Isten(ek) Világa 6z1921

Az Isten(ek) világa

Gondolatok más világokról

Forrai István

Publio Kiadó

2013

Minden jog fenntartva!

Tartalomjegyzék

Az Isten(ek) világa1

Mi bűzlik a Holdon?2

A gyönyör és az örök élet5

Isten, vagy Sátán?6

A gondolat tuningoló7

Hallhatatlanok leszünk8

A földönkívüli élet keresése, vagy csak exopolitizálhatnék?9

Démonok és a napkitörések10

Vallás, hit és szeretet12

Miért ragaszkodunk ezen világi élethez?14

Az Isten(ek) világa

Mostanában egyre ritkábban gondolkodom el a végtelen fogalmán, ugyanis ahányszor elkóvályognak a gondolataim, akár a múltba, akár a jövőbe, mindannyiszor más és más világnézettel pottyanok vissza a jelenbe. Akár a múlt, akár a jövő végtelenségébe tekint az ember. mindenhol csak a megfejthetetlen titkok sokaságába ütközik, rejtélyekre, melyekre véges emberi gondolkodással egyelőre nem találunk megoldást. Ezért gondoltam, hogy magasabb rendű lény vagy lények világából vessek egy pillantást golyóbisunkra, melynek egyelőre foglyai vagyunk és azok is maradunk mindaddig, míg nem találunk egy közeli kirándulóhelyet ahová átruccanhatunk, ha itt nagyon szorul a kapca. Szorulni

meg szorul, ezt minden épeszű ember tudja és érzi, csak mindenki azt reméli, hogy nem az ő földi élete során szorul meg az elviselhetetlenségig. Ezért reménykedik az emberek nagy többsége egy új és ismeretlen világ eljövetelében, melyet az Isten(ek) világának neveznék, ide bejárata embernek még nem volt, habár ősidőktől fogva ígéreteket kapott, de mindmáig ezek be nem teljesültek. Vajon miért? Miért nem volt megengedve az embernek, hogy belépjen e világba? Vagy volt talán aki belépett, csak nem szabad neki visszajönni, hogy meséljen róla? Olyan kérdések amelyekre egyelőre csak sötétben botorkálva keressük a választ. Mielőtt mélyebbre merülnék az elmélkedésben, szeretném megmagyarázni a többes szám használatát, mindazoknak akik monoteista elveket vallanak, gondolom mást nem zavar. Ezt megengedtem magamnak, ha csak magára a Bibliára hivatkozok, éspedig Mózes I:1: 26 melyben ez áll: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra..., itt a többesszám vagy az író és fordító hibája, vagy azt jelenti, hogy többen voltak jelen a teremtés idején. Merészségem, hogy megpróbálok betekinteni egy ember számára ismeretlen világba, ugyancsak a Biblia soraira alapozom, éspedig Mózes I:6:2 „És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala”. Nos, teszem fel ha valamelyik ősanyám kedvére való volt valamelyik fiúnak és utódot nemzettek, akinek utóda lettem én, akkor nyugodtan feltételezhetem, hogy ezen távoli rokonság révén én is jogosan tekintgethetek amerre a kedvem tartja. Az, hogy látok-é valamit, vagy nem, az utólag majd eldől, de az is megtörténhet, hogy csak én dűlök el, erről azonban senki ne vonjon le elhamarkodott következtetést. Bepillantásaimmal csak a közelmúltra és a közeljövőre szorítkozom, ami a múltban jelent pár ezer esztendőt, a jövőben meg pár tízet, esetleg százat. Az időintervallumokat a relativitás elmélete alapján adom, a múltén nem változtathatok, ám a jövőben megtörténhet pl., hogy a fénysebességével utazhatunk és így 10 esztendő 108-nak felel meg(ezt bárki kiszámíthatja Prof. Ackeret képletével). Lássuk például miért nem talált rá az ember az ígért más világra, miért nem érkezett el mind mai napig, esetleg volt már közel e világhoz, de valami mindig megakadályozta abban, hogy az utolsó lépést megtegye. Egy új világ eljövetele, a feltámadás és halhatatlanság nem a kereszténység kitalációja, ezek jelen vannak az ókori pogány népek vallásaiban, akár a Nílus mentén, akár a Dél Amerikában, vagy a Húsvét szigeten kialakult civilizációk maradványaira hivatkozunk. Ezek a civilizációk föld különböző pontjain alakultak anélkül, hogy akkor lehetőségük lett volna kommunikálni egymással és fura mód mindegyikben megjelenik ugyanaz a fő motívum, azaz az istenek visszavárása,(ekkor még nem beszélhetünk monoteizmusról) akik majd a feltámadást és halhatatlanságot hozzák. Egyes ősi civilizációk annyira

előrehaladottak voltak korukhoz képest, hogy ha csak normális ritmusban fejlődtek volna, akkor is legalább ezer évvel a nyugati civilizációk előtt kellene járjanak, pl. a tudomány és technika terén, de érdekes módon mindegyiknek mintha valaki hirtelen derékba törte volna fejlődését. Miután olyan szinteket érnek el a számítástechnikában, építészetben, stb., melyek modern világunknak is becsületére válna, egyszerre csak félbehagynak mindent, elhagyják óriási befektetést igényelt építményeiket(gondolok itt a majákra) és többé nem születik olyan ember közöttük aki képes lenne tovább fejleszteni vívmányaikat. Ez egy kissé furcsa, nem igaz? Vajon erre számíthatunk mi is nemsokára? Erre mint ember nemigen lehet válaszolni, hanem mint szuper-lény meg lehet próbálni. Ahhoz, hogy magasabb rendűnek érezzem magam és így tudjak gondolkodni, képzeletben becsöppenek mondjuk egy pigmeus törzs kellős közepébe, amelyik még a boldog kőkorszaki időket éli, semmi kapcsolata a külvilággal és fogalma sincs arról, hogy a melyik századból érkezek én. A nagyobb hatás kedvéért éjjel landolok, mondjuk egy kivilágított helikopterrel tisztes távolságra, így a törzs azonnal istenének nevez ki, így megkezdhetem újfajta tevékenységemet. Legelső lépés a kommunikáció, ami egy modern számítógépes programmal aránylag könnyen és gyorsan megoldható. Ezután meg kell bizonyosodjak arról, hogy a távolságot köztem és a törzs között én szabom meg, tehát ha valamelyik tag túl közel merészkedik, azt egy halvány kis elektrosokkal visszarázatom saját világába. Ezután tanítgatani kezdem írni, olvasni, számolni, magyarázgatom a bolygók mozgását és bebizonyítom a Föld kerekségét, feltalálom nekik a kereket(igaz nincs mire használják egyelőre, de az általános műveltséghez ez is hozzátartozik), és törvényeket adok, amelyek új társadalmi rend kialakulását eredményezik. Ez egy nem igazán jó húzás, mert amint felfogják, hogy mi a tulajdon és a hozzá való jog, a nyugodt, békés életmódjuk azonnal megváltozik és megjelennek az erőszakos cselekmények. Mindaddig nem ígértem nekik semmit, de az erőszak megjelentével, a hibásakat meg kell fenyítsem, a jóknak meg kell ígérjek valamit. A fenyítést egyszerűen elintézhetem, ha van a tarsolyomban egy pár jófajta vírus, amit szabadjára engedek és csak annak adok védőoltást aki jól viselkedik. Ígérni természetesen azt ígérem, amire a legjobban áhítoznak, a halál feletti uralmat, vagyis az örök életet, ami szerintük csak nekem adatott meg, pedig, ha tudnák amit én!!! Így éldegélünk, közben eszembe jut, hogy nem ártana a törzset egy kicsit megnemesíteni, ezért keresztezem magam a törzs asszonyaival és épp az eredményt várom, amikor rádión keresztül értesítenek, hogy hagyjak csapot-papot, mert háború ütött ki otthon. Mit tehetek, rövid búcsú, ígéret, hogy visszajövök, be a gépbe és hazafelé! Meglehet, hogy menet közben véletlenül belebotlok egy kis rakétába, ami véget vet az örök életemnek, de lehet haza érek, ahol kiderül, hogy közben megfejtették a

halhatatlanság titkát és csak az asszony robbantott ki háborút amit csak úgy fejez be, ha többé nem szállok el, azaz mindörökké vele maradok. Mindkét esetben szegény kis pigmeusok várhatnak rám jó sokáig, mert objektív vagy szubjektív okokból kifolyólag nem akarok többé nekik megjelenni. Az emberek sokszínű véleményét erről már nagyjából mindenki ismeri, ezért próbáljuk meg felülről nézni a dolgokat. Ha a rakétás találkozó érvényes, akkor bizonyára sosem látnak viszont és várhatnak, amíg az a bizonyos kis szőrös madárka lejön a havasról és ide nem fűzhetek semmilyen gondolatot. A második hipotézisben tehát szuper lény-vagyok, csak az asszony(aki maga is szuper) ráült a farkamra és nem enged hosszú kötélre. Van azonban nekem egy szuper-komputer agyam amelyikben pigmeusaim adatait tárolom és szatelliten keresztül otthonról figyelhetem fejlődésüket. Amikor nem tetszik viselkedésük, elküldök egy segédet, hogy figyelmeztesse őket hibáikra, ha ez hatástalan, akkor büntetésből elröppentek nekik egy kis próbabombát, csak akkorkát amekkora a legszófogadatlanabb csoportot dezintegrálja.(lásd Sodoma történetét) Így távolról figyelem tehát a társadalmak fejlődését, van amelyiken segítek, van amelyiken nem és hagyom hogy saját maga büntessen vagy ígéreteket tegyen nevemben, attól függ, melyik hogy érdemli. Igazi arcomat és mivoltomat azonban sosem fedhetem fel, mert a magasabb rendű csak azok számára vagyok, akik nálam alacsonyabb rendűek és ha véletlenül kitudódna, hogy saját körömben nem is vagyok olyan szuper, hát bizony ez nem kis gondot okozna. Azt viszont nem akarnám, hogy minden a feje tetejére álljon, ezért hollétemet és igazi mivoltomat sosem fogom felfedni, rábízva az emberek képzeletére világom feltárását, mely elképzelések határa a végtelen, ezért nagyon kevés az esély, hogy valaki felfedje azt.

Mi bűzlik a Holdon?

Ez után szaglásznék egy kicsit, csak úgy magányos farkasként és nem mint egyike a profi vérebeknek. A szimatot már rég kaptam, de nem tudtam eldönteni, hogy embert ért el ott a hasmenés, vagy valami másfajta lénynek szaga csapta meg szaglószervemet, ami jelen esetben kivételesen nem az orrom.

A bűzt nem a Holdon fújdogáló szelek hozták, lévén ott mindig szélcsend,

hanem a föld felett lengedező szellőcskék, melyek valaha viharosak voltak, de mára valahogy úgy elcsitultak, hogy szinte érezni se lehet őket.

Negyven és egy pár évvel ezelőtt óriási port kavart az első emberi lábnyomok megjelenése a Hold poros felszínén.

Hivatalosan nincs benne semmi különös, hiszen Neil Armstrong lábnyomai azok, aki állítólag az első ott sétafikáló ember volt.

Ezzel szemben állnak azonban a konspirációs teóriák, melyek nem a lábnyomok hitelességét kérdőjelezik meg, hanem a helyet ahol ezek le lettek fényképezve. Ezek szerint sose érintette még emberi cipellő ezen égitest felszínét és a mai napig se fújdogálja ott a nem létező szél, az emberi kéz által kitűzött amerikai zászlót.

Itt annyi pró és kontra bizonyíték létezik, hogy már maguk az oroszok se tudják mit higgyenek. Tényleg megelőzték volna őket vetélytársaik? Vagy csak átverés volt? Annyi év távlatából egy kicsit nehéz tisztán látni a valóságot.

Akik állítólag először ott jártak, azoktól nehéz volt valamit kicsikarni. Armstrong nagyon szófukar ember lévén nemigen nyilatkozott, ma már egyel talán nem beszél, Aldrint nagyon bosszantották a kényelmetlen kérdések és válasz helyett inkább pofonokat osztogatott hajdanán. A többiekről akik állítólag elmentek oda lézengeni egy kicsit, nem sokat tudni, de a lényeg az, hogy az Apolló programra elköltöttek vagy száz milliárd dollárt és annyit értek vele mint én a szivarba fektetett pénzzel, amit csak úgy elfüstölök.

Hanem, ha ezt a pénzt is a vietnami háború nyelte el, akkor már többet értünk

vele mindnyájan!

Tehát, 1969 és 1972 között úgy sétáltak az emberek a Holdra, hogy gyönyörűség volt nézni, aztán egyszer csak putty! Hirtelen senkit nem érdekelt már, hogy mi is van ott, az Apolló programot leállították és 1976-ban az oroszok is ugyanezt tették saját holdprogramjukkal, állítólag nem találtak megfelelő hordozórakétát, ezért fogjuk rá, hogy őket meg lehet érteni.

Azóta is csak helyben toporog mindenki és jelentéktelen lépések történtek mellékbolygónk meghódítása érdekében, pedig ahol ma tartunk a technika terén, onnan már bakfitty lenne egy holdséta!

A legfrissebb nyilatkozatok szerint, az oroszok elmennének oda látogatóba, ha tudnának, ám az USA inkább egy aszteroidára küldene expedíciót és nem a Holdra.

Mi lehet az oka, hogy nem akarózik nekik oda menni? Mit tudnak, amit más nem?

Valami nincs rendben e körül az égitest körül én mondom nektek, bűzlik ott valami, de nem hinném emberi ürülék lenne az.

A Hold körül mindig viták voltak, kezdve azzal, hogy honnan is került ide, miből alakult ki és hogyan maradt meg a Föld körüli pályáján. Mindezekre az idők folyamán próbáltak magyarázatokat adni, de rendre mindenik elmélet összeomlott és mind mai napig nincs egy pertinens magyarázat. Itt van pedig elérhető közelségben, ki lehetne deríteni a titkát és milyen jó lenne ha kiderülne, mert nem furdalná oldalamat a kíváncsiság, így később öregednék. De úgy

látszik senki nem törődik ezzel, így magam kell kíváncsiságom kielégítsem, ennek a hivatalos neve az önkielégítés. Vigyázat, nem onanizmus!

Hozzá is fogtam a művelethez, össze-vissza olvasgatva mindenfélét ezzel kapcsolatosan, meg és nemkérdőjelezett felvételeket, képeket nézegettem és csodák csodája nem elégültem ki.

Így most kényszermegoldásként saját fantáziámra szorultam, remélvén hátha kisüt valamit e sok egymásnak ellentmondó adat birtokában.

A legelején kellene talán kezdeni, éspedig azzal, hogy honnan is került ide egy hold a Föld mellé, mert csak úgy magára nem léphetett egy Föld körüli pályára, ennek olyan kevés az esélye, mint nekem arra, hogy az angol királynőnek csapjam a szelet. Ezt az elméletet rég el is vetették és helyette egy még régebbit fogadtak el, amelyiket ellenőrizni csak a jó Isten tudja, mert legalább négy milliárd esztendős. Általában így történik ez a nagyokosék világában, ha valamit nem tudnak megmagyarázni, akkor gyorsan ráfogják, hogy akkor történt, amikor még Isten is legény volt és csak tervezte, hogy almafát ültet a paradicsomba.

Én nem megyek vissza ilyen messzire, inkább alapoznám feltételezéseim Ingo D Swann meglátásaira, melyek mindez ideig helyesnek bizonyultak.

Zárójelben jegyezném meg, hogy ez az ember volt az 1970-es évek legtehetségesebb és leghíresebb távolbalátója. Laboratóriumi megfigyelés alatt (NASA) látogat el szellemileg több bolygóra és lát lelki szemeivel furcsa dolgokat, kezdve a Jupiter gyűrűitől a Hold láthatatlan oldalán zajló valamilyen furcsa tevékenységig. '73-ban látja mag Jupiter gyűrűit, nem igazán veszik komolyan, mindaddig míg '79-ben a Voyager 1 beigazolja állításait.

Arról amit a Holdon látott, nem adtak ki hivatalos közleményt, állítólag kevés ideig maradhatott ott, mert észrevették jelenlétét és a rákapcsolt műszerek, melyek az agyának a tevékenységét mérték ilyen látogatások alkalmával, majd kiverték a NASA laboratóriumának biztosítékait.

Pontosan nem lehet tudni mi történt akkor, de az Apolló programot leállították és azóta hivatalosan semmi érdeklődést nem mutatnak a Hold iránt.

Eközben Ingo a földön is gyümölcsözteti tehetségét és húszon egynéhány titokzatos gyilkosságra derít fényt. Osztán egyszer csak hirtelen, ismeretlen okokból kifolyólag mellőzik. Mi lehetett az oka? Talán az, hogy olyasmiket nyilatkozott, miszerint idegen lényeket fogtak el, közülük néhány elszabadult és az emberek közé keveredve éldegél ma is. Nehéz az ilyen titokzatos dolgokat kinyomozni, megpróbálták már egy páran, de furamód mind balesetet szenvedtek.

Ezért azt ajánlom inkább forduljunk a Hold felé és úgy nézzünk rá, mint egy idegen civilizáció által, a Föld körüli pályára parittyázott műholdra.

Méreteit tekintve, jól megtermett csávók építhették valamikor, talán azokban az időkben amikor az egyiptomi piramisok köveit hordták egymásra, vagy a Húsvét szigetek kőszobrait faragták.

Ha ilyen szögből néznők a dolgokat, nagyon sok rejtély nem is lenne olyan titokzatos és sok megválaszolatlan kérdésre lenne felelet.

Félreértés ne essék, én meg vagyok győződve, hogy a világmindenséget Isten teremtette, de arról nem tudott meggyőzni senki, hogy csak mi emberek vagyunk

az egyedüliek, akiket saját képmására teremtett. Meglehet, mi csak kicsinyített másolatok vagyunk és léteznek valahol olyanok, amelyek jobban megközelítik Isten nagyságát. Erre a nagyságra az emberi véges gondolkodás egyelőre nem tud magyarázatot adni, a legmerészebb elméletek is csak tapogatóznak, mint vak a napsütésben.

A legtöbben egy felhőre könyökölő apóként képzelik a Teremtőt, aki ott heverészve lesi ki mit rosszalkodik és jegyzi fel a nagykönyvbe.

Pedig odáig el lehetne menni egy gondolattal, hogy a világmindenség egy stratégiai játék egy isteni számítógépen, ez a szuperhatalom irányít mindent, galaxisokat és bolygókat hoz létre és tüntet el, élőlényeket telepit, ahova épp kedve tartja.

Meglehet időnként egymáshoz közelit civilizációkat, vagy eltávolítja őket egymástól, hogy érdekesebb legyen a játék.

Lehet nála ez csak egy kattintásnyi idő, de számunkra akik csak a játékosok vagyunk, száz, ezer, vagy ennél sokkal több évet is jelenthet. Ugyanúgy mint egy leütött bokszolónak a ringben, akinek a másodpercek óráknak tűnnek.

Ha ezt az isteni stratégia játékot elfogadom, akkor nagy a valószínűsége, hogy a Holdról nem ádámbűzt hoz a szél, hanem az ember számára egy teljesen ismeretlen szagot.

Úgy néz ki, ezt egyelőre nemigen meri senki közelebbről szagolgatni, mert legalább annyira furcsa, mint eszkimóéknak a kígyó szaga, pedig az is megtörténhet, hogy a szag gazdája csak annyira veszélyes, mint a vipera az

északi sarkon.

A gyönyör és az örök élet

Miután vészesen közeleg a dátum, amikor majd közhírré tétetik, mi is az igazság Jézus halála és feltámadása, avagy fel nem támadása körül, gondoltam felröppentek egy pár gondolatot az örök élettel kapcsolatosan.

Ennek volt más jelentéktelenebb oka is, például, egy évvel öregebb lettem. Egyre közelebb kerülve így egy másik életvitelhez -amelyiknek titkain vitázik a fél világ, de senki nem tud róla semmit, hiába állítják egyesek az ellenkezőjét- és bevallom szeretnék már valami kézzelfoghatót megtudni erről, mint minden ember, akinek bolondsága a normalitás keretein belül mozog.

Ennek okáért próbálkozok a gondolatok eregetésével, mert félős ha nem engedem szabadjára őket, rám fogják, hogy korlátozom ezek szabadságát.

Ezelőtt egy évvel jelent meg egy pár szenzációs hír, néhány újonnan felfedezett papirusz tekerccsel, meg egy bibliával kapcsolatosan, melyek egy kissé a feje tetejére állítanák a keresztény világot, ha hitelességük bebizonyosodna.

Végül, ha az is bebizonyosodik, hogy Jézus teste ott nyugszik a sírjában, elporladva mint minden halandó test, akkor ezt elviselni már csak az unitáriusok tudnák, a keresztény vallások nemigen.

Nyugodt lélekkel állíthatom magamról, hogy nem vagyok vallásos típus, de az

összes vallásirányzat és irányzatocska közül talán az unitáriust választanám, ha a hit ellenében a vallás mellett döntenék valaha.

Elsősorban azért, mert ez az egyedüli magyar eredetű vallás, másodsorban meg kedvemre való, ha egy vallásban bizonyos értékrendszeren belül mindenki azt hiheti, ami jólesik neki.

Ha valaki azt állítja, hogy nem felvilágosult az a nemzet, amelyik az 1500-1600as években egy ilyen vallásirányzatot terjeszt szét az egész világon, akkor azt kizárom a sumérek nemzetségéből!

De mindaddig, míg meg nem jelennek a hivatalos közlemények a papirusztekercsekről, a bibliáról és Jézus sírjáról, (egy éven belül ígérték, hogy ez megtörténik) mindaddig ezekkel nem foglalkozok. Csak a bogarat akartam a fületek mellett elengedni, hadd zümmögjön!

De e hosszú bevezető után, a leírtaktól függetlenül, az örökzöld örök élet kérdésével foglalkoznék, ha megengeditek, ha meg nem, akkor is megteszem, mégpedig oldalnézetből, nehogy valaki nagyon unatkozzon.

Mert felülnézetből ott a tudomány álláspontja, mely szerint az örök élet csak olyasmi mint egy ideális rendszer, elképzelhető de nem létezik. Ebből a szemszögből nézve tehát a dolgokat, nincs is ezen mit vitatkozni. Igen ám, csak ott a gond, hogy mégis szükség van effajta rendszerekre, mert ezek nélkül nem lehetett volna sose felállítani bizonyos téziseket és törvényeket. Sose ismertük volna meg például a súrlódás törvényeit. Csak úgy súrlódtunk volna itt összevissza ezen a világon, de fogalmunk se lett volna miért erősebb a gyönyör, ha keményebb és durvább felületeket dörgölőztetünk.

Azért találtak ki tehát egy rendszert, ahol minden gyönyörűséges és ideális, de például gyönyör nem létezhet benne!

Ez a gondolat vett rá, hogy oldalnézetből vizsgáljam meg a dolgokat, mert alulnézetből nincs mit nézegetni.

A dogmatikus oldal elfogadja az örök életet úgy ahogy van, nem tudja mi van ott, vagy mi nincs, de biztosra állítja, hogy ott jó és ehhez nincs is szükség magyarázatra! Mert senki nem tudja megmagyarázni! Tulajdonképpen el sem gondolkodik rajta, nem is enged gondolkodni senkit, nehogy véletlenül olyan gondolatai támadjanak, mint nekem és bizalmatlanul tekintgessen arrafelé.

Mert ha gyönyör nincs, akkor vajon milyen gyönyörűségek létezhetnek ott?

Halvány gőzöm sincs, pedig sokat törtem rajta a buksimat már gyerekkoromtól!

Hirtelen eszembe is villan, hogy milyen egyszerű lenne, ha amerikai indián lennék-az szerettem volna lenni valamikor- és ott zöldellnének az örök vadászmezők, ahol a bölényekre vadásznék időtlen-időkig. Feltéve, ha véletlenül bele ne szólna valamilyen állatvédő liga és véget vetne gyönyörűséges, véget nem érő kalandozásaimnak!

No de itt mifelénk, ahol állítólag csak lélekként éljük le majd életünk hátralevő örök részét, még állatok sincsenek!

Mivel valamiféle érinthetetlen lélekfélék leszünk, még egymás kezét se tudjuk

megfogni és ha ideális világban élünk majd ott aztán súrlódhatunk súrlódásmentesen, mert úgysem érünk vele semmit.

Itt azonban egy örömsugaracska kezdett világítani be agyam sötétebb tekervényeibe, melyek a poklot rejtegetik.

Hiszen, ha én megfoghatatlan leszek, akkor ember legyen az az ördög, amelyik megfog engem, hogy a pokolba vigyen!

Isten vagy Sátán?

Ki vezeti halandó világunkat? Ez a kérdés évek óta újra meg újra felmerült bennem és kerestem rá a választ írásokban, vallásos és tudományos előadásokon, valamint nem utolsó sorban a mindennapi életben.

Először a Bibliával próbálkoztam, megpróbálva végigkövetni a Sátán pályafutását amióta Isten a földre kergette, egész addig amíg a Szentírás sorai véget érnek, de az eredmény nulla lett, sőt mínuszba jöttem ki annyi új kérdéssel, hogy magam is megijedtem, pedig aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok ijedős természetű, inkább óvatosan félős.

Régi és hivatalos írásból kellett először tanulmányozzam egy ősellenség mozgását, hogy lássam miként viselkedett különböző helyzetekben az idők folyamán és miként aratott győzelmet, vagy szenvedett vereséget. Itt bocsánatot kell kérjek azoktól, akik a Sátán mellett döntöttek és nem ellenségnek tekintik, én szeretem a határozott embereket és mindenki saját maga felel döntéseiért, de a Biblia ellenségnek mutatja be, tehát én azt meg nem másíthatom.

Az ellenség tanulmányozása nagyon fontos, ha győzni akar az ember, egy láthatatlan vagy bármivé átalakulni tudó ellenségé még fontosabb, hogy legyen egy minimális esély a győzelemre.

Ember és ember közötti párharcban ez egyszerűbb, mert például, ha én tudom, hogy egy kungfu nagymesterrel kell megvívjak, akkor tanulmányozom először a stílusát és technikáját, kedvenc ütéseit és elhárításait. Lehet megszerzek titkos edzésfelvételeket ahonnan megtudom, ha van olyan villámgyors észre nem vehető ütése, ami csak érintve az ember bizonyos testrészét, azonnali hányingert és epilepsziás tüneteket idéz, vagy ütésének az ereje nagyobb barmot is mint én térdre kényszerít stb. Ezek után mérhetem fel esélyeimet és megfelelő stílusban edzhetek, de bár van fogalmam kivel állok szemben.

Ezt a példát nem véletlenül szúrtam ide, mert szerintem ez a harcmodor áll a legközelebb – természetesen csak képletesen – a Sátánéhoz, nem támadó jellegű, de minden támadást visszafordít a támadó ellen és a támadó saját védekezését is képes önmaga elleni támadássá alakítani. Várakozó harcstílus és mindig az ellenfél hibájából húz hasznot, akár az ősellenség stílusa, aki valójában sosem támad, mindig csak vár és keresi az ember gyenge pontját, hogy azt bármikor ellene felhasználja, ezt pedig teheti bárhogy, mert szabályok nincsenek e harcban.

Visszatérve tehát a fő témához, az első nagy kérdés ami megfogalmazódott bennem az volt, hogy tulajdonképpen miért a Paradicsomba küldött Isten egy bukott angyalt, hisz általában ha valaki rosszat tesz, azt nem a legjobb helyre küldik büntetésből. Arra következtetni sehonnan nem lehet, hogy a Sátán azért lett volna ide küldve, hogy e világot irányítsa és itt uralkodjon, ahogy ezt egyes tanok állítják és, hogy tulajdonképpen a földön van a pokol.

Jelen pillanatban elgondolkoztató a dolog, mert elég pokoli az életünk és csúnya

dolgok történnek, de azért nem hinném, hogy épp az alvilágban élne mindenki, mert akkor hol él az igazi alvilág?

Az valahogy sosem fért a fejembe, hogy minek kellett elrontani a dolgunkat annak idején amikor még csak ketten voltunk, rosszat se tettünk, bűnösnek se születtünk és senkinek nem volt esze ágában almát enni.

Nos, ezt emberi gondolkodással alig lehet felfogni, mert ugyebár mi sosem küldenénk a szeretett gyerekeink közé egy bajkeverőt, aki ne hagyja őket békén és mindig csak rosszra tanítsa.

Nem is kaptam rá emberfiától választ, pedig sokfelé feltettem e kérdést, de vagy felszisszentek rá, vagy kikerülték más tájakra terelve a beszédet, de volt olyan eset, hogy nem is hallották, pedig nem szoktam suttogva beszélni. Aki merte, az a szemembe vágta hitetlenségemet, hangoztatva, hogy Isten cselekedeteit megkérdőjelezem és gyorsan ajánlott egy helyet ahol kiűzik az ördögöt belőlem.

Kérdezni pedig szabad, sőt kell is, mert ha kérdezünk kapunk rá választ, lehet nem azonnal és nem mindig kedvezőt, de kapunk valamilyen módon, csak fel kell ismerjük .

Pedig ennek a kérdésnek a megválaszolása eldönthetné a kérdést, hogy kié az uralom a földi világ fölött, mert mi valahol ott élünk két másik világ között és sokszor nehéz a döntés, hogy melyiket válasszuk, kit fogadjunk el urunknak. Se becsvágyát, se földi javait az ember nem igazán áldozná fel csak azért, hogy a mennyországba jusson, mert nem biztos benne, hogy oda jut, így inkább az ördögre hallgat és halmozza, pedig azt biztosan tudja, hogy se ide, se oda nem viheti magával. Így aztán mikor bajban van, mert az előbb -utóbb bekövetkezik, akkor gyorsan Istenhez fordul segítségért, rákenve minden bűnét a szegény ördögre.

Miért is került vajon a Sátán közénk?

A válasz egyszerű a kérdésre, csak az emberek sosem arra figyelnek amit kérdeznek tőlük, hanem arra, hogy mit mond majd a hallgatóság, ilyen esetben és nem csorbul-e a tekintélye, ha ilyenre válaszol, ezért általában fellengzős prédikációkba kezdenek, ki-ki maga vallását ajánlva helyes válaszként.

Isten szerintem nagyon jól meggondolt szándékkal tette amit tett, észrevette idejében, hogy hibázott egy kicsit a túlzott szeretettel gyermekei iránt, meglátta, hogy nem helyes, ha az ember tétlenségben tölti az életét és semmire nincs gondja.

Ha csak úgy repdesnek a sült galambok, semmit nem kell tenni, csak megenni őket, akkor elpuhulunk, elhízunk és biztos kitalálunk valami hülyeséget saját magunktól, minden külső segítség nélkül, ami vesztünket okozza.

Azért, hogy ez be ne következzen, döntött a bukott angyal leküldése mellett, aki alkalomadtán megpiszkálja és harcra készteti az embert, hogy edződjön, mert edzés nélkül valószínűleg nehéz a túlélés, akár fent, akár lent kötünk ki.

Isteni szeretetből került tehát a Sátán közénk, de szerintem nem uralkodóként lett leküldve, mint ahogy nagyon sokan állítják, hanem csakis azért, hogy legyen kit okolni kisebb-nagyobb tévelygéseinkért.

Mi is szívesebben megbocsájtunk gyerekeinknek, ha a rossz társaság viszi tévútra és igyekszünk segíteni nekik keresni a helyes utat.

Ugyanígy próbálkozik Isten is az emberiséggel és megbocsájtja az apróbb hibákat, de amikor látja, hogy több kettőnél, akkor közbelép és megmutatja, hogy tulajdonképpen ki az úr. Legszemléltetőbb példa erre a Noé esete és ezt nem lenne szabad elfelejteni, vagy a dinoszauruszok korabeli pusztulás ahol igaz emberekről nincs szó, de ha éltek, akkor biztos kevés élte túl, vagy egy se és azért kellett később újból teremteni őket. ( Ez saját elmélet, nem hivatalos, de más elmélet is csak feltételezés.)

Minden ember bűnös és mindenki hibázik, de vigyázni kell arra, hogy mennyire enged valaki a csábításnak, mert addig míg úgymond ártatlanul hibázik, szerintem megbocsájtja Isten. Amikor viszont tudatában van valaki, hogy helytelen amit tesz, de nem próbál változtatni rajta, remélvén, hogy úgyis rákenheti az ördögre, gondolom ezért büntetés jár. Emberek előtt ez megy és sokan elhiszik egyes emberek meséjét, miszerint ők nem tudnak szabadulni démonjaiktól, azért olyanok, amilyenek. Saját démonjaitól, erős akarattal és hit segítségével bárki megszabadulhat, úgyhogy szerintem ez nem kibúvó a felelősség alól.

Amíg itt élünk, addig küzdeni kell, figyelni az ellenség felbukkanását, aki nagyon sokféle alakban jelentkezik és nehezen védhető alattomos támadásai vannak, nem is támadások inkább finom sugallatok, melyek gyengéinket kihasználva, általában rossz irányba terelnek.

Az emberiség nagyon legyengült a hit terén, azért jutottunk ide ahol vagyunk és egyre gyengébb nemzedékek nőnek fel, melyek szinte fel se tudják mérni, a jó és a rossz közötti különbséget. A szülők eltúlzott szeretetükkel, eltorzítják gyerekeik életszemléletét és nem készítik fel őket a földi élet nehézségeire és azok leküzdésére, a munka és hit segítségével. Nem figyelmeztetik őket arra, hogy ne adják fel könnyen itt, mert lehet, hogy máshol se könnyebb.

Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy két dologban biztosak lehetünk, abban, hogy ki az úr a mennyországban és ki a pokolban, de a födi világunk vezetőjéről még mindig kételyeim vannak.

A jelen történelme valahogy a Sátán uralmát igazolja, de ő nem szokott végleges mandátumot kapni az uralkodásra, de mikor Isten megteszi, hogy ideig- óráig uralkodni engedi, akkor valahogy az embernek rossz előérzete támad és reméli, hogy mindez csak a Természet játéka az emberiséggel és nem bíztak meg még senkit, hogy bárkát építsen.

A gondolat tuningoló

Nem lesz csak álom esős időben senki számára, a tárgyak gondolattal való mozgatása 2020-ban, mert Kiotóban az ATR cég kutatói egy olyan kalapot fejlesztettek ki, amelyik segítségével bárki képes megmozgatni dolgokat, ha csak rájuk gondol. Network Brain Machine Interface e pörge-kalap neve, magyar neve még nincs, valami agy rezgéseit vizsgáló adapternek lehet nevezni egyelőre, de nagybetűs keresztnévvel nem rendelkezik.

E forradalmi újítást 2020-ban számítják kidobni a piacra, ha egyel-talán lesz még akkor piac, hiszen ha minden jól megy, akkor már 2012 december 22-dike se lesz!

De ne legyek pesszimista, hogy rossz hangulatot keltsek, most az ünnepek előtt, inkább lássuk mi történik majd nyolc év múlva, amikor forgalomba kerül a gondolat erősítő szerkentyű. Mert nem lesz ám egyszerű akkor majd az élet, hiába gondoljátok az ellenkezőjét. Elsősorban szerintem akkora se ér véget a gazdasági krízis, ez nem pesszimizmus, csak olyan magamfajta ember látomása, amikor hideg zuhany alatt énekli hogy: „Figaro itt, Figaro ott...” és didergés közben azon töri a fejét, mi lesz, amikor hideg víz se lesz.

Hát, a képzeletünk az meglesz még és ezt fel tudjuk majd erősíteni az új találmánnyal! Igaz, nem tudom mennyire válik be, ha nem egyedül vagyunk valahol, például véletlenül ketten vagyunk a konyhában és mindketten hordjuk a kalapot. Ki lesz a főnök? Ez a fogas kérdés, nem pedig az, hogy: „to be, or not to be, on the Youtube?”

Normálisan az kellene legyen, akinek erősebb a képzelete és jobban tudja fókuszálni a gondolatait, igen ám, de ha valamelyik feltuningolja a kalapját, akkor megváltoznak az erőviszonyok. Mert hiába gondolok én egy finom marhapörköltre vörösborral leöblítve és egy erős gondolattal meg is gyújtom a tüzet, ha az asszony tökfőzelékre gondol, hideg vízzel öblítve, de titokban tuningolt, akkor bizonyára tököt fogok pucolni, de nem a kalapom segítségével!

Tulajdonképpen nem is ép egészséges embereknek találták ki ez a gondolat erősítő valamit, hanem mozgássérülteknek, hogy gondolataik segítségével tudják mozgatni a tárgyakat. Ez így nagyon nemes és jó ötlet, de én megkötve se hiszem, hogy csak erre fogják használni, okulva az eddigi tapasztalatokból.

Ott van például az atomenergia, azt sem csak arra használják amire kéne, hanem inkább olyasmire amire egyel-talán nincs szükség és ennek az oka az, hogy nem jó kezekbe került a találmány.

Így fog ez történni ezzel az új kalappal is, olyan emberek fogják megvenni, akik semmitevésbe merültek, de sok pénzük van és szeretnék mindkettőt bűvészmutatvánnyal álcázni. Ezért bizonyára kapnak az alkalmon és megváltoztatva a gondolat erősítő találmány paramétereit(jó pénzért bármi lehetséges), nem tárgyakat fognak mozgatni, hanem a jóhiszemű emberek gondolatait.

Ez az amitől én félek, hiszen lehet, hogy sose fogok tudni többé marhapörköltre gondolni, mert azok akik a kalapot hordják, elterelik róla a gondolataimat és elhitetik velem, hogy a gazdasági krízist csak azok számára találták ki, akiknek nincs pénzük kalapra.

Mivel egyelőre kalapvásárlásra nincs reményem, nagyon félős, hogy rengeteg tökfőzeléket fogok enni, amit egyébként szeretek, csak ne kéne azt a fránya tököt megpucolni!

Halhatatlanok leszünk!

Ilyen felkiáltójeles örömmámorban kezdtem lubickolni, amikor olvastam, hogy egy német tudóscsoport megtalálta a halhatatlanság titkát a FoxO elnevezésű gén személyében. Gondolom más is úszkálni kezdett volna az örömében, hiszen egy ilyen jó hírt nem lehet csak úgy szárazon tempózva megemészteni, de amikor tovább olvastam, lelkesedésem alábbhagyott, mert kiderült, hogy az illető gén egyelőre csak a Hydra polipokat védi öregedés ellen. Ezek valami édesvízi állatkák és állítólag gyakorlatilag halhatatlanok, mert ez a génjük aktív állapotban tartja az őssejtjeiket, tehát se teoretice se praktice nem vénülnek meg soha. Egy kissé lekonyultam, mert ugyebár mit érek én azzal, hogy a polipok halhatatlanok, mert van nekik FoxO génjük, én meg nem vagyok az, de tovább olvasva a tanulmányt kiderült, nekem is van ilyen génem, sőt minden embernek van, mire-fel ismét felvidultam. A gond csak az, hogy nálunk nem úgy viselkednek mint a polipoknál és egyelőre nem tudni mi az oka, erre próbálnak hát jelenleg rájönni a tudós emberek, össze-vissza cserélgetve a géneket.

Igaz a génmutációk a világ színe előtt tiltva vannak, azonban ha hátra megy valaki egy kiskapun a világ fonákjára ott nincs olyan szigor, ezért szerintem van egy kis remény az örök életre.

Így olvasgatva, úgy jártam mint egy szinuszgörbe, hol fent, hol lent, míg végül megálltam a holtponton, mert nem tudtam örüljek, vagy ne ennek az új felfedezésnek.

Itt imbolyogva a holtpont körül azon törtem a kobakomat, érdemes-e egyel talán a halhatatlansággal bíbelődni, mert nekem igazából nem kézenfekvő ez az állapot, amikor logikusan gondolkodom és nem kapom fel a tüzes vizet.

Őszintén szólva nem is akarok örökké élni, hiszen a „ jóból is megárt a sok”, hát még más egyébből! Mi is történik, ha bennünk is megmozgatják ezeket a géneket? Elkezdünk mind halhatatlanul kódorogni minden irányba, mert az emberek nagy része ezt kell majd tegye, hiszen munkahely meg nem üresedik, ha se nyugdíjba nem megy senki, se el nem halálozik és ennek soha vége nem lesz! Valahogy nem tetszik nekem ez a helyzetkép, egyesek kóborolnak, mások dolgoznak, még mások csak éldegélnek majdnem gondtalanul, a gyermekek soha meg nem nőnek és sok ilyen hasonló gondok körvonalazódnak.

Na mi lesz akkor?

Nehezen megoldható helyzet alakul ki, az egyszer biztos és nem szeretnék annak a helyében lenni, aki ezt meg kell oldja, mert szerintem csak drasztikus megoldások léteznek.

Például, ki lehet robbantani kisebb-nagyobb háborúkat, hadd üresedjenek a munkahelyek, esetleg pszichopaták kezébe nyomni a golyószórót, hadd aza a gyerekek létszámát, a meg nem öregedő öregeket ki lehet telepíteni a sarkvidékekre fóka és bálnazsírt gyűjteni, hogy ne itthon lábatlankodjanak.

Itt aztán egyből lefagytak gondolataim, mert nem szeretem a hideget és véletlenül se szeretném, hogy lábatlankodó vénemberként valahol az Antarktiszon totyogjak a pingvinekkel időtlen-időkig.

Gyerek ugyanis már nem lehetek, amikorra az emberi FoxO gént annyira izgalomba tudják hozni, hogy őssejtjeimet aktiválják, én bizonyára már nem izgulok és több mint valószínű valahol láb alatt leszek.

Mindezeket mérlegre téve úgy döntöttem, megmaradok halandónak, ezért máris átadom a halhatatlanság stafétabotját annak, aki úgy érzi, hogy a végéig tudna élni egy örök életet!

A földönkívüli élet keresése, vagy csak exopolitizálhatnék?

Ez villant az agyamba, amikor a Marsra leszálló újabb űrjárgány sikeres landolása, vagy inkább mandolása nyomán, a tudósok és szakik örömmámorát láttam és szinte velük együtt könnyeztem, igaz nem örömömben.

Az aszály miatt dühösen csípős hagyma volt a kiváltó ok, amit az asszony tett elém, miután ő már jól kisírta magát, hogy vágjam én tovább, ha siratni akarom azt a két és fél milliárd dollárt, ami épp a Marsra szállt el. Könnyezhetek utána nyugodtan, hiszen ebből már se én, se más földi lény nem lát egy fityinget sem, csakis a marslakók húzhatnak hasznot, ha megtalálják a kis járgányt és eladják az extragalaktikus bolhapiacon.

Mert ugyebár ezt keresik, a kis marslakót, aki talán valahogy mégiscsak előbukkan a vörös pörfelhőből és akkor aztán lesz, ami nem volt, de az sem biztos, hogy nem volt, hiszen mindenfelé olyan nagy a bizonytalanság, mint a

Drake-egyenlet minden egyes tényezőjében.

Tulajdonképpen ez az ami elgondolkodtatja az embert, hogy miért kell ott keresni az életet, ahol nincs, ahol meg van, ott hagyjuk elpusztulni, sőt tudatosan pusztítjuk, minden egyes ilyen „csodálatos” kísérlettel, melyeknek végeredménye végül is egy nagy semmi.

Ha végig gondoljuk, hogy mibe kerültek ezek a keresgélések, a Holdon, a Marson, stb. és a végeredményt nézi, hát bizony nagyon mínuszba jön ki az emberiség, akár anyagi, akár szellemi oldaláról nézzük a dolgokat.

Hiszen elköltött rengeteg pénzt és nem látja semmi hasznát, legföljebb annyit, hogy összezavarta saját földecskéjének éghajlatát, igaz ez nem haszon, de szomorú tény és valóság, ezt csak az nem ismeri be, akinek nem kenyere a beismerés, de még az is belátja, hogy ez nem válik hasznunkra.

Szellemileg sem mondhatni, hogy nagyon fejlődünk, nem kell összetéveszteni a tudomány és technika fejlődésével, ami majdhogy kalitkába zárja a szellemiséget és nem hagyja kibontakozni az emberek egyéniségét, hiszen mindenki a másikat utánozná. Nyájszellem uralkodik, nyájasan igyekeznek az emberek szellemét holtvágányra terelni, bizonyítva, hogy az a helyes út, ilyesfajta reklámokkal: „ igyad, mert megérdemled”, „vedd meg mert megérdemled”, költsd el minden pénzed, mert megérdemled, hogy kölcsönt adjunk neked, stb. és a nagy többség el is hiszi ezt!

Kevesen vannak, akik nyíltan vállalják, hogy ez vagyok én és nem akarok utánozni senkit (átlagemberről beszélek és nem reklámozott sztárokról), innen adódik napjaink egyéniség hiánya.

De miket beszélek, hiszen annyi egyén van, aki egyéniségnek tartja magát! Ott vannak például a politikusok, akikben több egyéniség is lakozik (tisztelet a kevés kivételnek) és attól függ honnan fúj a szél, olyan egyéniséggel tudnak szolgálni, de ez így van rendjén, mert ők mindenhez kell értsenek, de mondjuk a politikához nem annyira kötelező.

És mégis ehhez értenek a legjobban, ezt bizonyítja például a világszerte mindegyre kirobbanó fegyveres konfliktusok, fegyveres elsimítása, üde politikai hangulatban, az embermilliókat fenyegető koplalás rózsaszín reménye, üres politikai fecsegéssel tűzdelve. Sok más hasonló jel utal arra, hogy micsoda errearra termett, csak nem rátermett egyének vezetnek, egyéniségnek álcázva magukat.

Nos, tulajdonképpen ezek kerestetik a földön kívüli lényeket, dollárbiliárdokat szórva a világűrbe, legtöbbjük azt sem tudja mire is költik el azt a sok pénzt, de nem is érdekli, hiszen nem az övé. Így tudatlanságát tudásnak álcázva rászavaz, remélve, hogy majd csak meglát egy idegenlégióst, ha csak egy sejt is az, amiről csak sejtetik, hogy kívülálló idegen intelligencia, de ő akkor is elhiszi, mert egy igazi politikus még saját hazugságát is képes elhinni.

Egy másik ok szerintem lehet az is, hogy soknak ezek közül nagyon a fejébe szállt a vér és mivel még nem kapott gutaütést, ezért úgy érzi, túl lealacsonyító már a földi politika számára és szeretné exopolitikában is fitogtatni tudatlanságát, amire ha sor kerülne, hát én csak annyit tudnék mondani, hogy:ettől bizony ments meg Uram minket!!! mert az űr vándorai, akik esetleg belénk botlanak,(kétlem, hogy mi botlanánk beléjük) meglehet nem értenek a nagyérdemű politikusaink exopolitikájhoz és félő, hogy különb fegyverzetük van, mint a harmadik világ kecskepásztorainak! Ez meg semmi jót nem jelent számunkra, bármennyire is fel vagyunk készülve bel-, kül-, reál-, vagy exopolitikából!

Démonok és a napkitörés

A végtelen világmindenség annyi titkot rejteget, hogy az emberek mindegyikére jutna belőle legalább egy, amelyiket még nem fejtették meg. Itt vannak nyakunkon például a napkitörések, ez nem titok, de az már igen, hogy mi is okozza ezeket a periódusonként felerősödő robbanásokat. Igaz vannak rá részleges tudományos magyarázatok, de ezek is inkább feltételezések és találgatások. Például senki emberfia nem tudja megmagyarázni, hogy miért csak időnként kezd el háborogni a napocska és miért pont a földünk felé dobálja haragja részecskéit, hisz annyi hely van a világűrben ahova szórhatná mérgének porát. A napkitöréssekkel kapcsolatosan naponta jelennek meg újabbnál-újabb hipotézisek, megpróbálva felvázolni egy lehetséges jövőbeli világképet. Senki nem foglalkozik azonban a napkitörések démonokra gyakorolt hatásáról, ezért gondoltam, hogy megpróbálkozom én, habár nem vagyok, se démon, se napkitörés szakértő, de értek a titkos kapcsolatok felderítéséhez, ez meg nagy előny. Így például én derítettem ki, az összefüggést Jules Verne, a tengeralattjáró és egy nyugati civilizáció létrejötte előtti korból fent maradt irat között, ezt ha elérkezettnek látom az időt, majd nyilvánosságra hozom. Visszatérve a démonjainkra, melyeknek létezését gondolom mindenki elismeri, aki meg nem, az majd el fogja, ha elmélkedésem végigolvassa. Gondolom mindenki rájött, hogy nem óriásgyíkokról lesz itt szó, hanem a bennünk lakozó kisebb lényecskékről, esetleg felnőtt lényekről, melyek nem tapinthatók, de észlelhetők, ha megfelelő figyelmet szentelünk nekik. Félreértés ne essék, itt nem olyan fantazmagóriákról beszélek, melyek szerint egyesek démonokat láttak kiszaladni és vinnyogva elinalni az őket kiűzni bíró mester parancsára. Szerintem senki emberfia nem látta másnak a démonját élőben, csakis tettei megnyilvánulásában, mindenki csakis sajátjairól bír képet alkotni, hisz saját agyszüleményei azok. Általában ezeket a lényeket egy különálló kategóriába sorolják, a bukott angyaloknál alacsonyabb az embernél magasabb rendűek, egyes elméletek szerint lehetnek jó és rosszindulatúak, mások szerint csak gonosz démonok léteznek. Feltételezett vezérük Belzebub, aki kutatásaim alapján eléggé zív életmódot folytat valahol,(a látszat azonban csalhat) mert alattvalóitól eltérően nem igyekszik soha senkibe belebújni. Annál inkább igyekeznek azok, megragadva minden szőrszálat, csakhogy az ember agyába juthassanak és ezáltal átvegyék az irányítást, ez az általános hiedelem. Szerintem itt a nagy tévedés, mert az emberiség bűnbakként használja a démonokat, saját gyengéinek takargatására, mire ezek egy idő után megsokallva a sok rágalmat, minduntalan csuklani kezdenek a sok emlegetés miatt, ezért feldühödnek és valójában kezdenek mindenhova bebujkálni, pedig ha tudnák mi vár rájuk inkább otthon

csuklanának. A következőkben példálózok egy kicsit, hogy hihetőbb és érthetőbb legyen a fenti állításom. Vegyünk például egy kezdő alkoholistát, akit még nem szállt meg semmi rossz szellem, elsősorban el sem ismeri, hogy azért iszik, mert alkoholista, másodsorban úgy érzi bármelyik pillanatban abba tudja hagyni az ivászatot. Igen ám, de amikor próbára teszi magát és hazafele menet sorra elhalad a kocsmák mellett, amikor az utolsóhoz ér, amelyik otthonától elválassza, megveregetve saját vállát, ilyesformán gondolkodik:- ügyes gyerek vagy, ezt megünnepelheted! És a kocsma koszos padlójáig alacsonyodva meg is ünnepli első sikerét. Minél többet ünnepel, annál több szemrehányást kap és nem akarván beismerni a szesz iránti vonzalmát, a jól bevált módszerhez folyamodik és azt a tehetetlenségi erőt ami az üveg felé vonzza, a démon tolóerejének tulajdonítja. Mindent amit ezután tesz, állítólag már nem a maga jószántából teszi, hanem a démoni belső erő hatására, mely erősebb mint saját akarata, ezért megpróbál külső segítséget keresni, égre-földre esküdözve, hogy ő mindent megtesz, de a benne lakozó szesz szelleme erősebb. Ezt egy darabig el is nézi a démon sereg, de amikor a sok emlegetés miatt, már túl sokszor éri el őket a csukás, akkor egy, de lehet többen is bevándorolnak az illetőbe és ezután már együtt csuklanak. Miután aztán sikerül elhitetni környezetével, hogy mindent amit tesz a démonok akarata, attól fogva már nyugodt lelkiismerettel fogja reszkető kezében a poharat és belép az idült alkoholisták klubjába, vidáman csukladozva megszállóival együtt. Ezek ugyanis időközben ugyancsak rászoknak a piára és egy idő után a világért sem hagyják cserben a megszállottat. Itt azonban meg kell említeni, hogy bizonyos esetekben a szesz által megkaparintott démonok jótékony hatást fejtenek ki, mert ha nem így lenne, akkor ma bizonyára nem olvashatnók a világirodalom egyes remekművei. Gondolom ez a példa bárkit meggyőz a démonok létezéséről és arról, hogy nem igazán ajánlatos sokat emlegetni őket. Én mondjuk megengedem magamnak, ennek megvan a maga magyarázata, de ezt nem most mesélem el, hanem inkább a napkitörések hatásait elemezném. Az első amire rájöttem az, hogy ezeknek abszolút semmi hatása nincs, a mellettünk független életet élő lények társadalmára. Mivel nincsenek elektronikus felszereléseik, semmilyen sugárzás nem zavarja sem a kommunikációs rendszerüket, sem a tájékozódási képességet. Nincs szükségük GPS-re ahhoz, hogy betaláljanak az őket felhergelő agyba és nincs szükségük mobiltelefonra, hogy értesítsék egymást az őket befogadni készülő egyénekről, minden kommunikáció csak a gondolatok hullámain történik. Hatása van azonban rájuk a napkitöréseknek, mikor elhagyják megszokott életmódjukat és az emberi agyban ütik fel tanyájukat. Ne higgye senki, hogy ott a neuronok örült forgatagában kényelmes életük van, ha tudnák mi vár ott rájuk, szegények olyan messzi elkerülnék az embert, mint herélt barát

a bordélyházat. Nem tudják például, hogy megszakad összeköttetésük az otthoniakkal, ezt vezetőjük soha el nem árulja(ezért nem bújt saját maga emberbe soha) és az sem mondja el, amelyiknek sikerült kiszabadulni az ember fogságából, gondolom tudjátok miért. Ugyanúgy szabadulnának az embertől, mint az tőlük és az egyetlen szabadulási lehetőség az embertől függ, mert csakis saját akarata segíthet mindkettőjükön. Téves az a hiedelem, hogy bizonyos emberek képesek mások helyett ezt megtenni, különböző hóküsz-pókúszókkal, kereszt mutogatással, stb., hisz legtöbb démon azt sem tudja pl. mit jelképez a kereszt, így aztán csak csodálkozva nézi mint Mari néni a műfütyköst első használat előtt és idővel ugyanúgy hozzászokik. A külső tényezők, csak befolyásolni tudják a bennünk lakozó ismeretlenek felfedését és milyenségét. Az ember számára bizonytalanságot jelentő napkitörés, ugyanolyan bizonytalanságot kelt a benne lakozóban is, hisz az sem tudja, hogy mi vár rá, ha ott marad, mert nem kapott felvilágosítást erről. Így aztán fél, hogy az emberrel kell tartson -ha mondjuk hirtelen bekövetkezik az elkerülhetetlen- egy ismeretlen világba, amelyikről egyikük sem tud semmit, véglegesen otthagyva saját világát, ahol gondtalanul élhetne időtlen-időkig. Mivel a jelen pillanatban nagy a bizonytalanság úgy az emberek, mint a démonok körében, mindkét csapatnak azt ajánlanám, hogy most próbáljon megszabadulni egyik a másiktól és hagyja végre élni egymást szabadon, ott ahol született, a saját világában.

Vallás, hit és szeretet

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez az írás felboríthatja eddigi nézeteit, felháboríthatja akár teista, akár ateista, aki gyengébb idegzetű el se olvassa. Nagyon komplex a kapcsolat e három fogalom között, és állandóan változott az idő folyamán, ami egymagában nem lenne baj, ha jó irányba halad, de sajnos nem így történt.

A múlttal nem foglalkozok, mert ami megtörtént azon egyelőre nem tudunk segíteni, hiába relatív fogalom az idő és például ma, láthatunk olyan jelenségeket amelyek háromszáz évvel ezelőtt történtek valahol olyan távol, hogy a képe csak most ért el hozzánk, ez már nekünk se nem árt se nem használ, mert csak egy

kép.

Ezért csakis a jelennel foglalkozok, mert csak hívő vagyok, de nem vallásos és nem akarom elhitetni senkivel, hogy tudom mit tartogat a jövő számára, vagy hova jut, ha befejezi földi pályafutását.

Sokan összetévesztik a vallást, a hittel. Ezek vagy soha nem olvastak Bibliát, vagy mások szemszögén keresztül látják azt, amit ott olvasnak és nem tudnak, vagy nem mernek saját véleményt nyilvánítani.

A Bibliában nincs szó vallásról, vannak bizonyos célzások, amelyeket jól megfontolt szándékkal egyesek kihasználtak és a mai napig is kihasználnak és a hitet, vallássá változtatták.

Akinek csak tudják elcsavarják a fejét és pénzt, vagy egyebet csalnak ki tőle, megígérve neki olyasmiket, amiket földi halandó meg nem ígérhet, mert főbenjáró bűnt követ el vele. A vallások kivétel nélkül, megszegik a tízparancsolat egyikét, ellenségeskedésre biztatják még a családtagokat is nem csak a felebarátokat, elfelejtik azt, hogy: -Szeresd felebarátodat...

Ez minden vallásirányzatra érvényes, akár hagyományos, akár újfajta, de egyik sem a szeretetre épül csak azt hangoztatja, mert azt tudja mindegyik vallási vezető, hogy a Biblia minden sora erre biztat, ezért ha követőket akar, csakis ezt szabad hangoztassa.

Ezt is hirdetik, csak nem gyakorolják, azaz gyakorolják, azt a részét amelyik látványos, akár a színes reklámok, de mögöttük sivár a valóság és jó üzlet van.

Azért, hogy mindenki megértse, adok egy egyszerű példát. Minden vallási irányzat azt hirdeti, hogy csakis az jut mennyországba, aki az illető irányzat szabályait betartja. Ha tehát sikerül például bevonni maguk közé egy családból valakit, azt állandóan arra ösztökélik, hogy beszélje rá a többi családtagot is a csatlakozásra, hogy majd odaát is együtt legyenek.

Legtöbb ilyen esetben e világi válás, vagy családi ellenségeskedés a vége. Számtalan ilyen esetet ismerek.

Ekkor, miután lerombolta az igazi szeretetet, lép előtérbe az álszeretet hirdetése, mert ugye alapítványokon keresztül ( ezek adómentességet élveznek) szeretetotthonokba fogadják a szétszóródott családtagokat és ezt már orrvérzésig reklámozzák, mint a szeretet jelét.

Ez főként az újonnan megjelenő irányzatokra jellemző, de a hagyományosak se kivételek, csak egy kicsit kiművelődtek ezen a téren és nem annyira agresszívak. De például az írországi vallásháború maradványai, egyik jellemzőjük.

Mivel jelen időben boldog- boldogtalan alapíthat bármit, ha talál elég balga embert, aki neki elhiszi azt, hogy csakis az övé az igazi vallás, ami addig volt az mind hamis. Úgy elszaporodtak ezek az alapítványok akár a lapostetű az ember intimebb helyein, ha rossz helyen keresi a szexet és nem gondolja át előbb alaposan a következményeit. Hasonlítanak is erre, mert vérszívók, alattomosan csipnek és nehezen lehet tőlük megszabadulni. Nyilvános helyen az ember nem vakarózhat, mert megszólják.

A Biblia bármely sorát találomra kiemelve, egy hozzá értő szaki, elindíthat egy új vallást, mert ez az egyetlen olyan írás, amelyiket ahányszor elolvas az ember,

annyiféleképpen értelmezheti.

Ez főként az ÚJTESTAMENTUMRA jellemző és innen jöttem rá arra, hogy Jézus volt az első gyermek, aki nagyon túljárt az atyja eszén, mert megváltoztatta a törvényeket, egyetlen törvényre egyszerűsítve, ez jó lenne, de a gond az, hogy szabályokat is állított helyükbe, amelyeket most már kényére kedvére alakíthat bárki. Ez abban az esetben, ha tényleg Isten fia volt, ha meg nem volt az, akkor elbolondított egy fél világot és ez nem semmi!

Ez azt jelenti, hogy ő volt az első és legagyafúrtabb ügyvéd a világon, aki bármely törvényhez megadta a kiskapukat, szabályozással és következményeként jutott az emberiség ide ahol van.

Isten törvényei egyszerűek, rövidek és érthetőek mindenki számára, csak nehéz betartani őket, ezért jött jól egy kis könnyítés és fogadta el szívesen az emberiség az új törvényeket, mert ezeket meg lehet kerülni, ha kimagyarázkodunk, vagy megbánjuk bűneinket.

Ne ölj! Lehetsz tömeggyilkos, sorozatgyilkos, vagy csupán kedvtelésből ölöd az embereket, de ha bebizonyítod, hogy pszichopata vagy és halálod óráján megbánod tetteid, akkor Isten ítélőszéke előtt egyenlő vagy velem, sőt…!

Én nem öltem meg senkit, lopni se loptam, csak annyira szerettem a gyermekeim, hogy megdorgáltam őket ( a verés a feleségem dolga, nekem túl nehéz a kezem). Csak annyira tartottam be a törvényeket amennyire emberi gyarlóságom engedi és nem bánom meg azt, hogy megkérdeztem a katolikus paptól, miért tart olyan fiatal házvezetőnőt.

A vallások szerint, nekem kevesebb az esélyem Istennél, mint a másik embernek. Ha ez így igaz, akkor inkább a pokolra kívánom magam, mert ott szerintem jobb társaság gyűl össze.

Egy gondom van azért, mert nem tudom melyek a feltételek, hogy oda befogadjanak.

Ha se ide, se oda akkor hová?

Íme egy új valami, amin érdemes elgondolkozni, mert azért csak nem nyuvasztok meg valakit, hogy a pokolba jussak, annyira „vallásos” se vagyok, hogy a mennybe, de hát valahol meg kell éljek, ha meghaltam.

Ha itt lézengek szellemként, a végén csak megijesztek valakit, mondjuk aki ateista, vagy vallásos, mert egy hívő ember nem fél semmitől, tudja, hogy minden Isten akarata.

Az ateisták külön kategória. Ők nem hisznek semmit, materialisták, de félnek az ördögtől!

Ez furcsa nekem egy kicsit, nem is tudtam mindaddig, míg az egyik megrögzött ateista barátom be nem bizonyította.

Sétálni akartam egyszer éjfélkor, keresztül egy elhagyatott temetőn, csak heccből, vagy hitemet próbáltam, már nem is emlékszem pontosan miért. A lényeg, hogy szólok a havernak, nem lenne kedve velem tartani. Ismertem

nézeteit, ezért is neki szóltam, de nem akart semmiképpen ráállni a dologra. Magyarázatként végül kibökte, hogy a szellemekkel azért nem szeretne találkozni, mert jó, hogy nincs Isten, tehát ördög sincs, de rossz szellemek vannak és materializálódhatnak…stb. Nem találkoztam szellemmel akkor se és azóta soha.

Pedig sokszor elgondolkodtam, hogy mi lenne ha megtámadna egy, mert ilyen esetben keleti harcművészeti tudományom annyit ér, mint a semminek a pofon. Ilyenkor eszembe jut őseim szelleme és bátorságot ad.

Gondolom se dédapáim, se nagyapáim szelleme nem fogja megengedni, hogy egy jöttment szellem csak úgy megdöngöljön és segítségemre sietnek, mert ők igazán szerettek, ha néha kaptam is egy-két csárdást és akkor duzzogtam érte, most megköszönöm nekik. Ez az egyik oka amiért nem hagyom itt a szülőföldet, mert nem tudom, hogy meddig ér őseim szellemének keze, így itthon mellettük biztonságban érzem magam. Nem tudom, mit fog köszönni az új szuper elkényeztetett generáció, amelyiket hangos szóval se lehet illetni, nemhogy vesszővel. Ha legalább egyszer elolvasná valaki a Bibliát, észrevenné, hogy a szeretet kifejezésének egyik fontos eszköze ez. Néha-néha a gyerek valósággal kiköveteli a vesszőzést, ezért ilyenkor meg kell adni neki, én garantálom, hogy ettől csak mélyül a szülő és gyerek között a szeretet.

Nem fog a szülő ilyen szemrehányást kapni:- ha akkor megvertél volna, most nem ülnék börtönben!

Ajánlom tehát a Bibliát, mint kiindulópontot a szeretet gyakorlására, fix pont ez és ha nem is lehet segítségével kimozdítani helyéből a Földet, az életünket megváltoztathatjuk.

Miért ragaszkodunk ezen világi élethez?

„Effugit mortem quisquis contempserit, timidissimum quemque consequitur.”

„A halál elkerüli azokat, akik megvetik, s a legfélénkebbeket veszi üldözőbe.”

Írásomnak nem az a célja, hogy az öngyilkosok elszaporodott csoportját gyarapítsam, sőt ennek az ellentéte. Ezt előre jegyzem meg, mindenfajta félreértés elkerülése végett, mert ugyebár sosem tudhatom ki mit bogoz ki agytekervényeim szüleményeiből és azt sem, hogy olvasása után milyen ötletei jöhetnek.

Azért, hogy feleletet találjak erre a kérdésre, nagyon korai csecsemőkortól kezdem eszmefuttatásom, ugyanis ekkor mindannyian egyformán ragaszkodunk az élethez, ráragadunk anyánk mellére és nyakaljuk az éltető nedűt. Természetesen ez ideális esetben, ha nem dugnak cuclisüveget a szánkba, nehogy véletlenül szilikontejet nyeljünk, mert ebben a korban annyira ragaszkodunk e világhoz, hogy azt is lenyelnők, még ha el is költöznénk tőle innen.

Ez után jön egy periódus, kinek hosszabb, kinek rövidebb amikor csak úgy éldegélünk és kapaszkodunk, hol anyánk szoknyájába, hol apánk gatyaszárába és ragaszkodunk mindenhez ami szájba dugható, de nem biztos, hogy ehető. Itt már nem ragaszkodunk annyira az élethez és sokszor nehéz küzdelmek során nyeljük le a bébipapit, mert még mindig sóvárogva gondolunk az anyatejre és arra a puha meleg valamire amit gyurkáltunk közben. Ez lesz majd a későbbiek során az egyik másik embercsoport ragaszkodásának az oka, de erről csak odább.

Az első fő periódusban tehát csak úgy ragaszkodunk valamihez, nem tudjuk, hogy az élet az és ez akkor ér véget, amikor először találkozunk a halállal,

természetesen olyan korban amikor már próbáljuk azt megérteni.

Nem olyan egyszerű pedig az, én például a mai napig sem vagyok teljesen tisztában vele és ezt az egyik nagyapám halálára vezethetem vissza. Ekkor volt első direkt találkám a halállal, azelőtt csak hallottam róla, hogy valaki meghalt, mennyországba jutott, ahol élni fog ezután boldogan stb.

Volt nekünk is más országban rokonságunk, akik jobban éltek mint mi, meg is látogatták őket őseim, erről sokszor hallottam és bizony sokszor irigykedtem az eltávozottakra.

Meghalt tehát nagyapám és legnagyobb ámulatomra mindenki sír, hiába próbálok vigasztalni, hogy hát a mennyország, meg majd a látogatás, rá se hederít senki és ekkor jöttem rá, hogy valami nincs rendjén.

Ez olyan nagy csapás volt számomra, mint az angyal meg a Mikulásmese szertefoszlása, mert ekkor megbizonyosodtam, hogy a titánjaim nem mindig mondanak igazat.

Ekkor változik meg az ember életfilozófiája és rádöbben, hogy tulajdonképpen nem is az anyja szoknyájába kell kapaszkodjon és minden amihez addig ragaszkodott eggyé olvad, ez pedig az élet. Innen kezdve kezdünk el tudatosan ragaszkodni mindenhez ami csak az életet jelenti, valahogy nem nyugtatnak meg a másvilági hírek, kíváncsiak vagyunk mi is van odaát, meg aztán félünk is, de ezt nem ismerhetjük be, mert beléptünk már a kamaszkorba.

Ebben a korban az ember rájön, hogy tulajdonképpen csak azért született e világra, hogy a végén meghaljon, időközben meg csak mindenki valamivel

kínozza, hát bizony nagyon nagy a kísértése a külvilági látogatásnak.

Ekkor egyik pillanatban ragaszkodunk az élethez, a másikban nem és alig várjuk már a nagykorúsítást, hogy végre eldönthessük, hogy miért is maradjunk itt.

Akire tehát hivatalosan ráfogják, hogy benőtt a feje lágya, az biztos lehet abban, hogy foggal és körömmel ragaszkodik az élethez, ezért mikor kezdi sorra elveszíteni a fogait, lassacskán rádöbben, hogy mindinkább csak körmére kell támaszkodjon, mert a csodás műfogsor ragasztóban nem igazán bízhat.

Mindenki másként okolja ragaszkodását, senki nem ismeri be, hogy bármennyire is reklámozzák a mennyországot és bármennyire is jó ott valahogy nem kívánkozik odalátogatni jószántából, de itt is vannak kivételek és egy magánjellegű példát adok rá.

Nos, én azon emberek csoportjába tartozom, aki megpróbált odalátogatni saját akaratából egyszer, mások akaratából még vagy kétszer, hogy ez nem sikerült, azt ez az írás bizonyítja.

Amit a következőkben leírok az zárójelben van, magánügy, aki akarja átugorhatja, nem tartózik a nem tudományos eszmefuttatásomhoz.

Mivel kíváncsi természetű ember vagyok és mindig próbálom megérteni azt ami érthetetlen, ezért egyszer eldöntöttem, hogy meglátogatom őseimet odaát. Pontosan okát a mai napig se tudnám megmondani, gondolom az alkoholnak is jutott némi szerep, mert Zolának a Patkányfogóját elolvasva, elhatároztam, kipróbálom milyen az alkoholizmus és így alkoholista lettem, láttam is patkányokat, de sajnos mindannyiszor valódiak voltak, ezért felhagytam az

alkoholizálással. Bár a feleségem a mai napig is bizonyítja, tudományos tanulmányokra hivatkozva, hogy aki egy évben egyszer- kétszer iszik az már alkoholista, de hát csak nem ugrok be minden tudományos elméletnek, melyet lehet holnap megcáfolnak.

Másvilági látogatásomra készülve felszereltem magam egy marék gyógyszerrel, amit alkohollal egyszerre nem volt szabad bevenni és én azzal bevettem őket, később tudtam meg, hogy akkora adag volt, ami egy temetőjébe sétáló elefántot is megállít célja elérése előtt, ha nem kap gyomormosást.

Elköszöntem az otthoniaktól és elindultam, szép kellemes utazás volt, mindenhol csend, fényesség és nyugalom uralkodott, már majdnem ott voltam, hogy átlépek egy nagyon szép rózsaszínben pompázó mezőre, ám ekkor durva hangfoszlányok zavarták meg utazásom, meg egy kemény valami, amit a torkomon akartak lenyomkodni, nekem meg nem akarózott azt lenyelni. Első próbautam itt véget ért és azóta se üdvözölhettem az ottaniakat.

Itt befejezem a zárójelem, visszatérek a témához és megpróbálom fejtegetni, az élethez való ragaszkodását két embercsoportnak.

Elsőként azokkal foglalkozom, akik cuclisüvegből itták a tejet, mert nekik nyomosabb okaik vannak a ragaszkodásra, hisz meg vannak győződve róla, hogy odaát sosem fognak melleket gyurkálni meg szopogatni, mert akik a határon túl várják őket tárt karokkal, azoknak csak a mellére lehet borulni, ha lehet is egyel talán, és ennyi.

Ezek az emberek itt próbálnak mindent, hogy pótolják a pótolhatatlant, mindent beleadnak és mindenre képesek, hogy legalább a cumisüveget nehogy kiszalasszák a kezükből. Már teljesen fogatlanul is úgy bírnak kapaszkodni, hogy bizony ember legyen a talpán, aki rá bírja őket a távozásra.

A másik embercsoport viszont azért ragaszkodik, mert nem remél odaát cumisüveget és így itt szeretné megkaparintani. Természetesen ez is mindent megtesz érte és ugyanúgy küzd az itt maradásért.

Ezért van, hogy a két csoport orrvérzésig bizonyítja a másiknak, mennyire jó odaát, mindegyik azt szeretné, ha a másik menne előre kipróbálni. Így aztán mindenen marakodunk, nem csak a melleken meg tejesüvegeken és minél jobban szorul a nyakunkon a hurok, annál jobban tuszkolnánk a másikat magunk elé, egy idő után nem is érdekel már, hogy melyik csoporthoz tartozunk.

Írásomat elolvasva meglehet a nőnem nemigen ismeri fel csoportját, persze csak azok, akik nem ismerik azt az elméletet, miszerint Isten először a nőt teremtette, de három mellel.

Ám mikor végignézett rajta, valahogy nemigen tetszett neki, így a középsőt lecsúsztatta és a férfinak ajándékozta, más, de sokkal keményebb feladattal. Ezt csakis azért tette, hogy a nőnemnek is legyen oka ragaszkodni az élethez, mert ha ők eltávoznának, mi keresnivalónk lenne itt nekünk férfiaknak.

Végső következtetésként csak annyit, hogy szerintem csakis azért akarunk itt maradni mindahányan, mert félünk, hogy odaát annyit se kapunk mind itt, se puhaságot, se merevséget, cumisüvegről nem is beszélve.

Legvégül pedig mindenkit figyelmeztetek, hogy a poklot meg sem említettem!!!

Könyv címe : Isten(ek) világa

Könyv szerzője : Forrai István

Publio Kiadó

Elektronikus ISBN szám : 978-615-5275-97-5

Tartalomjegyzék