulni, amit tudni kell a cégvezetéshez, és egyszer, 366

ha majd lesz időm, talán ismét írni fogok... Ettől még lehetek sikeres író mondtam, és a hangom meggyőződésből szólt. -

De nem leszel! - szólt Lou keserű, érdes hangon, mire felkaptam a

fejem. - Megkeseredett és életunt leszel, mert évtizedeket áldozol valamire, ami nem a te utad. Nézd, Hazz, én tényleg megértem, mi motivál, és azt is tudom, nem vagyok annyival idősebb, hogy nagy bölcsességeket mondjak, de van pár dolog, amit a saját káromon tanultam meg, még egész kicsi koromban, és csak azt szeretném, ha neked nem kellene megtapasztalnod a kudarcokat... Ha te az én hibáimból okulva átléphetnéd ezeket a dolgokat. -

Mik azok? - kérdeztem, mert kíváncsi voltam, mivel akar

meggyőzni. A szívem pedig hatalmasat dobbant, ahogy a remény szikrája feléledt bennem, de rögtön magamra is pirítottam, azzal a kifogással, hogy ezt már eldöntöttem, és tudom, mi a helyes út. Lewis felült az ágyra, mellém heveredett, a fejemet az ölébe húzta, és megsimogatta a hajamat. Nem

Meg kell küzdened az álmaidért. Meg kell találnod a saját utadat. követheted

mások

példáját,

nem

alkalmazkodhatsz

az

elvárásokhoz, csak akkor, ha azok a javadat szolgálják. Tudom, az, hogy csodálatosan írsz, neked csak egy kis plusz, egy hobbi, egy örömforrás. Látom, mikor belemerülsz és egy másik világba csöppensz. Látom az őszinte örömöt az arcodon, és tudom, mit érzel. Én ezt érzem minden alkalommal, mikor egy kísérlet, amit rengeteg munka előzött meg, sikerrel jár. Az alkotás öröme egyedülálló. Azt is tudom, hogy az üzleti életben is sikeres lennél, mert arra is alkalmas vagy, de az soha nem okozna neked olyan boldogságot, mintha azt csinálhatod, amire születtél. Tudsz valamit, amit csak nagyon kevesen birtokolnak, és épp arra készülsz, hogy levágva a saját szárnyaidat, belepréseld magad egy dobozba, hogy olyan legyél, mint mindenki más. Én viszont ismerlek, és az életemnél is jobban szeretlek... Tudom, hogy boldogtalanná tennéd magad. Kérlek... könyörgöm... Ne utasítsd el egyből! Még nagyon sok időd van, hogy dönts. Áprilisban kell beiratkozni. Addig még annyi 367

minden változik... És talán beszélhetnél erről apáddal is. Hátha ő sem azt várja, hogy az álmaidat feladva légy az utódja. Csak néztem a szemközti falat, és éreztem, hogy a szavai mélyen a lelkembe marnak. Méghozzá azért, mert teljesen igaza volt. Nem akartam tudomást venni arról, mennyire szeretnék irodalmat tanulni és napokon át elemezni egy könyvet, vagy hetekig írni egy novellát, az alkotói folyamat minden mélypontjával és fájdalmával együtt. Csak az idén döbbentem rá, milyen hatalmuk van a szavaknak, hisz eddig nem sokat foglalkoztam az olvasással. Eddig is sok könyv megfordult a kezemben,

de

inkább

csak

ponyvák.

Most

viszont,

mikor

megtapasztaltam, hogy az életben olyan érzések is várnak rád, amit soha nem is reméltél, hirtelen tudni akartam, miről beszélnek a híres írók, hogyan fogalmazzák meg azt, ami szinte leírhatatlan, és beszippantott az a világ, amit csak a könyvszerető és értő embereknek tartanak fenn. De azt is pontosan tudtam, hogy semmi nem úgy működik, ahogy várná az ember. Tehetséges íróból rengeteg van, ahogy festőből is, mégsem lesz belőlük sikeres művész. El sem jutnak a közönségükhöz, és legtöbbjük McDonald’s-ban dolgozik, hogy eltartsa magát. Ez a veszély engem persze nem fenyeget, hisz a családom gazdag, és ha egész életemben nem dolgoznék, akkor is lenne mit a tejbe aprítani, de most ügy éreztem, elég érett vagyok már ahhoz, hogy belássam: nem mindig csinálhatod azt, amit szeretnél. Néha kompromisszumot kell kötni, és keményen dolgozni, esetleg azon a területen, amit nem szeret az ember. De most Lou szavai pont az ellenkezőjéről szóltak. Épp azt próbálta elmagyarázni, hogy a nehezen meghozott döntésemet téves szempontok alapján

próbálom

alátámasztani.

És

az,

hogy

megingatta

az

elhatározásomat, pontosan azt váltotta ki, amit szerettem volna elkerülni. A szívem fellázadt, és harcolni kezdett egy álomért, amit eddig próbáltam a lelkem legmélyére száműzni.

368

77. H. Még másnap is a hatása alatt voltam az este történteknek. Bár megnyugodtam valamelyest, és utána visszamentünk Grace-hez vacsorázni, az agyam szüntelenül ekörül járt, és képtelen voltam kiverni a fejemből. Boo is látta rajtam, hogy ezen kattogok, és ezerszer kért bocsánatot, én pedig nem győztem megnyugtatni, hogy nem ő a hibás. Rá kellett jönnöm, attól, hogy a szőnyeg alá akartam söpörni a problémát, nem oldódott meg, csak nőtt bennem a feszültség, ami természetesen kirobbant, mikor nemcsak egy lehetőség kínálkozott, hanem Lou meg is tette helyettem a szükséges lépéseket, és észérvekkel is alátámasztotta, miért kellene másik útra lépnem. Éjjel éberen feküdtem az ágyban, hallgattam halk szuszogását, és még szerelmesebb lettem belé, mint eddig. Bármit megtenne, hogy engem boldognak lásson, és még egy konfliktust is bevállalt, csak azért, hogy megóvjon a saját kudarcaimtól. Fafejű vagyok, mindig is az voltam, és nehezen látom be, ha másnak van igaza. Most azonban a szívem egyértelműen jelezte, hogy Lewis pártján áll. Így nekem kellett számot vetnem önmagammal. Elhatároztam, hogy felhívom apát az ünnepek után, és őszintén átbeszélem vele a dolgokat. Addig pedig megpróbálom elterelni a gondolataimat. Talán jobb is, ha egy ideig hagyom leülepedni a dolgot. Grace mennyei főztje minden alkalommal csodálatra késztetett, és nem győztem teleenni magam, aminek az lett a hatása, hogy ebéd után is kénytelenek voltunk beiktatni egy rövid pihenőt, mert egyikünk sem tudott járni.

369

-

Nehéz lesz ezután visszaszokni a menzára - morfondíroztam, és

Boo kerekre dagadt kis pocakját simogattam, ahogy fejét az ölemben nyugtatva feküdt a kanapén. -

Nem is értem, hogy maradtok életben azon a koszton?! - kérdezte

élesen Grace. -

Jajj, ne már. Ez egy elitgimi, ahol isteni a kaja. Harry azért

panaszkodik, mert ritkán van hamburger, és nem adnak kólát. Sok a zöldség, és odafigyelnek a helyes táplálkozásra. A szülők minden évben erre szavaznak. -

Nem nekik kell megenni! - hőbörögtem. - Csak beikszelik, hogy a

gyereket tartsák répán és szénán, aztán hazamennek, és nyugodtan zabálhatják a szalonnát tojással. Grace hangosan felnevetett. -

Talán jó, hogy nem a fogadra való minden étel, drágám, mert elég

hamar lenne egy kis úszógumid - mutatott a hasamra, amin tényleg kis hurkába gyűrődött a bőr. -

Ez csak azért van, mert magas vagyok, és most ülök. Nekem

mindig volt ilyenem - mentegetőztem. -

Ühüm... - helyeselt Grace bólogatva. - Csak valahogy napról napra

vastagabb - nevetett fel harsányan. Lou azonnal megfordult, és érdeklődve kukucskált be a pólóm alá. Én láttam csak az arcát és a szemeit, amik azonnal másképp csillogtak, mikor közvetlen közelről nézte a hasamat. Már megint a mocskos gondolatok - vigyorodtam el, amíg ő apró puszikkal lepte el a bőrömet. -

Ez még nem háj, nagyi! - dünnyögte. - Csak egy kis vésztartalék a

télre. - Januártól úgyis visszamegyek edzeni, és egy hét alatt eltüntetem! mondtam határozottan, de Lewis felpillantott, és a tekintete könyörgő volt. Elmosolyodtam. -

Boo, rád is rád férne egy kis mozgás - mondta a nagymama.

-

Hetente háromszor járunk edzeni Harryvel, és kétszer focizni,

nagyi. Szerintem az azért elég. És én arra is odafigyelek, hogy mit eszem. 370

-

Akkor jó. Nagyapád elég hízékony volt - mondta Grace, és

elmosolyodott. -

Hát, Pedro se egy nádszál... - szólt halkan Lou, de nem mert

megfordulni, hogy ránézzen a nagyanyjára. Én viszont láttam az ijedtséget, és a lebukás felett érzett sajnálatot a ráncokkal övezett kék szemekben. -

Ennyire átlátszó vagyok? - kérdezte a gyönyörű asszony, és fülig

pirult. -

Nem, nem vagy átlátszó, csak mióta Harry az enyém, érzékenyebb

vagyok ezekre a dolgokra. -

Szerintem remek választás - kapcsolódtam be a beszélgetésbe. -

Jóképű és igazi úriember. Pont hozzád való! - mondtam, és egy puszit dobtam Grace felé. - Bár hozzád senki nem elég jó, de azért, ha kiteszi a lelkét, talán megüti a mércét. -

Aranyos vagy, Harry, de azt se tudom, ő vajon akar-e még valakit?

- mondta a nagyi, és lesütötte a szemét. -

Hogyne akarna! Téged mindenki akar, csak az a kérdés, elég bátor

lesz-e ahhoz, hogy kezdeményezzen - mondta Lewis, és egy nagy sóhajjal elszakadt a hasam látványától. Azt hittem, megfordul az ölemben, de gondolt egyet, egy pillanat alatt visszahajolt, és belefújt a köldökömbe. Hangosan felnyerítettem, és le akartam lökni magamról, de elkapta a derekamat, és csak fújt erősen, én pedig vergődtem a kezei között. Lehemperedtünk a szőnyegre, és ott folytattuk a birkózást, amiben meglepő módon -, nem látszott az erőfölényem. Kicsi a bors, de erős. Mikor végre ő is kifulladt, én pedig már majdnem elájultam, annyit nevettem, felkönyökölt, bár a keze még a derekamat fogta és a hasamon csorgott a nyála, majd odafordult Grace-hez. -

Nem kért randevút? - kérdezte úgy, mintha közben nem telt volna

el legalább öt perc, amíg a visongásomtól visszhangzott a ház. -

Ami azt illeti... de! - jött a vékony hangú válasz.

-

Éééés? - kérdeztem, mert nem volt türelmem az időhúzáshoz. 371

-

Mondtam, hogy az ünnepek között hívjon fel, és ha elmentetek,

akkor elvihet az operába. -

Miattunk nem kellett volna várnod - mondtam, mert lelkiismeret-

furdalásom támadt. -

Kisszívem! A mi korunkban már nem kapkod az ember, akkor

sem, ha pont most kellene gyorsan élni az életet, mert már csak kevés van belőle. -

Lószart van kevés! - mondta Lewis. - Még rá is unhatsz!

-

tette hozzá, és rámosolygott a nagymamájára.

-

Remélem. De nehéz már alkalmazkodni ennyi év után. Nektek

még könnyen megy. -

Hát, ezt azért így nem mondanám - csúszott ki a számon.

-

Micsodaaaaa?? - lifteztette meg Lou a hangszálait. - Miért? Olyan

nehéz engem elviselni? -

Nem! - nevettem fel. - De a rend és tisztaságmániád, és az, hogy

mindig minden szabályt betartasz, azért nem könnyíti meg az életem. -

Minden szabályt? Például azt, hogy egy tanár soha nem

keveredhet viszonyba a diákjával? - kuncogott Lou, amihez Grace is csatlakozott. -

Ez nem viszony! - mondtam sértetten.

-

Igazad van. Ez halálos szerelem - mondta halkan, és felcsúszott

mellettem, hogy megcsókoljon, én pedig elégedetten nyitottam szét a szám, hogy egy pillanatra megsimogathassam a nyelvét. -

Holnapután felmegyünk Londonba, nagyi. Másnap előadásom

lesz, és szeretnék már ott aludni, hogy ráhangolódjak a dologra. -

Rendben, szívem. Akkor ezek szerint anyádék most sem kerülnek

sorra? - kérdezte Grace, és a hangjából egyértelműen kicsendült a rosszallás. -

Nem fogom velük tönkretenni az ünnepeket. Majd az újévben,

egyik hétvégén hazamegyek. -

Szavadat adod? - jött a rutinos kérdés. 372

Boo habozott, amiből tudtam, nem gondolta ő ezt annyira komolyan, de Grace átlátott a szitán, és saját csapdájába csalta. Lewis szava ugyanis sokat ér, mint a kerekasztal lovagjaié. Ha ő most igent mond, januárban haza kell utaznia. -

Igen... - mondta egy pár másodperces agyalás után. - Úgyis túl kell

esni ezen. -

Így van! - erősítette meg a nagymamája, de még gyorsan

hozzáfűzte: - Ha úgy gondolod, szívesen elkísérlek. Lewis hálásan nézett rá, hisz tudta, Grace villámhárító és mediátor akart lenni. -

Köszi, nagyi, de ezt a csatát nekem kell megvívnom. - A szavaiból

kiderült számomra, hogy engem sem szeretne magával vinni, ami kicsit fájt, de biztos voltam benne, hogy megvan rá az oka. Két nappal később már úton voltunk Londonba, mikor a vonaton alkalmunk nyílt egy hosszabb beszélgetésre, mert rajtunk kívül senki nem ült a kupéban. -

Lou! - szólítottam félve, mikor elég bátorságot gyűjtöttem,

miközben a gyönyörű arcot figyeltem, ahogy kifelé bámészkodott az ablakon. -

Igen? - nézett rám azonnal.

-

Kérdezni szeretnék valamit.

-

Bármit! - válaszolta, nekem pedig eszembe jutott, hogy valami

bagatell dologgal állok elő, és hagyom a francba az egészet, mert nem biztos, hogy hallani akarom a válaszát. Aztán egy nagy légvétel után úgy döntöttem, nem leszek gyáva. -

Egyedül akarsz hazamenni, ugye?

Lou

szeme

összeszűkült,

mikor

felfogta

a

kérdést,

aztán

végigpásztázta az arcom minden négyzetcentijét. Végül előredőlt, és magához húzta a kezeimet. -

Szerelmem! Hidd el, én lennék a legbüszkébb és legboldogabb, ha

bemutathatnálak a családomnak. Ha lenne családom... - mondta, és egy pillanatra lehullott a feje, nekem pedig elfacsarodott a szívem. - De 373

azokat, akiket a vérszerinti rokonaimból szeretek, már ismered. Nagyin és Teddyn kívül nincs más, aki közel állna a szívemhez. A szüleim egész gyerekkoromban csak azt akarták, hogy olyan legyek, mint egy normális gyerek. És mivel kudarcot vallottak, azért is engem hibáztattak. Éreztem, hogy már a torkom is kaparja valami. - Ha a nagyszüleim nem lettek volna, nem emelnek ki abból a közegből és támogatnak mindenben, ma már valószínűleg nem is lennék... - fejezte be a mondandóját, és bár száraz szemekkel nézett fel rám, éreztem, hogy neki is komoly fájdalmat okozott ez a vallomás. -

Micsoda? Ez mit jelent? Meg akartad ölni magad? - kérdeztem

teljesen kiakadva. -

Igen. Voltak ilyen elképzeléseim, mikor nem láttam más kiutat a

szörnyű életemből. Teljesen letaglózott, amit mondott. Nekem se volt egy leányálom a kiskorom, anyám állandó, egyre durvább szekatúrája mellett, de szuicid hajlamom sosem volt. Nem tudtam volna ártani magamnak. Milyen elkeseredett és kilátástalan lehetett Lou élete, ha gyerekként véget akart vetni neki? Átnyúltam érte, és egy mozdulattal az ölembe emeltem. Hálásan bújt hozzám és a nyakamba fúrta az arcát. - Úgy tervezem, hogy hazamegyek, elmondom az előre begyakorolt szöveget, és igazából nem érdekel, mit szólnak hozzá. Egy éjszakát valami motelban töltök, és másnap jövök is haza. -

De ha nem alszol otthon, legalább a szállodában hadd várjalak

meg, kérlek! - suttogtam a hajába, aminek az illata mentollal keveredő lime-ra emlékeztetett. -

Persze. Nagyon örülnék, ha elkísérnél - mondta, engem pedig

elöntött a megkönnyebbülés. Azok után, amit elmondott, rettegésben telt volna a nap és az éjjel, mert nem tudom, mit váltanak ki belőle a szülei. -

És mikor akarsz menni? Csak mert két vizsgám lesz januárban. De

tizenkettedike után, már nincs semmi komoly. 374

-

Persze, jó akkor is. Nem kell elkapkodni - nevetett fel keserűen, én

pedig átöleltem, az állam a fejére támasztottam, és szinte ringattam a karjaimban. Bármit megadtam volna, hogy elűzzem a rossz emlékeit, mert nekem is van belőlük elég, és tudom, mekkora teher, hogy örökké felbukkannak az ember fejében.

*** L. A történtek azért rányomták a bélyeget az utolsó két napunkra, de láttam Harryn, hogy mennyit gondolkozik a dolgon, és ettől valamiért megkönnyebbültem. Mert ezek szerint neki is fontos, és ő sem tudja lezárni magában egy egyszerű nemmel. Ha így van, akkor pedig jó, hogy beadtam a jelentkezést, mert különben már nem lenne választása. Reméltem, hogy beszél majd az apjával, és azt is, hogy Frank úgy reagál, ahogy egy jó apának kellene, bár ebben az emberek teljesen kiszámíthatatlanok.

A

legokosabbak

is

teljesen

irracionálisan

viselkednek, ha a gyerekükről van szó. Ezen mindig ledöbbenek. Ha nekünk lesz gyerekünk Harryvel, remélem, azért nem vetkőzünk ki önmagunkból. Az szörnyű lenne. Ezzel együtt azonnal beugrott a babakocsit tologató, földön ülve LEGO-tornyot építő Hazz képe, és végem volt, mint a botnak. Még csak tizennyolc lesz! - figyelmeztettem magam, de képtelen voltam kiverni a fejemből az idilli látomást. Karácsony első napja a születésnapom jegyében telt. Évek óta bevált szokás, hogy bár szentestén születtem, mindig másnap tartjuk, mert nagyon rossz karácsonyi ünnepeknek lenni. Másnap se sokkal jobb, de azért klasszisokkal élvezetesebb. Így legalább úgy érzem, az a nap az enyém, nemcsak az van, hogy boldog karácsonyt, ja és boldog szülinapot IS... 375

Nagyi isteni pisztácia krémes tortát sütött, amit imádok, és hányásig tudom magamba tömni. Idén csak azért nem következett be a dolog, mert Harrynek is ugyanannyira ízlett, így egy óra alatt felfaltuk az egészet, és már nem volt mit nézegetni, hogy vajon befér-e még egy szelet. Nagyi halálra röhögte magát azon, hogyan tömtük magunkba a süteményt, és csinált vagy ötven képet, amin tele van a szánk, mint egy pocoknak. Imádja az ilyen kompromittáló képeket. Csak remélni tudom, hogy nem tolja fel valamelyik közösségi oldalra, ahová Hazz beregisztrálta, és kiokosította az összes használatáról. Másnapra híre ment, hogy Grace Kinley-Tomlinson regizett a Face-ra és a Twitterre, és innentől nem volt megállás. Több százan jelölték be, de persze nem elégedtek meg ennyivel, hanem üzenetekkel bombázták, ami odáig fajult, hogy este fél tízkor kijelentette, fel kell vennie egy alkalmazottat, mert ő ezt egyedül nem bírja. Nagyot nevettünk a dolgon, de aztán csak összebújtunk a kanapén Harryvel - a lábainkat úgy összekuszálva, hogy hirtelen nem is tudtam, melyik, kihez tartozik -, és csak néztük a csillogó szemmel laptopozó nagyit, aki egy nappal korábban még hallani sem akart arról, hogy felregisztráljon valahová. De Harry kábé tíz perc alatt meggyőzte, mégpedig azzal, hogy felidéztette vele a kedvenc ifjúkori emlékeit, és elhúzta a mézesmadzagot, mikor egy-egy sztori után nagyi felsóhajtott, hogy vajon mi lehet Caroline-nal vagy Freddel, mondván, hogy őket is megtalálhatja egy gombnyomással. Nem sokkal később pedig már a boldog visongást csodáltuk, ahogy könnyes szemmel örült az újabb ismerősöknek, régi barátoknak. Éjfél körül búcsúztunk el tőle, mikor még javában csetelt, és úgy tűnt, reggel is a fotelben találjuk majd. -

Gyerekek, el sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, hogy

rábeszéltetek. -

Csak Harry! - javítottam ki.

-

Mindkettőtöknek! - nézett rám szúrósan nagyi. - Hisz te már évek

óta nyüstölsz, és Hazznak azért, mert rájött, hogy mivel tud kedvet csinálni hozzá. 376

-

Ne örülj annyira! - mondta Harry nevetve. - Pár nap múlva, mikor

a kialvatlanságtól már leesik a fejed, lehet, hogy revideálod az álláspontodat - kacsintott nagyira, aki mosolyogva ölelte meg. -

Lehet, de akkor is boldog vagyok. Olyan emberekkel beszéltem,

akikre már nem számítottam ebben az életemben. Konkrétan mindenki fent van. Én meg azt hittem, az én korosztályom már nem vesz részt ilyesmiben. -

Mindegyiküknek van unokája, családja, aki segít nekik, és ők is

szeretnek

képeket

posztolni

gyerekekről,

konyhakertről,

friss

süteményről - magyarázta Harry. -

Akkor kitehetem azokat, amiket most csináltam? - kérdezte, mire

mindketten azonnal rákiabáltunk, hogy NEM, amitől kipukkadt belőle a röhögés. Harry felkapta, megpörgette, és össze-vissza puszilta, miközben veszekedett vele, mint egy gyerekkel. -

Te kis gonosz! - mondta neki. - Meg ne merd tenni! - Bár ő is tudta,

hogy nagyi sosem csinálna ilyet, de jó volt kicsit belemenni a játékba, és hallani gyöngyöző kacagását, ahogy élvezi a „büntetést”. Néztem őket, és rá kellett jönnöm, rengeteg közös tulajdonságuk van Harryvel, és ez csak az egyik, amit imádok. Mikor beértünk a kis kuckónkba, Harry megkért, hogy csukjam be a szemem. Megilletődtem, mert azt beszéltük meg, nem csinálunk nagy hepajt a szülinapokból. Úgy hittem, a torta és a gyertyák elfújása, meg a nagyitól kapott új wok bőven elég az ünneplésből. Éreztem, hogy Harry mögém lép, és a fülemhez hajol. Végigfutott rajtam a libabőr, mire meghallottam rekedt suttogását; -

Ezt szerettem volna kettesben átadni...

A nyakamhoz ért valami jéghideg dolog, mire kipattant a szemem. A kis belépőben álltunk az ajtó mellett, és ahogy odakaptam, megéreztem a láncot, amit Hazz gondosan tartott hátulról, mert a ficánkolásomtól nem 377

tudta bekapcsolni. Ahogy rájöttem, mi az, gyorsan a tükör felé fordultam. Mikor megláttam az ezüstláncon függő világítótornyot, majdnem kiugrottam a bőrömből. -

Ez gyönyörű! - hüledeztem, és az ujjaimmal próbáltam felfedezni a

míves darabot. Harry becsatolta a láncot, aztán lehajolt, és a nyakamra nyomott egy nagy cuppanóst. -

Boldog

szülinapot,

professzor!

-

mondta,

és

a

tükörben

összekapcsolta a pillantásunkat. - Nagyon szeretlek! -

Én is téged, édesem! - fordultam azonnal felé, hogy egy igazi

csókkal köszönjem meg a mesés ajándékot. Mikor percekkel később elváltunk, lenéztem, de nem igazán láttam a medált, mert a lánc alig ért az állam alá. -

De miért világítótorony? - kérdeztem, és az ujjaim között

forgattam a finom kis ékszert. -

Mert nekem te vagy a fény, ami mindig hazavezet. Bármilyen

vihar dúl a lelkemben, vagy bármekkora hullámok akarnak maguk alá temetni, te mindig ott vagy és mutatod az utat. - Teljesen meghatott, amit mondott. -

Köszönöm! - suttogtam a szájába, és újabb szerelmes ölelésbe

vontam, hogy azután terelgetni kezdjem az ágy felé. Mikor Londonba menet a családomról beszélgettünk, magam is meglepődtem, milyen őszintén tudok beszélni Harrynek, még a legfájdalmasabb

emlékeimről

is.

Senkinek

nem

mondtam

el

gyerekkorom sötét titkait, még a profnak sem. Rajta kívül nem voltak barátaim, így nem volt nehéz betartani a magamnak tett ígéretet, hogy ezeket a dolgokat a lelkembe zárom. De most, ahogy pár mondattal körülírtam a dolgokat, éreztem, hogy egyre több és több emlék akar kimászni a mélyen elásott ládikóból, ahová elzártam őket. Most, hogy résnyire nyitottam a fedelét, csak úgy özönlöttek ki az elfojtott emlékek. Eddig csak Harryt sajnáltam, amiért egész kiskorát érzelmi elnyomásban 378

élte le, de ebben a pillanatban rájöttem, nekem sem volt könnyebb. Az eszem miatt ugyan büszkék voltak rám, és mikor már kiderült, hogy mennyire különleges vagyok, úgy adták elő, mintha mindig is támogattak volna, de a valóságban inkább átoknak találták a másságomat. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy meleg vagyok, csupán arról, hogy az iskolai előmenetelem - mondjuk úgy eltért az átlagostól. Sok életrajzi könyvet olvastam, és mikor Einstein, vagy más híres tudós történetében hasonló dolgokra bukkantam, mint amit én éltem át, kicsit megnyugodtam. Aztán Grace és a nagyapám magukhoz vettek egy nyárra, és akkor jöttem rá, hogy az élet szép is lehet. Hogy az, ha eltérsz az átlagtól, nem tesz selejtté, sem alkalmatlanná az életre. Akkor kezdtem megbarátkozni a különcségemmel, és egyúttal felfedezni a benne rejlő lehetőségeket. A kisházban csak úgy faltam a könyveket, és csak annyira hagytam abba az olvasást, míg bebicikliztem a városba, hogy friss tejet és kenyeret hozzak, valamint a könyvtárosnő agyára menjek. Őszre teljes bizonyossággal tudtam, hogy mit nem akarok, és ez elég segítség volt ahhoz, hogy meghozzam a szükséges döntéseket. A hirtelen változást mások is észrevették, és talán lett volna alkalmam barátságokat kötni, de engem már nem érdekelt. Csak az, hogy túléljem a még rám kényszerített időt, míg végre tiszta lappal kezdhetek egy másik iskolában. A kis balesetről pedig, ami a szexuális irányultságom felfedezésével járt együtt, soha senkinek nem beszéltem. A szégyen még most is élénken él bennem, úgyhogy talán soha nem leszek rá képes, hogy akár Harryvel is megosszam. Amikor elmondtam neki, hogy a családommal nem igazán szeretném megismertetni, enyhe csalódottságot láttam átsuhanni az arcán, de mikor rájött, hogy pusztán azért, mert nem érzem őket alkalmasnak a normális emberi viselkedésre, az ölébe vett, és úgy ringatott, mint egy gyereket. Én pedig, felnőtt életem során először, anélkül olvadtam bele az óvó 379

szeretetbe, hogy felmerült volna bennem az önvád, miszerint túl gyenge vagyok. - Melyik hotel? - kérdezte Harry, mikor a bőröndünket leráncigálta a vonat szűkös lépcsőjéről. -

A Marriot.

-

Húha... - nyugtázta, és meghúzogatta a szemöldökét. - Remélem, a

nászutas lakosztály... A szemében tisztán láttam a huncutságot, amin szokás szerint elvigyorodtam. -

Nem, csak egy sima szoba, de úgysem lesz sok időnk, amit ott

tölthetünk. Holnap már délelőtt megbeszéléseim lesznek, aztán délben egy munkaebéd, és utána az előadás. Csak este nyolc körül szabadulok. -

Oké, tudom - sütötte le a szemeit Harry. - A Qaskadban foglaltunk

asztalt. Gem szerint ott jó a konyha. -

Rendben. Amint tudok, csatlakozom hozzátok. - Felmerült

bennem a kétely, vajon Hazz nővére elfogad-e majd, de gyorsan el is hessegettem. Ezen ráérek akkor aggódni, ha valami balul sül el. Harry leintett egy taxit, ami azonnal lehúzódott az útról, és a sofőr készségesen

kiugrott,

hogy

segítsen

berakni

a

cuccainkat

a

csomagtartóba. Mikor már elhelyezkedtünk a hátsó ülésen, és a göndör fürtök szétterültek a vállamon, ahogy Hazz a nyakamba fúrta az arcát, hihetetlen jó érzés kerített hatalmába. Itt vagyok Londonban, egy nagyszabású előadásra készülök, a karrierem szépen alakul, attól függetlenül, hogy egy újabb évet fecsérlek el gimnáziumi tanárként, és itt van velem a férfi, akivel az egész hátralévő életemet szeretném leélni. Semmi nem volt, ami boldogabbá tehetett volna.

380

78. H. A Gemmával való találkozás előtt már rám is átragadt Lewis feszültsége, amit bár nem beszélt meg velem, de így is teljesen tisztában voltam azzal, hogy jobban fél tőle, mint attól, hogy ezer ember előtt tartson előadást egy hatalmas színházteremben, amit persze sokan fel is vesznek, és tudományos körökben pillanatok alatt a világ összes pontján meg fogják nézni. Emiatt semmi félelem nem volt benne, de ha csak kiejtettem a vacsora szót, vagy a nővérem nevét, úgy lefagyott, hogy mindig újra kellett indítani a rendszert. Nem volt magyarázat a félelmére, de azért tökéletesen meg tudtam érteni. Amit elmeséltem a testvéremről, az nem festett túl rózsás képet róla, ezért valamelyest én is tartottam az este kimenetelétől. De aztán eszembe jutott a nyári találkozás, mikor Gemma olyan aranyosan állt a dologhoz, és semmilyen szélsőséges megnyilvánulása sem volt. Ebbe az emlékbe kapaszkodtam, és így sikerült teljesen odafigyelnem Lewis előadására, ami egyébként is lehengerlő volt és fenomenális. Rászabott öltönyében, acélszürke nyakkendőjével, amit én kötöttem meg karcsú nyakán (Kétszer, mert egyszer nem bírtam ki, kibontottam, és a gallérja alá szívtam egy nagy, lila foltot, hogy egész nap bizseregjen, és erről mindig eszébe jusson, hogy hozzám tartozik.), és barna, napabőr cipőjében annyira szexi volt, hogy az összes nő egyszerre sóhajtott fel, mikor belépett a zsúfolásig telt terembe. - Jó estét, hölgyeim és uraim, Lewis Tomlinson vagyok! - mutatkozott be, mire észrevétlenül az öklömbe haraptam, és lejjebb csúsztam a székben, mert már éreztem, hogy merevedésem lesz, és hogyha még egyszer meghallom a hangját, hangosan fel fogok nyögni, annyi szent. 381

Lewis gyönyörűen beszélt a kutatásairól, arról, mennyire fontos, hogy az idős emberek számára teljes értékű életet tudjunk biztosítani, és hogy milyen közel a siker. Hogy az őssejt kutatásoknak nem csak a kozmetikai ipar számára van hatalmas jelentősége, és nem az a cél, hogy kívül fiatalossá tegyük a belül szervi problémákkal küzdő embereket, hanem az, hogy a ledolgozott évtizedek után a nyugdíjas kor tényleg a megérdemelt pihenésről szóljon, mikor kiélvezhetik az unokák szeretetét és a fiatalos életvitelt. Magával ragadott, és azon gondolkoztam, vajon hol leszünk húsz év múlva? Ő addigra kétség kívül a világ egyik legelismertebb kutatója lesz, én pedig... Én pedig mi leszek? Egy tröszt tulajdonosa, aki korán reggel kel, hogy a friss adatok birtokában lépjen be a székházba, és előre tudja, mit akarnak tőle az emberei. Aki százak életéért, munkájáért felelős, és remekül elboldogul az üzleti életben; vagy egy író, akinek már megjelent pár könyve, de még nem sikerült megtalálnia az olvasóit, és napról napra küszködik a kétellyel, hogy valóban arra született-e, vagy csak rá akarja magát erőszakolni a világra? Egy meg nem értett művész, aki állandóan elégedetlen, aki sikertelensége miatt a másikban keresi a hibákat, hogy a sajátjai ne kínozzák szüntelen... Nem kellett sokat mérlegelnem, hogy eldöntsem, melyik lenne méltóbb társ Lewishoz. Épp a gondolatmenetem végére értem, és eldöntöttem, hogy mit akarok, mikor hatalmas tapsvihar tört ki a teremben, és az első sorokban már fel is pattantak a lelkes hallgatók. Mire elért hozzám a hullám, már én is álltam, és hangosan fütyültem, hogy egy pillanatra magamra vonjam Lewis figyelmét. Azonnal odanézett, hisz a focipályáról jól ismerte ezt a hangot, és egy hihetetlenül édes, büszke, de félszeg mosollyal ajándékozott meg, icipicit oldalra biccentve a fejét. Szerettem volna odarohanni hozzá, és magamhoz ölelni, össze-vissza csókolni, és felemelni, mint a győzteseket szokták, de persze ezt soha nem tehetem meg. Bármennyit változik is a világ, és lesz egyre elfogadóbb, erre még több emberöltőnyit várni kell. Ezért csak egy puszit fújtam neki a 382

tenyeremről, ő pedig rám kacsintott. A mellettem álló nő persze azt hitte, hogy neki szólt, úgyhogy azonnal megigazította a melleit, és elkezdett kifelé tolakodni a sorból, hogy egy autogramért ostromolja majd a professzort, de én tudtam, hogy semmi esélye. Mert ez a kivételes ember már az enyém, és körmöm szakadtáig harcolni fogok, hogy örökre az is maradjon. Láttam, ahogy körülveszik a rajongók, és kérdésekkel ostromolják, közös fotókra húzzák magukhoz, míg ő csak engem keres a szemével. Mikor megtalált, intettem neki, hogy elmegyek, és mutattam, hogy hívjon, hogyha végzett. Ránéztem az órámra, és döbbenten láttam, hogy majdnem el is késtem. Sietve vágtam át a szálloda haliján, mikor egy ismerős hang állított meg a rohanásban. -

Harry!

Megfordultam, és az öreg proffal találtam szembe magam, aki mindentudó mosollyal, a szemeiben huncut csillogással várta, hogy odalépjek hozzá. -

Dr. Right! - üdvözöltem, és én is szélesen elmosolyodtam. Tudtam,

hogy Lewis mindent elmesélt neki, és örültem, hogy végre egy cinkosunkkal találkozhatok. -

Gondoltam, hogy itt végre találkozunk! - mondta az öreg, és

megveregette a vállamat, miközben a kézfogás féloldalas ölelésbe ment át. -

Ehhez nem kellett doktori, hogy rájöjjön, nem igaz? - kérdeztem,

és rákacsintottam, mire harsányan felnevetett. -

Valóban nem... Lewis szenzációs volt! - A hangjából igazi

büszkeség csendült ki. - Még soha nem láttam ennyire felszabadultnak és lehengerlőnek. Nem volt olyan a teremben, aki ne került volna a hatása alá. Szerintem az összes szkeptikust legyőzte ezzel a vehemenciával és hittel, amivel beszélt. -

Igen, ha valamibe beleéli magát, arról mindig így beszél... 383

-

mondtam, és eszembe jutott, mikor arról akart meggyőzni, hogy

másik egyetemre menjek. -

A kutatásain kívül csak rólad hallottam így nyilatkozni

-

mondta a prof, én pedig fülig elvörösödtem. - Csak azt akartam

mondani, Harry, hogy remélem komolyak a szándékaid. Lewis nagyon érzékeny, és halálosan szerelmes beléd. Ha te csak játszol vele, abba teljesen bele fog rokkanni, ugye tudod? Hirtelen olyan düh áramlott szét az ereimben, hogy azt hittem, bemosok egyet a vén hülyének. Egyrészt: hogy képzeli, hogy beleavatkozik a magánéletünkbe, másrészt: hogy feltételezhet ilyesmit rólam?! De mire a harmadik mély lélegzetet vettem, beláttam, hogy csak azért vette ilyen személyeskedőre a figurát, mert őszintén szereti Lewist, tisztában van a kamaszkor szenvedéseivel, és igazán törődik vele. Nagy nehezen lehiggadtam, és egy újabb tüdőtágító légvétel után közelebb hajoltam. Az öreg folyamatosan fürkészte az arcom, így gondolom, nem maradt észrevétlen számára, ami átsuhant a vonásaimon, de úgy tűnt, ez csak megnyugtatta őt. -

Dr. Right, nem hiszem, hogy be kellene számolnom önnek az

érzéseimről, de mivel tudom, hogy igazán szereti Lewist, most kivételt teszek. A szándékaim véresen komolyak, és őszintén mondom, az égvilágon semmi más nem érdekel, csak ő. Úgyhogy megnyugodhat, és leveheti a lovagi páncélt. Itt nincs kiért megküzdeni. Vigyázok rá, és amennyire tőlem telik, boldoggá teszem. Rendben van így? - kérdeztem a ráncos szemekbe fúrva a pillantásom. Az öreg nagyon figyelt, aztán egy

féloldalas,

kaján

vigyort

villantott

felém,

miközben

megcsodálhattam kissé kusza, és felettébb ritkás fogsorát, ami az évek múltával úgy döntött, lazábbra veszi a figurát. -

Így teljesen rendben van, Harry, és kérlek, bocsáss meg a

neveletlenségemért. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem csak Lewis kötelezte el magát. 384

-

Nem. Nem csak ő... - Már én is mosolyogtam. - Elnézését kell

kémem, de máris elkéstem. A nővéremmel vacsorázunk, de Boo csak később szabadul, így előre kellene mennem. -

Ó, pardon! Nem akartalak feltartani. Azért remélem, lesz még

alkalmunk normális körülmények között találkozni. -

Mindenképpen. Ha a szünetig nem, akkor legkésőbb júniusban,

Atlantában. -

Az remek lesz. És gratulálok a csodás eredményeidhez.

-

Köszönöm! Nagyon kedves - szorítottam meg a felém nyújtott

jobbot, majd a másik kezemmel megpaskoltam a szeplőkkel pöttyözött csontos kezet, és gyorsan kiszaladtam az utcára, hogy bevágjam magam egy taxiba, és nagy jattot ajánljak fel az arab sofőrnek, ha talál egy gyorsabb utat a Sohoba. Persze így sem sikerült annyit késnem, hogy Gemma várjon rám, de az asztalunkat már majdnem kiadták másnak. Nagy szusszanással huppantam le a székemre, és még mindig azon agyaltam, hogy nekem esett az öreg prof, mikor egy finom kéz szorította meg a vállamat, majd egy rúzsos puszit kaptam hátulról az arcomra. -

Öcsi! - mondta Gem, és mikor felé fordultam, a másik arcomra is

adott egy cuppanóst. -

Te, aki soha nem csinálod ilyen komolyan a puszilkodást,

fogadjunk, hogy csak azért tetted ezt velem, hogy a csókálló rúzsodat vakargassam egy órán át. -

Lehet... - incselkedett, és becsusszant a helyére. - De hol a híres-

neves professzorunk? -

Még nem szabadult el, de ahogy tud, csatlakozik hozzánk.

-

Jaj, annyira várom, hogy megismerjem végre. Apa ódákat zengett

róla a telefonban. -

Mi?? Apával Lewisról diskuráltatok?

-

Aha. És képzeld, csak dicsérő szavak hagyták el a száját.

-

Óóó... 385

A kijelentése engem is teljességgel meglepett. Éreztem, hogy apám nagyon megkedvelte Lewist, de erre azért nem számítottam. -

Szeretnélek megkérni, hogy kicsit fogd vissza magad. Lewis

nehezen kezeli ezt a fajta vehemenciát, és még nem igazán jöttünk bele a dologba... -

Milyen dologba? Hogy együtt jártok? De hisz már több mint, egy

fél éve tart. -

Nem! - nevettem fel hirtelen - Nem abba! Az remekül megy, csak

tudod nehéz még másokkal erről beszélni. -

Értem... - mondta Gem, és az arcomat fürkészte. - De ugye ez nem

azt jelenti, hogy soha nem akarjátok felvállalni? Utálom a gyáva embereket. -

Tesó! Ne akassz ki! És ne gyere ezekkel a közhelyekkel! Nektek

fogalmatok sincs, milyen nehéz ezzel megbirkózni. Könnyebb magadra tetováltatni a vallásodat, vagy, hogy milyen drukker vagy, és büszkén viselni, mint azt, hogy meleg vagy. -

Mégis mi a különbség? Csak addig bántanak miatta, míg

rejtegeted. -

Fogalmad sincs ezekről a dolgokról! - vágtam oda neki

prüszkölve, és a fejemben újra lejátszódott az otthoni jelenet, vagy az elkapott, lesütött pillantások, amiket akkor láttam, mikor életünkben kétszer, kézen fogva sétáltunk a nyílt utcán. Gemma, látva a hirtelen feltörő dühömet, azonnal visszakozott. -

Oké, oké... Ez a ti dolgotok, csak nem szeretem, ha valaki mártírt

csinál magából. Melegek vagytok, de boldogok. Másnak semmi köze hozzá. -

Ezt más is így gondolja... És nem is akar tudomást szerezni a

dologról. -

De ha minden meleg csak rejtőzködik, akkor nem szokják meg az

emberek, és csak elhúzódik az átmenet. Egyre több celeb coming outol, és nem érik őket atrocitások. 386

-

Ha a napi több száz vagy ezer gyűlölködő üzenetet nem vesszük

figyelembe, vagy az ilyen hír alatti kommenteket sem, amiben a halálukat kívánják egyesek, akkor teljesen igazad van! - mondtam komoly meggyőződéssel, mert mióta én is részese lettem ennek a háborúnak, sokkal jobban odafigyelek az ilyesmire. Gemma még nézett egy pillanatig, és mérlegelte a szavaimat, majd ellágyult a tekintete. -

Oké, öcsi, biztosan igazad van. Én nem nagyon figyelem ezeket a

dolgokat. Tegyetek úgy, ahogy nektek jó! Csak szeretném, ha tényleg boldogok lehetnétek. -

Most is azok vagyunk! - mosolyodtam el. - Csak kicsit másképp,

mint ti, heterók. Lewis ebben a pillanatban sétált be az ajtón, és zavart tekintettel nézett körül, utánam kutatva. Mikor észrevett, azonnal felcsillant a szeme, amit a szemüveg lencséje csak még jobban kihangsúlyozott, majd egy nagy sóhajjal elindult az asztalunk felé. Én már felálltam, fél kézzel hátratolva a székemet, és mikor odalépett, egy gyors öleléssel szorítottam magamhoz, majd a nővéremhez fordultam: -

Ő itt Lewis! - öleltem át a széles vállat, ami pont a hónom alá ért. -

Ő pedig a testvérem, Gemma. -

Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek! - nyújtotta ápolt

kezét Gem, Lewis pedig szívélyesen megrázta. -

Én is nagyon kíváncsi voltam már, hogy milyenek a Miles gének

egy lányon, de meg kell, hogy mondjam, erre nem számítottam. Sokkal gyönyörűbb vagy, mint amilyennek elképzeltelek. Ő, de kis okos, és mennyire tudja, mivel kell levenni egy nőt a lábáról. Remek kezdés! - dicsértem meg magamban, és tudtam, hogy nyert ügye van. Innentől könnyű volt kezelni a szeszélyes nővéremet, akit Lewis úgy csavart az ujja köré, mint vihar a vitorlát az árbocra. Azon vettem észre magam, hogy nyugodtan falatozom, és néha diszkréten somolygok az enyhén átlátszó dolgokon, amiket Lewis bevetett. Folyamatosan magáról beszéltette Gemmát, aki valószínűleg úgy távozik majd erről a 387

vacsoráról, hogy élete egyik legjobb társalgásaként tartja számon. Mindig nevetek azon, Lou milyen egyszerű módszerekkel tudja manipulálni az embereket. Ilyenkor meg is ijedek, és agyalni kezdek, vajon velem is ezt csinálja-e, de aztán rájövök, hogy soha. Őszinte tekintete és a belőle sugárzó szerelem mindig megnyugtatja a lelkemet. Éjjel egy is elmúlt már, mikor a taxi mellett búcsúzkodtunk hosszasan, és Lou meghívta Gemmát Atlantába, hogy töltsön majd nálunk egy hetet. A jövő ilyen szintű tervezése mindig enyhe gyomorgörcsöt okoz, de a jobbik fajtából, mikor kellemes bizsergés járja át a testedet, és alig várod, hogy elteljen az idő, amíg végre megvalósíthatod a nagy álmodat. Nekem úgy tűnt, már csak karnyújtásnyira vagyunk tőle.

*** L. Minden, ami a téli szünet alatt történt, beleértve a fantasztikus londoni utat is, csak még közelebb hozott minket egymáshoz. Harry nővére hihetetlenül aranyos volt, és bár Hazz felkészített rá, hogy igazából egy elkényeztetett, önző kiscsaj, ebből semmi nem igazolódott be, mert Gemma kedves volt és szeretetreméltó. Utólag Harry is csak ámult azon, mennyire megváltozott a testvére. -

Te is más vagy, mint egy fél évvel ezelőtt... - mondtam neki, és

belecsókoltam a hajába, ahogy a vasútállomáson vártuk a vonatot, szilveszter előtt egy nappal, hogy átutazzuk a fél országot, és Nicknél töltsük az utolsó két napot. -

Ez igaz. De én csak miattad.

-

Gondoltál már arra, mi van, ha nem fogadom el az állást, és soha

nem találkozunk? - kérdeztem, és az arcát fürkésztem. 388

-

Milliószor átfutott már rajtam a gondolat! - válaszolt habozás

nélkül. Hirtelen a kezemért nyúlt, mintha a lehetőség is annyira megrémítené, és szeretne kapaszkodót keresni a valóságban, nehogy pusztán az elképzelés

is

tönkretegyen

valamit.

-

De

mindig

arra

a

végkövetkeztetésre jutok, hogy akkor is megtaláltalak volna. Azt mondják, ha egy lélek véletlenül két testben születik újjá, akkor addig keresi a másikat, míg végül, bármilyen soká és bármilyen körülményes úton, de rátalál. És hogy tévedhetetlenül felismerik egymást... - mondta a szemembe nézve, én pedig nem is tudtam, mosolyogjak, vagy sírva fakadjak, annyira szép volt, amit hallottam. -

Ez

a

teória nálunk megbukott -

szúrtam közbe, enyhe

szarkazmussal. - Mi heteken át próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy az egész csak egy tévedés. -

Nem egészen - csóválta meg a fejét. - Én első naptól éreztem a

felfoghatatlan vonzódást, csak azt nem tudtam elképzelni, hogy te is viszonzod az érzéseimet. Hozzám hajolt, és egy puszira csücsörítette hihetetlenül rózsaszín, élettel teli ajkait, amiket akkor se unnék meg, ha naponta tíz órán át kellene becézgetnem őket. -

Igazad van. Mai napig nem felejtem el a mindent elsöprő

késztetést, hogy hozzád érjek. Most rajta volt a sor, hogy kicsit elpiruljon. Sejtettem, hogy valami régi emlék tolakodott az elméjébe. - Na, mi jutott eszedbe? - kérdeztem, és már vigyorogtam, mint a tejbetök. -

A zuhanyozó! - bukott ki belőle, és láttam, hogy kicsit szétteszi a

lábait, amiből azonnal tudtam, hogy már félkemény. -

Melyik? - kérdeztem vékony hangon, mert nekem két ilyen eset is

beugrott hirtelen. Harry enyhe zavarodottsággal a szemében húzta fel a szemöldökét. - Az öltöző, vagy a tábor? -

Óóóó... - nevette el magát. - Nos, természetesen az első, de most,

hogy mondod, a második is szép emlék, ami azt illeti. 389

Mondandóját egy kacsintással kísérte, amitől nagyot dobbant a szívem. Arról, hogy meglesett a szöcskeszedő táborban, csak akkor szereztem tudomást, mikor már összejöttünk, és épp alig bírtuk türtőztetni magunkat. Én még szűz voltam, Harry pedig annyira kiéhezett, nem is tudom, hogy éltük túl a következő napokat, míg végre egymásnak eshettünk. - Neked melyik a kedvenc erotikus emléked? kérdezte közelebb hajolva, és én épp válaszolni akartam, mikor megcsapott az érkező vonat szele, és egészen addig nem volt alkalmam válaszolni, míg el nem helyezkedtünk a kupéban. Most nem volt akkora szerencsénk, mint odafelé. Egy idősebb házaspár ült már az ablaknál, egymással szemben, így mi egymás mellé helyezkedtünk a férfi mellett, és jólnevelten üldögéltünk vagy negyed órát, mire egyáltalán eszembe jutott, hogy hol hagytuk abba a beszélgetést. Elmosolyodtam, megböktem Harryt a könyökömmel, és mikor felnézett a telefonjából, amin épp Nickkel csetelt, csak annyit mondtam: -

Mikor a pincebulin elmesélted az elsőt.

Hazz szemöldöke felszaladt a homlokára, amíg értelmezte a dolgot, aztán picit félrehajtotta a fejét, mintha nem akarna hinni a fülének. -

De az nem is igazi... - mondta, és mintha kicsit csalódott lett volna.

-

Dehogynem. Akkor eszméltem rá, hogy ez a legigazibb dolog a

világon, amit valaha átéltem. A szememet akaratlanul elfutották a könnyek, mire Harry mély levegőt vett, és egy szempillantás alatt a számra hajolt. Nem volt benne semmi provokatív vagy sokkoló, csak egy természetes gesztus volt attól, akit szeretsz, de a fülsértő sikoly, ami az öreglányból tört ki, azonnal kirángatott a csodás pillanatból. -

Pfújj! Ez már mindennek a teteje. Hogy ebben az országban már

mindent lehet! Ez erkölcsi fertő! Ez gusztustalan! - háborgott, és már fel is állt, hogy lekapja a táskáját az öregember feje fölötti tárolóból. Arthur! Azonnal keresd meg a kalauzt, és kérj másik helyet. Egy másodpercet sem maradhatunk itt. Még a végén elkapunk valamit! 390

mondta epésen, és már kicsörtetett a folyosóra, úgy kivágva az ajtót, hogy a zsanérok sírva könyörögtek kegyelemért. A férfi kissé zavartan nézett ránk, ahogy szinte belefagytunk a jelenetbe. Harry még mindig felém hajolt, és bár a szánk nem ért össze, ahogy mindketten ijedten néztünk fel az ápolt bajuszt és szakállat viselő férfira, a helyzet egyértelmű volt. Mikor rájött, hogy mi történhetett, az arcára gyűlölettel vegyes undor költözött, és villámgyorsan követte a feleségét, majd kintről még visszanézett, és köpött egy isteneset. Olyan sokkoló volt az egész, hogy Harry csak visszaült a helyére, és maga elé meredt, míg én viaskodtam a bensőmet marcangoló kettős érzésekkel. Szívem szerint utánuk mentem volna, és üvöltözve követelem, hogy kérjenek bocsánatot, de közben, a lelkem másik fele csak el akart bújni, és megsemmisülten kucorogni a sötétben, ahol senki sem látja. Sértett önérzet és szégyen. Egyik sem győzte le a másikat. Az egész szilveszterre rányomta a bélyegét az eset, és Harryvel együtt képtelenek voltunk kivonni magunkat a hatása alól. Egy világ, ahol egy szerelmes puszi másokból ezt váltja ki, nem kifejezetten az a hely, ahol élni szeretnénk. Soha nem értettem azokat az embereket, akik attól érzik magukat jobban, ha mások boldogságát tönkretehetik. Mert egy normális gondolkodású ember nem érzi azt, hogy bele kellene avatkoznia másik két ember magánéletébe, pusztán azért, mert ő másképp látja a dolgokat. Érdekes módon a bevásárlóközpontokban a gyerekeiket megrázva üvöltöző szülőkre senki nem szól rá, ahogy azt is könnyebben elfogadja a közvélemény, ha alig tinédzser fiatalok részegen lődörögnek az utcán. De azt, ha két felnőtt (na jó, Harry csak majdnem felnőtt...) szabad akaratából tesz valamit, ami mindkettejüknek örömöt okoz, akkor pusztán azért, mert egy harmadiknak nem tetszik, máris felhatalmazva érzi magát, hogy véleményt nyilvánítson, még akkor is, ha ez kirekesztő és degradáló. Nicknél egyébként sem lehettünk önmagunk, mert tele volt a ház ismeretlenekkel, akik folyamatosan fotóztak a telefonokkal, és nagy volt 391

a veszélye, hogy egy közösségi oldalon néznénk farkasszemet a képpel, amin félreérthetetlen szituációban állunk ölelkezve vagy csókolózva. Ezért csak toporogtunk egymás mellett, és próbáltunk oldottan beszélgetni a társasággal, de nem igazán jártunk sikerrel. Leeroy is befutott, és onnantól kicsit jobb lett a helyzet, mert elég sokat volt velünk, és hármasban elökörködtünk, de éreztem azt a belső feszültséget, ami miatt nem tudtam jól érezni magam. -

Gyere, táncoljunk! - mondta Hazz, és majdnem megfogta a kezem,

hogy felhúzzon, de én inkább gyorsan felálltam, és a pillantásommal jeleztem, hogy ezt nem szabad. Beharapta a száját, és bűnbánó arckifejezés ült ki a vonásaira, nekem pedig megszakadt a szívem. -

Menjünk inkább sétálni! Már mindenki elég részeg. Szerintem nem

hiányzunk majd senkinek. Maximum azt mondjuk, hogy rosszul lettem, azért kísértél ki a levegőre. -

Remek ötlet! - csillant fel a szeme, és gyorsan átvágott az emberek

között, hogy legalább a házigazdával közölje a tervünket. Nick kihajolt Harry mögül, hogy rám nézzen, és mosolyogva bólintott, amitől kicsit

megkönnyebbültem.

Gyorsan

megsúgtam

Leeroynek, hogy lelépünk, mire csalódottan lebiggyesztette a száját. -

Ne haragudj, de rohadt szar érzés, hogy egész este nem ölelhetjük

át egymást. Mindjárt éjfél, és szeretném megcsókolni, mikor átlépünk az újesztendőbe

-

mondtam

neki

őszintén,

mire

elvigyorodott,

megveregette a vállamat, és bólogatott. -

Ezt megértem - mondta, mire nagyot sóhajtottam, és vártam, hogy

Harry előkerítse a kabátokat. Már a trombitálástól és éneklő emberektől visszhangzó utcán voltunk, mikor megfogta a könyökömet, és bekormányozott egy kis utcába. Nem kérdeztem semmit, csak hagytam, hogy nagy lépteivel egy kicsit megelőzzön, míg a következő sarkon balra fordult, majd egy apró ösvényre tért, ami a frissen hullott hóban nem is látszott. Annyira bízom benne, hogy szó nélkül követném, ha egy szakadékba lépne, akkor is. 392

Alig pár száz méter után kiértünk egy hatalmas térre, aminek a közepén egy nagyobbacska domb emelkedett, amit szánkópályának használnak a gyerekek. Harry ügyesen lépkedett az emelkedőn, és a háta mögé nyúlva megfogta a kezem, nehogy szerencsétlenkedve leguruljak a domboldalon. Felnevettem, annyira egyszerű, és mégis sokatmondó volt a mozdulat. Ismer már, és ez megmelengeti a szívemet. Mikor felértünk, mindketten lihegtünk, és a szánkat fehér párapamacsok hagyták el. Harry lépett fel először, majd maga mellé húzott a kis csúcsra, én pedig lepillantottam, és úgy meglepődtem, hogy szólni se tudtam egy darabig. A lábunk előtt hevert a kisváros, millió apró fénye beragyogta a hófehér hó paplannal betakart kerteket és utakat. Harry férfias keze a derekamra csúszott, és átölelt. Csak mi voltunk, emberi jelenlétnek se híre, se hamva. Én is átöleltem, aztán felé fordultam, mert a látképnél csak egy gyönyörűbb dolog volt a közelben: Hazz arca. Serkenő borostája, a hatalmas, csodazöld szemek, a szája szegletében játszó finom kis mosoly, és a rengeteg érzelem, ami szinte sütött belőle, olyan földöntúli szépséget kölcsönöztek a vonásainak, ami újra és újra lenyűgözött. -

Helló! - mondta rekedt, mély hangján, amitől libabőr lepte el a

testemet, és megrázkódtam. Azonnal magához rántott, és szorosan átölelt, én pedig elégedetten fúrtam a nyakába az arcomat. A bőre hideg volt, de ahogy finoman puszilgatni kezdtem, szinte az ajkaim alatt forrósodott fel. -

Szia! - suttogtam a hajlatba, és megcirógattam a nyelvemmel.

Éreztem, hogy az egyik keze felemelkedik a hátamról, és kifordultam, hogy lássam, mit csinál. -

Egy perc! - figyelmeztetett, mire rájöttem, hogy az óráját nézte

meg. Felemeltem a fejem, és elvesztem a pillantásában. Látszott, hogy ő is csak engem lát, és ettől, ahogy igéző szemei szinte csapdába ejtettek, megszűnt a kapcsolatom a külvilággal. Csak a harangok hangjára, a tűzijátékok hatalmas robbanásaira és az emberek messziről hallatszó kurjongatásaira figyeltem fel, mikor az óra elütötte az éjfélt. Harry 393

elmosolyodott, szorosabban ölelt, és egészen közelről suttogta a számba: - Boldog új évet, édesem!

394

79. L. A hetek csak úgy szaladnak. Két hét múlva lesz a bál, a végzősök nagy eseménye, ami felteszi a koronát az eltelt évek történéseire. Mindenki ezt várja, akár végzős, akár csak esélye van rá, hogy valaki magával vigye, hisz ide csak azok a kiváltságosok jutnak be, akik kísérőként érkeznek a nagyokkal. Megy is a versengés rendesen, és Harrynek az eddigieknél sokkal több burkolt, vagy teljesen nyílt felajánlkozást kell visszautasítania. Néha én is szem- és fültanúja vagyok az ilyeneknek, mikor a fiúkkal ebédelünk, vagy foci után várnak a rajongók az öltöző előtt. A félistennek, akivel élek, néha van türelme hozzá, de előfordul, hogy kissé nyersebb a kelleténél. Ilyenkor finoman meg szoktam bökni, vagy csak csúnyán nézek rá, mire ő máris előveszi úriember mivoltát, és kedvesen küldi el a lányokat melegebb éghajlatra. Nasirnak persze szerencséje van, hisz Teddy már olyan hírnévre tett szert, hogy csak azok próbálkoznak be nála, akik eddig vagy másik bolygón éltek, vagy annyira nyomik, hogy fogalmuk sincs az iskolai életről, és nincs Facebook vagy Twitter fiókjuk. Nekik viszont elég egy egyszerű „nem”, és, kész. Legtöbbször nem is neki kell mondania, mivel a barátnőjének hihetetlen antennái vannak, amik szerintem több kilométeres körzetből jelzik, ha idegen téved a territóriumára, mert Teddy kábé fél perc alatt felbukkan olyankor, és mire a reszkető, izzadó, pattanásos kislány elrebegi, hogy mit akar, az unokahúgom előlép, mint egy igazi testőr, és nem túl kedvesen közli, hogy Nasir vele megy a bálba.

395

Szerencsétlen kiscsajok ilyenkor még jobban megsemmisülnek. Mert Teodora elég feltűnő szépség, és sugárzik belőle a maga- biztosság, ami az egész megjelenésének a kulcsa. Nem rendelkezik jobb adottságokkal, mint az átlag, mégis úgy mozog, öltözik és beszél, mintha ő lenne a föld legjobb nője. És ezt tíz emberből tíz be is veszi. Harry pont az ellentéte. Mostanában enyhe önértékelési problémákkal küzd. Néha olyanokat tud kérdezni, amiktől égnek áll a hajam. -

Boo! - szólított meg tegnap este is, mire leengedtem a könyvet,

amit épp olvastam, és kíváncsian húztam fel a szemöldököm. -

Mondd, szépségem!

-

Te mit szeretsz rajtam? - Ez az a kérdés, amire a legegyszerűbb

válasz lenne a legigazabb, hogy MINDENT, de akkor azt mondja, hogy nem is tudom, vagy nincs is olyan dolog, amit fel tudnék sorolni. -

Édesem! Szinte mindent imádok rajtad, de a szépségeden kívül az

is lenyűgöz, hogy milyen mély érzésű vagy és mennyire törődsz az emberekkel. -

Én? Most miről beszélsz? - kérdezte összezavarodva.

-

Harry, az istenért! Minden nap korrepetálod Nicket, hogy

felvegyék a fősulira, ha nem sikerül a foci ösztöndíj. Nasirral képes vagy órákig Teddyről és az aktuális vitájukról beszélgetni, és sokadszor is végighallgatni ugyanazt, mert tudod, hogy ezzel magát nyugtatja. Mikor Leeroyjal mész a könyvtárba, nagyon jól tudom, azért viszed magaddal, hogy a csajok, akik rád pályáznak, nála keressenek vigaszt, miután csúnyán lekoptatod őket. A kis elsősökkel meg úgy beszélsz, mintha pici marslakók lennének, akik véletlenül csöppentek a földre. Történetesen végighallgattam az órát, amit nekik tartottál, mint végzős és mint éltanuló... - itt egy kicsit elvigyorodtam, amitől Harry arcán is megjelentek a gödröcskék - és lenyűgözött, milyen szépen elmondtad nekik, hogy ne pazarolják az idejüket, mert később megbánják. Magukért tanulnak, nem másért, és higgyenek neked, megéri. Néztem, ahogy addig feszült tekintete ellágyul, és elégedetten bólint. Nem tudom, miért kezdett kételkedni magában vagy bennem, de 396

aggaszt a dolog. Harry mindig magabiztos és öntudatos volt, és most rossz érzésem van, hogy talán miattam ingott meg az önmagába vetett hite. -

De miért kérdezed? Egyáltalán hogy jutott eszedbe?

-

Nem tudom... - sütötte le a szemét.

Lecsúsztam a kanapéról, mellé a szőnyegre, és az állánál fogva felemeltem a fejét. - Csak néha olyan hihetetlen, hogy én, kellek neked. Komolyan gondolod, hogyha végzek, akkor hozzád költözhetek? Nem leszek a terhedre? Nem akarod, hogy inkább béreljek egy szobát a koleszban? Több

Hazz! Mi van veled? Miről beszélsz? Hisz most is együtt lakunk. mint,

fél

éve

minden

reggel

együtt

ébredünk.

Miért

bizonytalanodtál el? Megijesztesz! - mondtam halkan, és tényleg éreztem, hogy a szívem hevesebben ver. - Miért tennénk egy lépést hátrafelé? Vagy te érzed úgy, neked még korai, hogy ilyen szinten elkötelezd magad? - Persze, hogy bennem is a legkézenfekvőbb magyarázat ötlött fel hirtelen. -

Nem!... Nem! - mondta határozottan, és megrázta a fejét, így

kicsúszva a fogásomból, mert még mindig az állát tartottam. - Nem erről van szó. Lou, én szeretlek, és annyira várom már, hogy elszabaduljunk innen. Azt is, hogy odaát teljes életet élhessünk. Hogy moziba, meccsre járhassunk, strandra vagy közértbe, és sétálni. Csak félek, hogy te nem akarod annyira, mint én, és csak azért nem mondod, mert szeretsz. -

Életem! - nyöszörögtem, és már csókolgattam a szája szegletét. -

Egész életemben erre vártam... vagyis hazudok... - Harry felkapta a tekintetét. - Nem vártam erre, mert ha ilyesmi eszembe jutott, azonnal kiűztem a fejemből, nehogy olyan hiú ábrándokba ringassam magam, hogy valaha is lesz párom, aki szeret és elfogad. Te vagy életem legeslegszebb ajándéka, és bármit megtennék, hogy boldoggá tegyelek. -

Látod?! Csak boldoggá akarsz tenni! - kötött belém Harry, amitől

teljesen elbizonytalanodtam. 397

-

Szívem, miért csinálod ezt? Csak feszült vagy, és rajtam akarod

levezetni, talán össze akarsz veszni, vagy tényleg ilyen mély kétségeid vannak? Nem érted, hogy egész életemben erre vágytam és vártam? Hogy számolom a napokat, míg innen elszabadulunk, és végre élhetjük a saját életünket, mint egy pár? Harry fürkészte az arcomat, és nagy szemeivel mintha bele akart volna látni a fejembe. A szem a lélek tükre, mondják, így hát álltam a pillantását, kinyitottam minden ajtót magamban, és hagytam, hogy fel-le járjon, és kutasson, hisz úgyis mindenütt csak őszinte szerelmet talál, amitől hátha megnyugszik egy kicsit. Nem nyúltam felé, nem érintettem meg. Tudtam, hogy az most nem segítene. Neki kell legyőzni a démonjait, és csak utána térhet vissza hozzám. Sokáig viaskodott. Akármikor ilyesmi jut eszedbe, kérlek, mindig mondd el! - tettem hozzá. - Tudom, hogy a kétségek mennyire alattomos dolgok. Ha kell, minden nap elmondom neked, hogy veled akarok élni, szeretlek, és te vagy a boldogságom záloga. Rendben? Harry lassan bólintott, és elmosolyodott, de a vidámság nem érte el a szemét. Hirtelen megmozdult, és a nyakamba vetette, aztán az ölembe fészkelte magát. Öleltem, ringattam a nagy testet, és szerettem volna elűzni a félelmeit, de a rettegés nagy úr, és beleeszi magát a csontjaidba. Gondolatban megfogadtam, hogy minden nap erősítem majd, és megnyugtatom, míg túl nem jut ezeken a tévképzeteken. Másnap reggel kipihenten ébredtem, mert éjjel végre nem csöpögött az ereszről a hólé, és az első kora tavaszi napsugarak kukucskáltak be az ablakon. Harry hosszú haja a mellkasomon terült szét, és a göndör tincsek úgy kunkorodtak, olyan szabályosan, mint a csigaházak. Mindenben tetten érhető a matematika - állapítottam meg magamban, ahogy a Fibonacci alakzatok képe sorra villant fel a szemeim előtt. Az egyik kis fürtbe dugtam az ujjamat, és finoman rá akartam venni, hogy kiegyenesedjen, de amint lecsúszott az ujjbegyemről, úgy ugrott vissza, mintha acélrugó lenne. 398

Hihetetlenül imádom a haját. Lejjebb siklott a pillantásom, és bár az arcát nem láttam; a hátát, a gyönyörűen kidolgozott izmokat kedvtelve nézegettem. Hallgattam szabályos légvételeit, halk szuszogását, és a szívem ismét csordultig telt szerelemmel. Mikor az ébresztő bekapcsolta a rádiót, és a hétórás hírek szomorú áradata elindult (képtelen vagyok felfogni, miért csak a borzalmak hírértékűek), gyorsan felnyúltam, és lenyomtam a gombot. Hazz fészkelődött egy kicsit, és lassan az oldalára fordult, hogy felnézhessen rám. Mikor először pislogva szoktatta a smaragd íriszeket a fényhez - a látványtól, ahogy a pupillák hol előtűntek, hol összeszűkültek, egy meseszép kaleidoszkóp képeivel sokkolva az érzékeimet -, még a levegőt is visszatartottam. -

Annyira szép vagy ilyenkor, hogy minden nap kísértésbe ejtesz... -

mondtam halkan, és egy puszit nyomtam a homlokára, majd az orrára. -

Mégis mi kísért? - kérdezett vissza rekedten, és mély hangjától

újabb ingerület futott végig a gerincemen. -

Hogy foglyul ejtselek, és bezárjalak. Hogy soha többé ne

nézhessen rád más, csak én. Láttam, hogy a szeme kikerekedik, aztán mikor felfogja a szavaimat, az orrát felhúzva elvigyorodik. Ezt is imádom, mert ilyenkor olyan kis huncut, mint egy gyerek. A gribedlik teljesen kirajzolódtak az arcán, és ahogy csücsörítve felém nyújtotta az ajkát, az maga volt a legerősebb kísértés. Hősiesen viselkedtem, és csak negyed órán át csókoltam, aztán elindultam készülődni, majd újabb negyed órámba telt, mire képes voltam otthagyni a konyhában, ahol már isteni kávéval és az elkészített szendvicsemmel várt. Mikor végre képes voltam lebeszélni magam arról, hogy a konyhapultra ültessem, és addig szeressem, míg el nem ájul, lihegve váltam el az ajkaitól. Elégedetlen morgása ismét majdnem átbillentett a sötét oldalra, pláne, hogy közben a fenekembe markolt, és azt 399

dünnyögte, hogy mennyire kíván, de minden lelkierőmet összeszedve, a mellkasára támaszkodva eltoltam magam. -

El fogok késni! - suttogtam, és a homlokomat az övének

döntöttem. -

Pedig egy ilyen jófiú, mint te, ezt nem engedheti meg magának! -

húzott a kis mocsok. -

Nem a jófiúk, hanem a tanárok nem tehetik meg... Neked könnyű!

- mondtam, és beleharaptam az orrába. -

Mert nekem olyan könnyű álló farokkal végigülni hét órát, tök

feleslegesen, hisz már felvettek a egyetemre. -

Igen, szívem, pont ezért könnyebb azt mondanod, hogy szarsz az

egészre, és nem mész be. De nekem a kicsikkel is törődnöm kell, és megadni nekik a lehetőséget, hogy ők is olyan okosak legyenek, mint te. -

Sajnos, esélytelenek. Mert én is csak belőled szívom magamba a

tudást, de ha valakinek eszébe jutna ugyanezt tenni, zokszó nélkül kinyírnám! - mondta, és hogy egyértelműsítse az állítását, rámarkolt kőkemény erekciómra. Persze, hogy azonnal beugrott a kép, ahogy a szájába vesz és szív, míg fel nem robbanok. -

Jesszus, Harry! Ne csináld ezt! - mondtam, és mély levegőt vettem,

majd el is léptem tőle, mert egy hajszálon függött az önuralmam. -

Mit? Ne beszéljek arról, hogy mennyire imádlak orálisan

kényeztetni? - tett rá egy lapáttal, amitől kapkodni kezdtem a levegőt, és a térdeim is remegni kezdtek. - De hát ez az igazság... - tette hozzá, majd elfordult, hogy magának is töltsön egy bögre feketét. -

Mennem

hajzuhatagot,

kell! hogy

a

mondtam, nyakára

és

felhajtottam

adhassak

egy

a

gyönyörű

búcsúcsókot,

és

belesuttoghassam a bőrébe: - De este hódolhatsz a szenvedélyednek, ahányszor csak akarsz, ha cserébe én is megkapom, amit imádok! Hirtelen megfeszült a teste, mert rögtön tudta, mi az, és mikor a fenekét cirógattam meg búcsúzóul, aztán előre nyúltam, nála is ugyanaz volt a helyzet, mint az én nadrágomban. Mondjuk, ettől kicsit sem volt könnyebb a helyzet. 400

Az iskolába érve, a tanáriban csend fogadott, ami furcsa is lehetett volna, ha nem társul hozzá a reggeli melankólia. Mindenki fáradtan görnyedt a jegyzetei fölé, és sokan még be sem értek, így nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Mikor az asztalomhoz értem, és egy lezárt borítékot találtam, amin a nevem állt, még mindig nem gyanakodtam semmire. Unottan bontogattam, és emeltem ki belőle a hófehér lapot. Csak pár sor állt rajta, de a tartalmától megfagyott a vérem. Ez nem történhet meg! Pláne nem most. Hisz már majdnem túl vagyunk az egészen. Két hónap még az iskola, és utána soha többé nem tesszük be ide a lábunkat. Harry pedig pár nap múlva lesz 18 éves... Nem! Nem most...! Nem így...! A székemre rogytam, újra és újra elolvasva az üzenetet. Nem tudom, kinek fűződik ehhez érdeke, vagy a sors milyen játékot űz velem, de az biztos, hogy annak, amit békés boldogságnak hittem, most hirtelen vége szakad, és ha a legjobb kimenetelben reménykedem, akkor is nehéz napok várnak ránk. Az agyam ezerrel dolgozott, és próbálta felsorakoztatni az ellenérveket, de nem sokat talált. Ezután a lehetséges végkifejleteket elemeztem, de így sem csökkent bennem a félelem. A gyomrom a torkomban, a szívem majd kiugrott a mellkasomból, és csak az járt a fejemben, Harry számára ez milyen következményekkel járhat. Hála istennek semmivel, hisz még nem nagykorú. Én viszem el a balhét, bármi

is

legyen

megkönnyebbülést

az

ára.

éreztem.

Mikor Egy

nagy

erre

rájöttem,

sóhajjal

álltam

hihetetlen fel,

és

kitántorogtam a levegőre. Elgyalogoltam a menza melletti bokrosba, és gyorsan átvágtam a csalitoson, hogy a hordókkal kirakott titkos kis helyünkre érjek. Lerogytam az egyikre, és a tenyerembe temettem az arcomat. Pár perc után írtam egy üzenetet Harrynek, nehogy váratlanul érje a dolog, aztán megnéztem, mennyi az idő. Még húsz perc az első óráig. Az alatt össze kell szednem magam. Csak pár szusszanásnyi időm volt, 401

mikor széthajlottak mellettem az ágak, és Nasir fekete üstöke bukkant ki közülük. -

Helló, Lewis! - köszönt széles mosollyal, és lehajolt, hogy

megöleljen, de mikor csak erőtlen motyogás volt a válaszom, hátralépett, és alaposan szemügyre vett. - Mi történt? - kérdezte kertelés nélkül.

*** H. Beköszöntött a március, ami annyit jelent, hogy Lewis belekezdett az év végi hajrába. Igazán szívén viseli, hogy a tanítványai a legjobbat hozzák ki magukból, és ezért már ilyenkor nekiáll felkészíteni őket a vizsgákra. Akik hozzá járnak, azoknak könnyű dolguk van, mert Boo nemcsak azt tanítja meg nekik, amit a biológiáról (kémiáról, fizikáról, matematikai összefüggésekről) tudni kell, hanem azt is, hogyan lehet hatékonyan magolni. Megtanítja őket, hogyan szűrjék ki a lényeget, hogyan fókuszáljanak egy témakörre, miként keressenek az interneten, és hogyan akasszák a memóriafogasra mindazt a tudást, amit felhalmoznak magukban. Ha ilyen tanárok tanítanának az iskolákban, pár évtized múlva olyan robbanásszerű lenne a fejlődés minden területen, hogy soha nem ismert távlatok nyílnának az emberiség előtt. Imádom benne, hogy soha, semmire nem mondja, hogy ez hülyeség, vagy, hogy ez nem így van. Kutató elméje sokkal kíváncsibb, minthogy a saját tudása vagy beidegződései alapján ítéljen. Ha egy tizenöt éves gyerek vitába száll vele - amit kifejezetten imád, csak nagyon kevés olyan kis koponya van, aki veszi erre a bátorságot -, akkor inkább kérdezi, és arra ösztönzi, hogy támassza alá az elméletét. Imádom nézni, mikor ezt csinálja. Mondtam neki, hogy írjon egy pedagógiai témájú könyvet, vagy ha arra lusta, akkor beszéljen nekem 402

arról, miért gondolja, hogy így kell bánni a gyerekekkel, én pedig megírom, és összeszerkesztem, hogy másokhoz is eljusson ez a fajta szemlélet. A szemében büszkeség csillogott, mikor erről beszélgettünk, de elintézte annyival, hogy elfogult vagyok és szerelmes, nincs benne semmi különleges, ő is csak egy tanár. Kénytelen vagyok úgy csinálni, ahogy ő tette velem az egyetem ügyében. Néha kérdezek valamit, aztán telóval felveszem, amit válaszol, majd mikor ő már a suliban húzza az igát, szépen leírom, amit akarok, és lassan már vagy kétszáz oldalnyi összejött. Mire vége a tanévnek, a könyv is készen áll majd a kiadásra. Ezt adom neki ajándékba, mikor átköltözünk az új életünkbe. Ha egyáltalán lesz olyan... Egyre gyakrabban van kisebbségi komplexusom, ami azért aggaszt, mert azelőtt soha, még csak hírből sem ismertem. Valami megváltozott a nyáron, és lehet, hogy csak beképzelem, de mindig Mark gusztustalanul előadott monológja jut eszembe, mikor azt vágta a fejemhez, hogy Lewis hamar rám un majd, ha rájön, mekkora a különbség kettőnk között. A félelem lassan rágja bele magát a szöveteimbe, de napról napra nő, ezt tisztán érzem magamon. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy csak ülök és nézem őt, miközben webkonferencián tárgyal, és olyan dolgokról beszél folyékonyan, amiből egy szót sem értek, hát még, amikor hirtelen nyelvet vált, mert a partnereinek nyelvi nehézségei vannak, neki viszont nem okoz problémát mindezt németül, vagy spanyolul folytatni. Autodidakta módon tanulja a nyelveket, amitől ismét ledobom a hajam. Ezt kikapcsolódásként teszi, míg más keresztrejtvényt fejt. Vesz egy könyvet a megismerni kívánt nyelven, lehetőleg valami romantikus ponyvát, és minden előtanulmány nélkül elolvassa. Aztán még egyszer és még egyszer, míg rá nem jön az adott nyelv logikájára, míg meg nem érzi a dallamát, ritmusát. Mire negyedszer olvassa ki, már szinte tökéletesen érti, és nem izgatják az olyan dolgok, hogy egy-két szót még nem tudott megfejteni. Összefüggéseiben vizsgálja a szöveget, és mire a második könyvön átrágja magát, nyugodtan mondhatom, hogy beszéli is a nyelvet. Ez olyan döbbenetes, hogy arra szavak sincsenek. Már vagy 403

nyolc nyelven beszél, de megért vagy húszat. Én meg ülök a franciakönyv felett, és biflázom a szavakat. Pancser vagyok. Tegnap este is hasonló volt a szituáció, mikor kifakadtam, és végre megkérdeztem a bennem folyamatosan ismétlődő kérdést, hogy mégis miért szeret engem. A válasza megnyugtatott, de tudom, pár nap múlva megint csak hízik majd bennem a kétség- beesés. Lewis viszont nagyon jól ismer... Előre figyelmeztetett, hogy akárhányszor felmerülnek a kételyeim, mindig szóljak neki, hogy elmondhassa a válaszokat, és ezzel megelőzze a ki nem mondott szavak okozta feszültségeket. Remélem, lesz annyi bátorságom, hogy meg is tegyem. Anno megfogadtuk, hogy semmit nem hallgatunk el, és nem lesz köztünk soha semmilyen titok, vagy tabu. Igyekszem ehhez tartani magam. Mondjuk, ma reggel eszembe sem jutott, csak az, hogy itthon tartsam, és belehajszoljam egy őrült szeretkezésbe, de persze nem jártam sikerrel, mert egy elkötelezett pedagógus nem adja könnyen magát. Bár Lewisban sok a lázadó ösztön - talán pont a sokévnyi elfojtás miatt -, mégsem tudtam rábeszélni, hogy gyűrjön maga alá, és szeretkezzük át a napot. Átkozott felnőtt élet, már most sem szeretlek! Mikor becsukódott utána az ajtó, én visszamentem az emeletre, hogy lezuhanyozzak, miközben azon gondolkoztam, milyen ruhát vegyünk a bálra. Nyilvánvaló volt, hogy valami elegánsat, de összeöltözzünk, vagy épp ellenkezőleg? Boo-n jól állna egy grafitszürke öltöny, valami piros nyakkendővel. Attól olyan kékek lesznek a szemei, hogy mindenki belepistul, aki ránéz, én pedig szívesen vennék valami moha zöld, kordbársony zakót, egy fekete selyeminggel, aminek nagy gallérja van. Már a mosdónál borotválkoztam, és épp terveket szövögettem, hogy a bál utáni hétvégén elutazhatnánk valahová egy kicsit lazítani, ahol végre önfeledten lehetünk együtt, és nem csak itthon a négy fal között, mikor megrezzent a telefonom. Dudorászva emeltem fel, és nyitottam meg az üzenetet. Mikor elolvastam, kiesett a kezemből a borotva, és a szám elé 404

kaptam a kezem. Újra végigfutottam a sorokat, de akkor sem tudtam másképp értelmezni.

„Valaki feldobott bennünket. A negyedik óra után megyek raportra a dirihez. Ha lehet, ma ne gyere be a suliba. Ne aggódj, mindent elintézek! ♥ Boo” Annyira remegett a kezem, hogy képtelen voltam megállítani. Valaki feldobott bennünket... Vajon kicsoda? Egyértelmű volt. Mire mindezt ismét átgondoltam, már megszületett az elhatározásom. Lewis nem ihatja meg a levét annak, hogy engedett nekem, és bevállalta a kockázatot miattam. Ha az élet ennyire kegyetlen, és úgysem lehetünk soha boldogok - mert mindig lesz valaki, aki keresztbe tesz -, akkor legyen, ahogy lennie kell. Erősen megmarkoltam a borotvát, és éreztem, ahogy a testemet átjárja az adrenalin. Milyen egy korcs világ, ahol a saját anyád árul el, és teszi tönkre az életedet. De ha ennyire gyűlöl, ha a saját gyerekét képes tönkretenni, pusztán azért, hogy beteges erkölcsi normáinak megfeleljen, akkor nem mehet így tovább! Tegyünk pontot a végére!

405

80. L. - Lebuktunk - mondtam Nasirra nézve, és láttam, ahogy elsötétül az arca. -

Micsoda? Hogyan?

-

A diri behívatott a negyedik óra utánra. Gondolom, valaki

feldobott. -

Kicsoda?

-

Nasir, fogalmam sincs, ahogy arról sem, hogy mit tudnak. Nem

tudom, le tudom-e tagadni, vagy kitalálni valami kevésbé bűnös sztorit, mint amilyen a valóság. -

Mi van? Hülye vagy? - kérdezett vissza a feketeség. - Mi ezen a

bűnös? Kinek, mi köze hozzá, hogy mit csináltok otthon, kettesben? -

Én itt tanár vagyok, és már önmagában az, hogy egy diákkal

folytatok szexuális kapcsolatot, elég lenne ahhoz, hogy meghurcoljanak. Ráadásul Harry még nem töltötte be a tizennyolcat. És az i-re a pont, hogy mindketten férfiak vagyunk. Nasir felhorkant, és láttam, hogy veszettül töri a fejét. Előhalászott egy cigit, kérdezés nélkül az én számba is betolt egy szálat, majd meggyújtotta őket, és a haját veszettül turkálva, fel- alá járkált a szűk kis téren. -

Harry már nem gyerek, te csak átmenetileg vagy tanár, és senki

nem tudja, hogy viszonyotok van. Csak mi... -

Nem, Nasir, a fiúkra ne is gondolj! Biztos, hogy nem ők kotyogták

-

Lehet, hogy nem szándékosan, de véletlenül előfordulhat.

ki.

406

-

Igen, az lehet, de van itt még valami... - Nasir megtorpant, és

azonnal felém fordult. -

Micsoda?

-

Mikor Harryéknél voltunk, az anyja megfenyegetett, bejelentést

tesz az iskolában, hogy megrontottam a fiát. A szép arc eltorzult egy pillanat alatt, és szinte felismerhetetlen lett a dühtől és a zavarodottságtól. -

A saját anyja?

-

Igen...

Innentől egyetlen szót sem szóltunk, csak bámultunk egymásra még percekig, és mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Végül Nasir törte meg a csendet. Hozzám lépett, megfogta a karjaimat, és szinte megrázott. -

Figyelj, Lou! Most nagyon észnél kell lenned. Mi a legrosszabb,

ami bekövetkezhet? -

Hogy Harryt kicsapják.

-

Az mit jelent?

-

Hogy az utolsó évét nem fejezheti be, és fegyelmivel eltávolítják az

iskolából, mert súlyosan vétett a szabályok ellen. De szerintem ez nem fog bekövetkezni, mert az iskola jó hírének is ártana, ha kiderülne, hogy itt homoszexuális tanárok rontják meg a gyerekeket. -

Ki ne ejtsd ezt még egyszer a szádon! - figyelmeztetett. - Ha itt

valaki megrontott valakit, az biztos, hogy nem te voltál... Magamban elmosolyodtam, mert volt abban valami, amit Nasir mondott, de az arcomra nem sikerült rávarázsolni az érzést. - Akkor mi a valószínű forgatókönyv? -

Nagyon sok minden lehetséges, de az szinte biztos, hogy engem

fegyelmivel eltávolítanak, vagy legalábbis azonnali hatállyal kirúgnak, és megpróbálják elhallgatni a dolgot. Ha sikerül kialkudnom, hogy Harryt ne vonják felelősségre, akkor reméljük, megússzuk ennyivel. -

Nem lehet, hogy kirúgjanak, mikor semmit nem csináltál! 407

-

Ez a legkisebb baj, Nasir. Csak azt nem szeretném, ha híre menne

tudományos körökben. Vagy legalább addig ne, amíg nem tudunk coming outolni, és hivatalossá tenni a kapcsolatunkat... -

Na jó... Ne szaladjunk ennyire előre. Most koncentráljunk arra,

hogy mivel tudtok védekezni. -

Az attól függ, mi áll a bejelentésben, de még inkább attól, hogy

milyen bizonyítékok vannak ellenünk, ha egyáltalán vannak. -

Nos, igen... De kérlek! Ne hajtsd a fejed magadtól a hurokba!

-

Nem fogom! - ígértem, és meghatott, mennyire éretten kezeli a

helyzetet, és hogy teljes mellszélességgel mellettünk áll. -

Rendben! Utána találkozunk nálatok. Azonnal gyere haza!

-

Oké

-

mondtam,

és

egy

nagy

sóhajjal

felálltam,

hogy

visszavonszoljam magam az iskolába. Az idő ólomlábakon járt, míg végre letudtam a negyedik órámat is. Aznap nem volt több, nyilván ezért is rendelt be az igazgató pont akkorra. A harmadikosokkal voltam, és fájó szívvel gondoltam arra, hogy valószínűleg ez volt az utolsó, tanárként eltöltött napom, és hogy elbúcsúzni sem tudok tőlük rendesen. A szívem elfacsarodott a gondolatra, milyen zavart okoz majd a gyerekekben az, hogy csak úgy eltűnök, mindenfajta magyarázat és búcsú nélkül. Ifjú szívükben ez is egy apró törés lesz, hisz sokan közülük szinte rajonganak értem. Előre sajnáltam a kárt, amit okozok, de nem volt választásom. Csak remélni tudtam, hogy nem szivárognak ki a hírek, és Harry legalább az utolsó heteket viszonylagos nyugalomban töltheti majd el. Rettegés vett rajtam erőt, ahogy eszembe jutott, mi lesz, ha mégis kitör a botrány, és Harryt kikezdik a gyerekek. A fiatalok gonoszak és nem érdekli őket semmi, csak az, hogy minél nagyobb szeletet tudjanak kihasítani maguknak az aktuális népszerűségből, még akkor is, ha ez egy társuk lejáratását és tönkretételét jelenti. De itt vannak a fiúk! - nyugtattam magam. Majd ők védik és kiállnak mellette. Nasir egészen biztosan egyenként felkoncolja, aki csak egy rossz szót is szól Harryre, de Nick és Leeroy csendes 408

szeretete is segíteni fog neki, hogy átvészelje. És minden nap elmondom majd neki, hogy ki kell bírnia... Aztán nemsokára ismét együtt leszünk. Öregesen másztam fel a lépcsőn, és az igazgatói előtt még vettem pár mély levegőt, mert tudtam, ha belépek, már csak nehézkesen fogok lélegezni. Igyekeztem megőrizni a hidegvéremet, és uralkodni a rám törő kétségbeesésen. Csak túl lennénk már rajta! - nyöszörögtem, mielőtt megfogtam a kilincset, és egy határozott mozdulattal beléptem az ajtón. A titkárnő felkapta a fejét a vehemenciától, amivel becsörtettem, aztán elmosolyodott. Nagy kő esett le a szívemről. Ezek szerint ő nem tud róla. -

Dr. Tomlinson. Már vártuk. Be is mehet! - állt fel az asztala mögül,

és előttem lépkedve csacsogott tovább, míg beengedett az igazgatói irodába, ahol egy tiszteletet parancsoló, hatalmas bőrfotelban ült a nagyhatalmú direktor, és kiguvadt szemekkel nézett rám. - Teát, vagy kávét? - kérdezte még a középkorú nő, de én csak nemet intettem a fejemmel, mert féltem, a hangom cserbenhagyna. Mikor kiment, és bezárult mögötte a szivaccsal és bőrhuzattal hangszigetelt ajtó, a diri csak intett, hogy üljek le, én pedig egyetlen hang nélkül tettem, amit mond. -

Dr. Tomlinson! - mondta, és a fiókjából elővett egy mappát, amit

teátrális mozdulattal nyitott ki, és belenézett a levélbe, ami egyetlenként árválkodott a dossziéban. Akkora, megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem, mikor rájöttem, nincsenek fotók vagy egyebek, hogy szinte visszhangzott a szobában. - Sóhajtozhat is! - mondta dörmögve a nagydarab férfi, és még mindig a levelet tanulmányozta, mintha nem tudná, miről van benne szó. - Mihez kezdjek magával? - kérdezte, de a kérdést inkább költőinek szánta, és egy pillanatra azt hittem, úgy szeretné lerendezni az ügyet, hogy nem is beszélünk róla, mert neki legalább annyira kellemetlen, mint nekem. Szimpatikus volt a lehetőség. - Egy tanár, aki a diákjával folytat bűnös viszonyt, mindig a rémálmaim egyike volt! - jelentette ki, erősen megnyomva a „bűnös” szót, amivel gondolom lefedte a homoszexuális kifejezést is. 409

Épp nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mégis milyen bejelentést kapott, mikor úgy vágódott ki az iroda ajtaja, hogy a falról csapódott vissza, de egy izmos kar útját állta, és az érkező meg sem torpanva robbant be a szobába, miközben nekünk csak annyi időnk volt, hogy felkapjuk a fejünket. -

Maga mit akar? - kérdezte az igazgató, mikor magához tért a

meglepetésből. -

Mi folyik itt? - kérdezte Teddy, és széles terpeszben állt meg az

íróasztal előtt, a szemét le nem véve a diriről, egyik kezével óvón és biztatóan megmarkolva a vállamat. -

Magának itt semmi keresnivalója! A nagybátyja és én egy

megbeszélés közepén vagyunk. Teddyre pillantottam, aki olyan elszántsággal hajolt előre, hogy még én is visszatartottam a lélegzetem. -

A bácsikám az egyetlen, aki innen most kiküldhetne. Maga

megvádolta valamivel, aminek semmi valóságalapja nincs, és ha nem akarja, hogy addig üvöltsek, míg a fél iskola idegyűlik, és ne teregessem ki, hogy egy homofób, rágalmazó seggfej az igazgató, aki szedett-vedett vádak alapján akar meghurcolni egy kiváló és híres professzort, akkor most gyorsan megmutatja azt a levelet, amit úgy szorongat, mintha a Biblia lenne! - mondta halk és vészjósló hangon. Ha nem ebben az abszurd szituációban vagyunk, tisztelettel adóztam volna a fellépésének, de épp azzal voltam elfoglalva, hogy feldolgozzam az eseményeket. Teddy ellépett mellőlem, gyorsan becsukta az ajtót, majd odahúzott egy széket az íróasztal elé, és a kezét nyújtotta a diri felé, aki teljes sokkhatás alatt, azonnal átnyújtotta a levelet. Teddy rám nézett hatalmas kék szemeivel, és a combomra tette a másik kezét. - Te pedig ne szólj egy szót sem! Ilyen szánalmas vádakra nem kell reagálnod! Értettem, hogy mit akar tőlem. Hallgassak, míg ő kitalál valamit. Örömmel mentem bele a kimondatlan alkuba, és aprót bólintottam, mert ötletem sem volt, mihez kezdjek. Teddy gyorsan átolvasta a nyomtatott 410

levelet, néha felhorkant, majd egyre szélesebb vigyor terült el az arcán. Nem tudtam, mi állhatott benne, de egy perc múlva a kezembe nyomta, és miközben jelentőségteljesen a szemembe nézett, megszorította a térdemet. -

Szóval... - kezdett bele, és felállt. Tudtam, hogy most olyan

okfejtésben lesz részünk, aminek egyetlen szaváról sem maradhatok le, ezért nem is álltam neki az olvasásnak. Bíztam Teddy-ben, mert az én vérem, és magabiztossága lassan rám is átragadt. -

A rágalom szerzője azt állítja, hogy Boo bácsi szexuális viszonyt

folytat Harryvel. Mégis mire alapozza ezt a feltevését? Vannak fotók, vagy más bizonyítékok? - kérdezte, és letenyerelt az igazgató asztalára, aki csak megrázta a fejét. - Akkor pusztán azért, mert Harry volt olyan kedves, hogy rendelkezésemre bocsájtotta a lakását, mivel nem volt szabad hely a lányok kollégiumában, és odaköltözött a bácsikámhoz, már elegendő indok arra, hogy valaki ilyesmit terjesszen? Mr. Hogart még nem tért magához a sokkból, de vörösödő feje arra engedett következtetni, hogy közel a robbanás. Gondolatban üzentem Teddynek, hogy siessen! - Tudta, hogy Harry jelentkezett az Atlantai Egyetem Bölcsészettudományi Karára, ahová csak ösztöndíjasként lehet bekerülni, és csak a legkiválóbbak nyerhetnek felvételt? - kérdezte ismét az igazgatót, akinek őszinte meglepetés csillant a szemében. Teddy is látta, és ki is használta a kínálkozó alkalmat. - A tavalyi, közepes teljesítményéhez képest színötösre javított, és éjjel-nappal tanul. A nagybátyám pedig minden segítséget megadott neki, ami ehhez a hatalmas előrelépéshez kellett. És ma már azt is tudjuk, hogy Harryt felvették. Tehát nem volt hiábavaló a hatalmas erőfeszítés, amit tett. -

Látszott, hogy a diri megfontolja a hallottakat, de az is, hogy nem

fogja szó nélkül hagyni a hangnemet, amit Teddy megengedett magának. - De hogy ne csak Harryről beszéljünk, szeretném, ha tudná, amennyiben ebben az iskolában teret enged az ilyenfajta névtelen bejelentéseknek, amiket semmilyen bizonyítékkal nem támasztanak alá, én is teszek róla, hogy a sajtó tudomást szerezzen mindarról, ami itt 411

folyik. Hogy ez az iskola nem véletlenül kapta a „Ribancképző” becenevet, ahogy a diákok egymás közt emlegetik... Hogy itt jó, ha egy lány szűz még a gólyabálon, és hatalmas orgiákat szerveznek a kollégiumokban. Vagy arról az itteni szokásról, hogy a lányok esténként frissen borotvált nemi szervük fotóját küldözgetik a menő fiúknak, hogy azok kedvükre válogathassanak, és tavaly Jensen nem a szüleivel költözött külföldre, hanem a nagyszüleihez ment vidékre, mert tizenöt évesen terhes lett egy szinte ismeretlen fiútól. Hogart feje már céklavörösbe fordult, a nyakán pattogtak az idegek, és a homlokát ellepte a düh verejtéke. Én már láttam, hogy az orrán fújtat, mint egy bika, és épp azon agyaltam, mivel avatkozzak közbe, de Teddy megelőzött. - Nem kell kirúgnia, megteszem magának azt a szívességet, hogy év végével elmegyek, de csak abban az esetben teszem ezt

anélkül,

hogy

mindezt

név-telenként

megírjam

egy-két

botránykedvelő hetilapnak, ha a bácsikám és Harry háborítatlanul fejezheti be ezt az évet. Az igazgatónak majdnem kiestek a szemei, annyira kiguvadtak. Látszott, hogy minden igyekezetével azon van, fel ne robbanjon most azonnal, de hála az égnek, a tapasztalt vén róka tudta, hogy sarokba szorították. Sejtem, mekkora önuralomra volt szüksége, hogy le ne tépje mindkettőnk fejét, de le a kalappal, mert kétpercnyi jógalégzés után, szinte emberi hangon szólalt meg. - Miss Tomlinson, azt hiszem, erről alá kellene írnunk egy megállapodást. Úgy ledöbbentem, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Komolyan írásos garanciát akar arra, hogy Teddy tartja a száját? Akkor viszont minden, ami elhangzott, igaz. Én magam is ledöbbentem. Bár volt szerencsém megtapasztalni a lánykollégium speciális szolgáltatását, ami felett a portás egy üveg whisky-ért hajlandó szemet hunyni, de soha nem gondoltam

bele,

mennyire

szabadosak

Mountainben. 412

az

erkölcsök

a

Silver

-

Természetesen. Készítse elő, és aláírom! - mondta Teddy, és

bólintott is hozzá. - Most pedig elmegyünk! - tette még hozzá, és a karomnál fogva felállított, hogy maga előtt terelgetve kimenekítsen az oroszlán barlangjából. Már a folyosón voltunk, és a lépcső felé siettünk, mikor végre ránéztem az unokahúgomra, akinek az arca lángolt, a szemei úgy fénylettek, mintha sírni készülne, nekem pedig megállt a szívem, mikor leesett a tantusz. Eddig csak Harryvel és magunkkal voltam elfoglalva, és az afölött érzett megkönnyebbülés, hogy megúsztuk a dolgot, elvette a józan ítélőképességemet. -

Teddy! Te már megint kirúgattad magad! - torpantam meg

hirtelen, és ragadtam karon az amúgy is megviselt lányt. -

Azt hiszem, nem volt más választásom... - mondta, és tényleg

sírásra görbült a szája. Magamhoz rántottam és átöleltem, ő pedig a nyakamba fúrta az arcát. - De most kivételesen egy jó ügyért! - tette hozzá, amin tehetetlenül elmosolyodtam, annyira jól esett. -

Ne aggódj, kitalálunk valamit. De hogy kerültél egyáltalán ide?

-

Nasir mostanáig vacillált, hogy egyáltalán szóljon-e. Már majdnem

becsengettek, mikor végre írt egy üzenetet. Még jó, hogy nem öt perccel később estem be. Képes lettél volna elvinni a balhét, tök feleslegesen. -

Nem. Nem feleslegesen. Nem akartam, hogy Harrynek baja essen.

-

Néha annyira naiv vagy, csoda, hogy még élsz! - mondta, és

kidörzsölte a szeméből a könnyeket, amitől a szemfestéke kábé az arca közepéig elmaszatolódott. - Ha te beismered, hogy viszonyotok van, az ezer százalék, hogy kitudódott volna. így max csak pletyka, amit lehet kezelni, de ha te elmész, és itt hagyod őt, akkor mindenki biztos lett volna benne, hogy igaz. Amivel szintén nem lenne baj, ha te nem tanár lennél ebben a koszfészekben. De így nem tudtál volna kiállni magatokért, ahogy ő sem. Az lesz a legjobb, ha kiszámoljátok, Harry mennyit hiányozhat anélkül, hogy évismétlésre köteleznék, aztán, amint lehet, leléptek innen, és szerzel neki orvosi igazolást. 413

A szavai ledöbbentettek, mert látszott, milyen hihetetlen gyors az észjárása és mennyire kreatív. -

Idén még csak két napot hiányzott, mikor elkapta az influenzát.

-

Akkor szerintem egy-két héten belül leléphettek.

-

Engem köt a szerződés... - mondtam, és megcsóváltam a fejem. -

És a gyerekekkel sem akarok kiszúrni. -

Boo bácsi, az isten szerelmére! Van két heted, hogy előkészítsd a

dolgokat, a diri pedig örülni fog, ha hamarabb akartok eltűnni. Hidd el, ő is ugyanannyira szeretne megszabadulni tőletek, mint ti az iskolától. Nem fog akadékoskodni. A gyerekek pedig simán tudomásul veszik, hogy a kutatómunkád miatt hamarabb le kell lépned. Igaza volt, és ezt én is villámgyorsan beláttam. -

Neked pedig találunk valami másik sulit, és én állom a tandíjadat.

-

Nem hiszem, hogy ezt akarom... - csóválta meg a fejét, és átölelte a

derekamat, én pedig a vállát, majd elindultunk a kijárat felé. -

Mi az, hogy nem? - kérdeztem megütközve a kijelentésén.

-

Úgy érzem, ezek az iskolák nem nekem valók. Elfecsérelt időnek

érzem, és nem akarok még két évet lehúzni egy ilyen helyen. -

Teddy, a gimnázium nem arról szól... - kezdtem bele a kioktatásba,

de megszorította az oldalamat. -

Nem érted, Boo bácsi? Nem akarok már gimibe járni. Inkább

elmegyek dolgozni valahová, és közben levelezőn leérettségizek. Lehet, hogy egy év alatt menni fog a kettő, de ha nem, akkor is elég hozzá napi pár óra, és mellette csinálhatok valamit, amit élvezek. Emberekkel akarok foglalkozni, vagy csak csinálni valami hasznosat. Nem akarok már iskolapadban üldögélni, mert halálosan unom. Ismét azon kaptam magam, hogy igazat kell adnom neki. Mindezt én is átéltem, és szerettem volna, ha neki nem muszáj. -

Oké, akkor kitaláljuk, hogy mit akarsz csinálni, és segítek

lenyomni anyádék torkán. -

Azt megköszönöm. Tényleg! Nem is mesélted, mi volt otthon,

mikor bejelentetted, hogy együtt vagytok Harryvel. 414

-

Semmi különös. Csak néztek rám, mint egy bogárra, és igyekeztek

nem leájulni a székről. Mivel közöltem, hogy fél éve együtt élünk, és tíz hónapja járunk, nem merült fel a komolyan gondolom-e kérdéskör. Miután beadtam nekik a méreginjekciót, de két percen belül semmi számottevő nem történt, otthagytam őket, és visszamentem Harryhez a szállodába, aztán elvittem vacsorázni, és megkönnyebbülésemben még diszkóba is. Teddy hangosan felnevetett. -

Ő is jól táncol? - kérdezte, mert ezek szerint felrémlett neki, hogy

kiskorában hányszor állt a lábamon, míg keringőzni, vagy tangózni tanítottam. -

Nagyon is! - kacsintottam rá, de aztán lehajtottam a fejem, mert

eszembe jutott az este, mikor életünkben először táncoltunk együtt. Hogy mennyire lenyűgözött a belőle áradó energia, a hihetetlenül érzéki és tüzes mozgás, valamint az egész pasiból sütő szexuális túlfűtöttség. Konkrétan kétpercenként mászott rá egy nő, de egy pasi is bepróbálkozott, mikor látta, hogy lepattannak róla a lányok. Mikor Hazz megelégelte a dolgot, egyszerűen odarántott, és ledugta a nyelvét a torkomon, hogy mindenkinek tiszta legyen a képlet. Aztán kivonszolt a klubból, fogott egy taxit, és nevetgélve csókolgatott a szállodáig, majd a szobánk csendes magányában bekapcsolta a Kiss Me-t a telefonján, ami a mi számunk, magához húzott, és összesimulva lassúztunk perceken át, míg bele nem feledkeztünk a csókolózásba, és be nem szippantott a vágy. Miközben az emlékeimbe merültem, pont hazaértünk, és kinyitottam Teddy előtt az ajtót, hogy aztán magam elé engedjem. Bent Nasir pattant fel egyből a kanapéról, és „Na, mi történt?” kiáltással szaladt elénk. Körülnéztem, és Harryt kerestem a szememmel, de nem találtam. -

Minden oké, Teddy kihúzott a szarból, de nem akarom kétszer

elmesélni. Megvárom, míg Hazz lejön. -

Harry? Harry nincs itthon - mondta fejcsóválva Nasir, és furán

nézett rám. - Azt hittem, veled van. 415

-

Nem. Arra kértem, ne jöjjön be ma a suliba.

-

Óóó... - mondta Nasir, és előkapta a telefonját. A füléhez tartotta,

de nem sokkal később leengedte a kezét. - Kisípol. Ereztem, hogy a gyomrom összeugrik, bár semmi oka nem volt rá. Én is előszedtem a mobilom, de nem volt üzenet Harrytől. Persze, én is hívtam azonnal, de ki volt kapcsolva, így én is csak az idegesítő jelzést hallgattam, hogy hagyjak üzenetet. Kinyomtam, és gyorsan körülnéztem. Semmi szembetűnő nem volt, azon kívül, hogy az előszobából hiányzott a csizmája és a kabátja. A konyhába mentem, ahol ott állt a reggeli kávéja, ahogy kitöltötte, és mellette a saját reggelije is. Megugrott a gyomrom, úgyhogy villámgyorsan átvágtam a nappalin, és a korlátba kapaszkodva, szinte repülve vettem be a kanyart a lépcső felé, aztán hármasával szedtem a fokokat. A hálószobában nagy volt a felfordulás. A sporttáskából a focicucc a földre volt kiborítva, az ágy vetetlenül, és a szekrényajtó tárva-nyitva. Már a fülemben dobogott a vér, mikor a fürdőszobába nyitottam, de attól, ami ott fogadott, a szívem azonnal leállt. A mosdó szélén alvadt vér vöröslött, ahogy a csap is kapott belőle egy keveset, de a fémen még élénkpiros cseppek álltak. Felsikoltottam, majd a számra tapasztottam a kezem. Csak álltam, földbe gyökerezett lábakkal, míg hátulról nekem nem ütközött Nasir teste, aki erélyesen arrébb tolt, és belépett mellettem. Mikor meglátta a tengernyi vért, semmit nem reagált, csak kinyitotta a fürdőszobaszekrényt, aztán átment a hálóba, és körülnézett. Teddy lépett mellém, de ő is csak bekukucskált, aztán Nasir után ment a másik helyiségbe. -

Ti nem látjátok a vért? - fakadtam ki, magamból kikelve, mire

felhúzott szemöldökkel fordultak felém. -

De... - mondta Nasir. - Biztos megvágta magát borotválkozás

közben. Jobban izgat, hogy eltűnt a fogkeféje, és hogy jól láthatóan kapkodva pakolt össze. Hová mehetett? - kérdezte, mire nagyot nyeltem, és próbáltam újraindítani az agyamat. -

Szóval szerintetek ez a vér... csak... 416

-

Ugyan, Boo bácsi! Harry nem tett volna kárt magában. Miért

csinálná? Megvágta magát, vagy eleredt az orra vére, de biztos, hogy semmi komoly. -

És miért van kikapcsolva? És miért nem üzent? - kérdeztem

kétségbeesetten. -

Elöntötte az agyát a szar, az tisztán látszik. Az mondtad, te is az

anyjára gyanakszol. Mi van, ha ő is? Ha fogta magát, és hazaindult, hogy lerendezze ezt az egészet? -

Nem lehetett az anyja! - mondta Teddy teljes meggyőződéssel,

mire mindketten felé fordultunk. -

Honnan veszed? - kérdeztem azonnal.

-

Én olvastam a levelet. És azt olyan valaki írta, aki jól ismeri az

itteni körülményeket. Konkrétan megírta, hogy reggelente látja Harryt, ahogy egy órával utánad hagyja el a lakást, és hogy ide jön haza az órák után. Hogy látott már titeket enyelegni az ablakon át, és hogy Harryt kihasználod, mert mindig ő takarít. -

Micsoda? - kaptam fel a fejem. - Minden második alkalommal én

porszívózok. -

Tudtam, hogy megfogod a lényeget! - veregette meg a vállamat

Nasir, és hangosan felröhögött, ami végre kirángatott a sokkból. Annyira életszerű volt az egész, és tényleg kissé túlreagáltam. -

Szóval ez a valaki figyelt benneteket. Akkor pedig olyan lehetett,

aki féltékeny valamelyikőtökre. -

Nicole...

-

Gondolod? - kérdeztem Nasirra nézve.

-

Az meg kicsoda? - húzta össze a szemöldökét Teddy.

-

Egy csaj, aki tavaly nagyon rá volt gyógyulva Harryre. Idén már

nem ide jár, de gondolom, vannak még itt barátnői, akik megteszik neki, hogy kukucskálnak egy kicsit, ha szépen megkéri őket. -

Bárki lehet, aki egyszer meglátott valamit, aztán elkezdett figyelni

bennünket - mondtam, mert tudom, milyenek az emberek. Ha rákattannak valamire, képesek bármilyen hülyeségre. 417

-

Nem lehet inkább valamelyik tanár a szomszédodból? - kérdezte

Teddy, és ismét elgondolkoztam, mert elsőre nekem is ez ugrott be, még reggel. -

Nem hiszem. A mellettem álló ház üres, a másik oldalról nincs is

szomszédom. A hátsókertbe nem lehet belátni, de nem is szoktunk ott egymásnak esni. Tényleg vigyáztunk, és mindig behúztuk a sötétítőt. -

A konyhában nincs... - jegyezte meg az unokahúgom, aki olyan jó

megfigyelő, mint én. - És láttalak már úgy főzni, hogy Harry rajtad lógott, mint egy kis csimpánz. A hasonlattól elolvadtam, mert Harry tényleg azt szokta csinálni, hogy hátulról átölel, és még a fél lábát is rám tekeri, míg én vacsorát készítek. -

Igen, elképzelhető. De amúgy akárki látott is meg bennünket,

alapvető rosszindulat kell ahhoz, hogy egy ilyen levelet megírjon. És most jobban aggaszt, hogy hol van Harry. -

Akárhol is van, ha lehiggad, hívni fog! - ígérte Nasir, én pedig

igazat adtam neki. - De azért fel kellene hívnod az apját, hogy számítson a legrosszabbra. És azt is mondd el neki, hogy szerintünk nem az anyja volt. -

Oké, igazad van! - mondtam, és kisétáltam a kertbe, hogy

elintézzem életem egyik legnehezebb hívását.

418

81. H. Úgy robbantam be az ajtón, mintha az életemért küzdenék. Nem vettem le a csizmám, és nem érdekelt, hogy hatalmas, sáros lábnyomokat hagyok végig a nappalin. Csak szaladtam fel a lépcsőn, és egyből anyám szobája felé vettem az irányt. Kopogás nélkül téptem fel az ajtót, és dühtől elvakult tekintettel néztem körül. Anyám az ablaknál ült, ahol szokott, és ijedten kapta fel a fejét. -

Miért tetted? - kérdeztem, mikor már előtte álltam. Megmarkoltam

a ruháját, és felrántottam. A csipke fodrok recsegve emelték a testét, miközben sípolva vette a levegőt. - Miért tetted ezt velünk? - üvöltöttem az arcába, és már ráztam, tiszta erőből. Az sem érdekelt, hogy csontos ujjaival a kezemhez kapott, mert le akarta fejteni magáról. - Hogy voltál képes erre? Te vagy a leggonoszabb, legocsmányabb ember a földön. Az arcomon patakokban folytak a könnyek, de nem törődtem velük. Végre találtam valakit, aki szeret, és akit én is szerethetek. Most lehet, hogy tönkretetted az életét. Belegondoltál, mi lesz velünk? Azt akartad, hogy boldogtalan legyek? Fáj neked, hogy életemben először végre valami jó is történt velem? Anyám nem válaszolt, csak nézett rám, hatalmasra tágult szemekkel, és kapkodta a levegőt. A kezeim még szorosabban fonódtak a ruhájára, hiába éreztem, hogy már így is szinte fojtogatom. - Te átkozott boszorkány! Megint tönkretetted az életemet! Mit akarsz? Kinyírni teljesen? Miért hoztál a világra? Hogy kínozhass? Hogy utálhass? Azért szültél meg, hogy megkeseríthesd az életem? Nem én kértem, hogy megszülessek! Miért akarod, hogy egész életemben lelki nyomorékként

419

tengődjek? Nem akarok olyan lenni, mint te! - ordítottam az arcába, és minden mondat után újra és újra megráztam. Vékony teste vergődött a kezeim között, törékeny ujjai a húsomba vájtak, de nem szólt egy szót sem. Csak nézett, a tekintetében semmi fény. Úgy tűnt, meglepődött, de nem annyira, hogy ellenkezni kezdjen. Nem is tiltakozott. Hagyta, hogy rázzam, mint egy rongyot, és csak kapkodó légvételei hallatszottak a beálló csendben, mikor már elfogytak a szavaim. A fájdalom még erősebben mart belém. Annyira sem méltat, hogy az arcomba vágja a gyűlöletét. Lenéző pillantása és a némaság, önuralmam

utolsó

maradékát

is

felemésztették.

Elengedtem,

ő

visszarogyott a széles párkányra, és fél kézzel letámaszkodott, hogy megtartsa reszkető testét. Mire észbe kaptam volna, a kezem felemelkedett, és mielőtt az agyammal tehettem volna valamit ellene, egy hatalmas pofon csattant a csontos arcon. A feje kifordult, ameddig csak tudott, miközben ijedten kapott oda, majd a másik kezével is eltakarta az arcát, és próbálta védeni a következő ütéstől. De nem volt több... Mikor rájöttem, mit tettem, az undor és az önutálat úgy lepett el, hogy a lélegzetem is elakadt. Összerogytam, ahol álltam, én is a tenyerembe temettem az arcom, és zokogni kezdtem. Hosszú percek teltek el, míg képtelen voltam uralkodni a rám törő hisztérián. Már minden izmom sajgott, és a tüdőm is levegőért könyörgött, mikor végre összeszedtem annyi erőt, hogy a földre támaszkodva

feltápászkodjak,

és

nagy

nehezen

felegyenesedjek.

Kézháttal töröltem le az arcomat. Nem érdekelt, hogy ömlik az orrom és a könnyeim is. Éreztem, hogy el kell innen tűnnöm, míg kicsit rendbe szedem a gondolataimat, vagy ott helyben őrülök bele ebbe az egészbe. Épp elfordultam, és az ajtó felé botorkáltam, mikor anyám halk, szinte érthetetlen krákogása törte meg a csendet. -

Nem én voltam!

A sokktól ledermedtem, ahol álltam. Nem mertem megfordulni, csak éreztem a bennem növekvő düh újabb áradatát. Még le is tagadja! És 420

ennek most mi értelme van? Azt hittem, valahol mélyen örül annak, hogy rájöttem, ki árult el, mert így legalább célba ér a tette. Az afelett érzett fájdalom, hogy az anyám volt, sokkal rosszabb volt magánál az árulásnál. Nem néztem vissza, nem is szóltam semmit, csak arra koncentráltam, hogy kijussak onnan. Már a lépcsőn botladoztam lefelé, a korlátba kapaszkodva, mikor kivágódott a bejárati ajtó, és apám zuhant be rajta. -

Harry! - kiáltott fel, és elém sietett. Felugrott pár lépcsőfokot, és

megölelt. A vállába fúrtam a fejem, miközben újra rám tört a zokogás. Az benne a legrosszabb, hogy mikor azt hiszed, kezded összeszedni magad, de találkozol valakivel, aki szeret és sajnál, az egész kezdődik elölről. Összetörtem. Annyi erőm sem volt, hogy szóljak; csak lógtam rajta, és hagytam, hogy az őrület magába szippantson. Apu átölelt, szorosan tartott, lesegített a lépcsőn, majd végigtámogatott a nappalin, és a konyha felé vezetett. Mikor beléptünk, Daphne ijedt sikolya térített magamhoz. -

Minden rendben lesz! - súgta apám, és leültetett a hatalmas

munkaasztal melletti hokedlire. - Csak igyon egy teát, amíg megnézem, mi van Bonnie-val - mondta Daphnenak, aztán behajolt az arcom elé. Harry! Csak egy perc, és jövök, aztán visszaviszlek a suliba. Nem szóltam semmit, a karjaimra ájultam, és a sírás maradékát igyekeztem felszámolni. A lelkem lángolt, a szívem helyén csak egy üres lyuk tátongott, és éreztem, hogy valami végleg meghal bennem. Nem akartam kideríteni, hogy mi az. Apám kisietett a konyhából, majd egy fél perccel később meleg tenyér simult a vállamra. -

Kicsikém! Idd meg ezt! - kérlelt a szeretett hang, én pedig

igyekeztem eleget tenni a kérésének, mert tudtam, hogy az ő szívét is összetöröm, ha így lát. Feltámaszkodtam az egyik kezemre, és engedelmesen belekortyoltam a teába. Félve pillantottam fel Daphnera, 421

akinek szintén könnyek szánkáztak az arcán, csak ő hangtalanul sírt. Nem kérdezett, és valószínűleg nem is tudta pontosan, mi történt, de a fájdalmam és a szenvedésem is elég volt ahhoz, hogy megszakadjon értem a szíve. Felpattantam, és olyan szorosan öleltem magamhoz, mintha ezzel minden démont elűzhetnék az életemből. Percek teltek el, míg némán álltunk, és hagytuk, hogy felszáradjanak a könnyeink. Csak akkor váltunk el, mikor apu léptei közeledtek a folyosón. Benyitott, de én nem mertem a szemébe nézni. Megütöttem az anyámat,

majdnem

meg

is

vertem.

Erre

nincs

bocsánat.

Egy

beszámíthatatlan alkoholista, aki képzelt világában tengeti a napjait, én pedig úgy kértem számon, mintha ura lenne a cselekedeteinek. Ennél sokkal érettebb hozzáállást kellett volna tanúsítanom. Újabb fájdalom szorongatta a torkomat. A magamban való csalódás talán még erősebb volt, mint amit addig éreztem. Apu viszont hozzám lépett, ismét átölelt, és halkan nyugtatott. -

Minden rendben lesz! Beszéltem Lewisszal. Azt mondja, mindent

lerendeztek, nem lesz semmilyen retorzió, és végül nem is derült ki a dolog. Már kitalálta, mit csináljatok, és szerinte két hét múlva elhagyhatjátok az iskolát. Nem teljesen értettem, amit mondott, de majd otthon megbeszélitek. Viszont azt üzeni... - itt szünetet tartott, és elhajolt, hogy a szemembe nézzen - hogy szerintük nem anyád tette. És ez volt az a pont, amikor végleg összetörtem. Egy artikulálatlan üvöltés tört fel belőlem, amit teljes sötétség követett. Az agyam kisült, nem voltam képes gondolkozni, csak hiábavaló őrjöngés, az önutálat és a tehetetlenség érzése marcangolta szét a lelkemet. -

Neeee! - sikoltottam, és összerogytam volna, ha apu és Daphne

nem fognak meg, miközben zuhanok. Leültettek a székre, én pedig ököllel ütöttem a diófa asztalt, és összefüggéstelen szitokszavakba kevertem a könyörgéseimet. Mert ha nem anyám volt, akkor végképp nincs bocsánat. 422

Olyat tettem, amit soha nem lehet sem kitörölni, sem megbűnhődni érte. Egy állat vagyok, aki rosszabb annál, mint amit róla hittem.

*** L. Már órák óta mást sem csináltam, csak a konyhaablaknál álltam és kifelé kémleltem. Tudtam, hogy este hét előtt nem érhetnek vissza, de képtelen voltam lenyugodni. Harry nem írt, csak Frank, ő is csak annyit, hogy visszahozza, és nemsokára indulnak. Ez három körül volt, ezért lassan lejár az idő, amit az utazás vesz igénybe. Nasir és Teddy hazamentek nem sokkal azután, hogy megbeszéltük a dolgot, mert látták rajtam, nem tudnak segíteni, viszont ha ott maradnak, akkor egészen biztos, találok módot arra, hogy beléjük kössek, és jól összevesszünk. Azóta kitakarítottam, főztem, és ágyat is húztam, csak hogy eltereljem a figyelmemet, de most már odáig fajult a helyzet, hogy a vasalódeszkát húztam az ablak elé, és ott álltam neki az általam leggyűlöltebb házimunkának, mert le akartam foglalni magam. Fel kellett volna hívnom Grace-t - állapítottam meg, de sokadszorra is elvetettem az ötletet. Most ahhoz se lenne türelmem, hogy vele beszélgessek a dologról. Csak Harryt akartam végre látni, magamhoz ölelni, és megtudni, hogy mi történt. Még soha nem fordult elő, hogy valamit ne velem beszélt volna meg, és végképp összezavart, hogy azután sem hívott, miután az anyjával letisztázódott a dolog. Mert gondolom (akármilyen lelketlen szuka is), csak megmondta, hogy nem ő volt... És mikor Frank is szólt, az itteni események tükrében nem valószínű, hogy Bonnie tette, remélem, Harry megnyugodott. De akkor miért nem hívott? Csak ez motoszkált a fejemben. 423

Fél nyolc is elmúlt már, mikor fényszórók fénye kúszott be az utcába, és pár pillanattal később meg is láttam a sötét sedant, ahogy a felhajtóra kanyarodik. A szívem kihagyott egy ütemet, majd össze-vissza vert, míg néztem, ahogy a magas alak kiszáll az autóból, és visszahajolva beszél még pár szót az apjával. Csak egy kis hátizsák lógott a fél vállán, és a kezében egy üveg vizet tartott. Ahogy becsapta az ajtót, egyből felnézett, és a pillantása úgy kapaszkodott az enyémbe, hogy levegőt se vettem. Már rohantam elé, ahogy ő is elindult, és épp előtte téptem fel az ajtót, hogy egyetlen rántással beljebb segítsem, majd miután bekattan a zár, már öleljem és csókoljam, ahol érem. -

Édesem! Drágám! Miért nem hívtál? Mi történt? Jól vagy?

-

kérdezgettem, de Harry nem válaszolt, csak átfogott hosszú

karjaival, a szuszt is kiszorítva belőlem, és úgy tűnt, ő sem tud betelni velem. Percekig csak apró csókok, megkönnyebbült lélegzetvételek, a viszontlátás öröme és az ölelés biztonsága számított. Mikor végül kibontakoztunk egymás karjaiból, Harry egy nagy sóhajjal nézett a szemembe. -

Boo, bocsáss meg, amiért nem hívtalak...

-

Semmi baj, életem, de miért kapcsoltad ki a telefonod? Legalább

egy üzenetet hagyhattam volna. Harry lesütötte a szemét, és mély levegőket vett, mielőtt válaszolt. Úgy tűnt, mintha sírás kerülgetné, de azzal nyugtattam magam, hogy csak ki van merülve idegileg. Kézen fogott, és bevezetett a nappaliba. Leültem a kanapéra, ő pedig velem szemben a dohányzóasztal szélére ereszkedett, és két nagy tenyerébe vette a kezeimet. -

Reggel elöntötte a szar az agyamat. Tudtam, hogy csak anyám

lehetett. Felültem az első vonatra, ami arrafelé ment, és az sem érdekelt, hogy kétszer kellett átszállnom, míg hazajutottam. Mire megérkeztem, a dühöm és a gyűlöletem már teljesen elvakított. 424

-

Elhallgatott, és kerülte a pillantásomat. Éreztem, ahogy a

feszültség felkúszik a gerincemen. - Nekiestem... Elcsuklott a hangja, ahogy kiejtette a száján, én pedig hirtelen elrántottam a kezem, de nem azért, mert nem akartam hozzáérni, csak azért, mert be kellett tapasztanom a szám, nehogy felsikítsak. Harry viszont azt hitte, tőle undorodtam meg annyira, hogy az érintését sem tudom elviselni, ezért elfordult, de még láttam a legördülő könnyeket az arcán. -

Hazz! - szólítottam halkan, és nyúltam volna érte, de elrántotta

magát, és leejtett vállakkal indult a lépcső felé. -

Egy állat vagyok, tudom...

-

Harry! Dehogyis! És hová mész? - kaptam utána. - Gyere, mesélj el

mindent! -

Nem, Boo... Ezen nincs mit elmesélni. Egy erőszakos, aberrált

vadállat vagyok - mondta erőtlen hangon. -

Harry! Kérlek! - De már a lépcsőn ballagott felfelé, olyan

nehézkesen, mintha minden lépcsőfokkal meg kellene küzdenie. Néztem, ahogy felmegy, aztán a konyhába siettem, kihúztam a vasalót, gyorsan tálcára pakoltam a vacsorát, meg két bögre teát, és elindultam felfelé. Mikor beléptem a hálóba, nem láttam Harryt, ezért azt hittem, a fürdőszobába ment, de mikor megkerültem az ágyat, hogy az éjjeliszekrényre pakoljak le, ott találtam a földön, összekucorodva, egy párnát ölelve, amibe az arcát is belefúrta, hogy eltompítsa a zokogását. Villámgyorsan tettem le a tálcát, csak úgy csörömpöltek rajta az edények, és már térdre is vetettem magam, hogy lefejtsem elgémberedett ujjait, amivel eddig a párnát markolta, és nagy nehezen rábírjam, engedjen magához; aztán ledöntsem a padlóra, szorosan átölelve, és a taknyos, könnyes párnát a fejünk alá gyűrve hagyjam, hogy kicsit átadja magát a kínzó fájdalomnak. Csak simogattam a hátát, és a hajába duruzsoltam, hogy szeretem, míg ő a belső démonokkal küzdött, és nagyon úgy tűnt, vesztésre áll. Miközben rázkódó testét tartottam, és csak azon igyekeztem, hogy a 425

hajat kifésüljem az arcából, végig az járt a fejemben, mennyire gyűlölöm Bonnie-t, amiért ennyire hagyta elharapózni a dolgot. Biztos voltam benne, hogy egyetlen őszinte mondattal megállíthatta volna Harryt. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ha beszélt volna vele, Hazz soha nem bántotta volna. A legaljasabb dolognak tűnt a szememben, hogy engedte annyira elhatalmasodni a dühöt Harryben, míg tettlegességig fajult. Ehhez neki is hozzá kellett járulnia. Hazz vehemens, de egyébként jámbor, és soha nem emelne kezet senkire, amíg van más lehetőség. Szinte láttam az anyja pökhendi arcát, és el tudtam képzelni, hogy eleinte úgy gondolta: bárki is volt, ő magára vállalja, mert így nagyobb fájdalmat okozhat Harrynek. Csak arra voltam kíváncsi, meddig ment el a dolog. Harry megütötte, ezt már kivettem a szavaiból... de mennyire? És hányszor? Megverte? Remélem, nem. Ha elverte a saját anyját, az ismét egy örökké be nem gyógyuló fekély lesz a szívén. Bár nem tudtam elképzelni Harryről, még végletekig felajzott állapotban sem, hogy az első ütés után, újra annyi gyűlöletet érezzen, amiért másodszor is lesújt. Az nem ő lenne... -

Mi történt? - kérdeztem, mikor végre alábbhagyott a zihálása.

-

Hazamentem, és egyből anyámnak estem, de ő nem is reagált.

Ráztam, ordítottam vele, de semmi... Érted? Semmit nem szólt. Ügy nézett rám, mintha azt akarná mondani, hogy megérdemeltem, ami történt... Hogy mindketten megérdemeltük... És elborult az agyam. Mikor elengedtem, lekevertem neki egy hatalmas pofont. Mire észbe kaptam, már megtörtént... - mondta összetörten, és a nyakamba fúrta az arcát. -

Nem is tagadta?! - kérdeztem, mert képtelen voltam elhinni, hogy

valaki szó nélkül tűrjön ilyen vádakat, de megint eszembe jutott, hogy Bonnie valószínűleg szíves-örömest magára vállalta volna, ha ezzel fájdalmat okozhat Harrynek, azok után, hogy a fia kisétált az életéből. -

Nem... Csak mikor már kifelé jöttem...

Hirtelen felültem, Harryt is magammal rántva. 426

-

Mit mondott? - kérdeztem, a szükségesnél sokkal hangosabban.

-

Azt... Azt, hogy „nem én voltam”.

-

És még?

-

Csak ennyit - tette szét Hazz a kezeit, és ahogy gyönyörű, de

szétsírt arcát néztem, ismét félrevert a szívem. - Azt mondta, nem én voltam, és többet nem szólalt meg. Mondjuk, nem is volt alkalma, mert eljöttem. A gondolataim egymást kergették, de nem találtam megfejtést a dologra. Ha az anyja fájdalmat akart neki okozni, és azt akarta: Harry neki tulajdonítsa az árulást, akkor nem mondta volna pont akkor, hogy nem ő tette, mikor már mindenen túl voltak, és Hazz épp otthagyta. Semmi logikát nem leltem a dologban, de igyekeztem az agyam hátuljába száműzni, hogy abban a pillanatban csak Harryre figyeljek, és segítsek összerakni elgyötört lelkét. -

Szívem! Nem anyád volt. Valaki a suliból. Teddy olvasta a levelet,

és szerinte kizárt, hogy valaki olyan tette a bejelentést, aki nem figyelt bennünket egészen közelről. -

Teddy? Milyen levelet? Hol van? - kérdezte Harry, és most először

láttam, hogy valami kizökkenti a letargiából. -

Valaki egy írásos bejelentést tett az igazgatónál. Mikor ott voltam

nála, Teddy betört, és úgy kiosztotta a dirit, hogy végül a vád sem állta meg a helyét, de annyira meg is fenyegette, hogy az öreg fülét-farkát behúzva ment bele az egyezségbe. -

Miféle egyezség?

-

Hogy nem lesz semmilyen retorzió, hisz mi nem is vagyunk egy

pár. Cserébe Teddy év végén szó nélkül elhagyja az iskolát, és írásban titoktartási fogadalmat tesz. -

Mivel kapcsolatban? - húzta fel a szemöldökét a homloka közepére

Harry. -

Hogy nem teregeti ki a sajtónak, micsoda bordélyház ez az iskola...

- mondtam, és nem tehettem róla, halkan felkuncogtam. Legnagyobb meglepetésemre Hazz is csatlakozott hozzám. 427

-

Ez egy igazi kupleráj...

-

Igaz az, hogy a lányok a suncijuk képét küldik el üzenetben, hogy

a pasik válogathassanak? Harry rám nézett, a tekintetébe először ijedtség, majd büszkeség vegyült, aztán bólintott. Kikerekedtek a szemeim. -

Komolyan? - kérdeztem, és a hangom kissé elvékonyodott, úgy

meglepődtem. -

Aha... néha még most is kapok... - mondta, és szélesen

elvigyorodott. - De még soha nem hallottam, hogy valaki suncinak hívta volna - röhögte el magát, én pedig elvörösödtem kínomban. -

Miért, a punci mennyivel jobb?

-

Semmivel! - erősítette meg Harry, és ingatta hozzá a fejét,

nyomatékot adva a szavainak, de a gribedlije nem tűnt el az arcáról, ami elég bizonyíték volt arra, hogy kinevet. -

Te most kiröhögsz? - kérdeztem, és már döntöttem a hátára, hogy

lovagló ülésben a csípőjére lendüljek, és csikizni kezdjem. -

Nem... Nem! Dehogy! Sosem tennék ilyet! - mondta incselkedve,

én pedig végtelenül boldog voltam, hogy egy kis időre kivertem a szörnyű eseményeket a fejéből. Lehajoltam, és más stratégiára váltottam. Megcsókoltam, keményen és szenvedélyesen. Először nem vette komolyan, de mikor a nyelvemmel furakodtam a szájába, nagyot sóhajtott, elengedte magát, az izmai ellazultak, és azonnal viszonozta a csókomat. Elégedetten túrtam a hajába, ami össze volt ragadva a könnyektől, de nem érdekelt. Csak érezni akartam és magamhoz húzni a fejét, míg egyre szaporább légvételekkel próbáltuk tartani az iramot. Percek teltek el, mielőtt elváltak az ajkaink. Mélyen Harry szemébe néztem, és halkan mondtam el, amit feltétlenül el akartam: -

Abban, ami történt, anyád legalább annyira hibás, mint te.

Bármikor megállíthatott volna. Ő is tudta jól, hogy el fognak fajulni a 428

dolgok. Alkoholista, de ettől még működik az agya... és ezek szerint nem volt részeg. Akkor nem ütötted volna meg. Harry

hátrahúzta

a

fejét

a

meglepetéstől,

és

láttam,

hogy

elgondolkodik. Mikor felidézte a történteket, csak halványan megrázta a fejét. -

Nem, nem volt részeg.

-

Akkor csak annyit kellett volna mondania, hogy nem ő volt, és te

megálljt tudtál volna parancsolni a dühödnek, míg tisztázza a helyzetet. Harry ismét elmerült a gondolataiban, aztán, bár nem túl meggyőzően, de bólintott. -

Valószínűleg...

-

Fájdalmat akart okozni. Azt akarta, hogy azt hidd, ő tette. Mert

tudta, hogy ezzel egy nagy tőrt döfhet a szívedbe. -

De akkor miért mondta el, hogy nem ő volt, mikor eljöttem? -

kérdezte Harry, teljesen elveszetten. A szívem vérzett érte, de meg kellett neki mondanom... Mert időközben rájöttem. És azt is tudtam, ez sem fog kevésbé fájni, mint az előző seb, amit Bonnie ejtett rajta. -

Azért, édesem, mert arra is rájött, hogy soha el nem múló

gyötrelmet okozhat azzal, ha megtudod, hogy ok nélkül bántottad. Harry szemei hatalmasra kerekedtek, a szája elnyílt, majd az egész arca eltorzult. Csak tátogott, a szemei körül ráncokba szaladt a bőr. Undort és mélységes fájdalmat láttam a vonásain. -

Ezért? Hogy még egy utolsót rúghasson belém?

-

Sajnálom! - mondtam, és az én arcomon is elindultak a könnyek.

Nem lehet ennyire kegyetlen! - gondoltam magamban, míg az imádott fiút néztem, aki az oldalára fordult, mert magzatpózba kellett görnyednie, olyan szinten lepte el a belső kín.

429

82. L. Teddy és Nasir késő este telefonáltak, mert nem tudtak megnyugodni, míg nem beszéltek velünk. -

Boo bácsi! - hallottam elvékonyodó hangján, hogy még mindig

ideges. -

Teddy, nincs semmi baj. Harry már hazaért, és minden rendben.

-

De mi történt? - kérdezte.

-

Olyasmi, amiről nem szeretnénk beszélni.

-

Rendben, nem kérdezünk róla. De azt ugye tudjátok, hogy

mostantól még óvatosabbnak kell lennetek? Aki kitervelte ezt, az nem fogja annyiban hagyni a dolgot. Ha csak azt látja, hogy semmi sem történt, még jobban bepipul majd, és esetleg olyasmit tesz, amivel tényleg veszélybe sodor benneteket. Elgondolkoztam a szavain, és igazat kellett adnom neki. - Csak két hét, és utána leléphettek innen, de azt hiszem, arra az időre Harrynek vissza kellene költöznie. A torkom elszorult a gondolatra, hogy megint el kell váljunk, de aztán beláttam, hogy igaza van. -

Igen, talán igazad van. De akkor veletek mi lesz?

-

Ne aggódj, mi megleszünk. Én megyek hozzád, Nasir pedig itt

marad Harryvel. Így lesz a legjobb. Gyorsan

átgondoltam

a

helyzetet,

és

rájöttem,

nincs

más

választásunk. -

Köszönöm, Teddy. De ugye nem ma?

A telefonban csend volt, és Teddy nem szól egy szót sem. Hagyta, hogy rájöjjek: nincs haladék... 430

Mikor meghallotta panaszos nyögésemet, halkan csak annyit mondott: -

Egy fél óra, és indulok.

-

Rendben... - mondtam beletörődve, és bontottam a vonalat.

Harry épp akkor lépett be a szobába. Frissen zuhanyozott, és az illata több méterről is betöltötte az érzékeimet. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne essek neki. -

Édesem... - kezdtem bele, mire felkapta a fejét, de közben fél

kézzel törölgette göndör, víztől csöpögő tincseit. - Teddy most hívott. Azt mondja, aki feldobott bennünket, nem fogja annyiban hagyni a dolgot, és nagyon nem lenne jó, ha ebben a maradék két hétben buknánk le, és hurcolnának meg bennünket. Harry arcán láttam, ahogy lassan felfogja a szavaim mögöttes jelentését, és mikor összeszorította a száját, majd némán rázta a fejét, a szívem is megszakadt. - Nem kell elválnunk, és biztosan találunk rá módot, hogy együtt legyünk, de az lesz a legjobb, ha te most visszaköltözöl a lakásodba, Teddy pedig átjön erre a pár napra. Szándékosan használtam ezt a kifejezést, hogy bagatellizáljam a dolgot, bár a lelkem majd belepusztult a gondolatba, hogy megint hetekig nélküle ébredjek reggel. -

Kérlek, Boo, ne! - könyörgött halkan, és a hangja olyan rekedt volt,

hogy a szívem kihagyott egy ütemet. -

Édesem! Ne vedd ezt büntetésnek, és kérlek, ne engem hibáztass,

de lásd be, nincs más megoldás. Kiszámoltam, hogy mennyit hiányozhatsz anélkül, hogy évet kellene ismételned. Holnap bemegyek a dirihez, és megbeszélem vele, hogy két hét múlva mindketten lelépünk, és biztos vagyok benne, hogy nem fog ragaszkodni a teljes felmondási időhöz. Így sokkal hamarabb szabadulunk innen, és pár nap múlva megkezdhetjük a közös életünket, mint két szabad felnőtt. Mit gondolsz? Próbáltam olyan perspektívát felvázolni, ami Harry számára is kecsegtető, és amiért talán hajlandó elviselni a kellemetlenségeket. - Ezt 431

az időt pedig töltsd a barátaiddal, elsősorban Nasirral, hisz a közeljövőben nem nagyon lesz rá alkalmatok, hogy találkozzatok. Láttam, hogy elgondolkodik a dolgon. Közben ledobta a törölközőt a derekáról, és belebújt egy fekete bokszerbe. Nagyot nyeltem, ahogy meztelen testén pillantottam végig, de tudtam, most nem alkalmas a pillanat, hogy elszabaduljanak a vágyaim. -

Igazad van, de ígérd meg, találunk rá megoldást, hogy néha

együtt aludjunk! Nem bírok ki két hetet alvás nélkül, és tudom, hogy nélküled csak álmatlanul forgolódom majd éjszakákon át - mondta, és éreztem, hogy mennyire szenved. - Ráadásul most nagy szükségem lett volna az ölelésedre, arra, hogy magam mellett érezzelek. -

Én mindig veled vagyok, édesem. Akkor is, ha csak gondolatban.

Túléljük ezt a pár napot, és utána vissza se nézünk. Nagyon várom, hogy végre Atlantában legyünk, és kézen fogva sétálhassunk, átölelhesselek a moziban és vacsora közben is megcsókolhassalak. Apró mosoly kúszott a szája szegletébe, ahogy ezeket elmondtam, mert tudom, hogy ő is ilyenekre vágyik. Bólintott, aztán hozzám lépett, ledöntött az ágyra, és fölém mászott. Óvatosan csókolt, hideg, nedves fürtjei az arcomat simogatták. -

Szeretlek, professzor! - suttogta a számba, én pedig átöleltem a

hátát és magamhoz húztam. Belefeledkeztünk a becézésbe, és nemsoká már én voltam felül, hogy szenvedélyesen csókoljam, míg ő a fenekemet markolja, és kezdtük elveszteni a kontrollt. Csak a lentről felhallatszó, erőteljes hang térített vissza a valóságba. -

Hahó, fiúk! Megjöttünk! - Még soha nem akartam melegebb

éghajlatra küldeni az unokahúgomat, de most hirtelen szerettem volna, ha köddé válik. Harry is panaszosan felnyögött, és még egyszer, utoljára bekéredzkedett a nyelvével a számba. Erősen szorítottam, aztán kissé lihegve váltunk el egymástól. -

Pillanat! - kiáltottam válaszul, mire lentről halk kuncogás

szűrődött a fülembe. 432

-

Mondtam, hogy ne jöjjünk ilyen hamar! - morogta Nasir.

-

Szívem, így is fél tizenkettő van már - válaszolt Teddy, aztán

csend lett. Gondolom ő is engesztelő csókokkal hallgattatta el a pasiját. Harry leemelt magáról, aztán nehézkesen feltápászkodott. Magára rángatott egy szűk farmert, meg egy pulcsit. Rám nézett, és szinte egyszerre nyúltunk az ágyékunkhoz, hogy szalonképessé tegyük a kinézetünket. Elmosolyodtam, és ő is huncut vigyort öltött magára. Hozzám sétált, és még utoljára a fülembe súgta: - Legkésőbb holnaputánig bírom az elvonót, úgyhogy találj ki valamit, de sürgősen! Legalább vegyük valami hasznát a szenzációs agyadnak! Kicsit megsértődtem a dolgon. -

Miért, csak ennyi haszna van? - kérdeztem, és durcás pofát

vágtam. -

Hát... Lehet, hogy a világ nagy újításokat kap majd tőled, de

nekem ennél több örömöt okoz, mikor kikapcsol a tudatod, és eszeveszetten nekem esel. A képtől, ami általánosságban jellemző a szexuális életünkre, azonnal erőre kapott a merevedésem, ezért odahajoltam és beleharaptam Harry alsó ajkába, ami ígéretesen fel volt duzzadva, és valószerűtlenül piros volt. Hazz felsikkantott, és odakapott, ahol egy picit kiserkent a vér, én pedig megnyaltam a szám, és élveztem a fémes ízt. -

Vadállat vagy! - közölte, de a szemei még mindig mosolyogtak,

hiába akart mérges arcot vágni. -

Azért szeretsz... - mondtam, és elléptem mellette, hogy elinduljak

lefelé. - A bőrönd a dolgozószobában van. Ne pakolj sok cuccot, csak épp annyit, amennyi kell. A többit majd átvisszük a napokban. -

Oké - válaszolta lemondó hangon, és nekiállt, hogy összeszedje a

szükséges holmikat. Mikor

leértem,

Naddy

a

kanapén

üldögélt

(azt

hiszem,

a

névösszevonós hisztéria lassan rám is átragad), és egymás szemébe 433

nézve beszélgettek, míg Teddy hosszú lábai Nasir öléből lógtak le a földre. -

Látom, nálatok sem aratott osztatlan sikert a dolog... - állapítottam

meg a fekete szépfiú arckifejezéséből. -

Hát nem! - erősítette meg a gyanúmat.

-

Ne haragudjatok! - kértem bocsánatot, de mindketten gyorsan

megrázták a fejüket. -

Nem, Lou, dehogy! Erről nem ti tehettek. De ha rájövök...

márpedig kurvagyorsan rá fogok jönni, hogy ki volt az, akkor kicsinálom, az tuti! - mondta vészjósló hangon, és közben ijesztően ingatta a fejét. Nem szeretném, ha Nasir Sharif az ellenségem lenne... -

Nem hiszem, hogy jót tenne, ha az utolsó évedben csinálnál

valami még nagyobb hülyeséget, mert már így is sok van a rovásodon szólalt meg Harry, ahogy lefelé ereszkedett a bőrönddel a kezében. -

Hát, haver, mivel ez a geciláda kirúgatta a barátnőmet, és

majdnem tönkretette a legjobb barátaimat, azt hiszem, az a legkevesebb, hogy elintézem neki a hírnevet a suliban. Olyan dolgokat fog átélni, amit az ellenségének sem kíván, de egy ujjal sem nyúlok hozzá, ezt megígérem neked! - kacsintott a barátjára Nasir, mire Harry elégedetten elvigyorodott, és láttam a szemében a felvillanó bosszúvágyat. Magamba néztem, és rá kellett jönnöm, én is ugyanazt érzem. Meglepő volt, de teljesen életszerű.

*** H. A Lou-val eltöltött délután egy kicsit segített, bár a lelkemet mardosó önutálat nem igazán csillapodott. Attól, hogy Boo rávilágított, anyámat mi vezérelte, mikor csak késve adta tudtomra, hogy nem ő állt a 434

háttérben, egy hajszállal kevésbé éreztem magam bűnösnek, de annyira még mindig, hogy legszívesebben levágtam volna a kezemet. Mikor késő este végre rávettem magam, hogy kiáztassam a hajamból a taknyot és a könnyeket, hallottam, hogy Lewis telefonon beszél valakivel, de nem igazán figyeltem oda. Derült égből villámcsapásként ért, mikor közölte, hogy vissza kell költöznöm a lakásomba, és Teddy jön át ide. Tudtam, persze, hogy tudtam, szükség van az óvintézkedésekre, mégis letaglózott a tudat, hogy két hetet kell kibírnom száműzetésben. Egyetlen, vagyis inkább két dolog volt, ami lelket öntött belém. A legfontosabb, hogyha letelik ez az idő, azonnal repülőre ülünk, és meg sem állunk az új életünk kapujáig, a másik pedig, hogy Nasirral minél több időt tölthessek, mielőtt mindketten elindulunk a nagy kaland felé, amit felnőttkornak hívnak. Nehéz szívvel pakoltam össze a cuccaimat, és mikor lebotorkáltam az emeletről, épp egy beszélgetésbe csöppentem, amiben Nasir azt ecsetelte, hogyan fogja kicsinálni a spiclit, aki beköpött. Az agyam egyből átkattant, és végre talált magának egy célt. Ki kell derítenem, ki volt az, és jöhet az édes bosszú. Éjfél volt, mikor végre elnyúltunk a régi nappalimban, ami annyi emléket őrzött, bár egyikre sem szívesen gondoltam vissza. Lányok, akiknek a nevét sem tudom, a Boo-val való szakítás, és a magány üres órái, napjai. Elszorult a torkom, ahogy rájöttem, mindent, amit boldogságnak nevezhetünk, Lewisszal éltem át, és már most annyira hiányzott, hogy belesajdult a lelkem. -

Na jó! - mondta Nasir. - Azért nem fogjuk búskomorságban tölteni

a napokat, mert a Tomlinsonok hiánya kicsinál bennünket! Felnevettem. -

Ennyire nyilvánvaló?

-

Hát bazmeg, sosem gondoltam volna, hogy én is ezt fogom érezni,

de be kell vallanom, már most kurvára hiányzik. 435

Tovább mosolyogtam, ahogy a fekete adoniszt néztem, aki pár hónappal ezelőtt kijelentette, hogy ő soha nem akar szerelmes lenni, ha ez azzal jár, hogy szenvedni fog. És igaza volt... Nincs szerelem kínok nélkül. -

Hogy lesz ez egyáltalán? - kérdeztem, mert reméltem, hogy

Teddyvel

kidolgoztak

valami

tervet

arra,

miként

tehetjük

ezt

elviselhetőbbé. -

Husi azt mondta, kitalálnak majd valamit Boo-val.

-

Husiiiiii?? - kérdeztem elnyújtott hangon, mire Nasir, akit a

hidegvér megtestesítőjének gondoltam, zavartam köhögni kezdett. Husi?! - ismételtem meg, és éreztem, hogy a fejem kettéhasad, annyira vigyorgok. -

Aha - sütötte le a szemét. - Tudod, van az a kis cuki kapaszkodó a

derekán... Nem tudtam, de azonnal értettem, mire gondol, és felhúztam a szemöldököm a csodálkozástól. -

Azért azt el nem tudtam volna képzelni, hogy „husizod”, ő meg

hagyja. Nasir csak megrántotta a vállát, és széttárta a kezeit, jelezve az ártatlanságát. -

Ez van...

-

Oké, szerintem tök cuki. Elárulod, neked mi a beceneved? -

Láttam, hogy a kérdésem célba talál, mert Nasir beharapta a fél száját, és látszott, hogy szenved. - Na, ki vele! Tudni akarom! -

Hát... őőő... ez nem olyan... Csak van, amikor úgy hív, hogy

Aladdin. Ez volt az a pont, mikor olyan röhögő görcs jött rám, hogy hanyatt dobtam magam a kanapén, és a hasamat fogtam percekig. Már az oldalam is fájt, de ahányszor alábbhagyott az őrület, ránéztem Nasirra, aki kiguvadt szemekkel nézte a vergődésemet, és egyre mérgesebben nézett rám. 436

-

Nnnn... Nasir... Ne haragudj! Esküszöm, abbahagynám, ha

tudnám! - szűköltem, de képtelen voltam uralkodni magamon. -

Kabbe! Én meg sajnállak, hogy mi történt veletek...

Ettől a mondattól máris abbamaradt a viháncolás. Rájöttem, hogy tényleg szemétláda vagyok, amiért kiröhögöm. Kitöröltem a könnyeket a szememből, és kínlódva felültem. -

Bocsáss meg! Komolyan! Annyira édes ez a becézés, és hidd el,

nem azon nevetek, csak ahányszor rád nézek, és a fejemben megszólal Teddy hangján, hogy Aladdin, máris végem van. Próbáltam komoly arcot vágni, és minden szó igaz volt, amit kimondtam. Nasir a szemembe fúrta a pillantását, majd pár másodperc elteltével ő is úgy elkezdett röhögni, hogy majdnem leesett a fotelről. -

Jó... de ez élőben, kettesben, nem ennyire gáz... - mondta, de ahogy

ő is átgondolta a dolgot, még jobban rázta a nevetés. Mikor már nem bírtuk tovább, a konyhába mentem, és behoztam két sört. Hálásan pillantott rám, mikor a kezébe adtam. Csak most néztem körül a lakásban, és rá sem ismertem. Az ablakon szép, fodros kis függöny fehérlett, alatta egy cserép páfrány; a dohányzóasztalon katonás rendben álltak a tankönyvek, és a szőnyeg, amit mindig téglaszínűnek hittem, pirosan simult a lábunk alá. -

Váó... itt aztán enni lehet a földről - állapítottam meg.

-

Igazán szép és otthonos. Rá sem lehet ismerni.

-

Ugye? Husinak remek érzéke van a lakberendezéshez.

-

Megint jött az inger, hogy felnevessek, de türtőztettem magam. -

Szeretünk itt lakni. Nagyon fog hiányozni... - mondta, és láttam, mennyire elszomorodott. -

A lakás? - kérdeztem, mire Nasir felkapta a fejét.

-

Az is, de leginkább Teddy.

-

Haver, nagyon sajnálom. És mi lesz most? Hogyan tovább?

-

Hát nem is tudom. Megbeszéltük, hogy negyedévente ő repül

hozzám, vagy én hozzá, de a ti elmondásaitok alapján, nem fűzök nagy reményeket a távkapcsolathoz. 437

-

Nektek sikerülni fog! - mondtam meggyőződéssel.

-

Ti mások vagytok! - A hangom magabiztos volt, de a lelkemben

ocsmány kétely ütötte fel a fejét. -

Nem tudom, Hazz. Nem tudom, hogyan fogom kibírni nélküle.

Azok után, hogy ennyi ideig együtt éltünk, mégis hogyan fogjuk kibírni, hogy több száz kilométer válasszon el? -

Nem tudom... - mondtam őszintén, mert átéreztem a félelmét. - De

most, hogy Teddy év végével elhúz innen, miért nem megy veled? Nasir úgy nézett rám, mintha újdonságot mondtam volna. -

Vagy nem beszéltetek erről?

-

Basszus, csak rólatok beszéltünk! - tört ki belőle. - De ha év végén

tényleg itt hagyja a sulit, akkor... esetleg... - Láttam a reményt felcsillanni a szemében. -

Persze. Ha már úgyis sulit kell váltani, miért ne oda menne, ahol te

vagy?! - kérdeztem, és őszintén örültem nekik. - Látod? Minden rosszban van valami jó! - mondtam, és előrehajoltam, hogy megveregessem a térdét. Ő már fel is állt, hogy az előszobába sietve a cipőjébe bújjon. -

Most hová mész? - kérdeztem, mire úgy nézett rám, mintha

értelmi fogyatékos lennék. -

Teddyhez! - közölte, és kivágtatott az ajtón. Fél perccel később,

mikor én még döbbenten ültem, ahol hagyott, visszalépett a kabátjáért, mert a nagy rohanásban arról is megfeledkezett, és rájött, hogy lefagynak a tökei, mire átvág a parkon. Kipakoltam

a

fürdőszobában,

megmostam

a

fogam,

aztán

benyitottam a hálóba, és csak álltam megkövülve. Gyönyörű, almazöld ágynemű, két személyre ágyazva, és finom öblítő illat. Az ablak mellett egy szobainas, rajta egy női hálóing, meg egy férfi pizsamaalsó. Betolakodónak éreztem magam.

438

Nagyot sóhajtottam, és behúztam magam mögött az ajtót. A nappaliban

felemeltem

az

ősöreg

kanapé

ülőrészét,

és

az

ágyneműtartóból kihalásztam a kissé dohos párnát egy pokróccal. Elvackoltam a kényelmetlen fekhelyen, és a fejem alá raktam a karomat, annyira hiányzott Lou mellkasa, amin el szoktam helyezkedni esténként.

Újra

lejátszottam

a

nap

eseményeit,

és

teljesen

elkedvetlenedtem. Hiába nyugtattam magam azzal, hogy csak pár nap, mint egy utazás - amiről persze eszembe jutott a szöcskeszedő tábor, ahol összejöttünk Lewisszal most valahogy nem sikerült lecsillapítani megtépázott idegeimet. Épp kezdtem belesüppedni az önsajnálatba, mikor az ajtónál kaparászást hallottam, majd láttam, hogy kinyílik, és egy alacsonyabb alak surran be rajta, mint Nasir. Azonnal tudtam ki az, pedig csak halvány sziluettjét láttam az ablakon bevilágító hold fényénél. Lewis megállt és fülelt, majd épp átvágni készült a nappalin, mikor halkan szólítottam: -

Boo!

Úgy torpant meg, és fordult azonnal a hangom irányába, mintha távirányítással mozgatnám. Egy szusszanásnyi idővel később már a nyakamba fúrta a fejét, míg bebújt a pokróc alá, és minden végtagját körém fonta. -

Én ezt nem fogom kibírni - közölte megtörten, és reszketegen

sóhajtott. -

Kibírjuk! - mondtam, és csókolgattam a haját. - Kibírjuk, mert

muszáj. És két hét múlva felülünk a repülőre, aztán soha többé nem látjuk ezt a kócerájt! -

Úgy legyen! - dörmögte a bőrömbe, és elfészkelődött rajtam.

-

Szeretlek! - súgtam az illatos tincsek közé.

-

Én is szeretlek, Hazz! - válaszolta, és nagyokat sóhajtva adta át

magát az álomnak.

439

83. H. Ez a harmadik nap. Harmadik átkozott nap a száműzetésben, ami minden tekintetben megvisel. Az iskolában úgy érzem, minden szempár rám tapad, és beképzelem, hogy tudnak valamit, ami miatt ennyire figyelnek.

Aztán

persze

rájövök,

hogy

mindig

a

figyelem

középpontjában álltam, és azelőtt soha nem zavart, sőt, észre sem vettem, de most, a közelmúlt történései miatt megváltozott a hozzáállásom. Ha kiállhatnék, és büszkén felvállalhatnám, hogy Lou-val összetartozunk, megint a helyére billenne minden, de így olyan érzés, mintha valami rémes titkot rejtegetnék, vagy bűnben élnék. Utálom. Lewis is nehezen bírja. Főleg az éjszakák pokoliak. Teddy első nap közölte, hogy nincs éjszakai helycsere, bármennyire örült is Nasir váratlan látogatásának. Mi persze duzzogtunk Lewisszal, de be kellett látnunk, hogyha ők csak miattunk vállalják a kényelmetlenséget, akkor nekünk is ki kell bírnunk valahogy. A súlyos elvonási tünetek már másnap jelentkeztek, de a harmadikra szinte arra is képtelen voltam, hogy emberi kommunikációt folytassak valakivel. Nick és Leeroy hamar feladták, és fejvesztve menekültek, ha megláttak, nehogy ismét beléjük kössek valamivel. A második óránk volt a biosz. Mikor Boo belépett a terembe, és lázas tekintettel keresett, a szívem hatalmasat dobbant, a gyomromban megvadultak a lepkék, és a tenyerem leizzadt egy pillanat alatt. Lehetetlen, hogy egy év alatt semmi sem változott. Ma is ugyanúgy hat rám, mint tavaly tavasszal, mikor először láttam meg a hózentrógeres, szemüveges kis okostojást. Az emléktől elmosolyodtam, 440

és amíg csak bámultam a gyönyörűséget, aki épp arról beszélt, mennyire fontos, hogy megőrizzük az ökoszisztémánkat, ő néha lopva rám pillantott, és a tekintetében ugyanazt láttam, amit én éreztem. Ez a szerelem már önmagában is csoda. Azt mondta, az órák után bemegy a dirihez, és megbeszéli vele, hogy mihamarabb szabadulhassunk. Minden reményem ez volt, mert ha még két hónapot ki kell bírnom ebben a koszfészekben, ráadásul Nasirnál a kanapén, én tuti, hogy becsavarodok. Ebédszünetben a fiúkkal és Teddyvel ültem a menzán, mert a teraszon még túl hideg volt, és épp arról beszélgettünk, hogy lesz azután, ha mi elköltözünk. -

Azt hiszem, csak a téli szünetben tudunk majd hazajönni, srácok -

mondtam szomorkásan, mert előre tudtam, hogy Lewis beleveti magát a munkába, ha visszamegyünk az Államokba. Ismét meg kell küzdenie a pozíciójáért, mert egyévnyi kihagyást sehol nem vesznek jó néven. Le kell tennie valamit az asztalra ahhoz, hogy visszakapja a privilégiumokat, amiket azzal nyert el, hogy kiváló eredményeket produkált. Mark - aki persze előadta, hogy csak a helyettese, és soha nem akarna a babérjaira törni -, azért nyilván végzett némi aknamunkát. Szerencsére az öreg prof, aki fiaként szereti Lewist, éberen őrködött, és mindenről beszámolt, de akkor is vissza kell rázódni a régi kerékvágásba. Lou azelőtt csak a munkájának élt, és minden energiáját a kutatásaiba ölte. Így is nehezebb lesz, hogy sokszor elvonom a figyelmét. Márpedig feltett szándékom volt, hogy a lehető legtöbbször sajátítom ki magamnak. Előre lelkiismeret-furdalásom volt emiatt, de nem fogok csendben ülni és várni, míg jut rám egy kis ideje. Végre kettesben leszünk, igazi párként, ami annyi lehetőséget rejt magában, hogy egyelőre bele sem tudok gondolni. Magányos éjszakáimon fantáziálva várom a reggelt. Nem szexről álmodozom - vagyis nem mindig -, hanem hétköznapi kis apróságokról. Arról, hogy Grace segítségével megtanulok főzni, mert Boo-t a kedvenc ételeivel akarom meglepni, és kiolvasom az összes könyvet, amire eddig nem tudtam sort 441

keríteni. Lehet, hogy megírom azt a regényt, ami már hónapok óta megy a fejemben, csak eddig nem volt időm papírra vetni. Leeroy és Nick lebiggyesztették a szájukat, de Teddy sejtelmesen mosolygott, Nasir pedig egyenesen vigyorgott. -

Ti minek örültök ennyire? - kérdezte Leeroy, akinek szintén

szemet szúrt a dolog. -

Hááát... úgy tűnik, mi is a tengerentúlra költözünk... - mondta

Nasir, és átölelte a barátnője vállát. -

Miiii? - nyüszített fel Nick, és olyan elveszettnek tűnt, mint egy

kidobott kiskutya. -

Nasirt felvették a Massachusettsi Műszaki Egyetemre, és mivel

úgy döntöttem, hogy én sem koptatom tovább a gimnáziumi padokat, együtt költözünk. Ő vállal valami állást estére, én meg egész nap tudok melózni, és este még egy másodállás is belefér, úgyhogy megleszünk. Bérelünk egy kis lakást, és kipróbáljuk, hogy működik a dolog. Az állam is leesett. -

És mit szól a család? Boo tud erről? - kérdeztem, mert nem igazán

hittem el, hogy egy tizenhét éves lányt ennyire szabadon engedjenek a szülei. -

Még nem... - sütötte le a szemét Teddy. - Épp arra akartalak kérni,

hogy segíts megpuhítani. -

Nem tudom, de valahogy reménytelennek tartom, hogy Lewis

áldását adja a dologra. -

Miért? - horkant fel Nasir. - Eddig se volt kifogása ellenem.

-

Nem rátok, te idióta... Hanem arra, hogy Teddy nem folytatja a

tanulást. -

Erről szó sincs! - ellenkezett az említett. - Természetesen estin

befejezem a sulit és leérettségizek, aztán megyek tovább. De én már nem bírok napi 7-8 órát végigülni. Értsd meg, Hazz, nekem ez szenvedés. Mindent megjegyzek, ha egyszer hallom vagy olvasom, és csak küszködök, amíg a többiek beérnek a tananyaggal. - Tudtam, miről beszél, mert bár nem olyan szinten, mint ő, de néha nekem is nehézkes a 442

csoportos tanulás. Hamar elunom magam, és olyankor egyre idegesebb leszek. Bólintottam. -

Ezt megértem, és azt hiszem, ezzel Boo-nál is elérhetünk valamit.

Ha leteszed a nagyesküt, hogy tanulni fogsz, akkor ki tudjuk verekedni a beleegyezését. Ha Grace-t is sikerül a mi oldalunkra állítani, akkor anyádat már gyerekjáték lesz meggyőzni. Teddy szeme felragyogott, és Nasir vállára döntötte a fejét, aki a kezéért nyúlt, és összefűzte az ujjaikat. Diadalittas mosoly terült el az arcán, némi tulajdonosi büszkeséggel. Jó volt rájuk nézni, és szívből kívántam, hogy legyen boldog életük. -

Akkor, szöszi... Csak te meg én maradunk az öreg kontinensen -

állapította meg Leeroy, akin tisztán látszott, hogy nem készült fel az elválásra. -

És mi is jó messze egymástól... - tette hozzá Nick, akinek enyhén

párás volt a tekintete, mikor rám nézett, úgyhogy gyorsan lesütötte a szemét, és a villájával kotorászott a tányérján. Láttam, hogy elment az étvágya, pedig ez csak nagyon ritkán fordul elő. -

Srácok! Nem szabad így elkeseredni! - mondtam halkan, de Leeroy

egyből lecsapott rám. -

Mondod te, aki épp életed szerelmével készülsz Amerikába

költözni, és jóformán már a gyerekeket tervezitek. A kijelentésétől megugrott a gyomrom. -

Dehogy! Azért ott még nem tartunk, haver! - nevettem el magam

kényszeredetten. -

Oké, csak képletesen mondtam - veregette meg a vállamat.

-

Van Skype, chat, telefon. Tudjuk tartani a kapcsolatot. És

mindenkinek ott lesz az új suli, az új barátok, és a sok izgalmas új kaland... -

Új barátok? - kérdezte Nick, felnyársalva a tekintetével. - A régiek

már nem jók? 443

-

Ni! Az isten szerelmére! Ne csináld ezt! Tudod jól, hogy mi örökké

barátok leszünk! - néztem vissza rá. -

Persze... örökké... lószart! Ti már most annak örültök, hogy majd új

helyek, új haverok jönnek. Én meg totál befordulok a gondolattól, hogy nem lesztek velem. Őszintesége teljesen kiütött, és ahogy elnéztem, nem csak engem, mert a többiek is hallgattak, és mindenki szigorúan maga elé nézett. -

Nick, szerintem mind érezzük, hogy ezek a barátságok erősebbek

annál, minthogy pár évnyi távoliét, vagy bármi más tönkreverhetné őket - mondta Nasir, ami engem is meglepett. Azelőtt semmi ilyen nyáladzásban nem vett volna részt, az meg pláne elképzelhetetlen volt, hogy ő nyilatkozzon ilyen témában. Mindenki

meglepődött,

de

Ni

szerintem

sokkot

is

kapott.

Felpillantott, és csak nézte a csokibarna szemeket, arra várva, hogy a tulajdonosuk gúnyt űzzön belőle, de semmi ilyesmi nem történt. Nasir, mikor megunta a szemezést, felnyúlt, átölelte a mellette pillázó Nick nyakát, és magához húzta egy puszira. -

Hidd el, te tökfej, ebben az életben nem szabadulsz meg tőlünk! Te

csak focizz, és legyél világhírű csatár, mi meg majd ott szurkolunk neked a pálya szélén! Oké? Nick csak bólogatott, szerintem megszólalni nem tudott volna, mert akkor elbőgi magát, de nekem is kaparta valami a torkomat, és Leeroy krákogásából ítélve ugyanaz a baci támadta meg a szerveinket. Épp elmerengtem azon, milyen gonosz az élet, mert néha olyan változásokat is át kell élned, amit a hátad közepére sem kívánsz. Egy örömteli, új dolog is azzal jár, hogy a múltad minden vonatkozásáról le kell mondanod. Nem csak arról, amit utáltál, hanem arról is, amit szerettél. Mikor Lou finom ujjai a vállamba markoltak, felkaptam a fejem, és a szemembe sütő naptól elvakultan próbáltam olvasni a vonásaiból. -

Mi volt? - kérdeztem azonnal, és éreztem, hogy a gyomrom a

torkomba ugrik. 444

-

Hát... őőő... - Becsusszant közém, és Leeroy közé a padra, és kicsit

nekem dőlt egy pillanatra. - Minden rendben! - szaladt fülig a szája, mire mindannyian megkönnyebbülten felsóhajtottunk, én pedig majdnem meg is csókoltam örömömben. -

Harry! Ne! - szólt rám Teddy, aki éles szemmel azonnal kiszúrta,

ahogy hirtelen Lou felé hajoltam. Rajtakapottan torpantam meg a mozdulatban, és beharaptam a szám. Boo felpillantott rám, és kacsintott, aztán folytatta: -

Annyira megörült az ajánlatomnak, hogy azt mondta, nem kell

orvosi igazolással bíbelődnünk, csak apád írjon egy kikérőt, hogy családi okok miatt el kell menned, ő pedig elfogadja, és igazolja a hiányzásodat. És nekem sem nem kell letöltenem a szerződésemet, sőt fizetett szabadságként kapom meg ezt a két hónapot. -

Ő, ez remek! - örvendeztem boldogan, és éreztem, hogy mázsás

súlytól könnyebbülök meg hirtelen. - Akkor most már tuti, hogy két hét múlva lelépünk innen? - kérdeztem, mire Lou boldogan bólintott, és az asztal takarásában megcirógatta a combomat. -

Érettségizni viszont vissza kell jönnöd.

-

Nem baj, az csak négy nap. Kibírom valahogy.

Lewis mosolyogva bólintott, majd a többiekhez fordult. -

És arra gondoltam, mivel ez az utolsó szabad hétvégénk, mielőtt

elmegyünk, szeretnélek meghívni benneteket a nagymamámhoz egy víkendre. Leeroy és Nick felhúzott szemöldökkel néztek össze, Teddy pedig felsikkantott. -

Grace-hez megyünk? - kérdezte és már Nasir arcát csókolgatta

örömében, akin még semmi jelét nem láttam az örömnek. -

Mi van, Rómeó, mi a baj? - kérdeztem, mert aggasztott az

arckifejezése. -

Semmi. Csak nem nagyon értem, mi olyan izgalmas egy isten háta

mögötti faluban, egy nyolcvanéves néniben, meg egy erdőszéli házikóban?! 445

-

Igazából semmi, de azért egyszer meg kell tapasztalnod, hogy

tudd, milyen leszek öreg koromban - mondta Teddy, és ismét hatalmas cuppanóst nyomott a még mindig nem egészen meggyőzött Nasir arcára. - Van egy kisház a kertb... -

FELEJTSD EL! - szólt rá Lewis olyan hangnemben, hogy a vér is

megfagyott az ereimben. Teddy felkapta a fejét, farkasszemet nézett a nagybátyjával, és láttam, hogy ki fog törni a harc azon, ki bitorolja a meselakot. Megkerestem az asztal alatt Teddy lábát, és enyhén bokán rúgtam. Rám nézett, én pedig oldalra biccentettem a fejem, hogy jelezzem, nem most kellene szembeszállnia Lou-val, mikor azt szeretné, ha ő állna mellette a nagy meccsen az anyjával. Hála az égnek, a lány is gyorsan kapcsolt. Önző módon ennek nem azért örültem annyira, mert azért aggódtam, sikerül-e rábeszélni a Tomlinson famíliát a dologra, hanem mert így csak a miénk az imádott kis zug, ahol annyira boldogok voltunk karácsonykor.

*** L. Az igazgatóval való megbeszélés olyan zökkenőmentesen zajlott, hogy magam is meglepődtem rajta. Úgy látszik, ő is átgondolta, mekkora presztízsveszteség lenne az iskolának, ha nem csak az derülne ki, hogy egy tanár intim kapcsolatba került egy diákkal (pláne, hogy ez egy meleg kapcsolat), hanem Teddy is nyilvánosságra hozná azokat a dolgokat, amikről nyilván eddig is tudomása volt, de nem tudott mit kezdeni vele. Rohadt nehéz lehet egy ekkora intézményt igazgatni, és azon kívül, hogy ennyi ember ellátásáról, az alkalmazottak ügyes-bajos dolgairól, az épületek állagmegóvásáról, és a tanítás színvonaláról gondoskodni kell, még a fiatalkorú tanulók szexuális élete is kihatással lehet az iskola jó 446

hírére, amibe pedig nagyon nehéz beleavatkozni. Még szülőként sem tudja az ember, hogy a kamaszgyerekében tomboló hormonok mire veszik rá, de ha több száz kilométerre van tőle, egy bentlakásos iskolában, akkor legalább azt gondolhatja, ott mások vigyáznak az erkölcseire. Ez a legnagyobb önámítás, amit csak kitalálhat valaki, de sok szülő szereti ebbe a hitbe ringatni magát. Itt pedig, a gazdag szülők elkényeztetett gyerekei, csak rátesznek egy lapáttal az átlagos szexőrületre. Így történhetett, hogy negyed óra alatt aláírtuk a kilépőpapírjaimat, valamint egy titoktartási szerződést, amiben mindketten vállaltuk, hogy a továbbiakban senkinek nem említjük az itt történteket, és hogy én sem szellőztetem meg soha a Silver Mountainben látott különleges szokásokat. Mikor Harryre terelődött a szó, abba is simán belement, hogy ő is elhagyja velem az iskolát, bár azt nem állta meg, hogy egyetlen, mindent eldöntő kérdést tegyen fel: -

Ezek szerint, igaz?

Mivel már aláírtuk a papírokat, félelem nélkül néztem a szemébe. -

Miatta jöttem vissza.

Láttam, hogy elkerekedik a szeme, és zavartan pillant rám. -

Michael is tudja?

-

Természetesen.

Ezzel végleg kihúztam alóla a széket, és a továbbiakban nem kérdezősködött. Mikor kijöttem az irodájából, még át kellett mennem a titkárságra, ahol a tavaly óta alig látott Eva mosolygott rám hófehér fogaival. -

Professzor! Mi járatban nálunk? Egész évben elkerülte ezt a kis

irodát. -

Eva! Nem kerültem el, csak nem volt dolgom errefelé.

-

Gondoltam, akkor is benézhetett volna, hogy meghívjon egy

kávéra - mondta, és előredőlt, hogy a dekoltázsa szebben mutasson felülről. 447

-

Nos, igen. Szánom-bánom bűnömet. Az az igazság, hogy nagyon

lefoglalt a felkészülés az órákra, és a munkám az Intézetben, mert innen felügyeltem a kutatásokat. -

Értem! Nagyon fontos ember lehet ott... - duruzsolta pirosra

rúzsozott ajkaival, és esküszöm, még csücsörített is hozzá. -

Eléggé... - adtam kitérő választ, és éreztem, hogy az ingem

szorítani kezdi a nyakamat. Uralkodtam magamon, hogy ne kezdjem ráncigálni a nyakkendőmet, és kedves mosolyt erőltettem az arcomra. -

Csak azt nem értem, akkor miért jött vissza még egy évre?!

Tudtommal már Dr. Right tért volna vissza... - A mondata ott lebegett köztünk, én pedig egy hatalmasat nyeltem. -

Igen, de Michael előző programja olyan sikeres volt, hogy szeretett

volna még egy évet, amíg befejezi a kutatásait. Úgy egyeztünk meg, hogy ő megy Atlantába, és összeköti a kellemeset a hasznossal. -

Azt hittem, ez inkább magára vonatkozik! - csúszott ki a száján,

aztán gyorsan lesütötte a szemét. Itt volt az a pillanat, mikor más irányt vett a beszélgetésünk. Azonnal felfigyeltem a testbeszédében beállt változásokra, és láttam az összes jelet, ami megerősítette a gyanúmat. -

Ami azt illeti, rám is! - mosolyogtam rá töretlenül. - De a terveim

nem mind úgy sültek el, ahogy szerettem volna. Kicsit lazábbra terveztem ezt az évet. A nő teljesen összezavarodott, és kíváncsian pislogott fel rám. - Tudja, Eva, nem egészen így képzeltem el a dolgokat, de az unokahúgom eléggé felforgatta az életemet. Nem mutathattam rossz példát a gyereknek, és Harry Miles is nálam kötött ki, hála a kollégiumi teltháznak. Mikor kiejtettem Hazz nevét, a nő pupillái összeszűkültek, a szemöldöke ugrott egy kicsit, és a szája sarka hirtelen lefelé görbült. Csak egy másodpercre volt szüksége, hogy rendezze a vonásait, de nekem bőven elég volt, hogy mindezt észrevegyem. 448

-

Harry? - kérdezett vissza, és a hangja kicsit magasabban szólt,

mint előtte. -

Nos, igen. A srác borzasztóan rendes volt, hogy átengedte az

apartmanját Teodorának. Cserébe megizzasztott rendesen. Úgy kapta fel a fejét, mintha ez az enyhén kétértelmű célzás nagy jelentőséggel bírna. -

Ezt hogy érti?

-

Egész

évben

korrepetáltam

és

segítettem

neki.

Most

évfolyamelső... - magyaráztam, és közben kicsit lehajoltam, hogy az asztalára támaszkodjak. - És most, mikor végre lenne időm, hogy az utolsó hónapokban kicsit lazítsak, vissza kell mennem az Intézetbe. Lebiggyesztettem a számat, és szomorkás arckifejezést varázsoltam a vonásaimra. Eva figyelt, nagyon is, de nem találhatott semmit, ami megerősíti a gyanúját. -

Ó... - mondta, és megrebbentek a pillái.

-

Most is azért vagyok itt, hogy elintézzük a papírokat.

-

Értem... - mondta, és átvette a kezemből a paksamétát, hogy

belenézzen. - Már két hét múlva indul? - kérdezte, mikor látta a dátumot a szerződésmódosításon. -

Sajnos, muszáj - válaszoltam, és mélyen a szemébe néztem.

Elvörösödött az arca, és bármennyire igyekezett, nem tudta elkapni a pillantását. Ennek a nőnek annyira bejövök, hogy bármire képes lenne, hogy megkapjon! - állapítottam meg. És ha nem kaphat meg, bármire képes lenne, hogy tönkretegyen. Ez volt a legdöbbenetesebb dolog, amire rájöttem. Már az ebédlő felé sétáltam, mikor átértékeltem magamban a helyzetet. Tehát Eva volt, de nincs rá semmilyen bizonyítékom. Ha nem akarok nagy cirkuszt, akkor jobb lesz, ha meghúzom magam, és még Harrynek sem árulom el a dolgot. Ha bármi történik, és adódik valami, ami lebuktatja, akkor szabad utat engedek Nasimak, de ha nem, akkor jobb, ha kiböjtöljük ezt a két hetet. Talán sikerült elaltatnom a nő 449

gyanakvását, mert a reakcióiból kiderült, hogy ő maga sem biztos a dologban. Ezek szerint figyelt minket, és ösztönösen megérezte, hogy Harryvel összetartozunk, de nem sikerült perdöntő bizonyítékra szert tennie. Majdnem szemben lakik, úgyhogy nem volt szükség arra, hogy bujkálva leselkedjen. Elég volt egy távcső, és némi türelem... Akkor viszont iszonyú mázlink van, hogy nem kapott rajta valami véletlen, de annál árulkodóbb apróságon, vagy egy csókon a konyhában. Megráztam a fejem, és igyekeztem rendet tenni kusza gondolataim között. Mire a menzára értem, már biztos voltam benne, hogy nem engedhetem elfajulni a dolgokat. Így aztán a többieknek nem is említettem a dolgot, és mivel Harryt teljesen lekötötte az öröm, hogy nemsokára elszabadulunk, nem is figyelt fel arra, hogy titkolok valamit. Bár minden ilyen könnyen menne az életben... Az este vidáman telt, mert elmentünk a Kétkerékbe, hogy megünnepeljük a jó híreket. Mindenki degeszre ette magát, és jó pár sört le is gurítottunk, amitől enyhén szólva beállt az egész banda, kivéve Leeroyt, aki még ilyenkor is felügyelte a gyülekezetet. Remek pap lenne! - állapítottam meg magamban, de nem tudtam, hogyan hozzam a tudtára, hogy az egyház lenne számára a legjobb karrier. Teddy ilyenkor igazi lány lesz. Máskor egy tigris, akitől mindenki fél, de ha megiszik két sört, olyan édes kiscica lesz, hogy a szintén spicces Nasir csak üveges tekintettel nézte, és látszott, hogy nem tud betelni vele. Sharif pedig még macsóbb, mint máskor, amire azonnal gerjednek a nők. Még a pultos lány is nyáladzott, amíg a sört csapolta, pusztán a szépfiú látványától, aki hatalmas szempilláival lustán legyezgetve figyelte az aranyszínű folyadékot, ahogy fehér habsapkát növeszt a poharakban. Harry ilyenkor először vicceske lesz, és csak úgy sziporkázik, de két órával később elcsendesedik, és magába fordul. Eleinte megijedtem ettől, és attól is, hogy hazaérve ezerszer mondja el, mennyire szeret, de rájöttem, ez csak az ital hatása, és bár amíg eddig eljut, színjózannak 450

látszik, másnap viszont nem emlékszik semmire. Mindegy, mit csinál, én imádom. Nick... Nos, ő egy külön tanulmány. Néha átmegy bohócba, de ma este kifejezetten filozofikus alkatra váltott. Mellém ült, mikor Harry Teddyt szórakoztatta a jó kis csajozós sztorikkal, amiktől Nasir idegbajt kapott, hogy miért meséli el, de a másik kettő hatalmasakat nevetett a történeteken. Ni is hallgatta egy darabig, de egy idő után felém fordult, és komoly arccal szólalt meg: -

Lou, szerinted mi lesz belőlem? - Ez olyan döbbenetes kérdés volt,

hogy csak néztem rá tátogva. -

Ni... Én nem tudom... Úgy értem, mire vonatkozik a kérdés?

-

Arra, hogy szerinted én mire vagyok alkalmas? És szeretném, ha

őszintén válaszolnál! - Olyan könyörgő tekintettel nézett rám, hogy belesajdult a szívem. -

Nick, én most kicsit spicces vagyok, és nem hiszem...

-

Pont azért. Épp

őszintére ittuk magunkat. Ezért merem

megkérdezni, és te ezért fogsz rá válaszolni kertelés nélkül! - jelentette ki, és enyhén oldalra biccenő fejjel bólintott is hozzá. Nagyot kortyoltam a sörömből, aztán néztem a szőke, imádnivaló fiút, ahogy kedves mosollyal az arcán várja a válaszom. Épp belekezdtem volna, mikor Harry ujja kúszott be a látóterembe, majd a számat célba véve letörölte a sörhabot a bajszomról. Elhúzta a kezét, de közben a fülemhez hajolt. -

Majdnem lenyaltam - kuncogott, mire én is felnevettem vele.

-

Nemsokára megteheted! - ígértem, és rákacsintottam.

Visszafordultam Nickhez, aki merev tekintettel figyelt bennünket. -

Ti annyira cukik vagytok együtt! Meg Nasirék is. Nekem is kell

egy lány, aki így szeret. -

Biztosan találsz majd a főiskolán! - ígértem neki. - De visszatérve a

kérdésedre, még nem tudok nyilatkozni a dologról. Te későn érő típus vagy, Ni, aki még nem tudja, hogy mihez kezdjen magával ebben a 451

korban. De ez egyáltalán nem baj. Sőt, szerintem ez a normális. Még sok mindent meg kell tapasztalnod és kipróbálnod, hogy el tudd dönteni, mi akarsz lenni később. Szerintem most ne agyalj ezen. Focizz és tanulj, élvezd a fiatalságodat. Fogj bele ezer dologba, de csak abba fektess nagyobb energiát, ami megfog, ami érdekel. Előbb-utóbb biztosan találsz olyan területet, ami neked való. Ha látsz valakit, akár a tévében, vagy az újságban, képzeld magad a helyébe. Játssz el a gondolattal, milyen lenne orvosnak, jogásznak vagy vállalkozónak lenni. Hogy szívesen építenél-e házakat, vagy lennél műsorvezető a tévében, esetleg foglakoznál-e gyerekekkel... - A felsorolásnak ennél a pontjánál Nick felkapta a fejét, és egyenesen nézett rám. -

Szerinted lehetnék tanár? - kérdezte, és a szemében remény

csillant. -

Hogyne lehetnél? Szerintem remek pedagógus lenne belőled.

Mindenkire figyelsz, jól megtalálod a hangot az emberekkel, tele vagy emóciókkal, és a kedvességed nem megy a határozottságod rovására. -

Ilyennek látsz? - kérdezte hatalmas, kerek szemeit rám meresztve.

-

Ilyennek.

És

azt

is

látom,

hogy

neked

olyasmivel

kell

foglalkoznod, ami minden nap sikerélményt nyújt. Tanárként alkalmad lenne rá, hogy sok gyereknek tedd jobbá az életét. -

Ejha... - hüledezett. - Ez tetszene. Nagyon is tetszene. Mr. Graham,

a... a milyen tanár? - nézett rám kérdőn. -

Testnevelés? - kérdeztem vissza, mire összehúzta a szemöldökét,

és erősen elgondolkozott. - Vagy etika? Esetleg valami nyelv? -

Tesitanár az tetszene, de azokat nem veszik komolyan.

-

Egy jó tesitanárra örökké emlékszik az ember. Főleg ha ő az iskolai

focicsapat edzője is. Akkor százak fognak rád szép emlékekkel visszagondolni, mire nagypapa leszel. Arról nem is beszélve, hogy a fiatal kolleginák milyen odaadóan járnak majd a meccsekre, hogy szurkoljanak a csapatnak és neked! - kacsintottam rá. -

És a lányok is. - merengett el hirtelen. 452

-

Felejtsd el! Soha ne ess abba a hibába, hogy egy diákodba szeretsz

bele! - mondtam neki halkan, és megveregettem a vállát. Egyszerre törtünk ki nevetésben, mire az asztaltársaság többi része is felénk fordult, és kíváncsian néztek minket, de annyira röhögtünk, hogy nem tudtuk elmesélni a poént.

453

84. L. A nagyihoz vezető út maga volt a pokol. Kibéreltünk egy kisbuszt, mert a vonatjegyek árából simán futotta rá, és gondoltuk, ez sokkal kényelmesebb megoldás. Egészen addig hittem ezt, míg az első húsz kilométer után Nasir és Nick össze nem vesztek azon, milyen zenét hallgassunk. Leeroy és Teddy pedig közölték, hogy semmilyet, mert ők épp valami mély, filozófiai témában eszmecseréinek. Innentől azzal telt az idő, hogy Harry tekergette a rádiót, és hol Ni, hol Nasir ujjongott egy számon, aztán énekelni kezdett, mire a másik lehurrogta, és reklamált, Teddy pedig raplizni kezdett, hogy halkítsák le azt a szart. Egy ideig tűrtem a dolgot, de végül kifakadtam magamból. -

Kuss legyen már! Megfájdul tőletek a fejem, és még vagy négy óra

van hátra. Harry választ zenét, és ha nem tetszik, akkor kikapcsoljuk a rádiót. Aki reklamál, az pedig gyalog megy tovább! Olyan csönd lett, hogy tisztán hallottam a mellettünk elsuhanó autók zaját, pedig eddig dobhártyaszaggató volt az üvöltözés. Harry oldalról nézett rám és mosolygott. Imádja, ha kemény vagyok. Lepillantottam a nadrágjára, és nem kellett csalódnom. Mikor felnéztem a szemébe, a száját beharapva vigyorgott, és látszott, hogy szaggatottan veszi a levegőt. Bekapcsolta a rádiót, keresett egy olyan csatornát, ahol aktuális popslágerek szóltak, közepes hangerőre állította, majd hozzám hajolt. -

Professzor úr, kérem, el ne felejtse ezt a hangnemet! Ettől úgy áll a

farkam, mint a cövek. Szeretném, ha ma este velem is szigorúan bánna! A kérésétől az én szerszámom is megrándult, és máris kényelmeden lett a szűk farmer. Ránéztem, ő kacsintott, én pedig lassan bólintottam. Megrebbent a pillája és sóhajtott egyet, mintha ez a szavak nélküli ígéret 454

elég lett volna ahhoz, hogy a nap hátralévő részét átvészelje valahogy. Nekem viszont innentől sokkal nehezebb lett, mert semmi más nem járt a fejemben, csak az, mikor maradhatunk végre kettesben. Napok óta halmozódott bennem a szexuális frusztráció, és egyre nehezebben tudtam kordában tartani. Visszagondolva a Harry előtti életemre, felfogni sem tudtam, hogy élhettem szex nélkül. De rájöttem, a nagy kérdés inkább az, hogy élhettem Harry nélkül?! Mert senki mással nem tudnám elképzelni, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek. Mikor

megérkeztünk

St.

Morganbe,

megálltunk

a

vegyeskereskedésnél. A fiúk feltankoltak sörből és chipsből, bár Hazz mondta nekik, hogy az felesleges, mert Grace főztje mellett nem fognak tudni ilyen szarokat magukba tömni, de végül rájuk hagytuk, és inkább visszasétáltunk a kocsihoz, hogy egy percet kettesben tölthessünk. Gyorsan bemásztunk a hátsó ülésre, és anélkül, hogy összebeszéltünk volna, Harry azonnal az ölembe lendült, édes száját az enyémre tapasztotta, kezeivel a hátamat markolta, és a hajamat túrta szét. Megőrjít azzal, hogy úgy nyúl hozzám, mintha állandóan ezt várná. Akármikor van alkalmunk egy intim pillanatra, mindig olyan, mintha hirtelen bekapcsolná magán a turbó fokozatot, és szinte felperzsel a hevességével. Olyan, mint egy időzített bomba. A reakcióm pedig engem is megijeszt. A másodperc töredéke alatt elvesztem a fejem. Mire egy ép gondolat átverekedné magát az agyamon, már rég ki van kapcsolva az egész. Arra eszméltem, hogy mellettünk tárva nyitva az ajtó, és Teddy bámul ránk karba font kezekkel. Elengedtük egymást, én lassan kihúztam az ujjaimat Hazz csigás tincsei közül, ő pedig igyekezett lerángatni a pólóját, amit a nyakáig gyűrtem fel véletlenül. Mindketten krákogtunk és fülig vörösödtünk. A szemüvegemet úgy összemaszatoltuk, hogy alig láttam ki rajta, de szörnyen kellemetlennek éreztem volna levenni és megtörölgetni. Teodora csak nézett, és úgy tűnt, nem tudja eldönteni, hogy mit szóljon a szituhoz. Végül nagyot fújtatva leengedte a kezeit. 455

-

Tudtam, hogy azért osontatok ki, mert nem bírtok magatokkal.

Csak nem akartam, hogy a fiúk nyissanak rátok. Nem voltam benne biztos, hogy van rajtatok ruha. Felnyikkantam, Harry pedig elröhögte magát. -

Akkor becsuktuk volna az ajtókat - mondta kimérten, majd hosszú

lábát átemelve rajtam, kikecmergett a kocsiból, és Teddyvel mit sem törődve eligazította a merevedését. A lány felnyögött, és megforgatta a szemeit. - Mégis mit csináljak, ha itt áll és néz? - kérdezte tőlem Harry, és dühösen csóválta a fejét. Igazat kellett adnom neki. A helyzet anélkül is elég kellemetlen volt, de csak rontott rajta, hogy Teddy le nem vette róla a szemét. Így viszont volt alkalmam, hogy én is megtegyem a szükséges intézkedéseket, anélkül, hogy az unokahúgom végignézte volna, és a tágas helynek köszönhetően egyből átmásztam a vezetőülésre. Áldottam a termetemet, mert így legalább nem kellett kiszállnom a kocsiból. Harry beült mellém, még egy futó csókra odahajolt, én pedig belemosolyogtam, mert annyira cuki volt az egész srác, hogy legszívesebben össze-vissza puszilgatnám. Ekkor érkeztek a többiek, akik mit sem sejtve kászálódtak be az autóba, azon vitatkozva, hogy este a focimeccset nézzék, vagy inkább a vízilabdadöntőt. -

Két tévé van... - szúrtam közbe segítő szándékkal, mire

elcsendesedtek, és úgy néztek rám, mint egy marslakóra. Nem válaszoltak, ezért nekem kellett rájönnöm, hogy mi bajuk van. Nem kellett sokat agyalnom. Az szóba sem jöhet, hogy ne együtt tévézzenek... - Most komolyan?! Ti csak szórakozásból veszekedtek? - kérdeztem, mire összenéztek, és hangosan felnevetve bólogattak. Nekem is vigyorba szaladt a szám, és a nagyiig már igazi jó hangulatban énekeltük a Wrecking Ball-t. A ház előtt parkoltam le, és nagy nehezen kiparancsoltam a kocsiból a díszes társaságot, akik még torkuk szakadtából énekelték a Time Of My Life-ot, és kitűnően szórakoztak. Hallottam, hogy a hátam mögött nyílik 456

az ajtó, de mire megfordultam, már csak azt láttam, hogy helyettem Harry kapja fel a nagyanyámat, és úgy pörgeti, ahogy én szoktam. A gyomrom öklömnyire szorult, de nem a féltékenységtől, hanem a szeretettől. A számomra két legfontosabb ember őszinte gesztusa majdnem ledöntött a lábamról. A szemem könnyel telt meg, ezért a szemüvegem alá nyúlva eldörzsöltem az árulókat, majd én is odasiettem, hogy részt vegyek a szokásos ovációban. Mikor végeztünk, bemutattam a többieket, és végül Teddyre került a sor, aki jól megropogtatta nagyit, majd bűnbánó arckifejezéssel elrebegte, hogy év végén el kell hagynia a sulit. -

Igen, Tori, hallottam... Harry mindenről beszámolt.

Teddy felkapta a fejét, és a szemei hatalmasra tágultak. -

Valóban? És nem hívtál fel, hogy leüvöltsd a fejem? - kérdezte

félénken. -

Nem, szívem. Az csak annak jár, aki lényegtelen dolgok miatt

rúgatja ki magát az iskolából. Annak, aki kiáll a családjáért és a jó ügyért, nos, annak dicséret jár és kacsasült! Néztem, ahogy Teddy arcán széles mosoly terül el, aztán belekarol a nagyiba, és bevonulnak a házba. A többiek követték őket, Harry pedig elindult a kisház felé a bőröndünkkel, csak Nasir toporgott mellettem tétován. Rápillantottam, és azonnal feltűnt az izgalom a szemeiben. -

Tori?! - kérdezte, és magyarázatot várt.

-

Aha... A Teodorából kreálta neki. Mindenkinek ad becenevet. Így

lettem Boo. -

Értem - bólogatott Nasir, és a szája sarkában kaján kis mosoly ült.

Úgy látszik, tetszett neki ez a megszólítás. -

Én a helyedben nem vigyorognék, amíg nem tudom, engem

hogyan fog szólítani... - jegyeztem meg mellékesen, és besétáltam mellette.

457

*** H. Az út Grace házáig remek hangulatban telt, bár ahogy Lewist elnéztem, neki más benyomásai voltak a dologról. Látszott rajta, hogy nem sokszor volt még fiatal srácok társaságában, és ezért komolyan vette a folyamatos szekálást és vitát, ami a hátsó ülésen folyt. Mikor betelt nála a pohár, olyan erélyesen szólt rá a fiúkra, hogy az összes izmom megfeszült a hangjától, és még valami, ami egyértelmű jele volt annak, hogy iszonyatosan izgató, amikor keménykedik. Ahogy a fülébe suttogtam, hogy milyen szexi, ha szigorú, és hogy szeretném, ha este engem is megrendszabályozna, elakadt a lélegzete, és a szemeiben felcsillant a vágy. Mire beértünk a faluba, és a közértnél leparkoltunk, hogy a többiek bevásároljanak a létszükségletnek tekintett sörből, már alig bírtam magammal. Örömmel vettem, hogy Lewis intett, menjünk vissza a kocsihoz, és mikor becsuktuk magunk mögött az ajtót - természetesen rutinosan a hátsó ülésre szálltunk úgy estem neki, hogy azt hittem, szét is tépem. Nem ellenkezett, sőt... Apró kezei egyből a hátamat karmolászták, a szája követelőző lett és heves, a csípőjével pedig úgy emelt fel, mintha máris bennem akarna lenni. Semmi kifogásom nem lett volna a dolog ellen, de maradt annyi józan eszem, hogy tudjam, erre estig még várni kell. Teddy nem éppen kedves beavatkozása után már csak egy dolog lebegett a szemem előtt. Egy szép, méretes darab, ami csak arra szolgál, hogy engem kielégítsen. A kérdés csak az volt, mikor lesz alkalmam, hogy megkapjam végre. -

Szia! - kaptam fel Grace-t, ahogy kilépett az ajtón, hogy

üdvözöljön bennünket. 458

A többiek még vakaróztak a kocsinál, de én már ki voltam éhezve a szeretetáradatra, amiben ezen a hétvégén részünk lesz. Lou nagymamája mintha az én rokonom is lenne. Az egyetlen, aki olyan közel került hozzám, hogy minden kertelés nélkül elmondom neki a problémáimat, és nem félek attól, hogy lenéz vagy kinevet miattuk. -

Hazz! - sikkantott, de azért hagyta, hogy megpörgessem. Többször

láttam már, hogy ez az üdvözlési forma mennyire aranyos, mikor Booval csinálják, és örültem, hogy végre alkalmam adódik kipróbálni. Grace habkönnyű volt és kecses. Úgy simult a karomba, hogy a bizalomtól megbicsaklottak a térdeim. Hangosan kacagott, és eljátszotta, hogy nem élvezi a dolgot, de mikor letettem, a szeme körül még mindig nevetőráncok sokasága sereglett. Imádom ezt az asszonyt. Míg a többiek bemutatkoztak, és becuccoltak a házba, én a meselakba mentem, és lepakoltam a holminkat, majd csatlakoztam a társasághoz. Isteni kacsasült és párolt káposzta illata töltötte be a házat, amit valami gyümölcsös aroma egészített ki tökéletesen. -

Hmmm... mit sütöttél? - kérdeztem, mire Grace csak kacsintott, és

az ujját a szájára tette, hogy maradjak csendben. Mellém lépett és a fülembe súgta: -

Narancsos kalácsot, de ne áruld el, mert akkor kevesebbet esznek,

hogy maradjon neki hely. Halkan felnevettem, egy nagy cuppanóst adtam az arcára, aztán kezet mostam, és becsusszantam a helyemre az asztal mellé. Lou már csücsörítve várt, úgyhogy egy apró kis csókkal üdvözöltem, aztán nekiláttam az isteni vacsorának. Mikor mindenki degeszre ette magát, akkor következett a desszert, amit már csak a szemem kívánt, de kénytelen voltam enni belőle, mert apró, kandírozott narancshéjak voltak a tetején, és olyan illata volt, hogy összefutott a nyál a számban. Lewis is púposra ette magát, amitől úgy nézett ki, mintha lenyelt volna egy labdát. Mikor a többiek már beözönlöttek a nappaliba, hogy megvívják a végső harcot a távirányítóért, és Grace kiment, hogy enni 459

adjon a csirkéknek, mi pedig elmosogattunk és elpakoltunk, óvatosan Boo mögé léptem, és hátulról átfogva simogatni kezdtem a hasát. -

Imádlak! - súgtam a füle mögé, és puszilgattam a finom bőrt.

-

Én is téged - válaszolta, aztán nagy sóhajjal megfordult a karjaim

közt, és a számra tapadt. Egész este a focimeccset néztük, úgyhogy már elgémberedtek a lábaim. Mikor végre a hosszabbítás után nyertek az olaszok, megkérdeztem, nincs-e kedve valakinek sétálni menni. Grace azonnal jelentkezett, hogy szívesen csatlakozna, de a többiek nem voltak valami lelkesek. Lou-ra néztem, de egy bocsánatkérő pillantással nemet intett, mert Teddyvel épp belemerültek egy sakkjátszmába. Dobtam neki egy puszit, aztán felsegítettem Grace kabátját, és elindultunk a kissé még hűvös, kora tavaszi estébe. Belém karolt, én pedig apró lépteihez igazítottam a sajátjaimat, és óriási kezemet finom kis ujjaira simítottam. -

Na, mesélj! - mondta pár perccel később, mert addig csak

hallgattunk, és a gondolatainkba mélyedtünk. -

Miről? - kérdeztem vissza hirtelen, mert nem tudtam, mire

kíváncsi. -

Elmondtad, hogy mi történt, mintha egy újságnak nyilatkoznál, és

hálás is vagyok, amiért mindenről beszámoltál, de engem az érdekel, mi volt otthon anyáddal, és hogy érintett téged lelkileg ez az egész. Tévedhetetlenül rátapintott a fájó pontokra, de ezen már meg sem lepődtem. Nagy levegőt vettem, aztán még egyet, és végül belefogtam a monológomba. Grace figyelmesen hallgatott, egyszer sem szólt közbe, nem

is

kérdezett.

Ha

elakadtam,

türelmesen

megvárta,

hogy

megfogalmazzam, amit akarok, és csak bólogatott, hogy biztosítson arról, figyel rám. Mikor kifogytam a szavakból, akkor sem reagált semmit, csak erősebben szorította a karomat, és az arcomat fürkészte oldalról. Leértünk a folyópartra, ahol a vízen csillogott a majdnem teli hold fénye, és a kis rakparton kovácsoltvas padok álltak. Grace 460

odavezetett az egyikhez, elegáns mozdulattal leült, megvárta, míg én is elhelyezkedem mellette, aztán anélkül kezdett beszélni, hogy rám nézett volna, ezzel is teret hagyva nekem. -

Tudod, Hazz, az élet nehéz iskola. Sokszor nem is tudjuk, mi a

terve a teremtőnek; vajon miért kell megszenvednünk bizonyos dolgokat. De valamikor, a későbbi életedben, egészen biztos, hogy a helyükre kerülnek a mozaikdarabok. Sokszor nem értettem az életet, és volt, amikor szerettem volna visszaváltani a jegyem, de mára, mikor lassan befejezem az utazást, azt hiszem, mindent megértettem. Tudom, hogy neked ezek most csak üres szavak, és azt hiszed, közhelyekkel akarlak megnyugtatni, mert nem tudok mit mondani, de nem így van. Anyukád elárult... Nem úgy, ahogy hitted, de azzal, hogy kihasználta a fájdalmadat, és nem előzte meg a katasztrófát, majd utána közölte, hogy ártatlan, elárult téged. Mert bármi is történt eddig, én tudom, hogy szereted. De most túl messzire ment. Ezt már nem fogja túlélni a kapcsolatotok. Tudom, mindig azzal mentegeted, hogy alkoholista, aki ködös agyával nem tudja mérlegelni a dolgokat. De azt meséled, végül mégis elmondta neked, hogy nem ő tette, ezért joggal feltételezem, hogy nagyon is tudatában volt a dolgoknak. Nagyon... szörnyen sajnálom, ami történt, és tudom, hogy vérzik a szíved. Kicsikém! Most emelte rám először a tekintetét, és a könnyeim láttán azonnal a kezét is, hogy letörölje őket. - Sajnos nem tudok neked többet segíteni annál, hogy reményt adok. Mert bár tudom, életed végéig elkísér ez a veszteség, de abban is biztos vagyok, hogy nélküle is teljes lesz az életed. Szép családod lesz, és talán okulsz anyád hibájából. Te majd másképp fordulsz a gyerekeid felé. Lewis remek partner lesz, mert ő is hasonló sebeket szerzett, mint te. Ketten olyan szerető családot alkothattok, amiben öröm lesz gyereknek lenni. És ha megbecsülitek egymást, gyönyörű életetek lehet majd, ami kárpótol mindenért. -

Én már most is úgy érzem, őt kaptam cserébe... - mondtam, és a

hatalmas, kékes holdat néztem, magam elé idézve Boo gyönyörű arcát. 461

-

Lehet, hogy így van. Hiszek a végzetben, mert nekem már

megmutatta minden arcát. Neked is hinned kell, ahogy abban is, hogy mostantól te vagy a saját sorsod kovácsa. Tanuld meg a kezedben tartani az életedet, ne engedd, hogy feledésbe merüljenek az emlékeid. A fájdalmak arra valók, hogy akkor jussanak eszünkbe, mikor újra elkövetnénk egy hibát. -

Igyekszem, Grace, de most úgy érzem, nem tudom kitölteni az űrt,

amit maga után hagyott. -

Tudom, szívem, de az élet majd kitölti. Nem neked kell...

-

Így legyen! - mosolyogtam rá, és egy kézcsókra felemeltem a kezét.

- Meg fogsz fázni. Hideg van! - jelentettem ki, és felsegítettem, majd a karomba fontam az övét. -

Nagyon kedves vagy, hogy értem aggódsz, de én nem voltam

megfázva vagy húsz éve - nevetett. - Te viszont, ebben a kis cicanaciban biztosan felfázol. -

Otthon veszek egy forró fürdőt - ígértem, és nem ellenkeztem,

mert a szűk és vékony farmerben tényleg majd lefagytak a tökeim. Mikor hazaértünk, a házban már csend honolt. A nappaliban szerteszét hagyott poharak, és még egy adag sütis tányér hevert, a párnák ledobálva, és a tévé még mindig bekapcsolva. Félve pillantottam Grace-re, de ő csak mosolygott, és elindult, hogy rendet tegyen. Mikor segíteni akartam, csak rám nézett, és határozottan közölte: -

Menj! Boo már biztosan nagyon vár. Bújjatok össze, és hagyd,

hogy kiszeretgesse belőled ezt a nehéz beszélgetést! Mindentudó mosolya és amilyen szépen megfogalmazta a vágyaimat, félszeg mosolyt varázsolt a képemre. Csak bólintottam, egy nagy cuppanóst nyomtam az arcára, és kisiettem a kertbe. Öles léptekkel vágtam át az udvaron, egyenesen a sárga fényekkel hívogató kisház felé. Mikor odaértem, nem nyitottam be, inkább a verandára osontam, és benéztem az ablakon. Boo hason feküdt a hatalmas ágyon, két kezére támasztotta az állát, és egy könyv fölé hajolt. Csak néztem, és nem tudtam betelni a látvánnyal. Hosszú lábaival kalimpált, kerek feneke 462

ígéretesen gömbölyödött a hófehér bokszerben, és a hátán kirajzolódtak az izmok, ahogy lapozott a könyvében.

463

85. L. Az este remek hangulatban telt. Vacsora után mindenki a tévé elé helyezkedett, és bár nem volt elég ülőalkalmatosság, azért megoldottuk a dolgot. Teddy Nasir ölébe kucorodott a nagyfotelben, Nick és Leeroy egymás mellé a kanapén, nagyi a szokásos helyére a füles fotelben, mi pedig a ledobált párnákra heveredtünk a földön. Harry nekidőlt a komódnak, és magához ölelt. A mellkasára hajtottam a fejem, és hallgattam egyenletes szívverését. Boldog voltam. Meccs után Teddy közölte, hogy az agyának is szüksége van valami elfoglaltságra, és kihívott egy sakkpartira. Épp belemelegedtünk a játékba - olyan alattomos, mint a véraláfutás, úgyhogy nagyon kellett rá figyelnem, miben mesterkedik -, mikor Harry megkérdezte, kinek van kedve

sétálni.

Bármihez

lett

volna

kedvem,

hogyha

kettesben

maradhatunk, mert ez a hét kinyírta az idegeimet, de nagyi már fel is pattant, hogy csatlakozzon hozzá, Teddy pedig engem szekált, hogy lépjek már. Intettem Harrynek, hogy menjenek nélkülem, ő pedig búcsúzóul dobott egy puszit. Reméltem, hogy később többet is kapok, és ha lehet, kicsit közelebbről... A fiúk nekiálltak valami verekedős játéknak, amibe Nasir is beszállt. A szobát ütések és rúgások, valamint fájdalmas ordítások hangja töltötte be,

mert

természetesen

hoztak

magukkal

Playstationt,

nehogy

megmérgezze őket a vidék, és esetleg valami mást is csináljanak, mint amit a XXI. század megkövetel az ifjúságtól. Cybergeneráció. Teddyt csak a második játszmában tudtam elverni, úgyhogy muszáj volt lenyomni a döntő meccset, de Nasir már ott pattogott körülöttünk, és teljesen be volt sózva, hogy mikor mennek fel végre a szobájukba. 464

Áldottam a nevét, mert onnantól az unokahúgom képtelen volt a játékra figyelni, és tizennégy lépésben olyan mattot kapott, hogy öröm volt nézni. -

Erről te tehetsz! - szidta le Nasirt, de a szépfiú csak megvonta a

vállát, és magához rántotta, mikor felállt. -

Majd kárpótollak valahogy! - ígérte Teddy szájába suttogva, mire a

két másik fiú keservesen felnyögött. -

Ugye nem kell egész éjjel hallgatnunk, ahogy kiengeszteled? -

kérdezte Leeroy, és kiguvadt szemekkel nézte a párost. Nickre sandítottam, és úgy tűnt, neki nem lenne kifogása a műsor ellen, de nem szólt egy szót sem. Nasir öblösen felkacagott, és belefújt Teddy nyakába. -

Tudunk halkan is! - mondta végül, majd kézen fogta a nőjét, és

zsákmányával elindult az emelet felé. A két fiú csak bámult utánuk, majd egymásra néztek, és visszatértek a játékhoz. Néztem őket egy darabig, és azon gondolkoztam, hol lehetnek Harryék

ennyi

ideig,

de

rájöttem,

biztosan

belemélyedtek

a

beszélgetésbe, úgyhogy nem fognak egyhamar visszatérni. Lemondó sóhajjal álltam fel, és kinyújtóztattam el-gémberedett lábaimat. -

Sziasztok, srácok, átmegyek a kisházba.

-

Oké, Lou, jó éjt! - mondta Nick úgy, hogy rám sem nézett, mert a

vaddisznófejű harcos, akit ő irányított, épp egy hatalmas balegyenest vitt be a magas, sovány, de rendkívül mozgékony ellenfélnek, amitől Leeroy is fájdalmasan felnyögött. -

Helló! - szűrte azért a fogai közt.

Elmosolyodtam, majd mikor kiértem a kertbe, zsebre dugtam a kezeimet, és lesétáltam a kerítésig, hátha látom közeledni nagyit és Hazzt, de még nyomuk sem volt. A meselakban megraktam a kandallót, aztán lezuhanyoztam, és végül előszedtem gyerekkorom kedvenc könyvét, A medvék és én-t. Ez volt az első olvasmány, amivel megbirkóztam, olyan négy éves koromban, és ma is örömmel veszem a kezembe. Épp belemerültem az olvasásba, 465

mikor nyílt az ajtó, és Harry lépett be rajta, olyan elánnal, mintha épp menekülne valaki elől. Már le is dobta a kabátját, útközben rúgta le a csizmáját, és mire az ágyhoz ért, már kibújt a pulóveréből is. Rám vetette magát, én pedig engedelmesen nyúltam el alatta, kezeimet széttárva, arcomat a hűs lepedőre fektetve. A nyakamtól indulva csókolta a hátamat, hideg orrával lúdbőrt varázsolva az egész testemre. -

Úristen, de finom vagy... És az illatod is kicsinál! - nyöszörögte,

mikor már a nyelvével simogatta a gerincem vonalát. Éreztem, ahogy egy pillanat alatt begerjedek, és alig tudtam nyugton maradni, de erős kezeivel lefogta az enyémeket, és ujjainkat összefűzve, szinte belenyomta a matracba. Feltámaszkodott, csak a haja cirógatta a lapockámat, de az ágyékát erősen a fenekemhez dörzsölte, amitől olyan vágy hullámzott át rajtam, hogy beleszédültem. Tudtam, hogy nézi, amit csinál, azért söpörnek rajtam a göndör tincsek, és ettől csak még erőteljesebben kívántam, hogy meztelenül tegye ezt velem. De nem szóltam, hagytam, hogy most ő irányítson, és úgy legyen minden, ahogyan ő szeremé. Biztosan elképzelte már, ha ilyen vehemenciával esett nekem. Azért van, amiben nincs különbség kettőnk között... Máris éreztem, hogy eltávolodik tőlem, feltérdel, és hallottam a cipzár sajátos hangját, ahogy kinyitotta a sliccét. Aztán éreztem, hogy a bokszerem dereka alá nyúl, és lefelé húzza, úgyhogy engedelmesen emeltem a csípőmet. Mikor már kilátszott a fenekem, ami ebben a pózban elég jó rálátást biztosított neki, hangosan nyöszörgött, és egy másodperccel később már harapott és csókolt, miközben szétfeszített teljesen. A belém sikló nyelv, az elégedett morgás, és a saját zihálásom csak egyre mélyebbre űzött a vágy erdejében, én pedig egyáltalán nem akartam megtalálni a kiutat. Csak markoltam a lepedőt, a fejemet leszorítottam, és jobban kitoltam a seggem, hogy Harry érezze, bármit tehet velem. Nem kellett több unszolás, már éreztem a finom, gyakorlott ujjakat, ahogy az ánuszomat cirógatják, felváltva a selymesen izmos nyelvvel, ami előkészítette nekik a terepet. Imádom, ahogy ezt csinálja. 466

Olyan ösztönösen, minden gátlás nélkül, hogy én is eszemet vesztem percek alatt. -

Hazz, kérlek! - sóhajtottam, aztán elakadt a lélegzetem, mikor

végre éreztem, hogy belém hatol. A hosszú, isteni ujj merészen csúszott belém, majd egy forgatás után egyből megtalálta a gyenge pontomat, amitől az egész testem remegni kezdett, a farkam pedig megrándult, és összekentem az ágyneműt. -

Nem tudok betelni veled! - közölte a reszelős hang a hátam mögül,

és Harry rám hajolt, hogy a derekam kis gödreit csókolgassa, míg a második ujját is belém vezeti, és akkurátusan kínoz, míg könyörögni kezdek a kielégülésért. Nem kellett sokáig várnia, pár perc után már képtelen voltam uralkodni magamon. -

Hazz, gyere! Tegyük be! Nem bírok már várni.

Elégedetten felnevetett, és előrenyúlva egy nagypárnát gyűrt a hasam alá. Szeretem, hogy ilyen gondoskodó, és ennyire figyel rám, de ennél többre értékelem azt, amikor kezdi elveszteni a fejét. Ez is hamar bekövetkezett, mert, ahogy a makkjával megcirógatta a fenekemet, a másik keze már markolta a bal oldalamat, és az ujjai belevájtak a kis kapaszkodóba, amit télen növesztettem. Mikor ráhajolt a hátamra, és beleharapott a vállamba, a fejem hátrahajlott, majd hörögni kezdtem, ő pedig erősen szívott, és nyöszörgött, míg végre teljesen belém hatolt. Minden centiméterrel, amit kitöltött a testemből, egyre erőteljesebben nyögtem, aztán már szinte kiáltoztam, annyira akartam, hogy mozogni kezdjen, de Harry nem engedett sürgető hangjaimnak. Lassan tolta be, de a teste reszketett a visszafojtott energiáktól, amitől szinte megőrültem, annyira érezni akartam, mikor elragadja a szenvedély. Oldalra fordultam, és a száját kerestem, ő pedig elégedetten vette birtokba, ami az övé. A nyelve határozott volt és követelőző. Szívott és harapott, vagy néha csak cirógatta a számat, de egy biztos: úgy felizgatott, miközben meg se 467

mozdult bennem, hogy szűkölni kezdtem alatta, és próbáltam felnyomni magam, hátha legalább pár centit kicsikarhatok a mozdulatból, de hatalmas testével rám nehezedett, izmainak erejével úgy leszorított, hogy levegőt is alig kaptam, és hangosan szuszogott a bőrömbe. -

Még nem! - figyelmeztetett, és csak a csípőjét nyomta előre, még

mélyebbre furakodva a testemben. -

Jézus, Hazz! Nem bírom! - nyögtem ki nagy nehezen, és szinte

vergődtem alatta, teljesen tehetetlenül. Lehajtotta a fejét, nyitott szájjal, hangosan zihált, de még uralkodott magán. Csak beljebb és beljebb, apró mozdulatokkal, amitől teljesen elvesztettem a fejem. Hörögtem, kínlódtam, próbáltam ráfeszülni, hogy legalább így enyhülést nyerjek. Szerettem volna marokra fogni a szerszámom és izgatni magam, de esélytelen voltam a nagy test alatt. Harry élvezte a kínjaimat, és elégedetten felsóhajtott, mikor az izmaim hullámzani kezdtek körülötte. -

Ez az, Professzor úr! Szorítson! - dörmögte, és tiszta erejéből belém

nyomta magát, végletekig fokozva az izgalmamat. Lüktetett bennem a farka, az ujjai az enyémeket markolták, és az ajka nedves nyomot hagyva siklott a vállamon, hogy a nyakamon felkúszva a fülemig cirógasson. Mikor megéreztem forró leheletét, aztán a nyelvét, ahogy besiklik, majd izgató játékba kezd, sikongattam, és minden erőmet bevetettem, hogy fel tudjam tolni a fenekemet. -

Hazz! Kérlek... kééérlek! - könyörögtem, és sikerült rávennem,

hogy mozduljon végre. Először csak apró kis döfések, nagy szünetekkel, amitől a vérem száguldani kezdett, és minden ideg-végződésem azt várta, mikor kap újabb ingert. Nagyon jól tudta, mit tesz velem. Erről halk kuncogása és elégedett nyögései árulkodtak, mikor egy-egy behatolás után rászorultam, ő pedig kiélvezte a reakciót, amit felajzott testemtől kapott. -

Imádom, hogy ilyen szűk vagy! - morogta a fülembe, és egy

erősebb tolással igyekezett az önkívületig izgatni. -

Görcsölök! - szűrtem a fogaim között, mert a heréim feladták, és az

alhasam összerándult a kínzástól. Harry beerőszakolta a kezét a testem 468

és a párna közé, aztán marokra fogott, és lassan fejni kezdett. A tortúra elérte

csúcspontját.

Összefüggő

nyögéseim

szünetében

halkan

sikoltoztam, mert a fejemet a matracba fúrtam; és minden izmomat feszítettem, hogy fel tudjam tolni a csípőmet, ezáltal helyet hagyva neki, hogy rendesen izgathasson végre. A nyelvével szüntelenül a fülemen imitálta a behatolásokat, amik végre egyre erőteljesebbek lettek, a kezeink egymásba kapaszkodtak, nyögéseink összemosódtak, a testünk pedig összeforrt. Rátaláltunk a ritmusra, ami mindkettőnknek a legjobb, és gyakorlott mozdulatokkal száguldottunk az orgazmus felé. Harry hajáról izzadságcseppek hullottak a vállamra, ami még izgatóbbá tette az egészet, de rájöttem, hogy a szeretkezésünk minden apró, pici kis részlete annyira érzéki, hogy belepusztulok. Kifordultam, ismét a nyelvéért könyörögtem, és nem kellett csalódnom. Készségesen nyalt a számba, az orrával az arcomat cirógatva, miközben egyre keményebben mozgott, de olyan pontosan és határozottan, hogy csak nyöszörögni tudtam. Az ujjai sikamlósan csúsztak a farkamon, kőkemény pénisze gyilkos iramban ostromolta a testemet, én pedig csak kapaszkodtam a lepedőbe, és lassan elszakadtam az ajkaitól, ahogy egyre közelebb kerültem a kéjhez. -

Mindjárt! - suttogtam, és éreztem, hogy a levegő elfogy

körülöttem. Elakadó lélegzettel, összeszorított szemekkel élveztem el, olyan erőteljesen, hogy másodpercekig nem is tudtam magamról, csak a saját hangom visszhangzott a fejemben, ahogy Harry nevét mantrázom közben. Mikor az utolsó hullám is elült, Hazz rám hajolt, a nyakamat csókolta, majd felegyenesedett, két tenyerével megmarkolta a csípőmet, felrántott négykézlábra, és újra mozogni kezdett. Most a saját gyönyöre volt a cél, így már nem figyelt rám, pedig elhaló hangom és a halk kis sikkantások jelezhették volna, hogy engem is legalább annyira izgat a dolog, mint őt. Most én is rá figyeltem, arra, ahogy acélkeménnyé válik bennem, és a mozgása rövid, de hihetetlenül durva behatolásokra vált, az ujjaira, amik 469

már a csontot markolták a húsom alatt, és a hangokra, amik úgy törtek fel belőle, hogy belebizsergett a gerincem. Mikor elélvezett, úgy magára rántott, hogy azt hittem, szétszakadok, és mozdulatlanná dermedt. Csak lüktetett bennem, és éreztem, ahogy még mélyebbre hatol. Tátott szájjal, lihegve hagytam, hogy teljesen kisajátítsa a testem, és ezáltal a gyönyör legfelső fokára jusson. Sokáig tartott, mire elcsendesedett. Óvatosan kihúzódott, és a hátamra omlott, én pedig a vállam mellett felnyúlva belefúrtam az ujjaim izzadt tincsei közé, és elégedett dorombolásba kezdtem. -

Ezek szerint jó volt? - kérdezte, és még az orgazmus hatása alatt

apró csókokkal lepte el a nyakam. -

Isteni vagy, de ezt te is tudod... - mondtam, és a hangomon egy

pici szemrehányás érződött. -

Akkor is szeretem hallani - mondta, és én ismét rájöttem,

mennyire imádom az őszinteségét.

*** H. Nem tudtam sokáig megállni, hogy berontsak, és mikor beléptem az ajtón, már nem bírtam magammal. Nekiestem, és kivételesen nem érdekelt, ő mit szeretne, csak az, hogy magamévá tehessem. De úgy látszik, a vágyaink közösek voltak, mert olyan odaadóan engedelmeskedett, mintha ez lenne a természetes. Imádom, mikor ő a domináns, de most leszorítottam az ágyhoz, és én uralkodtam a teste fölött. Megrészegített a hatalom, amivel felruházott, és kihasználtam az alkalmat. Kiélveztem minden percét a csodálatos szeretkezésnek. Olyan intim és érzelmektől túlfűtött volt minden mozdulat. Az ujjainkat összefűztem, a testünk összetapadt, és mindketten azt akartuk, hogy a 470

lehető legtovább tartson. Bár félidőnél Lou picit elvesztette a kontrollt, és könyörögni kezdett, de volt elég erőm, hogy ne engedjek neki és a sürgetésnek, így sikerült elnyújtanom az aktust. Lou szűk kis feneke a mennyekbe repített, és ő is megjárt pár csúcsot, mire a végén összeomlottunk. Már a karjaim között pihegett, én pedig csak néztem. Az arca kipirult, a szája - ami egyébként rózsaszín, keskeny kis vonal -, most gyönyörű cseresznyepiros árnyalatban feszült, a haja izzadtan tapadt a homlokára, és a teste még halványan remegett az élvezettől. Imádom nézni szeretkezés után. A leggyönyörűbb teremtés, akit valaha láttam. Mindene arányos és formás (kivéve a farkát, ami enyhén túlméretezett az alkatához képest), de a legfantasztikusabb a feneke. Olyan kerek, hogy szinte mértani alakzatnak minősül, és rugalmasan feszes, amitől végem van, ha csak meglátom. Most az ujjaim nyoma vöröslött rajta, és az oldalán is. Jobban mondva, ott már szinte bíborszínű volt, ami azt jelenti, holnapra szépen be fog kékülni. A nyakán és a vállán fog és szívásnyomok, mind-mind arról árulkodtak, mennyire elveszi az eszem. De az, ahogy elégedetten morgott és halkan sóhajtozott, megnyugtatott, hogy ez neki is legalább annyira kielégítő, mint nekem. Izzadt hátára rajzolgattam csigavonalakat, és mikor valamelyik nem sikerült, lecsókoltam a nyomokat. Imádom az ízét, minden értelemben. Elégedetten szuszogott, és közelebb tornázta magát, hogy minden részét elérjem, én pedig a háta fölé hajoltam, és örömmel terjesztettem ki a munkaterületet. Egyre mélyebbeket lélegzett, és egyre többször nyöszörgött halkan, ami azt jelezte, nemsoká kezdődhet a második menet. Nagyon örültem a dolognak, mert bár az orgazmusnál az ájulás határára sodródtam, de jól tudom már rég, hogy egy menet egyikünknek sem elég. Ilyenkor mindig úrrá lesz rajtam az izgalom, vajon a következőnél ki, melyik szerepet kapja, de most valahogy éreztem, hogy ezúttal nem az enyém lesz az irányítás. Mikor pár perccel később Lewis a hátára gördült, és a hajamba markolva lerántott magához, hogy erőszakosan nyomja át a nyelvét, a 471

farkam azonnal megrándult, és a vér száguldva igyekezett az ágyékom felé, mert tudtam, hogy keményen le fog igázni, és nekem az a kedvencem. Nem kellett csalódnom. Elengedett, de még egészen közel volt az arcunk, mikor rekedt hangon felszólított: -

Gyere, ülj bele!

Néztem a hihetetlenül kék szemeket, amik az arcomat fürkészték, és még egyszer ráhajoltam, hogy rávegyem egy mély csókra, amíg felgyűlik bennünk a szenvedély. Ki is használta a kínálkozó alkalmat, és a combomat megfogva magára húzott. Fölé tornyosultam, a száját egy pillanatra sem engedve el, és összedörzsöltem a merevedésünket. Lewis elégedetten morgott, és lenyúlva összefogta a farkunkat, de hamar rájött, hogy kis kezével ez neki nem fog menni, ezért a másikkal is besegített. Felegyenesedtem rajta, és néztem, amit csinál. Ő is felemelte a fejét, és csatlakozott hozzám. A nyakán feszültek az izmok, a kulcscsontja teljesen kirajzolódott, a bicepszei pedig szépen dolgoztak, hogy mindkettőnket a gyönyör felé repítsenek. El tudtam volna menni percek alatt, de Boo úgy gondolta, még korai. -

Emeld a feneked! - mondta, majd az ujjait a szájához emelte, és jó

adag nyállal készítette elő őket. Mikor lenyúlt, azonnal belém hatolt, így a fejem a vállába fúrtam, és csak nyögtem, mert más hangot képtelen voltam kiadni. A másik kezével a hajamba markolt, és felhúzta erőtlen fejem, hogy nézhesse, ahogy az arcom eltorzul a kéjtől. Tudom, hogy ez az egyik kedvence, de ettől én is elvesztem az eszem, teljesen. -

Gyönyörű vagy! - suttogta, és kihúzta az ujjait, majd a fenekemet

markolta meg, hogy jobban hozzám férjen. Nem akartam, hogy elengedje a hajam, ezért én nyúltam le, és igazítottam be a péniszét, majd egy nagy sóhajjal ráereszkedtem. Fennakadtak a szemei, ahogy elöntötte a kéj, és egy pillanatra ellazult, hogy aztán ismét erőre kapva, úgy lökje fel a csípőjét, mintha fel akarna nyársalni. 472

Felnyikkantam, és ráomlottam volna, ha nem tart keményen, a hajamnál fogva. Újra fellendült, én pedig megtartottam magam, hogy keményen mozoghasson. Elégedetten dünnyögött, és folyamatos tempóra váltott. Nyüszítettem, a kezeimmel a mellkasára támaszkodtam, és kicsit feltoltam magam. Rögtön érkeztek a fürge ujjak, hogy ismét körülfogják a péniszemet, és gyors ütemben fejni kezdjenek. Lenéztem. Láttam, ahogy a farka eltűnik bennem, és a makkom egyegy pillanatra kibukkan a tenyeréből. A nedvem már lecsorgott az ujjain. Rányomtam magam, hogy teljesen belém hatolhasson, de valahogy nem volt elég. Lehajoltam és megcsókoltam, mit sem törődve a fájdalommal, mert Lou még mindig a hajamat markolta, aztán felguggoltam. Elengedett, sőt segített, hogy hátra tudjak dőlni, aztán a szabad kezével a mellbimbómat vette kezelésbe, én pedig a térdére támaszkodtam. És ebben a pózban már az első behatolás is tökéletes volt. A következőnél sikkantottam, az azutáninál pedig elakadt a lélegzetem. Lou le nem vette rólam a szemét, és néha nekem is sikerült rápillantanom, de a szemhéjaim minden áron le akartak csukódni, mert nem tudtam befogadni több ingert. -

Gyerünk, édes! Élvezz! - szűrte a fogai közt, míg minden erejét

bevetve mozgott bennem, szorosan fogva a péniszemet, elégedett nyögéseimet hallgatva. Nem kellett sok, hogy a csúcsra érjek, és mikor a magom vastag, fehér sugárban a mellkasára lövellt, Lewis mély levegőt vett, aztán pár mozdulattal később követett. Épp annyi időm volt, hogy kinyissam a szemem, és végre én is nézhessem őt, pont mikor lecsapott rá a kéj. Nincsenek rá szavak, milyen gyönyörű olyankor. A szája elnyílik, fényes kis nyelve a felső ajkát érinti, a nyaka megfeszül, és az arcán olyan földöntúli kifejezés ömlik el, amit muszáj lenne lefesteni. Vagy legalább lefotózni. El is határoztam, hogy legközelebb megteszem.

473

86. H. Újabb hét kezdődik, még nehezebb, mint ez előző. Mert minden nappal egyre jobban szenvedek Lou hiányától. A Grace-nél eltöltött hétvége emlékeiből táplálkozom. Csodás volt az a pár nap, és nem csak nekem. Végül Nasir is remekül érezte magát, Nickről nem is beszélve, aki annyit evett, hogy utána három napig csak fetrengeni bírt. Leeroyról kiderült, hogy elég jól kártyázik, amivel szerzett magának pár jó pontot, amit beválthatott vacsoránál, mikor a maradék süteményre ácsingóztunk. Mióta hazajöttünk, igyekszem a tanulásra koncentrálni vagy olvasni, de most még az sem segít. Úgy látszik, csak akkor üzemelek éltanuló üzemmódban, ha ő is velem van. Nasir is nehezen bírja az elvonót, bár ők legalább bármikor összegabalyodhatnak a parkban, vagy Teddy ülhet az ölében a menzán. Este is átjöhetne egy-két Órára, hisz felajánlottam nekik, de annyira együtt éreznek velünk, hogy nem élnek a lehetőséggel. Nasir ettől nagyon nagyot nőtt a szememben. Persze, csinálunk közös estéket, mikor a srácokkal együtt átmegyünk a Tomlinson lakba, de akkor nem vonulunk el, hogy kettesben legyünk, mert egyrészt, zengene tőlünk a ház, más-részt, nem tudnánk egy óra alatt lerendezni egymást, harmadrészt

pedig,

ledegradálná

a

kapcsolatunkat,

ha

erre

fanyalodnánk. Maradnak a szerelmes üzenetek, és a telefonszex. Van már benne gyakorlatunk, de mai napig azonnal felizgulok, ha Lou hangja reszelősen szól a telefonban. Fogalma sincs róla, mennyire szexi. Mindig tudom, ha azon jár az esze, mert olyankor elmélyül a hangja és rekedtebbé válik, 474

nekem pedig már áll a cerkám, mire nagy nehezen kiböki, mennyire kíván. Aztán a nyögései, a sóhajai, és ahogy kiejti a nevem. Rendszerint hamarabb végzünk, mintha a valóságban együtt lehetnénk, és persze nem kárpótol a dolog egy szeretkezésért, de valahogy kihúzzuk vele ezt az egy hetet, Jövő hét vasárnap, este hétkor indul a gépünk Atlantába. Annyira várom, hogy szinte számolom a perceket. De addig még túl kell élni a bált... Napok óta agyalok, hogy mit csináljunk. Oda senki nem megy egyedül, de együtt sem mehetünk Boo-val, tehát két nőt kell kerítenünk. Nem fogok odáig alacsonyodni, hogy valami kis szutyokkal menjek, aki félidőben ledugja a nyelvét a torkomon, de nem igazán tudok normális lányról, aki még nem ígérkezett el erre az estére. Nick egy kis másodikos szöszivel kavar, aki bőszen őrzi a szüzességét (ha tényleg van még neki olyan), és Ni teljesen bedől a dolognak. Úgy látom, kezd beleszeretni a csajsziba. Jókor... Két hónap és le kell lépnie. Hiába, az élet igazságtalan. Leeroy még versenyezteti a csajokat, mert nem jött rá, hogy az összes használhatóról lemarad, amíg hezitál. Finoman céloztam rá, hogy az „A” kategóriás lányok nem fognak rá várni, de leintett, mondván, hogy legalább tízen vele akarnak menni. Azóta az az öt, akivel szívesen mutatkoznék nyilvánosan, már mind kerített magának lovagot, így azok maradtak, akiknek vagy ketrecarca van, és a fogszabályzóján nem átlátszó tappancsok vannak, vagy X-lábú, vagy csak simán egy csúfság. Persze, gonosz dolog a külső alapján ítélni, de most egy bálról beszélünk, ahol mindenkinek a megjelenés számít... Mikor megemlítettem Lewisnak, simán lerázott azzal, hogy ő tanár, ezért mehet egyedül, és mintha kicsit félvállról vette volna az egészet, ami rosszul is esett, de próbáltam nem foglalkozni a dologgal. Végül is, ez csak a végzős bálom, nem igaz? -

Miért vagy ilyen búvalbaszott? - kérdezte Nasir szerda este.

-

Szombaton van a bál, és nekem még nincs partnerem... 475

- mondtam unottan, és tovább klikkelgettem a Facebookon, hogy találjak egy szimpi kis elsőst, akit elhívhatok. Ők még nem annyira veszélyesek, a seggükön a tojáshéj, és életük álma, hogy elhívja őket valaki. Valamint nem értesültek a híremről, vagy nem kaptak hozzá megerősítést, tekintettel arra, hogy az idei évet elvileg cölibátusban töltöttem. -

Ez cuki! - nézett a vállam mellett a képernyőre Nasir, és megvárta,

amíg kinagyítom a képet. - Bocs, mégsem. Nagyobb lába van, mint neked! - nevetett fel, majd odahúzta a széket mögém, hogy részt vegyen a keresésben. Legalább harminc csajt néztünk végig, mikor hirtelen beugrott egy kép, amitől a szavam is elállt. Csak néztem, de nem hittem a szememnek. -

Jézusom! Ez nagyon ütős! - nyögött fel Nasir, és közelebb hajolt,

hogy jobban lásson. - Ilyen egyáltalán létezik? - kérdezte, és összehúzta a szemöldökét. -

Hát látod! - válaszoltam, és rámentem a galériára, hogy

tüzetesebben szemügyre vegyem Jordant. -

Nem, Hazz... Ezt még te sem mered! - mondta a barátom, és a

hangjában bujkáló hitetlenségtől azonnal feltámadt bennem a harci kedv. -

Már hogyne merném?! - néztem rá oldalról, mire elkerekedett

szemekkel viszonozta a pillantásomat. -

Komolyan?

-

Halálosan komolyan! Majd meglátod! - mondtam, most már

meggyőződésből, és visszafordultam a laptophoz, hogy kiderítsem, hol találom a titokzatos Jordan Lightmant. Már a lánykolesz lépcsőjén álltam, és még egyszer beletúrtam a hajamba. Negyed órám van, amíg bezárják az ajtót. Ha addig nem jutok ki, egész éjjelre itt ragadok. A lehetőségtől a hideg is kirázott, de ezen felröhögtem, mert eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt ez volt minden álmom. Eltölteni egy éjjelt a kiéhezett lánysereggel. Mennyit fantáziáltam erről?! 476

Gyors léptekkel szaladtam végig a kivilágított, de tök üres folyosón, és a szobaszámokat néztem. 612-610-608. Megálltam, vettem egy mély levegőt, még egyszer ránéztem a kezemben szorongatott cetlire, és meggyőződtem róla, hogy jó helyen járok. A tenyeremről szakadt a víz, aminek nem értettem az okát, de zsebre vágtam a cédulát, és egy nagy sóhajjal, hangosan bekopogtam az ajtón. Pár másodperc után egy alacsony, kedves arcú, szemüveges kislány nyitotta ki, és amint meglátott, a szája elé kapta a kezét. -

Szia! Harry Miles vagyok. Jordant keresem... Itt van? - kérdeztem,

miután nem láttam rajta, hogy felfogja a szavaimat. Bentről mozgolódás hallatszott, majd az ajtó még szélesebbre tárult, ahogy valaki kihúzta a kislány kezéből. Ott állt a kiválasztottam, és nekem

egy

pillanatra

inamba

szállt

a

bátorságom,

de

aztán

megembereltem magam, és közelebb léptem. -

Szia, Jordan. Bocsáss meg, hogy ismeretlenül rád török, de

szeretném megkérdezni, elkísérnél-e a szombati bálra? A lányok összenéztek, aztán a kicsi kibújt a másik hóna alatt, és eltűnt a szobában. Sötét tekintet fúródott az enyémbe, és megszólalt egy erőteljes hang: -

Ez valami vicc? Vagy kandikamera? Esetleg egy fogadás?

-

Egyik sem - mondtam őszintén, és lejjebb hajoltam, hogy jelezzem,

semmi takargatnivalóm sincs. -

Akkor honnan a faszomból jött az ötlet, hogy pont engem hívj el?

Tudod, hogy ez mennyire gusztustalan szemétség? - kérdezte, és ő is közelebb lépett. Láttam az arcán, hogy majdnem elsírja magát, de minden erejét összeszedte, hogy kiállja az újabb kínzást. -

Figyelj, Jordan! Nem vicc, nem akarlak bántani, és fogalmad sincs,

mennyire jót tennél velem, ha igent mondanál. Kérlek, gyere el velem a bálba! -

Nincs az az isten, hogy én bedőljek ennek! - mondta, de láttam

rajta, hogy megingott. 477

-

Nem ismerjük egymást, ezért most nem tehetem meg, hogy

elmondjam neked az indokaimat. Látom, hogy azt hiszed, én is egy vagyok azok közül, akik gúnyt űznek az elsősökből, de hidd el, erről szó sincs. A bál után elmondom, mi az oka, hogy utolsó pillanatban hívtalak el, miért egy elsőst, akit nem is ismerek, és hidd el, meg fogod érteni! A barna szemek végigfutottak rajtam, fel és le, majd még egyszer. Szinte éreztem, ahogy feltérképezi minden vonásomat és az egész testemet. Kiegyenesedtem, és kicsit felhúztam a szemöldököm. Ez a kihívó magatartás még a múltból maradt, de most hasznát vettem, mert egyébként eléggé berezeltem. Jordan kijjebb lépett, behúzta maga mögött az ajtót, és körülnézett a folyosón. Kezdtem kíváncsi lenni, mit művel, de mire megkérdezhettem volna, már újabb lépést tett felém, és olyan közel hajolt, hogy azt hittem, meg akar csókolni. Enyhén hátrahőköltem, mire halkan felkuncogott. -

Te meleg vagy...

Ahogy kiejtette a száján, kedvesen elmosolyodott, de továbbra sem engedte el a tekintetemet, én pedig vacilláltam, hogy elájuljak, vagy csak felröhögjek. Végül egyiket sem tettem, de válaszolni is képtelen voltam. Az agyam sebesen kattogott, hogy mivel vállalok nagyobb kockázatot, míg végül rájöttem, ezt a lányt nem fogom tudni elcipelni a bálba, ha nem vagyok vele őszinte. -

Ennyire látszik? - kérdeztem, mire megrebbentek a pillái, és

akkorát sóhajtott, hogy majdnem lefújta a hajam. Elcsodálkoztam, mennyire megkönnyebbült, és egy másodpercre összezavarodtam. -

Nem, egyáltalán nem. De a bátyám meleg, ezért jobban

észreveszem a jeleket. Azért akarsz elhívni, mert nem mehetsz a barátoddal? - kérdezte kerek-perec, én pedig beharaptam a számat, és félve bólintottam. - Így már megértem a dolgot, bár úgy tudtam, évek óta mehetnek meleg párok a bálba. -

Igen, mehetnek, de ez ennél sokkal bonyolultabb.

478

-

Óóó... - bólintott ismét, és bennem elkezdett növekedni a félelem,

hogy teljesen a fejembe lát, és mindjárt kinyögi, hogy Lewis a barátom. Tehát még nem bújtatok elő. Most rajtam volt a sor, hogy megkönnyebbülten sóhajtsak, és szemlesütve „igennel” válaszoljak. - Jól van, Harry, ez esetben megtiszteltetés a meghívásod. Természetesen elkísérlek, és a titkodat is megőrzöm. Lassan felnéztem rá, és kedves, őszinte mosoly fogadott. Azonnal viszonoztam, és közelebb lépve megfogtam a kezét, majd az arcára egy nagy cuppanóst nyomtam. -

Szeretnék venni neked egy ruhát! - mondtam, mire láttam a

szemében felcsillanó csodálkozást. -

Veszel nekem egy ruhát?

-

Arra gondoltam, holnap bevinnélek a városba, és a ruhavásárlást

egybeköthetnénk egy vacsival. Most már összehúzott szemöldök és morcos arckifejezés volt a válasz. -

Miféle játékot űzöl? - kérdezte, és hátralépett. Azonnal utána

mozdultam, ismét megfogtam a kezét, és berogyasztottam a térdem, hogy a szemünk egy vonalba kerüljön. -

Semmilyen játékot nem űzök, esküszöm. Együtt megyünk a bálba,

ezért szeretnélek megismerni egy kicsit. Nekem sincs még ruhám, úgyhogy gondoltam, összeöltözünk. Utána pedig beülünk az olaszba és eszünk egy spagettit. Miért olyan hihetetlen ez? A lány az arcomat vizslatta, de mikor rezzenéstelenül álltam a pillantását, és közben mosolyogtam rá, lassan eloszlottak a kétségei, és óvatosan bólintott. -

Ha mégis valami ocsmány poén lenne a dolog, megígérem, hogy

letépem a tökeidet! - mondta, de a hangjában nem volt igazi fenyegetés. Csak a megszokott önvédelem. Felismerem az ilyet, eleget csináltam anyámmal szemben. -

Oké. De nincs benne semmi átverés. Holnap háromra érted 479

Még egy puszi, aztán sarkon fordultam, és vigyorogva szedtem a lábam, mert a hangszórókból halk csipogás jelezte, hogy két perc múlva záróra.

*** L. Az utolsó hét rémálomnak tűnt. Igyekeztem előkészíteni a távozásom, ami abból állt, hogy folyamatosan korrepetáltam a gyerekeket, lehetőséget adva arra, hogy átbeszéljük azokat a témaköröket, amik nehezebben

mentek

nekik.

Tételeket

dolgoztam

ki,

jegyzeteket

gyártottam, és életmentő listákat állítottam össze, amit ha valaki bemagol, minden témakörhöz tud mondani pár gondolatot, akármit húzzon is a vizsgán. Harry azzal volt elfoglalva, hogy partnert találjon a bálra, bár nem értettem kristálytisztán, miért fontos ez. Olyan mindegy, kivel megy el, hisz az egész jelentőségét vesztette azzal, hogy nem mehetünk együtt. Arról nem beszélve, hogy még mindig ő Harry Miles, aki csettint egyet, és a kiválasztott lemondja a randiját, csak hogy vele mutatkozhasson. Nem foglalkoztam a dologgal, bár éreztem, több odafigyelésre vágyik, de szörnyű lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy a vizsgák előtt hagyom magukra a tanítványaimat, így nem volt energiám igazán törődni a problémájával. Szerdán, mikor késő este felhívott, és örömmel mesélte, hogy sikerült elhívnia egy elsős lányt, akivel másnap bemennek a városba, hogy közösen vegyenek ruhát, majd vacsizni is elviszi, megkönnyebbülés ömlött el az arcomon. Nagyot sóhajtottam, amit Harry kissé félreértelmezett. 480

-

Most mérges vagy?! - kérdezte, és a hangján éreztem, hogy kezdi

felszívni magát, amit nem tudtam hová tenni. -

Miért lennék mérges? - kérdeztem vissza döbbenten.

-

Mit tudom én... Féltékenység vagy akármi. - Eszembe jutott, hogy

esetleg pont ő akarja, hogy az legyek, és ettől enyhe rossz érzés ülte meg a gyomromat. -

Nem, Hazz, nem vagyok féltékeny. Szeretlek, és remélem te is

engem. Megbízom benned - válaszoltam, és igyekeztem, hogy a hangom meggyőzően hasson. -

Akkor jó! - nyugtázta, de az volt az érzésem, hogy kicsit csalódott.

A gondolataim ezerrel száguldoztak a fejemben. -

Hová mentek holnap?

-

Szerintem a Candymanbe megyünk ruhát nézni, és utána talán

beülünk az olaszba. -

Remek választás! - mosolyodtam el. - Ha időben végzek,

csatlakozhatok hozzátok? - kérdeztem, mert a zöldszemű szörny mégis előmászott a ketrecéből. -

Nem tudom, mikor végzünk. Az se biztos, hogy oda megyünk.

Még kialakul. A gyomrom bukfencet vetett, mert rájöttem, Harry elégtételt akar venni, amiért a héten elhanyagoltam. -

Rendben. Akkor majd este beszélünk telefonon... - válaszoltam, és

már a torkom is elszorult. Hihetetlen, hogy pár mondat alatt mennyit változhat az ember véleménye. Ha most kérdezi meg, féltékeny vagyok-e, egész mást válaszoltam volna, mint egy perccel korábban. -

Azért dobj rám egy SMS-t, mikor végzel. Ha össze tudjuk hozni,

örülnék, ha utánunk jönnél. Már ettől a két mondattól, és attól, ahogyan ellágyult a hangja, olyan megkönnyebbülést éreztem, hogy repkedni tudtam volna. - Nagyon hiányzol! - tette még hozzá, amitől megint elszorult a torkom, csak most más okból, mint az előbb. 481

-

Te is nekem... És ne haragudj, hogy a napokban ennyire

elmerültem a munkában. Ígérem, ha otthon leszünk, mindent bepótolunk. Lesz egy hónapunk, amíg még nem kell bejárnom az Intézetbe. Tekintsük ezt megérdemelt nyaralásnak. Harry felsikkantott. -

Egy egész hónapig azt csinálunk, amit akarunk? Akár el is

utazhatunk valahová? - kérdezte, és a hangjából sütött az izgalom. -

Igen, bár az anyagi lehetőségeim korlátozottak - mondtam, és

megköszörültem a torkomat. Mindig szégyelltem, hogy nem vagyok olyan tehetős, mint Harry családja. -

Nekem jó valami camping is, vagy egy kis faház egy eldugott

helyen. Csak kézen fogva akarok sétálgatni veled, összebújni egy pokróc alatt, szeretkezni a szabadban, és átbeszélgetni az éjszakákat. A felsorolt tervektől a szívem zakatolni kezdett, és majd kiugrott a helyéről. -

Istenien hangzik! De mondd csak... - halkítottam le a hangom,

mert az iskola mögött álltam, és féltem, hogy valaki kihallgatja a beszélgetésünket -, biztos, hogy az éjjeleket át akarod beszélgetni? -

Egészen biztos! - állította Harry határozottan. - Miután egész nap

ki sem engedtelek az ágyból... - nevette el magát, én pedig ismét megkönnyebbültem. Most már semmit sem vártam jobban, csak azt, hogy végre felszálljunk a repülőre, és elinduljunk az új, közös életünkbe. Másnap délután, feszülten igyekeztem letudni a feladataimat, de mindig jött még egy gyerek, aki halaszthatatlannak érezte a problémáját. Két percenként néztem az órámat, és az agyam állandóan Harry körül járt. Nem láttam két napja, ami egyébként is kicsinált idegileg, de az, hogy egy lánnyal vásárolgat a városban, míg én itt szenvedek, egyáltalán nem tett jót az állapotomnak. Persze, tudom, hogy semmi okom a féltékenységre, és hogy Harrynek nem kell más, csak én... De a féltékenység egy olyan kiirthatatlan tulajdonság, ami megkeseríti az életet. Nem árulta el a lány nevét, én pedig voltam olyan balga, hogy 482

nem kérdeztem meg Nasirtól, mikor ebédnél összefutottam vele. A dühöm azonnal feléledt, és elátkoztam magam, amiért ennyire béna vagyok. Mikor végre az utolsó esszét is átnéztem, és a folyosó is kiürült, úgy kaptam fel a kabátom, mintha tűzriadó lenne, és már rohantam is le a lépcsőkön, aztán át a parkon, hogy minél gyorsabban a parkolóhoz érjek. A belvárosig tapostam a gázt, és csak akkor lassítottam, mikor a sétálóutca már látótávolságra volt. Letettem a kocsit a templom előtt, és gyalog vágtam át a kisutcán, aminek végén a hatalmas piros-fehér csíkos ernyők hívogattak, annak ellenére, hogy a kora tavaszi napsütés még mindenkinek jól esett, és senki nem akart beülni az árnyékba. Nem írtam SMS-t Harrynek. Éledező szörnyetegem arra sarkallt, hogy meglessem őket. Ha nem találom ott, még mindig megkérdezhetem, hogy hol vannak, bár előre tudtam, hogy ebben az esetben a gyomrom kiszakad a helyéről. Kiléptem a dézsában álldogáló tuja mögül, és egyenes tartással masíroztam be az étterembe, a szememmel gyorsan átfésülve a vendégeket. Mikor nem találtam sehol a göndör fürtöket, se egy jól fésült kontyot, a szívem azonnal zakatolni kezdett, a pulzusom az egekbe szökött, és éreztem, hogy megizzad a nyakam. Kelletlenül lazítottam meg a nyakkendőmet, és az órámra néztem. Fél hat múlt. Már rég végezniük kellett a vásárlással. De akkor hol lehetnek? A pincér készségesen közeledett felém, de én csak megráztam a fejem, és már sarkon is fordultam, hogy mielőbb az utcára érjek, és vegyek egy mély levegőt. Hihetetlen, hogy az ember azonnal képes elbizonytalanodni, még akkor is, ha az eszével tudja, hogy semmi baj sincs. Előkotortam a telefonom, és gyorsan begépeltem az üzenetet, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve inkább rányomtam a gyorshívóra. Kicsörgött, de Harry persze nem vette fel. Nem lepődtem meg a dolgon, szinte számítottam is rá, de ez csak megerősítette a kétségeimet. A féltékenység hatalmas hullámokban söpört át rajtam. 483

Harry meleg, téged szeret, és mindjárt előkerül! - mantráztam, de nem sokat segített. Ismét megnyitottam az üzeneteket, és elküldtem az SMS-t. Lerogytam a padra, ami a járda szélén állt, és a lábamat rázva bűvöltem a telefont, de semmi sem történt. Már a kétségbeesés határán álltam, mikor végre megrezzent, és felvillant a kis boríték. Remegő ujjakkal nyitottam meg, és szinte lihegve olvastam a rövid sorokat.

„Még mindig a Candyben vagyunk. Kicsit elhúzódik a dolog, de egy fél óra és végzünk. Mire beérsz a városba, mi is késyen leszünk. ♥ H.” Már az úton szaladtam, mire a végére értem, és semmi más nem érdekelt, csak hogy mielőbb a saját szememmel lássam a dolgokat. Rémképek villogtak a szemeim előtt, de most képtelen voltam tudós agyammal rendszerezni a gondolataimat, és rájönni, mennyire abszurd a sok fantáziakép, amit elém vetít a mardosó féltékenység. Szinte beestem az ajtón, ami fölött apró kis harangok csilingeltek, hogy jelezzék az érkező vásárlót. Nem nézett fel senki, de én egyből megláttam a plüsshuzatos padon hanyagul üldögélő Harryt, aki keresztbe rakta hosszú lábait, és egy magazint lapozgatott. A haja az arcába hullott, a vállán egy mély lila zakó feszült, a combjait fekete nadrág takarta, és a nyakából egy sál lógott a mellére. Kiszáradt a szám a látványtól. Még soha nem láttam ilyen elegáns ruhában, és azonnal rájöttem, hogy életemben nem láttam nála izgatóbb pasit. Észre sem vettem, hogy megtorpantam, annyira letaglózott a látvány. Nyeltem egyet, és igyekeztem összeszedni magam, mikor a próbafülkéből egy félénk női hang szólt ki: -

Harry, megnézed? 484

Hazz azonnal összecsukta a magazint és felpattant. Az arcán mosoly terült el, és a hajába túrt, ahogy két lépéssel a függöny előtt termett. Épp csak elhúzta egy kicsit, hogy belessen a résen, aztán a fejét is bedugta. A szívem megállt, és az agyam is leblokkolt. Mély hangját még így is tökéletesen hallottam. -

Hűha. Ez tökéletes! Gyönyörű vagy! - mondta, és minden szavából

kihallatszott az elragadtatás. Éreztem, ahogy kiszárad a szám, és a térdeim megroggyannak egy kicsit. Nem voltam felkészülve a látványra, de éreztem, hogy már nem menekülhetek. Harry hosszú ujjai megmarkolták a függönyt, és egyetlen, határozott mozdulattal elhúzták, majd arrébb lépett, hogy messzebbről is megcsodálja a lányt. Pont szemben álltam a fülkével, így a pillantásom összeakadt egy szürke szempárral, ami kissé bizalmatlanul méregetett. Nagyon fura lehetett, hogy ismeretlenül így megbámulom. Lejjebb siklott a pillantásom, és mikor végignéztem rajta, úgy éreztem, elájulok. Harry most vette észre, hogy a vörös hajú lány meredten bámul valakit, ezért megfordult, és mikor meglátott, az arcán az eddiginél is édesebb mosoly terült el. -

Boo! - kiáltott fel, és már lépett is felém, hogy üdvözöljön. Én csak

álltam, mert a végtagjaimból minden erő kiszállt. Hazz majdnem szájon csókolt, úgy megörült nekem, de aztán idejében rájött, hogy nyilvános helyen vagyunk, így csak megölelt, és sután megveregette a vállamat, majd eltolt magától, és kérdőn nézett a szemembe. - Ilyen gyorsan ideértél? Öt perce írtál... Lesütöttem a szemem, és képtelen voltam válaszolni. Hazz csak nézett, majd mikor rájött, hogy mit műveltem, halkan felkuncogott, és lopva megszorította az ujjaimat. Emésztett a szégyen, és csak félve pillantottam fel a lányra, aki most már őszinte mosollyal nézett, és kicsit felhúzta a szemöldökét. Harry megfordult, és visszasétált a próbafülkékhez. Néztem hanyag eleganciáját, és igyekeztem összeszedni magam. Követtem, és mikor 485

oldalra lépett, hogy nekem is helyet csináljon, egyenesen néztem az acélszürke szemekbe. -

Ő itt Boo - mutatott be Harry, mire a lány hangosan felnevetett.

-

Jó napot, Dr. Tomlinson. Jordan Lightman vagyok. Sajnos nem az

ön csoportjába kerültem, de sokat hallottam a remek óráiról. Még jobban elvörösödtem, mert ennél már nem lehetett volna kellemetlenebb, de azért megfogtam a felém nyújtott jobbot, és viszonoztam az erős kézfogást. -

Nagyon örülök, Jordan. Álomszép ez a ruha, és remekül illik a

hajszínéhez. Nem igazán tudtam, mi mást mondhatnék még, de úgy tűnt, a lánynak ez pont megfelelt, mert elégedetten bólintott, aztán felnézett Harryre. -

Akkor? Erre végre rábólintasz te is? - kérdezte, és a hangjában volt

egy kis szemrehányás. -

Igen. Ez tökéletes! - bólintott Hazz, és kézen fogva kisegítette a

fülkéből, hogy a kinti nagytükörnél egymás mellé léphessenek. Lerogytam a kerek puffra, és mélyeket lélegeztem, mert még mindig sokkos állapotban voltam. Néztem Harryt, az álom pasit, akire mintha ráöntötték volna a ruhákat, és mellette a gömbölyű, szélesebb, mint magas lányt, akinek égővörös haja csak jobban kiemelte különcségét. Az orrában egy piercing csillogott, a fülében vagy tíz kis karika sorakozott, és elég erősen ki volt sminkelve. Gondolom, ezekkel szeretné ellensúlyozni kisebbségi komplexusát, amit a túlsúlya miatt érez. Hatalmas mellein feszült a lilavirágos brokát, de tökéletesen mutatott a gazdag dekoltázson. Alatta már finomabb, jó esésű fekete anyag rendeződött rakásokba, hogy deréktájon eltakarja, amit kell, majd harangformába bővült, hogy lágy mozgással kövesse a lépéseket. A lány majdnem egymagas volt Harryvel, és legalább száz kiló. Az arca nagyon szép volt, még így is, és a bokái kecsesen álltak a tűsarkú cipőben. Összhatásában egy dekoratív, molett nő benyomását keltette. Harryre 486

néztem, aki büszkén állt mellette, és a szemöldökét húzogatta, hogy végre kicsikarjon egy elismerő vallomást. -

Ugye megmondtam, hogy hagyd azokat a zsákokat, amiket

magadra rángattál. Csinos vagy és szexi! - mondta Jordannek, akin tisztán láttam, hogy még életében nem kapott ilyen bókokat. A szemei kikerekedtek, és hol magát nézte a hatalmas tükörben, hol Harryt, majd a pillantása rám siklott, mire elismerően feltartottam a hüvelykujjamat, és biccentettem egyet. -

Istenien néztek ki! - mondtam, és így is gondoltam. A lány

fürkészte az arcomat, de nem láthatott rajta mást, csak mámoros örömöt és igazi csodálatot. -

Ooookéééé... Igazad volt. Tényleg elég tűrhetően áll rajtam -

mondta a csodafiúnak, aki mellette állt. Harry ellépett mellőle, és maga felé fordította a vállainál fogva. Mélyen a szemébe nézett, és komolyan beszélt hozzá: -

Befejezed az önócsárlást, és kihúzod magad. Szép vagy és szexi.

Nem minden fiú bukik a csontokra. Elmegyünk a bálba, és hatalmasat táncolunk! Szuper lesz! Jordan arcából kifutott a vér. -

Mit csinálunk??? Én nem tudok táncolni! - mondta. A hangja

döbbent volt és kétségbeesett. Itt volt a perc, mikor eljött az én időm. -

Lehet, hogy még nem tudsz - álltam fel a puffról, és melléjük

léptem - de estére már suhanni fogsz a parketten. Menjünk, csomagoltassunk kaját, és siessünk haza! Legalább három óra kell, hogy begyakoroljuk az alaplépéseket! Harry pillantása égette az arcomat, de mikor félve felpillantottam rá, olyan szerelmesen nézett, hogy megint megroggyantak a térdeim. -

Lou megyei bajnok volt társastáncban - magyarázta, immár a lány

felé fordulva. - Hidd el, a legjobb kezekben vagy!

487

*** H. Háromkor már a kolesz előtt álltam, és vártam, hogy Jordan ki-lépjen a kapun. Megmagyarázhatatlan izgalom lett úrrá rajtam. Alig vártam, hogy belevessük magunkat a vásárlásba. Azelőtt gyűlöltem ezt, de ma valamiért nagy kedvem volt a dologhoz. Mikor megláttam a lányt, ahogy fejét lehajtva, mélabúsan közeledett az autóhoz, nem is értettem, mi baja lehet. Beszállt, de csak halkan morogva köszönt, majd rám sem nézve elővette a mobilját, és pötyögni kezdett. Nem ismerjük egymást, így nem kérdezhettem meg, hogy mi baja, de valamiért úgy éreztem, ezt a dolgot most kell tisztába tenni. Kikaptam a telefont a kezéből, és mikor mérgesen utánanyúlt, eltartottam a másik oldalra, ahol nem érte el. -

Na, ide figyelj! Nem tudom, mi bánt, vagy miért van rossz napod,

de innentől nem lesz az. Elmegyünk, megvesszük a legszebb, legdrágább ruhákat, amiket csak találunk. Élvezzük ki, hogy apám milliomos. Kapsz cipőt, táskát, ékszert, amit csak szeretnél. Utána isteni vacsit, és szeretném, ha megismernéd a barátomat. Remélem, időben végez, és csatlakozik hozzánk az étteremben. Jordan szeme felcsillant, a pillantásába kíváncsiság költözött. -

Komolyan?

-

Aha. Boo azt mondta, siet, ahogy csak tud.

-

Oké... de gyűlölök vásárolni. Nem kell semmi extra. Menjünk,

vegyük meg, amit te szeretnél, én meg majd keresek valami hozzá illőt a szekrényemben. -

Lószart, bébi! - mondtam ellentmondást nem tűrőn. - Én is utálok

vásárolni, de most ki fogom élvezni. Veled együtt! - húztam fel a szemöldököm, és a mutatóujjammal felé böktem. Beharapta a száját, és nem válaszolt, de mintha az ellenállása kezdett volna meggyengülni. 488

Megfogadtam, gondoskodom arról, hogy olyan kiszolgálásban legyen része, mint a Pretty Womanben Julia Robertsnek. Bekapcsoltam a rádiót, és mire a városba értünk, már rájöttem, hogy azonos a zenei ízlésünk. Jó kemény rock számokat doboltunk együtt, ő a kesztyűtartón, én a kormányon, és önfeledten énekeltünk. Úgy éreztem, végre egy lány, aki tisztában van vele, hogy nem akarok tőle semmit, és ettől sokkal felszabadultabbnak és könnyedebbnek éreztem az egész szituációt. Alapjában véve mindig szerettem a női társaságot, csak az volt a baj, hogy vagy le akartak feküdni velem, vagy hozzám is akartak jönni. Jordanról kiderült, hogy remek humora van (mint a kitaszítottaknak általában), és szarkazmussal fűszerezett poénjain hatalmasakat röhögtem. Mesélt az életéről, én is az enyémről, és bár nem mélyültünk el a témában, azért az alapvető dolgokat elmondtuk magunkról. -

Kiskorod óta tudod, hogy meleg vagy? - kérdezte, mikor már a

sétálóutca kirakatait néztük. -

Nem. Csak tavaly jöttem rá, mikor beleszerettem Boo-ba.

-

Ó... - csodálkozott Jordan, és kíváncsian nézett rám, mire

folytattam. -

Engem is villámcsapásként ért. Előtte faltam a csajokat.

-

Ez elég érdekesen hangzik, és egy pszichológus biztos remekül

elcsámcsogna a dolgon. -

Én is sokat agyaltam, és egy darabig nem is mertem beismerni, de

rá kellett jönnöm, hogy életemben először vagyok szerelmes. -

És ő?

-

Ő is.

-

Mi ő is? - kérdezett vissza a lány, és kérdőn oldalra biccen-tette a

fejét. -

Ő is először szerelmes. Bár négy évvel idősebb nálam.

-

Akkor nem is a Silverbe jár? - kérdezte, mire kicsit félrenyeltem a

nyálamat. 489

-

Nem, nem jár oda... - mondtam, de Jordan remek megfigyelő, és

azonnal levágta, hogy nem mondtam el a teljes igazságot. - De ott dolgozik. -

Hűha. Akkor már értem, miért nem vállalhatjátok fel a dolgot. Az

állásával fizetne. -

Pontosan - bólintottam, és csodálkoztam, milyen gyors fel-fogású a

lány. -

De mi lesz veletek, ha két hónap múlva végzel? - kérdezte

komolyan, és a szemében enyhe aggodalom villant, mintha régóta barátok lennénk, és igazán számítanék neki. -

Lejár a szerződése, úgyhogy összeköltözünk - válaszoltam

vigyorogva, mire Jordan szemöldöke felszaladt a homlokára, de aztán ő is elmosolyodott, és mikor átöleltem a vállát, nem húzódott el. Minden kirakatban báli ruhák álltak, hisz ilyenkor jóformán csak az fogy, de egyik se nyerte el a tetszésünket. Jordan valami egybeszabott, fekete ruhát akart, de én ragaszkodtam hozzá, hogy egyedi legyen és különleges. -

Harry, kérlek ne! Nem érezném benne jól magam. Te vegyél,

amilyet csak akarsz, és én veszek egy olyan sálat, ami megy a cuccaidhoz. -

Oké, majd meglátjuk! - válaszoltam, és bekormányoztam a Candy

ajtaján, ahol friss mentaillat, kellemes zene és egy rendkívül kedves eladólány fogadott. Egy órával később kezdtem elkeseredni. Én is vagy a huszadik ruhát rángattam magamra, de nem találtam semmit, ami igazán tetszett volna, Jordan viszont egyszer se engedte, hogy legalább megnézzem abban, amit felpróbált. Mindig kiszólt, hogy „Ez kizárt!”, vagy „Jézusmária!”, és már hallottam is a cipzár hangját, ahogy szinte letépi magáról. Egy újabb óra elmúltával már tényleg aggasztott a dolog. Fel-vettem a saját ruhámat, és kiléptem a próbafülkéből. Az eladólány elém sietett, és bár nem tudta levenni a szemét a gombolatlan ingemből kilátszó mellkasomról, azért kedvesen megkérdezte, tud-e valamiben segíteni. 490

-

Igen. Azért jöttünk, hogy vegyünk valami különlegeset, ami, ha

lehet, illik egymáshoz, de két óra alatt felpróbáltuk az egész áruházat, mégse találtunk semmit - fakadtam ki neki. Rám nézett, hatalmas őzike szemeiben láttam a felcsillanó félelmet. -

Nos, én már ajánlottam a hölgynek, hogy van egy gyönyörű

brokát-szatén ruhánk, pont az ő méretében, amihez el tudnék képzelni önnek egy lila zakót, esetleg fekete nadrággal és inggel, de azt mondta, csak A-vonalú, fekete vagy sötétkék ruha jöhet szóba. Kikerekedett a szemem, a szomszéd próbafülkében pedig gyanúsan nagy volt a csend. -

Kérem, megtenné, hogy idehozza, amit ajánl? - fordultam a lány

felé, aki készségesen bólintott. -

Persze! - mondta, és elsietett az emeletre, hogy előkerítse az

ominózus darabokat. A pipa elöntötte az agyamat, úgyhogy se szó, se beszéd elrántottam a függönyt, persze, csak annyira, hogy más ne lásson be mellettem. Jordan felsikkantott, és maga elé kapta a kezeit, bár melltartó és bugyi természetesen volt rajta. -

Na, ide figyelj, te hisztizsák! Most vagy befejezed a zsémbeskedést,

és azt próbálod fel, amit én mondok, vagy itt éjszakázunk, és holnap a többi üzletben csináljuk ugyanezt. Láttam a szemeiben a kétségbeesést, de most nem érdekelt. -

Harry, én nem... nekem nem...

-

Fejezd be! - fenyegettem meg az ujjammal. Odakaptam, el-

rántottam a kezeit, és megpördítettem a tengelye körül. - Nézd meg magad! - szóltam rá keményen, mert szorosan lezárt szemekkel állt. Nem nyitotta ki őket, ezért folytattam: - Egy makkegészséges, magas, formás nő vagy. Szép a bőröd, az arcod olyan cuki, mint egy angyalkának, és jó nagy cickóid vannak. Most komolyan a hurkáidon vagy kiakadva? Tisztában vagy te azzal, hogy a legtöbb pasi szívesebben bújik ágyba telt nőkkel, mint csontkollekciókkal? - kérdeztem, mire pislogott, hogy lássa az arcomat a tükörben. 491

-

Te is vittél ilyet az ágyadba? - kérdezte, mire rögtön eszembe jutott

Celsy, a bögyös-faros harmadikos, akivel egy egész hétvégét töltöttünk a párnák között. -

Még szép! És imádtam! - mondtam neki őszintén, mire

elvörösödött, és óvatosan keresztbe fonta maga előtt a kezeit. Nem akartam jobban zavarba hozni, ezért csak nyomtam egy puszit az arcára, és épp kifaroltam volna, mikor az eladólány figyelmeztető köhécselése ütötte meg a fülemet. Visszahajoltam Jordanhez és a fülébe suttogtam: - Látod? Ő is azt hiszi, már itt tapperollak a próbafülkében. És szerintem rohadt irigy rád! A vállai megrázkódtak, ahogy felkuncogott, és kicsit ellazult a tartása, aminek nagyon örültem. Kifordultam a függöny mellett, és ránéztem az eladólány kezében tartott álomszép ruhára. -

Váó... ez mesés! - kiáltottam fel, és már ki is kaptam a kezéből,

hogy jobban szemügyre vegyem. A lány is mosolygott, és a másik kezével felemelte karjáról a zakót a sállal, amit addig eltakart a ruha. Egy gyönyörű, mély lila, állógalléros brokátzakó volt, pont olyan színű, mint a női ruha mellrészén a virágok. Egyszerűen tökéletes. Beadtam a ruhát Jordannek, a lányt elküldtem, hogy szerezzen egy negyvenes, telitalpú, bokán csatos cipőt, aminek legalább 10 centis a sarka, én pedig a zsákmányommal bevonultam a szomszédos fülkébe. Mikor felvettem a nadrágot, akkor zizegetett a mobilom. Örömmel kerestem elő, mert alig vártam, hogy lássam végre Boo-t.

„Hol vagytok? Nemsokára odaérek! Boo” Gyorsan begépeltem az elszomorító választ, hogy még a ruhákkal sem végeztünk, aztán egy perc alatt felvettem az inget és a zakót, a fényesre suvickolt lakkcipőt, és a nyakamba dobtam a sálat. Elégedetten szemléltem az összhatást. Pont ilyet akartam. Különc és fura, de 492

tökéletes. Imádkoztam, hogy Jordanre is jó legyen a ruha, bár volt egy megérzésem, hogy isteni lesz. Kiléptem a fülkémből, de a szomszédban még vad ruhasusogás volt műsoron, így lerogytam a kísérőknek szóló hatalmas puffra, és elvettem egy divatlapot az üvegasztalról. Épp belemerültem az idei férfidivatba, mikor Jordan elhaló hangon szólított: -

Harry, megnézed?

Azonnal felpattantam, és várakozásteljesen lestem be a függönyön. Mikor megláttam, leesett az állam. A jól szabott, elegáns ruha csodásan állt rajta. Beljebb dugtam a fejem, és csak ámultam. -

Hűha. Ez tökéletes! Gyönyörű vagy! - mondtam neki, mire ő is

elmosolyodott, és az arcán pírrózsák bontottak szirmot. Elhúztam a függönyt,

hogy

kicsalogassam

a

fülkéből,

ő

pedig

egyre

magabiztosabban illegette magát a tükör előtt. Tök cuki volt. De aztán összehúzta a szemöldökét, és valakit nagyon nézett a hátunk mögött. Megfordultam, és egyenesen a türkizkék szempárba akadtam, amit félig eltakart a feketekeretes szemüveg, de így is faszállító volt. Lewis visszafojtott lélegzettel állt, amit nem értettem, de akkor nem is foglalkoztam vele. -

Boo! - szólítottam, és már mozdultam is felé. Olyan nekem, mint a

legerősebb mágnes. Nem tudok neki ellenállni. - Ilyen gyorsan ideértél? Öt perce írtál... - kérdeztem, és már előtte álltam. Egy pillanatra annyira a hatása alá kerültem, hogy majdnem lekaptam a butik közepén, de még idejében észbe kaptam, és végül csak egy kényszeredett ölelésbe vontam. Mikor kibontakoztunk, láttam, hogy elvörösödik, és lesüti a szemét. Azonnal rájöttem, mi folyik itt. A szokásos féltékenység ismét előtört belőle. Mikor félve felpillantott, alig bírtam megállni, hogy az ölembe ne kapjam, és meg ne csókoljam. Mikor sikerült megemberelnem magam, elindultam Jordan felé, akiről meg is feledkeztem egy percre. Lewis is követett,

és

hallottam,

hogy

nagyot

sóhajt

a

hátam

mögött.

Elmosolyodtam, ahogy bemutattam a lánynak, de csak akkor esett le a 493

tantusz, hogy Dr. Tomlinsont mindenki ismeri az iskolában. Már késő volt, Jordan viszont remekül kezelte a helyzetet, és látszott rajta, hogy abszolút nem érdekli a tanár-diák viszony. Minden kezdett a helyére kerülni, mert ő is elégedett volt a ruhájával, és mikor Boo és én is megerősítettük, hogy csodásan fest benne, már azt hittem, nyert ügyem van. Egy pillanattal később kiderült, hogy olyan mély sebeket szerzett már, ami miatt az énképe teljesen sérült, és az önbizalma a béka segge alatt van. -

Ooookéééé... Igazad volt. Tényleg elég tűrhetően áll rajtam.

Kezdtem kiakadni. A szívem elfacsarodott, és őszintén kívántam, hogy találjon egy rendes fiút, aki majd szépen lassan meggyógyítja a sebeit. -

Befejezed az önócsárlást, és kihúzod magad. Szép vagy és szexi.

Nem minden fiú bukik a csontokra. Elmegyünk a bálba, és hatalmasat táncolunk! Szuper lesz! És ez volt az a pillanat, mikor Jordan az ájulás szélére került. Szinte láttam a halálos rémületet a szemeiben. -

Mit csinálunk??? Én nem tudok táncolni! - mondta reszkető

hangon, de ekkor érkezett az én lovagom, a megmentőm, és innentől minden sínen volt. Fél óra múlva Lou házában, törökülésben ültem a parkettán, és néztem, ahogy Boo finoman fogja Jordan lapockáját, majd türelmesen ismételgeti, hogy egy-két-há... egy-két-há, és közben bíztatóan mosolyog a lányra, aki egész ügyesen követte az instrukciókat. Jó, egy ilyen tanárral könnyű dolga volt. Mikor Teddy hazaért, és meglátta, mi folyik a nappaliban, azonnal hívta Nasirt, aki tíz perccel később érkezett biciklivel, amit egy másodikostól kobozott el az utcán. Beesett az ajtón, és lihegve kérdezte: -

Mi történt? - Láttam rajta, hogy azt hiszi, emberéletekről van szó.

Teddy hozzálépett, átölelte a nyakát, egy forró csókba vonta, amitől Nasir szó szerint elkocsonyásodott, majd a lány kézen fogta, és odavezette a parkettre Lou és Jordan mellé. 494

-

Nézd csak! Figyeld Boo bácsi lábát. Neked is azt kell csinálnod.

Nem bírtam tovább, kipukkadt belőlem a nevetés. Nasir leejtett vállakkal állt, még nem dolgozta fel a sokkot, és ezerrel pörgött az agya, hogy menekülőútra leljen, de úgy tűnt, innen nem jut ki. Én fetrengtem, és egy párnát szorítottam az arcomra, míg Lou rám nem nézett, olyan csúnyán, hogy azonnal torkomra forrt a nevetés. -

Gyere, Hazz! Mutasd meg a barátodnak, hogy kell ezt csinálni! -

mondta, és a kék szemek résnyire szűkültek. Nem volt apelláta. Felálltam, odaléptem Teddyhez, biccentettem neki, és a karomba vontam. Nasir picit sziszegett, ami gondolom, amiatt volt, hogy egy másik pasi öleli át a nőjét, de becsületére legyen mondva, hamar rájött, hogy veszélytelen vagyok, és figyelte, ahogy lépkedek. Teodora készségesen követte a mozdulataimat, és kecsesen siklott, mint egy született táncos. Közben Lou hangosan magyarázott mindenkinek. Egy óra múlva én már Jordannel gyakoroltam, Nasir Teddyvel, Lou pedig a földön ülve instruált bennünket. Este tizenegyre már remekül ment a keringő, és megtanultunk egy alapkoncepciót, akármilyen zene szóljon is. Jordan egész fellelkesült, ahogy legnagyobb meglepetésemre Nasir is, úgyhogy az utolsó fél órában ők táncikáltak kettesben, míg Teddy összedobott pár szendvicset, mi pedig kicsit összebújtunk a kanapén.

495

87. L. Szombat. Az

utolsó

itt

töltött

napunk.

Tegnap

már

nagyjából

összecsomagoltam, és Harry is megrakott két nagy bőröndöt a cuccaival, amiket este vitt el a futárszolgálat, és két nap múlva Atlantában veszünk majd át. Még mindig nem tudom elhinni, hogy holnap este már az új életünk felé repülünk összebújva. De addig még itt a bál, amit eddig alulértékeltem, azt hiszem. Nekem semmit nem jelent, de Harrynek ez a végzős bál, egy igazi mérföldkő, mint minden fiatal életében. Anno én is kiélveztem, hisz senki nem tudta, hogy meleg vagyok, de azt már igen, hogy közben egyetemen is tanulok, és életemben először versengtek a társaságomért. Egy gyönyörű, szőke lánnyal mentem, akinek a haja a fenekéig ért, és olyan karcsú volt a dereka, hogy majdnem átértem. Mindenki engem irigyelt, és mivel remekül táncoltam, a felém irányuló irigységet szinte tapintani lehetett a levegőben. Akkor jöttem rá, hogy az emberek annyira a külsőségeknek élnek, hogy nem látnak a szemüktől. Engem irigyeltek, a kis, szerencsétlen buzit, aki végigszenvedte az életét, pusztán azért, mert azt látták, hogy jól nézek ki, és egy széplány simul a karomba. Fogalmuk sem volt róla, mennyire másra vágyom. Most viszont itt volt Harry, aki épp rakoncátlan tincseit fésülte át hosszú ujjaival, és megigazította a gyűrűit, hogy tökéletesen álljanak. Magas volt és szikár, a vállai szélesek, a csípője valószerűtlenül keskeny, a lábai pedig nyúlánkak és kecsesek. Az arca bármelyik görög szobron megállta volna a helyét, és a haja maga volt a tökéletesség. Középbarna, 496

csigás tincsei a nyakába kunkorodtak, és lágyan omlottak a vállára. Hihetetlenül szép volt. Én készen voltam már egy fél órája, hisz nekem csak fel kellett zselézni rövid hajamat, és kellőképpen összezilálni. Ebben persze Harry is segített, miközben úgy csókolt, hogy majdnem el is ájultam. -

Hazz, kérlek! - nyöszörögtem. - Nem bírok ki egy estét álló

farokkal. -

Még van időnk egy orális szexre - kacsintott rám, és már

ereszkedett volna térdre, mikor felrántottam. -

Eszedbe ne jusson! Szerinted mennyivel lenne jobb, ha egész idő

alatt azt látnám magam előtt, ahogy a torkodra engedsz? Elégedetten kuncogott. -

Miért, ha most nem csinálom, akkor nem azt fogod magad előtt

látni? - Igazat kellett adjak neki, mert már így is ellepték a tudatomat az erotikusabbnál erotikusabb képek, de még sikerült bezárnom őket az agyam hátsó zugába, és gondolatban fel-kattintottam még három lakatot az ajtajára. -

Higgadjunk le! - mondtam, és hátraléptem. A konyhába mentem,

megittam a kávé maradékát, és hidegvíz alá tartottam a kezeimet, majd az arcomat is megmostam, mert úgy éreztem, lángol. Mikor felegyenesedtem, Harry tűzforró teste simult a hátamhoz, és a fülembe suttogott: -

Imádom, hogy ennyi idő után is azonnal begerjedsz, ha

megcsókollak, vagy ha csak hozzád érek. Ma lesz az utolsó esténk, és szarok a leskelődőre vagy az igazgatóra. Itt alszom veled, az ágyban, ahol életem legszebb pillanatait éltem át, és átölelve akarlak tartani reggelig, miután egy utolsó, eget rengető szeretkezéssel búcsúzunk a helytől. A szavai megmelengették a szívemet, és minden mondatával egyetértettem. Minden papírunk aláírva, a titoktartással együtt, és holnap már el is tűnünk innen. Nem fogom az utolsó éjszakát a plafont bámulva tölteni, mikor helyette Harryt is tarthatnám a karjaimban. 497

-

Oké! - mondtam, és a vállára döntöttem a fejem. - Alig várom!

Belecsókolt a nyakamba, aztán elengedett. -

Indulnom kell Jordanért. A bálban találkozunk. És már most

szólok, hogy akarok egy közös fotót a virágkapu alatt. Más haverok is szoktak ilyet csinálni, sőt tanárok is odaállnak a diákokkal, úgyhogy nem lesz feltűnő. Elmosolyodtam, és utána hajoltam, hogy a szájára adjak egy puszit. -

Ki nem hagynám! - mondtam meggyőződéssel, aztán hagytam,

hogy az ujjaimat fogva eltávolodjon, és végül kilépjen az ajtón. Nekem még volt egy fél órám, úgyhogy kicsit ledőltem a kanapéra, és engedtem, hogy az emlékeim magukkal ragadjanak. Rájöttem, hogy egy csoda az, ami velem, velünk történt. Harry, ahogy belépett az életembe, és a szerelem, ami mindenért kárpótolt, amit valaha elszenvedtem. A legszebb

és

legteljesebb

érzelem,

amit

ember

átélhet,

és

a

legfantasztikusabb kiteljesedés, amit megtapasztalhat. Sorra jöttek az emlékek. A félszeg csók ott az erdőben, mikor azt hittem, örökre elvesztettem; az első, mindent elsöprő szeretkezés, a mennyország, ahová Harry repített el. A szerelmi vallomások, a fájdalmas búcsú és az utána következő őrlődés, míg az én angyalom úgy nem döntött, ellenszegül az akaratomnak, és kezébe veszi a sorsunkat. Soha nem tudom leróni a hálámat a bátorságáért, mikor fejest ugrott a szakadékba, hogy zuhanás közben, félúton kapjon el, és szárnyait kitárva repítsen a biztonságot nyújtó szerelem felé. Mára ott van az otthonom, ahol ő van, és a szívem örökre nála marad zálogul, bárhol is legyek. Mire felocsúdtam az emlékeimből, már késésben is voltam. Nagy sóhajjal kászálódtam fel a kanapéról, és egy elégedett fél mosollyal az arcomon indultam el a búcsúestre. Már a kivilágított lépcsősoron baktattam felfelé, mikor Nick elém lépett, és elkapta a karomat. -

Leeroy bajban van! - A hangja kétségbeesett volt, és izgatott.

-

Mi történt? - kérdeztem azonnal. 498

-

Az a barom elhívott egy lányt, de elfelejtette, és közben összejött

egy másikkal, akit el is hozott ma este. Most mindkettő őrjöng, és egyfolytában egymás szemét akarják kikaparni. -

Mennyire hülyék a nők! - sóhajtottam fel. - Ahelyett, hogy Leeroy

fejét vernék be a tűsarkú cipőikkel. Megadóan hagytam, hogy vonszolni kezdjen a kis gyülekezet felé, ahol ott állt Teddy és Nasir, Harry Jordannel, és persze Leeroy a két prüszkölő

nővel,

akik

egymással

néztek

farkasszemet.

Harry

megkönnyebbülten fellélegzett, mikor meglátott Nickkel közeledni, és óvatosan átfogta Jordan vállát. -

Szép estét! - köszöntem a társaságra, mire a két, eddig acsarkodó

nő egyszerre fordult felém, és mikor rájöttek, hogy ki vagyok, egyből megváltozott a tartásuk. -

Jó estét, Dr. Tomlinson! - csücsörített a kis barna, akinek szolid

kontyba volt fésülve a haja, és kedvesen mosolygott rám. -

Jó estét, Professzor! - mondta a másik is, és óvatosan ellépett

Leeroy mellől, mintha nem hozzá tartozna, pedig eddig úgy tűnt, ő van nyerő helyzetben kettejük közül. Felmértem az erőviszonyokat, és úgy döntöttem, a másikat választom, aki még nem fordult meg Jones ágyában. Felé fordultam, kicsit előrébb is dőltem, és mélyen a szemébe néztem. -

Nincs partnerem ma estére, mivel tanárként elég gyér a választék,

de ha a kisasszonynak nincs ellenére, elrabolnám egy italra... Harry élesen szívta be a levegőt mellettem, de aztán rögtön ki is fújta. Imádtam, hogy a birtoklási vágya ennyire felszínre tört. -

Nagyon szívesen! - mondta a lány.

-

És mit inna...

-

Kate! - vágta rá a csinoska másodikos, akit már láttam a

fakultáción, bár nem tanítottam hivatalosan. - Egy koktél jól esne... karolt belém, ahogy mellé léptem, és felemeltem a kezem, hogy udvariasan magam elé engedjem. 499

Már a bárpultnál álltunk és italt rendeltem, mikor a mikrofon éles sípolása után a diáktanács elnöke végre összeszedte magát és ezt mondta: - Hölgyeim és Uraim, itt az ideje, hogy mindenki szavazzon a bálkirály és bálkirálynő választáson. Idén annyit nehezítünk a dolgon, hogy csak párokra lehet szavazni. Az eddig beérkezett jelölések alapján, a tíz legnépszerűbb páros a következő... Belekezdett a felsorolásba, ahol a focicsapat kapitánya, és egy pompomlány volt az első, majd rögtön utánuk Nasir és Teddy következett. Nem ismertem a másik három párost, de mikor felhangzott, hogy

„Harry Miles és partnere, Jordan Lightman”,

enyhén

megfulladtam az italomtól. Abban a pillanatban körbenéztem, és megláttam az elégedetten vigyorgó Harryt, aki rám kacsintott, miközben magához húzta a molett lányt, aki még mindig levegő után kapkodott, és látszott, hogy az ájulás kerülgeti. Én is elmosolyodtam, és beharaptam a szám szélét, olyan cuki volt a pasim, ahogy épp büszkén állta a reflektorok fényét, és felsőbbrendű nézésével pásztázta a termet. Az

est

további részében pedig olyan műsort tartott, hogy

mindenkinek elállt a szava. Jordannel elsőként álltak fel táncolni, és úgy tűnt, szinte siklanak a kövön. Ez persze Harry hihetetlenül finom mozgásának volt köszönhető, és annak, hogy Jordannek jól a fejébe vertük, a pasi irányít, és a keze gyengéd jelzéseit kell követnie, hogy merre fognak lépni. Harrynek arra is volt közben energiája, hogy a tátott szájjal bámuló emberekre mosolyogjon, szinte egyenként, a szünetekben pedig Jordannel a karján körbejárja a termet, és úgy csevegjen mindenkivel, mintha máris ő nyerte volna a címet. Láttam, mennyire a hatása alá kerülnek az emberek, és hogyan néznek rá. Minden férfi irigykedve, de elismerően méregette, és a nők... A nők szó szerint elolvadtak tőle, pláne, hogy nem egy modell állt mellette, aki kivívta volna az ellenszenvüket, hanem egy lány, aki dundi és esetlen, aki túl fiatal, hogy tudja, a nőiség nem alkat kérdése, és akinek ez volt talán élete legmeghatározóbb élménye. Sejtettem, mit akar Harry, és 500

gondolatban ismét kalapot emeltem előtte. Hihetetlen, milyen lelke van, és mire képes azért, hogy másoknak örömöt szerezhessen. Gondolataimból egy éles női hang szakított ki, de csak későn eszméltem rá, ki szól hozzám, így jól láthatta, hogy le nem veszem a szemem Harryről. -

Nocsak... A kis pártfogoltja aztán jól kifogta! - nevetett kajánul

Eva, és bizalmasan az arcomhoz hajolt, hogy egy puszit leheljen rá. Nem mondta neki senki, hogy a verseny nem kilóra megy? Olyan mérhetetlen gyűlöletet éreztem a nő iránt, ami túlszárnyalta azt is, amit akkor éreztem, mikor rájöttem, hogy ő áruk el minket. -

Higgye el, Harry nagyon jól tudja, miről szól a verseny, és biztos

vagyok benne, hogy meg is nyeri. Tudja, van egy olyan képessége, hogy bármelyik nőt megkaphatja. Csak az a baj, hogy sokáig nem élt vele, és megelégedett az aljával. Jordan klasszisokkal különb, mint azok a cafkák, akik eddig Harry ágyába könyörögték magukat. Ennek a lánynak van tartása. Láttam, hogy lefagy a mosoly az arcáról. Soha nem kérdeztem Harryt, de biztosan éreztem, hogy ez a csaj is megvolt neki valahogy, és azt is tudtam, ettől most elbizonytalanodott az ármányos nőszemély. -

Harry Miles szinte mindenkinek megvolt ebben az iskolában,

úgyhogy nem olyan nagy dicsőség levadászni - mondta, és bólintott hozzá, hogy magának is bizonyítsa állítása helyességét. -

Más lefeküdni vele, és más megjelenni vele egy bálon. Lehet, hogy

hagyta magát megdönteni, de azért akárkivel nem mutatkozik nyilvánosan - mondtam epésen, és vártam, hogy mit reagál, de csak hápogott. - Higgyen nekem! - tettem hozzá, majd látványosan körbenéztem. - Holnap végleg elutazom, Eva, így azt hiszem, többé nem találkozunk. Vigyázzon magára! - veregettem meg a vállát, majd integettem a mosdóból épp visszatérő Kate-nek,

és

elé

siettem,

hogy

megforgassam egy kicsit. 501

a

tánarkettre

vezessem,

és

*** H. Úton a kolesz felé körvonalazódott bennem egy terv, ami eléggé felvillanyozott, így fel is hívtam Nasirt, és elmondtam neki. Csak röhögött a dolgon, de mikor kerek-perec megmondtam, hogy számítok a segítségükre, egyből kifakadt. -

Figyu, haver! Én szívesen segítenék, de kötve hiszem, hogy Teddy

lemondana a koronáról a zsírpacni javára. Összehúztam a szemöldököm, és erősen koncentráltam. Nem lepett meg, hogy Nasir így nyilatkozik egy lányról, hisz neki csak a gazellatestűek jönnek be, de azon teljesen elcsodálkoztam, mennyire nem ismeri a barátnőjét. -

Ott van? - kérdeztem, mire Nasir csak morgott valamit, majd

léptek zaja hallatszott a telefonban, és végül Teddy kellemesen üde hangja: -

Szia, Hazz! Mizu?

-

Szia! A segítségetekre lenne szükségem... - És innentől min-den

simán ment, mert amint meghallotta a tervemet, Teddy izgatottabb lett, mint én, és máris ötleteit, hogy mit kellene csinálni az ügy érdekében. -

Oké, Harry, akkor mindent tégy úgy, ahogy megbeszéltük! Én is

intézek pár telefont, aztán a bálon találkozunk. -

Rendben... És koszi, Teddy!

-

Ne viccelj, ez csak természetes! Csináljuk!

Eltettem a mobilom, és elégedetten öklöztem a levegőbe. Mikor

beléptünk

a

hatalmas

bálterembe,

Jordan

erősebben

kapaszkodott a karomba, és rájöttem, még soha nem ment pasival sehova, nem fordult meg ekkora rendezvényen, és nem öltözött fel úgy, ahogy ma este. Megpaskoltam a kezét, megvártam, amíg felnéz rám, és 502

egy biztató mosolyt küldtem felé, aztán a homlokára nyomtam egy puszit. -

Szép vagy! - suttogtam neki, mire felhorkant, de nem olyan

mérgesen, mint eddig. - És neked van a legjobb pasid ma este! - tettem hozzá, mire hangosan felnevetett, és meglegyintette az arcomat. -

Beképzelt bájgúnár!

Körülnéztem, és mikor konstatáltam, hogy mindenki döbbenten néz bennünket, kifűztem a karomból a kezét, átöleltem a derekát, és magamhoz húztam. -

Has be, popsi ki, és emeld fel a fejed! - mondtam neki hal-kan,

mire azonnal változtatott a tartásán, én pedig büszkén elmosolyodtam. Kifejezetten élveztem a ránk irányuló figyelmet. Az emberek egymást böködték, hogy aki még nem vette észre, kivel érkeztem, az is azonnal bepótolja a mulasztását, a többiek pedig már sugdolóztak. Körülnéztem,

és

megláttam

Teddyt,

ahogy

a

menő

lányok

koszorújában áll, és elégedetten bólint nekem. Viszonoztam a köszöntést, és megtoldottam egy kacsintással, amin szélesen elvigyorodott, majd az arcára elszánt kifejezés költözött, és odahajolt a mellette álló, nyurga, modellalkatú lányhoz. Nem sokkal később, mikor Nick futva érkezett, hogy beszámoljon a hisztériáról, amibe Leeroy keveredett, már nem is kellett mondanom, Jordan azonnal engedelmesen indult mellettem, természetesnek véve az ölelésemet, és sokkal magabiztosabbnak tűnt, mint korábban. Ennyit tesz egy jó ruha, és egy jó pasi - állapítottam meg magamban, és szorosabban fogtam. Nem igazán láttam kiutat a helyzetből, tekintette! arra, hogy Leeroy szó szerint elbaszta a dolgot, és a két nő olyan ideges volt, hogy ölni tudtak volna. Egy bálon leégni, az nagyon nagy presztízsveszteség. Kísérő nélkül nagy szégyen egy lánynak, de egy férfi nem lehet két nővel. A bigámia itt is tilos. Épp azon agyaltam, mit kezdjünk a dologgal, mikor megérkezett Lewis, aki olyan helyes volt, hogy a teremben minden nő őt nézte 503

vágyakozva, kortól függetlenül. Egy huszonkét éves biológiaprofesszor, aki világszerte elismert; egy férfi, akinek olyan kerek segge van, hogy csak körzővel lehet lerajzolni; egy srác, aki remekül focizik és zseniális dumája van; és egy úriember, aki bármilyen helyzetben megállja a helyét. Minden nő talált magának valamit a felsoroltak közül, ami elég indok volt arra, hogy meg akarja szerezni. A büszkeség, hogy az enyém, szinte szétfeszítette a mellkasom, de keserű íz töltötte meg a számat, mikor rájöttem: az álmom, hogy a búcsúbálon megcsókolom, és felvállaljuk a kapcsolatunkat, soha nem válhat valóra. Ilyen csak a könyvekben van, a valóság ennél sokkal kegyetlenebb. Egy tanár és egy diák nem forrhat csókba, és a történetük nem végződhet nyilvános hepienddel, akármennyire is szeretném. Lenyeltem a keserű pirulát, és arra gondoltam, a közösségi oldalak majd tesznek róla a jövőben, hogy híre menjen a dolognak, és nem fogom visszatartani magam attól, hogy teleszórjam a netet a közös képeinkkel. Halvány elégedettség áradt szét a lelkemben. Lewis a pillanat töredéke alatt átlátta a helyzetet, és meg is oldotta egy huszárvágással. Elhappolta a szebbik lányt, aki ráadásul kedvesnek és aranyosnak látszott, majd elkalauzolta a bárpulthoz. Kate - mert így hívják a szerencsés leányzót -, jól láthatóan elégedett volt a váltással, és nagyon is tudatában volt annak, hogy kikapta a legnagyobb trófeát. Mikor arra került a sor, hogy felolvassák a bálkirályi címre jelölt párok neveit, én már tudtam, hogy benne leszünk, ezért csak Jordanre figyeltem, és arra, el ne áruljam magam. Ő teljes nyugalomban álldogált, és fel sem merült benne, hogy velem együtt nominálhatják.

„Harry Miles és partnere, Jordan Lightman... ” Itt tartott a műsorvezető, mikor a lány megrázkódott a karomban, és éreztem, hogy elveszti az egyensúlyát. - Nyugi! - hajoltam a hajára, hogy úgy tűnjön, puszilgatom csupán. Minden rendben! Ez várható volt... - Próbáltam elbagatellizálni a dolgot. Jordan erősen megmarkolta a csuklómat, amivel átfogtam a derekát, és 504

belém kapaszkodott, majd igyekezett mosolyt erőltetni az arcára, de csak kevés sikerrel járt. Az est további részében gondoskodtam róla, hogy eleget tegyek Teddy kérésének, és azon kívül, hogy mi nyitottuk meg a táncot, igyekeztem annyi emberrel beszélni és jópofizni, amennyivel csak tudtam. Jordan úgy követett, mintha éber kómában lenne, és valószínűleg azt hitte, én mindig ilyen vagyok. Nagy segítségemre volt, hogy nem ismer igazán, mert így nem is furcsállta a dolgot. Mások viszont annál inkább. Mindenki ledöbbent, ha odaléptünk egy társasághoz, és váltottunk velük pár szót. Rengeteget tanultam Boo-tól, ami az emberek kezelését illeti, így nem esett nehezemre felmérni, kit kell megnyerni magamnak. Aztán megint lejtettünk egy táncot, és kezdtük

az

egészet

elölről.

Félszemmel

láttam,

hogy

Lewist

megkörnyékezi a kígyótorkú Eva, de azt is észrevettem, hogy Lou most elég hamar rövidre zárta a dolgot, és otthagyta a retekbe, hogy Kate-et táncoltassa egy andalgós számra. Éva pillantása rám siklott, mikor rájött, hogy faképnél hagyták, és a szemeiben annyi gyűlölet honolt, hogy azonnal összeállt a kép. Tehát ő volt! Hogy lehet, hogy eddig nem jöttem rá? Először azt hittem, a dühöm utat tör magának, és megrázom ott helyben, a bál közepén, de aztán felülkerekedett a józan eszem, és egy kaján vigyorral viszonoztam a kedvességét. Igyekeztem kiverni a fejemből, és arra koncentrálni, ami ma este sokkal fontosabb: Megadni egy értékes nőnek az esélyt, hogy szépnek és teljesnek érezze magát. Tudtam, hogyha sikerül a tervem, Jordán egész élete megváltozik. Mikor elnézést kért, és a mosdó felé indult, azonnal körülnéztem, és felmértem a terepet. Sokan fordultak utána, de legalább három srác volt, aki úgy nézte meg, ahogy azt a nőt nézed, akit szívesen az ágyadba cipelnél. Korai még, és nem is kell elkapkodni a dolgot, de nem tévedtem: Van, aki szereti, ha puhára esik...

505

88. H. Már majdnem éjfél volt, ami azt jelentette, hogy négy órája nem sikerült kettesben maradnom Lewisszal egy percre sem. Kezdtem elveszteni az életkedvem, mikor néztem, ahogy könnyű lépteivel forgatja Teddyt a parketten, aki olyan gyakorlottan, és odaadóan bújt a karjaiba, hogy öröm volt nézni őket. Látszott, hogy Lou már kiskorától tanítgatta a lányt, aki kecsesen mozgott, és szinte repült az erős karok között. Nasir kissé irigyen figyelte őket, és felhajtotta a kezében tartott italt. -

Egész este el tudnám nézni, ahogy táncolnak... - mondtam, mire

felhorkantott. -

Nem igazán hoz lázba ez a pipiskedős totyorgás.

Jobbnak láttam nem forszírozni a dolgot, de eszembe véstem, hogy szóljak Teddynek, feltétlenül gyakoroljon Nasirral, mert titkos vágya, hogy ő is ilyen profi táncos legyen. Előre röhögtem a dolgon. -

Megyek, megkeresem Jordant, és még egyszer megpörgetem.

-

Nem mondod, hogy te is kedvet kaptál ehhez? Habár... - és itt

elharapta a mondatot, amiből rögtön tudtam, hogy a folytatás valami buzis dolog lett volna. Elmosolyodtam, és megveregettem a vállát. -

Már azelőtt is szerettem táncolni, hogy rákaptam volna a farokra! -

kacsintottam rá, mire felszaladt a szemöldöke. Ebből azonnal kiderült, hogy telibe trafáltam. Felnevettem, és kihívóan néztem rá, míg ő is elengedett egy megkönnyebbült vigyort. -

Menj, én meg rászólok a fiúkra, hogy takarodjanak szavazni!

-

lökött egyet a vállamon, én pedig hálás pillantással viszonoztam a

kedvességét.

506

-

Gyerünk, kislány! Utolsó felvonás... - súgtam Jordannek, aki két

fiúval beszélgetett egy magas asztal mellett. -

Ne már, Harry! Már nem érzem a lábaimat. Annyit táncoltam,

mintha a Szombat esti lázban szerepelnénk. -

Ígérem, ez az utolsó. Utána már csak a bálkirálynő választás

eredményhirdetése jön, és aztán mehetünk haza. - Ereztem, hogy teleszívja a tüdejét levegővel, de nem engedi ki. Vékony, szinte cincogó hangon, halkan szólalt meg: -

De ugye az nem lehet, hogy mi... - kérdezte, de nem mert a

szemembe nézni. -

Miért ne lehetne? Láttad a többi párt? Egyértelmű, hogy mi

vagyunk a legesélyesebbek! - válaszoltam kertelés nélkül, mert szerettem volna, ha nem ájul el, mikor kiderül, hogy mi nyertünk. -

Miiiii??? Ne viccelj már! Nasir és Teddy egyértelműen a leg-

szebbek, de ott van a népszerű Vanessa és Chuck páros is... -

Figyelj, nyuszika! Ez nem így megy. Teddyt minden nő utálja a

suliból, mert tökéletes, és kikapta magának a legmenőbb pasit, aki ráadásul szemmel láthatóan fülig bele is zúgott. Chuck meg egy prosztó, aki annyi embernek szólt be az elmúlt évben, hogyha mindenki leköphetné, aki utálja, nyáltengerben evezhetne. Senki nem fog rájuk szavazni. Te kedves vagy, senki nem utál, és ráadásul mindenkit meglepett, hogy együtt jöttünk. Én pedig a suli második leghelyesebb, és egyben legkedvesebb pasija vagyok. -

Szerintem helyesebb vagy, mint Nasir - szólt közbe Jordán, mire

elmosolyodtam. -

Én Lewis után gondoltam... - kacsintottam rá, mire ő is el-

mosolyodott, és a szemében szeretetteljes fények csillogtak. -

Sejthettem volna. Nagyon édesek vagytok együtt! - nyomott egy

puszit az arcomra. A tánc után kifulladva rogytunk le az asztalunkhoz, és épp Lewist kerestem a szememmel, mikor a reszelős hang, ami ma is ugyanúgy izgat, mint egy évvel ezelőtt, halkan suttogott a fülembe: 507

-

Nem tudom, mennyit kell még kibírni, de ha egy óránál többet,

akkor én belepusztulok. Felé fordultam, kihúztam a mellettem lévő széket, mire hálásan rárogyott. Az asztal alatt megcirógattam a térdét, és epekedve néztem rá. -

Nem tart már soká! - ígértem neki. - Kihirdetik a bálkirálynőt és a

bálkirályt, aztán már mehetünk is haza. -

Muszáj megvárnunk? Majd Teddy megmutatja a koronáját.

-

Az az érzésem, nem ilyen egyértelmű a dolog. Úgy érzem, komoly

ellenfelek vagyunk. Lewis szemei elkerekedtek, és csodálkozva nézett rám, mire felhúztam az egyik szemöldököm, és vártam, hogy bármit is mondjon, de csak tátogott. -

Óóóó... - mondta végül, és huncut mosoly húzta fel a szája szélét. -

Te kis beképzelt! - kacsintott rám. - Akkor kíváncsian várom. Látni szeretném, ahogy a fejedre teszik a koronádat, amit egyébként nagyon is megérdemelsz, hisz a világ legjobb pasija vagy. Sajnálnám, ha miattam nem aratnád le a babérokat. Bólintottam, majd megsimogattam a combját, amire ügyesen ráigazgatta a földig érő, fodros abroszt, ő pedig finoman végigcirógatta az ujjaimat, amitől azonnal villámcsapásként tört rám a vágy.

„Hölgyeim és Uraim, következzen az idei bálkirályi pár szavazásának eredményhirdetése.” Egy pillanatra rajtam is végigszáguldott az izgalom, vajon sikerült-e a tervünk, ezért Teddyt kerestem a szememmel, aki Nasir jobbján állt, és hanyagul nekidőlt a pasijának. Rám kacsintott, és felmutatta a hüvelykujját, majd várakozásteljes arccal fordult a színpad felé. Jordán átfűzte a karját az enyém alatt, és megszorította a bicepszemet. Ránéztem, egy bíztató mosolyt küldtem felé, és megpaskoltam a kezét. -

Nyugi! Ha mi nyerünk, ha nem, akkor is mi voltunk ma a leg-

nagyobb királyok! 508

Őszintén rám vigyorgott, és bólintott. -

Életem legjobb estéje volt!

Nekem is fülig ért a szám, mert az örömét látni mindent megért. Sorolták a neveket, és a szavazatokat, így egyre nagyobb volt az esélyünk, és legalább hat páros csalódott pillantásait kellett elviselnünk, de most ez sem érdekelt. Mikor már a harmadik helyezettekhez értünk, a terem úgy elcsendesedett, mintha valami hatalmas hírre várnának. Chuck és Vanessa szó szerint felhördült, mikor kiderült, hogy csak a dobogó legalsó fokára fértek fel, Nasir pedig kackiásan kihúzta magát, felkészülve az elkerülhetetlenre. Teddy is áthelyezte a testsúlyát, és láttam, hogy megfeszül.

„144 szavazattal a második helyen végzett...

- itt volt egy kis

hatásszünet, míg mindenki mocorogni kezdett, és várakozásteljes hördülések törték csak meg a csendet -,

Teddy Tomlinson és Nasir

Sharif.” A terem egy emberként hördült fel, mert innentől nem volt kérdéses, ki lett a győztes, Jordán pedig úgy pihegett mellettem, mintha bármelyik pillanatban lefordulhatna a székről. Gyorsan a bárpult felé néztem, ahol a türkiz szemek már vártak rám, és egy olyan büszke és szerelmes pillantást kaptam, hogy kiszáradt a szám. Ahogy a tekintetem végigsiklott a többi emberen, Éva kitágult pupilláiba akadtam, aki szemtanúja volt a kis titkos szemezésünknek, és ismét felütötte benne a fejét a kétely. Rámosolyogtam, tudva, hogy már nem tud nekünk ártani, aztán visszafordultam Jordanhez, aki épp nem vett levegőt. -

Lélegezz! És mosolyogj!

„Az idei bálkirály és bálkirálynő, 151 szavazattal, komoly küzdelemben, Harry Miles és partnere, Jordán Lightman.” Kitörő ováció, füttykoncert és sikítások hangja vegyült egymásba, mi pedig lassan felálltunk, hogy kövessük a már reflektorfényben álló másik két párt, fel a színpadra. Jordán szó szerint elvesztette a kapcsolatát a külvilággal, így egyedül kellett viszonoznom az összes váll-lapogatást, 509

kézrázást és mosolyt. Nem esett nehezemre. Büszkén magam elé toltam a lépcsőn, erősen tartva a derekát, hogy el ne essen, majd ahogy fellépett az utolsó fokon, ismét átöleltem, és a nekünk szánt helyre vezettem. Nasir és Teddy előzékenyen hátraléptek, de Chuck-on kénytelen voltam taszítani egy picit. Érkeztek a koronák, amiket gyönyörű, moha zöld bársonypárnákon hoztak, és egy hatalmas liliomcsokor Jordannek. Mikor már a fejünkre kerültek, és el is igazgattuk őket, odahajoltam a kipirult arccal, önkívületben álldogáló lányhoz, egy hatalmas cuppanóst nyomtam a halántékára, aztán elvettem a mikrofont. - Köszönjük a megtiszteltetést! Nem találunk szavakat, amivel igazán kifejezhetnénk a hálánkat azoknak, akik ránk szavaztak. Teljesen váratlanul ért bennünket, hogy egyáltalán bekerültünk a versenybe, de most úgy érezzük, valami különleges dolognak lehettünk részesei. Mind fantasztikusak vagytok, amiért a szívetekkel szavaztatok, és nem dőltetek be a mai szépségideáinak és az előítéleteknek. Jordán fantasztikus és gyönyörű lány, rendkívül büszke vagyok, hogy ma én lehettem a kísérője. Minden versenyzőnek gratulálunk, különösen a második helyezetteknek, mert nagyon szoros volt a verseny. Nasir és Teddy tapsolva nevetett ránk, sőt, odaléptek mellénk, hogy elsőként gratuláljanak, ami ismét az újdonság erejével hatott, mert az előző években inkább megtépni szerették volna egymást az első helyezettek. Összeölelkeztünk, én viccesen Nasir fejére tettem a koronát, jelezve, hogy ennek csak jelképes értéke van számomra, Jordán pedig automatikusan átnyújtotta a nagy csokor illatos virágot, amit Teddy meghatódva ölelt magához, majd közösen integettünk a még mindig hangosan kurjongató és vastapsoló közönségnek, míg lefelé igyekeztünk a színpadról. Lou ott várt minket, közvetlenül a lépcső előtt, és miután megcsókolta az unokahúgát és gratulált Nasirnak, egyenesen hozzánk lépett.

510

-

Ti voltatok a legeslegszebb pár, akit valaha ilyen versenyen láttam

nyerni. Hallva a többiek reakcióját, remélem, most már te is belátod, Jordán, hogy az emberek nem mindig ítélnek a klisék alapján. -

Nos, mindannyian tudjuk, hogy ez az egész Harrynek köszönhető,

de azért be kell vallanom, remekül mulattam, és most úgy érzem, talán kezdhetek valamit magammal - válaszolta őszintén Jordan, majd szorosan megölelte Boo-t. Miután kibontakoztak egymás karjaiból, a lány elnézést kért, hogy elbúcsúzhasson attól a pár embertől, akiket ismert a társaságból, mi pedig lassan a ruhatár felé sétáltunk. -

Még el kell köszönnöm a Sárkánytól, és Mr. Winterstől - mondta

Lou, én pedig bólintottam. -

Nem kell sietned, még úgyis hazakísérem Jordant.

-

Rendben, akkor otthon találkozunk! - mondta Lewis, és Teddy

takarásában egy pillanatra megszorította az ujjaimat.

*** L. A bál végül sokkal szórakoztatóbbra sikeredett, mint amire számítottam. A Leeroytól megörökölt kislány nagyon kedves volt, és egész jól táncolt. Elmesélte, hogy a nagypapája tanította kiskorában úgy, hogy a saját lábfejére állította, és órákon át gyakorolták a lépéseket. Majdnem végigtáncoltuk az estét, ami azért volt jó, mert így néha közelebbről nézhettem Harry átszellemült arcát, ahogy Jordannel siklanak a parketten. Hazz mozgása egy picit darabos, és nem egy virtuóz, de azért remekül megállja a helyét, és így legalább Jordan is tudta követni frissen szerzett tudásával. Mikor Kate kifulladt, és elnézést kérve leült az évfolyamtársaihoz egy kicsit beszélgetni, elkaptam Teddyt és tartottunk egy kis bemutatót. 511

Kaptunk pár elismerő füttyöt, mikor felemeltem, és megforgattam, vagy a derekamra ugrott, és szinte a földig hátrahajolt. Olyanok voltunk, mint a Dirty Dancing ikonikus párosa. Anno az a film volt az apropója, hogy a kis Teodora azonnal meg akart tanulni táncolni. A sok sírás, a számtalan esés és a nagy veszekedések mind most nyertek értelmet. De mikor Nasirral táncolt, akin tisztán láttam, hogy magában számolja az ütemet, Teddy arca úgy ragyogott, hogy a szívem félrevert. Sosem gondoltam, hogy ilyen fiatalon rátalál a szerelem. Mint Harryre. Jó nekik, hogy a felnőtt létük küszöbén már megkapják azt a szeretetet és törődést, ami ahhoz kell, hogy magabiztos, lenyűgöző emberek legyenek. Meg is fogadtam, hogy a tenyeremen hordom majd Hazzt, és mindent megadok neki, amire csak szüksége van. Mikor közeledett az éjfél, és mindenki a bálkirálynő választás eredményére várt, láttam, hogy Teddy még tesz pár kört a teremben, az esetleges szabotálok felkutatására, és azon nevetgéltem, mennyi mindent megtesz, hogy elnyerje a címet. Mikor egy fél órával később Jordant és Harryt hirdették ki, mint bálkirálynőt és bálkirályt, az állam is leesett. Azt hittem, Hazz csak viccel, mikor kijelentette, hogy esélyesek a győzelemre. De abban a pillanatban, Teddy és Nasir elégedett, büszke arcát nézve, azonnal rájöttem, micsoda összeesküvés folyt a háttérben, és a büszkeség majd szétfeszítette a mellkasom. Az unokahúgom, aki nagy feminista, és ellenzője a mostani szemléletnek, miszerint a nők csak csont soványan vagy kisportoltan rúghatnak labdába (még akkor is, ha ő eleget tesz az említett kritériumoknak), most bebizonyította: képes a saját érdekeit háttérbe szorítani egy olyan ügy érdekében, amiben hisz. Jordán szinte szárnyalt. Harry óvó ölelésében, kipirultan állt, és tényleg szép volt. Dundi alakján kifogástalanul mutatott a gyönyörű ruha, a haja mesés kontyból omlott alá kis csigás tincsekben, és Teddy natúr, fátyolos sminkje kiemelte hatalmas szemeit és szép vonásait. Harry maga volt a megtestesült csoda, amit a mellettem álló nők vágyakozó sóhajai is tudatosítottak bennem. Attól, hogy nem egy 512

piszkavasat választott, vagy valakit a menő csajok közül, hanem egy elsős, dundi kislányt, akit eddig nem fogadott be a közösség - pusztán azért, mert nem vették a fáradtságot, hogy megismerjék, és különc kinézete alapján skatulyázták be -, a legtöbb lány szemében Harry most már szuperhőssé avanzsált. Az egész olyan volt, mint egy romantikus film nagyjelenete, és Hazz, ki is élvezte a dicsőséget. Komolyan fontolgattam, hogy azonnal lerángatom a színpadról, és elhurcolom, mert olyan érezhetően áradt felé a nők rajongása, és a vad vágy, ami a legtöbbjükön erőt vett, hogy szinte félelmet ébresztett bennem: Valamelyikük nem bírja tovább, és elkapja, aztán a többiek egyszerűen széttépik. Kényszerképzeteimből Leeroy hangja szakított ki, aki mellém lépett, és átölelte a vállamat. -

Nos, professzor úr... Igazán büszke lehet a

tanítványára! - nyomta

meg az utolsó szót, és ahogy felnéztem rá, egy összeesküvő mosolyával viszonozta a pillantásom. - Szeretném megköszönni, hogy kihúztál a szarból. Már attól féltem, meglincselnek. -

Mondjuk, meg is érdemelted volna... - biccentettem félre a fejem,

mire lefagyott a mosoly az arcáról. - Remélem tanultál a saját hibádból, és legközelebb nem tolod el a dolgokat. Ismered a mondást: Ki sokat markol, keveset fog. Elgondolkodott a hallottakon, és pár másodperccel később bólintott, hogy megértette. - Nem a mennyiség, hanem a minőség számít! - tettem még hozzá, aztán a színpad felé néztem, ahonnan Harry épp lesegítette Jordant. Annyi időm maradt, hogy átvágjak a termen, és így utolérjem őket. A ruhatár felé sétáltak Nasirékkel együtt, és Nick is csatlakozott a barátnőjével. Harryvel megbeszéltük, hogy még hazaviszi Jordit, én pedig érzékeny búcsút veszek a tanároktól (vagyis attól a kettőtől, akit megkedveltem az itt töltött idő alatt), és otthon találkozunk. Még láttam, hogy Nasir kiemeli a kabátokat a tömeg feje fölött, majd Harry felsegíti őket Teddyre és Jordanre, aztán eltűntek a szemem elől, ahogy kifelé tolakodtak a folyosón. 513

Megfordultam, és egy kis fájdalmas szorítással a szívem körül odamentem a pulthoz, hogy kérjek egy utolsó italt. Jobban mondva kettőt, és kezemben a poharakkal hátrasétáltam, ahol legutóbb láttam a tesitanárt. -

Helló, Lewis! - köszöntött erőteljes vállveregetéssel.

-

Helló! Hoztam egy italt, mert szeretnék elbúcsúzni. Váratlan okok

miatt holnap el kell hagynom a sulit, és többé nem is jövök vissza. Ősztől már Dr. Right veszi vissza jól megérdemelt helyét. Winters felkuncogott. -

Szóval eddig bírta?! - kérdezte, meghúzogatva a szemöldökét. -

Hát igen. Ha lenne választásom, én is inkább egy laborban dolgoznék, még akkor is, ha patkányok rágnák közben az ujjaimat - viccelte el a dolgot, de a szeme kicsit fáradtan csillogott. -

Nem, nem erről van szó. Sőt! Az igazság az, hogy rendkívül

megszerettem a gyerekeket és a velük való munkát. Lehet, hogy pár órában-Atlantában is vállalok munkát az egyetemen. De most vissza kell mennem, mert a kutatások abba a fázisba értek, mikor kell az állandó felügyelet. -

És mit szólt a diri? - tette fel a kézenfekvő kérdést.

-

Nagyon korrekt volt - mondtam, de közben rám tört a köhögés.

Nem olyan egyszerű hihetően hazudni. - Nem gördített semmilyen akadályt a távozásom útjába. És akkor enyhén fogalmaztam - gondoltam magamban, de kifelé csak mosolyogtam, és átnyújtottam a whisky-t, amivel koccintottunk, majd a magasba emeltük a poharakat. -

Akkor sok sikert, Lewis! - mondta Winters, majd lehúztuk az

italokat. A Sárkányt egy kacskaringós szívószálas, méregzöld koktéllal leptem meg, ami a legjobban illett hozzá, mert úgy nézett ki, mint a moszatlé, némi azonnal ható méreggel felöntve. Nagyon örült neki, és áradozott a kedvességemről, valamint arról, mennyire eltaláltam az ízlését Neki is ledaráltam a sajtóverziót a 514

távozásomról, ő is csont nélkül bevette, majd megölelgetett, és megajándékozott két szép rúzsnyommal is. Mikor azt hittem, ezt már megúsztam, és épp el akartam oldalogni, megfogta a karomat, és bizalmasan a fülemhez hajolt. -

Nem akarok a magánéletében vájkálni, Lewis, és semmi közöm a

dologhoz, de Harryvel remek párt alkotnak, és kívánom, hogy legyenek nagyon, nagyon boldogok! A döbbenettől köpni-nyelni nem tudtam, és azonnal felkaptam a fejem, hogy a szemébe nézzek, de őszinte szeretet és lojalitás fogadott. Bár egy másodpercre megfordult a fejemben, hogy mégsem Éva árult be minket, hanem Elisabeth, de ezt azonnal el is vetettem. -

De honnan tudja? - kérdeztem, mert képtelen voltam megállni a

dolgot. -

Már tavaly a táborban láttam a vágyakozó pillantásokat mind-

kettejük részéről, de nem voltam biztos a dolgomban, csak mikor ősszel hirtelen visszajött. Aztán figyeltem Harryt, aki szinte megtáltosodott, és szó szerint lenyugodott pár hónap alatt. Ilyen szintű változást nem okoz maga a kor. Ehhez kell egy olyan komoly befolyás, egy példakép, aki kiváltja ezt egy gyerekből. - Elvörösödtem. -

Nem úgy értettem! Természetesen, Harry már nem gyerek. Pont

magához való! - tette hozzá, aztán kaptam még egy rúzsos puszit, és némi vállveregetést. -

Nos, nagyon köszönöm, Lisa. Ez végtelenül jólesett - néztem rá, és

én is odahajoltam, hogy egy igazi csókot nyomjak az arcára. -

Maga az egyik legjobb pedagógus, akit megismertem. Rengeteget

tanultam öntől! -

Egész biztos, hogy így van, Lewis. Nem véletlenül hívnak

sárkánynak... - kacsintott rám, mire mindkettőnkből kipukkadt a nevetés. Már bekanyarodtam a sarkon, mikor megláttam Harryt. Eszembe jutott, hogy most nincs kulcs a lábtörlő alatt, mert Teddy hordja magával, és meg is sajnáltam volna, ha nem ugrik fel rögtön és szalad 515

elém önfeledt ugrándozással. Olyan édes volt, ahogy a karomba vetette magát, én pedig belefúrtam az arcom a nyakába, mélyen beszívva utánozhatatlan illatát. -

Életem! Olyan büszke vagyok rád! - suttogtam a selymes bőrbe,

mire Harry kicsit eltávolodott, hogy megnézze, csak ugratom-e. Miközben az arcomat fürkészte, a háta mögött mozgást érzékeltem, ezért erőltettem a szemem, hogy az egyetlen utcai lámpa fényénél rájöjjek, mit látok. Az ötös számú ház ablakán ismét kicsit meglebbent a függöny. Egyből rájöttem, hogy az Éva lakása. Nyilván ott leskelődött, hogy kivel jövök haza. Vagy észrevehette Harryt, ahogy a lépcsőn ülve vár rám, és a kíváncsisága nem hagyta nyugodni. Most pedig azért hőkölt hátra, meglebbentve a függönyt, mert egyenesen rá nézhettem, bár én semmit nem láttam belőle, csak halványan az alakját, ahogy a nappalijában égő olvasólámpa hátulról megvilágította. A gondolataim sebesen kergették egymást, de most az egyszer a józan eszemet legyőzte az édes bosszú. -

Ne fordulj meg, és ne is nézz oda feltűnően, de Éva minket néz az

ablakából. -

A tetves ribanc! Biztos vagyok benne, hogy ő volt a bejelentő. -

Elcsodálkoztam, hogy Harry miből jött rá a dologra, de ez nem az a pillanat volt, hogy erre fényt derítsünk. -

Tartsunk neki egy kis búcsúműsort! - duruzsoltam Harry nyakába,

és felnyúlva belemarkoltam a hajába, hogy lehúzzam a fejét, és a szájára tapadjak. Egy pillanatra megfeszült, de mikor rájött, hogy mi már fél lábbal egy másik kontinensen vagyunk, ehhez az iskolához éjféltől semmi közünk, és hogy Éva akkor se tehet semmit, ha levideózza a dolgot, azonnal elengedte magát, a nyelve szinte berobbant a számba, és olyan szenvedélyesen kezdtünk csókolózni, hogy megroggyantak a térdeim. Harry azonnal átölelt, én pedig a nyaka köré fontam a karjaimat, és a haját turkáltam, mint mindig. 516

Egy fél fordulattal elérte, hogy a kis kukkolónknak még jobb rálátást biztosítson, majd nekinyomott a fának, mint az első alkalommal én tettem az erdőben, és szétnyitotta a kabátomat. Végigcsókolta a nyakamat, és a kezei is bebarangolták a testem a kabátom alatt, bár ebből a VIP néző nem sokat láthatott, de azt azért biztosan érzékelte, hogy feldobtam a csípőm, és Harry készségesen nyúlt a lábaim közé. Elvigyorodott, mire én is, és összekoccantak a fogaink. -

Vagy abbahagyjuk lassan, vagy itt duglak meg az utca közepén! -

morogta, ahogy ismét csókolni kezdett. Nem lett volna kifogásom a dolog ellen, ha nem félek attól, hogy más is nézi az adást, de mivel ez egy iskola, végképp nem akartam utolsó este botrányt csinálni, ha eddig nagy nehezen megúsztuk. Elhúztam Harry fejét, még egy-két puszira utána hajoltam, aztán megfogtam a kezét, és magam után húztam a házig. Másnap este már a reptéren ültünk, és arra vártunk, hogy beszálláshoz

szólítsanak,

mikor

egy

hirtelen

ötlettől

vezérelve

megnyitottam az üzeneteimet, és megkerestem Éva telefonszámát.

„Elfelejtettem elbúcsúzni, de remélem, a kis műsor, amit külön neked adtunk, elnyerte a tetszésedet. Nem sikerült a terved, csak annyit értél el, hogy két hónappal megrövidítetted a szenvedésünket. Remélem, találsz egy olyan rosszindulatú társat, mint amilyen te vagy. Sok sikert. Lewis” Elégedetten nyomtam a küldés gombra, majd egy nagy sóhajjal eltettem a telefonom. -

Mi az? - kérdezte rögtön Harry, mert mindent észrevesz, még azt

is, ha más ritmusban veszem a levegőt. -

Semmi, csak elküldtem az utolsó búcsúüzenetet.

-

Nem örökre megyünk el! - mondta Hazz, és belepuszilt a fülembe. 517

-

Persze, hogy nem, de egy korszak most lezárul - mondtam, és

tényleg éreztem a rám nehezedő súlyt. -

Így van, és csodálatos volt. De most kezdődik egy új, egy még

szebb, egy még fantasztikusabb! -

Megígéred? - kérdeztem, mert teljesen elbizonytalanodtam a

tudattól, hogy ki kell lépnünk a nagybetűs életbe, az eddig megszokott, unalmas iskolaidő után, ahol semmilyen igazi problémával nem kellett megküzdenünk, csak élni és szeretni egymást. Nekem már voltak fogalmaim arról, hogy a felnőttiét sajnos nem csak ezekből a dolgokból áll... -

Ígérem! - suttogta Harry közelről, és mélyen a szemembe nézett. -

Hidd el, minden varázslatos lesz! Hinni akartam neki, így a szájára hajoltam, és életünkben először, nyilvánosan adtam neki egy puszit, ő pedig még egyszer elsuttogta, hogy „Ígérem”, és a szemeiben ott csillogott az egész jövőnk.

518